Benti is vagyok, kint is vagyok

Tudom, hogy a legtöbb ember nem szereti az évnek ezt az időszakát, amikor egyre rövidebbek a nappalok. Már sötétben kell kelni munkába menet és este sötétben hazaérkezni. Meg persze szürkék a nappalok is és egyébként is.

Én viszont imádom. Végre eljött az az időszak, amikor nem kell órára kelni. Magamtól ébredek, óra állítás után kb. fél hétkor. Szépen komótosan indul a reggel egy kis reggeli torna (amúgy az az év többi időszakában is van), nyugis készülődés. Csak a pipiket engedem ki mindjárt ébredés után még úgy pizsamában, szórok nekik egy kis kaját, a többiek meg elvannak. A malacok amúgy is sokági alszanak ilyenkor, a kecskék előtt meg mindig van széna és víz, szóval nem kell az állatokhoz rohannom.

Az elmúlt hetekben ugyan próbáltam a kertben is rendezkedni, de inkább a benti tevékenység dominált. Amikor az emberem elmegy kamionozni, akkor mindig készítek egy listát, hogy mi mindent szeretnék abban a két hétben megcsinálni és aztán szépen haladok a feladatokkal.

Most, hogy  közeledik a disznóvágás az egyik legsürgetőbb feladat az volt, hogy a fagyasztóban minél több helyet felszabadítsak. Ezért átnéztem, hogy mi az amivel helyet nyerhetek. 

Ott volt mindjárt vagy két kilónyi füge, amit még anyukámtól kaptam, csak akkor idő hiányában egy gyors mosás, darabolás után beraktam. Most készült belőle a szokásos fűszeres fügelekvárom. Ezúttal nyolc üvegnyi került a kamrapolcra.

A kertet átnézve október közepén még mindig akadt bőven betakarítani való. Többek között némi rebarbara. Ezt szintén kiegészítettem a már korábban eltett rebarbara egy részével és készítettem még egy adag vaníliapudingos rebarbara kompótot, ami inkább olyan dzsem szerű.

Ebből ezúttal ez az öt üvegnyi lett. Mi nagyon szeretjük joghurtba keverve, finom savanykás, különleges íze van. 

Próbáltam minél többet a fagyasztóban lévő alapanyagokból felhasználni a főzések során. Így készült egy nagy adag húsleves csontokból, a paradicsomos káposzta mellé sült oldalas. És 1,5 kilónyi darálthúsból darabolt paradicsom felhasználásával főztem egy óriási adag bolognai szószt, amit utána a befőző automatában tartósítottam. 

Mivel szerencsére a tyúkocskáim a nyári leállás után (amikor mindösszesen napi 1-2 tojás volt) végre beindultak én is beindítottam a tésztagyárat. Készült egy adag cérnametélt. 

Valamint 4-4 tojásból legyártottam egy-egy adag szélesmetéltet és kockatészát is. 

Sütögetésre is bőven jutott időm, így készült gyümölcskenyér, tönkölyös szilvás süti és ráadásul ez a  két szép fonott kalács is.

Miután a kertből betakarítottam az összes szárazbabot a szép napos délutánokon a pipi legeltetéssel egybekötve megpucoltam a már korábban betakarított babokat. Leszedtem a száráról az októberi szedés babhüvelyeit. Azután ezeket is megpucoltam. Pucolás után mehettek két napra a fagyasztóba, hogy az esetlegesen benne lévő zsizsik elpusztuljon. Utána némi hamupipőkézés következett és a szemeket szépen átválogattam, hogy a rossz szemek és a még benne levő szemét ne kerüljön az üvegekbe. Utána mehettek szépen az üvegekbe.

Ahogy írtam neki álltam a kertnek is. Betakarítottam az összes sütőtököt. A szép sárgák mehettek le a pincébe. Ez itt csak az egyik része a termésnek. Összesen 12 darab tök került a polcokra.

