Sarazás második felvonás

Kicsit derűsebb hangulatban írom ezt a bejegyzés, mint a múltkorit, ugyanis sikerült bepótolni a hó eleji esőzések miatt elmaradt dolgokat.

Megérkezett a bontott tégla szállítmány harmadik (s egyben utolsó) fordulója. Így most ebből a mennyiségből kell kigazdálkodni a pince maradékát és a tervezett kerti konyhánkat.

A hétvége a tervezettek szerint alakult. Szombat-vasárnap folytatódott a pince építése. Jelenleg itt tartunk a feljárattal.

Az előző bejegyzésben már említett sarazási projektet is sikerült lebonyolítani vasárnap. Hála édesapámnak és két jó barátunknak. Számítottunk még egy emberkére, aki korábban már többször dolgozott nálunk, őt édesapám szokta hozni több mint 80 km-ről. Eddig teljesen meg voltunk vele elégedve, ezért most kicsit pofoncsapásszerűen ért a hír minket, hogy a megbeszéltek ellenére nem jött el.

Apukám  több nappal előtte egyeztetett vele, majd szombaton este nyolc óra után emberünk apja áttelefonált az enyémnek, hogy a fiacskája családi elfoglaltság és megbeszélés miatt nem tud eljönni. Mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy ez este nyolckor derült ki. Ha korábban jelzi, hogy mégsem tud jönni, akkor lett volna esélyünk, hogy keressünk még valakit, de ilyen késő este már hova menjen az ember.

Mindegy, minket ez sem tudott megállítani. Igaz, hogy nekünk fél hatkor kezdődött a nap, hogy meglegyünk az állatok ellátásával és a reggelivel mire a sarazó csoport többi tagja fél nyolcra berobog és este hétkor tudtunk lejönni a padlásról teljesen elgémberedve. Olyan volt, mintha egész nap büntiben lettünk volna: térdelve csúsztunk-másztunk egész nap a keményre száradt agyagon. Az egész napos sárban tapicskolás hatására a kezeink pedig (gazda és gazdáné) mazsolára áztak és a körmeink is tövig koptak, de MEGCSINÁLTUK!!!

Azért az agyagdombból maradt még egy "kevés." Most meg kell várni, hogy teljesen kiszáradjon és utána meglátjuk, hogy lesz-e szükség harmadik felvonásra. Ha igen, akkor az majd csak tavasszal lesz esedékes.

A kupac a  műszak kezdetekor ...

... és a műszak végén a maradék.

Gábor amolyan univerzális mindenhol ott vagyok emberként reggel elindította a kőművest: maltert kevert, az egyik segítségünkkel téglát hordott, állást épített. Utána följött egy kicsit sarazni, de ha kellett beállt a keverésbe is. 

Végül a farakatunk is elkészült, most szépen száradhatnak, amíg nem lesz rájuk szükség. Maradt még valamennyi a tavalyi fánkból, úgyhogy pár hónapig még remélhetőleg nem kell megbontanunk.

Elkészültek a mintás szegélylécek a K-i oldalon levő padlásajtó mellé, csiszolás és festés van hátra.  A két kis ablak már az üvegesnél. Jövő hétre tervezzük, hogy újból kibéreljük az állványt és készre csináljuk a homlokzatokat.

Tegnap neki álltunk egy ideiglenes kukoricagóré építésének. Ugyanis lassan esedékes a kukorica letörése, azt pedig valahol tárolni kell, amíg ki nem szárad.

Egy kb. fél napos munka eredményeként eddig sikerült eljutni. Ebből jelentős idő az anyagok összeszedésére és idehurcolására ment el. A viharos szélben úgy elfáradtunk a nap végére, mintha lefutottunk volna egy maratont.

Még egy-két merevítő léc és drótháló kell rá. Mindenféle maradék anyagokból eszkábáltuk össze. A lábai maradék gerendákból, az alja két raklapból készült. A korábbi gyümölcsfa elkerítésből megmaradt csibeháló kerül rá, a fák mellől kihúzott régi karókat is felhasználjuk.

