A tavaszi zsongás beindult

Az egyik januári bejegyzésemben írtam azt, hogy  "január, február, itt a nyár" és nem sokat tévedtem. A héten két napra ha nem is nyári, de késő tavaszi időben volt részünk több, mint 20 fokos meleggel, amikor már rövid ujjúban tudtunk tevékenykedni szabadtéren. De nem csak ezeken a napokon, hanem a többin is igen intenzív munka folyt itt nálunk a birtokon, így egy eredményekben gazdag hét van mögöttünk. De nézzük sorban, hogy mi mindent sikerült ez alatt az öt nap alatt elvégeznünk.

A tölgyesben még mindig volt (és még van) egy csomó tűzifának való fa. Hétfőn reggel úgy indítottunk, hogy kihoztunk még egy pótkocsival. A legnagyobb fogás ez az egykori fenyőfa torzó volt.

Szegény láncfűrész megküzdött vele, míg a belül még kőkemény rönköt átvágta.

A mi hű kis társunk, Málna persze ott volt a közelben és ilyen aranyosan megpihent az egyik tölgyfa tövében.

Lassan tele a kocsi, indulunk és  menet közben felpakoltuk, amit még találtunk, ágakat, tuskókat.

Gyakorlatilag ebben az évben már csak ilyen "talált" fával fűtöttünk, úgyhogy a szezonra szánt, két éve száradó akácfánkból megmaradt 3-4 m3-nyi.

Miután a fát lepakoltuk, emberem elindult a közeli agyagbányába egy rakomány földért, hogy végre be tudjuk temetni a kút melletti üreget. Pechjére a talaj úgy fel volt ázva, hogy munkagéppel nem lehetett bemenni a területre. Pedig az volt az elképzelés, hogy a markoló egy fél köbméternyit kb. egy perc alatt odapottyant az utánfutóra és már jöhet is haza. Így maradt a jó öreg lapátolási módszer.

Amíg az emberem távol volt én is próbáltam ügyintézni, mégpedig kecske féreghajtás ügyben. Korábban már megbeszéltem szintén kecskés szomszédainkkal, hogy átjönnek és lekezeljük a mieinket is, de eddig nem értek ide. Most viszont mondták, hogy fél órán belül itt vannak. 

Tehát jöttek és háromféle szerrel (egy szuri, két szájon át) mindenféle féreg ellen le lettek kezelve. Egyébként a tavalyi évhez képest sokkal jobb állapotban vészelték át a telet a kecskéink. Ennyit számított, hogy idén hihetetlenül jó minőségű széna állt szinten korlátlan mennyiségben rendelkezésre.

A kecskék féreghajtása után megkezdtük a kút melletti üreg feltöltését.

Telik a gödör, de persze egy adag nem volt elég. Menet közben kiderült, hogy szomszédainknál  van mindenféle tölteléknek való talaj (kicsit törmelékes, meg kitűnő termőtalaj is), így a következő két fordulóval már tőlük hoztuk. (Mégsem kellett  50 km-t autózni kanyaronként.)

Eltűnt végre az egész kutat körbeölelő üreg. A füvesítés a napokban meg történik.

Szintén régóta húzódó feladat volt, hogy az istállónál a villanyvezeték be tudjon kerülni az épületbe.  Először a téli fagyok miatt nem lehetett ásni, azután a kezét zúzta össze a gazda. Most azonban végre neki tudott állni.

Az alapásáshoz hasonlóan ez egy igen kínkeserves munka volt a rengeteg törmelék meg gyökér miatt. De az igazán fogós feladat a villanyszerelő által korábban leütött földelés kihúzása volt. Amennyire lehetett körbe ásta, majd gondolta, hogy a traktor emelőjével kihúzza. Először dróttal próbálta meg a rögzítést, az elpattant, után egy láncot erősített rá, az  is el pattant. Végül egy spanifer segítségével úgy 1,5 órányi munkával tudta végre kihúzni a kb. 2 méteres vaspálcát. Most már jöhet a villanyszerelő.

A hatalmas februári szélviharok nálunk is okoztak némi-nemű kárt. Megbontották a kecskeól és az újonnan épült malacól tetejét, sőt még a házunkról is lesodorta az utolsó (fél)kúpcserepet.

A kecskeól teteje természetesen azonnal ki lett javítva, ahogy a gazda hazaért, de a malacólhoz nem értünk oda. A pár darab törött cserepet leszámítva azonban az egész kis épület jól átvészelte a telet. 

Most az egyben maradt cserepek visszakerültek a helyükre, a törötteket pótoltuk. 

Valamint  három oldalról deszkákat rögzítettünk fel, amik megakadályozzák, hogy a szél bele tudjon kapni a cserépbe.

Szóval a favázas agyagborítású ólacska jól vizsgázott. Hoztunk ide is egy adag agyagot, amivel majd a nagy repedéseket még betapasztjuk. Legközelebb majd innen folytatjuk.

Szerencsére kúpcserépből maradt néhány tartalékunk, így azt is pótolni tudtuk.

Már tavaly április óta hivatalosan itteni lakosok vagyunk, de postaláda beszerzése csak a múlt hónapban történt meg még a disznóvágás előtt, de persze a felrögzítésére már nem jutott idő. Most végre ez is megtörtént.

