Tyúkfiaskó

 

Már május 29-én, amikor elindultunk Gáborral a kamionos körre kotlott két tyúkocskám. Szépen gyűjtögették maguk alá a tojásokat. Június 2-án, amikor haza érkeztem már 16 db tojás volt kettőjük alatt. Az egyik alatt jóval több volt, így igazságosan elosztottam 8-8 db-ot mindkettő alá.

Azt gondoltam, megnézem, hogy beavatkozás nélkül, hogyan is megy ez a dolog és a természetre bíztam a dolgot. Nagyon szorgos kis kotlósok, egyáltalán nem is akartak leszállni a tojásokról. Reggelente én vettem ki őket a fészekből és tettem be az udvarra, hogy egyenek-igyanak. Utána szépen maguktól visszamentek az ólba és visszaültek a tojásokra. 

A tojásokat nagyon védték. Amikor felnyitottam a tojófészek tetejét két tollgömbbé fújták fel magukat és közben kurrogtak. 

A probléma csak az volt, hogy az egyik tyúk telhetetlenségében folyton visszaharácsolta a tojásokat a másiktól, sőt az újonnan tojt valamennyi tojást begyűjtötte. A legvégén már 24 db volt alatta. Végül a másik meg is unta a folytonos lopkodást és kiköltözött a tojófészekből az ól egyik sarkába. És ő ott kezdett gyűjtögetésbe. Alatta 11 db tojás volt már, amikor már én is  is meguntam a tojásharácsolást és filctollal megjelöltem a tojásokat.

Azután persze csak vártunk és vártunk, hogy mikor indul meg a kelés, mivel nem tudtuk pontosan, honnan is számoljuk a 21 napot.

És végül múlt héten kedden az esti etetésnél találtuk az ólban ezt a kis fekete tollgombócot. 

A terv az volt, hogy 24 órát várunk és az addig kikelt csibéket az anyjukkal levisszük az istállóba, mivel a pipiólban nem tudtuk volna biztosítani a kicsiknek az evést ivást és féltettük is őket a nagyoktól. A maradék tojásokat pedig betesszük a másik kotlós alá. Sajnos azonban semmi sem úgy alakult, ahogy kellett volna.

Másnap reggelre a tyúk alatt két halott csibe volt. Hogy az anyjuk nyomta agyon őket vagy eleve életképtelenek voltak azt persze nem tudjuk. 24 óra után viszont nem várhattunk, mert a kiscsibe addig bírja ki étel és ital nélkül. Ráadásul azt sem tudtuk, hogy pontosan mikor kelt ki. 

Így végül szerda kora délután leköltöztettem a tyúkot a csibével. A maradék tojásokat is utána vittem, de ott már nem akart ráülni, amit amúgy sejtettem is.

Ráadásul a másik tyúk a reggeli etetés után nem találta meg a szénával letakart tojásait és nem ült vissza rájuk, így azok persze kihűltek. Érdekes, hogy amíg a tojófészekben voltak, akkor az ott letakart tojásokat megtalálta mindkettő és visszaültek rájuk. Most valamiért megzavarodott és utána hiába is tettem vissza már nem akart visszaülni rájuk. És itt untam meg az egész, bízzuk a természetre dolgot. Mivel ezek még viszonylag friss tojások voltak, legalább a malacok jól jártak. Bedobáltam a vályújukba és pillanatok alatt el is tüntették.

Mivel éjszakára nem mertük a tyúkot kint a boxban hagyni, végül a korábbi csibenevelő dobozába költöztettük be, amit betettünk a teljesen zárt műhelybe. Így szerdától vasárnapig ott nevelgethette a kicsikéjét.

Tegnap viszont a pénteken már 10 hetes nagyfiúk és nagylányok felköltöztek a pipiházba és így felszabadult a pipiovi.

Így az újdonsült egyedülálló egy gyermekes anyuka birtokba vehette az egész pipiovit.

Szóval sajnos ez a bízzuk a természetre kísérlet balul sült el. Oda lett 35 tojásunk (és szégyenszemre kénytelenek voltunk venni egy doboz tojást, mert teljesen kifogytunk) a majdnem semmiért. Szóval legközelebb, ha elkotlik valamelyik, akkor megy le az istállóba tojásostul mindenestül és szépen ott keltheti ki a tojásokat.

Egyszer volt, hol nem volt ...

