Áprilisi szösszenetek

 

Április első felében is folyt a munka Málnáskertben. Ugyan semmilyen látványos eredményről nem számolhatok be, de azért történtek előrelépések.

Például részben kipótoltuk a tavaly összerakott tűzifarakatunkból elhasznált mennyiséget, mintegy két köbméternyi rönkfa felfűrészelése és hasogatása révén. 

A munkamenet a szokásos ember fűrészel, hasogat, asszony meg építi a rakatot.

Ugyan nem ér össze a két rész. Viszont nem ennyiből kell gazdálkodnunk.

A tavaly kiforgatott tuskókból, gyökerekből ugyanis alig fogyott. Így ezzel, valamint a még az erdőben lévő, már kivágott tűzifával kiegészítve szerintem az elkövetkezendő két évre meg van már a tűzifánk. 

A múlt hónapban megépített többfunkciós pipi-féltető megkapta a zsindelyborítást, hogy tartós maradjon. 

Mivel    egyelőre   csak   három   csajszi   használja,   ezért   most   nem   foglalkoztunk   a  másik  beálló megépítésével, viszont a zsindely már ahhoz is megvan. Mire felköltöznek az oviból a lányok, addigra el készítjük a másikat is.

Az idén sem maradhatott el a szokásos kerítés javítás. Ezúttal megúsztuk 4 oszlop cserével. Itt már kivágva, lekérgelve az "ültetésre" váró új oszlopok.

A lyukfúrást ezúttal szerszámmegosztás keretében megúsztuk, igaz, hogy a lyukfúró üzemeltetéséhez a gazdájára is szükség volt, mivel enyhén szólva szeszélyes a kicsike. Így a négy oszlop pikk-pakk a helyére került. 

Másnapra maradt a staflik felrögzítése és a drót visszaerősítése. Az egyik közben  most már új drótot is raktunk, mert már keresztbe-kasba lyuggatták a vadak. Még szerencse, hogy már korábban betáraztunk egy tekercs drótot ebből a célból.

Íme mindjárt a fentebb említett delikvensek egyike. Amint látjátok a házunktól nem messze legelészik éppen (már amikor nem a kerítésünket szaggatja :)))

Direkt fényképeztük úgy, hogy látszódjon a közvetlenül a ház előtt parkoló autó is, hogy lássátok mennyire nem félnek tőlünk és milyen közel merészkednek hozzánk.

Észrevett minket ez a kedves dámvad bika, de zavartalanul folytatta a legelészést.

Amikor elkezdtem közelebb sétálni, akkor kapta fel a fejét és néztünk hosszasan farkasszemet. Majd peckesen elsétált a csalitosba, de azért hagyta, hogy előbb lőjek róla pár fotót. Sajnos már esti félhomály volt, ezért nem lett éles a kép, de azért látszik, hogy egy szép példány volt a modellem.

A malacudvarban nagy érdeklődés fogadta a fényképezőgépemet.

A kicsikéim lassan eladósorba kerülnek. Már csak a két kis fekete keres gazdát. 

Jó szolgálatot tesznek a pipiktől elhozott tálcák. Miután magasnyomású mosóval el lett mosva, most ebben kapják a kicsik az ennivalót. 

A kispipik meg kaptak ilyen szép "dizájner" etetőt és itatót (mondjuk aranyárban voltak). Ebből az etetőből nem tudják kikapirgálni az eleséget (korábban a fellógatott etető alá azért kellett a tálca, hogy ne menjen pocsékba minden, amit kikotornak).

A nevelőtáp mellett naponta többször is kapnak friss zöldet, amire nagy élvezettel vetik rá magukat és a következő adagig nagyjából el is pucolják. Most már 17. napja vannak nálunk és szerencsére egyet sem veszítettünk el, sőt mindegyik nagyon élénk, mozgékony, jó étvágyú.

A kecskeistállóban a három kiscsávó is szépen fejlődik. A kis cumisom holnap már öt hetes lesz. Most már ők is kapják a mellétáplálást nyúltáp formájában és persze szépen legelésznek is a nagyokkal.

Azért amikor bezárom őket az egyik boxba, hogy tápozzanak kicsit, az én kicsikém csak engem akar. A másik boxból fényképeztem őket, ő pedig nem tágított mellőlem.

Két lábra állva követelte a jussát, amit persze utána 4 deci kecsketej formájában meg is kapott. Amit kb. 2 perc alatt szív magába. Utána azért a kezemből elcsemegézett még a tápból is.

Szokásos éves nagy takarítás

Március utolsó hete igen eseménydúsra sikeredett. Így erről a hétről szól ez a kis beszámoló.

