Csibefutam Málnáskertben

 

Életünk nagy kalandjába vágtunk bele március végén. Ekkor érkezett meg ugyanis egy keltető gép a messzi távolból, ugyanis pontosan egy hónap alatt ért ide a csomag. A terv az volt, hogy március 10-e  körül be tudjuk üzemelni, de végül két hét csúszással indulhatott a projekt. Még tavaly beszereztem az alábbi könyvet.

Ez lett a Bibliám az elmúlt időszakban. Előtanulmányokat végeztem a témában és a könyv pontos útmutatót ad a folyamathoz. A gépet tehát 34 db tojással beüzemeltük március 27-én. A falon látható kis puska segítségével történt a tojások gondozása. Minden naphoz hozzárendelve a hőmérséklet, páratartalom, kell-e forgatni, szellőztetni, permetezni.

A gép elvileg teljesen automata és be lehet állítani különböző tojásokhoz (csirke, kacsa, liba és galamb)  forgatja is a tojásokat, a párásításhoz a vizet is adagolja. Mi most a manuális módot választottuk és mi állítgattuk be a hőmérsékletet és forgattuk is a tojásokat. De azért oda kellett figyelni és egy aprócska rést hagyni rajta, amelynek szűkítésével-tágításával lőttük be a nagyjából pontos értékeket. Pár tized foka hőmérsékletben és pár százalék a páratartalomban azért belefér. Szerintem a kotlós sem hőmérővel és páratartalom mérővel a hóna alatt ül a tojásokon.

Múlt hét csütörtökön azután megkezdődött az izgulás. El sem tudtam képzelni, hogy akár egy csibe is ki fog kelni a tojásokból. Aznap viszont már hallottam, hogy egy-vagy több tojás is el kezdett csiporogni. Egész nap csiviteltek. Így már biztos voltam, hogy legalább egy csibém lesz.

Végül péntek reggel a 21. napon 5.50-kor néztem be a keltetőbe és akkor már kikelt az első csibe. Még nagyon friss volt, mert csurom nedves volt a kis csóri. Az utasítások szerint a keltetőben kellett hagyni a csibéket, amíg teljesen megszáradnak. Itt már öt madárka száradozik a jó melegben.

A csibék nevelését a pipioviban terveztük, ott készítettünk elő egy csibenevelő dobozt. De hát oda is el kell jutni valahogy. Így üzembe helyeztem egy "utazó dobozt" is. Egy pici kartondobozt kibéleltem némi forgáccsal és négyesével-ötösével szállítgattam át a picikéimet. Útra készen a második csapat.

Íme a pipi nevelődoboz. Gábor asztali körfűrészének doboza új életet kapott. Ezt  tudtuk a legegyszerűbb módon berendezni nekik. Szikével kellett csak pár metszést készíteni, ahol az infralámpát be tudjuk lógatni.

Íme a kéró belülről. Először egy réteg széna került bele, hogy alulról szigeteljen, majd erre jött egy réteg forgács. A cuki minietető és itató a keltető géppel együtt érkezett. És akkor nevettem, hogy mik ezek a nevetséges kis "babaeszközök". De tényleg elég nekik egyelőre. Az itatóba 2 dl fér bele és 4-5 óra alatt alig egy deciliter fogy el belőle. Az etetőt meg dupla ennyi idő alatt ürítik ki. Mondjuk nagyon kis rendetlenek, mert egy csomót kifötörnek belőle az alomba. 

A kelés jól elhúzódott mert az utolsó csapat szombat reggelre lett meg. Így a 34 tojásból 24 kelt ki. Mondjuk a megadott napokon mi nem lámpáztuk meg a tojásokat (pedig az is be van építve a keltetőbe, mármint a lámpa), akkor már ki lehetett volna szelektálni a nem termékenyeket. Mindegy, majd legközelebb.

A szakkönyv szerint, amelyik tojásból nem kell ki a csibe a 22. nap végéig, abból már nem lesz semmi. És így is lett. Volt egy 25., amin látszott, hogy már el kezdte a csibe feltörni, de sajnos végül nem tudott kibújni, pedig adtam neki még pár órát ráadásba.

A 24-ből a 3. napra 21 maradt. Egy még a születése napján elpusztult. Kettőnek pedig valami genetikai rendellenessége volt mert szétcsúsztak a kis lábacskáik. Az egyiknek még megpróbáltam segíteni. Az interneten javasolták ezt a lábösszehúzásos technikát. Hát nálam nem vált be. Két napig hagytam, azután elengedtem őket, mert így életképtelenek lettek volna. 

