És megint saraztunk

Az úgy volt, hogy a még 2017-ben hozatott agyagból a födémszigetelés kétszeri sarazása után még mindig egy ekkora kupac "bámészkodott" a ház keleti oldalán. 

Mivel úgy ítéltük meg, hogy a sártapasztás nem elég vastag, plusz eléggé meg is repedezett, ezért megszületett az elhatározás, hogy akkor neki ugrunk még egyszer és felcsapunk rá egy újabb réteget.

Ahhoz, hogy egyáltalán neki tudjunk állni,  a terepet meg kellett tisztítani, ugyanis  szinte minden  négyzetcentiméteren akadt valami: disznóvágásos felszerelés, üres befőttes üvegek, faanyagok és még sok minden más. Amíg a gazda valahol Európa útjait járta, én bevetettem magam a padlásra és pakoltam. Szerencsére a két méter széles tornác feletti padlásrész sok mindent elnyelt. Úgyhogy mire hazaért már egy negyedóra alatt eltüntettük a színről, amit egyedül nem bírtam.

Ezen kívül, mivel ez nem kétemberes meló,  segítők után is kellett néznem. Az szomszéd birtok lakóihoz fordultam és május 20-ra leszerveztem egy "sarazunk, majd sörözünk" programot. Amelynek további résztvevői egy hordó víz (időnként újratöltve),

valamint sok-sok vödör, amiben a keverés történik.

Szerencsére akadt otthon egy nagy darab fólia, amit felrögzítettünk a gerendára, hogy a falat megóvjuk a sártól.

Itt már nagyban folyik a "sárdagasztás".

Szomszéd segítőinkkel együtt érkezett a felhúzó szerkezet is, egy csiga. Korábban is az ő  csörlőjüket használtuk  a  vödrök   felhúzásához, most  végül csigás megoldás mellett döntöttünk, ami igaz,  hogy több izomerőt igényel viszont gyorsabb.

Végül  a  négyfős  csapatunk  neki esett a feladatnak. Két fiú töltögette a vödröket agyaggal, vízzel és keverte, majd  felhúzta a vödröket. Egy  fönt  hordta  a  vödröket a  helyszínre  (az elején ez még közel  20 méteres táv volt) én pedig a két kis kacsómmal kimeregettem a vödörböl az anyagot és kb. 2 cm vastagon szétterítettem. A fiúk azért időnként szerepet cseréltek, hogy nehogy belefásuljanak a munkába.

A nap végére egy mocsári szörny elbújhatott volna mellettem. Jutott a sárból. mindenhova.

Bár eredetileg egy napra tervezetem, de végül kettő lett belőle. Egyrészt hiányzott a plusz egy ember (legutóbb 5 fős csapat végzett egy nap alatt), másrészt délután kétszer is le kellett állni egy-egy zápor miatt. Másnap majdnem dél volt, mire segítőink megérkeztek (egyéb elfoglaltság miatt), így addig ketten nyomtuk. Persze a munka 3/4-e a gazdára maradt. Vödrök töltése, keverés, felhúzás, (én fönt csak beemeltem a dögnehéz vödröket), majd létrán fel és széthordani a vödröket, majd lehetett kezdeni elölről. Nekem maradt a szokásos: a vödrök kiürítése és az anyag szétterítése.

A végén az eredeti kupacból ennyi maradt.

A letapasztott felszín mos szépen szárad és persze repedezik, ahogy párolog a víz. Ezért majd egy kis utómunka lesz kettőnknek, amikor csak a repedésekbe juttatunk anyagot.

Persze a második nap végére mindenki hulla volt, ki voltak a derekak, a karok. Nekem olyan volt, mintha két napig kukoricán térdepeltem volna. (Első nap nem sikerült a térdvédőket megfelelően elhelyeznem a nadrágomban és mire elkezdődött a munka el is hagytam őket. Így másnap már a fájós térdeimen kúsztam végig a napot, igaz most az emberem igazgatta el a védőket, amik így a helyükön is maradtak.)

Tegnap megkértem az uramat, hogy a végeredményt fotózza már le. Ekkor készült az alábbi két kép is a létra tetejéről. Fantasztikus látvány ez a rengeteg zöld. Akármerre nézünk, mindenütt fák, harsogóan zöld legelő.

Kilátás a kerti konyhára, pincére a létra tetejéről.

Kezd beérni a munkám gyümölcse. Tegnapi retek szüret eredménye.

Azért megmutatom közelebbről is. Ilyen szép nagyra nőttek. Mondjuk egy kicsit már túlkorosak, de azért még fogyaszthatóak. A leveleket, meg a kicsit hibás, esetleg kukacjárta részeket a kecskék örömmel fogadják.

Fantasztikus érzés, hogy az uticsomagba (mikor elutazik kamionozni összepakolok mindenféle jót, főtt ételt lefagyasztva és minden egyebet) most már a disznóságokon kívül (kolbász, szalonna, disznósajt, szalámi, tepertő, füstölt sonka, füstöl májas hurka) egy csomó saját termelésű zöldség is kerülhetett. A retken kívül egy nagy csokor új hagyma és az életemben először termesztett rukkolából is (a gazda egyik kedvence) is került egy dobozra való.

