Bár idillinek tűnik az életünk itt Málnáskertben, azért ez korántsem jelenti azt, hogy gondtalanul élünk. Igazából számomra a legnagyobb stresszfaktor az időjárás, ami a kert termését befolyásolja és az állataink jólléte. Sajnos elég gyakran adódik probléma hol az egyik, hol a másik fronton. Idén tavasszal például a szokásos fagyok okoztak kárt, vagy az aszály miatt alig nő a fű a legelőn. Az állatok között pedig időnként előfordul betegség, elhullás vagy más probléma.
Ezen a héten az állatok körüli történések okoztak nagy-nagy szomorúságot.
Múlt vasárnap láttam, hogy Maja, a vemhes anyakecske már nagyon közel van az elléshez és már nem is engedtem ki a többiekkel legelni, nehogy valahol a legelőn szülje meg a gidáit. Azután aznap végül nem történt semmi. Hétfőn reggel viszont, amikor mentem etetni, már láttam, hogy most jött el az idő. Az istálló sarkában feküdt és már beindult a vajjúdás.
Én térültem, fordultam. Beindítottam a darálót és mire 10 perc múlva megint ránézem, már kint is volt a gida. Azonnal neki állt szépen lemosdatni.
Nekem már ekkor gyanús volt a kicsi, mert nem nyekergett, de ezt még betudtam a születés okozta fáradtságnak. De, amikor még fél óra múlva is csak ott feküdt és meg sem próbált felállni, már rosszat sejtettem. Próbáltam cicire tenni, de még szopóreflexe sem volt.
Végül ott hagytam őket, hátha összeszedi magát, de pár óra múlva úgy jöttem vissza, hogy hoztam edényt, meg fecskendőt. Fejtem ki egy kicsit az anyából és fecskendővel próbáltam a gyomrába juttatni, de az is inkább mellé folyt. Szopóreflex továbbra sem volt és a gida olyan volt, mint egy kis rongybaba, semmi izomerő nem volt benne. Ekkor elengedtem és az esti etetéskor már nem is élt szegényke. Pedig kislány volt és semmi másra nem vágytam volna, minthogy ettől az anyától, aki jól fejhető és jól tejelő legyen végre egy lányutód. Hát nem jött össze.
Eleve két gidára számítottam, ahogy az anya kinézett. Azután csak egy lett és az sem maradt életben. Pedig az lett volna a legnagyobb eredmény, amit elérhettem volna, hogy egy a halál torkából visszahozott kecskét meggyógyítottam és végül még gidája is lesz. Aki követi a blogot, talán emlékszik, vagy ha nem visszanézheti mi volt a helyzet Majával tavaly ősszel.
https://esztermalnaskertje.blogspot.com/2025/09/mi-ujsag-az-allatudvarban.html
https://esztermalnaskertje.blogspot.com/2026/01/kuzdelem-majszika-eleteert.html
Az ellés után pár napig szomorú volt. Viszont legalább fizikálisan rendben van, nem esett össze a teste. Van étvágya és most már nem is keresi a gidáját. Jár ki a többiekkel legelni, reggel és este jön a fejőasztalra és jóízűen eszi az abrakot.
A történteknek több oka is lehetett. Egyrészt az anya már nem mai csirke, azaz kecske. Idén már 9 éves volt. Másrészt ott volt a betegsége, amiből talán még nem jött ki teljesen, mikor már vemhesült és ez okozhatott fejlődési rendellenességet. Harmadrészt a belterjesség is közre játszhatott. Ugyanis a bak a saját fia.
Ezt a bakkecskét még gida korában a szomszéd birtoknak ajándékoztuk, mivel mi is kaptunk tőlük egy kis bakot, mikor Józsi kecskénk elpusztult. Azután a másik bak is itt hagyott minket és akkor kölcsön bakkal oldottuk meg. Azután náluk sem maradt más bakkecske, mint a mi általunk ajándékozott.
2024 őszén végül ez jött vissza hozzánk fedezni, kissé lesoványodva és elvadulva. Azután nálunk ragadt, miután tavaly ősszel a pár elköltözött. Nem is kérték vissza a jószágot, de már nem is adtam volna. Közben szépen feltápláltam és megszelídítettem. Az egyetlen probléma Maja volt, a többi anyához nem volt genetikai köze.
Szóval a három ok közül bármelyik egyenként vagy együttesen is okozhatta, hogy beteg gida született.
És ez sajnos még nem volt elég. Az egy hete kiengedett kispipijeimet csütörtök éjszaka támadás érte. A kiengedés óta az istállóban ültek el, már nem lettek bezárva a pipioviba. Ami hiba volt. Mivel a tavalyi 30 fős csapat ugyanígy ki volt engedve és egynek sem esett baja, gondoltam, akkor ez így működik.
Hát nem.
Reggel már messziről láttam, hogy fehérlik valami a karámban. Majd az istállóba belépve ott találtam egy elpusztult kendermagost. A fehérnek meg volt nyúzva a nyaka, viszont a másik kettőn nem láttam sérülést. Mivel a róka elviszi a zsákmányt, így menyétre, nyestre gyanakszom.
Mivel aznap reggel időpontom volt Kaposváron, így hirtelen nem is tudtam mit tenni, mert a maradék csapat már szétszéledt. Azért ahogy számoltam legalább hatan hiányoztak. Pedig olyan jól érezték magukat. Az egyik ringlófa alatt már szinte teljesen felkapirgálták a talajt.
Közben persze ott volt nekik az etető és itató a folyosón, mert oda ők befértek a lécek között, viszont a kecskék nem fértek hozzá. Az oviba nem hagyhattam, mert oda simán bebújnak a kecskék.
Plusz az istállóban is előszeretettel böngésztek, kapirgáltak.
Hát ennek most már vége. Délután, amint hazaértem első dolgom volt, hogy lementem és összevadásztam őket. Hát mit mondjak, volt egy kis futkosás, kergetőzés, mire egyenként összefogdostam a pipiket.
Most viszont már csak 13-at számoltam. Hát, akkor még kettőt elvitt gondoltam. Szuper, neveltem őket 8 hétig. Azután hipp-hopp oda a harmada.
Végül este újra számoltam a bezártakat és 14 jött ki, számolom még egyszer megint 14. Ahogy az esti etetésből indulok vissza, kilépve az istállóból szembe jön velem egy pipi, csőrében nagy büszkén egy fehér tollal. Hohó, akkor még sem tűnt el nappal még 2 db. Persze vele is elkergetőztem egy darabig, mire sikerült becserkésznem.
Azóta tehát ismét szobafogságban vannak, de legalább élnek. Zöldet azért szedek nekik, hogy változatos legyen az étrend. Azután hamarosan költöznek fel a tyúkudvarba.
A vigaszom csak az, hogy május vége óta kotlanak a tyúkocskáim és remélhetőleg nem hiába és lesznek is belőle csibék. A baloldali egy kis harácsoló, 21 db tojás van alatta. A jobb oldali alatt csak kettő maradt. De nagyon kis lelkesek. Reggelente is úgy kell levennem őket a tojásokról, hogy legalább egyszer egyenek. És akkor is ilyen helyesen borzolják a tollukat és kurrognak közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése