Az új malacbirodalom III.

Elérkeztünk az építkezés harmadik szakaszához. Első lépésben még augusztusban elkészültek a pillérek alapjai. Második körben, szeptemberben megépültek a pillérek, október 1-én  pedig nekiláttunk, hogy a pillérekből végre egy kényelmes kis malacházikó váljon.

A szénatárolós fiaskó után a mester átesett a ló túloldalára és olyan marha nagy gerendákat (15x20-asakat) rendelt a gatterostól, amilyenek a lakóházba lettek beépítve. Még szerencse, hogy nem volt hozzá alapanyag, így nem tudták legyártani.

Maradt tehát a szomszédos város egyik építőanyagkereskedése, ahonnan október 1-én meghozta a  2 db 15x15-ös gerendát (szerencsére ennél nagyobbakat nem is lehetett kapni) és a tetőléceket. Ez a semmi kis faanyag, ami az utánfutón van "alig" 60.000-be fájt. 

Miután megjött a faanyaggal, lepöfögtünk a traktorral a műhelyhez és felpakoltunk minden szükséges szerszámot, felszerelést, ami az építéshez szükséges. Így volt vagy 10 óra mire a lényegi munkálatoknak neki tudtunk állni.

Első körben rögzíteni kellett a pilléreken a két gerendát, azaz talpszelement, amire majd a tetőszerkezet kerül. Ügyesen feltornázta mindkét gerendát az oszlopok tetejére. 

Ehhez beszerzett 4 db 30 cm-es beütős csavart. A gerendákat átfúrva még belefúrt az oszlop közepén lévő betonba.

Majd belepüfölte a csavarokat amennyire csak tudta. Ezek úgy vannak kialakítva, hogy a végük megszorul a betonban és így rögzíti a gerendát a helyére.

Majd következett 3 db 10x10-es gerenda, amit keresztben rögzítettünk, hogy összefogják a talpszelemeneket.

Ezután 2 deszka segítségével  kiszerkesztette, hogy milyen szögben menjenek a szalufák, majd szépen leszabogatta az összeset. 

Készen is van az összes szalufa és az aznapi munkaidőnk itt le is járt. Megjegyzem mostanában azért már nem szaggatjuk az istrángot. Reggel hétkor jövünk ki, ellátjuk az állatokat, majd utána állunk neki az építésnek. 11,00 órakor kezdődik az egy órás ebédszünet és 15,00 órakor véget is ér a műszak. Szóval naponta kb. 5-6 óra az, amit az építéssel tudunk tölteni.

Másnap azzal kezdtünk, hogy összecsavarozgattuk a háromszögek két szárát.

És hipp-hopp már fent is van a hét pár szalufa. Mivel ez kétemberes munka volt, érthető okokból közben nem tudott fénykép készülni. Ketten szépen felemeltük a gerendákra, majd felállítottuk őket, szerencsére a bevágásnál szépen bekattantak a helyükre, így nem is kellett tartani, amíg Gábor két csavarral megrögzítette őket.

Még neki álltunk a fogópárok leszabásának és rögzítésének, de 2 pár rögzítése után már megint letelt a munkaidőnk. 

Péntek délután megérkezett hozzánk Barna barátunk vendégségbe, ezért szombat reggel ő tudott rólunk lőni néhány képet, miközben a tetőn tevékenykedtünk. 

Gyorsan felszórtuk a maradék fogópárokat.

Utána én elvonultam takarítani. A Gábor pedig felrakta a tetőléceket, miközben Barna tovább dokumentált és segített a léceket feladogatni, hogy ne kelljen leugrálnia érte.

Egyik oldal mindjárt kész.

Majd kezdetét vette a baráti hétvége, amit egy jó kis bográcsos sertéspörkölt elkészítésével kezdtünk, majd kiélvezhettük az indián nyár utolsó meleg hétvégéjét.

Hétfőn Gábor egyedül dolgozott a birtokon, mivel nekem programom volt a városban. Persze bőven talált magának tennivalót, de erről majd egy másik bejegyzésben. Azért haladt valamicskét a házikóval is,  az egyik oldalon sikerült felraknia az oromdeszkákat, bár szegénykém jól elfáradt, mert minden egyes deszkánál kétszer kellett lemásznia az állásról, hogy a vágásokat megcsinálja. Ez lett a végeredmény. 

Kedden részben elkészült az oromdeszkázat a másik oldalon, csak a sarkokban maradt el pár deszka.