Még tavaly ültettünk két dió és két gesztenyefát, amikről már tavaly azt állapítottuk meg, hogy ezek bizony nem eredtek meg. Ezért most el is bontottuk mellőlük a kerítést, hogy felhasználjuk a góréhoz. Már sikerült a hálót lefeszegetni a karókról az egyik diófa helyén, amikor észrevettük, hogy az bizony feltámadt. (A hálón belül olyan magasra nőtt már a gaz, hogy a fácska egyáltalán nem látszott.) A beoltott ág  alatt hozott egy új hajtást és most, ahogy látjátok él és virul. Úgyhogy gyorsan vissza is applikáltuk a hálót, mert Lili kecske egyből  rá is nyomult a kis túlélőre.

A gombaszezon is beindult ezerrel. Nálunk főleg óriáspöfetegek és nagy őzlábgomba terem, de abból aztán elég sok, ha nem túl magas a fű és van elég csapadék.

A "gyerek" őzláb még mikrofonformában.

Mire "felnőtt" lesz, szépen kinyitja a kalapját.

Ebből a mennyiségből csak egy kis reggelit ütöttünk össze. Lepirítva fokhagymával és pirítóssal nagyon finom ám.

Keddi, kb. fél órás sétánk eredménye.

Szerdán erre még ráerősítettünk.

A kosár melletti óriás pöfeteg 75 dkg, az óriás őzláb 2,3 kg. Az előző napi adagot nem mértük le, de az is lehetett olyan bő 1,5 kg.

Mit mondjak némiképp gondban voltunk, hogy mit is csináljunk ekkora mennyiséggel. Mert bár szeretjük a gombát, de azért ketten két nap alatt kb. 4,5 kg-ot azért nem tudunk elfogyasztani. Ezért az alábbiak készültek.

- az őzláb szára apróra aprítva szárad, ha elkészült porrá kell őrölni. Jó lesz levesnek, szósznak.

- 1,5 kg-ot felaprítottunk, le lett pirítva és be a fagyasztóba. Gombafasírt, rakottas stb. lehet belőle.
-2,3 kg-ból pedig gombakrémet csináltunk, sóval, borssal, kakukkfűvel, egy napot a száraz dunsztban töltöttek, reméljük, így sokáig eláll. Tésztákra, pirítósra kiváló lesz.

- a pöfetegből és az azóta leszedett tucatnyi őzlábból pedig rántott gomba lesz ma ebédre.

Szóval a héten jelentős időnket lekötötte a fenti gombamennyiség  feldolgozása. De hát most van szezonja és amit nem szedsz le aznap, az másnapra már túl öreg.

Sikerült megint begyűjtenem egy jó nagy adag különböző fűszernövényt.

Abból a pár darab cseresznyepaprikából, ami eddig beérett ilyen szép füzér lett.

Ezenkívül jutott még idő a kecske lányok pedikűrözésére is. A gidák kicsit nehezen viselték életük első körmölését, volt egy kis üvöltés közben, de azóta már kiheverték a traumát.

Zárásképpen jöjjön az állatseregletről néhány kép.

Cicaszieszta.

Vadászat közben.

Még a szeme sem áll jól.

Gazdi, amint "áldójan" terjeszti kezét a malackák fölé (valójában vakarászat van folyamatban.)

Hiába van kint vagy öt edény különböző helyeken, első dolguk, hogy rárombolnak Málna edényeire és a vizet kilefetyelik.

Málna kitűnő  modell. Egyre ügyesebb a terelésben is.

Jól esik egy kicsit megpihenni munka közben. Főleg, ha ilyen kényelmes párnája is akad az embernek.

Az egyik legszelídebb malackánk lassan fél évesen. Ő  már a kiválasztottak (akik végelgyengülésben fognak kimúlni a birtokon) között van.

