Egyszer volt, hol nem volt ...

 

Akik követik a blogot  emlékezhetnek rá, hogy a tavalyi év nagy projektje egy szénatároló megépítése volt. Már amikor megépült a váz és a tető, akkor tudtuk, hogy ezt még tovább kell fejleszteni. Erősíteni és deszkázni kell, hogy a betárolt szénabálákat a csapó eső ne áztassa, a hó ne lepje el a bálákat.

A cserepezést követően sajnos az is kiderült, hogy kicsit alul lettek méretezve a szalufák és eléggé meghajoltak. Viszont ennek ellenére a szerkezet állta a sarat az időjárási viszonyokkal szemben. Sem a heves szélviharok, sem a télen rá eső hó súlya nem tett benne kárt, amin mi magunk is meglepődtünk. Még egy cserép sem esett le, holott a szélek nem lettek rendesen lezárva, mivel az építkezés során nem volt megfelelő hosszúságú deszkánk, amivel ezt meg tudtuk volna tenni. Így ez is a mostani munkálatok részét képezte. 

Szóval bár nem tűnt a legstabilabb építménynek - a tartó oszlopok némelyike meg is görbült és a szénarakodás közben a bálák is elnyomták kicsit a szerkezetet -,  a közel egy év alatt a talpon maradásával bizonyította, hogy végül is jól meg lett építve, de azért további erősítésre szükség van. 

Mivel a garázshoz februárban megrendelt faanyag csak május második felében érkezett meg, ezért úgy döntöttünk, hogy azt elengedjük egyelőre és ebből az anyagból megcsináljuk a tárolót. Bár a méretek a garázshoz lettek rendelve, Gábor úgy gondolta, hogy azért meg tudjuk oldani.

Az építéshez állványzatra volt szükség, azonban az utánfutónk műszakija lejárt és az egy hónapja megrendelt padlólemez még mindig érkezett meg. Szerencsére a kölcsönzőben utánfutó is rendelkezésre állt, ezért kedden reggel emberem már nyitáskor ott volt és 9,00 órakor már le is vonultunk a helyszínre, hogy neki kezdjünk a munkálatoknak. 

Mielőtt bárminek neki álltunk volna előbb emberem még körbe kaszálta a területet, hogy ne a térdig érő fűben kelljen botladoznunk, meg az állványt tologatnunk.

A kecskebanda persze rögtön megjelent. Imádják a frissen kaszált cuccokat, nem tudom, hogy fekve miért finomabb a fű.

Azután végre neki állhattunk az építésnek. Első lépésben lepakoltuk és megépítettük az állványt, kihordtuk a szerszámokat és a szükséges felszerelést. Majd a sárrázón lévő farakatból hoztunk 6 db10x10-es gerendát. Ebből négy a két rövidebb oldal merevítéséhez kellett. A szükséges darabokat emberem leszabta és a segítségemmel a helyükre rögzítette.

Az istálló felöli oldal már készen van. Ezután traktorral meghúzta a másik oldalt, ahol az oszlopok ferdén álltak. Elég szépen vissza tudta hozni függőlegesbe.

Majd ide is bekerült a két merevítő. Ezután jöhetett a hosszú oldal megerősítése.

Ehhez a korábban becsavarozott merevítőket ki kellett szedni, mert ezek a deszkázás miatt rossz helyen voltak. Az elképzelés az volt, hogy kiszedjük a bal oldalit, majd berakjuk az új merevítő. Utána jöhet a jobb oldali kiszedése és az új berakása. 

Mivel a csavarok elgörbültek, így nem lehetett kicsavarozni őket. A pallókat fűrésszel kivágta és elküldött, hogy hozzak egy vasfűrészt, amivel a csavarokat el tudja fűrészelni. Én elindultam a műhelybe és mire vissza értem már fűrészelte a másik oldal merevítőjét. 

Abban a pillanatban, hogy elhallgatott a fűrész, az egész szerkezet elindult az istálló irányába és 5 másodperc alatt ez lett a végeredmény.

Csak annyit kiabáltam, hogy "Dől az egész!" és már a földön is volt minden. Szerencsére Gábor, aki bent volt az építmény alatt majdnem ki ért alóla mire elfeküdt, csak a térde horzsolódott le egy kicsit. Én korábban pont ott ücsörögtem az árnyékban, ahova a szerkezet dőlt.

Szóval a Jóisten vigyázott ránk, mert sem ember, sem állat életben nem esett kár. Hiszen korábban a kecskék is ott bóklásztak körülöttünk. Csupán a hosszabbítónk és a létránk esett a romok fogságába.

Utólag semmilyen épeszű magyarázatot nem tudott a tettére adni. A saját maga által felállított ütemtervet felülírta azzal, hogy nem akart tétlenül ácsorogni, amíg visszaérkezem a vasfűrésszel. Szóval pillanatnyi elmezavar következtében 5 másodperc alatt összedöntötte a tavaly fáradságos munkával megépített szerkezetet.

Az első sokkos pillanatok után gondoltam csak bele, hogy majdnem özvegyasszonyt csinált belőlem. Úgyhogy baromira nem érdekel, hogy pár száz amúgy is rossz minőségű bontott cserép összetört, meg némi faanyag tönkrement. Meg hát persze nincs szénatárolónk sem.

Én mindjárt mondtam, hogy ez jel. A Jóisten nem akarja, hogy nekünk szénatárolónk legyen, pláne egy ilyen csúnya építmény egy ilyen szép birtokon, úgyhogy ezt tuti nem építjük újra. Az éppen elég volt a pince esetében. 

Mondtam, hogy szóljon a srácnak, aki a csemetést is kaszálja, hogy jöjjenek és bontsák el, mert én biztos nem veszek ebben részt,  de hallani sem akart róla. Már aznap neki állt elbontani a romokat. Mára pedig ez maradt a szénatároló helyén. 

Két kupac egészében hasznosítható faanyag. (A középső kupac a garázshoz érkezett hosszú épületfák rakata.) A sérült részeket már levágta, tűzifának összefűrészelte. 

Ezenkívül maradt még egy csomó használható tetőléc is, amit már felpakolt az istálló gerendáira. A cserép törmeléket elhordta, az egész cserepek a már meglévő cseréprakatba kerültek, rengeteg ép csavar is megmaradt, amit fel tudunk használni más építményhez. 

A hat alappillérből négy darab még a helyén van, a másik kettő kifordult a földből mint borosüvegből a dugó. Ezekhez majd ásó kell még és akkor az utolsó nyomok is eltűnnek.

Persze a szomszédok is megrémültek a nagy robajtól. Drága Annuskánk, kedvenc szomszédunk mondta is Gábornak mikor az esemény után találkoztak, hogy kétszeresen is megkönnyebbült: egyrészt, hogy nem esett semmi bajunk, másrészt, hogy Emmert Gábor sem tökéletes. 

Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szénatárolónk.