Málnáskert négylábú lakói egy fotós szemével

Két hete vendégségben járt nálunk Barna, lassan 3 évtizede a barátunk, aki egyben hobbi fotós is. Profi gépe elválaszthatatlan tőle, így nálunk rendszeresen készít fotókat. Az alábbi bejegyzésben az ő szemén keresztül láthatjátok Málnáskert néhány lakójának portréját.

Kezdjük mindjárt az idei év jövevényével, akit én csak Törpe Terroristának nevezek. Az abrakos vödröt nem lehet elég magasra tenni előle, mindig megtalálja. Azután persze leveri, hogy hozzáférjen a tartalmához. Amúgy egy nagyon cuki és mulatságos kis jószág. A tavalyi év kiskecskéjével bandázik együtt rendszeresen, akit méretben már lassan elhagy.

Egy gyönyörű fotó az én kedvencemről, Leonardóról, akitől Barna is elolvadt, mert nemcsak nekem hízeleg ám a kis piszok, mindenkihez odamegy egy kis kecske puszira. Kétéves korára nagyon szép kiállású kecske lett belőle.

Gáborka, a fő kecske igen impozáns látványt nyújt ezen a képen. Mindenki más eltörpül mellette. Egyébként mostanában már ő is gyakran odajön hozzám és a fejét a combomhoz dörgöli és békésen tűri, hogy a fülét, szarvaközét vakarásszam. Onnan indultunk két éve, hogy szabályosan menekült előlünk, nem lehetett megközelíteni. 

Malac a zöldben, itt még élvezhette a szabad életet. Most már a hízók karámjában tölti a napjait. Több, mint két év jutott neki a szabad életből, amit a sertések 99 %-a szerintem nem mondhat el magáról. 

És itt egy másik malacka, fenti testvére. Mérete alapján talán ő lehet a másik hízó. 

Kancsikáról is jó kép sikeredett. Itt talán nem látszik, de a tél végi önmagához képest szépen kigömbölyödött és a szőre is szépen kinőtt. Kicsit már komótosan mozog, idén tavasszal már a 10 életévét töltötte. Remélem még jó pár évig velünk lesz. 

Ez egy kicsit brutálisra sikeredett. De a zord külső egy nagyon nyuszi lelket rejteget. Minden zajtól megijed, de a mi hangunkat megismerve szépen oda jön hozzánk és hagyja magát simogatni, vakargatni. 

A kép szereplője Herr Schwarz háttérben tóval és erdővel. 

És íme egy közeli a macskák főgengszteréről. Nem is olyan régen történt meg, hogy épp a városból hazatérve a bejárati ajtót nyitva találtam (emberem itthon volt, csak kint dolgozott az udvaron). Mostanában Boróka rájött, hogyan tudja kinyitni az ajtót, valószínűleg engem keresett és ezért benyitott a házba. A lakásba belépve egy fekete villanást látok, majd a konyhapulthoz lépve, üresen találtam a tálkát, amiben pirított bacon kockákat hagytam az ebédhez. Mikor az uramat megkérdeztem, azt felelte, nem ő ette meg. Mondom, akkor Schwarz megint  a konyhapulton járt. Ő az egyetlen (meg talán az anyja, Süti), aki ezt meg merte tenni. Most reggelente ecetes sprickával fogadom őket az ajtóban, hogy leszoktassam őket az állandó berohangálásról. Már pár alkalom után igen látványosak az eredmények.

Sütike vagy Luca látható a képen. Anya és lánya fejre annyira hasonlítanak, hogy én is csak a testük alapján tudom megkülönböztetni őket. Luca cica az ivartalanítása óta nagyon kigömbölyödött. Igaz, hogy az istálló közelében a rágcsáló populáció láthatatlan méretűre zsugorodott, a hombárokban tárolt több mázsányi takarmány ellenére egérnek, patkánynak nyomát sem láttuk.

