Készülődés a télre

Málnáskertben a nyár leginkább azzal telt, hogy a kamrapolcokat, fagyasztókat, pincét és a padlást megtöltsük ennivalóval. Szeptemberben eljött az ideje, hogy a téli tüzelőt is elkezdjük felhalmozni. Szeptember első két hetében tehát a malacól építése és a maszlaggal való küzdelem  mellett erre is kellett időt szakítanunk.

Első körben a még tavasszal felhasogatott tűzifát pakoltam fel a pótkocsira és fuvaroztam el a házhoz. Kicsit már benőtte a fű, ezért nem is látszik, hogy azért egy pótkocsira való már itt is akadt a tűzrevalóból. 

Itt már csak a hűlt helye. Illetve a háttérben még ott egy halom mindenféle botfa és hulladékfa, amit még a leszabó fűrésszel össze kell vágni.

Második körben az önkormányzattól érkezett 2,5 m3 rönkfa felvágása és hasogatása következett. Emberem fűrészelt és hasogatott.

Én pedig a fuvarozásban működtem közre. Jó párszor kellett fordulnom, mire az összes fa a helyére került. 

Munkánk eredményeként megtelt a tornác mindkét oldala.

A hosszanti oldalon dupla sorban.

A kapunál lévő kis akácligetet is megritkítottuk, mert jó pár fa túl közel volt egymáshoz és így a megmaradottaknak talán több tápanyag fog jutni. Ebből is összejött azért egy jó kis adag.

Olyan eredményesek voltunk a 1,5 nap alatt elvégzett munkában, hogy még a kerti konyhába is jutott a felhalmozott tűzifából. 

Így már jöhet a tél, a fagy a mi kis kályhánkban és sparherdünkben vígan fog duruzsolni a tűz. 

A tűzifafelhalmozás óta egyébként már javában építjük tovább a malacólat, de erről majd legközelebb.

Az új malac birodalom

Augusztusban ott tartottunk, hogy a gazda kiásta a pillérek alapjait és be is betonozta. Innen folytatódtak a munkálatok szeptember elején.

Első körben a tégla pillérek épültek meg szakaszosan. Ehhez a bontott téglát az istállónál felhalmozott kupacokból hoztuk. Ezek még az eredeti istálló elbontása után maradtak meg, nyilván a legjobb téglákat már a ház építéséhez felhasználtuk, úgyhogy a mostani építést megnehezítette, hogy sok volt a féltégla és még ráadásul pucolni is kellett őket.

Körbe-körbe járt az oszlopok között, mivel egyszerre nem lehetett túl magasra építeni, ezért 6-7 sor felrakása után ment a másik oszlophoz és mire körbe ért, lehetett folytatni az elsőt. 

Itt már azért előrehaladott állapotban van a négy oszlop. Mindegyik közepéből kiáll egy-egy betonvas, amit az alapba fúrt bele, hogy majd a tölteléknél belekerülő betont erősítse.

Az utolsó sorokhoz már állásra is szükség volt, erre a célra kiválóan megfelelt a traktor pótkocsija.

És elkészültek.

A második lépés az oszlopok feltöltése betonnal. Mivel a zsákos beton bár gyorsabb, de dupla olyan drága lett volna, ezért inkább a saját keverést választotta. Utánfutóval meghozta az anyagot (sóder és cement), majd talicskában adagonként megkeverve szépen feltöltögette az oszlopokat. Ami azért kemény meló volt tekintve, hogy a majdnem két méteres oszlopokba létrán kellett felhordani a majd fél köbméter betont vödrönként, majd ott beleönteni az üregekbe. De emberem ezt is megcsinálta. Ez egy egész munkanapjába tellett.

Harmadik lépésként pedig levakolta az összes oszlopot. Nem akarta, hogy a téglák ugyanúgy látszódjanak, mint az istállónál, mivel ezek mindenféle szedett-vedett téglákból készültek és így nem mutattak volna jól. 

Mind a négy oszlop két-két oldala elkészült. 

Vakolás kész. Következő lépés a tetőszerkezet megépítése lesz.