Ismét beindult a sütögetési szezon. Tegnapi alkotásom körtés pite túróval, karamellás öntettel.

"Itt van az ősz, itt van újra..."

.... és jól ki is csellózott velünk, ezzel az nevéhez méltó őszies időjárással, amit mindjárt az első napokban produkált. Teljesen felborította ugyanis a terveinket. 

Először is mindjárt a múlt hétvégieket. Mivel mindkét nap erőteljesen esett, ezért a pincés projekt folytatásának lőttek. De nemcsak annak, hanem a sarazás második felvonásának is, amit most keddre terveztünk. Szükség lett volna még egy forduló agyagra, amit eredetileg szombatra rendeltünk meg, de mivel jó 400 métert kell a házig megtenni egy földes (füves) úton, ezért hozzánk esős időben illetve nagy esőzések után még napokig nem lehet bejönni teherautóval.

Két nap várakozás után szerdán úgy ítéltük meg, hogy most már talán jöhetne az a szállítmány. És milyen jó, hogy így gondoltuk és ráadásul a fuvarosnak is volt éppen szabad kapacitása, mivel csak délelőtt mertünk szólni, hogy délután hozhatná. Szerencsére fel tudott jönni, így a most már vasárnapra tervezett sarazáshoz az anyag biztosítva van. A csapat is le van már szervezve. Reméljük, most már semmi váratlan nem jön közbe.

Ezt a "csekély" mennyiséget kellene sár formájában feljuttatni és szétpacsmagolni.

Múlt hét szombatra volt lebeszélve a tégla szállítmány harmadik fordulója is. Természetesen azt is le kellett mondanunk. Szerdán nekik is szóltunk, de ők sajnos nem értek ide ebben a rövid esőszünetben. Tegnap jöttek volna, de ember lebeszéltek őket. Mert a változatosság kedvéért már megint esett. Volt már rá példa, hogy kb. 60 db tégla kerekek alá pakolásával sikerült kiszabadítanunk a megrekedt teherautót. Semmi kedvünk nem volt az ismétléshez.

A favágós projektban is megakadtunk. Szerdán újfent neki álltunk, de nem sikerült befejezni, tegnap az eső meg már másodszor kergette be az embert, mire végül feladta. Még egy órányi munka lett volna vele, hogy felhasogassa a felhasogatni valót, de hát csak nem jött össze.

Ez maradt a rönkkupacból. Már csak egy kis hasogatás és a felpakolás van vissza.

Most már fújhat a szél, meg eshet a hó.

Azért történtek előrelepésék is a legutóbbi bejegyzésem óta. Múlt héten két napot is tudtunk dolgozni az asztalos műhelyben és legyártottuk a hiányzó szegélyléceket az oromzathoz, kellett még egy padlásajtó keretet és 2 db ablakot is készítenünk. A műhelyben csak gyalultunk, méretre vágtunk, itthon pedig összeraktuk őket,  sőt  azóta már a kétszeri festésen is túl vannak.

Beépítésre, felcsavarozásra várva.

A nyugati homlokzat teljességéhez a két darab ablakon kívül  hozzátartozik még 70 db 4x4 cm-es kockácska is. Most nem mennék bele, hogy mit jelentenek, mert elég hosszú, a lényeg, hogy ezeket is le kellett gyártani, csiszolgatni, na meg festeni (kétszer is).

A festegetés persze megint rám maradt. De amint látjátok társaságom is akadt.

Ma reggel ez a látvány fogadott minket etetéshez készülődve.

Lola, a kis gidánk nem törődve az ól magasságával, kicselezve szögesdrótot békésen legelészte az akácleveleket az ól tetejéről.

A cickányok szerintem azt gondolják, hogy milyen jó játszóteret készítettünk nekik. Előszeretettel játszanak, bujkálnak és ha megfáradnak, szunyálnak a farakáson a palák védelmében.

