Na, már itt is vagyok a folytatással, a nyár második legnagyobb projektjével. Ami nem más, mint a végleges födémszigetelés elkészítése.
Akik követték a blogot talán emlékeznek rá, hogy oda is szalmaszigetelést terveztünk, csak a már két évvel ezelőtt beszerzett szalmabáláink nem bírták a kiképzést, miután a takaró fólia meg lett bontva a falazat miatt. Tehát pár száz bálánk bedöglött, viszont jött tavalyi a tél és a 2 cm vastag födémdeszkát kicsit kevésnek ítéltük, hát gyorsan beszereztünk pár guriga ipari szigetelőanyagot, mint átmeneti megoldást és kigörgettük a mindössze 10 cm vastag tekercseket. Végül is nem fagytunk meg, de azért maradtunk az eredeti tervnél, hogy oda is szalmát akarunk.
Tudom most sokaknak a tűz meg az egér jut az eszébe, hogy hát "ezek tutira nem normálisak". A tűzzel kapcsolatosan annyi, hogy a szalma megfelelő vastagságú sárral borítva az 1000 °C hőnek egy órán keresztül ellenáll. Az egér pedig az ipari szigetelésekbe is beköltözik, (párom komplett kolóniákat talált a svéd padlásokon, mikor tetőfelújítással foglalkozott) a szalma nem táplálék, max. fészekrakási lehetőség számukra.
Tehát a tűz ellen sárral védekezünk, az egerek ellen meg macskákkal ill. hagyományos egércsapdákkal.
Na, szóval épp az oromdeszkázás kellős közepén jártunk, amikor megcsörrent a telefon egy vasárnap este, hogy másnap jönnek a bálák. Ugyan kértük a beszerzési forrást, hogy egy pár nappal előbb szóljon, hogy rá tudjunk készülni. A kőzetgyapot tekercseket ugyanis előzőleg fel kellett tekercselnünk. Végül ezt ketten pár óra alatt megoldottuk, úgyhogy mire megérkezett az első szállítmány már tiszta volt a terep a padláson.
Mi arra készültünk, hogy majd nekünk kell széthordani a kb. 250 darab bálát, de szerencsére jött egy csapat ember és a traktor pótkocsijáról pillanatok alatt átvarázsolták a bálákat a padlástérbe. Nekünk csak irányítani kellett, hogy hova tegyék őket. Ez persze csak az első lépés volt a szigetelés folyamatában.
Beköltöztek a friss bálák, kicsit nagyobbak mint amire számítottunk. Sebaj, így legalább kevesebb kellett belőle. Viszont nem is 35, hanem legalább 45 cm vastagak. Így sártapasztással együtt közel fél méter vastag szigetelésünk lesz.
Második lépésként a bálákat tömöríteni kellett, a hézagokat meg kitölteni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy körbe élére állított deszkákat rögzítettünk(mint egyfajta keret) és amennyire lehetett összetoltuk az egész bálákat. A réseket pedig a hagyományos tömési technikával oldottuk meg, a szétbontott bálából szálas szalmát tömködtünk a résekbe, amíg elég tömörnek éreztük és már nem tűntünk el térdig a lyukban.
Ezt követően jöhetett a sarazás, ami igényelt egy kis szervezést, hiszen ez nem kétemberes munka. Először is be kellett szerezni úgy 8 m3 agyagot, másodszor össze kellett trombitálni egy csapatot. Szerencsére csörlőt már sikerült beszereznünk a szomszédi együttműködés keretében. (Egy pár hónapja a kúttisztításhoz kaptuk kölcsön, de szerencsére maradhatott, így a sár felvontatásához is igénybe vettük.)