A soron következő nagy projekt a tavaszi nagytakarítás volt az ólakban. Az ősz-tél folyamán felhalmozódott kb. 30-40 cm vastag almot ki kellett hordani az ólakból. Ez különösen a kecskeólban volt embert próbáló feladat, ahol az egész cucc össze volt filcesedve. Nekem sikerült még a vasvilla egyik ágát is elgörbítenem, amikor meg próbáltam felfeszegetni az anyagot.

Ráadásul a kocsival csak a karám előtt lehet megállni, így minden egyes villányi anyaggal tíz métereket kellett sétálni.

Hogy ne legyen annyira megerőltető, ezért a takarítást felváltva végeztük más tevékenységekkel két napra elosztva. Délelőtt egy kocsi, délután egy kocsi, majd másnap ismétlés. Így végül két nap alatt sikerült valamennyi ól teljes kitakarítása.

A kecskeól teljesen kipucolva a talajig.

Megtörtént a meszes fertőtlenítés és bekerült a friss alom.

A szénarács alatt is felszedtünk mindent karámon belül és kívül is. Egyébként innen februárban már ki lett víve vagy négy kocsival. Mert a kecskék már kb. egy fél méteres dombon állva ettek inkább lehajolva.

A ganézással párhuzamosan a kerti munkálatokat is  megkezdtük. Itt a magvetéshez kellett a talajt előkészíteni. Hosszútávú célunk, hogy áttérjünk a mélymulcsos kertművelésre. Ennek érdekében tavaly egy kisebb területen ki is alakítottunk egy ilyen ágyást. 

Most a szalmát félrekotorva nedves, porhanyós földet találtam. amibe már lehet a magokat vetni.

Nyilván ez még nem elegendő az idei veteményezéshez, ezért a maradék területet elő kellett készíteni a magok fogadására.  A fenti ok miatt viszont nem akartunk beruházni egy rotációs kapára, ezért évek óta kölcsön géppel oldottuk meg ezt a feladatot.

Mivel helyben nem akadt ilyen gép, ezért a kőművesünkkel vettük fel a kapcsolatot, aki már két éve önzetlenül rendelkezésünkre bocsátja a gépet. Tavaly egyébként ő volt az aki, az erdősítésre váró mocsaras területet kitisztította az ott lévő famennyiségért, viszont azóta sem talált senkit, aki el tudta volna vinni a maradék fát, bár vagy tízen ígérték meg neki. Nekünk is útban lett volna hamarosan, ezért megállapodtunk, hogy Gábor elvisz egy fuvarral, elhozza a rotakapát, majd másnap eljön ő  is, felpakolja a maradék fát az utánfutóra és a saját kocsijával meg haza tudja vinni a gépet. Így mindenki jól járt. 

Nekünk ilyen szép lett a kertünk.

Neki pedig végre haza került a tűzifája.

Az őszi veteményem szépen alakul. A hagyma mellett végre a fokhagyma is kibújt. Úgy néz ki, hogy itt az őszi fokhagyma vetése működik.

A 10 napja palántának vetett magocskáim is beindultak a jó melegnek és a bőséges napfénynek hála.

Van egy pár pohár, amiből eddig még nem bújt ki semmi. Ha hétfőig nem lesz változás, akkor azokat újra vetem.

A fűszeres ládikáimat is frissíteni kell. Egyelőre egy bazsalikom, egy citromfű és egy rozmaring lesz hamarosan kiültetve.

A fentebb felsorolt feladatokat hétfőtől csütörtökig sikerült kipipálnunk és mivel jövő héten egy új, nagyobb projektbe kezdünk (hogy mibe az legyen meglepetés), ezért pénteken beszerző körútra indultunk. Megvettük a faanyagon kívül szükséges egyéb alapanyagokat, s egyben feltöltöttük az élelmiszer készleteinket egy hónapra (mi így csináljuk két éve, nem a járvány miatt vásároltunk egy hónapra elegendő készleteket). Ezenkívül megrendeltük a csatornát a kerti konyhára és malacólra. Előbbinél addig nem lehet a terepet rendezni és füvesíteni, amíg az eső elvezetés nincs megoldva. Utóbbinál pedig a malacok itatását részben esővízből akarjuk megoldani.

Szóval ennyi minden sikerült ezen a héten. Jövő héten gőzerővel folytatjuk tovább. 

Persze rajtunk kívül  a természet is beindult. Zöldbe borult a legelő.

A barkák már szinte teljesen elvirágoztak, viszont a fosóka fáink most indultak be. Kezdik kibontani a virágaikat.

Végezetül jöjjön néhány kép az állatseregletről. 

Az egyik cukker mindössze fél éves kismalac elheverészett az általuk kitúrt gödörben.

Ez egy nagyobbacska (1,5 éves) ugyanabban az immár vízzel töltött gödörben mártózik a márciusi "hőségben".

Egyébként olyan kis piszkok, mert hiába töltjük fel a gödröket, hogy legyen miben dagonyázniuk, csak azért is kiborogatják az összes létező vizes edényüket.

Ez miatt kellene minél előbb leköltözniük az erdőbe. Lassan leásnak a Föld golyó túloldalára.

A "Fekete Sereg" túr, napozik vagy legelészik.

Balról a kismama (reméljük ezúttal minden rendben lesz a malackákkal), jobbra pedig a papa.

Kecskék hátulnézetből. Középen Bendegúz, aki még mindig elég pici, de azért próbálkozik.