A nyáron már bemutattott hatalmas töknövényről végül 22 darab sütőtököt sikerült betakarítani. Az érettek mellett volt még 10-11 darab, ami még szinte teljesen zöld volt. Azok most a tornácon érlelődnek tovább.

A másik négy növényről is sikerült még leszedni egy jelentősebb mennyiséget. Ezek a tornác hosszanti oldalán próbálnak valami kis színt magukra szedni. Mondjuk lefáradtam rendesen, mire az összes termést feltalicskáztam a tornácra kb. négyszer kellett fordulni, mire az összes felkerült a napozó helyére. 

Szépen alakult az édesburgonya termés is. Lett belőle egy ládányi.

A céklatermés javarésze még mindig a földben van. Próbálom minél tovább ott tartani, hogy a pincében minél tovább elálljon. 

Sikerült még egy adag mángoldot, metélőhagymát leszednem. Sőt még a citromfű bokrom is betakarításra vár. Viszont a legnagyobb feladat a kert téliesítésének előkészítése lett volna. Azaz a gyomlálás, valamint az eprek szétültetése. Ugyanis az eperültetvényem a nyár folyamán teljesen elszabadult.

Ez volt a kiinduló állapot a kertben október közepén.

Hát, igen nem is valami szép látvány és bizony beletörött a bicskám.

Nagyjából a negyedét sikerült kigyomlálnom kb. két délután az ott töltött 1-1 óra alatt. 

Majd a beszerzett dugfokhagymákat is szépen eltettem. Lett belőle két hosszú sor.

Két paradicsomtő kivételével az összes elszáradt, elhalt növényt kiszedtem. Ezek viszont még mindig tele voltak terméssel. Mivel nálunk már október közepe óta rendszeressé váltak a reggeli fagyok, ezért esténként szépen betakartam őket, majd reggelente kitakartam, hogy a napsütés tudja érlelni a termést. Azóta már szedtem le róla paradicsomot, és most is van rajta pár darab, ami elkezdett pirosodni. 

Az elszáradt növények maradványait talicskaszám hordtam a trágya domb mellé. 

És ekkor odaértem az eperföldhöz. Neki is álltam, de azután elfogyott  az erőm. Ide férfikéz kell. Az epertöveket kiforgatni és szétszedni, a bent maradt kukoricatöveket kiforgatni. Úgyhogy hamarosan nekiugrunk az emberemmel és ketten szépen rendbe tesszük a kertet.  

Igazából már ma neki szerettünk volna állni, de az eső közbeszólt. Így hát ma parasztünnepet tartottunk és bentről a jó meleg lakásból örültünk, hogy végre megérkezett a jó kis áztató eső a földekre.

Őszi mindenféle Málnáskertben

 

Bár a legutóbbi etapban tevékenységünk legfőbb célpontja az új malacbirodalom megépítése volt, azért jutott még idő egyéb tevékenységekre is.  Többek között favágásra, kerítésjavításra stb. stb.

A bejövő villanyvezeték közelében volt egy-két fa, ami már túl közel volt hozzá és a legutóbbi vihar tanúságából kiindulva jobbnak láttuk ezeket kivágni. Neki is álltunk egy igen méretes akácfának, emberem már kivágta az éket, de a fa gyanúsan rossz irányba dőlt volna. Nem akartunk megkockáztatni, hogy a végén mi magunk szakítsuk el a vezetéket, ezért hoztunk pár darab spanifert, amit Gábor átvetett a fa törzsén amilyen magasan csak tudott és utána meghúzta traktorral.

Így minden a tervek szerint alakult és a fa a megfelelő irányba feküdt el. Mire a földre került, az akáclevélre ráizguló kecskecsapat is megjelent. 

A fák kivágása hármas célt szolgált: egyrészt a veszélyes fák eltávolítását, másrészt kerítés javításhoz szükség volt oszlopokra és staflikra, harmadrészt a maradék a tűzifakészletünket gyarapította. Gáborka mögött a földön már a staflik gyülekeznek.