Sajnos a fűrészüzemből rossz hírt kaptunk, ugyanis az egy hónappal ezelőtt megrendelt gerendáink az ígértekkel ellentétben nem készülnek el a jövő hét elejére, úgyhogy most elkezdődik a vadászat a fatelepeken, hogy van-e olyan méretben készleten, amikre nekünk szükségünk van, hogy ne kelljen tovább halasztani a projektet.

Szegény malackáink már igencsak megérdemelnék, hogy egy tisztességes kis házikóba költözhessenek.

Esetünk a maszlaggal

 

Esetünk a csattanó maszlaggal a tavalyi évben kezdődött, amikor is először jelent meg a birtok területén, méghozzá a malacok villanypásztorral elkerített területén. Láttuk, hogy megjelentek, láttuk, hogy az állatok nem eszik meg ezeket a növényeket (milyen jó, hogy megvan a magukhoz való eszük). Azután nagyjából ennyiben maradtunk. 

Tavaly még csak az akácerdővel szomszédos dombtetőn jelentek meg a sarokban, idén azonban már jóval nagyobb területet meghódítottak. Érdekes módon egy pár darab a malacok itatója és wellness területe mellett is megjelent. És mi még mindig nem foglalkoztunk vele.

Augusztus vége felé öcsémék látogatóba jöttek hozzánk és sógornőm kérdezte, hogy ez meg milyen növény. Mivel nem tudtam rá válaszolni, ő mindjárt az internethez fordult, majd azonnal jött a válasz: csattanó maszlag, ami egy rendkívül mérgező növény. Ezért írtam fentebb, hogy szerencsére az állatoknak megvan a magukhoz való esze, mert eszük ágában sem volt megkóstolni.

A növény már tavaly óta jelen van és szerencsére egyetlen állatunknak sem lett baja. Nyilván a milliárdnyi mag is elhullott, a malacaink meg bőszen túrják a földet, de nem lettek betegek.

Ennek ellenére mivel látványosan terjedt úgy döntöttünk, hogy ennek véget vetünk. Emberem egy nap kaszát ragadott és neki állt leírtani a növényzetet.

Nem volt egyszerű, mert némelyik már igen méretesre nőtt és elég vastag elfásodott szára lett. Jó pár órája ráment, mire lekaszálta az egész területet. 

A terv az volt, hogy majd kihordjuk és elégetjük a növényeket, de egyelőre fontosabb dolgunk akadt. Ám amikor egy nap Gábor azt látta, hogy mintha a kecskék kóstolgatnák a kivágott növények leveleit, nagyon megijedtünk. A kecskéket gyorsan kitereltük és bezártuk a saját villanypásztoros helyükre. Tegnap hajnalban pedig neki álltunk kihordani.

Ahogy pakolgattuk a gigantikus növényeket a traktor pótkocsijára arról beszélgettünk, hogy nem tudjuk, a jóisten miért teremtette ezt a növényt. Mert persze vannak nem szeretem teremtmények pl. légy, szúnyog, ami nekünk ugyan kellemetlen, de más állatnak táplálékot jelent. De ezzel a maszlaggal vajon mit akart? Büdös, mint a görény, a termése szúrós, ráadásul mérgező, tehát megenni sem lehet.

Szerda reggel végül csak két adaggal hordtunk ki a területről. Úgy döntöttünk, hogy a wallipini gödörbe hordjuk az  összeset, majd ha elszáradnak, elégetjük. Itt már a harmadik szállítmány érkezik. Szerencsére legalább a lepakolás gyorsan ment. A pótkocsit megbillentve a gazda egyszerűen letolta a rakományt a gödörbe.

Ma reggel már csak egyedül folytattam a pakolást, mert a gazdának fontosabb dolga akadt. Én kis naív azt hittem, hogy kétszerre már felfér, de nagyot tévedtem. Ez itt már a 4. adag a mai napon.         

Az egy órásra tervezett munka végül kétszer annyi ideig tartott, mert gyűjtögetés közben még rengeteg kicsi hajtást találtam, amiket mindjárt ki is húzgáltam. Közben az ügyben is megvilágosodtam, hogy mi végre is van ez a növény.

