Tavaszi történések a birtokon

 

A csibékről szóló híradást megelőzően is igen hosszan elnémultam a blogon. Ennek pedig az az oka, hogy március végén átestem egy kézműtéten. Az alagútszindrómám ugyanis a januári disznóvágás után odáig súlyosbodott, hogy az azt követő éjszaka már egyáltalán nem tudtam aludni, annyira zsibbadtak a kezeim. Így az éjjeli-hajnali órákat azzal töltöttem, hogy az interneten bogarásztam valami jóhírű kézsebész után. 

Nagy elégedettségemre találtam egy híres-neves kézdokit, aki Pécsett is rendel és ráadásul egy olyan eljárással dolgozik, amihez nem szükséges szikével felvágni a tenyeret, hogy az alagút szindróma tüneteit okozó szalagot átvágja. Ez nagyon vonzó volt számomra, egyrészt gyorsabb gyógyulással, másrészt kevesebb kockázattal kecsegtetett. Így végül már januárban elmentem egy vizsgálatra, amely megállapította, hogy alkalmas vagyok erre a beavatkozásra. A bal kezem műtétjére végül március 26-án került sor, mert akkorra tudtuk úgy szervezni, hogy Gábor három hétig itthon legyen, így legyen kb. 2,5 hetem a regenerációra.

Mindössze két tűszúrás nyoma látszott a kezemen, ahol be és kivezette a csuklómon áthúzott fonalat, melynek segítségével gyakorlatilag elfűrészelte a szalagot. Három nap múlva már le is lehetett venni a kötést és víz is érhette a kezemet. Úgyhogy a 4. napon már főztem és mosogattam. De nyilván nehéz dolgokat nem emeltem és azóta sem emelek bal kézzel. Egyelőre rátámaszkodni nem tudok és még kicsit dagadt a csuklóm, de 4 héttel a műtét után már mindent önállóan, egyedül intézek a birtokon. Etetést, fejést, darálást, minden házimunkát (na jó, tésztát azért még nem gyúrok vele). Igazából a kerti szerszámok (kapa, gereblye, vasvilla) használatáról vagyok letiltva, hogy azok ne nyomják a tenyér párnáját, ami a doki szerint azért még hónapokig érzékeny lehet. Viszont a zsibbadás azonnal megszűnt. És mióta a jobb kezem is kímélve van, így azon is jócskán enyhültek a tünetek.

De azért a műtétet megelőzően és az után is zajlottak az események a birtokon, csak volt olyan munkafolyamat, amit a gazda egyedül végzett. 

Én a műtétre készülve még előtte begyúrtam mindenféle tésztát és sütöttem egy jó pár dolgot, hogy feltöltsem a készleteket.

Már a húsvétra készülés jegyében sütöttem két gyönyörű fonottkalácsot. Mi ugyanis kaláccsal esszük a sonkát. Itt az egyik éppen a fonás utáni másodszori kelés fázisában.

Íme a két, lehet, hogy kicsit szabálytalan, de nekem csodaszép és legfőképpen finom hatfonatú kalácsom.

Mivel a kályhát nem érdemes egyetlen dolog sütése miatt begyújtani, hát gyorsan összekevertem még egy gyümölcskenyérnek való tésztát is. Sajnos kicsit eltörött, amikor a formából kiborítottam, de ez az élvezeti értékéből nem vont le.

A tigris kenyér meg kicsit behorpadt az egyik oldalán. Fogalmam sincs, mitől. Ezúttal ilyen szabálytalanra sikerült minden. 

Amilyen gyéren teljesítettek a pipik február végén március elején,  a hónap közepére úgy beindultak, hogy márciusban végül több, mint 200 darab tojást produkált a 10 tyúkocskánk. Köztük volt ez a két érdekes szélsőség. Középen a normál méretű tojás, balra 92 g-os (ebben végül 2 sárgája volt), jobbra 18 g-os.

Szerencsére még a műtét előtt sikerül megépítenünk az új villanypásztor rendszert, amelynek a terveiről már korábban beszámoltam. Az oszlopok és a karók nagy része már elő volt készítve, így végül két nap alatt sikerült az építés.