Végül is augusztus közepére összeállt minden és a csillagok állása is kedvező volt, így neki láthattunk. Jött apukám egy segédmunkással, meg sógorunk, akit tavaly már beavattunk a sarazás rejtelmeibe, amikor a falakat tapasztottuk. A fiúk keverték, apukám után töltötte a vödröket agyaggal, vízzel, a segédünk meg felcsörlőzte a vödröket. Rám hárult tehát a nemes feladat, hogy a kb. 5 m3-nyi sarat a két kicsi kezemmel szétsimogassam a szalmabálák tetején. (Csak a bőr kopott meg kicsit a tenyeremen és pár körmöm is odalett letörés által.) Végül 1,5 nap alatt teljesítettük a tervet.
Itt-ott még kikandikál a szalma és még csurom nedves a sár.
Igaz, ezzel még mindig nincs vége a projektnek. Egy réteg ugyanis nem elég (tavaly a falaknál is háromszorra tudtuk felvinni a megfelelő vastagságot illetve eltüntetni a repedéseket). Mivel itt nem szárad olyan gyorsan (sem szél, sem nap nem éri), ezért reméljük, hogy egy második réteg elegendő lesz. Mivel az első felvonás óta eltelt közel két hét alatt csaknem teljesen kiszáradt az első réteg, készülünk az újabb sarazásra. Az már kicsit könnyebb lesz, mivel a szalma eltüntetése volt a macerásabb rész és talán ekkora mennyiségű sárra sem lesz szükség.
Egyébként a kinti 40 fokok ellenére, ameddig nem bontottuk meg a szigetelést a padláson, nálunk 23 foknál nem ment feljebb a hőmérséklet, úgy, hogy nemhogy redőny vagy spaletta, de még sötétítő függönyök sincsenek. Meg is kérdezte a tervező, amikor nálunk járt, hogy megy-e a klíma vagy micsoda. Jelenleg még 22 fok sincs idebent, fel is kellett húznom valami hosszút, mert így írogatás közben bizony fázom.
Bár az idén több hőhullámmal meg kellett küzdenünk, mégsem felejthettük el, hogy idén is lesz tél. Ezért gondoskodnunk kell tüzelőről is. Szerencsére a birtokon adott a lehetőség, "csak" ki kell vágni, felfűrészelni és hasogatni a fát és máris van mit tenne a kandallóba. Az a helyzet, hogy olyan sűrűen vannak a fák, hogy igazából csak ritkítunk, hogy a többi megfelelően tudjon fejlődni.
Itt van például ez a kis akácos részlet. Látszik, hogy szinte egy falat alkotnak. Szerencsétlenek nem is úgy néznek ki, mint egy akác, hanem mint egy jegenye. Mindegyik tör az ég felé, hogy egy kis napfényhez juthasson.
Ennek a megtisztításával kezdtük.
Ez pedig itt a végeredmény.
Gyűlik a tüzelő.
Jelenleg itt tartunk, becsléseink szerint olyan 6-7 m3.
A mennyiség gyarapításába a háttérben látható égerfák is beszálltak. Itt kivágtunk egy-két lábon száradt egyedet, párat, amiknek a dőlés szöge már előre vetítette, hogy nem sokáig bírja már a talpon maradást illetve, ahol a tuskón több fa is nőtt (az égernél van olyan, hogy akár 20-30 is kifejlődik egy korábban kivágott fa tuskóján, ott csak egyet hagytunk meg. Összességében azt hiszem 7 darabot vágtunk ki, de volt amelyik már 12 méternél is magasabb volt.
A mi álláspontunk, hogy "aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli". Ezért a favágás során keletkezett töménytelen mennyiségű gallyat nem felgyújtjuk a helyszínen (mert így szokás és mert így a legegyszerűbb), hanem ilyen-olyan formában hasznosítjuk.
Itt éppen érkezik egy szállítmány akáclomb, amiért a kecskék megvannak őrülve. A lucernával vetekedik a tápanyagtartalma. A lomb nagy részét tehát a kecskék befalatozzák. A visszamaradt csupasz ágak pedig nagy kupacokban száradnak, hogy azután a bogrács alatt vagy a sparherdben megfőjön rajta az étel, de gyújtósként is kiválóan funkcionálnak, így legalább megússzuk a gyújtós hasogatását.
