Kecskehírmondó

 

A legutóbbi bejelentkezésem után eltelt egy hét és még mindig semmi változás a kecskeudvarban. A gazda 22-én, szombaton érkezett haza a kamionozásból. Másnapra pedig már le volt szervezve egy gyors disznóvágás. Ezúttal egy malacka került sorra és csak húsnak bontottuk szét. Öcsém és családja bekapcsolódott a munkálatokba és reménykedtünk, hogy talán hétvégén lesz valami esemény kecskééknél, hiszen Anna az állatok nagy barátja is itt volt. Ő már alig várta, hogy végre megszülessenek a kicsikék, hiszen eddig mindig csak nyáron találkozott a kiskecskékkel, amikor már pár hónaposak voltak.

Eltelt a hétvége, meg még a hétfő is mindenféle esemény nélkül. Kedden reggel sikerült ezt a képet készítenem, amin nagyon szépen összeállt Lulu, a mama, Gáborka, a papa és tavalyi fiacskájuk Leonardo.

Ha Lulunál nem is volt változás, Tejfölke meglepett minket kedden reggel. Ugyanis ezt a kis cukiságot találtuk mellette.

A kecske cicik állapotából én már gyanítottam, hogy Tejföl beelőzi Lulukát és be is jött.  Kora reggel érkeztünk az istállóba, mivel épp indultunk volna a több ezer facsemetéért, aminek elültetése várt ránk. Előtte útba ejtettük az istállót, hogy a kecskéket ellássuk. Ezt az egy babácskát találtuk Tejföl mellett és nem is számítottunk többre, a hasa alapján.

Nagyjából három  óra múlva érkeztünk vissza és az első utunk nyilván megint az istállóba vezetett. Még éppen mondom Gábornak, hogy nem is baj, hogy csak egy gida lett, lesz a többiektől még éppen elég, amikor megpillantottam ezt a kis miniatűr kecskebabácskát. 

Hát én még ilyen cukit nem láttam. Nagyjából fele a bátyjának ez a kis kecskelány.

Tejföl tavaly is két gidát ellett, akkor csak az egyiket látta el és mosdatta le. Én hiába gondoztam a kicsit és próbáltam visszatenni az anyjához, tudomást sem vett róla. Idén annyi előrelépés történt, hogy letisztogatta a kicsit, viszont nem voltunk benne biztosak, hogy képes önállóan enni.

Ezért az anyát felugrattuk a fejőállásba és én segítettem a cicit a szájába, meg tartottam, amíg szopott. Szerencsére a szopóreflexe jól működött, bár az első napokban még nem csinálta a szokásos bökdösést. 

Itt is látszik a két baba közötti óriási méretkülönbség.

Luluka végül csütörtökön délelőtt adta elő a pocaklakóit. Mindjárt három babácskát. (Amit szintén gyanítottam, mert ilyen óriási hasa még sohasem volt.) Amikor odaértünk, az első gida már száraz volt, a harmadikat meg még akkor mosdatta. 

Itt szerencsére semmilyen beavatkozásra nem volt szükség. Mind a három gida megtalálta a cicit és cumizott még ott előttünk. 

A három grácia: egy kis zsemleszínű, egy mama klónja és egy kis tarka fehér sapkával. 

Persze Annát már kedden értesítettük, hogy megérkeztek az első babák. Ő pedig rögtön bejelentkezett a hétvégére kecske simogatóba. Itt épp a minibabával az ölében.

Nem kis nehézségek árán sikerült mind az ötöt egy képre rávarázsolni. Lulu ugyanis nagyon félti az ő kis csemetéit és mindenkit arrébb fejel, aki túl közel megy hozzájuk. A hármasikrek mindegyike nagyobb, mint Titi a kis kedvencem. 

Titi szerencsére jól van, annak ellenére, hogy a mamája nem hajlandó magához engedni. Napjában kétszer azért jól belakik. Ma öt napos és olyan okos, hogy  amikor Gábor reggel hívta az anyját, már jött és nyekergett, hogy nehogy elfelejtsük. Utána nagyon ügyesen önállóan cumizott mindkét cicből, miután megfejelgette őket. Reméljük a Maja és Lujza esetében sem lesznek komplikációk. Ők egyelőre még növesztik a pocakjukat. 