Első nap lefúrtuk a meglévő oszlopokat és közben kiderült, hogy még három darabra szükség van. Így újból indult elölről a folyamat: vágás, kérgelés, csiszolás és égetés, de végül minden oszlop a helyére került. 

Másnap következett a karók leverése. Ami embert próbáló feladat volt a csontszáraz földbe. (Persze miután elkészültünk egy hetes esős időszak következett, ami után lényegesen könnyebb lett volna ez a művelet.)

Mivel a nyomvonalat kicsit bevittük az erdőbe, hogy a komposzt ládák is a villanypásztoron belül legyenek, természetesen útban volt néhány fa. Ezeket ki kellett vágni, feldarabolni, hogy ki tudjuk hozni az erdőből. Persze ezzel is ment az idő.

Azután végre jöhetett a zsinórok kihúzása , ugyanis négy sor huzalt terveztünk, azért a szarvasok mégse tudjanak könnyen átlépdelni rajta. 

Majd még aznap este sikerült a gép bekötését is megcsinálni. És üzemelt az új rendszer. 

Most nagyjából körbe vezetlek benneteket az új "belső" udvarunkon. 

Az úton elhelyeztünk egy kapu nyílást. Itt lehet autóval és traktorral bemenni. Ide a későbbiek folyamán rendes kétszárnyú kaput tervezünk. És tervben van még két kisebb kapu is, hogy ne kelljen a drótok között bujkálni vagy nagyot kerülni gyalogosan.

Balra elindulva a pásztor lenyúlik majdnem az erdőig. A lenti terület szénahozama olyan gyér, hogy a jövőben inkább gyümölcsfákkal szeretnénk betelepíteni. Így védve lesznek a kecskéink és a vadak ellen és locsolni is lehet őket szükség esetén, mert közel van víznyerési lehetőség.

Majd elfordulva elhalad a tó mellett egészen a korábbi konyhakerti villanypásztorig. Leghátul  a régi nyomvonala mentén fut.. Amit időhiány miatt egyelőre még nem bontottunk el.

Jobbra elindulva hagytunk egy kis előkertet a ház előtt. Idővel ezt is szeretnénk parkosítani. Vágyunk most már némi fára, bokorra, virágra, amit nem legelnek le illetéktelenek. 

A ház előtt kb. 7-8 méterre fut és így a pipik rezidenciája kívül került a rendszeren. De azt is bele véve, már túlságosan nagy lett volna és a legelőből is sok elveszett volna. 

Majd elindultunk le az erdőbe. Itt adódtak a  már említett komplikációk. Hol egy nagy fa, hol egy már általunk ültetett csemete volt útban. Próbáltuk minél kevesebb veszteséggel megoldani. 

És ahogy írtam hátul a régi mellett fut közvetlenül.

Szerencsére a malacok mindjárt az első napokban megismerkedtek vele (ezt a visongásokból lehetett tudni) és azóta nem is próbálkoztak az illegális behatolással. A kecskéink pedig szerencsére nagyon tisztelik a villanypásztort, így eleve nem próbálkoztak vele. És vadak sem szaggatták meg eddig. Ami nagy szerencse, mert sajnos valami műszaki probléma lépett fel és egyszer csak azt vettük észre, hogy nincsi is delej a rendszerben, pedig áram alatt van.

Emberem átnézi, okát nem találja. Talán a gép romlott el. Csere egy másikra és hopp, megint működik. Majd egy pár nap múlva megint azt vesszük észre, hogy nem üzemel. Átnézés, ráesett egy faág. Faág eltávolítva, megint működik. Aztán egyszer megint csak nem. Egyelőre itt tartunk. Remélem lesz rá valami megoldás. 

Ezután következett a műtét, majd a több napig tartó esős és hideg idő. Miután az eső elállt a gazda sort tudott keríteni az éves nagytakarításra az istállóban. El is ment vele két napja, míg a vastagon felgyűlt almot kihordta. Majd egyedül be is termelt egy komplett szénabálát az időközben kiürült boxba. 

Viszont egy héttel a műtétem után, nagypénteken már én is visszaszálltam a buliba. Szerencsére addigra az idő is jobbra fordult és így egy kellemes napot tölthettünk együtt a csemetésben, ahol elültettünk kb. 1.200 db csemetét. Ebből 200 db frissen beszerzett akácfácska volt, a maradék 1.000 db pedig a tavaly beszerzett csemeték maradéka, amelyek a konyhakertben elvermelve teleltek át. 