Jobb oldalt szélen Lilike, rajta már igencsak látszik az állapota. Reméljük, hogy a másik két anyuka is hamarosan szaporulattal örvendeztet meg minket.

Eheti beszámolóm végére értem. Remélem jövő héten is velem tartotok.

Erdészeti és kertészeti munkálatok

Az erdősítési munkálatokkal kapcsolatosan történt némi-nemű előrelepés a legutóbbi bejelentkezésem óta, ugyanis számunkra igen meglepően az erdészeti hatóság a rendelkezésére álló 60 nap helyett 11 nap alatt meghozta határozatát, hogy indokolt a vadvédelmi kerítés építése. A következő lépés, hogy a vadgazdálkodóval fel kell venni a kapcsolatot, ugyanis a két félnek (erdőgazdálkodó és vadgazdálkodó) közösen kell állnia a kerítésépítés költségét. 

Mivel nem kis összegről van szó (legalábbis számunkra ez egy igen jelentős összeg) ezért felvettem a kapcsolatot az illetékes erdésszel most várom a nyomtatványt, amin be kell jelenteni az igényt a hozzájárulásra. Közben meg is érkezett a megállapodás, ami alapján a vadgazdálkodó a kerítés megépítése után utólagosan fizet folyóméterenként egy meghatározott összeget.

Amíg várakoztunk mi is folytattuk a terület kipucolását. Ugyanis nagyon sok tuskó, száraz ág, kidőlt fa van a területen, ami kitűnően ég a kályhánkban.

Ezért két pótkocsinyival ki is hoztunk. Amelyik tuskó befér a kályhaajtón az így megy is be egészbe, csak  a túl-méreteseket darabolta az emberem.

A szomszéd vállalkozó februárban már kétszer kísérletet tett, hogy területet az aljnövényzettől megtisztítsa, de mindkétszer valami műszaki probléma adódott a traktorral, így ez a feladata is hátra van még. Az aljnövényzet egy részét a nagy traktor szártépőjével ki lehet pucolni.

Azért egy MTZ kicsit izmosabb a feladathoz, mint a mi TZ4K-nk, de a tuskók azért ezt is legyőzik.

A héten újból folytatta miután a traktor megjavult, erre megint elkapott egy tuskót és tört a kés. Folytatás talán a hétvégén.

Sajnos van néhány beteg tölgyfa, amire egészségügyi vágási engedélyt kell kérnünk. Bizony még egy nyilvánvalóan beteg fát sem lehet csak úgy kivágni. Most még talán  a törzs egy része megmenthető bútor vagy épületfának, a beteg részek plusz az ágak meg jók lesznek tűzifának. Később, ha már megépül a kerítés és a csemeték is el lesznek ültetve nehézségekbe ütközne a kivágásuk, ha meg maguktól dőlnek ki, nagy kárt tudnának okozni.

Van olyan, amelyiknél látszólag egy méterig terjed a betegség.

Van ahol ennél magasabbra.

Februárban sem úsztuk meg a nagy esőket. A hétfői felhőszakadás után az úton is végig állt a víz, a patak is telítődött. A patakunk pedig jelenleg így néz ki.

Néhol ki is lépett a medréből.

Boróka a kedvező lehetőséget észlelve egy kis lábáztatás erejéig ezt ki is használta.

Jó lenne, ha ezt a vízmennyiséget egész évben tudná tartani.

Március harmadikával hivatalosan megnyitottam a kertészeti idényt. Levarázsoltam a padlásról a magvetéshez való edénykéimet. Hoztam egy kis palántaföldet a két év alatt a ganédombból csodálatos termőtalajjá alakult földkupacból és a magocskák is bekerültek a helyükre.

Hozzávalók a majdani palántákhoz: jó minőségű termőtalaj, sok-sok mindenféle mag (ezeket én növénycsoportonként szortírozom úgy mint gyökérzöldség, tökfélék, káposztafélék, saláták stb. stb. így ilyenkor sokkal gyorsabban megy a vetés), mindenféle edénykék, pálcikák, toll, kis lapát.

Szorgalmas kertművelő kollégám. Az egy vödörnyi földben legalább 3-4 gilisztát találtam.

Kihasználtam a két balkonládát is, ami a korábbi vetési sikertelenség után üresen állt. Többféle paprika mag került beléjük.

Az összes létező edénykét megtöltöttem. Paprikán kívül többféle paradicsom, káposzta, karfiol, karalábé, rebarbara, padlizsán került a földbe.

Tavalyi kudarcból okulva beköltöztettem őket a házba, a délre és a nyugatra néző ablakpárkányokon gyűjthetik magukba a sok napfényt.

Most megkezdődik a várakozás. Kis spricnivel naponta permetezem a földjüket, hogy nehogy kiszáradjanak. Remélem eredményesebb leszek palántanevelésben, mint tavaly. Később is vetettem a magokat és kint tároltam őket. Ez hiba volt. A tavalyi őszies tavasz nem kedvezett a fejlődésüknek. Sok ki sem bújt, ami meg kikelt nagyon apróka volt.

Disznóvágások evolúciója Málnáskertben

Az elmúlt két év két hónap alatt hat disznóvágás történt itt a birtokon. A helyzet az, hogy nincs két egyforma: csaknem mindig más az állatok száma, a résztvevők, a körülmények. Én mégis egy határozott fejlődést látok a folyamatban.