Persze a legkisebbek sem maradhattak ki a buliból. A csapat még napokig rájárt az akáclombokra, míg teljesen le nem kopasztották az ágakat. 

Íme az ominózus fa. Szerintem volt vagy 15 méter magas. És ahogy a képen is látszik, már nem volt egészséges, úgyhogy jó döntés volt a döntése. 

Emberem el volt vele egy darabig, míg legallyazta, felfűrészelte, felhasogatta. 

Ennek a fának voltak olyan vastag ágai, amit kerítésoszlopnak fel tudtunk használni. Ezúttal két oszlop cseréjére is sor került. Staflikkal is megerősítettük, ahol kellett. Remélem a kerítésjavítást egy időre letudtuk. 

Gyűlik a hasogatott fa, nekem megint a fel és lepakolás jutott. 

A tornácon lassan minden talpalatnyi helyet a tűzifa foglalja el. Most már a rövidebb oldalon is dupla sorban, megmagasítva áll a tűzifa. 

Talán még emlékeztek, hogy az augusztusi vihar a malac hizlalda karmájánál is derékbe tört egy akácfát. 

Most már nem halogathattuk tovább az eltakarítását, mert a legújabb delikvenseknek be kellett költözniük, így a gazda az egyik délelőtt neki állt és szépen elpucolta a fát.

A két új lakó pedig két hete már be is költözött. 

A tűzifa gyarapítási tevékenységből én sem maradtam ki. Míg Gábor a malacól talpszelemenjeinek rögzítésével volt elfoglalva, addig én a leszabófűrésszel minden bot- és hulladékfát felfűrészeltem.

Mivel a traktor az építkezéshez szükséges szerszámokkal volt tele, ezért befogtuk KIÁ-t és az utánfutót, amivel kettőt is kellett fordulni, hogy az akácfát és a mindenféle felaprított hulladékot elfuvarozza.

A hosszanti oldalon is tovább magasodott a rakat, de így is kellett nyitni egy harmadik sort.

A jelenlegi készletekkel szerintem már nagyjából kihúzzuk a telet, de a tavalyi januári fiaskóból kiindulva nem állunk le. Az éger erdőben úgy is ott van a sok kidőlt, meg derékba tört fa. Azokat folyamatosan szeretnék felfűrészelni és hasogatni, hogy egy jelentősebb tartalékot képezzünk.

És végül, de nem utolsó sorban végre megkezdtük a névadó gyümölcsültetvényünk megalapozását. Még valamikor augusztusban érkezett meg három tő málna, amiket a petefürkészekkel együtt rendeltem meg szállítási költség optimalizálása végett (az 1.800 Ft értékű árura ne kelljen 2.200 Ft szállítási költséget fizetni). 

Akik követik a blogot talán emlékeznek rá, hogy legalább kétszer álltunk már neki a málnaültetvényünknek. Nem kevés munkát öltünk bele és a végeredmény az volt, hogy kiszáradtak.

Mint kiderült teljesen rosszul csináltunk mindent. Sekélyen ültettünk, tápanyagot sem adtunk eleget és nem locsoltuk rendszeresen. Így nem csoda, hogy nem maradtak meg.

Most tudományosan közelítettük meg a témát. És a három tőnek emberem ekkora gödröt bírt kiásni. 

Amit azután jól beáztattunk, majd megtöltöttük mulccsal, trágyával és utána mehettek bele a málnatövek. Amiket az ültetés után mindjárt megöntözött egy jó kis eső, de azóta már locsoltam is őket. Tegnap előtt pedig szerencsére ismét érkezett egy kiadósabb eső. 

Természetesen nem állunk meg három tőnél, de egyelőre ennyire futotta. Ahogy az idő és a pénztárca engedi tovább folytatjuk eme nemes gyümölcs telepítését.