És végül belefért egy kis kerti munka is. Sajnos tavaly év végén elmaradt az, hogy a korábbi füves sávokat és az egykori eper ültetvényeket bevonjuk a művelésbe. Így most a gazda először is felásózta ezeket a területeket. Ez két napját vette igénybe. Majd következett volna a rotálás.

Mivel két éve is az önkormányzat segítségét kértük, most is felhívtam a polgármesterünket, hogy kölcsön kaphatnánk-e a rotakapát. A válasz természetesen igen volt. Amikor kérdeztem, hogy mikor és hova mehetünk érte, mondta, hogy majd a falugondnokkal elhozatja. És így is lett. A probléma csak az volt, hogy a gép nem indult be, akárhogy is próbálkozott vele az emberem. 

Újabb telefon a falugazdásznak, hát ő sem tud mit mondani, de van egy másik gép, majd elhozza azt. Ezt pont a polgármesterünk szállította ki és mindjárt megpróbáltuk beindítani, de ez sem akarta az igazságot. Valószínűleg a hosszú állásidő miatt egy kis karbantartásra lesz majd szükség. De, hát akkor mi legyen.

Semmi gond, mondja polgármesterünk. Most nyert a falu pályázaton egy kistraktort, majd elküldi a falugondnokot és az megcsinálja. Ez volt pénteki napon, és hétfőn kora délelőtt már jött is a telefon, hogy pár perc múlva ott van a kapunál be kellene engednem.

Ugyan nem mértem az időt, de pillanatok alatt megcsinálta a felásott területet. Ez itt az egyik korábbi közlekedő rész.

Háttérben a másik közlekedő rész. Előtte pedig a korábban eperágyásként működő, időközben visszavadult terület. 

Ugyanez a terület a mások oldalról. Mindegyik részen kétszer ment át és szerintem nagyon szép, porhanyós lett.

Úgyhogy ezúton is köszönöm még egyszer a segítséget. Azóta egyébként az önkormányzat honlapján is közzétették, hogy akinek szüksége van rá, térítésmentesen igénybe veheti ezt a szolgáltatást, mondván, ha már a falunak van egy ilyen kis csodatraktora, akkor a lakosság is részesülhessen a használatából. 

Közben persze a kertészkedés is beindult már. Március elején már veteményeztem ezt azt. Most emberemmel közösen folytattuk, mivel én csak egykezes üzemmódban futok. Ő megcsinálta a magágyat, én elvetettem, visszatakartam és így tovább.

A rebarbarám már bontogatja szárnyait. 

A sóska sor is szépen zöldell.

Szerencsére ezúttal a borsóm is szépen kikelt. 

Összefoglalva tehát ez történ Málnáskertben március második felétől napjainkig. 

Tervben van a kertről  egy részletesebb beszámoló valamint az állatok is régen szerepeltek már. Remélem hamarosan újabb olvasnivalóval szolgálhatok.

Csibefutam Málnáskertben

 

Életünk nagy kalandjába vágtunk bele március végén. Ekkor érkezett meg ugyanis egy keltető gép a messzi távolból, ugyanis pontosan egy hónap alatt ért ide a csomag. A terv az volt, hogy március 10-e  körül be tudjuk üzemelni, de végül két hét csúszással indulhatott a projekt. Még tavaly beszereztem az alábbi könyvet.

Ez lett a Bibliám az elmúlt időszakban. Előtanulmányokat végeztem a témában és a könyv pontos útmutatót ad a folyamathoz. A gépet tehát 34 db tojással beüzemeltük március 27-én. A falon látható kis puska segítségével történt a tojások gondozása. Minden naphoz hozzárendelve a hőmérséklet, páratartalom, kell-e forgatni, szellőztetni, permetezni.

A gép elvileg teljesen automata és be lehet állítani különböző tojásokhoz (csirke, kacsa, liba és galamb)  forgatja is a tojásokat, a párásításhoz a vizet is adagolja. Mi most a manuális módot választottuk és mi állítgattuk be a hőmérsékletet és forgattuk is a tojásokat. De azért oda kellett figyelni és egy aprócska rést hagyni rajta, amelynek szűkítésével-tágításával lőttük be a nagyjából pontos értékeket. Pár tized foka hőmérsékletben és pár százalék a páratartalomban azért belefér. Szerintem a kotlós sem hőmérővel és páratartalom mérővel a hóna alatt ül a tojásokon.