Maradt egy pár zsenge kukorica szár, amin már úgysem érik be a termés. Ebből kapnak a malackák néhány szálat. Jól elvannak vele és büszkén hurcolják a megszerzett zsákmányt.

Ez itt az ólban rejtőzött el a megszerzett csemegével, ahol nyugodt körülmények között befalatozhatja.

A fentebb említett "apró" kellemetlenségeket leszámítva nagyon boldogan telnek a napjaink a birtokon. Most, hogy beköszöntött az ősz, kicsit lelassultunk. A napok szépen hömpölyögnek, van idő az ebéd utáni szunyókálásra is. Nem mindig sikerül ugyan teljesíteni az aznapra betervezett dolgokat, mégis szépen haladunk előre. A betervezett nagy munkák (oromzat, födémszigetelés) már biztosan meglesznek a tél beállta előtt, így  nyugodtabban nézünk az idei tél elé, mint tavaly ilyenkor, amikor még félig-meddig a lakókocsiban éltünk. 

Hosszú, forró nyár III.

És akkor jöjjön a nyári történések befejező része, ebbe összegyűjtöttem minden egyebet, ami még említésre méltó az elmúlt két hónapban. Először is a pince projekt. Hát ez bizony igen csak elhúzódott/ik. Még valamikor április elején kezdtük el, azután jött egy mélypont, amikor már azt hittük, hogy hamarosan elkészülünk vele, de erre kidőlt az egyik fala. Ezen valahogy átlendültünk, erre június vége felé elfogyott a tégla.

Akkor még úgy állt a helyzet, hogy tudunk venni onnan, ahonnan az előző adag érkezett. Három hétig hitegetett minket az illető, azután felszívódott. Mi közben belekezdtünk az oromdeszkázásba, állványt béreltünk (napi díjasan) és nem is volt idő arra, hogy tégla után mászkáljunk, így ez a projekt teljesen leállt.

Augusztus közepén sikerült találni egy másik forrást, ahol viszonylag elviselhető áron tudtuk nyélbe ütni az üzletet. 5.000 db téglánál (ez a mennyiség remélhetőleg elég lesz a kerti konyhánkhoz is) bizony a 10 Ft is számít darabonként. Lényeg a lényeg, hogy múlt hét elején már megérkezett több mint 3.000 db két fordulóban, így kedvenc kőművesünk ismét munkába állhatott.

Igaz, hogy ömlesztve, de végre megérkeztek a téglák. Elég szépek, és alaposan meg vannak pucolva.

Tehát itt tartottunk június végén. 

Még sikerült befejezni a boltívet és az is megkapta a vízzáró vakolatot. Innen folytattuk az elmúlt hétvégén.

A két napos munka eredményeként elkészült a feljárat alapja mindkét oldalon, megkapta a szigetelést és az egyik oldal falazata is igen előrehaladott állapotba került. Hétvégén innen folytatjuk.

A kaszálás is kicsit elhúzódott, de a széna végre bebálázva, összegyűjtve, letakarva. Szomszédi kooperációban zajlott a projekt. A szomszédunk, kaszált és rendsodrózott, mi pedig bebáláztattunk. A végeredményt pedig elfelezzük. Náluk is vannak kecskék, meg egy lovacska. Így nekik is meg lesz a téli takarmány. Szóval szerintem mindenki jól járt. 

Persze a nagy szárazság miatt csak fele annyi szénánk lett csak, mint tavaly, remélem azért kihúzzuk jövő tavaszig.

Az egész évben lehullott minimális csapadék ellenére szépen kizöldült. Kaszálás után még tiszta sárga volt az egész legelő.

Lehet, hogy az utolsó pillanatban, de végül elkészült a fiú szekció. A meglevő villanypásztoron belül egy kisebb részt lekerítettünk. Itt lakik most a kan malackánk (aki már inkább disznó), és Józsi kecske is ideköltözött. Hát nem mondhatnám, hogy Józsi különösebben boldog ettől a változástól, de mivel kecskééknél megkezdődött az ivarzás és a két kislány még túl fiatalka az anyasághoz, valahogy el kellett különíteni a bakot.