Misukám portréja is nagyon zordra sikeredett, mintha egy morcos cica lenne, pedig az egyik leghízelkedőbb kandúrunk, aki szívesen az ölünkbe heveredik egy kis simogatásra. 

Ez a kép ugyan kilóg a fenti sorból, de azért került ide mert a fölötte készült pincepörkölt igen csak finomra sikeredett. És amúgy szerintem egy szuperül megkomponált kép, ahol csak a tűz lángjai színesek. 

És végül két portré a leghűségesebb társainkról. Málnuska felöltötte téli bundácskáját és most már tavaszig így is marad. Mondjuk egy fürdetés azért nem ártana a kis hölgynek, de a birtok ura ezt a fazonját szereti igazából. Így olyan kis macis a kis szentem. 

Boróka Málnával ellentétben mintha levette volna a bundáját. Mindenhol rövid a szőre, a farkincája is szinte teljesen eltűnt.

Boróka a héten nagyon-nagyon rossz dolgot művelt. Kedden megölte az egyik leggyönyörűbb tojó tyúkomat. Úgyhogy azóta nem beszélek vele.

Az eset úgy történt, hogy délutánonként, amíg kint tevékenykedek a kertben kiengedem a pipiket, hadd kapirgáljanak a legelőn, hiszen náluk bent már tiszta kopasz a terület. Rendszeresen előfordul, hogy az öreg tojók levonulnak az erdőbe, hogy ott kapirgáljanak. Ezt én nem nézem jó szemmel, mert hát róka is van a területen, ezért rendszeresen fel szoktam őket hajtani Boróka segítségével, akit szigorúan mindig magam mellett tartok, hogy véletlenül se kapjon oda a tyúknak (Korábban már megtörtént, hogy tereléskor odakapott, ahogy a kecskének, vagy malacnak. Csak míg azok fel sem veszik, egy baromfi elpusztul tőle.)

Szóval a pipik kiengedve én a kertben prücskörészek, amikor egyszer csak éktelen kárálást hallok. Már rohanok is, hogy biztosan a róka elkapta valamelyiket. Karcsi kakas az erdő szélén rikoltozik, rohanok be és nem egy vöröset, hanem egy feketét látok egy gyönyörű kendermagos tyúkomon. Boróka a hátán, szájában tollak, a tyúk már halott.

Szerintem önkéntes rendőrt játszott. Tudja, hogy a tyúkok nem lehetnek az erdőben és ki akarta terelni őket. Nem hiszem, hogy étkezési célból és szándékosan ölt volna. 

Úgyhogy tehettem oda vizet forralni, hogy legalább a húsát megmenthessem. Két és fél kilós volt a kis drágám, a hasürege tele tojáskezdeményekkel és a másnapi tojásommal. Nagyon elkeseredtem és azóta új rendszert vezettem be.

Délután négykor megyek és kiengedem a kecskéket, Borókát pedig bezárom az istállóba. Visszafelé jövet kiengedem a pipiket és Málnát bezárom a lakóházba. Boróka szinte folyamatosan ugat, ezzel mintegy távfelügyeletet gyakorolva a pipik felett, akik már megszokták, hogy a kutya ugatással kergeti ki őket az erdőből. Mivel szinte folyamatosan hallják az ugatást nem nagyon mennek le az erdőbe. Azért néha rájuk nézek, de két napja így működik  a pipik délutáni kimenője. Remélem most már a maradék baromfijaimat meg tudom védeni. 

Az új malacbirodalom III.

Elérkeztünk az építkezés harmadik szakaszához. Első lépésben még augusztusban elkészültek a pillérek alapjai. Második körben, szeptemberben megépültek a pillérek, október 1-én  pedig nekiláttunk, hogy a pillérekből végre egy kényelmes kis malacházikó váljon.

A szénatárolós fiaskó után a mester átesett a ló túloldalára és olyan marha nagy gerendákat (15x20-asakat) rendelt a gatterostól, amilyenek a lakóházba lettek beépítve. Még szerencse, hogy nem volt hozzá alapanyag, így nem tudták legyártani.