 

Akik követik a blogot  emlékezhetnek rá, hogy a tavalyi év nagy projektje egy szénatároló megépítése volt. Már amikor megépült a váz és a tető, akkor tudtuk, hogy ezt még tovább kell fejleszteni. Erősíteni és deszkázni kell, hogy a betárolt szénabálákat a csapó eső ne áztassa, a hó ne lepje el a bálákat.

A cserepezést követően sajnos az is kiderült, hogy kicsit alul lettek méretezve a szalufák és eléggé meghajoltak. Viszont ennek ellenére a szerkezet állta a sarat az időjárási viszonyokkal szemben. Sem a heves szélviharok, sem a télen rá eső hó súlya nem tett benne kárt, amin mi magunk is meglepődtünk. Még egy cserép sem esett le, holott a szélek nem lettek rendesen lezárva, mivel az építkezés során nem volt megfelelő hosszúságú deszkánk, amivel ezt meg tudtuk volna tenni. Így ez is a mostani munkálatok részét képezte. 

Szóval bár nem tűnt a legstabilabb építménynek - a tartó oszlopok némelyike meg is görbült és a szénarakodás közben a bálák is elnyomták kicsit a szerkezetet -,  a közel egy év alatt a talpon maradásával bizonyította, hogy végül is jól meg lett építve, de azért további erősítésre szükség van. 

Mivel a garázshoz februárban megrendelt faanyag csak május második felében érkezett meg, ezért úgy döntöttünk, hogy azt elengedjük egyelőre és ebből az anyagból megcsináljuk a tárolót. Bár a méretek a garázshoz lettek rendelve, Gábor úgy gondolta, hogy azért meg tudjuk oldani.

Az építéshez állványzatra volt szükség, azonban az utánfutónk műszakija lejárt és az egy hónapja megrendelt padlólemez még mindig érkezett meg. Szerencsére a kölcsönzőben utánfutó is rendelkezésre állt, ezért kedden reggel emberem már nyitáskor ott volt és 9,00 órakor már le is vonultunk a helyszínre, hogy neki kezdjünk a munkálatoknak. 

Mielőtt bárminek neki álltunk volna előbb emberem még körbe kaszálta a területet, hogy ne a térdig érő fűben kelljen botladoznunk, meg az állványt tologatnunk.

A kecskebanda persze rögtön megjelent. Imádják a frissen kaszált cuccokat, nem tudom, hogy fekve miért finomabb a fű.

Azután végre neki állhattunk az építésnek. Első lépésben lepakoltuk és megépítettük az állványt, kihordtuk a szerszámokat és a szükséges felszerelést. Majd a sárrázón lévő farakatból hoztunk 6 db10x10-es gerendát. Ebből négy a két rövidebb oldal merevítéséhez kellett. A szükséges darabokat emberem leszabta és a segítségemmel a helyükre rögzítette.

Az istálló felöli oldal már készen van. Ezután traktorral meghúzta a másik oldalt, ahol az oszlopok ferdén álltak. Elég szépen vissza tudta hozni függőlegesbe.

Majd ide is bekerült a két merevítő. Ezután jöhetett a hosszú oldal megerősítése.

Ehhez a korábban becsavarozott merevítőket ki kellett szedni, mert ezek a deszkázás miatt rossz helyen voltak. Az elképzelés az volt, hogy kiszedjük a bal oldalit, majd berakjuk az új merevítő. Utána jöhet a jobb oldali kiszedése és az új berakása. 

Mivel a csavarok elgörbültek, így nem lehetett kicsavarozni őket. A pallókat fűrésszel kivágta és elküldött, hogy hozzak egy vasfűrészt, amivel a csavarokat el tudja fűrészelni. Én elindultam a műhelybe és mire vissza értem már fűrészelte a másik oldal merevítőjét. 

Abban a pillanatban, hogy elhallgatott a fűrész, az egész szerkezet elindult az istálló irányába és 5 másodperc alatt ez lett a végeredmény.

Csak annyit kiabáltam, hogy "Dől az egész!" és már a földön is volt minden. Szerencsére Gábor, aki bent volt az építmény alatt majdnem ki ért alóla mire elfeküdt, csak a térde horzsolódott le egy kicsit. Én korábban pont ott ücsörögtem az árnyékban, ahova a szerkezet dőlt.

Szóval a Jóisten vigyázott ránk, mert sem ember, sem állat életben nem esett kár. Hiszen korábban a kecskék is ott bóklásztak körülöttünk. Csupán a hosszabbítónk és a létránk esett a romok fogságába.

