Egy "kis" biomunka

 

Ahogy azt már február végén jeleztem márciusban nagy munkálatokba fogtunk a legelőn. A hónap elején sikerült találnunk egy vállalkozót, aki rendelkezik a munka elvégzéséhez szükséges géppel. El is küldte a gépkezelőt, hogy vele beszéljük meg a részleteket. Ekkor megegyeztünk, hogy március 13-án, hétfőn jön és megcsinálja a megbeszélteket. A legelő rendbetétele mellett egyéb feladatokat is tartogattunk neki. Azt mondta 2-3 nap alatt végez. Mi meg nagyon örültünk, hogy akkor jöhet is a boronás ember és lesz végre szép, problémamentes legelőnk.

Hát egy kicsit korán örültünk. 

Ugyanis vasárnap délután telefonált, hogy nem végeztek az előző helyen és csak kedden ér ide. Másnap jött még egy telefon, hogy kedden is csak délután, akkorra meg esőt mondtak. Úgyhogy végül csak nemzeti ünnepünkön, 15-én ért ide, csakhogy így nekünk borult minden. Mivel csütörtök délelőttre Gábor elígérkezett segíteni a szomszéd birtokra traktorostul, így nem is tudott végig itt lenni a munkálatok alatt. Utána meg nálunk folytatták volna a fiúk, hogy a csemetéknek kifurkálják a lyukakat. Szóval borult a szépen felépített tervünk.

Szerda reggel tehát megérkezett végre a gép és mindjárt neki is látott a tuskók kiszedéséhez. 

Viszonylag hamar kb. 3 óra alatt végzett is a több, mint 30 darab tuskóval. Amire azonban mi nem számítottunk, hogy ilyen gigászokat tép ki a föld alól. Mondjuk ez volt a legextrémebb, a többi azért konszolidáltabb formájú volt. 

Mintha aknatámadás érte volna a legelőt, hatalmas felszaggatott lyukak és a tuskómaradványok éktelenkedtek mindenfelé. 

Miután végzett a tuskókkal tereprendezési feladatok következtek. Úgymint az istálló előli földkupac elhordása.

Az istálló másik oldalán lévő dombok elegyengetése.

Majd neki állt a legidőigényesebb munkának: egy fürdőtó/tűzi víztározó meder kiásásának. Mivel a legközelebbi tűzcsaptól legalább 400-500 méterre vagyunk, ezért bár nem kötelezett rá az építési hatóság, biztonsági okokból úgy gondoltuk, nem árt, ha van a ház közelében extra víz mennyiség. Ha meg már kell, akkor miért ne csináljuk meg úgy, hogy fürödni is lehessen benne.

Alakul a meder úszó része.

Közben a meder mellett felhalmozódott földmennyiséget időnként el kellett hordania.

Jutott belőle a pince mindkét oldalára, hogy ne legyen olyan meredek.

Persze ez így még nincsen kész. Szükség van még némi kézi erőre, hogy rendesen el legyen egyengetve a föld. A géppel ennyit tudott csinálni.

Egy-két adag lement az asztalos műhely elé, mert itt meg túl nagy a szintkülönbség a kint és a bent között.

Elkészült a nagyjából 80 m2-es meder, melynek a 30%-ában lehet majd lubickolni, itt nagyjából 2 méteres mélységű,  a többi a tisztító zóna lesz, ott csak 1 méteres a mélység, ide kerülnek majd a növények. 

Amint látjátok víz már szinte azonnal lett is benne. A téli nagy esőzések miatt igen csak telített a talaj, úgyhogy az úszórész majdnem meg is telt. Persze nem ebben fogunk fürdeni, ezt majd ki kell szivattyúzni és a tófólia után majd tiszta vízzel lesz feltöltve.

Az összes munkával végül a becsült 2-3 nap helyett 1,5 nap alatt végzett az emberünk. Aminek azért is örültünk nagyon, mert a gép óradíja nem csekély volt. Így nem mindegy, hogy azt 12-vel, vagy 24-gyel szorozzuk.

Mi persze még szerdán a munkagéppel egyidejűleg neki álltunk a tuskók elhordásának. Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű feladat. Így egyben lehetetlen volt felpakolni, le kellett vágni legalább a nagyon kiálló részeket, darabolni a hosszúakat.