Ilyenkor nehéz az ember szíve, mert hát olyan cuki. De sem az ő, sem a magam szenvedését (hogy így lássam) nem akartam meghosszabbítani. Így hát külön raktam őket a kis dobozba, hogy szépen elaludjanak. A gazdálkodáshoz ez is hozzátartozik, hogy nem játszunk istent és nem próbálunk mindenkit, minden áron megmenteni. 

Szerencsére viszont a többi 21 él és virul. Esznek, isznak, futkároznak és játszanak. Nem tudom, mi olyan érdekes a doboz sarkában. Talán a dobozt összehúzó kapcsok, de rendszeresen beállnak a sarokba és kopogtatják, mint valami miniharkályok. 

Azért mellékelek egy kis videót is a cukiságaimról, hogy ti is lássátok, hogy zajlik a csibék élete.

Télutó-tavaszelő Málnáskertben

 

Olyan hirtelen köszöntött be idén a tavasz, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Február 20-án még szakadt a hó, emberem éppen kamionozott, hát voltak ott mindenféle helyzetek. Haza is jött aznap, mert úgy megcsúszott a lerakodással a jégpályává vált osztrák autópálya miatt, hogy nem érte el a felrakóját és így munka nélkül maradt. 

Hétfőn pedig már hétágra sütött a nap és plusz 15-16 fok lett, így folytathattuk a tüzelő gyűjtését a következő fűtési idényre. Olyannyira tavasz lett hirtelen, hogy emberem már aznap meg is kezdte a kinti biciklis szezont, amire az elmúlt 10 évben még nem volt példa.

Továbbra is a már kidőlt vagy a már lábon kiszáradt fák voltak a csapásirány. Ezen a fán is látszik, hogy beteg volt és konkrétan egy másik fának nekidőlve találtuk, ami igencsak balesetveszélyes, így ez a fa ki lett vágva. Találtunk egy kidőlt és már teljesen bemohásodott égerfát is, amit szintén feldaraboltunk és szerencsére még nem pudvásodott be, úgyhogy még jó lesz fűteni. 

Itt az egyik már feldarabolva. Jó sok kugli lett belőle volt vagy 15-16 méter magas fa. 

Itt pedig már kocsira rakva. Fordultunk vagy háromszor, mire a sok ággal együtt ki tudtuk szállítani az erdőből.

Útközben találkoztunk a három sziki-szökevénnyel. Ezek a feketefejűek már csak ilyen kis szökősek. Rögtön kiszagolják, ha nincs delej a drótokban. 

A kihordott fát emberem mindjárt fel is hasogatta, hogy minél jobban kiszáradjon a fűtési idényre. 

A tűzifagyűjtögetés után a következő projekt a szokásos tavaszi utcafronti kerítésjavítás volt. De előtte emberem még megreparálta a malacok villanypásztorát, hogy megelőzzük a totális anarchiát. Ez is egy olyan dolog, ami folyamatos karbantartást igényel. Most éppen fa dőlt rá, ami szakította a vezetéket és így persze nem működött.

A malacok pedig rögtön kiszaszerolják, ha az őrző-védő rendszer nem üzemel. Ez úgy indul, hogy először egy merészkedik ki, majd szép lassan a többi is felbátorodik. Ugye most már háromnál jártunk. Mivel jelenleg még hosszabbítókkal tudjuk a kútházból eljuttatni az áramot a készülékhez és csak egy ilyen rendszerünk van, ezért úgy néz ki a történet, hogy éjszaka a konyhakertet védjük a vadak ellen (nappal nem igen mozognak ilyen közel a házhoz), nappal pedig a malacok villanypásztorát üzemeltetjük, mert ugye ők meg éjszaka alszanak és nem mászkálnak. 

Villanypásztor javítás után tehát jöhetett a kerítésreparálás. Ezúttal egy betonoszlopot és egy akácoszlopot kellett cserélni. Ez utóbbi még nem a legnagyobb gondossággal volt letéve. Azaz kéreggel együtt és égetés nélkül. Az utóbbi években már az a bevett eljárás, hogy  a kérget eltávolítjuk, ugyanis az alatt tudják a mindenféle rovarok rágcsálni a fát. 

Égetés alatt azt értem, hogy az oszlop földbe kerülő része van ilyen feketére megperzselve és így ellenállóbbá válik a nedvességgel szemben. Így remélhetőleg évtizedekig jó lesz. 

