Indián nyár

Amilyen szomorkásan indult ez a hónap, olyan csudaszép lett az első pár nap után. Hozzánk azóta gyakorlatilag visszatért a nyár. Bár a kora reggelek már elég hűvösek, de a reggeli etetést már rövid ujjúban abszolválom. Szóval hamisítatlan indián nyár lett végül a szeptemberből. No, de eme kimerítő időjárás-jelentésről térjünk is át a málnáskerti eseményekre.

Istállóügyben például történtek előrelepésék, bár a gazda éppen házon kívül volt. De mivel mi megfogtuk az isten lábát Pityu kőművessel, így ő  egyedül is elboldogult. A múlt hétvégén mindkét nap tudott jönni és szépen haladt az oszlopokkal. 

Csak emlékeztetőül szeptember 1-én itt tartottunk.

Vasárnap este pedig már itt: elkészült még több mint öt oszlop.

Persze, hogy ő  dolgozni tudjon egyedül is, ahhoz nekünk előkészületeket kellett tennünk. Gábornak be kellett vasalnia a maradék oszlopokat is. Ehhez le kellett hajtogatnia vagy 40 darab vaskengyelt. Befurkálni a vasakat és a kengyeleket dróttal rögzíteni.

Sajnos a 2.000 darab tégla már lassan beépült az oszlopokba, ezért utánpótlás után kellett nézni. A kőműves falubelijének volt eladó, így onnan hoztunk utánfutóval még 500 darabot, hogy a hétvégére elég legyen. Minden oszlophoz le is pakoltuk a szükséges mennyiséget.

Szombat reggel én csak letoltam a kis talicskámat a fúrógéppel és a hangulatcsináló rádióval meg kinyitottam a kaput. Mire reggeli után lementem már javában épült a következő oszlop a retrorádió zenéjére. A mi emberünk, tehát nem rest és megkeveri magának az anyagot, oda is viszi a helyszínre és a nap végén szépen el is mosogatja az eszközöket. Hallottunk már olyanokról, akik segédmunkás nélkül szóba sem állnak az emberrel, mert hogy "ő nem piszkolja be a kezét ilyen tevékenységekkel." Nyilván nekünk is az az érdekünk, hogy szakmai dolgokat csináljon, ne olyasmit, ami nekünk is megy. De nem először fordult már elő, hogy magára hagytuk. Ha van segítsége, akkor valószínűleg a 8. oszlop is elkészül állványmagasságig. Viszont ha kihagyjuk ezt a hétvégét (amikor ráadásul gyönyörű építkezős idő volt), akkor még csak a 2. állna.

A gazda viszont hamarosan megint hazatér és akkor megint nagyobb lendületet kapnak a dolgok.

A varázslatos őszi nyarat kihasználva beindítottam a birtokon kívül gombász karrieremet is. Fiatal szomszédunk ugyanis felfedezett egy jó kis vargánya lelőhelyét, amit rajtunk keresztül lehet megközelíteni. Kétszer is eltudtam menni a szomszédaimmal egy kis gomba gyűjtésre. Aminek az eredménye egy teli fagyasztófiók gomba. Meg persze frissiben főztem belőle egy nagy adag gombapörköltet, amiből jutott az éppen látogatóban levő apukámnak is elvitelre. Utólag számolt be róla, hogy nagyon ízlett neki.

Itt már megpucolva, szeletelve csak a zacskózásra várva.

Azt hiszem fel kell vegyem a tevékenységi körömbe (mint őstermelő) a gombagyűjtést is. Nálunk szokott lenni őzláb, meg óriás pöfeteg, meg a vargánya a szomszédos erdőben. Bőven több, mint ami nekünk szükséges, úgyhogy akár eladásra is jutna.

A gombászás egyébként roppant jó dolog. Az ember kint van a természetben, sétál, hajolgat, lesi a zsákmányt. Közben, ha társaság is akad még lehet jókat beszélgetni. A végeredmény pedig néhány kiló gomba, amiért nem kellett pénzt kiadni.