Ezek tehát a nagy projektek, amikben jelentős előrelepésekét tettünk, de pontot rájuk még nem. Természetesen mindig akadnak váratlan helyzetek, vagy apróbb feladatok, amik nem tűrnek halasztást. Ilyen volt például a már említett kút tisztítás is.
Ásott kutunk van, mivel a nagyon homokos talaj miatt nem ajánlották a fúrt kutat. Sajnos a vállalkozó az általa egy év után beígért tisztítást már nem végezte el (új kutaknál állítólag ez gyakorlat, utána azért ritkábban kell, de időnként bizony szükség van rá). Mivel egy hivatásos kúttisztító 70 eFt-ért vállalta volna, ismét maradt a "magam urad" módszer.
Korábban már készült vödör egy bojler tartályából, ami elbírja a nedves homokot (a hagyományos fémvödör ugyanis teljesen eldeformálódik ekkora súlytól). Csörlőt szerencsére kaptunk kölcsön. Végül Gáborom szállt le a mélybe, miután a vizet kiszivattyúztuk és kb. egy gyűrűnyi homokot ki is mert a kútból. Akkor viszont eljött az ebédidő és mire újból neki akartak állni a kút visszatelt vízzel. Úgyhogy ennek is még egyszer neki kell futni. Tanulság, hogy amíg nincs kész, addig csak szendvicsevésnyi időre lehet abbahagyni.
Egy aprócska, de annál hasznosabb alkotmányunk. Vályú a malackáknak.
Nem is értem, hogy miért vártunk vele ennyi ideig, hogy összedobjunk egy ilyet. Nagyjából 1-1,5 óra alatt megvoltunk vele.
Addig kb. 4-5 edénybe kevergettük a darát, ami elég macerás volt. Edényeket mindig begyűjteni, mosogatni, bekeverni, behordani. Most csak egy vödörre van szükség, amibe bekeverjük az egész adagot. Azután mehet is bele a vályúba.
Amint látjátok van tolongás körülötte. (A kecskéket be szoktuk zárni, ez itt csak valami félreértés.)
A kályhára is ráfért egy kis reparálás. Itt-ott kicsit kipotyogott az agyag, meg bekoszolódott az oldala. A fémrészeket pedig vasporozni kellett. Ez egyébként nem volt meglepetés, hiszen az ilyen kályhákat bizony évente ki kell csinosítani.
Olyan lett, mint új korában.
Az állatsereglettel pedig nem lehet betelni. Hihetetlen, hogy a birtokon jelenleg a mi gondozásunkban élő négy faj milyen békés egyetértésben megfér egymás mellett. A kutya-macska barátságról már volt szó. Az alábbiakban a cica-kecske közeledés sikeresen elkapott pillanatai következnek.
Alapvetően, "amíg nem bántasz, addig én sem" elv érvényesül.
A szalmabálák felpakolása közben leszóródott szalma többek között kiváló pihenő hely is. (Azért módszeresen át lett ám kutatva az esetlegesen bennmaradó gabonaszemek után.)
Ez a kis rózsaszín éppen bealudt. Hiába, nagy volt a meleg, meg hát elfáradt a nagy kutaszkodásban.
Ebből a nyugodt álomból eleinte a közben megjelenő kecskebanda sem tudta kizökkenteni.
Egyre többen vannak, de ő még mindig húzza a lóbőrt.
Na, ez már neki is sok volt.
A pala eredetileg a csörlőt védi az esőtől, viszont a malackák nagyon megkedvelték ezt az árnyékos helyet. Rendszeresen idebújnak pihenni. Ezért itt is kialakítottunk egy dagonyázó helyet számukra.
Amit láthatólag igencsak élveznek.
Ebbe a fejezetbe ennyi fért bele. Hamarosan jelentkezem egy újabb, s egyben a Hosszú, forró nyár című trilógia befejező részével. Addig is további kellemes kánikulát kívánunk Mindenkinek innen a Málnáskertből.