Maradt tehát a szomszédos város egyik építőanyagkereskedése, ahonnan október 1-én meghozta a  2 db 15x15-ös gerendát (szerencsére ennél nagyobbakat nem is lehetett kapni) és a tetőléceket. Ez a semmi kis faanyag, ami az utánfutón van "alig" 60.000-be fájt. 

Miután megjött a faanyaggal, lepöfögtünk a traktorral a műhelyhez és felpakoltunk minden szükséges szerszámot, felszerelést, ami az építéshez szükséges. Így volt vagy 10 óra mire a lényegi munkálatoknak neki tudtunk állni.

Első körben rögzíteni kellett a pilléreken a két gerendát, azaz talpszelement, amire majd a tetőszerkezet kerül. Ügyesen feltornázta mindkét gerendát az oszlopok tetejére. 

Ehhez beszerzett 4 db 30 cm-es beütős csavart. A gerendákat átfúrva még belefúrt az oszlop közepén lévő betonba.

Majd belepüfölte a csavarokat amennyire csak tudta. Ezek úgy vannak kialakítva, hogy a végük megszorul a betonban és így rögzíti a gerendát a helyére.

Majd következett 3 db 10x10-es gerenda, amit keresztben rögzítettünk, hogy összefogják a talpszelemeneket.

Ezután 2 deszka segítségével  kiszerkesztette, hogy milyen szögben menjenek a szalufák, majd szépen leszabogatta az összeset. 

Készen is van az összes szalufa és az aznapi munkaidőnk itt le is járt. Megjegyzem mostanában azért már nem szaggatjuk az istrángot. Reggel hétkor jövünk ki, ellátjuk az állatokat, majd utána állunk neki az építésnek. 11,00 órakor kezdődik az egy órás ebédszünet és 15,00 órakor véget is ér a műszak. Szóval naponta kb. 5-6 óra az, amit az építéssel tudunk tölteni.

Másnap azzal kezdtünk, hogy összecsavarozgattuk a háromszögek két szárát.

És hipp-hopp már fent is van a hét pár szalufa. Mivel ez kétemberes munka volt, érthető okokból közben nem tudott fénykép készülni. Ketten szépen felemeltük a gerendákra, majd felállítottuk őket, szerencsére a bevágásnál szépen bekattantak a helyükre, így nem is kellett tartani, amíg Gábor két csavarral megrögzítette őket.

Még neki álltunk a fogópárok leszabásának és rögzítésének, de 2 pár rögzítése után már megint letelt a munkaidőnk. 

Péntek délután megérkezett hozzánk Barna barátunk vendégségbe, ezért szombat reggel ő tudott rólunk lőni néhány képet, miközben a tetőn tevékenykedtünk. 

Gyorsan felszórtuk a maradék fogópárokat.

Utána én elvonultam takarítani. A Gábor pedig felrakta a tetőléceket, miközben Barna tovább dokumentált és segített a léceket feladogatni, hogy ne kelljen leugrálnia érte.

Egyik oldal mindjárt kész.

Majd kezdetét vette a baráti hétvége, amit egy jó kis bográcsos sertéspörkölt elkészítésével kezdtünk, majd kiélvezhettük az indián nyár utolsó meleg hétvégéjét.

Hétfőn Gábor egyedül dolgozott a birtokon, mivel nekem programom volt a városban. Persze bőven talált magának tennivalót, de erről majd egy másik bejegyzésben. Azért haladt valamicskét a házikóval is,  az egyik oldalon sikerült felraknia az oromdeszkákat, bár szegénykém jól elfáradt, mert minden egyes deszkánál kétszer kellett lemásznia az állásról, hogy a vágásokat megcsinálja. Ez lett a végeredmény. 

Kedden részben elkészült az oromdeszkázat a másik oldalon, csak a sarkokban maradt el pár deszka.