Az utánfutónk műszaki engedélye a héten lejárt volna, ezért megszerveztünk egy tuti körutat, amivel több legyet ütöttünk egy csapásra. Mivel Siklóson van az autószerelőnk, aki a műszakit is tudta intézni, odáig kellett elmenni az utifutival. Hogy ne üres járatba menjünk, ezért úgy indítottuk a hetet, hogy felpakoltunk némi botfát, meg a leszabó fűrészt és apukámnál, aki a célállomás közelében él,  mindjárt össze is vágtuk a fát. Majd Gábor elment leműszakiztatta a futót. 

Majd a futót hátrahagyva megcéloztuk Pécs városát, ahol KIA-nak, hűséges autónknak volt időpontja egy tavaszi nagytakarításra. Szegénykémet a tavalyi év második felében mindenre is használtuk, mivel a traktor nem volt jó, ezért a birtokon belüli szállítást vele és a futóval tudtuk megoldani. Így most kapott egy alapos külső-belső takarítást és még kárpittisztítást is. 

Mivel azonban ez több órás folyamat, mi pedig nem vagyunk a shoppingolás hívei, az időt meg valahogy el kellett tölteni. Ezért neki vágtunk a Mecseknek és lenyomtunk egy 11 km-es túrát. Közben begyűjtöttünk egy újabb adag medvehagymát. (Március elején már voltunk egyszer egy rövid túrán, amikor már szedtünk egyszer, amiből finom medvehagymakrém leves lett, meg persze a helyszínen is magunkba tömtünk egy nagy adagot a szendvicsünk mellé.) 

A mostani adagból pedig pesto (tésztaszósz) készült. A medvehagymát olívaolajjal, sóval, borssal és némi pirított olajos maggal (egyik adagba fenyőmag, másikba dió került) összeturmixoltam és már kész is volt. Azóta a diósat már le  is teszteltük. Mindkettőnknek nagyon ízlett.

A túra végeztével felvettük az autót, majd a futót is és egy hosszú, fáradságos viszont eredményes nap után hazatérhettünk, hogy a nap végén még ellássuk az összes állatkánkat. 

Másnap neki láttunk az istálló takarításának, ahol tavaly augusztus óta gyűlt az alom. Szerencsére viszonylag gyorsan ment. Én segítettem a lazább részek kihordásában, Gábor meg az összetapadt rétegeket horda ki.

Végül négy kocsira felfért az egész adag. 

Itt már a frissen takarított istállóban láthatjátok Maja kecskét, aki ilyen szépen beállt a fényképezéshez.

Ezután jött viszont a neheze. A szénabálák körül felhalmozódott szénát kellett elhordani a legelőről. A probléma az, hogy mivel bálák a szabad ég alatt vannak, a külső rétegük bevizesedik, ezáltal fogyasztásra alkalmatlanná válik. Minden egyes bála megbontásakor 8-10 cm-es réteget körbe le kell hámoznunk, hogy hozzáférjünk a friss, ropogós szénához. Így a tavalyi és az idei bálák maradványai felhalmozódtak a legelőn.

A helyzetet tovább fokozta, hogy a műanyag szénahálók is ott lapultak a fűben, ami megnehezítette a villázást. Ami viszont döbbenet, hogy végül több napra elosztva ugyan, de összesen 14 púpos pótkocsinyi szénát hordott el az emberem.

Érkezik az utolsó szállítmány. Itt látszik majd a végén, mekkora kupacot hordott össze a gazda.

És íme a fáradságos munka végeredménye. A hullott szénán kívül elpucolva a korábban a bálák takarására használt fólia és annak rögzítéséül szolgáló pallók, téglák. Végre tiszta a terep.

A takarítás végeztével még egy komplett bálát (már, ami használható volt belőle) bevittünk az istálló szánatárolásra használt boxába. Ez a mennyiség minimum egy hónapig elég lesz neki. Így már ennek a bálának a maradványait is el tudtuk pucolni.

Én közben az istálló körül fellelhető ágakat tördeltem össze kályha méretűre. Két-három ilyen kiskocsival vittem fel a házhoz.

A legelőn még mindig találtunk itt-ott korábbi karámoszlopokat, sőt az egykori istálló egyik régi tetőgerendája is még ott lapult a fűben. Ezeket is szépen összefűrészeltük.

A gerendamaradványokkal  és egy adag botfával megpakolva indulhatott a traktor fel a házhoz. Ahol én még összefűrészeltem a botfákat és lepakoltam a trakit.