Utólag semmilyen épeszű magyarázatot nem tudott a tettére adni. A saját maga által felállított ütemtervet felülírta azzal, hogy nem akart tétlenül ácsorogni, amíg visszaérkezem a vasfűrésszel. Szóval pillanatnyi elmezavar következtében 5 másodperc alatt összedöntötte a tavaly fáradságos munkával megépített szerkezetet.

Az első sokkos pillanatok után gondoltam csak bele, hogy majdnem özvegyasszonyt csinált belőlem. Úgyhogy baromira nem érdekel, hogy pár száz amúgy is rossz minőségű bontott cserép összetört, meg némi faanyag tönkrement. Meg hát persze nincs szénatárolónk sem.

Én mindjárt mondtam, hogy ez jel. A Jóisten nem akarja, hogy nekünk szénatárolónk legyen, pláne egy ilyen csúnya építmény egy ilyen szép birtokon, úgyhogy ezt tuti nem építjük újra. Az éppen elég volt a pince esetében. 

Mondtam, hogy szóljon a srácnak, aki a csemetést is kaszálja, hogy jöjjenek és bontsák el, mert én biztos nem veszek ebben részt,  de hallani sem akart róla. Már aznap neki állt elbontani a romokat. Mára pedig ez maradt a szénatároló helyén. 

Két kupac egészében hasznosítható faanyag. (A középső kupac a garázshoz érkezett hosszú épületfák rakata.) A sérült részeket már levágta, tűzifának összefűrészelte. 

Ezenkívül maradt még egy csomó használható tetőléc is, amit már felpakolt az istálló gerendáira. A cserép törmeléket elhordta, az egész cserepek a már meglévő cseréprakatba kerültek, rengeteg ép csavar is megmaradt, amit fel tudunk használni más építményhez. 

A hat alappillérből négy darab még a helyén van, a másik kettő kifordult a földből mint borosüvegből a dugó. Ezekhez majd ásó kell még és akkor az utolsó nyomok is eltűnnek.

Persze a szomszédok is megrémültek a nagy robajtól. Drága Annuskánk, kedvenc szomszédunk mondta is Gábornak mikor az esemény után találkoztak, hogy kétszeresen is megkönnyebbült: egyrészt, hogy nem esett semmi bajunk, másrészt, hogy Emmert Gábor sem tökéletes. 

Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szénatárolónk. 

A bánat hete

Bár idillinek tűnik az életünk itt Málnáskertben, azért ez  korántsem jelenti azt, hogy gondtalanul élünk. Igazából számomra a legnagyobb stresszfaktor az időjárás, ami a kert termését befolyásolja és az állataink jólléte. Sajnos elég gyakran adódik probléma hol az egyik, hol a másik fronton. Idén tavasszal például a szokásos fagyok okoztak kárt, vagy az aszály miatt alig nő a fű a legelőn. Az állatok között pedig időnként előfordul betegség, elhullás vagy más probléma.

Ezen a héten az állatok körüli történések okoztak nagy-nagy szomorúságot.

Múlt vasárnap láttam, hogy Maja, a vemhes anyakecske már nagyon közel van az elléshez és már nem  is engedtem ki a többiekkel legelni, nehogy valahol a legelőn szülje meg a gidáit. Azután aznap végül nem történt semmi. Hétfőn reggel viszont, amikor mentem etetni, már láttam, hogy most jött el az idő. Az istálló sarkában feküdt és már beindult a vajjúdás.

Én térültem, fordultam. Beindítottam a darálót és mire 10 perc múlva megint ránézem, már kint is volt a gida. Azonnal neki állt szépen lemosdatni.

Nekem már ekkor gyanús volt a kicsi, mert nem nyekergett, de ezt még betudtam a születés okozta fáradtságnak. De, amikor még fél óra múlva is csak ott feküdt és meg sem próbált felállni, már rosszat sejtettem. Próbáltam cicire tenni, de még szopóreflexe sem volt.

Végül ott hagytam őket, hátha összeszedi magát, de pár óra múlva úgy jöttem vissza, hogy hoztam edényt, meg fecskendőt. Fejtem ki egy kicsit az anyából és fecskendővel próbáltam a gyomrába juttatni, de az is inkább mellé folyt. Szopóreflex továbbra sem volt és a gida olyan volt, mint egy kis rongybaba, semmi izomerő nem volt benne. Ekkor elengedtem és az esti etetéskor már nem is élt szegényke. Pedig kislány volt és semmi másra nem vágytam volna, minthogy ettől az anyától, aki jól fejhető és jól tejelő legyen végre egy lányutód. Hát nem jött össze.