Múlt hét csütörtökön azután megkezdődött az izgulás. El sem tudtam képzelni, hogy akár egy csibe is ki fog kelni a tojásokból. Aznap viszont már hallottam, hogy egy-vagy több tojás is el kezdett csiporogni. Egész nap csiviteltek. Így már biztos voltam, hogy legalább egy csibém lesz.

Végül péntek reggel a 21. napon 5.50-kor néztem be a keltetőbe és akkor már kikelt az első csibe. Még nagyon friss volt, mert csurom nedves volt a kis csóri. Az utasítások szerint a keltetőben kellett hagyni a csibéket, amíg teljesen megszáradnak. Itt már öt madárka száradozik a jó melegben.

A csibék nevelését a pipioviban terveztük, ott készítettünk elő egy csibenevelő dobozt. De hát oda is el kell jutni valahogy. Így üzembe helyeztem egy "utazó dobozt" is. Egy pici kartondobozt kibéleltem némi forgáccsal és négyesével-ötösével szállítgattam át a picikéimet. Útra készen a második csapat.

Íme a pipi nevelődoboz. Gábor asztali körfűrészének doboza új életet kapott. Ezt  tudtuk a legegyszerűbb módon berendezni nekik. Szikével kellett csak pár metszést készíteni, ahol az infralámpát be tudjuk lógatni.

Íme a kéró belülről. Először egy réteg széna került bele, hogy alulról szigeteljen, majd erre jött egy réteg forgács. A cuki minietető és itató a keltető géppel együtt érkezett. És akkor nevettem, hogy mik ezek a nevetséges kis "babaeszközök". De tényleg elég nekik egyelőre. Az itatóba 2 dl fér bele és 4-5 óra alatt alig egy deciliter fogy el belőle. Az etetőt meg dupla ennyi idő alatt ürítik ki. Mondjuk nagyon kis rendetlenek, mert egy csomót kifötörnek belőle az alomba. 

A kelés jól elhúzódott mert az utolsó csapat szombat reggelre lett meg. Így a 34 tojásból 24 kelt ki. Mondjuk a megadott napokon mi nem lámpáztuk meg a tojásokat (pedig az is be van építve a keltetőbe, mármint a lámpa), akkor már ki lehetett volna szelektálni a nem termékenyeket. Mindegy, majd legközelebb.

A szakkönyv szerint, amelyik tojásból nem kell ki a csibe a 22. nap végéig, abból már nem lesz semmi. És így is lett. Volt egy 25., amin látszott, hogy már el kezdte a csibe feltörni, de sajnos végül nem tudott kibújni, pedig adtam neki még pár órát ráadásba.

A 24-ből a 3. napra 21 maradt. Egy még a születése napján elpusztult. Kettőnek pedig valami genetikai rendellenessége volt mert szétcsúsztak a kis lábacskáik. Az egyiknek még megpróbáltam segíteni. Az interneten javasolták ezt a lábösszehúzásos technikát. Hát nálam nem vált be. Két napig hagytam, azután elengedtem őket, mert így életképtelenek lettek volna. 

Ilyenkor nehéz az ember szíve, mert hát olyan cuki. De sem az ő, sem a magam szenvedését (hogy így lássam) nem akartam meghosszabbítani. Így hát külön raktam őket a kis dobozba, hogy szépen elaludjanak. A gazdálkodáshoz ez is hozzátartozik, hogy nem játszunk istent és nem próbálunk mindenkit, minden áron megmenteni. 

Szerencsére viszont a többi 21 él és virul. Esznek, isznak, futkároznak és játszanak. Nem tudom, mi olyan érdekes a doboz sarkában. Talán a dobozt összehúzó kapcsok, de rendszeresen beállnak a sarokba és kopogtatják, mint valami miniharkályok. 

Azért mellékelek egy kis videót is a cukiságaimról, hogy ti is lássátok, hogy zajlik a csibék élete.