Mivel a múlt héten vendégeket vártunk, kértem, hogy nyírjon már ki egy utat, hogy le tudjunk menni a pataki. Itt már majdnem elérte az erdőt.

Ez volt a kiinduló állapot. A rengeteg eső megtette a magáit. Nekem kb. a derekam fölé ért az aljnövényzet.

Elkészült az út.

Az egykori híd maradványai. Még a kötőkön át lehet egyensúlyozni, de hamarosan újra lesz szükség.

Valami ilyesmit szeretnék majd. (A gazda még nem tudja, de remélem neki is tetszik és el is fogja készíteni.)



Az esőzéseknek hála a patakban is bőven van víz.

A növényzet pedig csak úgy burjánzik akármerre nézek.

Sárga nőszirom a patak partján.

Csaknem két hónaposak lettek a kis égercsemeték. Nagy részük szépen megeredt.

Egyes példányaik annyira jól érzik magukat, hogy ez alatt a két hónap alatt nőttek is vagy egy arasznyit.

Szombaton Hudini ismét áttört a lányokhoz. Reggel arra mentünk ki, hogy javában megy a vonatozás. Szeptemberre majd kiderül, hogy eredményes volt-e őkelme.

Most szelídebb módszert választottunk a kergetőzés, lefárasztás helyett. A lányokat becsaltuk a kis karámba (ahol a hízók szoktak lenni) a Kancsit meg szépen kiengedtük. Be is vetette magát mindjárt az erdőbe. Gondoltuk is, hogy most napokra el fog tűnni és csak reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem sebesülten tér haza. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy már délután megérkezett és szépen bevonult a helyére mindenféle harci sérülés nélkül.

Gábor addig újabb karámerősítő műveleteket végzett. A korábban felszerelt vashálót kettévágta és az egyik felét a felrögzítette a mostani kitörési pont helyére. Lassan már az Alcatratz-zal vetekszik a karámunk.

A kis család éppen az ólban pihenget a mai esős, borús napon. Muffinkát (a korábban pároztatott) kocát ugyani újból átvittük, mivel kezd gyanús lenni, hogy nincs benne malac.

Papa, mama és a kis csemete középen.

Egy kis túrás után jól esik egy kis ejtőzés.

A másik kocamamán már kezd látszani az állapota, egyre csak terebélyesedik. Azért még vagy másfél hónap visszavan az ellésig. Július 2-ára van kiírva.

Egy nagyon-nagyon érdeklődő "konnektor".

Sajnos a kecskéink állapota továbbra sem javult (ahogy arról a hónap elején beszámoltam folyamatos aggódásban vagyunk már hosszú ideje). A sarazás napján kérdeztük meg a szintén kecskés szomszédunkat, hogy szerintük melyik állatorvost hívjuk ki, mert most a Tündéren kívül, akinek borzalmasan néz ki a szőre még kettőnek elkezdett csomókban hullani a bundája. De a többi sem néz ki valami fényesen.

Mivel a helyi állatorvosok saját elmondásuk szerint nem értenek a kecskékehez, inkább felhívott egy állatorvos ismerőst, aki egyben kecsketartó is. Felvázolta a helyzetet (takarmányozás, só, vitaminok, féreghajtás) valamint a tüneteket és azt a tippet kaptuk, hogy hasonlítsuk össze a kutya felső szemhéjának belső kötőkahártya részét, ha a kecskéké halványabb, akkor gyomorféreg lesz. Ezt el is végeztük, fényképet is küldtek az ismerősnek, aki megerősítette, hogy ez bizony az.

Mivel szomszédainknál is több állat elpusztult a tél-tavasz folyamán, ők végül egyet elvittek boncolásra. A távdiagnózis másnapján meg is kapták a laboreredményt, ami igazolta a gyomorférget. Így nagy valószínűséggel Józsikát is ez intézte el.

Mivel erre csak egy speciális szájon át beadható szer létezik, amit csak nagy kiszerelésben lehet kapni, a távoli doki kimérte az adagot és postán elküldte. Szombaton már meg is kapták. Ez a szer pár óra alatt kipucolja a "dögöket"  a gyomrukból. Úgyhogy most ismét kezdődik a reménykedés, hogy hamarosan javulni fog az állapotuk.

Jelenlegi kis kedvencemmel. Minden etetésnél elkapom őkelmét egy kis simire. Szeretném, ha olyan kezes lenne, mint Józsikám volt. Folyamatosan tele a pocija és láthatólag nagyon jól érzi magát. Most már 17. napja, hogy Málnáskert lakója.

Egy közeli a gyönyörű pofijáról. A gazda végül a Bendegúz nevet választotta neki, én meg rábólintottam.

Málna kutyámmal nagy a szerelem.



Na még egy kép, ahol rátok néz.

Most már nem olyan kis kopasz, mint egy hónapja. Még a  legutóbbi háromnapos esőzés alatt is benti kutya lett, mert úgy fázott szegénykém. Lehet, hogy kicsit elkapkodtuk azt a nyiratkozást, de hát ki gondolta volna, hogy május közepén a maximum hőmérséklét 8-9 fok lesz.

