Nagy fába vágtuk a fejszénket (de szó szerint) II.

Ahogy ígértem már itt is a folytatás. Szóval a kerítés majdnem elkészült, csak a maradék 200 méter drót hiányzott, amit végül Nagyszombaton tudtunk elhozni. Ha már a húsvéti pihenésnek annyi lett, mivel a délelőtt elment az úttal, délután gyorsan összeütöttük  a két kaput a kerítéshez.

Nem egy dizájn darab, de a célnak megfelel. A drót majd a helyszínen kerül rá.

Eredetileg az volt a terv, hogy a vállalkozó végzi a csemeték elültetését a kettőnk közreműködésével , mivel nem kevés darabról volt szó. Sajnos azonban a koronavírus járvány hatása begyűrűzött  a fuvarozó üzletágba is, így bár húsvétot követően Gábor visszament dolgozni, de még aznap este haza is érkezett, mert nem tudtak neki munkát adni.

Így végül az a döntés született családilag, hogy bevállaljuk. Akkor még nem tudtuk, mit veszünk a nyakunkba. Tavaly ugyan én elültettem 3.000 darabot két nap alatt egy ember segítségével, de most több mint a háromszorosa várt ránk.

Első nap miután az állatokat elláttuk, megérkeztünk a tett helyszínére mindenfélével felpakolva.

Hoztuk a maradék négy tekercs drótot, amiből kettőt már le is tettünk, 2.000 darab csemetét, valamint az egész napos munkához némi elemózsiát és innivalót. Mert bár a háztól légvonalban nincs messze a tölgyes (kb. 100 méter), de mivel köztünk van a mocsár, amin gyalogosan is nehezen, traktorral meg sehogy sem lehet átjutni, ezért körbe kell menni. Ami azt jelenti, hogy nagyjából 400 méter után lehet visszakanyarodni a dombra és úgy fel, körbe így több, mint 1 km az út. Így idő és energiaspórolásból inkább a piknikezés mellett döntöttünk.

A kerti vermelésből kiszedett csemetéket fönt újból el kellett vermelni, mert nem akartuk kockáztatni, hogy az egész napos levegőn tartózkodás miatt kiszáradjon a gyökerük. A gondos gazda még jól be is locsolta őket.

Majd kezdetét vette a hadművelet. Hónom alá csaptam egy köteget, ami 50 darab (később már 2 köteget, hogy ne kelljen annyit szaladgálni), a gazda meg megragadta az ékásót és hajrá.

Csemete ültetés első számú eszköze: az ékásó.

A  folyamat a következő volt, gazda bökött egyet az ásóval, majd tágított egy kicsit a lyukon.

Én belehelyeztem egy csemetét.



Majd ő az ásó segítségével visszatolta a földet a csemete tövéhez.

Majd sarokkal odataposott, hogy nehogy levegős maradjon a gyökér körül, mert akkor könnyen kiszáradhat. Majd ezt lehetett ismételgetni több ezerszer.

A szakmai irányítónk tavalyi ültetéskor mondta, hogy két ujjal meghúzva a csemetét, az  nem mozdul meg, akkor jó volt az ültetés.

A homokos talaj némileg könnyebbé tette a munkát, néhol, meg nehezebbé. Simán le tudta bökni az ásót (ott ahol nem járták le a gépek), viszont volt olyan, hogy ahogy kihúzta  a homok visszafolyt a gödörbe, ilyenkor újabb kör kezdődött.

Nagy merészen neki indultunk első nap a 2.000 darab csemetével (a vállalkozóknál állítólag ez a norma egy párosnak), amiből végül 1.200 darabot sikerült elültetnünk. Jó az is igaz, hogy inkább csak egy 6 órás munka nap alatt.

A slusszpoén a nap végén jött, amikor hullafáradtan, koszosan indultunk volna hazafelé és azt tapasztaltuk, hogy bizony be lettünk zárva. Nem volt rés a pajzson, meg kellett bontanunk a drótot, hogy egyáltalán mi kijussunk, a traktor továbbra is fogoly volt.

Időközben felkerült a maradék drót a helyére, csak történt egy kis malőr.

A helyzet az volt, hogy ahogy írtam is első körben 500 méternyi drótot húztak ki a munkások. A vállalkozóval viszont megbeszéltük, hogy legkésőbb amikor mi elkezdjük ültetni a csemetéket, be kell fejezniük, mert egy éjszakát sem akartunk megkockáztatni, hogy a nyitott kerítésen bejáró vadak esetleg felfedezik a csemegét. Ugyanis képesek egy éjszaka alatt felfalni, amit mi napközben kiültettünk.