A legelső vágás 2017 decemberében volt. Egyetlen csüngőhasú és három ember részvételével zajlott. Kettőnkön kívül csak apukám volt jelen. Az emberem mindenféle korábbi tapasztalat nélkül elvégezte a hentesi munkákat és ő  volt az, aki a jószág életét elvette. Bár a zsigerek kivétele nem  volt problémamentes.

Ekkor csak húst hagytunk meg,  valamint füstölt sonka és szalonna, némi töpörtyű készült. A sonkák formázása, sóban pácolása mind az emberem műve volt. A füstölés még a szomszédban történt. A feldolgozás pedig egy 80x80-as asztalon zajlott. Viszont a rákövetkező húsvétkor már saját sonkát tudtunk az asztalra tenni, ami nagyon ízletesre sikerült. 

A másodikra 2018 februárjában került sor. Ezúttal két malac volt terítéken és a csapat kiegészült az emberem nagynénijével, akinek nagy gyakorlata van bontás és úgy általában disznóvágás terén. A terv az volt, hogy Nenus bont és magyaráz, a gazda meg figyel és tanul. Viszont a levágásra megkértük fiatal szomszédainkat, mert a gazda rájött, hogy ha lehet, ezt a részét kihagyná. Így is nehéz, hogy ott kell lenni, de legalább a kést ne ő fogja. 

Bár azt hittük felkészültünk, de menet közben kiderült, hogy nagyot tévedtünk. Rengeteg komplikáció volt (aki kíváncsi a részletekre 2018 februári bejegyzések között megtalálja). Kevés volt az edény,  fűszer, a bél, nem volt jó a daráló. Végül persze azért mindent megoldottunk, de csak másnapra tudtuk betölteni a maradék tölteléket, miután pótoltuk a hiányzó dolgokat. A feldolgozás még mindig az egy szem kicsi asztalon történt. 

Fenti hiányosságokból  kiindulva a következő vágásra nagyon fel akartunk készülni. Beszereztünk bontóasztalt, teknőket és rengeteg ládát. Vettünk annyi fűszert és belet, hogy még két másik vágásra elég lett. A felállás viszont változott, jött egy hivatásos hentes. Viszont úgy gondoltuk, ha az előző vágáson két malaccal elboldogultunk négyen, akkor most, hogy hentes jön, három is menni fog. A három jószágra öten jutottunk: gazdák, apukám, egy barátunk és a hentes.

A harmadik vágás 2018 decemberében esett meg. Eddigre már elkészül a kerti konyhánk a füstölővel együtt, így legalább fedett helyen tudtunk dolgozni. Viszont a hentes ellenére is maratonira sikeredett az egész procedúra. Hajnali fél háromra végeztünk a betöltéssel és az abálással, mivel a hentes darálója menet közben megadta magát és talán a három malac egy napra kicsit sok volt, még ha vietnamiak is voltak. Ráadásul anyagilag sem érte meg, mert igen vastagon fogott a hentes bácsi ceruzája. Viszont a füstölni való termékeket ezúttal már a saját füstölőnkben készíthettük.

2019 februárjában újabb disznóvágásra került sor, szám szerint a negyedikre. Új év új felállás: ezúttal rajtunk kívül besegített apukám, anyukám, sógorunk és ismét Gábor nagynénije lett a fő szakértő. Visszatértünk a két malacos verzióhoz. Ezúttal viszont az emberem végezte a bontást, Nenus csak magyarázott. Nagyon sikeresnek éreztük az egészet: jó hangulatban zajlott, 19,30-kor már a vacsora asztalnál ültünk úgy, hogy minden be volt töltve (kolbász, hurkák, disznósajt). Csak a zsír kisütése maradt másnapra.

Azután jött egy nagy szünet, mivel a 2019. év igen katasztrofális volt az állataink szempontjából. Márciusban elment egy komplett alom malac, május végén meg kényszervágást kellett végeznünk az egyik vemhes kocán, akinél komplikációk adódtak. Így viszont legalább a húst meg tudtuk menteni, viszont a fagyasztónk úgy tele lett, hogy az évben már nem volt érdemes vágni. Így az ötödik disznóvágásra ez év januárjában került sor.

Mivel a legutóbbi csapat nagyon bevált, ezért ismét ez a felállás gyűlt össze a nagy napra. A disznóvágás viszont kiegészült két kecske levágásával is, ami már előző nap megtörtént. A hús kicsontozva, darálásra  és betöltésre várva. Ez elég friss esemény és részletesen beszámoltam róla nem is olyan régen, úgyhogy tovább nem is szaporítom a szót evvel kapcsolatosan.

Viszont az utolsó (hatodik) eseményre alig több, mint egy hete került sor, ami feltette az i-re a pontot. Mivel Gábor nagynénijét a legutóbbi vágás nagyon megviselte (a sok állást nem bírja a dereka) ezért maximum tanácsadóként szerettük volna elhívni, de ő  ezt ezúttal inkább kihagyta. Azért telefonos segítségként rendelkezésre állt és ezt természetesen többször is igénybe vettük a nap folyamán.

A felállás annyiban változott, hogy Nenus helyett egy nagyon jó barátunk jött ismét el, aki már az ominózus hajnalig tartó vágáson is itt volt egyszer. Így számára volt leginkább szembetűnő a fejlődés. Állatok terén viszont ismét  két kecske, két malac várt feldolgozásra.

