Málnáskerti túra

 

Az összes hónap közül nekem a május a kedvencem. Szerintem a birtok is ilyenkor mutatja a legszebb arcát. Ezért kipattant a fejemből, hogy mi lenne, ha egy kis virtuális sétára vinnélek benneteket Málnáskertben. 

Ennek érdekében május 8-án tettem egy nagy körsétát és "bejártam e hon minden zegét-zugát" és készítettem egy csomó fényképet.

A túrát stílusosan a majdani főbejáratnál kezdtem, ami most még ezt a képet mutatja. Egyelőre kicsit dzsungeles, a kaput is alig bírtam kinyitni. Két elmaradhatatlan kísérőm természetesen a túra egészén velem tartott. 

A kapun belépve néhány tíz méter után egy beton alapzatra bukkanunk. Ez kérem szépen a majdani garázs 6 éve elkészült beton alapzata. A felépítmény még várat magára. Talán ez év végére elkészül, hogy szegény kocsink végre ne a csillaggarázsban töltse a szabad idejét. 

A terv ugyanis az, hogy a birtok területén minimalizálni akarjuk az autós forgalmat. A majdani látogatók is a kapun kívül tudnak majd parkolni és innen indulhat a séta. 

A "garázst" elhagyva mindjárt a napelemekbe botlunk, melyek üzembiztosan lassan 6 éve látják el elektromos árammal a birtokot. Viszont úgy néz ki, hogy nem ússzuk meg a bővítést, a további létesítmények és a majdani asztalos műhely szükségleteire már nem lesz elegendő a rendszer kapacitása. 

A tavaly kivágott tölgyfa törzsek egy része még mindig ott fekszik, ahová tavaly vontatták őket, a napelemek mögött. Idén most már muszáj lesz felfűrészeltetni a fákat. Szerencsére mivel tölgyből vannak, az időjárás és a víz nem tett kárt bennük eddig, de persze jobb lenne, ha  minél előbb rakatokba rakva tudna száradni az anyag. 

A tölgyfarönkök mögött a háttérben már látszik is a vadvédelmi kerítés bejárata, amely a tavaly telepített csemetést védi. 

Itt pedig már a kerítés túlsó oldalán vagyunk, a  dombtetőn. Ezen a területen 1.100 darab akáccsemete lett elültetve tavaly, amit idén már 200 darabbal megpótoltunk. De ősszel további pótlásra lesz szükség. 

A csemetékből itt persze nem látszik semmi. Egyrészt az akác ekkor még nem bontott levelet, másrészt az aljnövényzet közel akkora, mint a csemeték. Az  egyébként a gazda első számú feladata, hogy a csemetésben visszanyesse az aljnövényzetet. 

Akácos dombról le, majd a  kerítésen belül elindultam nagyjából északi irányba és dombra fel. Így érkezünk a tölgyesbe. A képen látszik néhány szép példány. Sajnos az előző tulaj rablógazdálkodásából kifolyólag eléggé meg lett ritkítva, de nekünk így is csodaszép. 

A terület északi vége teljesen csupasz. Itt gyakorlatilag újra kellett telepíteni az erdőt. Az idén tavasszal telepített csemeték nagyon jó arányban eredtek meg és az alábbi képen látszik egy szép példány, amely rengeteg és hatalmas leveleket bontott. A kritikus persze megint a nyár lesz, ha kapnak elegendő csapadékot, akkor megmaradnak. 

A május csapadék szempontjából nagyon kedvezően alakult eddig, ma is esett már egy jó adag, úgyhogy reménykedünk, hogy minél többen megmaradnak.

Ezt a képet a vadkerítésen kidugott géppel fényképeztem. A tölgyes mögött terül el ugyanis a három évvel ezelőtt telepített égeres. Mivel ez elég ingoványos területen van, innen örökítettem meg. 

Hihetetlenül gyorsan nőnek az égerfák, három évesen már kb. 4 méteresek. 

A kerítés keleti oldalán túli terület is még a miénk egy darabig. Ez amolyan senki földje, mocsaras, nádas, nehezen megközelíthető terület. A háttérben álló magas  égerfák viszont már valaki más birtokához tartoznak. 

Érdekességként készítettem egy képet a csemetés területére beköltözött lakó szállásának bejáratáról. 

Ez itt egy róka kotorék. A ravaszdi nagy építőművész, mert lassan már egy köbméternyi gyönyörű fehér homokot kikotort, a bejáratot egyre nagyobbítja, szép boltívesre megcsinálta. Ez lehet a főbejárat, de emellett a kerítésen kívül is található még két nyílás.