Sajnos nálunk az óriási fű miatt idén ősszel nem tudtak a gombák előbújni vagy ha elő is bújtak mi nem látjuk őket a méteres növényzetben. Esedékes lenne még egy kaszálás, amit a korábbiakhoz hasonlóan szomszédi együttműködés keretében oldanánk meg. Kérdés, hogy az időjárás engedi-e. Persze már meg kellett volna csinálni augusztus végén, vagy ebben a két hétben, amikor ilyen száraz, napos idők voltak, vannak. De különböző okok miatt ez sajnos nem jött össze.

A kertecskémben viszont még akadt betakarítani való. A júliusban vetett zöldbabomból lett egy fél kosárra való.

Fagyasztásra előkészítve szikkad a tálcán.

És itt az újabb adag paradicsom meg néhány kóbor paprika.

A paradicsomból ismét lé lett, annyira jól sikerült a múltkori adag. Most is meghagytam egy literrel a hűtőben, csak úgy iszogatni.

Dunsztból kiszedve, irány a pince.

Ahogy már a múltkor is említettem, meg kezdtük a kukorica komplett feletetését az állatokkal.

Csak illusztráció képpen. Ez ment be ....

Így fogadta a társaság a szállítmányt.

... és másnap este ez jött ki.

A különbözet a kecske és a malac pocakokban kötött ki.

A takarmányrépák között akad néhány ilyen méretes darab.

Azért megmutatom közelebbről is a mérőszalagot. Oké, hogy a "hasznos" rész az jóval kisebb, de azért egy 70 cm-es répa az nem semmi. Bár tulajdonképpen a teljes szakasz hasznos, mert a levelét is szeretik a kecskék és a malacok is.

A senki által nem vetett napraforgótermésünk. Mi lett volna, ha még vetjük is?

A vihar kidöntött néhányat és mivel láttam, hogy kezdenek potyogni a szemek némelyikből, úgy döntöttem ezeket is betakarítom, mielőtt a madarak megtennék helyettem.

Csak ezt az egyet hagytam meg, mivel szerintem még nem elég érett. Szerintem olyan 2,5 méter magas a növény. A tányér átmérőjét pedig úgy 40 cm-re saccolom. Életemben nem láttam még ekkora napraforgótányért.

Ünnepélyesen bejelentem, hogy édesanyám jóvoltából megérkeztek az első málnatövek a birtokra, hogy végre hűek legyünk a nevünkhöz.

Mivel a gazda másnap elutazott így csak ideiglenesen levermelte őket. Én meg két naponta locsolgatom, hogy kibírják, amíg végleges helyükre nem kerülnek. Egyelőre minden rendben velük, nem kókadoznak.

Anyukám ezenkívül meglepett még egy két dologgal, ami a kertjükben termett illetve ő  is hozzájárult, hogy teljen a kamrapolcunk az általa eltett dolgokkal. Meg hozott egy zacskóra való hagymát, amit azóta el is ültettem. Ebből folyamatosan lesz új hagymám. Pont ma egy hete, hogy eldugdostam őket és már 5-6 cm-es kis hajtások láthatóak.

És akkor jöjjön az állatsereglet.

Málna néha identitászavarral küzd és azt hiszi, hogy ő  egy malac. Legalábbis ezt mutatja a dara iránti szeretete. Már szinte elvárja, hogy adjak neki egy-egy adagot minden etetésnél, amit azután szépen felnyalogat.

Bár most, hogy egy ismerőstől kaptunk egy nagy hordóra való száraz kenyeret - amit a malacok és a kecskék is imádnak - mintha csökkent volna a lelkesedése a dara iránt. Most száraz kenyér darabok után ácsingózik.

Az egy szem malackánk itt még csak öt naposan. 

Hat napos volt, mikor a mamája lehozta a többiekhez. Másnap meg sikerült külön zárnom őket. Így legalább fedél van a fejük felett.

Itt pedig a legfrissebb képek a birtok jelenlegi kedvencéről immár 16 napos nagyfiú lett. Amint a képen is látszik már belenőtt a "ruhájába", rendesen gömbölyödik a kis pocakja. Természetesen a többiekhez hasonlóan ő  is imádja a pocaksimogatást.