Az első guriga szénabála több, mint egy hónapig kitartott, de október elejére már látszott, hogy hamarosan jöhet a következő. Így emberem traktorral oda is szállította a következő gurigát, amit azóta én szépen be is termeltem a boxba. Úgyhogy a kecskéink mindig megtömhetik a pocakajukat friss, ropogós szénával. 

Szóval a legutóbbi két hétbe a malacól építésén kívül még ez is belefért. 

Málnáskert négylábú lakói egy fotós szemével

Két hete vendégségben járt nálunk Barna, lassan 3 évtizede a barátunk, aki egyben hobbi fotós is. Profi gépe elválaszthatatlan tőle, így nálunk rendszeresen készít fotókat. Az alábbi bejegyzésben az ő szemén keresztül láthatjátok Málnáskert néhány lakójának portréját.

Kezdjük mindjárt az idei év jövevényével, akit én csak Törpe Terroristának nevezek. Az abrakos vödröt nem lehet elég magasra tenni előle, mindig megtalálja. Azután persze leveri, hogy hozzáférjen a tartalmához. Amúgy egy nagyon cuki és mulatságos kis jószág. A tavalyi év kiskecskéjével bandázik együtt rendszeresen, akit méretben már lassan elhagy.

Egy gyönyörű fotó az én kedvencemről, Leonardóról, akitől Barna is elolvadt, mert nemcsak nekem hízeleg ám a kis piszok, mindenkihez odamegy egy kis kecske puszira. Kétéves korára nagyon szép kiállású kecske lett belőle.

Gáborka, a fő kecske igen impozáns látványt nyújt ezen a képen. Mindenki más eltörpül mellette. Egyébként mostanában már ő is gyakran odajön hozzám és a fejét a combomhoz dörgöli és békésen tűri, hogy a fülét, szarvaközét vakarásszam. Onnan indultunk két éve, hogy szabályosan menekült előlünk, nem lehetett megközelíteni. 

Malac a zöldben, itt még élvezhette a szabad életet. Most már a hízók karámjában tölti a napjait. Több, mint két év jutott neki a szabad életből, amit a sertések 99 %-a szerintem nem mondhat el magáról. 

És itt egy másik malacka, fenti testvére. Mérete alapján talán ő lehet a másik hízó. 

Kancsikáról is jó kép sikeredett. Itt talán nem látszik, de a tél végi önmagához képest szépen kigömbölyödött és a szőre is szépen kinőtt. Kicsit már komótosan mozog, idén tavasszal már a 10 életévét töltötte. Remélem még jó pár évig velünk lesz. 

Ez egy kicsit brutálisra sikeredett. De a zord külső egy nagyon nyuszi lelket rejteget. Minden zajtól megijed, de a mi hangunkat megismerve szépen oda jön hozzánk és hagyja magát simogatni, vakargatni. 

A kép szereplője Herr Schwarz háttérben tóval és erdővel. 

És íme egy közeli a macskák főgengszteréről. Nem is olyan régen történt meg, hogy épp a városból hazatérve a bejárati ajtót nyitva találtam (emberem itthon volt, csak kint dolgozott az udvaron). Mostanában Boróka rájött, hogyan tudja kinyitni az ajtót, valószínűleg engem keresett és ezért benyitott a házba. A lakásba belépve egy fekete villanást látok, majd a konyhapulthoz lépve, üresen találtam a tálkát, amiben pirított bacon kockákat hagytam az ebédhez. Mikor az uramat megkérdeztem, azt felelte, nem ő ette meg. Mondom, akkor Schwarz megint  a konyhapulton járt. Ő az egyetlen (meg talán az anyja, Süti), aki ezt meg merte tenni. Most reggelente ecetes sprickával fogadom őket az ajtóban, hogy leszoktassam őket az állandó berohangálásról. Már pár alkalom után igen látványosak az eredmények.