Reggel hívtam is az emberünket, aki ígéretet tett, hogy délután jönnek és befejezik. A bibi csak az volt, hogy ő  csak kirakta az embereket és személyesen nem volt jelen. Szóban ugyan elmondta nekik, hogy a kapunál kezdjenek egy tekercset és azt csak hajtsák rá, de ez mit sem számított. Sőt az sem, hogy amikor meghallottuk, hogy megérkeztek, az én emberem is odament hozzájuk és ő is elmondta ugyanezt. Mire odaértek az ominózus kapu nyíláshoz, ezek az infók, huss, elszálltak és nem tűnt fel nekik, hogy az amúgy 3 méteres oszlop köz helyett ott  majdnem dupla annyi távolság van,  meg hát valahol biztosítani kellene a ki-bejárást, oda is odafeszítették a drótot, mint a pinty.

Nem akartam hinni a szememnek, mikor odaértem (a gazda a traktoron zötyögött utánam) és nézem egyik oldalt, oda van szegezve, nézem a másik oldalt, oda van szegezve, elmegyek a kerítés végére, hátha ott van egy nyílás (bár traktorral ott nem tudott volna kijönni), ott is oda van szegezve.

Hát bizony elkapott a harctéri idegesség és sűrűn emlegettem őket, remélem csuklottak is.

A vége az lett, hogy egy helyen, ahol össze lett fonva a két tekercs, végig szét kellett bontani, hogy mi kiférjünk. Gyalogosan fel a házig, majd a gazda vissza mehetett egy fogóval, hogy a kapunyíláson végigcsipkedje a drótot és úgy tudta felhozni a traktort. Ja és mindehhez volt vagy 30 fok árnyékban.

Azután másnapra felszívtuk magunkat és sikerült közel 1.600 darabot elültetni, de így is négy húzós nap volt, mire a teljesen csupasz területeket és a lékeket (az erdőben levő csupasz foltok) beültettük. A bibi csak az volt, hogy a 8.000 darabból 2.500 még meg volt.

Egy tölgycsemete, ami már levelet is bontott. Sajnos nagyon száraz a talaj. A napokban olvastam, hogy az elmúlt 120 év harmadik legaszályosabb áprilisa volt az idén. Nagyon kellene rá a csapadék, hogy megmaradjon. Bár ültetés után végül esett némi eső, csak a sokszorosa kellene.

A tölgyek elültetését követően  elmentünk az akác csemetékért, ahonnan végül 1.300 darabot hoztunk el, mondván úgy is ott a sok tölgy, majd azzal feltöltjük az üres helyeket, ha ez a mennyiség nem elég. Ez szerencsére pikk-pakk ment másnap el is ültettük az összeset, plusz a maradék tölgyből még 200-at.

Akác-csemeték elültetve.

Munkaközi szünet. Reggelire szendviccsel, ebédre meg valami egytálétellel készültem. Sőt bevallom, ebéd után még el is heveredtünk egy 20-30 percre szunyókálni,  ami után újult erővel tudtuk folytatni a nem könnyű munkát. 

Az ültetés alatt gyakorlatilag folyamatosan mozgásban voltunk. Léptem, hajoltam, léptem, hajoltam. A gazda meg folyamatosan lépett, bökött, lépett, bökött. 45-50 percenként meg mehettem az utánpótlásért, ami sokszor több száz méterre volt, ha már eltávolodtunk a vermelés helyszínétől. Ráadásul dombnak fel-le, úgyhogy izomlázunk is lett az összes porcikánkban.

Végül öt nap alatt elültettünk csaknem 7.000 darab csemetét. Ekkor végre meglátogatott minket a szakmai irányítónk, hogy megnézze a kerítést és az ültetést. Mikor megtudta, hogy van még vagy 2.500 darab csemete, mondta, hogy nyugodtan ültessük be a megmaradt pásztákba, nem baj, hogy olyan helyre kerül, ahol zár fölötte a lombkorona, kap majd fényt oldalról.