Valamint további gerendák és oszlopok kerültek berögzítésre, hogy a külső deszkafalazatot és a válaszfalat legyen mihez rögzíteni. Ugyanis ez a malacól sem lesz koedukált. A lányokat és Kancsikát el kell szeparálnunk egymástól.

Szerdán befejeztük az oromdeszkázást.

Majd megkezdődhetett a cserepezés. A szükséges mennyiség 2/3-a már rendelkezésre állt. Ezeket gyorsan felszórtuk.

Az oldalakat felváltva lehet rakni, hogy a cserepek súlya ne egy oldalt terheljen, ezért felraktunk három sort a kilencből.

Majd átváltottunk a másik oldalra, ott felmentünk hat sorral. És nagyjából ekkor fogytak el a cserepek. A jelenlegi ólakról ugye egyelőre nem szedhetjük le a cserepeket, mivel a malacok még azokban laknak. Viszont a hét éve a napelemek közelében megépített és időközben feleslegessé vált malacólnak tervezett építményen voltak még cserepek.

Ezért lezötyögtünk traktorral, hogy leszedjük a szükséges mennyiséget. Csak azzal nem számoltunk, hogy időközben a szederinda szinte teljesen benőtte a cserepet. Persze semmilyen szerszámot nem vittünk magunkkal, így puszta kézzel küzdöttünk meg a szúrós növénnyel, de végül mi győztünk és sikerült a szükséges mennyiséget begyűjtenünk. 

Itt már az utolsó darab kerül a helyére.

Csütörtökön ismét egyedül hagytam emberemet. Persze ő nem tétlenkedett és addig bebetonozta a válaszoszlopokat és a fatelepről elhozta az akácfa deszkákat. Ugyanis már kiismertük a röfiket annyira, hogy úgy döntöttünk inkább kerüljön kicsit többe az ól, de az alsó kb. egy méterben akáccal deszkázunk.

A pénteki program a deszkázás volt. Ehhez először staflikat kellett felrögzíteni a tégla pillérekre, amikhez hozzá lehetett csavarozni a deszkákat. 

Staflik felrögzítve és az egyik oldalon már a deszkák is a helyükön. 

Ez lesz Kancsika és társai lakosztálya. Figyelni kell arra is, hogy ezen az oldalon van a deszkázat, így nem tudja majd lefeszegetni. Középen pedig az elválasztófal kellően magas, hogy az átjárást megakadályozza. Mivel egy öregfiúról van szó, aki ráadásul nem rendelkezik a kecskék ugróképességével reméljük jól ítéltük meg a magasságot.

Október 9-én tehát itt tartunk a malacbirodalom építésében. 

A háztetőre még fel kell rakni a kúpcserepeket, valamint a széldeszkákat és a bádogot, hogy a szél ne tudja megbontani a tetőt. A külső falakat még telibe kell deszkázni. Majd jöhetnek az ajtók, ebből összesen hat darabot kell legyártanunk. Kettő megy az ólra, négy pedig a karámra. Kell ugyanis egy bejárat a karámba, valamint egy kijárat a majdani villanypásztorral elkerített területre. Azután meg kell építeni a karámot, jó tartósra. Tehát ide is veszünk akácoszlopokat és deszkákat. Majd jöhet a villánypásztor rendszer kiépítése. Szóval azért még lesz munka vele, de ebben az évben biztos, hogy költözhetnek a malackáink a korábbi szálláshoz képest egy palotába.

Készülődés a télre

Málnáskertben a nyár leginkább azzal telt, hogy a kamrapolcokat, fagyasztókat, pincét és a padlást megtöltsük ennivalóval. Szeptemberben eljött az ideje, hogy a téli tüzelőt is elkezdjük felhalmozni. Szeptember első két hetében tehát a malacól építése és a maszlaggal való küzdelem  mellett erre is kellett időt szakítanunk.

Első körben a még tavasszal felhasogatott tűzifát pakoltam fel a pótkocsira és fuvaroztam el a házhoz. Kicsit már benőtte a fű, ezért nem is látszik, hogy azért egy pótkocsira való már itt is akadt a tűzrevalóból. 

Itt már csak a hűlt helye. Illetve a háttérben még ott egy halom mindenféle botfa és hulladékfa, amit még a leszabó fűrésszel össze kell vágni.

Második körben az önkormányzattól érkezett 2,5 m3 rönkfa felvágása és hasogatása következett. Emberem fűrészelt és hasogatott.

Én pedig a fuvarozásban működtem közre. Jó párszor kellett fordulnom, mire az összes fa a helyére került. 