Tavaszi zsongás

 

A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt 9 nap és Lulukám nem és nem akar osztódni. Pedig szélessége már egy anyahajóéval vetekszik. Tavaly ilyenkor már megkezdődtek az ellések, idén úgy látszik kis késésben vannak a lányok.

Az istállóból azonban nem lehet kiengedni a kecskéket, mivel Lulu már nem hajlandó messzire menni. A többiek viszont nélküle nem hajlandóak elindulni, csak ott randalíroznak a bálák környékén és a szalmaguriga atomjaira bontásával töltik az időt. Így aztán mindenki bentmarad.

Múlt hétvégen Anna egy villámlátogatást tett nálunk (most csak egy nap fért bele), viszont a malackák egészen jól tűrték a simogatást.

A kicsikék etetőjét végül a karámon kívülre költöztettem, mivel a mami trükkösen először megette a saját adagjának nagy részét, majd rárombolt a kicsikére is. Itt még csak nyolcan a kilencből.

A kilencedik kezdetben még ragaszkodott a mami féle táplálékhoz. Azóta már ő is becsatlakozott a többiekhez.

Kancsikám hozta a szokásos formáját és megint Houdinizett. Először a karám egyik oldalát törte át, azt még sikeresen megerősítettük és vissza is tudtuk zárni. Majd másnap a másik oldalon feszegetett le egy lécet és ismét meglépett. Így a hízó egyedül maradt. Ekkor viszont azt tapasztaltam, hogy abbahagyta az evést. Úgyhogy gyorsan kellett mellé keresnem egy lakótársat. Szerencsére az egyik kis süldőt sikerült becsalnom hozzá, így azóta ismét visszatért az étvágya. Hiába, ha van konkurencia a kajára, akkor nem lehet elhúzni az evést, mert a végén nem marad.

A héten malackáim nagy munkában voltak és az ásatások során az alábbi "régészeti kincsekre" bukkantak. Akad itt minden: állatszerszám, Chemotoxos flakon, villanyszerelési alkatrész, cipő maradvány, műanyag szemét. Sajnos úgy tűnik, hogy nem elég a rengeteg szögesdrót és bálamadzag maradvány még a falu korábbi lakosai szemetének egy része is a mi területünkön landolt egykor. Egy fél vödörnyit szedtem össze ez alkalommal. 

Sajnos pénteken ismét elveszítettünk egy tyúkocskát. Miután az elmúlt 6 hónapban ez volt a harmadik tyúk, ami a kutyák terelésének áldozatául esett a tyúkoknál kijárási tilalmat léptettem életbe. Nem hibáztathatom a kutyákat sem, ők csak azt teszik, amit a kecskéknél, malacoknál szoktak, csakhogy a tyúk kényes jószág. Már a múltkori kakasvágásnál is én csináltam a bontást, hogy ilyen esetekben, ha éppen egyedül vagyok itthon legalább a húst meg tudjam menteni. Emese pont látogatóban volt nálam a kisbabával, ezért szerencsére akadt segítségem, de ismét én csináltam mindent. A bontás során megállapítottuk, hogy eltört a tyúk egyik bordája, ami át is szúrta a tüdőt és ez okozta a halálát. Majdnem sírtam, amikor megláttam, mennyi tojás volt a tyúkocskában, de azért egy pár adag étel: tyúkhús leves, sült csirkecomb, mézes-mustáros csirkemell, meg egy kis csibetepertő azért lesz belőle. Így legalább nem hiába halt meg szegényke:(((

A héten  a zöld ujjaim is bizseregni kezdtek. Már nagyon bántotta a szememet a ház körüli kavicságyban elburjánzott mindenféle "zöldség", így neki álltam gyomlálni. Pár nap alatt a nyugati és északi oldallal végeztem is. Mindig 10 perces etapokat állítok be, így mire megunnám a tevékenységet, már mehetek is valami mást csinálni. A gizgazok sem mentek veszendőbe, egy részük ment a tyúkokhoz, másikat a malac mami falta be.

De nem csak a ház körül tevékenykedtem, csütörtökön már a kertbe is lemerészkedtem. Igaz csak estefelé, amikor az orkánerejű szél végre alább hagyott. Már korábban beszereztem a dughagymákat és némi vetőkrumplit. Előbb azonban még az alábbi zsákmányra tettem szert: egy kis répa, egy kis krumpli és egy szem hagyma. Tulajdonképpen össze is jött egy kiadós levesre való.