Eleve két gidára számítottam, ahogy az anya kinézett. Azután csak egy lett és az sem maradt életben. Pedig az lett volna a legnagyobb eredmény, amit elérhettem volna, hogy egy a halál torkából visszahozott kecskét meggyógyítottam és végül még gidája is lesz. Aki követi a blogot, talán emlékszik, vagy ha nem visszanézheti mi volt a helyzet Majával tavaly ősszel. 

https://esztermalnaskertje.blogspot.com/2025/09/mi-ujsag-az-allatudvarban.html

https://esztermalnaskertje.blogspot.com/2026/01/kuzdelem-majszika-eleteert.html

Az ellés után pár napig szomorú volt. Viszont legalább fizikálisan rendben van, nem esett össze a teste. Van étvágya és most már nem is keresi a gidáját. Jár ki a többiekkel legelni, reggel és este jön a fejőasztalra és jóízűen eszi az abrakot.

A történteknek több oka is lehetett. Egyrészt az anya már nem mai csirke, azaz kecske. Idén már 9 éves volt. Másrészt ott volt a betegsége, amiből talán még nem jött ki teljesen, mikor már vemhesült és ez okozhatott fejlődési rendellenességet. Harmadrészt a belterjesség is közre játszhatott. Ugyanis a bak a saját fia.

Ezt a bakkecskét még gida korában a szomszéd birtoknak ajándékoztuk, mivel mi is kaptunk tőlük egy kis bakot, mikor Józsi kecskénk elpusztult. Azután a másik bak is itt hagyott minket és akkor kölcsön bakkal oldottuk meg. Azután náluk sem maradt más bakkecske, mint a mi általunk ajándékozott.

2024 őszén végül ez jött vissza hozzánk fedezni, kissé lesoványodva és elvadulva. Azután nálunk ragadt, miután tavaly ősszel a pár elköltözött. Nem is kérték vissza a jószágot, de már nem is adtam volna. Közben szépen feltápláltam és megszelídítettem. Az egyetlen probléma Maja volt, a többi anyához nem volt genetikai köze. 

Szóval a három ok közül bármelyik egyenként vagy együttesen is okozhatta, hogy beteg gida született.

És ez sajnos még nem volt elég. Az egy hete kiengedett kispipijeimet csütörtök éjszaka támadás érte. A kiengedés óta az istállóban ültek el, már nem lettek bezárva a pipioviba. Ami hiba volt. Mivel a tavalyi 30 fős csapat ugyanígy ki volt engedve és egynek sem esett baja, gondoltam, akkor ez így működik. 

Hát nem.

Reggel már messziről láttam, hogy fehérlik valami a karámban. Majd az istállóba belépve ott találtam egy elpusztult kendermagost. A fehérnek meg volt nyúzva a nyaka, viszont a másik kettőn nem láttam sérülést. Mivel a róka elviszi a zsákmányt, így menyétre, nyestre gyanakszom. 

Mivel aznap reggel időpontom volt Kaposváron, így hirtelen nem is tudtam mit tenni, mert a maradék csapat már szétszéledt. Azért ahogy számoltam legalább hatan hiányoztak. Pedig olyan jól érezték magukat. Az egyik ringlófa alatt már szinte teljesen felkapirgálták a talajt.

Közben persze ott volt nekik az etető és itató a folyosón, mert oda ők befértek a lécek között, viszont a kecskék nem fértek hozzá. Az oviba nem hagyhattam, mert oda simán bebújnak a kecskék. 

Plusz az istállóban is előszeretettel böngésztek, kapirgáltak.

Hát ennek most már vége. Délután, amint hazaértem első dolgom volt, hogy lementem és összevadásztam őket. Hát mit mondjak, volt egy kis futkosás, kergetőzés, mire egyenként összefogdostam a pipiket. 

Most viszont már csak 13-at számoltam. Hát, akkor még kettőt elvitt gondoltam. Szuper, neveltem őket 8 hétig. Azután hipp-hopp oda a harmada. 

Végül este újra számoltam a bezártakat és 14 jött ki, számolom még egyszer megint 14. Ahogy az esti etetésből  indulok vissza, kilépve az istállóból szembe jön velem egy pipi, csőrében nagy büszkén  egy fehér tollal. Hohó, akkor még sem tűnt el nappal még 2 db. Persze vele is elkergetőztem egy darabig, mire sikerült becserkésznem.