Mivel a csemetésnek csak egy bejárata van, ezért szépen visszasétáltam a kapuhoz, majd kilépve  elindultam a ház irányába, nagyjából észak felé. 

Út közben elhaladunk a majdani malac szállás mellett, amely most szintén eléggé elhanyagolt állapotban van. De higgyétek el, ketten kb. két nap alatt beköltözhetővé tudjuk tenni.

Kell egy kaszálás az ól és a villanypásztor nyomvonala környékén. Fel kell szerelni a kapukat a karámra, áttapasztani az ólat, kihúzni a villanypásztor zsinórt és már költözhetnek is a röfik. 

Ezen a területen azután nyugodtan turkálhatnak, hiszen egy erdős terület, csak a szélén van nekik egy kis napozós rész hozzácsapva a legelőből.  

Folytatjuk utunkat a ház irányába, amely már látszik is a távolban. 

Jobbra (keletre) szintén a fentebb már bemutatott égeres terület látszik. Háttérben a három éves, elöl pedig a két éves telepítéssel. 

És hipp-hopp már fent is vagyunk a háznál. Annak is majdnem a tetején. Na, jó csak a padlásajtóban. De innen készítettem ezt a csodálatos panorámaképet, mely megmutatja, hogy milyen látvány tárul elénk innen fentről. 

A pincétől, a kerti konyhán és a konyhakerten át a birtokot körül ölelő égererdő tölti ki a panorámát. 

Azért mutatok egy közelebbit is a konyháról és a kertről (ez utóbbiról majd külön beszámolóval készülök). 

Lemásztam a létráról és folytatjuk utunkat a pince mellett elhaladva a patak irányába. 

Haladunk az égeredő felé a legelőn keresztül. 

És  már bent is vagyunk az erdőben. Ezek a fák információink szerint kb. 15 évesek és kb. ugyanilyen magasak méterben. 

Ez egy keskeny kb. 50 méteres erdősáv, amin áthaladva el is érjük a patakot, amely többé-kevésbé meg egyezik a birtok határával. Bár a sasszeműek talán észreveszik, hogy a kép bal felső sarkában van egy kék-rózsaszín vonal. Az egy határjelző karónk, amit pont most újítottunk meg. A földmérő által kitűzött kicsiny karó mellett helyeztük el, és két féle festékkel is megfújtuk, hogy messziről is jól látható legyen. Ez jelöli nagyjából a birtok legészakibb pontját. 

A patak mentén végig haladva nagyjából ugyanez a látvány. Szerencsére most bőségesen van víz benne. Kétoldalt főként éger fák és a fák közt burjánzó zöld dzsungel főként csalánból, ragadós galajból és egyéb vadnövényekből. Olyan iszonyatos mennyiségű zöld tömeg van itt, hogy a malacok is ki vannak csapva reggeltől estig, had legelésszenek. 

A patakpartról visszafelé vesszük az irányt az állatok birodalma felé. A házhoz annyira közel van, hogy a konyha, étkező és nappali ablakból rálátunk az állatokra. Persze, ha elkészül az istálló és a malacbirodalom, akkor sem marad lakatlan. Meg vannak már a terveim, hogy kik fognak beköltözni, hogy mindig szem előtt legyenek.

Az állatok birodalmát megkerülve folytatjuk utunkat egy kis akácligeten keresztül, amit az idők folyamán sikerült már megtisztogatni. Többnyire karám és ól építésekhez használtuk fel a kivágott fákat, hogy a többiek némi levegőhöz és fényhez jussanak. 

Hát igen, az egyetlen szépséghibája a birtoknak, hogy keresztül húzódik rajta ez a szerencsére nem magasfeszültségű vezeték. Ezért is van ez az irtás az erdőben, hogy a fák ne veszélyeztessék a vezetékek épségét.  Ha nyernénk a lottón (főleg, ha vennénk egy-két szelvényt) biztos ez lenne az egyik dolog, amire költenénk: a vezetékeket levitetnék a föld alá. 

Itt már beérkeztünk ismét az akác dzsungelbe. Itt bizony kell még dolgoznunk, hogy az előbbihez hasonlóan szellősebbé tegyük. 

Az akácerdőn keresztül haladva (ez egyébként egy kb. 3 hektáros terület) érjük el az általunk épített kerítést vonalát, mely a falutól választja el a birtokot. Nagyjából egy 9-10 ház és a hozzá tartozó hatalmas telek húzódik a birtok mögött.  Itt végig mi építettük meg a kerítést. 