Utána fordultam még egyet és a nagyon tüskés ágakat elvittem az erdőbe a traktorral. Az egyéb hulladéklerakóba való szemetet pedig felvittem a szokásos gyűjtési pontra, ahol addig sincs szem előtt, amíg az elszállítás meg nem történik. 

A hullott széna elhordásával ugyan csak vasárnap végeztünk, mivel közbe ékelődtek a Húsvéti Ünnepek. A négy napból ugyan mi csak két nap pihenést tudtunk kiszakítani magunknak: Nagypénteket a családdal töltöttük, szombaton pedig itthon pihentünk.

Természetesen a húsvéti sonka sem maradhatott el. Az idei évben ismét nagyon szépre és finomra sikeredtek a sonkáink. Négy este is ez volt a vacsoránk, hozzá friss kalácsot, főtt tojást és természetesen az elmaradhatatlan tormát fogyasztottunk. Ma pedig a maradékból készül egy tejszínes-sonkás szósz, hozzá saját tojásból friss tészta.

 

Húsvét vasárnap azért sem tudtunk pihenni, mert menni kellett a vásárba. Március első hétvégéjén egyszer már bebolydultunk, hogy meghozzuk az idei kispipiket, de sajnos akkor még nem voltak. Felkerekedtünk tehát kora reggel és irány Pécs.

Ez természetesen azt jelentette, hogy a két kakaskának, akiket a pipioviba száműztem, mert agyon szekálták a maradék három tyúkocskánkat, menniük kellett.

Jobb megoldás nem lévé kimentek a kecskékhez. Egyelőre annyira félénkek, hogy még a karámot sem merik elhagyni. Oda szórunk nekik kukoricát, meg zöldet is tépek nekik. Ezenkívül  meg kapirgálnak egész nap. Próbáltam kitenni a legelőre őket, de azon nyomban visszabújtak a karámba.

Esténként meg szépen bevonulnak az istállóba és meghúzzák magukat az egyik sarokban.

A pipiovi természetesen a kakasok után ki lett takarítva. Itt épp a dróthálót rögzíti vissza a gazda, amint látjátok van egy kis segítsége is.

A kis Lala szerdán már három hetes volt. Igen nagy étvággyal rendelkezik, volt hogy fél liter tejecskét is becuclizott egy húzóra. Most viszont már kezdi csipegetni a zöldet és már próbálkozunk a nyúltáppal is, amit Emese javasolt a kiskecskék etetésére.

Húsvét vasárnap tehát megjöttek a pipiovi új lakói. Húsz darab négy hetes csibe érkezett jércék-kakasok vegyesen.

Most már hetedik napja vannak nálunk. Eddig szerencsére mindenki jól van. Élénkek, jó étvágyúak. Mondjuk a videón látható etetőket már lecseréltük, mert a kis piszkok csőrrel-lábbal kotorják ki az ennivalót az etetőből. Igaz, hogy utána a tálcából kicsipegetik, viszont oda is piszkítanak, így ez nem annyira egészséges. 

A malac csipet-csapat nagy része együtt a legelőn a nagyokkal. Az öt eladó kislányból három már elkelt és a maradék kettőre is van jelentkező. Már csak pár hétig az enyémek a kis drágáim.

Hát ennyi lett volna a beszámoló március utolsó hetéről. Persze azóta is folyamatosan történnek dolgok Málnáskertben, de erről majd legközelebb.

Kecske krízis

 

A kecske krízis oka: táplálási elb...ás. Elkövettük azt a súlyos hibát, hogy miután a kecskéket leköltöztettük az istállóba és úgy döntöttünk, hogy a villanypásztoron kívülre nem jöhetnek, nem módosítottunk az etetésükön.

Az elmúlt években soha nem abrakoltuk a kecskéinket a téli időszakban. Kaptak mindig bőségesen szénát és kijártak legelni. Minden nap. És jó kondícióban vészelték át a telet, nem fogytak le. Mivel hó szinte sosem volt, mindig össze tudták szedni, amire szükségük volt: vitaminok, ásványi anyagok, fehérje stb. 

Most viszont csak február közepétől kezdve kezdtük őket kiengedni és abrakoltatni. De ekkor már késő volt. 

A legtöbb anyakecskénk eléggé lefogyott, ennek eredményeként öt ellésből öt problémás volt. Mióta kecskét tartunk ilyen soha nem fordult elő. Eddig egyszer történt meg, hogy egy hármas ellésből csak egy gida  maradt meg, de azt el tudta látni az anya. Illetve volt egy nagyon fiatal gödölye, amelyiknek farfekvéses volt a gidája. Mivel nem tudta megelleni én húztam ki a picit az anyából, aki ekkorra már sajnos nem élt.