Ehhez viszont a vágások helyén drótkefével meg kellett tisztítani a gyökereket a földtől, hogy a láncfűrész ne menjen tönkre. Így is folyamatosan nyúlt a lánc, meg élezni is gyakrabban kellett.

Hogy gyorsítsunk a folyamaton, amíg a kezem bírta én voltama drótkefés, emberem a fűrészes. Utána együtt pakoltunk fel, én a kisebb, ő a nagyobb darabokat. Az egyben maradt tuskót meg többnyire ketten próbáltuk feltornászni a traktor pótkocsijára. 

Négy nap alatt (persze nem csak ezt csináltuk) végül összesen hét pótkocsival hordtuk össze ezt a kisebb hegyet. 

Senki ne gondolja, hogy ez szemét és hogy ezzel most mit lehet kezdeni. Nagyjából 20 éve kivágott akáctuskók ezek, amiket őszig az esők szépen lemosnak. Végül pedig szépen kieregetjük a kéményen, miután megfelelő méretre vágtuk a túl nagy darabokat.

A tuskók elhordásával korántsem ért véget a történet, hiszen ilyen és még ennél is nagyobb kráterek maradtak vissza a legelőn. Ezeket a lyukakat bizony fel kellett tölteni mielőtt a borona rámegy a területre. 

Erre a célra a gépkezelő srác hagyott egy dombot az erdő mellett. Ezen a képen már csak kb. az 1/3-a van, mivel a többi részét a gazda már elhordta. 

A tuskók elhordása után a lyukak betöltésével is két napot dolgozott és még így is elmaradt vagy 10 darab. Ezek szerencsére ráérnek később is, mivel nem a boronálandó területen vannak. Előbb a gigantikus gyeptéglákat darabolta és tette vissza.

Majd feltöltötte földdel a gödröt. 

Ez pedig a végeredmény.

Azért, hogy ne legyen egyszerű ez a feladat sem, mindenféle nehézségek adódtak. Először elölről közelítette meg az elhordandó földkupacot, ahol a földmunkagép által frissen elterített átázott talaj van.  Meg is rakta földdel, majd konstatálta, hogy nem tud kijönni. Hiába a négykerék meghajtás. Pallók alátéve, ásás innen-onnan. Majd végül lapátolhatta le a földet, üresen tudott csak kijönni.

Ezért csak hátulról az erdő felől tudtunk a domb mellé állni. Ehhez ki kellett vágni néhány kisebb fát, bokrot, hogy utat csináljunk a traktornak. Persze menet közben kiderült, hogy néhány tuskó maradvány bent maradt a földben. Ehhez láncfűrész, ásó meg miegyéb kellett. Majd a láncfűrész berántózsinórja szakadt el. Lehetett szerelni. Szóval csak úgy röpködtek az extra órák.

A feltöltés során még szinte minden gödörnél talált maradványokat, amelyeket ott hagyott mellettük. Ezeket én az újonnan beszerzett kiskocsimmal gyűjtöttem össze. Négyszer kellett fordulnom, mire mindent elhordtam. 

Mivel ezek apróbb darabok voltam csak a tornácig vittem, ma már pakoltam is a kályhába.

Közben már a boronás emberrel is beszéltünk. Húsvétig remélhetőleg el tudja végezni a munkát és akkor már nyugodt szívvel várhatjuk a majdani kaszálási munkálatokat. Nem kell attól tartani, hogy faképnél hagy a vállalkozó, mert nem akarja tönkre tenni a gépét.

Végül az összes járulékos munkálat olyan időigényes volt, hogy az istállóra szinte semmi idő nem jutott. Pedig én nagy tervekkel indultam neki a márciusnak. Csak ott tévedtem egy nagyot, hogy a földmunkagép majd mindent szépen elvégez és ezzel nekünk max. annyi dolgunk, hogy a tuskókat pár óra alatt elhordjuk. Na, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Összességében legalább 5 munkanap ment el vele és még mindig nincs készen. 

A márciusi egyéb fejleményekről még egy külön beszámolóval készülök, mert azért a "biomunkán" kívül történt azért más is. Hamarosan jelentkezem az újabb írással.