Málnáskert minden lakója nevében most elköszönök tőletek. De ne izguljatok, nem maradtok olvasnivaló nélkül túl sokáig.

Özönvíz után

Hát emberek ez nem semmi, ami eddig ebben a hónapban nálunk leesett. A  15 napból 7 egész napos eső, ezenkívül két nap heves zápor volt. A lehullott csapadék mennyiségéről nincs elképzelésem, de szerintem úgy két havi adag biztos leesett ebben a fél hónapban. 

Nálunk homok talaj van, ami azt jelenti, hogy a vizet issza be, mint a szivacs. Amikor már nálunk is így megáll a víz, az nagy mennyiségre utal.

Tegnap így állt a víz a ház mögött. Jó, igaz, hogy ide a csatorna miatt koncentráltan folyik a víz, de egy kis szimpla esőnél nem szokott "tó" képződni ezen a helyen.

Konyhaablakból egyik irányba nézve ez, ...

... másik irányba ez a látvány tárult elém.

Az állatudvart egyenesen katasztrófa sújtotta övezetnek kéne nyilvánítani. Konkrétan bokáig süllyedek a sárba helyenként.

Amikor a "Guccsi" a legmenőbb viselet a birtokon.

A malacok által kitúrt összes mélyedés megtelt. Így az "Ezer pocsolya birtoka" nevet is felvehetnénk jelen pillanatban.

Három napja szinte szobafogságban voltak szegényk kecskéink, csak pár órára engedtem ki őket a villanypásztoron belül legelészni, hiszen szinte folyamatosan esett az eső. A kecske kimondottan utálja, ha besüpped a lába a talajba. Bár nem ezért  ácsorognak  a fejre állított vályúkon. Ha valami akár 5 cm-re is kiemelkedik a talajból, nekik arra fel kell mászniuk. Ezért is vannak a vályúk fejre állítva, mert esténként borogathatnám ki a kecskebogyókat belőlük.

Lilike is ott egyensúlyozik.

Persze azért az eső nyilván kellett a legelőnek, meg a facsemetéknek is, csak megint az egyenlőtlen eloszlás, ami nem annyira jó, meg persze a gyakorlatilag ősziesre fordult idő sem kimondottan kedvez az egyéb terményeknek. 

Na, de hogy vidámabb témára térjek. Hat napja új lakó költözött be hozzánk. Ez a kis cukiság lesz Józsikánk utódja. Egyelőre még egy kis csöppség és még neve sincsen neki. Szépen modellt állt nekem szemből.

Oldalról meg így mutat.

Az az igazság, hogy izgultam  meg még izgulok is. Ugyanis kiskecskét úgy még nem tartottunk, hogy ne lett volna ott az anyja. Akit megtartottunk, az még 7-8 hónaposan is szopott, meg mellette legelészett. Erre megkapom ezt a minikecskét és nekem kell életben tartanom. Elég nagy felelősség.

Ajándékba kaptuk a szomszéd birtokról és azt mondták az elején azért ne legeljen telibe mert megfostosodhat. Úgyhogy első napokban csak részlegesen volt kiengedve, a többi időt meg az ólban töltötte.

Most már teljes időben együtt van a többiekkel és követi szépen a csapatot. Kicsit attól is tartottam, hogyan fogadják, de úgy látom, hogy különösebb agressziónak nincs kitéve. Annyira felbátorodott már, hogy reggel és este, amikor két nagy tálban kapnak abrakot úgyanúgy odaáll és szépen eszik a többiekkel és azok nem is próbálják elzavarni.

Remélem sikerül őt felnevelnünk és méltó utóda lesz Józsi kecskének.

Nagy dolgok nyilván nem tudtak történni a kevés esőmentes napon, de azért sikerült valamennyit haladnunk. Elérkezett ugyanis  a kaszálás ideje a csemetésben. Szerencsére a korábbi segítőm, aki részt vett a telepítésben ezúttal is tudott jönni és másfél napot tudott is kaszálni (Azért csak ennyit, mert kissé alábecsültük a szükséges üzemanyag mennyiséget és eddig tartott ki.)

Azért nem volt könnyű dolga szegénynek. Ebben a dzsumbujban kellett megtalálni a csemetéket és lehetőleg nem lekaszálni őket.

Itt már szépen látszanak a csemeték sorai. Ebben a vékony sávban bújnak meg valahol az éger csemeték.

Meg itt is.

A házat is körbenyirta, mert már kicsit itt is eldzsungelesedtünk.

Na meg mindkét villanypásztor alatt is, mert a fű már annyira felnőtt mindkét helyen, hogy szerintem nem is működtek. 

A kertnél kívül is kb. akkora volt a fű, mint ahogy bent is. 

Amíg ő kaszált én neki estem a kert gyomlálásának. Kapálásról szó sem lehetett több okból is kifolyólag.