Sütike vagy Luca látható a képen. Anya és lánya fejre annyira hasonlítanak, hogy én is csak a testük alapján tudom megkülönböztetni őket. Luca cica az ivartalanítása óta nagyon kigömbölyödött. Igaz, hogy az istálló közelében a rágcsáló populáció láthatatlan méretűre zsugorodott, a hombárokban tárolt több mázsányi takarmány ellenére egérnek, patkánynak nyomát sem láttuk.

Misukám portréja is nagyon zordra sikeredett, mintha egy morcos cica lenne, pedig az egyik leghízelkedőbb kandúrunk, aki szívesen az ölünkbe heveredik egy kis simogatásra. 

Ez a kép ugyan kilóg a fenti sorból, de azért került ide mert a fölötte készült pincepörkölt igen csak finomra sikeredett. És amúgy szerintem egy szuperül megkomponált kép, ahol csak a tűz lángjai színesek. 

És végül két portré a leghűségesebb társainkról. Málnuska felöltötte téli bundácskáját és most már tavaszig így is marad. Mondjuk egy fürdetés azért nem ártana a kis hölgynek, de a birtok ura ezt a fazonját szereti igazából. Így olyan kis macis a kis szentem. 

Boróka Málnával ellentétben mintha levette volna a bundáját. Mindenhol rövid a szőre, a farkincája is szinte teljesen eltűnt.

Boróka a héten nagyon-nagyon rossz dolgot művelt. Kedden megölte az egyik leggyönyörűbb tojó tyúkomat. Úgyhogy azóta nem beszélek vele.

Az eset úgy történt, hogy délutánonként, amíg kint tevékenykedek a kertben kiengedem a pipiket, hadd kapirgáljanak a legelőn, hiszen náluk bent már tiszta kopasz a terület. Rendszeresen előfordul, hogy az öreg tojók levonulnak az erdőbe, hogy ott kapirgáljanak. Ezt én nem nézem jó szemmel, mert hát róka is van a területen, ezért rendszeresen fel szoktam őket hajtani Boróka segítségével, akit szigorúan mindig magam mellett tartok, hogy véletlenül se kapjon oda a tyúknak (Korábban már megtörtént, hogy tereléskor odakapott, ahogy a kecskének, vagy malacnak. Csak míg azok fel sem veszik, egy baromfi elpusztul tőle.)

Szóval a pipik kiengedve én a kertben prücskörészek, amikor egyszer csak éktelen kárálást hallok. Már rohanok is, hogy biztosan a róka elkapta valamelyiket. Karcsi kakas az erdő szélén rikoltozik, rohanok be és nem egy vöröset, hanem egy feketét látok egy gyönyörű kendermagos tyúkomon. Boróka a hátán, szájában tollak, a tyúk már halott.

Szerintem önkéntes rendőrt játszott. Tudja, hogy a tyúkok nem lehetnek az erdőben és ki akarta terelni őket. Nem hiszem, hogy étkezési célból és szándékosan ölt volna. 

Úgyhogy tehettem oda vizet forralni, hogy legalább a húsát megmenthessem. Két és fél kilós volt a kis drágám, a hasürege tele tojáskezdeményekkel és a másnapi tojásommal. Nagyon elkeseredtem és azóta új rendszert vezettem be.

Délután négykor megyek és kiengedem a kecskéket, Borókát pedig bezárom az istállóba. Visszafelé jövet kiengedem a pipiket és Málnát bezárom a lakóházba. Boróka szinte folyamatosan ugat, ezzel mintegy távfelügyeletet gyakorolva a pipik felett, akik már megszokták, hogy a kutya ugatással kergeti ki őket az erdőből. Mivel szinte folyamatosan hallják az ugatást nem nagyon mennek le az erdőbe. Azért néha rájuk nézek, de két napja így működik  a pipik délutáni kimenője. Remélem most már a maradék baromfijaimat meg tudom védeni.