A karámból, ahol a mamájával tartózkodik mérete miatt ő  még szabadon ki-be járkál (kifér a réseken). Amit gyakran ki is használ. Nagy vakarózásban van.

Itt  egy széna vagy szalmacsomóban matat éppen.

De szívesen bandázik a nagyokkal is. Előtérben a két hetes mögötte a két hónapos, mellette a féléves malackáim egyike.

Ma ki tudtam engedni a kecskéket egy kis legelészésre. Megjárták az éger és az akácerdőt is. Itt pont a beeresztés pillanatában. Szépen libasorban masíroztak be. Evvel pont megzavarták az épp ülőfürdőt vevő malacomat, aki ki is pattant a medencéjéből.

Sajnos a malacoknál továbbra is küzdünk a bolhákkal. Pénteken ismét beszereztem pár ampullányi szert meg egy kétliteres pumpás permetezőt és szombaton miután kiganyéztam le is fújtam vele a a malacokat, meg az ólakat is. De ahogy látom ismétlésre lesz megint szükség.

Hogy ne csak a pozitívumokról írjak meg kell említsem, hogy kb. két hét alatt két kecskét is elveszítettünk. Konkrétan mi volt a bajuk, nem tudjuk, csak azt láttuk, hogy nagyon soványak, annak ellenére, hogy esznek rendesen. Tavasszal kétszer is megkapták a féreghajtást. A legutóbb, mikor itt járt az állatorvos neki is mutattuk őket. Azonkívül, hogy adott nekik egy vitamininjekciót mást nem javasolt. 

A hófehér Zsófi kecskénket egy reggel még augusztusban fekve találtuk, valószínűleg felfújódhatott, mert lábra sem tudott állni. Így nála kényszervágás lett a vége. 

Múlt héten készültem megint állatpatikába, hogy kérek valami más féreghajtót, hogy a másik sovány kecskét, aki az első szülöttünk volt itt a birtokon még egyszer lekezeljem, de már elkéstem vele, mert előző nap reggel már élettelenül találtam az egyik ólban. Hozzátartozik a történethez, hogy már korábban eldöntöttük, hogy mindkét kecskét levágjuk, mert igen kevés tejet adtak. Így legalább lelkileg nem olyan nagy veszteség. Viszont az anyagi kárunk az elvesztett kocával együtt igen jelentős, legalábbis a mi kis gazdaságunk szempontjából. 

Ebből is látszik, hogy nemcsak móka és kacagás jut nekünk. Bár szerencsére közel három évig megúsztuk az ilyen jellegű veszteséget, de tudomásul kell venni, hogy ez is hozzátartozik, ha az ember állatokat tart, különösen, ha ilyen nagy számban.

A többi állatunk, köztük a cicák is szerencsére jól vannak.

Ötből kettő: Athos és Porthos.

A papájuk kicsit szúrós szemmel néz. Talán mert lemaradt a vacsiról? A többiek már túl vannak rajta, ő  valahol máshol járt, de ilyenkor azért a későn jövő is megkapja az adagját.

Annyira szép volt a kompozíció, hogy muszáj volt megörökítenem. 

Az egyik kedvenc reggelink: amerikai palacsinta erdei vegyes gyümölcsökkel és mézzel. Egy héten egyszer biztos ez a reggeli menü.

Csak bizonyítékképpen, hogy mi "parasztok" sem eszünk mindig kolbászt, meg szalonnát reggelire.

Miután a múlt héten igen keményen dolgoztam, ezért a héten kiutaltam magamnak két pihenőnapot is. Ami azt jelenti, hogy az állatok és a magam ellátásán kívül nem csináltam semmi, de semmi megerőltetőt. Kihasználva a szuper jó időt végre kicsit süttettem magam a nappal, olvasgattam, pihengettem. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen két egybefüggő, lazulós napom. Mit mondjak jól esett.