1. Az alagút szindrómám miatt könnyebb nekem a gyomlálás, mint a kapanyél órák hosszig tartó markolászása.

2. Csak így lehetett észrevenni a gaz között megbújó apró haszonnövény kezdeményeket (kapor, répa, cékla még elég picike).

3. Kapálás során a sokkal gyorsabban kiszárad a föld, hiszen az alsó nedves réteget felhozom a felszínre.

Kiinduló állapot.

Itt már azért szebben látszanak a sorok.

Sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy a krumpli bogarak már megérkeztek. Eddig ugyan csak három példányt láttam, de sok jót nem ígér. Újfajta módszert vetettem be a levélrágók ellen: Neem olajat. Mondjuk még csak egyszer permeteztem és ez nem azonnal hat. Viszont állítólag úgy megzavarja ezeket a rovarokat, hogy elfelejtenek enni, párosodni, petét rakni és így egyszer csak elfogy a populáció. Talán holnap meg tudom ismételni a kezelést, ha kicsit szárazabb lesz az idő végre.

Kicsit szárazabb és melegebb májust kívánok Mindenkinek. Hamarosan újabb hírekkel jelentkezem.

Szalmaházas tapasztalataink bürokratikus szempontból

Mivel a közelmúltban ketten is felvették velünk a kapcsolatot szalmaház-építés ügyben és mivel időközben megkaptuk a használatbavételi engedélyt (azóta már új lakcímünk is lett és végre hivatalosan is a település lakói lettünk, új lakcímkártya meg minden), lezárult egy lassan négy éve elkezdődött folyamat. Ahogy a címben is utaltam rá, most nem magáról az építési technológiáról akarok írni, hiszen azt a kezdetektől dokumentáltuk, hanem a hivatalok útvesztőjében való bolyongásokról (bár azt hiszem a mi esetünkben ez nem is volt annyira bonyolult).

Szóval menjünk vissza a kezdetekhez. Az, hogy a ház egy szendvicsszerkezetű ház legyen (dupla faváz, közte szalma, belül egy sor vályogtégla) már az építkezés kezdete előtt vagy két évvel eldöntöttük. Egy tervező ismerős javasolta, hogy menjünk be a helyi építési hatósághoz és ott érdeklődjünk, mit szólnak ehhez, esetleg tudnának-e ajánlani tervezőt. Mi meg is fogadtuk a tanácsot.

Mivel helyileg Kaposvárhoz tartozunk, be is battyogtunk a hivatalba. Ott egy szimpatikus embernek előadtuk a tervünket. Mármint, hogy fa, meg szalma, meg természetes anyagok. Erre az volta  válasza: "Rajta!" Hú, mindjárt gondoltuk is, hogy ő a mi emberünk. Szóval semmi akadékoskodás nem volt.

Következő kérdésünkre, hogy a népi építészetben jártas tervezőt tudna-e ajánlani, szintént igenlő választ és három nevet kaptunk. Google a barátunk volt már akkor is és az első névvel kezdtük, aki nem volt más, mint Grátz Antal, Makovecz Imre egykori tanítványa. Azután a youtube-on rábukkantunk, hogy a Szalmaházas Konferencián előadó is volt és akkor rögtön tudtuk, hogy ő is a mi emberünk.

2015. decemberében vettük fel vele a kapcsolatot, hamarosan találkoztunk is, majd a helyszínt is szemrevételezte. Nagy benyomást tett ránk, hogy bár karácsony előtt voltunk egy pár nappal (és ennek megfelelően elég cudar volt az idő) vagy egy órát töltöttünk a terepen azzal, hogy kiválasszuk a legjobb helyszínt (természetesen volt már egy konkrét elképzelés), majd Anti tájolóval nézte, hogy hol nyugszik a téli nap, hol a nyári, fontos volt a ház megfelelő betájolása végett. Ez nyilván nagyon pozitív benyomást keltett bennünk. Anti nagyon örült, hogy végre egy "telek" (180.000 m2), ahol nem kell igazodni senkihez (telekhatáros építkezés, x méterek innen-onnan elhagyása, adott a telek tájolása és így nincs nagy lehetőség a ház megfelelő tájolására)

Mivel pont valami nagy projektek közepében volt a társával Kresz Andreával, csak február környékén tudtak neki állni a mi tervünknek. A mi helyzetünket nehezítette, hogy az "építés telek" mezőgazdasági terület, ahova lehet építeni, csak előbb a művelési ágból ki kellett vonatni 400 m2 (azért ennyit, mert ez a maximuma az illetékmentességnek, ha nagyobbat akarsz, azért már keményen kell fizetni), ehhez mindenféle hatóság (Környezetvédelmi, Talajvédelmi, Erdészeti) hozzájárulása kellett. Ezt a kivonatás részét mi intéztük.

Lényeg a lényeg, hogy végül április végén lett beadva az engedély és valamikor július végén kaptuk meg az építési engedélyt. Volt persze hiánypótlás, de magába a tervekbe nem kötöttek bele. A közel három hónap akkor rettenetesen hosszú időnek tűnt, de tekintve, hogy nem egy sima építési területről van szó, ráadásul osztatlan közös tulajdon, így utólag már elég gyorsnak tűnik. Az építési hatóságnak ugyanis minden érintett szervtől (Erdészeti, Talajvédelmi, Környezetvédelmi) állásfoglalást és hozzájárulást kellett kérnie.