Valamint további gerendák és oszlopok kerültek berögzítésre, hogy a külső deszkafalazatot és a válaszfalat legyen mihez rögzíteni. Ugyanis ez a malacól sem lesz koedukált. A lányokat és Kancsikát el kell szeparálnunk egymástól.

Szerdán befejeztük az oromdeszkázást.

Majd megkezdődhetett a cserepezés. A szükséges mennyiség 2/3-a már rendelkezésre állt. Ezeket gyorsan felszórtuk.

Az oldalakat felváltva lehet rakni, hogy a cserepek súlya ne egy oldalt terheljen, ezért felraktunk három sort a kilencből.

Majd átváltottunk a másik oldalra, ott felmentünk hat sorral. És nagyjából ekkor fogytak el a cserepek. A jelenlegi ólakról ugye egyelőre nem szedhetjük le a cserepeket, mivel a malacok még azokban laknak. Viszont a hét éve a napelemek közelében megépített és időközben feleslegessé vált malacólnak tervezett építményen voltak még cserepek.

Ezért lezötyögtünk traktorral, hogy leszedjük a szükséges mennyiséget. Csak azzal nem számoltunk, hogy időközben a szederinda szinte teljesen benőtte a cserepet. Persze semmilyen szerszámot nem vittünk magunkkal, így puszta kézzel küzdöttünk meg a szúrós növénnyel, de végül mi győztünk és sikerült a szükséges mennyiséget begyűjtenünk. 

Itt már az utolsó darab kerül a helyére.

Csütörtökön ismét egyedül hagytam emberemet. Persze ő nem tétlenkedett és addig bebetonozta a válaszoszlopokat és a fatelepről elhozta az akácfa deszkákat. Ugyanis már kiismertük a röfiket annyira, hogy úgy döntöttünk inkább kerüljön kicsit többe az ól, de az alsó kb. egy méterben akáccal deszkázunk.

A pénteki program a deszkázás volt. Ehhez először staflikat kellett felrögzíteni a tégla pillérekre, amikhez hozzá lehetett csavarozni a deszkákat. 

Staflik felrögzítve és az egyik oldalon már a deszkák is a helyükön. 

Ez lesz Kancsika és társai lakosztálya. Figyelni kell arra is, hogy ezen az oldalon van a deszkázat, így nem tudja majd lefeszegetni. Középen pedig az elválasztófal kellően magas, hogy az átjárást megakadályozza. Mivel egy öregfiúról van szó, aki ráadásul nem rendelkezik a kecskék ugróképességével reméljük jól ítéltük meg a magasságot.

Október 9-én tehát itt tartunk a malacbirodalom építésében. 

A háztetőre még fel kell rakni a kúpcserepeket, valamint a széldeszkákat és a bádogot, hogy a szél ne tudja megbontani a tetőt. A külső falakat még telibe kell deszkázni. Majd jöhetnek az ajtók, ebből összesen hat darabot kell legyártanunk. Kettő megy az ólra, négy pedig a karámra. Kell ugyanis egy bejárat a karámba, valamint egy kijárat a majdani villanypásztorral elkerített területre. Azután meg kell építeni a karámot, jó tartósra. Tehát ide is veszünk akácoszlopokat és deszkákat. Majd jöhet a villánypásztor rendszer kiépítése. Szóval azért még lesz munka vele, de ebben az évben biztos, hogy költözhetnek a malackáink a korábbi szálláshoz képest egy palotába.

Készülődés a télre

Málnáskertben a nyár leginkább azzal telt, hogy a kamrapolcokat, fagyasztókat, pincét és a padlást megtöltsük ennivalóval. Szeptemberben eljött az ideje, hogy a téli tüzelőt is elkezdjük felhalmozni. Szeptember első két hetében tehát a malacól építése és a maszlaggal való küzdelem  mellett erre is kellett időt szakítanunk.

Első körben a még tavasszal felhasogatott tűzifát pakoltam fel a pótkocsira és fuvaroztam el a házhoz. Kicsit már benőtte a fű, ezért nem is látszik, hogy azért egy pótkocsira való már itt is akadt a tűzrevalóból. 