De ma már visszatértem a munka frontjára. El kezdtem a nyílászárók lekezelését egy speciális ápolószerrel. Ezt évente kétszer kell megtenni és akkor elvileg nincs szükség a fa nyílászárók festésére. Meg hát elkészült ez a beszámoló is, amit remélem örömmel olvastok.

Ismét hullámvasúton

Hasonlóan a múlt év szeptemberéhez ismét kicsit lejtmenetesnek érzem a helyzetünket. Ebben pedig az időjárás masszívan benne van. Négy napon keresztül kisebb nagyobb megszakításokkal szitált, esett, zuhogott, ömlött vagy éppen szakadt az eső. Immár második éve indult így a szeptember hónap.

Annyi esőt, ami szombat óta lehullott nem sűrűn látni. Szombaton kb. 30 másodperccel a vihar kitörése előtt estünk be a házba. Az utolsó pillanatban végeztünk az építkezésen az anyagok letakarásával, a délután még megforgatott széna felhozatalával és az állatok etetésével.

Azután kitört az ítéletidő,  szinte vízszintesen esett, azaz ömlött az eső. A szél meg cibált és hordott mindent, ami az útjába került. Szerencsére a góré halálán kívül más kárunk nem esett.

Csak azért voltam roppant szomorú, mert pont aznap fejeztem be a széna gyűjtését a kertben és a góré dugig volt tömve jó illatú szénával, amivel legalább egy hétig etethettem volna az állatokat.

A gazda annyit kaszált ugyanis a villanypásztorok alatt, a veteményesben, a ház körül, hogy kár lett volna veszni hagyni. De az vigasztal, hogy a sátorban, a pótkocsin és a fólia alatt felhalmozott készleteim legalább megmaradtak.

Gyümölcsös villanypásztoron belüli készletem.

A pótkocsis rakatom (még szerencse, hogy a múlt héten meghozták a takarás céljából vásárolt bontott hullámpalákat).

A sátoron belüli adag.

Ahogy korábban említettem a tervek szerint az augusztus 20-i hétvégén nekiálltunk az istálló építésének. Itt sem mentek zökkenőmentesen a dolgok. Az első munkanapon mi ketten már hajnalban lent voltunk a tett helyszínén, hogy előkészüljünk mire a kőműves megjön.

Téglát hordtunk és elkészítettük a szigetelést.

Majd neki álltunk volna maltert keverni, de a betonkeverő meg sem moccant. Fél nap azzal telt el, hogy az uram kísérletezett a kábelekkel, kapcsolóval hátha valahogy működésre lehet bírni. Végül a szomszédból kaptunk egy gépet kölcsönbe, de csak 1,5 napra, mert utána nekik is szükségük volt rá.

Szóval nagy nehezen elkezdődött végre az építkezés. Mivel a kaszálással annyira el voltunk maradva (villanypásztorok alatt, veteményesben, ház körül, akácosban), azt találtam ki, hogy én majd segítek a kőművesnek (mivel a kaszálást azután végképp nem vállaltam) maltert keverni, meg a téglát a keze ügyébe pakolni, hogy Gábor valami rendet tudjon vágni ebben a dzsungelben.

Azért persze időnként megjelent, például, hogy az oszlopok bevasalását megcsináljuk. Mindegyikbe 4 db 2,5 méteres betonvasat fúrt be, amit azután 5 db kengyellel összefogtunk.

Növögetnek az oszlopok.

Az ötödik nap végére elkészült a 16-ból 8 darab. Illetve a másik oldalon is felkerültek a szigetelések és 5 oszlopnál elkészült az alsó három sor.

Az oszlopok építése sokkal lassabban megy, mintha ugyanennyi téglából falat kellene építeni, mivel folyamatosan ellenőrizni kell mind a négy sarkot, hogy a párhuzamok, meg a függőleges meg legyen.

Azért régen még nem spóroltak a tégla anyagával ezek a nagyméretű bontott téglák dög nehezek. Ez a része is nekem jutott, mármint a tégla  pótkocsira fel- és lepakolása, addig a gazda maltert kevert fúrószárral, betonkeverő híján.