Mi meg nem vitatkoztunk, meg a csemeték már úgyis ki voltak fizetve, ezért nagyon kelletlenül, de újból nekiálltunk és még 2.100 darabot bepasszíroztunk a már amúgy is tele lévő területbe. Viszont még így is maradt 400 darab. Ezeket a konyhakertből kitelepítve, kicsit széjjelebb szedve elvermeltük hátrébb. Locsolgatjuk őket, aztán vagy megmaradnak vagy nem. Ha igen, akkor ősszel még lehet vele pótolni a meg nem eredt csemetéket. 

Végül az ültetési munkálatokkal sikerült csaknem 200.000 Ft-ot megspórolnunk a 6 napi munkával, ami nem is olyan rossz kereset. 

Miután az ültetéssel végeztünk eljött végre a kapu felszerelésének ideje.

Először a drótot kellett rárögzíteni, ami a fentebb már említett "okos" emberek miatt csaknem kicsi lett, de végül megoldottuk.

Majd a szárnyakat rögzítettük az oszlopokon.

Amikor szükség volt rám, akkor segítettem a gazdának, amúgy meg az akáccsemetékkel voltam elfoglalva.

Helyén is van mindkét szárny.



Azokat ugyanis nem elég elültetni, hanem minden egyes darabot vissza kell metszeni kb. négy ujjnyira. Különben minden szemből elkezd hajtani és bokrosodni fog, így viszont a gyökerét tudja erősíteni.

Az ültetést követő 4. héten így néznek ki.Visszametszve, de látszik, hogy mindegyik szépen megeredt, tele van levélkékkel.

A tölgyek változatos képet mutatnak. Van, amelyik levelet, sőt leveleket bontott már, van, amelyiken kipattanóban van a rügy(ek), és vannak olyanok is, amelyek nem mutatnak életjelet, de ez talán még nem jelenti azt, hogy teljesen végük. Talán csak kicsit későn érő típusok és hamarosan ők is mutatnak valami életjelet.

Mivel ez csak egy fél napot vett igénybe, hogy ne üresen kelljen visszamenni, mindjárt úgy készültünk, hogy neki kezdünk a kivágott fák feldarabolásának.

Nem is fért fel egyszerre az összes guriga.

Mivel tölgyfáról volt szó, nem elég felfűrészelni, hasogatni is kell, amíg friss. Egyrészt a száradás miatt, másrészt, mert később kézi erővel esély sincs rá, annyira kemény.

Még szerencse, hogy a legutóbbi takarmányvásárláskor  a gazdaboltban sikerült rábeszélnem a gazdát, hogy vegyen már egy rendes hasító fejszét. A mienk ugyanis nem kimondottan arra a célra készült. Így is megküzdött egyes nagyobb darabokkal. Volt hogy szabályosan visszapattant a fejsze, úgyhogy alig látszott, hol vágott oda.

Ez itt már a tölgyfából épített rakat. A gazda hasogatott, én meg építettem.

Bár alig jöttünk ki a télből, nekünk már 5-6 köbméternyi hasogatott fa szárad a következő  szezonra várva. Ha jól számoltam, március-áprilisban 13-14 pótkocsinyi fát hordtunk ki az erdőből és hasogattunk fel.

A megmaradt törzsek 2,5 méterenként darabolva. Szeretnénk majd pallónak, deszkának felfűrészeltetni. Ezúttal azonban esély sincs arra, hogy ezt helyben megoldjuk (pár éve vagy 30 m3 fenyőrönköt fűrészeltünk fel helyben), hiszen ezeket a rönköket nem lehet kézzel mozgatni, akármilyen erősek is az emberek. 

Ezzel tehát lezárult az év projektje, amivel egy nagy teher került le a vállunkról. Ezután már csak kisebb szabású feladatok várnak ránk, mondjuk abból van számtalan.

Egy kép a két évvel ezelőtti telepítésről. Ezek már jó 3 méter magas égerfácskák.

Ez pedig a tavalyi ültetés. Itt is szépen látszanak a sorok, csak még kisebbek a fák.

Az utóbbi három tavaszon tehát összesen 21.000 facsemetét telepítettünk Málnáskertben. Azt hiszem a Föld oxigéntermeléséhez ezzel kellő mértékben hozzájárultunk.

A fenti iromány már elkészült úgy 1,5 hete. Azóta szerencsére a múlt héten esett kétszer olyan 10-12 mm csapadék és jelen pillanatban is esik nálunk Málnáskertben. Szorítsatok, hogy a csemeték megmaradjanak.