Itt már csak a hűlt helye. Illetve a háttérben még ott egy halom mindenféle botfa és hulladékfa, amit még a leszabó fűrésszel össze kell vágni.

Második körben az önkormányzattól érkezett 2,5 m3 rönkfa felvágása és hasogatása következett. Emberem fűrészelt és hasogatott.

Én pedig a fuvarozásban működtem közre. Jó párszor kellett fordulnom, mire az összes fa a helyére került. 

Munkánk eredményeként megtelt a tornác mindkét oldala.

A hosszanti oldalon dupla sorban.

A kapunál lévő kis akácligetet is megritkítottuk, mert jó pár fa túl közel volt egymáshoz és így a megmaradottaknak talán több tápanyag fog jutni. Ebből is összejött azért egy jó kis adag.

Olyan eredményesek voltunk a 1,5 nap alatt elvégzett munkában, hogy még a kerti konyhába is jutott a felhalmozott tűzifából. 

Így már jöhet a tél, a fagy a mi kis kályhánkban és sparherdünkben vígan fog duruzsolni a tűz. 

A tűzifafelhalmozás óta egyébként már javában építjük tovább a malacólat, de erről majd legközelebb.

Az új malac birodalom II.

Augusztusban ott tartottunk, hogy a gazda kiásta a pillérek alapjait és be is betonozta. Innen folytatódtak a munkálatok szeptember elején.

Első körben a tégla pillérek épültek meg szakaszosan. Ehhez a bontott téglát az istállónál felhalmozott kupacokból hoztuk. Ezek még az eredeti istálló elbontása után maradtak meg, nyilván a legjobb téglákat már a ház építéséhez felhasználtuk, úgyhogy a mostani építést megnehezítette, hogy sok volt a féltégla és még ráadásul pucolni is kellett őket.

Körbe-körbe járt az oszlopok között, mivel egyszerre nem lehetett túl magasra építeni, ezért 6-7 sor felrakása után ment a másik oszlophoz és mire körbe ért, lehetett folytatni az elsőt. 

Itt már azért előrehaladott állapotban van a négy oszlop. Mindegyik közepéből kiáll egy-egy betonvas, amit az alapba fúrt bele, hogy majd a tölteléknél belekerülő betont erősítse.

Az utolsó sorokhoz már állásra is szükség volt, erre a célra kiválóan megfelelt a traktor pótkocsija.

És elkészültek.

A második lépés az oszlopok feltöltése betonnal. Mivel a zsákos beton bár gyorsabb, de dupla olyan drága lett volna, ezért inkább a saját keverést választotta. Utánfutóval meghozta az anyagot (sóder és cement), majd talicskában adagonként megkeverve szépen feltöltögette az oszlopokat. Ami azért kemény meló volt tekintve, hogy a majdnem két méteres oszlopokba létrán kellett felhordani a majd fél köbméter betont vödrönként, majd ott beleönteni az üregekbe. De emberem ezt is megcsinálta. Ez egy egész munkanapjába tellett.

Harmadik lépésként pedig levakolta az összes oszlopot. Nem akarta, hogy a téglák ugyanúgy látszódjanak, mint az istállónál, mivel ezek mindenféle szedett-vedett téglákból készültek és így nem mutattak volna jól. 

Mind a négy oszlop két-két oldala elkészült. 

Vakolás kész. Következő lépés a tetőszerkezet megépítése lesz.

Sajnos a fűrészüzemből rossz hírt kaptunk, ugyanis az egy hónappal ezelőtt megrendelt gerendáink az ígértekkel ellentétben nem készülnek el a jövő hét elejére, úgyhogy most elkezdődik a vadászat a fatelepeken, hogy van-e olyan méretben készleten, amikre nekünk szükségünk van, hogy ne kelljen tovább halasztani a projektet.

Szegény malackáink már igencsak megérdemelnék, hogy egy tisztességes kis házikóba költözhessenek.