Az erdőből kiérve elérjük a jelenleg használt földes-füves utat, amelyen a majdani gazdasági bejárat felé haladunk. Jobbra itt is a kerítés, balra pedig a legelő egy részlete látható. 

Az utcafrontig elérve balra fordulunk és a kerítés mentén folytatjuk az utat vissza a kiinduló pont irányába, ahol sajnos egy folytonossági hiányba ütközünk. Három beton oszlopnak annyi, tőben eltörve, de szerencsére legalább a drót épp maradt. 

A történet a következő: pár hónapja a szomszéd bácsiékhoz átmenve azzal a kérdéssel fogadtak, hogy "Na, mi van szabadon eresztettétek a szarvasokat?" Nem értettem a kérdést, erre mondja, hogy pár órája egy kb. 50 főből álló gímszarvas csapat szaladt keresztül a birtokon, majd az ominózus szakaszon, keresztül távoztak, melynek ez lett az eredménye. 

Tovább haladva még egy bejáratra bukkantam, közvetlenül a már korábban javított szakasz mellett. Hát itt is lesz némi-nemű helyreállító munka. 

Közben balra elnézve láthatjuk az műhely-istálló építményt.

Majd vissza is érkeztünk nagyjából a napelemekhez. Innen is lőttem egy képet, hogy lássátok milyen szép nagy legelő tartozik a birtokhoz. 

Ezzel birtok túránk végére értünk. Remélem kellemesen elfáradtatok. Hamarosan újabb beszámolóval jelentkezem. Addig is legyetek jók és vigyázzatok egymásra!

Új pipik a birtokon

 

A 2020-as évi  pipifiaskó után újra terveztük az egész projektet. Az sajnos bebizonyosodott, hogy ami másoknál működik, azaz a totálisan szabadon engedett baromfiak (árokparton, nagy udvarban) tartása, az Málnáskertben nem válik be. A tavaly beszerzett 16 csirkéből mindösszesen egy érte meg a felnőtt kort (az is kakas az istenadta). A többiek 4-5 kivételével (akiket valamilyen ismeretlen betegség vitt el) kutya, macska, és róka támadás áldozatai lettek. 

Ezek után érthető, hogy az újabb állomány beszerzése előtt a legutóbbi bejegyzésemben bemutatott óvintézkedéseket kellett megtenni. Azért nem volt elég szimplán egy magasabb kerítést építeni, mert bizony ragadozó madarak is élnek a környéken, ezért felülőről is várható támadás. Csóri pipik azért is mentek ki a villanypásztoron kívül, mert ott voltak fák és kb. méteres aljnövényzet, ami alatt nagyobb biztonságban érezték magukat.  Csak a róka komával nem számoltak. 

A röpde építése azért volt annyira sürgős, mert nem akartunk lemaradni a május első vasárnapján esedékes vásárról, ahol a pipik beszerzését terveztük. Az új lakók érkezése előtt még sort kerítettünk egy tisztasági meszelésre, valamint friss alom is került az ólba, hogy az új állomány ideális körülmények közé érkezhessen.

A beszerző körutunk szerencsével járt. Mindjárt az első pipiárusoktól megvásároltuk a kívánt mennyiséget. Ezúttal nem apróztuk el.  Úgy indultunk nekik, hogy 20 pipivel kezdünk. Az első árusnál mindjárt akciós pipiket kínáltak, 600 Ft helyet 480-ért darabját, plusz a 20 kapirgáló mellé még egy pár kiló tápot is adtak ajándékba. 

Megérkeztek az új lakók. Ugyan nem látszik, de tényleg 20  három hetes csirke van a dobozban. 

Kicsit megszeppenve álldogálnak a két kakas mellett a kiengedés pillanatai után. 

Természetesen az etetőkbe az eladók által adott táp került. Néhány bátor pedig neki is állt csipegetni. 

A múltkori állománynál  szerintünk az is hiba volt, és ez is lehetett az elhullás oka, hogy mi mindjárt az általunk kevert darát adtuk nekik. A hirtelen takarmányváltás pedig egyik állat sem tolerálja. Ezúttal készültünk és már előre mi is beszereztünk indító tápot a takarmányboltban. 

Azért a két óriás kakas kissé elrettentő lehet számukra, ezért esténként a tojófészkekbe húzódnak a kicsikék. 

Valahogy így. 