Most már ha oszlopot cserélünk, akkor már vizszintes staflikkal is megerősítjük a kerítést, így jobban ellenáll a vadak ostromának. 

Az egyik helyen totálisan legyalázták a drótot is. Szerencsére visszalehetett rögzíteni.

Mivel a tó befejezéséhez illetve az új malacbirodalom kialakításához ennél jobb időre van szükség, úgy döntöttünk, hogy egyrészt a garázst építjük meg előbb. Illetve, amíg a garázs anyagot legyártják a fűrészüzemben (február végén leadtuk az anyagrendelést), addig elkészítjük az új villanypásztor rendszert, ami magába fogja foglalni a lakóházat, kutat, pincét, kerti konyhát, konyhakertet és a tavat is. 

Addig ugyanis semmi értelme növényeket ültetni ezen a területen, mert vagy a saját kecskéink vagy a birtokon  szép számban keresztül-kasul járkáló vadak legelik vagy rágják le szerencsétleneket. Így hát leléptük, hogy körülbelül mekkora lesz a kerülete, hogy ki tudjuk számolni, ahhoz hány oszlopra, karóra, szigetelőre és milyen hosszú vezetékre lesz szükség. 

A garázsanyag megrendelésekor Gábor be is szerzett 100 db karót, amiből kb. 75 fog kelleni ehhez, de ugye majd az új malacbirodalomhoz is fog kelleni, a maradékot majd ott felhasználjuk. A városban járva pedig beszereztük a szükséges vezeték mennyiséget és szigetelőket is. 

A pazarlás elkerülése végett felhasználjuk a meglévő karókban lévő szigetelőket is, már amelyiket sérülésmentesen ki lehet csavarni. Ehhez kihúzgáltam a kb. 7 éve elkezdett és abbamaradt malacszálláshelynél elhelyezett karókat. Az infrastruktúra (víz, áram) nehézségei miatt végül úgy döntöttük, hogy ez ma már nem jó ötlet, de azért mentsük, ami menthető.

Úgy számoltuk, hogy kb. 8 db oszlopra van szükség, ami a sarokpontokon lesz elhelyezve, ezeknél fogva lehet majd a villanypásztorvezetéket megfeszíteni. Első lépésben kivágtuk a megfelelő darabszámú oszlopot.

Majd nagyjából ugyanaz a metódus következett, mint a kerítésoszlopok esetében, annyi kiegészítéssel, hogy ezek még meg is lettek csiszolva. Itt éppen ez van folyamatban. 

A már megcsiszolt oszlopokat utána szépen megégettem. Ezt bevállaltam, hogy gyorsabban tudjunk haladni. Persze amilyen szerencsénk volt, a 4. oszlop után kifogyott a gáz mindkét palackból. Szerencsére azóta már kicseréltük mind a kettőt (a közel-keleti helyzet miatt állítólag négyszeresére nőtt a kereslet a gázpalackok iránt, úgyhogy épp időben).

Gyönyörű tavaszi időben a karókkal folytattuk. Gábor előfúrta a karókat, miközben én először kitekergettem a régi karókból a még hasznosítható szigetelőket, majd elkezdtem betekerni  az új karókba.

Egyelőre idáig jutottunk el. Négy oszlop még égetésre vár. A szükséges 75 karó kifurkálva, 50 db felszigetelőzve. A maradékhoz a konyhakertet jelenleg körülvevő karókra is szükség lesz, azokból is kiszedjük a szigetelőket, hogy újra hasznosíthassuk őket.

Rendkívüli feladatként bejött a pipiröpde talajának rekonstrukciója, ugyanis a kis drágáim annyit kapirgáltak, hogy a faváz alatti téglasor mellől is sok helyütt  hiányzott a talaj. Félő volt, hogy a téglák bedőlnek és akkor megrokkan a szerkezet. A kis szorgalmas kapirgálók ilyen krátereket vájtak a talajba.

Még szerencse, hogy kéznél van az erdő és a gazda a patak mellől tudott hozni egy kocsinyi termőtalajt, amivel feltöltötte a gödröket. 

Így azért mindjárt másként néz ki a terület. Persze azóta már megint megkezdték a munkát a pipikéim. 

A ház alól is hiányzott nem kevés talaj, így ide is bement jó néhány talicskányi föld. 