Most viszont az összes ellésnél adódott valami gond. 

A sort Lulu nyitotta meg. Március 13-án délután már úgy fogadott, hogy ott volt mellette ez a fehérsapkás kisfiú. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a cicije üresen lógott. A kicsi hiába ment rá, maximum pár cseppet tudott belőle kifacsarni.

Emesét hívtam, mondta, hogy Oxytocint tud adni, az talán beindítja a tejtermelést. Be is adtam a szurit és vártam. Valamit azért biztos tudott szopizni a kicsi, mert nem sírt, de azért látszott, hogy nagyon vékonyka. 

Délután Emese és Laci át is jöttek, hogy megnézték az anyát. Kérdeztem, hogy lehet-e benne még gida, szerintük nem volt. Erre másnap reggel az a látvány fogad, hogy lóg ki belőle egy gida feje. Erre újabb Oxytocin injekció, várakozás, majd egy óra múlva, amikor láttam az összehúzódást szépen kihúztam belőle a másik nagyon aprócska és természetesen már élettelen gidát. 

A sapkás kiscsávó azóta szerencsére jól van, tegnap már betöltötte a két hetet.

Mondjuk megyek is napjában háromszor cumiztatni, most már 4 dl az adagja alkalmanként.

Nagyon kis cuki, ahogy meglát már jön oda hozzám és várja a tejecskét. Van, hogy két lábra állt a fal mellett, mert látta, hogy a párkányra tettem az üvegét. 

Valami minimális teje azért lehet az anyának, mert azóta is rendszeresen megy szopizni.

Két napra rá, március 15-én, péntek délután Tejföl fogadott két gidával, akiket kint a legelőn hozott világra. Neki ez volt az első ellése. (A nevét egyébként Anna unokahúgomtól kapta, mert a szája melletti fehér folt miatt olyan, mintha belenyalt volna egy tál tejfölbe.)

Az egyik gida már le volt tisztogatva, meg is száradt és láthatólag szopizott is már. A másik gidára viszont rá sem hederített. Ott feküdt szegény a porban.

Kénytelen voltam felvinni a házba és lemosdatni és megszárítani, hogy nehogy kihüljön.

Utána visszavittem az anyához és próbáltam cicire tenni, de nem engedte, ezért ő is meg lett cumiztatva. 

Szombat reggelre teljesen el volt feküdve az oldalára, ezért megint felvittem a házba, ahol napközben már ilyen szépen megállt a lábán. Estére megint visszavittük a többiekhez és gondoltam ugyanúgy cumiztatni fogom, mint Lulu kisfiát, de estére már nem fogadta el a cumit, megszűnt a szopóreflexe. Így sajnos vasárnap reggelre elveszítettük őt.

A tesója viszont legalább jól van. Csak kis Buddhának hívom, akkora pocakja van mindig. Egy kis ugri-bugri cukiság.

Na, itt egy még közelibb róla. Napjában többször is megszeretgetem őket.  Imádom, ahogy szuszognak ezek a kicsik.

Itt már ismerkedik a kinti karámmal a mama szigorú felügyelete alatt.

Március 15-én nem csak Tejföl kisbabái lettek meg, beindult az ellés a Fehér kecskénknél is. Akiről egyáltalán nem is gondoltuk volna, hogy van benne gida, annyira sovány volt. 

Sajnos immár másodszor kellett halott gidát kiszednem belőle (pár évvel ezelőtt ő volt az, akinek farfekvéses gidája volt). Ismét Oxytocin és  egy kis rásegítés kellett, hogy kiszedjem belőle a gidát. Azóta is próbáljuk feltáplálni, de nem nagyon akar enni.

Már csak Maja és Lujzi voltak hátra. Ők látszólag jó kondiban voltak, ezért reménykedtem, hogy náluk legalább simán mennek a dolgok.

Így nézett ki Maja az ellés előtt.

Ez pedig Lujzika hátul nézetből. 

Mondjuk utólag belegondolva ennél jóval szélesebbek szoktak lenni közvetlenül az ellés előtt. És sajnos nem is úsztam meg a további komplikációkat. 

Március 18-án, hétfőn délutánra Majácskának is meglettek a kicsikéi. Neki, akinek mindig két erős, egészséges gidája szokott lenni most lett két kis aprócska, gyenge babája. A másodikon mindjárt látszott, hogy esélytelen a helyzet. Ezt a kis ezüstszürkét próbáltam legalább megmenteni.

Ami úgy sikerült, hogy az anyától lefejtem egy kis tejet, azt cumisüvegbe töltöttem és abból ki tudta szívni. Némi segítséggel ezúttal lábra állt és már tudott önállóan is szopizni.