Azóta tehát ismét szobafogságban vannak, de legalább élnek. Zöldet azért szedek nekik, hogy változatos legyen az étrend. Azután hamarosan költöznek fel a tyúkudvarba.

A vigaszom csak az, hogy május vége óta kotlanak a tyúkocskáim és remélhetőleg nem hiába és lesznek is belőle csibék. A baloldali egy kis harácsoló, 21 db tojás van alatta. A jobb oldali alatt csak kettő maradt. De nagyon kis lelkesek. Reggelente is úgy kell levennem őket a tojásokról, hogy legalább egyszer egyenek. És akkor is ilyen helyesen borzolják a tollukat és kurrognak közben. 

Hát talán jövő héten jobb hírekről számolhatok be. Most már a 14-15. napon járunk.

Eseménydús május

 

A májusi hónapunk ez évben igencsak eseménydúsra sikeredett. Kezdtük mindjárt egy bicikliversennyel 1-én, 2-án unokaöccsökkel és unokahúggal sétarepüléssel egybekötött repülőnapon vettünk részt. Május 23-án disznóvágás volt nálunk, 24-én 11 év somogyi lét után végre eljutottunk a szennai skanzenbe és végül két év után ismét elkísérhettem emberemet egy körre. Ezúttal Lipcsében töltöttünk egy hétvégét megkésett névnapi ajándék gyanánt. Szóval múlt héten ezért maradt el a friss bejegyzés a blogon. De most pótolom a hiányosságot.

Május 21-én ott hagytam abba a Málnáskerti történéseket, hogy a várva várt faanyagunk végre megérkezett és ennek elpakolásával töltöttük a napot. Másnap pedig már a disznóvágás előkészületeivel voltunk elfoglalva. Tavaly ősz óta ez már a harmadik alkalom, hogy unokatesóm, Kriszta és párja, Pali segítségével állunk neki a feladatnak.

Ugyan csak péntek késő este érkeztek meg, másnap hajnal 4-kor már talpon voltunk. Ezúttal is két malacot vágtunk, természetesen az időjárás miatt csak a húskészletek feltöltése volt a cél. Ilyenkor már nem lehet füstöl árut készíteni. A most már összeszokott csapat annyira ügyes volt, hogy délre már szét is volt bontva mind a két malacka. A húsok kicsontozva várták az elcsomagolást.

Itt Krisztike már a töpörtyűnek való zsírt bőrözi le.

Míg Kriszta töpörtyűzik, Pali még az utolsó combot csontozza.

A munka dandárját ráadásul csak hárman végezték, mivel én azon kívül, hogy az egyik malacot átmostam a magasnyomású mosóval, a kinti munkákban nem is vettem részt. Ezúttal én voltam a főzős lány, úgyhogy a húsleveske már 10 órakor rotyogott a kinti sparherden. Meg a rohangászós is én voltam. Elláttam az állatokat, kiszolgáltam az embereket szendviccsel, teával egyéb kívánságokkal. Meg persze hordtam be és csomagoltam el a már elcsomagolható húsokat.

Gáborom is a töpörtyűnek valót gyártja. Előtte a ládákban szortírozva gyűlnek a mindenféle disznóságok. 

Annyira ügyesek voltunk, hogy délután 14,00-ra már a töpörtyűt is kisütötték a fiúk. Háromkor úgy ültünk le ebédelni, hogy a kerti konyha már el volt rámolva, minden elmosogatva. Húsok pedig bent a fagyasztóba. Két fiókom lett tele mindenféle jósággal, plusz még a cica-kutya bandának is lesz pár hónapra való rágcsálni való bőr és egyéb nyesedék.

Másnap azután egy kiadós alvás és reggeli után négyesben elindultunk és kirándultunk egyet. Megnéztük a szennai skanzent és sütiztünk egyet Kaposváron. Innen Krisztáék már hazafelé vették az irányt. Pünkösd hétfőn meg csak otthon pihengettünk.

Mivel a lipcsei utat 29-e, pénteki  indulással már hónapok óta beterveztük ezért a maradék három napban erre kellett rákészülnünk.

Közben azért negyedórás etapokban sikerült a tornácot is gyommentesíteni. Mégis csak nézzünk ki valahogy. Előtte kép.

Utána kép. Szépen, kulturáltan, ahogy kell.