A januári tapasztalatokból kiindulva nem hagytunk mindent az utolsó napra, így a kecskevágást mindjárt reggel el tudtuk kezdeni. A kicsontozás mellett a darálással is elkészültünk. Most valamivel kevesebb lett a betöltendő mennyiség, mivel az egyik csak egy éves gida volt és belőle húst is hagytunk meg sütni. Különbség még, hogy a nap korábbi keltének köszönhetően majdnem egy órával előbb el tudtunk kezdeni. Ismét a szomszéd pár jött segíteni a leszúrásban, viszont a barátunknak hála, nekem nem kellett jelen lennem ezúttal. Pechünkre a második malac szintén nagyon ragaszkodott az életéhez, megint csak nagyon nehezen akart elmenni.

Viszont a segítőink addigra már neki álltak az első pörzsölésének pucolásának. Végül megérkezett a második malac is. Így felváltva tudtunk perzselni és pucolni, ami meggyorsította a folyamatot. Annyira ügyesek voltunk, hogy ebédre már mind két jószág szét volt bontva, kicsontozva. Az eltevésre váró húsok félre rakva, a zsírnak való felaprítva.

Ezúttal tehát a gazda mindent teljesen önállóan végzett. A kizsigerelést, szétbontást. Nagyon büszke vagyok rá, hogy  Nenus háromszori jelenléte és magyarázásai után ilyen ügyesen megoldotta a feladatot.

Menet közben kialakult egy igen jó kis munkamegosztás: Gábor és a barátunk bontotta a malacot, anyu és apu csontozta a húst, én és a sógorom lefejtettük a maradék kolbásznak való húst és a bőrt a szalonnákról, majd felaprítottuk a sütnivaló zsírt.

Ebéd utánra maradt a darálás, a különféle töltelékek bekeverése és betöltése. Szintén különbség, hogy most nem hagytunk meg sózóba való dolgokat, úgymint sonka, szalonna, hanem minden hús ment a kolbásztöltelékbe. Így bár a kecskehús kevesebb lett, mint januárban, összességében kb. ugyanúgy ötven kilónyi hús lett betöltve kolbásznak és stifoldernek.

Emberem keverte be a kolbásztöltelékeket, anyukám és apukám volt a hurkatöltelék felelős. A töltésnél voltak kisebb nehézségek. Ezúttal a szomszéd töltőjét használtuk, ami nekünk nem vált be. Ez egy fekvő verzió, korábban Nenusék álló töltőjét használtuk. (A következő vágásra egy ilyet fogunk beszerezni, ezenkívül még egy saját daráló kell és akkor komplett lesz a felszerelésünk.) Lényeg, hogy a töltés kicsit lassabban ment mint terveztük, a bél is folyton szakadt. Viszont este 20,00 órára elkészültünk mindennel (a zsír kisütést leszámítva, de az mindig másnapi feladat). Aki olvasta a januári részletesebb beszámolót, talán emlékszik, hogy akkor a kolbász töltés másnapra maradt. Tehát ennyiben is tudtunk javulni.

A hangulat ezúttal is szuper volt. Ebédre  a januárban készült hurka, kolbász volt a menü, vacsorára meg most már hagyomány lett, hogy anyukám készít egy isteni hús levest a jó kis húsos csontokból, sok zöldséggel. Készült még paradicsomszósz, így a leves után a második fogás főtt hús, zöldségekkel és a mártással. Nekünk ennyi pont elég is volt. Persze aznapra is készültem egy jó nagy adag hájas sütivel, ami nagyon népszerűnek bizonyult ismét, valamint egy szép kis kenyérrel, amit az ebédhez fogyasztottunk.

Azóta persze már megértek a januári kolbászkák, így azt is megkóstolhatta mindenki. A kecskekolbász mindenkinek ízlett. Az egyik legnagyobb sonkánk már gazdára is talált, kolbászt és zsírt is sikerült eladni. A szomszédékkal meg tojás-zsír barter ügyletet kötöttünk.

A második adag füstölni való is elkészült. A héten kapta meg a két utolsó füstöt, úgyhogy mehetnek a padlásra, csak előbb még le kell gyártani egy pár rudat, mert az öt rút, ami eddig elég volt most fullon van. Az biztos, hogy  sok pár kolbász, pár tábla szalonna és sonka keresi szerető gazdáját, mert ennyit egy hadsereg sem bírna megenni.

Összefoglalva a két év két hónap alatt a csaknem zéró felszereléstől eljutottunk oda, hogy a darálót és a hurkatöltőt leszámítva  minden eszközünk megvan. A szabad ég alatt való bontástól, hogy elkészült a kerti konyha sparherddel, füstölővel. Az egy darab 80x80-as asztal helyett két darab két méteres asztal áll rendelkezésre. A gazda pedig egy malac szétbontása helyett elbánt kettővel úgy, hogy a belsőségeket sértetlenül ki tudta emelni. A töltelékek bekeverése, betöltése is ment némi telefonos segítséggel. Hát mi ez, ha nem sikertörténet!

Tartsatok velem legközelebb is talán most már vissza tudok térni a heti beszámolók rendszerére. A télnek szerintem búcsút inthetünk, holnap már a naptári tavasz első napjára ébredünk. A birtokon hamarosan beindul az élet ezerrel.

Januári kényszerpihenő

A 2020-as év eddig nem teljesen a terveink szerint alakult, de mindig megpróbálunk alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez és megtalálni a nem várt eseményben is a pozitív dolgokat. 