Télutó-tavaszelő Málnáskertben

 

Olyan hirtelen köszöntött be idén a tavasz, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Február 20-án még szakadt a hó, emberem éppen kamionozott, hát voltak ott mindenféle helyzetek. Haza is jött aznap, mert úgy megcsúszott a lerakodással a jégpályává vált osztrák autópálya miatt, hogy nem érte el a felrakóját és így munka nélkül maradt. 

Hétfőn pedig már hétágra sütött a nap és plusz 15-16 fok lett, így folytathattuk a tüzelő gyűjtését a következő fűtési idényre. Olyannyira tavasz lett hirtelen, hogy emberem már aznap meg is kezdte a kinti biciklis szezont, amire az elmúlt 10 évben még nem volt példa.

Továbbra is a már kidőlt vagy a már lábon kiszáradt fák voltak a csapásirány. Ezen a fán is látszik, hogy beteg volt és konkrétan egy másik fának nekidőlve találtuk, ami igencsak balesetveszélyes, így ez a fa ki lett vágva. Találtunk egy kidőlt és már teljesen bemohásodott égerfát is, amit szintén feldaraboltunk és szerencsére még nem pudvásodott be, úgyhogy még jó lesz fűteni. 

Itt az egyik már feldarabolva. Jó sok kugli lett belőle volt vagy 15-16 méter magas fa. 

Itt pedig már kocsira rakva. Fordultunk vagy háromszor, mire a sok ággal együtt ki tudtuk szállítani az erdőből.

Útközben találkoztunk a három sziki-szökevénnyel. Ezek a feketefejűek már csak ilyen kis szökősek. Rögtön kiszagolják, ha nincs delej a drótokban. 

A kihordott fát emberem mindjárt fel is hasogatta, hogy minél jobban kiszáradjon a fűtési idényre. 

A tűzifagyűjtögetés után a következő projekt a szokásos tavaszi utcafronti kerítésjavítás volt. De előtte emberem még megreparálta a malacok villanypásztorát, hogy megelőzzük a totális anarchiát. Ez is egy olyan dolog, ami folyamatos karbantartást igényel. Most éppen fa dőlt rá, ami szakította a vezetéket és így persze nem működött.

A malacok pedig rögtön kiszaszerolják, ha az őrző-védő rendszer nem üzemel. Ez úgy indul, hogy először egy merészkedik ki, majd szép lassan a többi is felbátorodik. Ugye most már háromnál jártunk. Mivel jelenleg még hosszabbítókkal tudjuk a kútházból eljuttatni az áramot a készülékhez és csak egy ilyen rendszerünk van, ezért úgy néz ki a történet, hogy éjszaka a konyhakertet védjük a vadak ellen (nappal nem igen mozognak ilyen közel a házhoz), nappal pedig a malacok villanypásztorát üzemeltetjük, mert ugye ők meg éjszaka alszanak és nem mászkálnak. 

Villanypásztor javítás után tehát jöhetett a kerítésreparálás. Ezúttal egy betonoszlopot és egy akácoszlopot kellett cserélni. Ez utóbbi még nem a legnagyobb gondossággal volt letéve. Azaz kéreggel együtt és égetés nélkül. Az utóbbi években már az a bevett eljárás, hogy  a kérget eltávolítjuk, ugyanis az alatt tudják a mindenféle rovarok rágcsálni a fát. 

Égetés alatt azt értem, hogy az oszlop földbe kerülő része van ilyen feketére megperzselve és így ellenállóbbá válik a nedvességgel szemben. Így remélhetőleg évtizedekig jó lesz. 

Most már ha oszlopot cserélünk, akkor már vizszintes staflikkal is megerősítjük a kerítést, így jobban ellenáll a vadak ostromának. 

Az egyik helyen totálisan legyalázták a drótot is. Szerencsére visszalehetett rögzíteni.

Mivel a tó befejezéséhez illetve az új malacbirodalom kialakításához ennél jobb időre van szükség, úgy döntöttünk, hogy egyrészt a garázst építjük meg előbb. Illetve, amíg a garázs anyagot legyártják a fűrészüzemben (február végén leadtuk az anyagrendelést), addig elkészítjük az új villanypásztor rendszert, ami magába fogja foglalni a lakóházat, kutat, pincét, kerti konyhát, konyhakertet és a tavat is. 