Bár egyik este az összes pipi egy fakkban volt és azért ment a küzdelem, hogy a kívül levők a kör közepébe jussanak.

Az igazán bátrak közül néhány már ki is merészkedtek pár nap után, a többiek azért még nem szívesen hagyják el a biztonságos ólat. 

De bent már igen felszabadultan viselkednek. Főleg, hogy az utóbbi napokban a kakasokat reggel kizártam és csak este engedtem be őket. 

Sajnos a harmadik napra az egyik pipi kimúlt. lehet hogy  ő  nem bírta a költözéssel és a kakasokkal járó stresszt, mert amúgy semmi külsérelmi nyom nem látszott rajta. Reméljük a többiek most már megmaradnak és szépen  cseperednek. Állítólag 20 hetesen már tojni fognak, így ha minden igaz, augusztus végére már lesz friss tojás is a birtokon. 

A mai napon már a 11. napjukat töltik Málnáskertben a kicsikéim és még mindig egy híján 20 a létszám, tehát egy hete sikerült a megmaradt állományt életben tartanom. Remélhetőleg ők már megmaradnak a gazdának és a gazdánénak pipihusi és tojótyúk formájában. 

Mivel azonban még mindig nem igen akartak a külvilággal ismerkedni, kénytelen voltam cselhez folyamodni: valamennyi etetőt és itatót az ólon kívül helyeztem el. Gondoltam a hasuk és a szomjúság csak kicsalja őket. És nem tévedtem.

Mai friss, még meleg képek. A 19 pipiből 11 kint kapirgál, tollászkodik, porfürdőzik, iszogat. Szóval láthatólag remekül érzik magukat. 

Ez már eléggé biztató. Szerintem hamar rákapnak a kinti élet ízére és már az lesz a gond, hogy mikor mennek végre be, hogy rájuk lehessen csukni az ajtót. 

Szóval most már vannak kapirgáló csirkéink is. Újabb előrelépés a terveink sorában.

Na vajon most mi készül?

Ahogy azt már kettővel ezelőtt beharangoztam, április második felében két  projektet is folytatni tudtunk. A majdani asztalos műhely aljzatbetonozásáról már beszámoltam, most jöjjön a második.  A címben direkt nem árultam el, hogy mibe kezdünk bele. Kíváncsi vagyok mikor jöttök rá, hogy mi készül.

Bár a befejezett asztalos műhely képe még a távoli jövőbe vész, a gyalugépet mi már javában használjuk. Igaz, hogy csak egy raklapra van helyezve és még a késeket is éleztetni kell, de mivel nem precíziós munkáról van szó, inkább ezt választottuk. Így ugyanis nem kell mástól szívességet kérni, és még egy csomó időt is megspórolunk azzal, hogy nem kell az anyagot fel-le pakolgatni és utazni.

Na, szóval annyi már kiderült, hogy az a  valami fából fog készülni. Ehhez először is fogtunk a meglevő faanyagok közül néhány 6 méter hosszú pallót. Ezeket a mester láncfűrésszel előbb megfelelő hosszúságú darabokra vágta.

Majd asztali körfűrész híján a kis kézi körfűrészünkkel felszeletelte. Nyilván így nem lehet olyan pontos és szép munkát végezni, de a készítendő valami számára ez is megteszi. 

Ilyen helyes kis halmot gyártottunk a pallókból.

Ezután lépett színre a gyalugép. Minden egyes darabot kétszer át kellett engedni rajta, hogy egyforma vastagok legyenek. Szokás szerint én vagyok a fogadó oldalon, ahol kapom ezerrel a forgácsot, ezért a védőszemüveg (miután egy méretes forgácsdarabot ki kellett bányászni a szememből). 

Miután szépen kigyalultunk minden egyes darabot, megkezdődhetett az összeépítés. Itt a legnagyobb darab utolsó fázisa látható.

A fentihez hasonlóan készült még 4 nagyobb és 2 kisebb keret is.  Az alábbi képen már a talpak egyszeri festése után látszik ezekből néhány darab. Ha eddig nem jöttetek rá, hogy mi is lesz ezekből a keretekből, a következő képről már kitalálhatjátok, hogy melyik projekt továbbfejlesztéséhez szükségesek.

Hát igen, a tavalyi balsikerű baromfiprojekt új felvonása kezdődik. Ehhez viszont előbb el kellett bontani  a kezdetleges, kis kerítést. 

Majd következett az alap kitűzése és kiásása.