Azt már nyáron is láttuk, hogy a kecskék előszeretettel járnak be a malacok helyére és ott láthatóan eszegetnek is (persze nem a maszlagot). Hogy mit is legelésznek olyan szorgalmasan, az csak azután derült ki, hogy az óriási növények le lettek kaszálva. 

Akáccsemeték tucatjai húzódtak meg az árnyékukban. Tehát ez a feladata: árnyékol. És az árnyékában a facsemeték nem száradnak ki. Persze ez már a lepusztított állapotuk, a nagyja levelet már leették róluk a kecskék. Ami amúgy nem baj, hiszen ez legelő terület és nem is akarjuk, hogy elfásodjon.

Végre az utolsó szál is felkerült, közben persze többször is meg kellett taposnom a rakományt, hogy a mai négy helyett ne nyolcszor kelljen fordulni.

A végeredmény pedig, hogy a 6x3 méteres 3 méter mély gödör tele lett ezzel a növénnyel. Hétszer fordultunk a traktorral, mire minden növényt kihordtunk. 

Gyanítom, hogy ennyivel még nem úsztuk meg, ugyanis rengeteg tok már kicsattant és minden tokból milliónyi mag hullott már ki a lekaszált területen. Viszont az a szerencse, hogy a mi homokos talajunkból könnyen kihúzható. Úgyhogy jövőre figyelnünk kell és rendszeresen kihúzgálni a megjelenő egyedeket, hogy legalább jövőre már ne tudjon magot dobni.

Így néz ki a gonosz kis gubója zártan és kinyílva mind a négy rekesz tele van apró fekete magokkal. 

Szóval kaptunk megint egy jó kis feladatot, mintha nem lenne elég a birtokot üzemeltetni és a még hátralévő építkezéseket elvégezni, most már erre is figyelhetünk. Szóval ami biztos, hogy a jövőben sem fogunk unatkozni itt Málnáskertben. 

Beérett a munka gyümölcse

 

Aki kertészkedik vagy kertészkedett valaha, tudja, hogy ez egy örökös küzdelem az elemekkel (szárazság, jégverés, égető napsütés) és a mindenféle kártevőkkel (hernyók, csigák, kukacok és minden elképzelhető rovar amihez még becsatlakoznak a mindenféle növénybetegségek, gombák, baktériumok). Mindezek ellenére nem nehéz sikereket elérni a termesztés során, még ha kudarc mindig is akad.

Én az idei évemről csak pozitívumokat mondhatok. Számos növényfaj esetében sikerült a korábbi termés mennyiségeket meghaladni és szép, egészséges termést nevelni. Valamint korábban még nem termesztett növényeket nevelni.

Kezdjük mindjárt a burgonyával. Ebben az évben végre sikerült szép héjú és nagyobb méretű krumplikat  is termesztenem, amiben szerepet játszott, hogy vásárolt és nem saját vetőburgonyát használtam. Ez itt csak a termés egy része. Végül öt teli ládányit sikerült a pincében eltárolni, ami bőven több, mint a mi szükségletünk, úgyhogy még a malackáknak is fog jutni belőle tavasz tájékán.

Az árván kelt krumplikból is lett szép mennyiség, csak ezeknek rücskös a héja, ami valami vírusos betegség. Igazából vastagabban kell hámozni, belül semmi baja. Itt a nagyon aprókat és rágottakat mindjárt külön válogattam a malackáknak, amit azóta megfőzve már el is fogyasztottak. 

A hagyma termés mennyiségében kicsit elmaradt a tavalyitól, legalábbis a lilaszínűt illetően. Méretét és minőségét tekintve elégedett vagyok. A fokhagymatermés még mindig kevés, ezen még dolgoznom kell. 

Tavaly túl későn szedtem le a száraz babnak valót és a nagy része megrohadt, ezért most nagyon odafigyeltem, hogy időben elkapjam. Ez még csak az első adag, még kb. háromszor ennyi van a töveken, de azoknak még érniük kell. Úgyhogy idén szárazbabban sem fogunk szűkölködni. 