Első nap végül sikerült egy vörös, egy lilahagya sort eldugni, szórtam egy sor borsót, másnap pedig fehér- és sárgarépa, valamint egy sor sóska került a földbe. Folytatás hamarosan következik.

Mára azután meg is érkezett egy kiadós eső, ami többek között a veteményemet is jól beöntözte. Nálunk a homokos talajon ilyen vizek keletkeztek, ami már tényleg a túltelítettség jele. De mi ennek nagyon örülünk, hiszen hamarosan ismét kezdetét veszi a csemetetelepítési projektünk és akkor nem árt ha jó nedves a talaj.

A héten még sikerült egy jó adag sütőtök chutney-t is befőznöm. Ugyanis a megmaradt négy darab sütőtök úgy döntött, hogy nem vár tovább és rohadásnak indult. Így is kb. a 2/3-át tudtam megmenteni. Készült azért egy nagy adag sütőtök leves, az egyik tököt megsütöttem és a tökpürét lefagyasztottam későbbi alkalmakra, a maradékból készült az alábbi öt üveg chutney. Húsok mellé nagyon finom kiegészítő. 

Ennyi lett volna a heti beszámoló. Jövő héten is igyekszem jelentkezni friss hírekkel. Addig is jó pihenést mindenkinek ezen a kissé borongós, hűvös hétvégén.

Itt a tavasz

 

Hát a tavasz páros lábbal rúgta be az ajtót március 1-vel, neki is álltunk mindenféle kinti tevékenységnek. A malacoknál kellett némi népesség átrendezést végrehajtani első körben, mivel a mamit a kicsikkel már ki akartuk engedni a karanténból, viszont a kannal nem akartuk összeengedni az újabb nász elkerülése végett. 

A terv az volt, hogy a kant bezárjuk a kis karámba (a mami korábbi helyére), az új hízóval együtt, ezért a kant előbb el kellett rekesztenünk a nagy ólban. Ez sikerült is. Némi kajával becsaltuk, majd egy raklappal elzártuk a kijáratot. Ezt megelőzően a nagy ól átesett egy nagytakarításon. Két pótkocsi ganét hordott ki a gazda, mielőtt a fenti műveletre sor került.

Majd a régi fejőállás takarítása után a mamit csaltuk be egy kis kajával. Az eredeti terv az volt, hogy esténként ide bezárjuk a mamit, akihez a kicsik úgyis bemennek (mivel az ajtó alatt ők még kiférnek), és így biztonságban lesznek a nagyobb malacoktól (agyonnyomás ellen).

Hopp, ez is sikerült. Már bent is van.

Itt még a nagy helyen a szabadlábra helyezés utáni pillanatokban.

Ezután Kancsikát és egy jövendőbeli hízót kellett a kis karámban elrekeszteni. Ez egy kis türelem játék, mert először meg kellett várni, míg a kiszemelt malacok befáradtak a helyre, persze ezt is ennivalóval lehetett elérni. Majd az ajtót gyorsan becsukjuk és utána kizsilipeljük a felesleges jószágokat. Ez nem egy egyszerű mutatvány, de végül sikerült. Így Kancsi és egy hízó a megfelelő helyre került.

Közben a malac mami kicselezett minket, ugyanis vasárnap az esti etetésre indulva fedeztük fel, hogy a mami a csipet-csapattal együtt a villanypásztoron kívül tartózkodik. A kicsik ugye kiférnek még a drót alatt, ő meg persze utánuk ment (a pásztor éppen nem üzemelt). De utóbb kiderült, hogy végül is ez nekünk nagyon jó, mert így Kancsi régi óljába tudtuk elrekeszteni., ami tágasabb és van egy kis "előkertje". Így a kis család, most teljesen külön van.

Végre sikerült elcsípnem egy etetést.

Mondjuk azóta az egész területet ilyen szépen felszántotta.

A  malac népesség sikeres hétvégi lakosságcseréjét követően hétfőn levágtuk a feleslegessé váló kakaskát. Végül a vöröskének kellett mennie, mert ő volt a fiatalabb. Közel háromkilósra sikerült alig egy év alatt nevelnünk. A combokból és a mell egy részéből mindjárt készült egy isteni vörösboros kakaspöri. Az aprólékból meg majd hamarosan finom húsleves készül házi cérnametélttel.