Az eredeti elképzelés az volt, hogy mivel a január-február eléggé holtszezon a gazdaságban, a szabadidős tevékenységek ugyanis az időjárásból kifolyólag elég korlátozottak, a gazda kamionozzon minél többet, hogy majd a jó idő beköszöntével  többet itthon tudjon lenni. 

Na ez, mindjárt az év elején megdőlt. Ugyanis a tervezett hó eleji indulásból nem lett semmi, pangott a fuvarozós biznisz. Persze mi nem keseredtünk el, amint ez kiderült, átterveztük a disznóvágási projektet, ami eredetileg a hónap második felére lett beütemezve. Mindjárt az előnyeit néztük, hogy akkor legalább hamarabb túl leszünk rajta és már úgy tud elmenni dolgozni, hogy a disznóvágás le van tudva. Meg legalább nem kell még két hétig etetni a jószágokat.

Így hát a hónap első felében le tudtuk az e havi gazdaságbeli nagy feladatot. 

Azután persze csak el kellett mennie dolgozni, de a szokásos két hétből csak egy hét munka lett. Aminek a negyedik napján sikerült egy kisebb üzemi balesetet is elszenvednie az én amúgy nagyon ügyes emberemnek. 

Történt ugyanis, hogy rátelefonáltam napközben egy felmerülő probléma miatt, ami amúgy teljesen ellentétes a szokásainkkal, hiszen nem szoktam munka közben zavarni. Ekkor ő  éppen a platón  ügyködött valamin. A váratlan hívás miatt megijedt, hogy történt velem valami szörnyűség, ezért kapkodni kezdett, aminek az lett a következménye, hogy lezuhant a platóról rá a jobb alkarjára, tenyerére, amit rendesen összezúzott. Így tulajdonképpen nem is volt olyan nagy baj, hogy haza küldték munka híján, mert munkavégzésre úgyis képtelen lett volna. A jobb kezét gyakorlatilag két hétig nem tudta használni.

Itthon jegeléssel (mire nem jó a fagyott zöldborsó a kertből) valamint gyulladáscsökkentő kenőccsel és persze kíméléssel gyógyítottuk a fájó testrészt. Gyakorlatilag két hét táppénz következett. Így az esetlegesen itthon elvégezhető feladatokból sem lett semmi. Igaz a második héten már besegített az állatok körül, de még mindig nagy fájdalmai voltak. 

Szóval a január második fele avval telt, hogy én menedzseltem a sózóban lévő húsokat, "füstölögtem" azaz én füstöltem a kolbászkákat és most már a szalonnák is elkészültek.

Egész szép színük lett.

Ezenkívül elláttam az állatok körüli teendőket, meg sütögettem kenyeret, kalácsot, egyebeket. 

Ezért azután sajnos semmilyen látványos attrakcióról nem tudok beszámolni, sőt elképzelhető, hogy egy kis időre megint visszavonulok, hiszen a semmiről nem lehet beszámolót írni. 

De nem kell elkeseredni, hiszen "január, február, itt a nyár", hamarosan vége a téli szezonnak és akkor megint bepördülünk. Már készülnek a tervek, hogy mit és hogyan, de ez legyen meglepetés.

Közben azért folyamatban van az erdősítési projekt. Végre be lett adva a kerítésterv az erdészeti hatóságnak. Most arra várunk, hogy az összes érintett egyéb hatóság visszajelezzen az erdészetnek és utána kapunk egy papírt, amivel mehetünk az állami erdészeti és vadgazdálkodó céghez, hogy legyen szíves biztosítsa az anyagot a 800 méternyi kerítéshez. A megépíttetése így is a mi gondunk.

A szomszédunk pedig, aki "erdőügyi" vállalkozó, talán a héten ideér a nagy traktorral, hogy a szártépőzést elvégezze a tölgyesben. Utána meg lehet jönni láncfűrésszel, hogy a karvastagságú zanótot kiirtsák. 

Új év új recept főtt krumplival és olaj helyett egy kis disznózsírral.

Nagyon finom lett, bár sajnos kovászt továbbra sem tudtam előállítani így szégyenszemre még mindig élesztővel sütöm a kenyeret. 

A novemberi veteményezési kísérletemből sem lett semmi. Talán emlékeztek: két balkonládába vetettem rukkola és zsázsa magokat. Jelentem nem működik. Szerintem túl kevés volt nekik a fény. Viszont  találtam egy babszemet, amit beledugtam a földbe és pár napja felfedeztem, hogy ki is bújt. Azóta nő, mintha húznák.

Viszont az orchideáim december óta virágoznak. Ezúttal egyszerre mind a három. Igaz, hogy én az a fajta vagyok, aki simogatja, meg dicséri őket.

A héten megint sütögetős kedvemben voltam. Mivel a következő disznóvágásra készülve minél több helyet kell csináljak a fagyasztóban, ezért hájas sütemény készült, aminek már mondhatom igazi szakértőjévé váltam. A több adagnyi fagyasztott hájból így elfogyott két csomag.

Ezúttal lett mákos és lekváros (sárgabarack + eper).

Már leteszteltem a tegnap délutáni kávé mellé fogyasztva. Ezúttal sem csalódtam magamban.