Most hétvégén folytattuk tovább az oszlopok építését, mert augusztus utolsó hétvégéjén Gyüttment Fesztiválon voltunk. (Hozzánk hasonlóan vidéken  újrakezdőknek vagy  leendő újrakezdőknek volt egy 4 napos fesztivál - mi csak két napot voltunk- sok hasznos előadással, kapcsolatépítéssel.). Sajnos a hétvégéből végül csak egy nap lett, mivel a vasárnap reggel igen bizonytalanul indult. Nagyon esőre állt, ezért a korábbi tapasztalatokból kiindulva, végül a fiúk úgy döntöttek, hogy eső szünnapot rendelnek el.

Jelenleg tehát itt tartunk. A maradék nyolcból kettő készült el állványmagasságig, a folytatást majd az állványról.

Illetve az előző hétvégéről elmaradt három oszlop alsó három sora is elkészült. Azért így haladunk, mert a három sor után tudjuk a bevasalást elkészíteni, akkor lehet a közepét bemérni. Utána meg már nehézkesebb lenne befúrni a vasakat az alapba.

A hatalmas fű és a vezeték hiánya miatt a kert körüli villanypásztor már jó ideje nem üzemelt. Ennek meg is lett a következménye. A veteményesünk úgy nézett ki, mint egykor az ország tatárdúlás után. Szinte az összes tököt megrágták, a kukoricát megdézsmálták, a takarmányrépa leveleit lelegelték. (Azért szerencsére a gyökerek nagy része megmaradt).

Oda lett a hatalmas levélzet, most friss levelek sarjadnak a gyökereken.

Így néz ki a kukoricatábla.

A tökök nem lettek valami méretesek. Nagyon árnyékos helyen voltak.

Na így néz ki a szarvasrágás.

Ezért az elsődleges feladata volta a gazdának, hogy helyreállítsa az üzemképes állapotot. Ehhez mindösszesen a füvet kellett lenyírnia, néhány oszlopot kicserélnie, drótot megfeszíteni és már működött is a villanypásztor.

Egyébként meg úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a fácánokat, hanem így ahogy van a kukoricát  feletetjük az állatokkal. A kecskék imádják a kukorica levelét, a malacoké a termés. Így megspóroljuk a kukorica törést, csuhéból való kicsomagolást, morzsolást és a darálást és a szár alsó fás részét leszámítva minden része elfogy a növénynek.

A napi menü tehát reggel dara a malacoknak és széna a kecskéknek. Este a kecskék megkapják a szénaadagjukat (plusz meg próbálunk beiktatni egy-két rövidebb irányított legelést a pásztoron kívül), a malacok meg kapnak tököt, répát, kukoricát vegyesen. A kukoricaszárakon a kecskék osztoznak.

Azért szerencsére nekünk is maradt termés a kertben. A karós babokon például szép termés mutatkozik. Csak most jó lenne egy kis száraz idő, hogy be tudjanak érni.

Hétvégén épp nézegettem a július közepén vetett zöldbabjaimat, hogy ebből már nem lesz semmi, hiszen még csak most virágzik. Még jó, hogy közelebbről is megnéztem (egyébként a vadak ezeket is jól megtiporták), mert egy adagra valót máris le tudtam szedni róla. Annyira zöld a termés, hogy csak egészen közelről látszanak. Remélem, hogy lesz még egy kis jó idő, hogy be tudja érlelni a maradékot is.

Egy nemvárt műsorszám is felbukkant augusztusban. Nevezetesen egy óriási, kb. focilabda méretű lódarázsfészket talált az uram a tetőtérben. Ráadásul nálam egy méh vagy darázscsípés következtében évekkel ezelőtt volt már allergiás reakció, én meg tök gyanútlanul mászkáltam fönt ezt megelőzően.

Íme a kis családi fészek.