 A tervdokumentációval kapcsolatosan még annyit, hogy természetesen szükséges volt még statisztikai számításokra és tűzvédelmi dokumentációra is. Mind a statikust, mind a tűzvédelmi szakembert  Antiék intézték. (Egyik megkeresés esetében például kérdezték, hol találtunk statikust, mert az övé szalmaházat nem vállal.)

A korábbi házunk építésekor még híre hamva sem volt az e-naplónak, most viszont szembesülni kellett azzal, hogy bizony napi szinten kell vezetni és az internetre feltölteni az aznapi jelentést (beleértve a szél irányát is), amire nekünk nem lett volna kapacitásunk az építkezés mellett, meg infrastrukturálisan sem voltunk jól ellátva (mobil internet stickkel, gyakorlatilag az e-maileket épphogy el tudtuk olvasni, nemhogy feltöltögetni dolgokat). Szerencsére Antinak volt egy kedves kollégája, aki közben már elvállalta a felelős műszaki vezetést (szintén hasonlóan a természetes anyagok híve). Végül ő  vállalta az e-napló vezetését is. Telefonon jelentettem neki 2-3 naponta, ő meg vezette szépen a naplót.

Szintén jelentős változás a korábbi építkezéshez képest, hogy manapság nem lehet önerőből építkezni. Hol vannak már a régi szép idők, amikor kalákában (sógor, koma, jóbarát segítségével) épültek a házak. Most mindenhez szakember kell, meg építési vállalkozó. Na, mi ebből nem kértünk.


Egyrészt korábbi tapasztalatokból kiindulva nem bíztunk meg bennük, másrészt a költségvetés szempontjából nem mindegy mennyi sok milliót fizetünk ki egy generál kivitelezőnek. Gábor ugyebár asztalos, nade papíron bútorasztalos. Hiába csinált a gyakorlatban mindent (ajtó, ablak, kisfaház, lépcső stb), és hiába egy aranykezű ember, aki talán a villanyszerelésen kívül mindent meg tudott volna csinálni ebben a házban (na jó, talán a vakolást nem) hivatalosan nem építhette fel a házat. Ezt az aprócska, icike-picike problémát úgy tudtuk áthidalni, hogy volt egy funkció nélkül egyszemélyes Kft-je, ami teljesen más célra jött létre, de végül a korábbi társ kikerült és csak azért tartottuk meg, mert akkor már tudtuk, hogy szükség lesz rá az  építkezéshez.

Tehát az a komikus helyzet jött létre, hogy Gábor mint magánszemély megbízta Gábort, mint X cég képviselőjét, hogy építse fel Gábor házát. A ház építésében közreműködő egyéb szakemberek, mint a kőműves (1 fő) , vízszerelő (1 fő), ácsok (2 fő) alkalmi munkavállalói jogviszonyban voltak bejelentve és fizettük utánuk a járulékot. Szinte kivétel nélkül másodállásban dolgoztak nálunk (tehát mindenkinek volt hivatalosan bejelentet főállása), tehát a kőműves csak hétvégenként jött, a vizes kb 3 napot dolgozott (alapszerelés, becsövezés, kiállások és végül a szerelvények bekötése). Egyedül a villanyszerelőt oldottuk meg úgy, hogy a Kft. alvállalkozójaként végezte el a munkát és az e-naplós részét is ő intézte. Nálunk összesen ennyi szaki vett részt a munkában.

A mi esetünkben tehát, ahogy az már a blogról is kiderült, a többi munkafeladatot mi saját kezűleg végeztük. Vázszerkezet megépítése, gerendák rögzítése, tetőszerkezet építésében is részt vettünk az ácsok mellett. A szalmázás, sarazás az pont egy olyan momentum, amihez nem kell szakképesítés, de szerintem hiába is kerestünk volna "szalmabála fal építő" és "sártapasztást készítő" szakembereket, így annak dokumentálásával nem volt gond. Burkolások, festések szintén saját munka.

Minden építőanyaghoz szükséges teljesítménynyilatkozat, hogy az megfelel-e a mindenféle hatósági paramétereknek. A szalma, bontott tégla esetében nálunk a felelős műszaki vezető nyilatkozta le, hogy megfelelt. A többi építőanyagról mi szereztük be a dokumentációt és juttattuk el hozzá.

A felelős műszaki vezetőnk készítette el a szintén kötelező Energetikai tanusítványt is.