A gazdának sikerült betermelni az utolsó szénabálát a kecskéknek. Ennek most már ki kell tartania  a kaszálásig, ami egyelőre várat magára. Tavaly ilyenkorra már bebálázva hevert a legelőn 74 db bála. Idén én már annak is örülni fogok, ha a fele meglesz. Van, ahol még mindig épp csak arasznyi a fű. Bár tegnap volt egy kiadós eső, meg állítólag a távollétünk alatt is esett kétszer, úgyhogy azért reménykedem, hogy még nőni fog a fű mennyisége kaszálásig.

Amíg hordta a szénát folyamatosan ment a daráló, hogy a távollétünk idejére mindenkinek jusson dara. Durva a fenti tyúkoknak és a kispipiknek és finom dara a malacoknak. 

Mielőtt elindultunk még meg kellett erősíteni a lányok karámját. Kancsikánk ugyanis temérdek szabadidejét a folyamatos bontásnak szenteli. Így az időközben elfáradt egykori malacól oldalából kimentett deszkákat felhasználva megerősítettük a karámot.

Eredetileg ez a rész is be volt deszkázva, csak már elbontotta a fiú.

Most átláthatatlanra erősítettük. Szögeltünk, csavaroztunk, drótoztunk. Remélhetőleg már csak pár hónapig, max. fél évig kell kibírnia a tákolmánynak. Addigra remélhetőleg elkészül a bontásbiztos új helyük.

Az ajtó megerősítés előtt.

Megerősítés után, de már az utazásból hazatérve. Friss fénykép. Ha a fentivel összehasonlítjátok, látható, hogy a jobboldali lezárásból egy deszkát már elbontott azalatt a pár nap alatt, amíg nem voltunk itthon. Szerencsére az így keletkezett rés maximum pusziszkodásra elegendő. Kancsikán be, a bentiek pedig ki nem tudnak jönni a nyílás mérete miatt. 

A tegnapi kiadós eső utáni medencében a mai napon már megnyílt a malac wellness. Egyik malackámnak már melege volt, ezért megmártózott a medencében.

Az elindulásunk idején az egyik tyúkocskám már el kezdett kotlani, mire hazaértem még egy tyúkanyó betársult mellé. Úgy döntöttem, a természetre bízom, és hagyom, hogy tegyék a dolgukat. Nem különítem el, nem takargatom őket. Reggelente az egyik mami mindig kiszaladt és eszegetett a többiekkel, viszont a másik egyáltalán nem akart leszállni a tojásokról. Ezért tegnap reggel már levettem és kitettem őt a többiekhez, akkor viszont rögtön neki látott és ő is evett.

Ma reggel rászántam az időt és megnéztem, hogyan is van ez a kotlás dolog. És nagyjából 20 perc után szépen maguktól visszamentek az ólba és visszaültek  a tojásokra. Szóval, ha minden jól megy kb. három hét múlva lesznek megint kiscsibéink.

Közben a többiek az elég szépen visszazöldült kifutóban kapirgálnak naphosszat. 

A mai nap szenzációja pedig, hogy a holnap 7. hetüket töltő aprócsibéim kiléptek a pipiovi falai közül. 

Az első és legbátrabb pipike már az ajtó közelében.

Pár perc múlva pedig már a kecskék karámjában kapirgált.

Azért a  többiek nem voltak ilyen merészek. Ők  még csak a kijárat körül toporognak.

Illetve a boxok közötti folyosón sétálgattak. Az etetőjüket és itatójukat ide kellett helyeznem, mert a kisebb termetű kecskék beférnek a kijáraton és felborogatnák az edényeket.

Szerintem hamarosan ráéreznek a szabadság ízére és ha akarom, sem fogom tudni őket visszacsukni az ólba.

Az öt napos távollétünk alatt egy nagyon kedves helyi fiatalember vállalta az állatok gondozását. Már a decemberi kalandozásunk alatt is őt kértük meg. Most viszont újabb kihívás elé állítottuk, hiszen már fejni is kellett a kecskéket. Egyszer mutattam meg neki és szerencsére ráérzett a technikára és jól ment neki. Most is körbementünk és megbeszéltük melyik állatfajtának mit kell enni és inni adni, meg azért hagytam írásos tájékoztatót is a sok információ miatt. Például kecskék nevei, fejési sorrendjük. 

Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy ilyen lelkiismeretesen gondozta az állatkáinkat és mindenki egészségben várt minket idehaza. Nagyon szeretjük ezt a fajta életet és nem is vágyunk folyamatosan utazásra, de azért néha jó egy kicsit kimozdulni és szerencsére eddig mindig találtunk valakit, aki ugyanolyan gondos volt a jószágainkkal, mint mi magunk.