Mivel hosszú távra szánjuk az építményünket, ezért a fa kereteket nem akartuk közvetlenül a földre tenni, de bonyolult, hosszadalmas alapozásba sem akartunk fogni. Szerencsére az istállónál még mindig van több száz maradék bontott tégla, ezért abból készítette el a gazda. 

Kész az alap, jöhet a második fázis.

A hét darab keretből lassan összeáll a baromfiröpde váza.

Összecsavarozva a keret elemei.

Merevítés és a drót rögzítése céljából fölülre is beépítettünk egy-egy elemet méterenként.

A váz megépítése után mindjárt festéket és ecsetet ragadtam, míg a mester az ajtó felpántolásával foglalkozott. 

Amint elkészült az ajtóval mindjárt átvette az én szegény kezemből az ecsetet, ami sajnos az első tíz perc után már zsibbadni kezdett.

Kicsit alábecsültük a festendő felület mennyiségét, ugyanis az egy doboz festékkel nemhogy kétszer, de egyszer sem tudtuk végig festeni a vázat. Szerencsére aznap programunk volt a legközelebbi városban, így mellékesen a festék boltot is felkerestük, ahol természetesen ez a fajta lazúr nem volt, így egy másikkal fejeztük be. De szerintem a végeredményt látva senki nem mondja meg, hogy a házikó és a röpde két teljesen más típusú festékkel lett lekezelve. 

Szóval megtörtént a második réteg felkenése is. Ezután már csak a drót rögzítése volt hátra. Úgyhogy mi május elsejét, a munka ünnepét stílusosan munkával ünnepeltük. Ugyanis akkor került sor a drótozásra, ami  be is tartott vagy fél napig.

Itt már az utolsó simítások vannak csak hátra. 

És ekkor jött a hideg zuhany. Az utolsó egy csíkra, ami 3,60 méter nem lett elég a drót. Ezért  kényszer megoldásként mindenféle talált anyagot, például a szénabála hálóját eszkábáltunk fel, hogy azért valamelyest zárt legyen.

Mindezt azért, hogy a két szerencsétlen sorsú kakasunk négy hónap magánzárka után végre újból napot lásson és kapirgálhasson. Illetve az ól rendbetétele miatt is szükség volt arra, hogy a két fiú elhagyja azt. 

Szegények azt sem tudták, hova legyenek örömükben. Kapirgáltak, porfürdőztek, szóval élvezték újra a szabad életet. 

Aznap, május 1-én ugye minden üzlet zárva volt, tehát nem volt hova menni, hogy a hiányzó drótot pótoljuk.  Ezt végül másnap meg tudtuk tenni egy barkácsáruházban, igaz, hogy a gazda bolthoz képest majdnem háromszoros áron adták. De hát nem volt más választásunk, a röpdét kirepülés biztossá kellett tennünk. 

Ezek már tényleg az utolsó simítások. 

Ezzel még nem vagyunk teljesen készek. Egyrészt a házikó alját is be akarjuk drótozni, hogy alatta árnyékot találhassanak. Ezenkívül a nyugati oldalra biztosan fel kell tenni valami nádszövetet vagy hasonlót szintén árnyékolás céljából, nehogy hőgutát kapjanak a nyáron a pipikéink. 

Másrészt a hátsó oldalra még fel kell szerelni egy kisajtót, amin keresztül ki tudnak majd járni kapirgálni egy baromfi villanypásztorral védett területre. Ezt még be kell szereznünk. De a lényege, hogy az 50 méter hosszú pásztort oda teszed, ahova akarod. Könnyen áthelyezhető, tehát, ha az egyik helyen kicsipkedték a zöldet, akkor lehet arrébb költöztetni. 

Április második felében tehát igen nagy lépéseket tettünk a birtokon megkezdett projektet befejezése illetve továbbfejlesztése érdekében. Mindezt ráadásul úgy, hogy a gazda komoly fogászati beavatkozáson esett át. Hazaérkezése utáni első munkanapon ugyanis gyökérkezelni kellett az egyik fogát (tervezetten). Az egész hetet, a betonozást is beleértve, fájdalomcsillapítókkal tudta csak elviselni. Majd a következő héten mire nagyjából megnyugodott a foga, jött a gyökértömés fázisa, ami szintén jelentős fájdalmakkal járt még napokig. Úgyhogy le a kalappal előtte, mert igaz, hogy a fájdalomcsillapító a második héten is nagyon fogyott, de végig tudta dolgozni a hetet és így tudott végül elkészülni a fentebb látható építmény.