A legutóbbi bejelentkezésem óta eltelt több, mint egy hét és Lulukám még mindig egyben van, bár a fejőállásra már nem  tud felugrani, de azért a takarmányadagját nem hagyta másra. Megoldotta okosba.

Kedden be is zártuk egy boxba, de olyan hisztit csapott, amikor a többieket kiengedtük legelni, hogy este végül kiengedtük a többiekhez. Ma pedig miután megellenőriztem a tőgyét, elmehetett legelni a bandával, mivel úgy gondoltam, hogy ebből ma még nem lesz ellés.

Az elmúlt napokban sikerült egy kicsit rendbe tenni az istálló környékét. Ez volt a kiinduló állapot.

Ez pedig a végeredmény. Gábor kivágta az elszáradt bodzákat és a körbekérgelt akácfákat. 

Az egyetlen épen maradt fácskát pedig ilyen módon bevédtük.

Két pótkocsira való biomasszát is elszállítottunk az istállóból. Még a két évvel ezelőtti karámépítésből visszamaradt faháncsot, valamint a szénabála fogasztásra alkalmatlan részét.

Takarítás utáni állapot.

Mivel a legutóbbi szénabálának már a nyakára hágtak, egy újabb bálát is behordtunk a tárolóba. Gépesítés híján maradt a puszta kezünk, de így is kb. 1/4 óra alatt végeztünk vele.

Miután a tároló tele lett szénával az összes kecske rárombolt. 

Kedden egy volt malacvevőm rámírt, hogy tudok-e vevőt szalmabálára. Egy ideje már láttuk, hogy a tavaly betárolt kisbálák nem lesznek elegendőek. Úgyhogy jeleztem, hogy itt lennénk például mi. Végül megállapodtunk két gurigában. Mi csak szombaton tudtuk volna elhozni, erre felajánlották, hogy pónifogattal áthozzák még aznap délután. És így is tettek. Az egyik bála be is került az istálló teteje alá. Naná, hogy a kecskék azonnal neki estek, amint meglátták. 

A másik bála ment mindjárt a kertbe, ugyanis a szalma takarás a tél folyamán igencsak összeesett és a következő aratásig még jó pár hónap van. Így legalább rendesen meg tudom vastagítani a mulcsréteget a kertecskémen.

Ma kerítésjavításra is sor került. Legutóbb, mikor arra jártam még csak a drót volt lenyomva. Mostanra így elintézték az oszlopot is.

Ilyet még nem is láttunk a beton szétmorzsolva, a betonvas elhajlítva. Tán egy komplett szarvascsorda vonult erre keresztül?

Szerencsére még a régi pipiröpdében volt két használaton kívüli oszlop, abból az egyiket a gazda viszonylag gyorsan kikapta, így legalább az oszloppal nem kellett bajlódnunk. Azért a lefúrással, drót reparálással, staflik kivágásával, rögzítésével így is elment vagy 1,5 óránk. És végül ilyen lett.

És végül sikerült eltakarítanunk a legelőn maradt hullott szénát és a fél selejt szénabálát, amit csak félig takart be a háló és gyakorlatilag teljesen tönkrement. Itt ez volt a kiinduló állapot.

Itt már a hűlt helye mindennek. Legalább hétszer kellett fordulnia a gazdának, mire az összeset elhordta.

A kicsikéim, akik tegnap már négy hetesek voltak szabadlábon a kecskékkel a háttérben. Még simán kiférnek a villanypásztor alatt, bár az egyiket a múltkor megcsapta a delej, ahol alacsonyabban megy a drót. Volt is nagy visítás.

Malacok a zöldben. Csak az egyik kisrózsa eleje hiányzik a képről.

A karámon keresztül azért visszajárnak a nagyokhoz egy kicsit bandázni, sőt ma már szemtanúi voltunk, ahogy a négy hetes kisfiú vonatozott a 7 hónapos tavalyi kislánnyal. Őrület, hogy milyen kis kívánósak:)))

Hamarosan friss hírekkel jelentkezem Málnáskertből. Jövő héten már megkezdem a kertészeti szezont is.