Most az a napirend, hogy az anyukák délelőtt kint randiznak a Józsival, aki igen hevesen udvarolgat felváltva a csajoknak. A délutáni körre meg kijönnek a kicsik is, akkor viszont Józsika már csak a karámon belülről csorgathatja a nyálát a lányok után.

Kibocsátásra várva. Felsorakozott az állatsereglet.

Augusztusban számunkra igen fontos esemény is történt: átestünk a tűzkeresztségen már, ami a jószág levágását illeti. Az egész birtokosidból ez a legnehezebb rész, de hozzátartozik egy gazdaság életéhez, hogy időnként levágunk egy-egy állatot. Tudtuk, hogy egyszer eljön ez az idő, készültünk is rá. Tavaly még úgy vágtunk állatot, hogy elvittük kecskés barátunkhoz és Gábor csak mint megfigyelő vett részt a dologban. 

Mivel nem lehet mindig máshoz rohangálni, meg állandóan segítséget kérni, hát két hete végül elérkezett az ideje az egyik kis bakkecskének, majd egy hét múlva a másik került sorra. Gyorsan vége volt mindkettőnek, én, bár a közelben tartózkodtam, egy nyikkanást sem hallottam. Nyilván a megfelelő technika kérdése, hogy az állat ne szenvedjen és ez szerintem nálunk sikerült. Az a négy hónap, ami megadatott nekik viszont szuper jól telt. Hatalmas területen, a többi társukkal együtt legelészve, a pajtásokkal ökörködve gyakorlatilag végig bulizták az életüket. 

Bár tudom, hogy a magyar lakosság többsége gyakorlatilag csak disznó és csirke húst eszik. Nagyon sokan idegenkednek mind kecskehús, mind a kecsketej fogyasztásától. Ami a húst illeti már több ismerős és rokon evett nálunk és mindenkinek ízlett. Elsősorban szalonnával, fokhagymával megtűzdelve és megsütve, valamint pörköltnek fogyasztjuk. Barátaink grillezni is szokták, azt mi még nem próbáltuk. A tejről épp a hétvégén állapították meg a barátaink, hogy jé, nincs is kecskeszaga, sőt az ízén sem érezni semmi különöset, csak azt, hogy finom tejecske. Ma szomszédok is kaptak kóstolót és hasonló visszajelzést kaptunk.

Nyilván nem mindegy milyen körülmények között vannak tartva az állatok. Mivel a mieink szabad tartásban vannak, ezért semmilyen kellemetlen szaga nincs sem az állatoknak, sem a húsuknak, sem a tejüknek. Azt viszont el tudom képzelni, hogy lehet mellékíze a tejnek, ha az állatok folyton az istállóban vannak, ráadásul viszonylag nagy számban kis területen.

Végül is az egész litániának az a lényege, hogy, ha valakinek van lehetősége kecskehúst vagy tejet kóstolni, bátran tegye, mert mindkettő igen egészséges és finom. 

Az év legkevésbé sikeres területe sajnos megint csak a kert lett. Amilyen szépen indult az egész, úgy elcsesződött a végére. Hát először is azzal kezdődött, hogy mi sem úsztuk meg a jeget még júliusban. 

Amint a képen is látszik szinte fehérlett a föld, annyi esett és ráadásul úgy dió nagyságúak. A kukorica levelét megtépte, a paradicsomainkat, paprikáinkat jól összeverte.

Azután volt vagy két hét, amikor a deszkázással voltunk elfoglalva, hogy a kertnek még csak a tájékára sem mentünk. No gazolás, no öntözés, no kartevők ellenőrzése. Ez természetesen nem maradhatott büntetlenül. 