Végül még a csemetésbe is akadt némi dolgunk, amelynek területébe benyúlik a falu temetője. Kedvenc szomszéd nénink ugyanis jelezte, hogy van egy fa, ami vészesen a kerítés irányába dől és aggódott, hogy kidőlve esetleg kárt tesz a sírkőben. 

Szerencsére meg tudtuk oldani úgy, hogy csak a fa egy részét kellett levágni. Így ha dől is, már nem a kerítés irányába fog. Szóval ezt a kérdést is megoldottuk. 

Hát ennyi fért bele a legutóbbi itthon tartózkodásba, hipp-hopp elröpült két hét. Már alig várom, hogy folytathassuk a megkezdett feladatokat. Remélhetőleg hamarosan már eredményekről számolhatok be. 

Megérkeztek az idei kecskebabák

 

A korábbi évekkel ellentétben idén elmaradt a bőséges kecskeáldás. Eleve  tavaly egy anyát eladtam (rossz teljesítménye miatt), Lulukánk pedig elpusztult. Maját, a legjobban tejelő anyát a halál torkából hoztam vissza, úgyhogy ő nem vemehesült az ősszel.  Maradt az újonnan beszerzett Cilike és Tejföl.

Tejfölkémen látszott, hogy vemhes, két gidára is számítottam. Cilike viszont nagyon vékonyka volt, ám épp aznap, amikor arról beszéltünk, hogy lehet, hogy nincs is benne gida, váratlanul megellett.

Csöpp anyának lett egy csöpp gidája. Viszont nagyon szépen ellátta, lemosogatta. Sajnos a picike nagyon gyenge volt, bár megállt a kis lábain, de egyedül nehezen vagy sehogy sem tudott felállni. Bár napközben többször ellenőriztük és úgy tűnt, hogy rendben van, reggelre teljesen kihűlt. Olyan volt, mint egy kis rongybaba.

Ekkor felvittem a házba és elkezdtem a felmelegítését. Magamhoz ölelve, majd a sparherdet hősugárzónak használva, végül meleg vizes palackkal sikerült is. Közben megkezdtem az etetést is, mivel az anyától sikerült lefejni egy keveset, plusz a fagyasztóban is volt eltéve kecsketejem. Cumisüvegből nem ment, kicsorgott a szájából, eltűnt a szopóreflexe is. Ekkor a legkisebb 5 ml-es fecskendőbe szívtam fel 1 ml és ezt is cseppenként adagoltam a szájába. Így kb. 20 ml-t bele tudtam tölteni. Végül odáig jutottunk, hogy már a cumisüvegből is megivott 50 ml. Eddigre már lábra is tudtam állítani, sőt nagy örömömre többször csurizott is, ami jó jel, mert akkor működnek a kis szervei.

Délután 14,00 körül felmelegedve, teli pocakkal vissza is vittem a mamájához, hogy nehogy elidegenedjenek egymástól. Estefelé pedig vittem neki még plusz tejet a már kiolvasztottból (ne vesszen kárba) és kétszerre majdnem meg is ette az egészet és utána szépen állt a lábain. Gondoltam az a kicsi se menjen veszendőbe, jöjjön egy harmadik kör. És ekkor nem tudom mi történt. Látszólag megitta, utána viszont összecsuklott. Elindultam vissza a házhoz, de közben megálltam és letettem, hogy megnézzem él-e még egyáltalán. Ekkor a szájába benézve két mogyorónyi gombócot találtam benne. Fogalmam sincs, mi lehetett az, de nekem úgy tűnik, hogy egyszerűen megfulladt. 

Szóval hiába küzdöttem érte egy fél napon keresztül, végül ezt a kicsikét elveszítettük. Ilyenkor persze marja az embert, hogy mit rontottam el, ha egyáltalán elrontottam valamit. Vagy, hogy tehettem-e volna érte még valamit. De ezen gyorsan túl kell tennem magam, hiszen ott van a többi állat, akikkel továbbra is törődni kell. 

Szerencsére Tejfölke két nap múlva helyre billentette a hangulatunkat és két csodaszép kicsivel ajándékozott meg minket. Itt alig pár perccel a második baba érkezése után. A mama kapott egy kis eneregiautánpótlást.

A jobboldali nagyobb érkezett először, a baloldali kicsit kisebb, de nem kevésbé szép gida. Mindketten fiúcskák. 

Tejfölnek ez a harmadik ellése és minden alkalommal két gidája lett. Viszont úgy tűnik, hogy ő ilyen egy gyerekes anya, mert csak egyet hajlandó etetni. Az első alkalommal el sem látta a gidáját, az szegény el is pusztult. Tavaly az elsőszülött, nagyobb gidát választotta, így Titike rám maradt. Akiből azóta ilyen csudaszép, aranyszínű kecskelány lett. 