A hájból jutott a kis kétlábú birtoklakóknak is. A maradékból öklömnyi golyókat gyúrtam, amiket darában is megforgattam, majd szépen rögzítettem  a környező bokrokon, fákon.

Amint látjátok már meg is találták a csemegét, ebből már csipegett a jó nép.

Jöjjön még néhány kép az állatseregletről, akik a hét eleji ítéletidő után élvezik a tavaszias napsütést. Szerencsére továbbra is mindenki jól van. Szépek és jó kondícióban vannak.

Napozott, csak észrevette, hogy jövök, akkor kapta fel a fejét.

Tündér és  Maja szintén élvezi a napocskát.

Málna lapos kúszásban.

Boróka szívem. Itt éppen az "Ül!" parancsszó megvalósítása látszik. Na, jó azért párszor el kell ismételni, mire megcsinálja, de azért haladunk. Ja, és a nyalogatásról is sikerült leszoktatni.

Mind az öten párkánydíszként. A kicsi nagyon cuki, csak hisztis. Mint egy csecsemő, kb. 3 óránként enne és ennek az óhajának hangot is ad.

Most nem ígérek semmit a következő olvasmánnyal kapcsolatban. Amint lesz valami érdemleges, arról mindenképpen beszámolok.

A gazda legnehezebb napja

Csodálatos dolog a természetben, a természettel harmóniában, növények és állatok között élni, de mint mindennek, ennek is meg van a sötét oldala. Nevezetesen, amikor az általad nevelt állatoknak elveszed az életét. 

Tudom, hogy mostanában nagyon divatba jött a húsmentes étkezés, meg az állatok életének védelme. Mi azonban a teljességben hiszünk. Növények nélkül nincsenek állatok és állatok nélkül nincsenek növények (hacsak nem alkalmazol műtrágyát, ami meg színtiszta méreg). Ezenkívül mi a vegyes táplálkozás hívei vagyunk. 

A nagyüzemi állattartást mi is elítéljük, mert az állat természetétől teljesen idegen körülmények között tartják őket. Többnyire napot, eget sohasem látnak. Ehhez képest a mi állatainknak nagyon  szép életük van. Viszonylag nagy területen jöhetnek-mehetnek. A kecske legelészhet, a malac turkálhat kedvére. A szokásos évi egy-két féreghajtáson kívül gyógyszert nem látnak, a legelésen kívül csak szemes takarmányt  és konyhai zöld-hulladékot kapnak enni. (A világon előállított összes antibiotikum felét a nagyüzemi körülmények között tartott állatokkal etetik fel.)

Idén azonban ismét eljött az a bizonyos nehéz nap illetve napok. Ugyanis első ízben összekötöttük a disznóvágást a kecskevágással. A terv ugyanis az volt, hogy készítünk kecskekolbászt, ahhoz meg ugye zsírra van szükség, ami meg ugye a malackáknak van.

Január elején kiderült, hogy a gazdának még nem kell mennie sofőrködni, ezért az év második hetére gyorsan leszerveztük a disznóvágást. Jó bevált csapaton ne változtass elvét alkalmazva a legutóbbi résztvevőket toboroztuk össze: anyukám, apukám, sógorunk és Gábor nagynénije meg természetesen a gazdák.

Itt hívom fel érzékenyebb olvasóim figyelmét, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek és szöveg következik. Ezért ők ne olvassanak tovább.

Január második  hete tehát elég zúzósra sikeredett az alábbi menetrenddel:

- kedd: anyagbeszerzés, úgymint belek, hiányzó fűszerek, késgarnitúra;

- szerda: két kecske levágása, kicsontozása;

- csütörtök:két disznó levágása, feldolgozása;

- péntek: kolbász betöltés, zsír kisütés, mosogatás, rámolás.

De a végeredmény önmagáért beszél. No de, lássuk a részleteket. 

A gazda elmondása szerint (bár ezen mindenki csodálkozik) kecskét lelkileg könnyebb vágni, mint malacot. Egyrészt nem olyan kis bújósak, meg játékosak, mint a röfik, tehát nincs olyan erős érzelmi kötődés, másrészt nagyon gyorsan és hang nélkül mennek át a kecske mennyországba. A kiválasztott két kecskének már így is egy évvel hosszabb idő adatott ezen a földön, mert már tavaly szerettük volna levágni őket, csak nem úgy alakultak a dolgok.

A két szarvalt kecskét vágtuk le, akik nem is jó vérvonalból származtak és eléggé gyepálták a többieket. A szerdai nap nagy része tehát ezzel telt. Végül lett 16 kilónyi színtiszta, csaknem zsírmentes kecskehúsunk. A 70-30  %-os  hús-zsír arány miatt ehhez még kellett jó 7 kilónyi zsír, hogy jófajta kolbászt készíthessünk.

A kecskék levágása és feldolgozása mellett a nap másik része azzal telt, hogy mindennel előkészüljünk a másnapi nagy napra. Az alábbi feladatokkal kellett végezni:

- edények, ládák  levarázsolása a padlásról + mosogatás,

- kések, bárdok élezése,

- tűzifa fűrészelés, aprítás (üstházhoz és a sparherd-hez),

- hagyma, fokhagyma pucolás, aprítás,

- kenyérsütés,

- hájas sütemény készítése.

A feladatok közül nyilván nekem jutott a mosogatós, pucolós, főzős-sütős rész. 