Munkánk eredményeként megtelt a tornác mindkét oldala.

A hosszanti oldalon dupla sorban.

A kapunál lévő kis akácligetet is megritkítottuk, mert jó pár fa túl közel volt egymáshoz és így a megmaradottaknak talán több tápanyag fog jutni. Ebből is összejött azért egy jó kis adag.

Olyan eredményesek voltunk a 1,5 nap alatt elvégzett munkában, hogy még a kerti konyhába is jutott a felhalmozott tűzifából. 

Így már jöhet a tél, a fagy a mi kis kályhánkban és sparherdünkben vígan fog duruzsolni a tűz. 

A tűzifafelhalmozás óta egyébként már javában építjük tovább a malacólat, de erről majd legközelebb.

Az új malac birodalom II.

Augusztusban ott tartottunk, hogy a gazda kiásta a pillérek alapjait és be is betonozta. Innen folytatódtak a munkálatok szeptember elején.

Első körben a tégla pillérek épültek meg szakaszosan. Ehhez a bontott téglát az istállónál felhalmozott kupacokból hoztuk. Ezek még az eredeti istálló elbontása után maradtak meg, nyilván a legjobb téglákat már a ház építéséhez felhasználtuk, úgyhogy a mostani építést megnehezítette, hogy sok volt a féltégla és még ráadásul pucolni is kellett őket.

Körbe-körbe járt az oszlopok között, mivel egyszerre nem lehetett túl magasra építeni, ezért 6-7 sor felrakása után ment a másik oszlophoz és mire körbe ért, lehetett folytatni az elsőt. 

Itt már azért előrehaladott állapotban van a négy oszlop. Mindegyik közepéből kiáll egy-egy betonvas, amit az alapba fúrt bele, hogy majd a tölteléknél belekerülő betont erősítse.

Az utolsó sorokhoz már állásra is szükség volt, erre a célra kiválóan megfelelt a traktor pótkocsija.

És elkészültek.

A második lépés az oszlopok feltöltése betonnal. Mivel a zsákos beton bár gyorsabb, de dupla olyan drága lett volna, ezért inkább a saját keverést választotta. Utánfutóval meghozta az anyagot (sóder és cement), majd talicskában adagonként megkeverve szépen feltöltögette az oszlopokat. Ami azért kemény meló volt tekintve, hogy a majdnem két méteres oszlopokba létrán kellett felhordani a majd fél köbméter betont vödrönként, majd ott beleönteni az üregekbe. De emberem ezt is megcsinálta. Ez egy egész munkanapjába tellett.

Harmadik lépésként pedig levakolta az összes oszlopot. Nem akarta, hogy a téglák ugyanúgy látszódjanak, mint az istállónál, mivel ezek mindenféle szedett-vedett téglákból készültek és így nem mutattak volna jól. 

Mind a négy oszlop két-két oldala elkészült. 

Vakolás kész. Következő lépés a tetőszerkezet megépítése lesz.

Sajnos a fűrészüzemből rossz hírt kaptunk, ugyanis az egy hónappal ezelőtt megrendelt gerendáink az ígértekkel ellentétben nem készülnek el a jövő hét elejére, úgyhogy most elkezdődik a vadászat a fatelepeken, hogy van-e olyan méretben készleten, amikre nekünk szükségünk van, hogy ne kelljen tovább halasztani a projektet.

Szegény malackáink már igencsak megérdemelnék, hogy egy tisztességes kis házikóba költözhessenek.

Esetünk a maszlaggal

 

Esetünk a csattanó maszlaggal a tavalyi évben kezdődött, amikor is először jelent meg a birtok területén, méghozzá a malacok villanypásztorral elkerített területén. Láttuk, hogy megjelentek, láttuk, hogy az állatok nem eszik meg ezeket a növényeket (milyen jó, hogy megvan a magukhoz való eszük). Azután nagyjából ennyiben maradtunk. 

Tavaly még csak az akácerdővel szomszédos dombtetőn jelentek meg a sarokban, idén azonban már jóval nagyobb területet meghódítottak. Érdekes módon egy pár darab a malacok itatója és wellness területe mellett is megjelent. És mi még mindig nem foglalkoztunk vele.

Augusztus vége felé öcsémék látogatóba jöttek hozzánk és sógornőm kérdezte, hogy ez meg milyen növény. Mivel nem tudtam rá válaszolni, ő mindjárt az internethez fordult, majd azonnal jött a válasz: csattanó maszlag, ami egy rendkívül mérgező növény. Ezért írtam fentebb, hogy szerencsére az állatoknak megvan a magukhoz való esze, mert eszük ágában sem volt megkóstolni.