Március 19-én végül Lujzi is világra hozta csemetéjét. Tavaly ellett először, akkor nem szokatlan, hogy egy gidája lesz egy kecskének. Viszont most kettőt vártam tőle, ehhez képest lett neki egy óriásbébije, aki viszont nem tudott önállóan felállni.

Majdnem 1,5 órát töltöttem velük, hogy segítsek a gidának. Szárazra dörzsöltem, hogy mielőbb megszáradjon és próbáltam talpra állítani. Olyan kis rongylábú volt a drágám, ahogy lábra állt, már csuklottak is össze a kis lábacskái. Végül addig-addig próbálkoztam, bár a két kezem kevésnek bizonyult, míg sikerült végre a cicit a szájába nyomni és ott is tartani, hogy próbáljon már némi energiát magába juttatni.

Sajnos Maja fiacskája háromnapos korában itt hagyott minket, pedig előző nap már kijött a többiekkel az istállóból és a másik három gidával bandázott. De azért ezen a képen is látszik a méretbeli különbség az óriásbébi javára.

A kis fehérsapkás már hívásra jön utánam. Tudja, hogy nálam van a tuti.

Így lett végül az öt anyakecskétől nyolc gidánk, akikből csak három maradt életben. Én pedig az ellések egy hete alatt rohangásztam a ház és az istálló között, mint az őrült, napjában ötször-hatszor és folyamatosan aggódhattam az anyák és a gidák élete miatt.

Hát ennyit az idei ellések körüli mizériáról. De ez még nem minden. Március 3-án éppen Lulut próbáltam abrakolni a fejőállásban, amikor olyat láttam, amit eddig kecskén még soha. Hemzsegtek rajta valami apró rovarok, de millió szám. Hívom Emesét, azt mondja tetük és van rá valami tuti szere, amit mindent visz. Mindjárt át is mentem érte és lepermeteztük az összes kecskét. Azóta szerencsére egyet sem láttunk bennünk. Közben megtörtént az istálló takarítása is és még van annyi szer, hogy még egyszer megszórjunk mindenkit.

Nem csoda, hogy Lulu annyira le volt gyengülve, ha ez a milliónyi rovar szívta a vérét. Azóta kapott  vagy két dózis vasat injekció formájában. Alighogy a tetű krízisen, majd az ellési krízisen túl voltunk, azt vettem észre, hogy nem kérődzik. Két napon keresztül figyeltem az összes kecskét különböző időpontokban és Lulut egyszer sem láttam kérődzni.

Ilyenkor házi megoldásként élesztőt szoktak adni, ami beindítja a bendőt, de van erre állatpatikában kapható szer is. Emesének szerencsére volt otthon, így azonnal megkezdtük a kezelést. Mondjuk két emberes dolog, amikor fél liter valószínűleg pocsék ízű löttyöt megpróbálsz beönteni az állat torkába. Gábor feszítette szét a szájukat én meg apránként öntöttem a levet befelé, úgy, hogy azért meg ne fulladjanak. És ezt naponta kétszer-háromszor kellett ismételni.

Szerencsére már a második napon beindult a bendője. Azóta is nagyon jó az étvágya és az elléskori súlyához képest valamennyit már visszaszedett magára, így reménykedünk, hogy megmarad.

Maja, aki szintén nagyon sovány volt az ellés után, most jó étvággyal eszik. Ő is szedett már magára, viszont annak ellenére, hogy nincs alatta gida, nagyon kevés a teje. Pedig ő a közvetetten a pótmamája a kis sapkásnak. Reggel-este megfejem és cumisüvegből kapja a kicsi a tejet, ahogy láttátok is a képeken. Néha ki kell egészíteni egy kis tehéntejjel, azt meg Emeséék hoznak, amikor ők hozzák a tejet a bocinak. 

Jelenleg tehát a négy anya és a három gida jól vannak. A kicsik szépen gyarapodnak és az anyák kondíciója is javult. Jelenleg a Fehér és a Fekete (egy ivartalanított bak) kecskénkkel küzdünk, akik szintén nagyon soványak és ők sem kérődznek pár napja. Hétfő óta ők is kapják a bendő beindítót, egyelőre sajnos nincs pozitív eredmény. Ma hoztunk egy adag szóját is, ami fehérjében nagyon gazdag, most még ezzel próbáljuk kiegészíteni a takarmányukat és reméljük ettől tovább javul a kondija mindegyiknek. 

Nagyon sokat tanultunk ebből az egész történetből és bízunk benne, hogy a jövőben el tudjuk kerülni az ehhez hasonló helyzeteket.