Kicsit hosszúra sikeredett a nap, mert végül a gazda éjfélre készült el mindennel. Ebből le is vontuk a tanulságot: nem szabad ennyi mindent az utolsó előtti napra hagyni. 

Persze az utolsó két nap már nem igen tudott aludni. Lelkileg igen megterhelő az a tudat, hogy ölnöd kell, ha enni akarsz. Igaz, hogy a disznók levágásához sikerült beszerveznünk a szomszéd párt, akikkel igen szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. Viszont a kecskékért az emberem volt a felelős. 

Tehát a malacokat végül a szomszéd gazda szúrta le, de a lefogásban segítenünk kellett. A második malac ráadásul nagyon ragaszkodott az életéhez, nagyon sokáig tartott mire végleg elment. 

Az időközben  megérkezett segítőcsapat itt kapcsolódott be a folyamatba.

Először nyilván a perzselés, pucolás következett. A fényképek kedvenc sógorom közreműködésével készültek. Ugyanis egyik gazdának sem volt egy másodperce sem arra, hogy bármilyen képrögzítő eszközt alkalmazzon. Én mint fő lóti-futi állandóan mozgásban voltam. Állatokat elláttam, vizet hordtam, meg minden egyebet, ami kellett. Szabad pillanataimban meg bekapcsolódtam, amibe lehetett. Pucolás, darabolás stb. stb. A gazda pedig teljesen egyedül ellátta egy hentes feladatát. Nenus szóbeli irányításával ő  bontotta szét mindkét malacot.

Az egyik malac  igen nagyra sikeredett, legalábbis vietnami mércével mérve. Megvolt nagyjából egy mázsa (amúgy 70-80 kiló a vágósúlyuk). Ez egy herélt disznó, azaz ártány volt. Jellemző rájuk, hogy adott idő alatt jobban gyarapodnak.

Rénfa híján egyelőre így tudtuk megoldani a malac fellógatását. 

Sonka formázás folyamatban.

A tavalyi év tapasztalatából kiindulva úgy döntöttünk, hogy a töltelékek bekeverését és a töltést bent a házban csináljuk. Estére ugyanis annyira lehűlt az idő, hogy a töltelék megdermedt és ez megnehezítette a dolgokat, mivel folyton szakadt a bél. 

Igaz, hogy a legutóbbi vágáshoz képest most volt két kecske is, plusz az egyik malac túlsúlyos volt, de tény, ami tény, hogy igencsak megcsúsztunk a munkálatokkal. Az ötfajta töltelék bekeverése (kecskekolbász, disznókolbász, disznósajt, májas hurka, véres hurka) úgy elhúzódott, hogy végül csak a hurkákat tudtuk a vágás napján betölteni, hiszen azokat még abálni is kellett.

Ez a nemes feladat apukámnak és nekem jutott. Úgyhogy amíg a többiek a jó melegben töltögették a hurkákat, mi már az első adaggal kint voltunk. Este 7-kor került az abalébe a disznósajt, aminek kellett két óra. Közben adagonként érkeztek a hurkák. Ezeknek elég volt pár perc és már lehetett is kivenni őket, hogy hűljenek.

Végül este kilenc körül ért véget számunkra a szabad levegős program. Utána jöhetett a jól megérdemelt vacsora egy jófajta disznótoros húsleves formájában, kis főtt hús és paradicsommártás kíséretében. Ezúttal ismét anyukám volt a szakácsnő.

Másnapra maradt a kolbász betöltése és a zsír kisütése. Apukám és Nenus maradtak még segíteni. Így fél egyre kész is voltunk mindennel. A zsír kisütése mellett a mosogatás és a rámolás nagy része is megtörtént. Bár most olyan nagyon nem rámoltunk el, hiszen februárban ismétlés következik.

Még szerencse, hogy ilyen nagy füstölőt építettünk, mert bizony dugig lett. Elöl a két disznósajt és pár karika májas hurka lóg. Ezek csak két füstöt kaptak.

Utána kicsit szellősebben lehetett a kolbászokat pakolni. Bár még így is elég sűrűen vannak.

Most már a padláson lógicsálnak. Megszámoltam őket: 58 pár lett. Ez a mennyiség már egyszerre nem is igen fér bele az optikába. 

A hat rúdból öt tele is lett. Kénytelenek leszünk újabb rudakat gyártani a következő vágásra.

Igaz vannak egészen rövidkék is (azért kicsit most is szakadt a bél). Azóta már mindkét fajta kolbászt leteszteltük és meg vagyunk elégedve az eredménnyel. Igaz, hogy még kicsit nyersek, de már most nagyon finomak. A süni való kolbász és a hurkák is jól sikerültek.

Kecskekolbász szekció. Szép mennyiség lett belőle.

Időközben a vékonyabb szalonnák már felkerültek a füstre. Tavalyi tapasztalat ugyanis az volt, hogy némelyiknek már sok volt a három hét a sózóban.

A sonkák, csülkök, vastagabb szalonnák még ázkolódnak egy darabig. Igaz, hogy rekord méretű 7,5 kilogrammos sonkái lettek az ártánynak. (Eddig ált. 3,5 kg-os volt egy sonka.)

Ezúttal is nagyon hálásak vagyunk minden résztvevőnek. Nagyon jó, hogy ilyenkor össze tud fogni a család és nem maradtunk magunkra. Hiába azért egy disznóvágás nem kétemberes feladat (pláne, hogy 2 kecske és 2 malac volt a napi program).