Addig ugyanis semmi értelme növényeket ültetni ezen a területen, mert vagy a saját kecskéink vagy a birtokon  szép számban keresztül-kasul járkáló vadak legelik vagy rágják le szerencsétleneket. Így hát leléptük, hogy körülbelül mekkora lesz a kerülete, hogy ki tudjuk számolni, ahhoz hány oszlopra, karóra, szigetelőre és milyen hosszú vezetékre lesz szükség. 

A garázsanyag megrendelésekor Gábor be is szerzett 100 db karót, amiből kb. 75 fog kelleni ehhez, de ugye majd az új malacbirodalomhoz is fog kelleni, a maradékot majd ott felhasználjuk. A városban járva pedig beszereztük a szükséges vezeték mennyiséget és szigetelőket is. 

A pazarlás elkerülése végett felhasználjuk a meglévő karókban lévő szigetelőket is, már amelyiket sérülésmentesen ki lehet csavarni. Ehhez kihúzgáltam a kb. 7 éve elkezdett és abbamaradt malacszálláshelynél elhelyezett karókat. Az infrastruktúra (víz, áram) nehézségei miatt végül úgy döntöttük, hogy ez ma már nem jó ötlet, de azért mentsük, ami menthető.

Úgy számoltuk, hogy kb. 8 db oszlopra van szükség, ami a sarokpontokon lesz elhelyezve, ezeknél fogva lehet majd a villanypásztorvezetéket megfeszíteni. Első lépésben kivágtuk a megfelelő darabszámú oszlopot.

Majd nagyjából ugyanaz a metódus következett, mint a kerítésoszlopok esetében, annyi kiegészítéssel, hogy ezek még meg is lettek csiszolva. Itt éppen ez van folyamatban. 

A már megcsiszolt oszlopokat utána szépen megégettem. Ezt bevállaltam, hogy gyorsabban tudjunk haladni. Persze amilyen szerencsénk volt, a 4. oszlop után kifogyott a gáz mindkét palackból. Szerencsére azóta már kicseréltük mind a kettőt (a közel-keleti helyzet miatt állítólag négyszeresére nőtt a kereslet a gázpalackok iránt, úgyhogy épp időben).

Gyönyörű tavaszi időben a karókkal folytattuk. Gábor előfúrta a karókat, miközben én először kitekergettem a régi karókból a még hasznosítható szigetelőket, majd elkezdtem betekerni  az új karókba.

Egyelőre idáig jutottunk el. Négy oszlop még égetésre vár. A szükséges 75 karó kifurkálva, 50 db felszigetelőzve. A maradékhoz a konyhakertet jelenleg körülvevő karókra is szükség lesz, azokból is kiszedjük a szigetelőket, hogy újra hasznosíthassuk őket.

Rendkívüli feladatként bejött a pipiröpde talajának rekonstrukciója, ugyanis a kis drágáim annyit kapirgáltak, hogy a faváz alatti téglasor mellől is sok helyütt  hiányzott a talaj. Félő volt, hogy a téglák bedőlnek és akkor megrokkan a szerkezet. A kis szorgalmas kapirgálók ilyen krátereket vájtak a talajba.

Még szerencse, hogy kéznél van az erdő és a gazda a patak mellől tudott hozni egy kocsinyi termőtalajt, amivel feltöltötte a gödröket. 

Így azért mindjárt másként néz ki a terület. Persze azóta már megint megkezdték a munkát a pipikéim. 

A ház alól is hiányzott nem kevés talaj, így ide is bement jó néhány talicskányi föld. 

Végül még a csemetésbe is akadt némi dolgunk, amelynek területébe benyúlik a falu temetője. Kedvenc szomszéd nénink ugyanis jelezte, hogy van egy fa, ami vészesen a kerítés irányába dől és aggódott, hogy kidőlve esetleg kárt tesz a sírkőben. 

Szerencsére meg tudtuk oldani úgy, hogy csak a fa egy részét kellett levágni. Így ha dől is, már nem a kerítés irányába fog. Szóval ezt a kérdést is megoldottuk. 

Hát ennyi fért bele a legutóbbi itthon tartózkodásba, hipp-hopp elröpült két hét. Már alig várom, hogy folytathassuk a megkezdett feladatokat. Remélhetőleg hamarosan már eredményekről számolhatok be.