Úgy határozott, hogy önerőből megoldja és beszerzett két darázsirtó spray-t. Természetesen a szükséges óvintézkedéseket megtettük. Alul, felül minimum három-négy réteg ruha volt rajta, legfelül vastag, vízhatlan anyagból, amin remélhetőleg nem tudnak átszúrni. Fejre sapka, dupla kapucni, sál, védőszemüveg. Lábra gumicsizma.

Itt teljes harci díszben.

Örömködés. Itt már az akció után, megkönnyebbülve.

Egyébként az, hogy lódarazsak már csak akkor derült ki, mikor elkezdte a lefújást. Én egy darabig a létrán állva követtem az eseményeket, de amikor pont felém menekültek a padlásajtón keresztül, gyorsan elpucoltam onnan. Akkor állapítottam meg, hogy ezek nem is közönséges, darazsak, hanem az óriás fajta. Végül tehát simán ment minden, leverte a fészket is.

A küzdelem a mindenféle gazakkal azóta is folyamatban van. Ilyen széles csapást vágott, hogy a kis akác ültetvényünkhöz feljusson.

Itt épp munka közben. Nagyon kemény meló a szederinda kaszálása, mindenre ráfonódik, piszokul makacs növény.

A kép bal oldala már a kaszálás utáni állapotot mutatja.




Az erdész tanácsára visszavágott csemetéket nagyítóval kell keresni, de azért megvannak. Éles szeműek megtalálhatják nagyjából a kép közepén.

Íme az eredmény, hogy mi történik akkor, ha a kecskék nem garázdálkodnak szabadon. A kerti konyha melletti "akácfa-anyuka" szórja szerteszét a csemetéit. 10-15 méteres sugarú körben rengeteg ifjonc jelent meg. Néhányat meg is hagyunk az árnyékolás végett.

Ez a 1,5 éves példány már kb. 2,5 méter magasra megnőtt.

Magyarán, ha nem tarvágásban gondolkodnának a mai erdészek és a fakitermelők, hanem meghagynának kellő számú példányt egy adott területen (ezt nálam okosabbak biztosan meg tudnánk határozni), akkor a természet szépen elvégezné a dolgát és rövid időn belül ismét erdő lenne azon a területen mindenféle erőlködés (telepítés, kaszálás) nélkül.

De hogy semmi sem egyszerűen fekete vagy fehér, azaz, hogy a rengeteg eső és a vihar például nemcsak rossz, mert összedőlt a góré, elázott a széna, nem tudtunk építkezni, hanem előnye is van, azt az idén telepített égererdőnk is világosan megmutatja számunkra. A rengeteg csapadék megtette hatását: a tavasszal még csak 1 méteres csemeték most kb. 2-2,5 méter magasak. Ahogy a képen is látszik, szépen kirajzolódnak a sorok és már kimagaslanak az aljnövényzetből.

Ha szerencsénk van akkor már csak a jövő évben lesz szükség kaszálásra, ha összezár a lombkorona, akkor az aljnövényzet már nem kap elég fényt és nem tud ennyire felnőni.

Azért gyűlik a télire való a pincében. Négy kisebb-nagyobb kosár lett tele krumplival. A méretük a dió nagyságútól (jó lesz jövőre vetni v. a malacoknak) az öklömnyiig változnak, mivel sajnos korán ki kellett szedni őket.

A legszebbek az ún. "gerillakrumplik", akik a tavalyi termésből sarjadtak ki.

Mikroszkopikus mennyiségben (1,5-2 kg) lett répa is. De ez legalább a miénk.

A paradicsom termésre nem panaszkodhatunk. Eddig minimum 3-4 kosárnyit szedtünk és még mindig van rajta.

Készült belőle darabolt paradicsom.

Paradicsomlé és lecsó is. (Az utóbbi nem ezen a képen).

Telik a kamrapolc.

Azért be kell valljam nem minden saját produktum. Apukám és a párom nagynénje is elkényeztet minket és kaptunk bőven lekvárt, szörpöt, befőttet és savanyúságot.

A sárga színű lé saját bodzaszörp és az eperdzsem befőzésekor lett egy üveg szörp is.

Ez pedig az első adag akácszörp szintén saját gyűjtésből eltéve.