A szárazság miatt nem úgy fejlődtek a növényeink, ahogy kellett volna. A gaz felverte a nagy részét. Kb.  hete fedeztük fel, hogy ugyanaz a gonosz kis troll, aki tavaly is, felzabálta a krumpli termésünk nagy részét. Komplett alagút rendszer húzódik a krumpliágyások alatt. A hat darab padlizsán növényemből négy szőrén-szálán eltűnt. 

Szóval ez nem az év siker projektje, de azzal vigasztaljuk magunkat, hogy idén elkészülünk a nagy építkezésekkel, kivéve az istállót, mert az már átcsúszik jövőre. Azt viszont még kora tavasszal szeretnénk megcsinálni, hogy mire jön a nyár, amikor a legtöbbet kell a kerttel foglalkozni, akkor már tényleg oda tudjunk koncentrálni. Idén is rengeteg időt és energiát fektettünk bele, és keveset ad vissza, viszont tapasztalatot azt gyűjtöttünk eleget. Sok mindenről kiderült, hogy nem jól csináltuk.

Paradicsomok azért lesznek, bár inkább csak enni. Eltevésre nem igen elég.

 

Lesz néhány cseresznyepaprika is.

A takarmánykukorica végül a jégverés ellenére szép termést hozott, de a takarmánytökből nem lett semmi a csapadékhiány miatt.

Hát ennyit a kertről.

Megint akad javítani való. A faluval határos sarkon a vadak igen csak elrendezték a kerítésünket. Az egyik oszlop el is tört. Valamikor majd ezzel is foglalkozni kell. Meg végig nézni az egész szakaszt. Szomszédok szerint lyuk lehet valahol az utcafronton is mert dámvad és vaddisznó mama csemetékkel is jött már ki eléjük tőlünk.

Végre az utolsó vakolathímek is felkerültek. A féloszlopokon és az épített oszlopok két oldalán lévő virágokat is felhímezte az én ezermester emberem. Összesen öt darabot.

Közelebbről így néz ki.

Tegnap megkezdtük a rönkfák átkonvertálását kandallóba való méretű tűzifává. Az első nap kb. négy órányi munka eredménye. Tovább egyszerűen nem lehetett bírni. A harminc egynéhány fok még odapakolt az amúgy sem könnyű fizikai munkának. Volt olyan égerfa tuskó, amit vagy tucatszor kellett odacsapdosni, mire hajlandó volt elrepedni. Ez a "kellemes" rész emberre hárult, én meg szépen építettem a rakatot.

A második négyórás műszak után itt tartunk. Kicsit felpörgettük a dolgokat, mivel eszembe jutott, hogy  a vékonyabbakat én is el tudom fűrészelni a leszabófűrésszel és akkor neki csak a vastagabbakat kell fűrészelnie és hasogatnia.

Állatsereglet köszöni szépen jól van. Sokat vannak a villanypásztoron kívül és szabadon jönnek mennek.

Elfeküdtek a malackáim egy kis simogatás reményében.

Végül ötöt sikerült megfektetnem egy kis hasvakargatással.

Józsika szobafogságban. Nagyon tud üvölteni, pedig próbáljuk mindenféle finomsággal, úgymint akáclevél, kukorica, frissen kaszált fű lekenyerezni.

Megérkezett a gazdi a kapunál lekaszált fűvel. A képek magukért beszélnek, azonnal rávetették magukat.

Kis tigris a farakáson.

Málna a birtok rendfenntartó ereje.

Vasárnap esti vacsoránk: saját készítésű kecskesajt (prototípus, még van hova fejlődni), kecsketej és saját paradicsom. Sajnos a kenyér nem saját, mivel a kerti konyha nem készült el, bent meg ugye még nem szívesen gyújtanánk be a kemencébe.

Ezzel végére is értem a nyári beszámolónak. Ezentúl megpróbálok nagyjából heti rendszerességgel beszámolni a birtok életéről, hogy a kedves olvasóknak ne kelljen hónapokat várni az újabb részletekre.