A répa és a petrezselyem idén sajnos nem sikerült. Akárhányszor vetettem újra a magokat, nem és nem akartak kikelni. Azaz csak nagyon gyéren. Azért répát azt nyár eleje óta nem kellett vennem, eddig a kertből fogyasztottuk, most a maradékot már kiszedtem, hogy ne öregedjen tovább. Ez a mennyiség ment a pincébe.

Bár én cukkininak vetettem a magot, végül egy gigantikus töknövény fejlődött belőle. Amiről ilyen hatalmas tököket sikerült szüretelnem. Én végül úgy döntöttem, hogy tök vagy cukkini egyre megy. És az ilyen nagyokból jó párat reszelve fél kilós csomagokban eltettem a fagyasztóba fasírtnak, főzeléknek vagy sütibe. Illetve vagy három tálcányit fagyasztottam le a zsengébbik verzióból bepanírozva. 

Életem első sárgadinnyéje. És még ízre is finom volt.

Van még egy pár darab a növényen, nem tudom, miért, de ezek ilyen picurkák maradtak, pedig én aztán locsoltam becsületesen. 

Szintén idei újdonság, hogy két görögdinnyét is sikerült termesztenem, mondjuk ilyen minikéket. Az első, amit megettünk elég türhető ízű volt, persze ettem már édesebbet is, de ez mégiscsak a miénk volt. 

Ami viszont minden várakozást felül múlt, az az idei sütőtöktermés lesz. Még mindig nincs meg a pontos végeredmény, mert itt-ott még lapulhat egy-egy tök, de az eddigi számítások szerint olyan 17-18 db lesz csak ezen az egy darab növényen. És még van egy-pár tövem, amin szintén van jó néhány darab. Ami  nem baj, mert imádjuk a sütőtököt mindenféle formában. 

A két padlizsántövem egész nyáron csak ücsörgött. Se virág, se termés nem volt egyiken sem. Most legalább az egyik beindult és mindjárt növelt három termést. 

Idén nagyon jó lett a cékla termés is, amiből az első adagot már betakarítottam és készült is belőle jó kis savanyúság. A későbbi vetésűek még a földben vannak és maradnak is egy darabig, hogy minél tovább elálljanak a pincében.

Sajnos a gyapottok bagolylepke hernyói elleni védekezéssel elkéstem. Már későn szereztem be a mini petefürkészeimet, amik ezekben a kis golyókban vannak és a lepke petéibe petéznek. Jövőre majd időben kell lépnem. Viszont ennek ellenére sikerült épp paradicsomokat is betakarítanom a tavalyi évvel ellentétben, amikor több termést vittem a malacokhoz, mint amit mi eltudtunk fogyasztani, azok is mint meg voltak fúrva.

Íme az édesburgonya telepem. Ezt még betakarításra vár. Szeptember közepétől lehet betakarítani, de azt írják, hogy a korai fagyokig is a földben maradhat. Javasolják a próba szüretet.

Idén a fűszernövényekből is dömping volt. Tárkonyt még soha nem termesztettem, most pedig annyi van, hogy győzhetek tárkonyos ragulevest főzni, meg kereshetek egyéb tárkonyos ételeket is, hogy legyen mihez felhasználni.

Bazsalikomból is óriási mennyiséget tudtam betakarítani a két bokorról. Egy zacskónyi a fagyasztóban van, sajt és ételek ízesítésére. A legutóbb betakarított hatalmas mennyiségből pedig pestot (tésztaszósz) készítettem. Három és fél üveggel lett belőle. Mondjuk fenyőmag helyett diót használtam, de szerintem így is nagyon finom lett. 

Minden logisztikai tehetségemre szükség van, hogy a rengeteg eltett mindenfélét a kamrapolcon el tudjam helyezni. Ahogy látjátok már emeletes megoldásokat is kellett alkalmaznom. Itt darabolt paradicsom, lecsó, csemege kukorica és cékla látható. Kukoricám még van a kertben, úgyhogy további üvegnek lesz majd szükségük helyre. 