A növény már tavaly óta jelen van és szerencsére egyetlen állatunknak sem lett baja. Nyilván a milliárdnyi mag is elhullott, a malacaink meg bőszen túrják a földet, de nem lettek betegek.

Ennek ellenére mivel látványosan terjedt úgy döntöttünk, hogy ennek véget vetünk. Emberem egy nap kaszát ragadott és neki állt leírtani a növényzetet.

Nem volt egyszerű, mert némelyik már igen méretesre nőtt és elég vastag elfásodott szára lett. Jó pár órája ráment, mire lekaszálta az egész területet. 

A terv az volt, hogy majd kihordjuk és elégetjük a növényeket, de egyelőre fontosabb dolgunk akadt. Ám amikor egy nap Gábor azt látta, hogy mintha a kecskék kóstolgatnák a kivágott növények leveleit, nagyon megijedtünk. A kecskéket gyorsan kitereltük és bezártuk a saját villanypásztoros helyükre. Tegnap hajnalban pedig neki álltunk kihordani.

Ahogy pakolgattuk a gigantikus növényeket a traktor pótkocsijára arról beszélgettünk, hogy nem tudjuk, a jóisten miért teremtette ezt a növényt. Mert persze vannak nem szeretem teremtmények pl. légy, szúnyog, ami nekünk ugyan kellemetlen, de más állatnak táplálékot jelent. De ezzel a maszlaggal vajon mit akart? Büdös, mint a görény, a termése szúrós, ráadásul mérgező, tehát megenni sem lehet.

Szerda reggel végül csak két adaggal hordtunk ki a területről. Úgy döntöttünk, hogy a wallipini gödörbe hordjuk az  összeset, majd ha elszáradnak, elégetjük. Itt már a harmadik szállítmány érkezik. Szerencsére legalább a lepakolás gyorsan ment. A pótkocsit megbillentve a gazda egyszerűen letolta a rakományt a gödörbe.

Ma reggel már csak egyedül folytattam a pakolást, mert a gazdának fontosabb dolga akadt. Én kis naív azt hittem, hogy kétszerre már felfér, de nagyot tévedtem. Ez itt már a 4. adag a mai napon.         

Az egy órásra tervezett munka végül kétszer annyi ideig tartott, mert gyűjtögetés közben még rengeteg kicsi hajtást találtam, amiket mindjárt ki is húzgáltam. Közben az ügyben is megvilágosodtam, hogy mi végre is van ez a növény.

Azt már nyáron is láttuk, hogy a kecskék előszeretettel járnak be a malacok helyére és ott láthatóan eszegetnek is (persze nem a maszlagot). Hogy mit is legelésznek olyan szorgalmasan, az csak azután derült ki, hogy az óriási növények le lettek kaszálva. 

Akáccsemeték tucatjai húzódtak meg az árnyékukban. Tehát ez a feladata: árnyékol. És az árnyékában a facsemeték nem száradnak ki. Persze ez már a lepusztított állapotuk, a nagyja levelet már leették róluk a kecskék. Ami amúgy nem baj, hiszen ez legelő terület és nem is akarjuk, hogy elfásodjon.

Végre az utolsó szál is felkerült, közben persze többször is meg kellett taposnom a rakományt, hogy a mai négy helyett ne nyolcszor kelljen fordulni.

A végeredmény pedig, hogy a 6x3 méteres 3 méter mély gödör tele lett ezzel a növénnyel. Hétszer fordultunk a traktorral, mire minden növényt kihordtunk. 

Gyanítom, hogy ennyivel még nem úsztuk meg, ugyanis rengeteg tok már kicsattant és minden tokból milliónyi mag hullott már ki a lekaszált területen. Viszont az a szerencse, hogy a mi homokos talajunkból könnyen kihúzható. Úgyhogy jövőre figyelnünk kell és rendszeresen kihúzgálni a megjelenő egyedeket, hogy legalább jövőre már ne tudjon magot dobni.

Így néz ki a gonosz kis gubója zártan és kinyílva mind a négy rekesz tele van apró fekete magokkal. 

Szóval kaptunk megint egy jó kis feladatot, mintha nem lenne elég a birtokot üzemeltetni és a még hátralévő építkezéseket elvégezni, most már erre is figyelhetünk. Szóval ami biztos, hogy a jövőben sem fogunk unatkozni itt Málnáskertben.