Idén viszont a másodszülött kisebbet nézte ki magának. Mindkettőt szépen lemosdatta, viszont azóta a nagyobbikat nem hajlandó maga alá engedni és cumizni. Sőt arrébb fejeli és még bele is harapott, ha úgy ítélte meg, hogy túl közel ment hozzá. 

Íme a kis kitaszított. Nagyon cuki a négy fekete zoknijával és a helyes kis fekete pofijával. 

Azóta az a rendszer, hogy reggel-este az anyja alá teszem, miközben az a fejőállásban eszi az abrakot. Így az éppen rendelkezésre álló mennyiséget kicumizhatja. A harmadik naptól kezdve már jön ki a fejőálláshoz, ahogy meglát. Nagyon gyorsan megtanulta, hogy hogyan juthat a tejcsihez. 

Mivel Cilike gidája elpusztul, viszont van valamennyi teje (sajnos úgy tűnik az eladó nem mondott igazat a tejhozamával kapcsolatban), azt is a kis "árva" kapja meg. Ez azonban kevés neki, így beszereztünk némi borjútejport, amiből ebéd és vacsora időben kap egy kis mellétáplálást. 

Első egy-két alkalommal még kicsit ügyetlen volt és csak rágta a cumit, azóta viszont rájött, hogy ezt is szívni kell, mint a mami cicéjét. Azóta a 150 ml kb. 2 perc alatt szívja magába. 

Igaz, hogy kecskegidákról szól a bejegyzés, de ezt muszáj megmutatnom. Luca cica a fő istálló egerészünk így fogad reggelente. Olyan imádnivaló és a kis prémes hasát ilyenkor meg kell simogatni, ha már így felkínálta. A reggeli tejadagját várja, de most minden csepp a gidának kell, úgyhogy ő hoppon marad. 

Itt pedig vasárnap délután a kecskekarámban nyújtózott el egy kis napozásra, látszólag nem zavartatva magát a kecskék közelségétől. 

De azért résen volt, mert amint Tejföl közelebb lépett hozzá, mindjárt figyelő pozícióba vágta magát. 

Íme a mama és az ő kis kedvence. Ő is nagyon szép baba. Titikénél sötétebb, inkább barna, mint arany színű, és van egy helyes fehér folt a feje tetején és a farkincája végén. 

Bezzeg ő bármikor oda mehet az anyjához cumizni. 

Együtt a két tesó.

Leonárdó továbbra is nagy kedvencem, szinte minden alkalommal, ha leülök vagy leguggolok, odajön és megszeretget engem. Ami viszont számunkra is hihetetlen látvány volt, hogy az apjának is így kecskemódra hízeleg. És az apja elfogadja ezt a közeledést, nem reagál agresszívan. Olyan cukik voltak, tegnap már másodszor voltam tanúja egy olyen jelenetnek, amint összedörgölik a fejüket.

És végül jöjjenek a közös fotók a gazdikkal. Ez a kis cukiság a Pöttöm vagy Csöppem művésznevet kapta, abból kifolyólag, hogy egy éves létére alig valamivel nagyobb az ideig gidáknál. Nagyon kedves, bújós kis kecske, részben cumival lett ő is nevelve. Rendszeresen jön az emberhez egy kis simogatásért. 

Vasárnap délelőtti napsütésben én és a gidáim. 

Emberem és a nagyobbik gida meg persze Pöttöm, aki nagyon igényli a simit. 

Itt pedig már mindkét gidát sikerült az ölébe pakolnom. Persze közben a mama is felügyeli a csemetéket. 

A kicsi közelről. Imádom hallgatni, ahogy szuszog és persze olyan kis selymes a bundája és a kis pofija. 

Persze én is akartam közös fotót vele.

A két kis lovagom. Nem lehet kihagyni őket sem a szeretgetésből. 

Itt a jelenlegi cumis babámmal. Teljesen nyugodtan fekszik, ő már nem szalad el előlem, ha meg akarom fogni. A tesójával már megy a kergetőzés. 

Pöttöm ezúttal sem akart kimaradni, még jó hogy van két kezem, így egyszerre is tudom őket simizni.

 

Na, lassan megyek is mert eljött a déli etetés ideje. Össze kell készítenem a cumisüveget a kicsikémnek.