A ház felépülését követően következik a használatbavételi engedély megkérése. Ennek feltétele, hogy földmérő kimérje az épületet és a Földhivatalban a térképre berajzoltassa. Ha ez megvan, akkor lehet az építési hatósághoz benyújtani a használatbavételi engedély iránti kérelmet. Ezt  a felelős műszaki vezetőnk intézte. Miután benyújtotta  a kérelmet volt még valami hiánypótlási dolog, ami egyrészt abból eredt, hogy az építési engedélyt megadták egy bizonyos helyrajzi számra, csakhogy időközben ezt a területet felosztották, így ma már nem is létezik az a szám. Ezt korrigáltuk meg el kellett utalni megint egy 8.000 Ft-os díjat valami Környezetvédelmi Hatóságnak. Mondjuk az érdekes volt, hogy a hiánypótlásban az állt, hogy mi vegyük fel a kapcsolatot a hatósággal a számlaszám kinyomozása végett. Végül, mivel telefonon nem értem el őket, viszont e-mail címet találtam, levelet írtam nekik és talán még aznap meg is adták  a kért adatot. Tehát ez a része is viszonylag gyorsan ment.

Azután bejelentkezett a hatóság embere, hogy kijönne megnézni a házat a használatbavételi engedély megadása miatt. Na itt volt egy kis para bennünk, hogy mit szól a komposzt WC-hez, meg a nádgyökérzónás tisztításhoz. A WC-hez nem szólt semmit,  a tisztítást pedig meg sem nézte. Mondjuk nálunk gyakorlatilag a mosás, mosogatás és fürdés vize kerül ki a természetbe. Amibe házilag  készült mósószer (szappan, szódabikarbóna), ecet (mint tisztítószer) és a személyes tisztálkodásra használt szappan, tusfürdő kerül. Pont ma ellenőriztem a kifolyás végét és csak úgy burjánzik a növényzet körülötte.

Egy szép márciusi napon volt itt az ember úgy ebédidő tájt és még aznap délután, amikor visszament a hivatalába meg is gyártotta a használatbavételi engedélyt (ezt nevezem én gyorsaságnak), amiről pénteken jött meg a posta, hogy valamikor április közepe táján már jogerőre is emelkedett.

Szóval összeségében nézve úgy érzem, hogy nálunk a hatóságok részéről pozitív hozzáállásról beszélhetünk. Persze hallottunk mi is rémtörténeteket, meg először az építész is nagyon le akart bennünket beszélni erről a szerkezetről (helyette harmincakárhányas Porotherm meg ipari szigetelőanyag), de mi nem hagytuk magunkat eltántorítani.

Hozzáteszem, hogy az építészünk végig kísérte az egész folyamatot, volt hogy órás telefonbeszélgetést folytattak Gáborral a kritikus kapcsolódási pontokról vagy rögzítésekről.  Többször kijött a helyszínre is, hogy személyesen lássa, hogyan haladunk. A vakolathímek felrakásánál is itt tölött egy napot, egyet megcsináltak a kőművessel közösen. Szerszámokat, sablonokat mindent hozott, hogy utána Gábor tudja folytatni. Részletes rajzokat kaptunk mindenhez (alapozás, fa szerkezet, kémény, homlokzat), sablonokat a gerenda mintákhoz, fa homlokzat mintáihoz. Az építészeinkhez hasonlóan a felelős műszaki vezetőnkkel is maximálisan elégedettek voltunk.

Remélem hasonló építkezést folytatóknak vagy a jövőben tervezőknek tudtam hasznos információkkal szolgálni.

Állatseregleti helyzetkép

I. Fejezet, avagy Málna kivetkőzött önmagából

Az alábbi kép mutatja, hogyan is nézett ki kutyuskánk a tél végére. Mivel kinti kutya fontos, hogy a saját bundája minél melegebben tartsa, ezért hagytuk nőni tavaly tavasz óta. Ennek eredményeként hátsó felén egy gyönyörű raszta szoknyácska alakult ki. Ott ugyanis nem tudott vakarózni. A kutya első fele viszonylag konszolidált volt, ott csak simán hosszú volt a szőr.

Na, szóval ez volt a kiinduló állapot.

A közeli városban szerencsére találtam egy kutyakozmetikust. (Bár tavaly én nyiszitáltam le a szőrét, de a nagy ollómat elkavartam és azóta sem került elő, plusz a kezeim sem bírták volna.) Végül is "csak" 45 km-t kellett oda-vissza utazni (azért, hogy két legyet üssünk egy csapásra a gyógymasszőrünkhöz is beugrottunk egy kis gyúrásra).

Panni munkája eredményeként egy teljesen új (legalábbis küllemében) kiskutyát kaptunk vissza. Íme az eredmény oldalnézetből. 

Elölnézetből.

Hanyattnézetből.

Ez utóbbi kép tegnap készült. Amint látszik bent a házban. Tekintettel ugyanis az időközben bekövetkezett durván őszi időjárásra szegénykém majdnem megfagyott a kis kabátja nélkül. Bár nem vagyunk hívei az állatok házban tartásának, de néha-néha kivételt teszünk. Így három napig Málnuska benti kutya volt. Csak az állatoknál segített, amikor etetés volt, akkor el is intézte ügyes-bajos dolgait, éjszakát nyugodtan végigaludta a kis szőnyegéről el nem mozdulva.