Ehhez még hozzájön a fagyasztó tartalma. Ott is lapul pár csomag tök, uborka, borsó, meg sokféle gyümölcs és persze húst  sem sokat vettünk már az idén, a füstölt áru meg ki tart a következő disznóvágásig. Ez persze  még mindig édeskevés az önellátáshoz, de azért szerintem jó úton járunk. A tavalyi évhez képest legalábbis óriási előrelepéseket tettünk.

És most jöjjön az állatsereglet.

Egy kupacon a cicacsalád (mínusz apa).

Megtörtént a keresztelő. Bemutatkozik a három plusz egy testőr: Athos,

Porthos,

Aramis és

D´ Artagnan.

Az egyszem kislány becsületes neve Jázmin.

Ezt nem tudtam kihagyni. Egy roppant meleg augusztusi napon Málna a kemence fatárolójában hűsöl kicsit behajtogatva.

Itt meg a fűben lapul az egyik cicacimborával.

Málna egyébként az összes kicsi pótmamája. Nemegyszer mentünk ki reggel arra, hogy a kutyahölgy fekszik az ajtó előtti lábtörlőn, az öt kölyök meg rá van cuppanva egy-egy kutyacicire és megy a placebo szopizás és közben a doromb kórus. De olyan is volt, hogy a  szülők elmentek vadászni, Málna meg pesztrálta a kicsiket.

Erről a kiskutyáról ódákat tudnék zengedezni, annyira szuper intelligens. Amikor még szabadon jöttek-mentek az állatok, tudta, ha este kijövünk a házból, akkor az ő  dolga, hogy összeszedje a jószágokat és beterelje őket. Mióta nem járnak ki, ott őrködik a karámajtónál, hogy nehogy kiszökjenek, amikor etetésnél nyitogatjuk az ajtót. Ha mégis kilóg valaki, azonnal megkezdi a visszaterelést, ha szólunk neki. Józsi bakkecske a reggelijét és a vacsiját a saját helyén fogyasztja, de napközben átvisszük a lányokhoz. Tegnap figyeltük meg azt is, hogy a kutya már tudja a menetrendet: a Józsit kiengedte, de utána rögtön beugrott az ajtónyílás elé, hogy más ne jöhessen ki, amíg becsukódott a kapu. Majd rohant a Józsi után, hogy ő  meg  ne császkáljon el, hanem menjen be a helyére. Az óriási bakkecskét hátsó lábán csipkedve irányítja. Semmit nem tanítottunk neki, hanem a rutinokat megfigyelve ő  maga tanulja meg, hogy mi a dolga.

Irányított legelészés folyamatban. 40-50 perc alatt teletömik magukat azután irány vissza a malacokhoz.

A kecske roppant találékony, ha meg szeretne kaparintani valamit. Az akrobata mutatványoktól sem riad vissza.

Ezt például nem tudom, hogyan bírják. A kitűnő májvédő gyógynövényt a máriatövist eszegeti Lili királyné éppen. Nekem minimum azbeszt kesztyű kellene, hogy hozzámerjek nyúlni, annyira szúr, ő meg vígan falatozza a virágokat róla.

Hát végül hétfőn megellett az utolsó koca is. Elég nagy a csalódásunk, mert akkora pocakja volt, hogy 6-8 malacra számítottunk. Erre ez az egyszem miniatűr malacka van az alomban. Ketten voltak, de a másikon látszott, hogy nem valószínű, hogy megmarad. És így is lett.

Ez a mami is a legelőn készített fészket magának. Ma már két napos a pici és elég virgonc, reméljük őt legalább fel tudja nevelni.

Sikerült megint bő lére eresztenem a beszámolót. Remélem ezzel kárpótollak benneteket, hogy megint kicsit hosszúra nyúlt a szünet. Nem ez volt a terv, de a hőségriadó közepette folytatott építkezés, meg szénagyűjtés, meg az állatok, meg a sorolhatnám még mi mellett egyszerűen nem volt sem időm, sem energiám, hogy  leüljek a gép mellé.