Balról szilvabefőtt (némi bolti paradicsom püré), darabolt paradicsom, bolognai ragu (nagyobb mennyiség készül és befőző automatával tartósítottam pár üveggel), lekvárok (amik között akad ajándékba kapott is) és levendula szörp (nem elég levendulás, de azért elmegy).

Itt jön a befőtt és lekvár szekció. Idén csak pár üveg kajszi lekvárt sikerült eltennem, de szerencsére két évvel ezelőttről is van még néhány üveggel. Barackbefőttből van fehér (anyukámtól) és sárga is (zöldségestől). A szépen csomagolt lekvárok anyukámtól kapott ajándékok. Készült jó pár üveg rebarbara lekvár, azok a gömbölyű üvegek, amiben olyan zöldes valami van. És rengeteg fügelekvár is készült, és még fog is készülni. A gyümölcs anyukámtól érkezik.

A polc legalsó sora csak konzerveket tartalmaz. Van itt is szilvabefőtt, baracklekvár barackbefőtt, csemege uborka és zöldbab konzerv is.

Összességében több, mint 100 üvegnyi mindenféle finomság sorakozik a polcokon. Ezenkívül a fagyasztóban ott a már említett tök, gyalult uborka, zöldbab, zöldborsó, sóska, mángold és mindenféle fűszernövény. Készült túrógombóc és szilvásgombóc is, amiből jutott a fagyasztóba. Úgyhogy eljutottam megint oda, hogy ahhoz, hogy valamit betegyek, előbb valamit ki kell vennem, mert egy 200 és egy 60 literes fagyasztó is tele van. 

Így az én kis hangyalelkem meg van nyugodva. Jöhet a tél, a fagy a hasunk nem marad üresen. 

Kutyák és macskák Málnáskertben

 

Kecskék és malacok, sőt még a baromfik is gyakran szerepeltek mostanában a blogon, viszont a kutyák és cicák nem tudom, mikor voltak utoljára terítéken.  úgyhogy ez a bejegyzés róluk szól. 

Kezdjük mindjárt a főgengszterrel Herr Schwarzzal. Ő  két évvel ezelőtt született a birtokra, mindenki anyjától Süti cicától. A többi tesót elajándékoztuk, őt viszont színe miatt megtartottuk, mert teljesen eltért az addigi cicáink színétől.

Nálunk csend, rend, fegyelem van bent a házban, azaz a konyhába nem mászkálhatnak be az állatok. Na, ezt a szabályt Schwarz Úr úgy tojja le, ahogy kell. Nemhogy a konyha, de még a konyhapult sem szent neki, úgyhogy ez miatt már ütköztünk egy párszor.

Ő az egyik cica, aki rendszeresen megjelenik az istállónál némi tejecske reményében. Fejési időszakban nyilván kapnak is. Mellette a fő-fő istállócicánk, Luca, Lucuska, Lucacica vagy ahogy tetszik. Ő a három évvel ezelőtti alomból maradt meg a két fiútesójával egyetemben. 

Sajnos az összes kép közül még ez az enyhén homályos lett a legjobb. Ő Lucasága szinte fel sem jön a házhoz. Úgyhogy ő a leggazdaságosabb cicánk. Csak reggelenként kap némi tejecskét, mégis ő a leggömbölyűbb az összes cica közül. Éjszakánként a kecskék szénájában húzza meg magát, sokszor látjuk reggelente  a kifeküdt helyét és persze mindig kellemes szénaillata van. 

Egy kis hízelgőgép. Ahogy meglát már dobja is magát hanyatt, hogy simogassam a selymes pocakját. Itt Borókának hízeleg éppen. 

Tigris kandúr, Luca egyik bátyja. Nem különösebben hízelgő, de azért szereti, ha simogatják, viszont kézbe azután ne vegyed, azt ki nem állhatja.

Róla alig volt fényképem, ma délelőtt sikerült elkapnom tornácon heverészés közben, ez pedig egy beállított kép, csoda, hogy ilyen szépen megmaradt egy helyben, amíg lefényképeztem. 

Misuka a trió harmadik tagja, bátyjától eltérően nagyon kis bújós, amint az az alábbi képen is látszik. 