A kutyakozmetikus szerint ahhoz képest, hogy először volt ilyen helyen, nagyon jól tűrte a procedúrát. A nyírás része kimondottan jól ment, a fürdés mondjuk nem nagyon tetszett neki, de azért megoldottuk a segítségemmel. A kocsiút viszont nagyon bestresszelte. Mióta idekerült hozzánk, azaz két éve nem ült autóban. Ráadásul az út alig tartott tovább pár percnél. Most viszont majdnem fél órát utaztunk. Szegénykém csak lihegett és folyt a nyála, amit még sosem tapasztaltunk nála. Remélem elég lesz évente egyszer vinni, most ugyanis a rasztája miatt nullás géppel szinte kopaszra lett nyírva. Így viszont kiderült, hogy milyen arányos és izmos kis teste van ennek a kiskutyának.

Az azért durva volt, hogy amikor hazahoztuk az új kinézet és a teljesen idegen szag miatt a  cicák nem ismerték meg. Fújtak rá veszettül, holott a legnagyobb cimborák. Azért a fiúk hamar rájöttek, hogy miről is van szó. A kislány cica, Jázmin viszont még két nap múlva is fújt rá. Végül "békítő tárgyalásokat" tartottam, ami abból állt, hogy vagy 20 percig ültem kint velük úgy, hogy egyik kezemmel Jázmint, másikkal Málnát símogattam, közben pedig a viszolygó felet próbáltam közelíteni és végül megtört a jég.

Itt már szent a béke.

2. Fejezt, avagy a cicák fogynak csak egyre fogynak

Sajnos az a szomorú tényállás, hogy már az anyacicánk sincs meg. A mami volt a legnagyobb vadász, tehát bizonyára nagy területet járt be. Ott pedig bármi történhetett, róka, sakál, mérgezett kaja, kóbor kutyák. A lényeg a lényeg, hogy most már több, mint négy hete eltűnt. Az elején még reménykedtünk, nála előfordult, hogy több étkezést kihagyott, gondolom mivel a zsákmánnyal teleette magát, nem volt szüksége az általunk adott ételre. Két hét után viszont be kellett látnunk, hogy őt is elveszítettük. Így a cicacsalád négy főre apadt.

Apa cica és ...

... a három gyerek: D`Artagnan,

Porthos,

 és Jázmin.

A gyerekek rendszeresen vadásznak. Gyík, béka, bogár nincs biztonságban. Itt a mezőn nálunk rengeteg tücsök van, tök jó pofák, ahogy a kicsik hosszú percekig ülnek  és merednek a kis lyukakra  (amiben a tücsök lakik) arra várva, mikor bukkan ki a lakója. Majd, ha ez megtörtént, jóízűen el is ropogtatják őket.


3. Fejezet, avagy Kancsi és az ő depressziója

Józsi kecske halála után  kan malacunk lakótárs nélkül maradt. Nyilván az sem tett neki jót, hogy látja a többieket szabadon grasszálni, meg hogy a csajok kelletik magukat az orra előtt, ő meg nem fér hozzájuk.

Ami a kiengedés részét érinti korábban volt, hogy esténként kiengedtük, de akkor napokra eltűnt és mindig valamilyen harci sérüléssel tért haza, úgyhogy erről leszoktunk. Inkább szedünk neki egy-két maroknyi csalánt, hogy kicsit változatosabban egyen, meg avval elmolyol egy darabig. A korlátozott szaporodás érdekében meg nyilvánvalóan nem engedhetjük állandóan a lányok közé.

Mindez odavezetett, hogy teljesen elveszítette az étvágyát. Volt, hogy hozzá sem nyúlt az adagjához, vagy csak épphogy belenyalt. Egyre csak fogyott és fogyott.

A tavasz oltások jegyében kapott féreghajtót, mondjuk szomszédunk és Gábor ketten kellett, hogy rátérdeljenk és az oldalpáncéljai miatt alig tudták megszúrni, de azért végül sikerült.

Végül úgy adódott, hogy talán az ól takarítása közben ő ki lett zárva a külső villanypásztoros részbe, a kisebbik fiacskája (a nyöszörgös) meg betévedt a karámba, mi meg jól be is csuktuk. Azóta a papájával lakik. A legnyüzögébb és legkisebb gyerek, talán itt, hogy nem kell az ételért versengenie majd ő is kicsit összeszedi magát.

Kicsit tartottunk tőle, hogy apamalac mit szól a társasághoz, de úgy látjuk elég békésen elvannak. Az étvágy növelése érdekében a társaságon kívül bevetettünk egy vaníliás illatú és ízű táplálékkiegészítőt. Az eredmény nem is maradt el, szépen visszaszedte az elvesztett súlyát és most nagy étvággyal eszik mindkettő. Az utóbbi két étkezésbe már nem is kevertem be a vaníliás port , mégis minden elfogyott az utolsó falatig,



"Mr. Houdini" újabb akciói miatt (szabályosan kettéharapja a léceket, botokat, amik a karámot alkotják) végül bevetettük ezt a maradék vashálót, hogy bent tartsuk a fiút.




4. Fejezet avagy Malacok szabadlábon 

Tavaly nyáron meguntuk, hogy a malacok mindent széttúrnak és szobafogságot rendeltünk el. Viszont be kellett látnunk, hogy a villanypásztorral lekerített terület nem elegendő ennyi állatanak, így pár hete ismét kijárnak legelészni. 