Ha a tornácon leülök a székbe, hamar az ölemben találom a cica urat és már nyomja is a dorombot. 

Ő itt Süti, Sütike, Aprósütemény. Őt még Anna unokahúgom nevezte el, mert olyan édes, mint a süti. 

Azért Aprósüti, mert olyan csöpp, hogy az állatorvos angolkórosnak nevezte. Picikék a mancsai, a fejecskéje, az egész kis teste, viszont nagyon jó anyuka volt az ivartalanításáig jó pár almot felnevelt. 

Ja, amúgy az indián neve Prémes Has. Mint a selyem olyan a kis bundája és jó sűrű is, élvezet simogatni, amit ő rendszeresen fel is kínál. 

Marcika a cicák legifjabbika, a tavalyi alom megmaradt tagja, egyszem testvérét sikerült elajándékozni. 

Marci és a mamája. 

Mivel múlt év tavaszán a cica létszám elérte a nyolc főt, ezért a lányok ivartalanítása mellett döntöttünk, ami idén tavasszal meg is történt. Sajnos azóta a legidősebb cicánk,  D'Artagnan aki ekkor már 6,5 éves volt, nyomtalanul eltűnt, így jelenleg hét fő a cicaállomány. 

Előtérben Misu produkálja magát, mögötte Sütike és a legifjabb cica, Marcika.

És végül a kakukktojás, Miklós, Miki, Mikike az egyetlen cicánk, aki nem a birtokon született. 2019 decemberében, Miklós napján bukkant fel kb. két hónapos kiscicaként. Azóta velünk él. 

Ő a fő kedvenc. Reggelenként már az ablakban várja, hogy felébredjünk. Majd hanghatással és kopogással jelzi, hogy bejönne. Ha leülünk az alábbi módon felugrik és fejösszeérintéssel köszöntjük egymást. 

Napközben is rendszeresen bekéredzkedik. Ilyenkor egy darabig körülöttünk kering, hízeleg, dörgölőzik, majd szépen megnyugszik valahol és elfekszik. 

Málna kutyánk idén már a 9. életévét töltötte februárban. Most már kicsit komótosabb, az állatok terelésében sem vesz részt olyan intenzíven. Annyira, de annyira okos. Szerintem minden szavunkat érti. Például a zivatar, vihar érkezését órákkal előbb jelzi. Ilyenkor az ajtón dörömbölve követeli, hogy engedjük be. Hiába semmi nyoma a vésznek, ő már biztonságos helyet keres magának, ugyanis nagyon fél minden időjárási anomáliától.

Mutast a pocakod vezényszót így hajtja végre. Jelenleg ilyen szőrgombóc, lassan ráfér már egy fodrászolás és fürdetés.

Boróka hét évesen még mindig bohóka, viszont nagyon ügyesen terel. Javarészt már ő látja el ezt a feladatot, Málna már nem mindig megy segíteni neki. 

Annyira szép, hogy szerintem egy mudi szépségversenyen is megállná a helyét. Az ugatási problémára az elektromos nyakörv vált be nála. Elég szépen visszavett, most már csak időnként kell ráadni, vagy elég ha mondom neki, hogy kapja a nyakörvet. A rezgés funkció most már bőven elég neki, hogy szépen csendben maradjon.

Számára én vagyok a falkavezér, ahol én vagyok, ott van ő is.

A nyalakodásról 7 év alatt sem tudtam leszoktatni. Érdekes, hogy Málna soha meg sem próbálta így kimutatni a szeretetét. 

A gazdinak nem kis munkájába tellett, mire ezek a képek elkészültek. Málna félre néz.

Két gyönyörűséges és imádnivaló segítőm. Málnuska megint félre néz.

És végre nagyjából előre nézünk mindhárman.

Nagyon-nagyon szeretjük mind a kutyáinkat, mind az összes cicánkat és reméljük, hogy még sok-sok éven keresztül velünk lesznek. Mi legalábbis mindent megteszünk, hogy hosszú, boldog és egészséges életük legyen itt Málnáskertben.