A vonatozás, mint szabadidős elfoglaltság gyakori. A tizenhét disznóból egy kan, kettő ártány, marad 14 nőstény malac. Háromhetente ivarzanak, ezért szinte mindig van egy-kettő, amelyik kívánós kedvében van. Ilyenkor egymást ugrálják és van hogy hosszú percekig tartják ezt a pozíciót esetleg mászkálnak is közben.

A legmelegebb órákban azután dőlnek szerte-széjjel. Ki erre, ...

... ki arra.

Nagyon tetszik nekik az a homokos rész, ahol egykor a medence állt.

Gondolom jól átmelegszik a homok, meg még puha is, így kellemesen esik benne a fekvés.

Hát ezt muszáj volt lekapnom. A kis dagadt segge már nem nagyon fért be, vagy nem akart beljebb mászni. Mindenesetre nagyon édes, ahogy a  két hátsó lábát hátra nyújtja.

A tavaszi nagytakarítás jegyében az összes malac le lett permetezve Neostomosannal, ez egy olyan készítmény, ami mindenféle élősködő ellen jó. Tavaly nagyon elszaporodtak a bolhák, most ugyan nemigen láttunk bennük, de inkább elébe mentünk a problémának. Remélem, így megússzuk a nagy inváziót.

5. Fejezet, avagy Aggódás a kecskékért

Nem tudom tavaly ősszel és idén télen mi történt a kecskéinkkel, mindenesetre a tervezett szaporulat elmaradt. Hat anyakecskénk van meg egy szerintem fejlődésben kissé visszamaradt gödölyénk. Az eredmény:
- Lolánál koraszülés volt január végén, a gidák nem maradtak meg,
- Lulu, a húga egészséges bak gidát ellett február közepén
- Lili, az anyjuk húsvét vasárnap szintén koraszülés, egy gida, nem maradt meg
- a többiek részéről semmi, nulla nudli.

Lehet, hogy ebben már benne van, hogy a bakkecske nem volt egészséges, nem tudom. Lényeg, hogy kecsketejjel, sajttal idén sem nagyon kell foglalkoznunk. Sőt már ott tartottunk, hogy örülünk, ha egyáltalán megmarad az állomány.

Nem tudjuk, miért, de húsvétra olyan állapotba kerültek, annyira lesoványodtak, hogy én már a legrosszabbtól tartottam. Pedig igazán mindent megtettünk, hogy jó kondícióban legyenek.

Idén télen szerencsére kitartott a szénánk és a szalmánk, amit a kecskék egyforma lelkesedéssel fogyasztottak. Plusz vettünk még egy nagy körbála lucernát is. Tél vége felé elkezdtük őket abrakoltatni is, hogy a kondíciójukat még jobban feljavítsuk. Kaptak vitaminokat, volt sójuk, szóval minden, amire szükségük volt.

Már március végén megkapták a féreghajtás elleni gyógyszert. A tavalyi tapasztalotokból kiindulva most nem por alakút, hanem injekció formájában más hatóanyaggal. Tavaly ugyani hármat veszítettünk el, mert nem a megfelelő féreghajtót kapták.

Ennek ellenére egyre csak soványodtak, húsvétra már úgy néztek ki, mint valami menekült tábor lakói, kint az összes borda, horpasz beesve, gerincük vág mint a penge. Ezért húsvét után megismételtük a féreghajtást plusz kaptak injekcióban vitamint, meg még mi is vettünk külön a takarmányba keverhető vitamint. Közben a vegetáció is beindult, úgyhogy azt sem tudják, hova kapjanak, mikor kiengedjük őket.

Tegnap reggel a kiengedés pillanatában. Rohan az egész banda legelni.

Egyik kedvencük a galagonya bokor. Alulról szépen karbantartják.

Lulu az egyetlen anyácska jelenleg, ő volt az egyetlen, aki nem passzolt le.

Kicsi fia, immár töketlenül. Másfél hónapja le lettek gumizva a kis golyói (kecskéknél, birkáknál szokás), amik szépen leszáradtak és végül lepottyantak. Egyelőre még nem tudjuk mi lesz a sorsa. Most még egy cuki kiskecske, és mivel ő az egyetlen ezért agyon van szeretgetve.

Talán most már kijelenthetem, hogy túl vagyunk a krízisen. Az elmúlt két hétben minden kecske szépen kigömbölyödött. Jó általános állapotban  vannak, Tündért leszámítva, akinek valami borzasztóan néz ki a bundája. Nálunk tapasztaltabb állattartó szomszédaink szerint valamilyen atka. Úgyhogy a kecskék is le lettek fújva Neostomosannal. Tündérnél ismételtük a kezelést. Gondolom az azért hónapokba telik, mire a bundája rendbe jön.

Állatseregleti körképünket ezzel zárom. Hamarosan újra jelentkezem, ezúttal a szalmaházépítéssel kapcsolatos tapasztalatokat gondoltam összegezni.