Továbbra is "fázunk"

Februárban is folytattuk egyik kedvenc téli tevékenységünket és tovább "fáztunk". Még mindig az igencsak sűrű akácosunkat ritkítjuk, hogy a megmaradó fák több fényhez és tápanyaghoz jussanak. Ez viszont igencsak megnehezíti a munkát, hiszen a kidöntendő fák körül is rengeteg fa áll, így a legritkább esetben tud a fa a földre dőlni, leginkább fennakad valamelyik környező fán. Ahogy ez az alábbi képen is látszik. 

Ilyenkor ha szerencsénk van, akkor az első egy két métert levágva szépen lecsúszik a maradék, ha nem, akkor van, hogy beáll függőlegesbe a fa és úgy akad fent. Ilyenkor nagyon óvatosan kell eljárni, hogy nehogy baleset történjen. 

Itt már méteres darabokra felaprítva. Ilyenkor jöhet a cipekedéssel egybekötött "túrázás", ami a fadarabok és az építendő rakat között zajlik, magyarán kihordjuk a fát egy olyan helyre, amit már traktorral meg tudunk közelíteni a tovább szállítás  céljából. 

Gyűlnek a farakatok mindenfelé az erdőben.

Külön kupacban a hosszabb-rövidebb botfák, amikhez elég a leszabó fűrész, amit már én is ügyesen tudok kezelni. 

Önkormányzatunk jóvoltából 2,5 m3 tűzifát kapott szinte  minden család a faluban. Amit mi köszönettel elfogadtunk, tekintettel arra, hogy mi a rezsi csökkentésből semmit nem érzékelünk a költségvetésünkben, mivel sem gáz, sem villanyszámlát nem fizetünk. Ezt a kedvezményt ugye minden magyar háztartás megkapja, legalább a villanyáramra azok is, akik fával fűtenek. Olyanok, akik sem vezetékes gázt nem használnak és még ráadásul saját házi erőművük van,  és ezáltal kiesnek ebből a kedvezményből szerintem nem sok van. Így nekünk ez a rezsicsökkentés.

Az igen becsületes átmérővel rendelkező rönköket, szinte azonnal fel is kellett fűrészelnünk, mivel égerfát kaptunk, ami egyrészt könnyen elkorhad, másrészt szárazan szinte lehetetlen felhasogatni. Így egészben, meg egy örökkévalóság mire kandallóképesre szárad.

Fűrészelést követően jöhetett a hasogatás: én pakoltam a kuglikat a hasító rönkre (ezért nincs is róla kép), a gazda meg csapkodott, csak úgy fröcsögött  a víz a fából. Valószínűleg pár napja még a rigók fütyörésztek rajtuk, annyira frissek voltak. 

És íme 2,5 m3 fa felhasogatva, rakatolva, letakarva száradhat és várja a következő fűtési szezont. 

Még néhány februári esemény: Valentin napján az  a meglepetés ért a nappali ablakán kitekintve, hogy füstöl a legelő. Első pillanatban azt gondoltam, hogy valaki gyújtogatott, a helyszínre sietve viszont azt  tapasztaltam, hogy a területünkön áthaladó közép feszültségű vezetékek közül az egyik leszakadt és a feszültség alatt levő vezeték perzseli a füvet.  

Rohanás vissza a házhoz és riasztom az áramszolgáltatót, akik rövid határidőn belül meg is érkeztek egy kis pickup-pal és egy kis létrával. Akkor még én sem kapcsoltam, hogy azzal meg mire mennek. Konstatálták, hogy nem kamu bejelentés, majd elmentek lecsapni az áramot, hogy hozzá tudjanak kezdeni a javításhoz. 

Azután persze megérkezett az erősítés egy emelőkosaras autó képében, amivel fel tudtak emelkedni az oszlopok tetejéig és egy pár óra leforgása alatt kicserélték az elszakadt vezetéket. 

Szerencsére jószágok pont nem tartózkodta a vezeték alatt, amikor a szakadás bekövetkezett, meg persze pont mi sem. Így pár négyzetméternyi perzselt füvön kívül más kárunk nem keletkezett. Óriási szerencse, hogy nem kaszálás előtt történt, mert felperzselhette volna az egész legelőt. 

Februárban már bizseregtek a zöld ujjaim, de még visszafogtam magam magvetés terén, mert még korai lenne, mert csak megnyurgulnak a palánták, szabad földbe meg még úgy sem, hiszen folyamatosan -6 -8 fokokra ébredünk még most is. Viszont nem tudtam ellenállni néhány jácint hagymának a havi nagy bevásárláskor és ezeket átültettem edényekbe. Meg volt egy ajándékba kapott karácsonyi kaktuszom, ami szintén nagyobb cserepet igényelt. 

Itt a végeredmény. 

Lett finom jácint illat és néhány üde színfolt a lakásban pár hétre. Amikor elvirágoznak, akkor meg kiültetem őket a veteményes kertbe. Ugyanis csak ott lesznek biztonságban. 

A hónap második felében is voltak látogatóink fényes nappal. Békésen legelésztek a legelő közepén, amikor a kutyák ugatni kezdtek sajnos megindultak, így már csak menet közben tudtam őket lekapni. 

Tündérkém még mindig egyben van, pedig már olyan széles, mint egy anyahajó. Olyan cuki volt, amikor fényképeztem éppen eszegette a reggeli szénát, de amikor a nevén szólítottam, hogy ne csak a széles háta látszódjon, akkor hátra fordult. Ebből is látszik, hogy tudják a nevüket, legalábbis, amikor az az érdekük (lásd abrakolás, akkor mindegyik azonnal jön, ha meghallja a nevét).

Megy a reggeli játék, itt csak a banda fele van jelen, akik épp ma három hetesek.

Ezzel a kis videóval el is búcsúzom. Remélem kellemes perceket szerezhettem Nektek legújabb irományommal, hamarosan jön a következő. Addig is legyetek jók és nagyon kellemes hosszú hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak. Aki teheti használja ki a csodálatosan szépnek ígérkező hétvégét és irány a nagybetűs TERMÉSZET!

Disznóságok

 

Az időrendet kicsit megtörve, most kerítetek sort a februári vágásokról szóló beszámolóra. Amin szerencsésen túl estünk már február első hétvégéjén. Akkor mindjárt nem volt érkezésem írni róla, közben pedig a kecskemamák osztódni kezdtek és a cukikáimról azonnal tudatni akartam veletek a jó híreket. 

Na de kanyarodjunk vissza a témánkhoz. A januári disznóvágásos beszámolóba ott hagytam abba, hogy a sonkák, szalonnák a sózóban ázkolódtak rendszeres forgatás mellett. Január végén elérkezett az idő, hogy ezek  is felkerüljenek a füstre.

Ehhez először is vizet kellett forralni az egyik üstben, ugyanis a sóból kikerülő füstölni valókat le kell öblíteni úgy, hogy zubogó vízben néhányszor megmeríti az ember ez esetben lánya.

Az emberem ugyanis kötözött nagy komolyan.

Én meg vigyorogva mártogattam a táblákat egymás után majd mehettek a füstre. 

A négy gyönyörű sonkával is hasonlóan jártunk el. Annyi különbséggel, hogy itt a súlyukból kifolyólag a gazda mártogatott és akasztgatott, madzag fűzés  helyett meg a szép gyári kampókat szúrta csak át rajtuk. Azért 5-6 kg-os sonkáknál nem tudom milyen erős madzagra lett volna szükség. 

 

Hat füst után fel is költözhettek a padlásra, ahol tovább szikkadnak még fogyasztás elött. 

A sonkák, szalonnák még javában a füstölőben füstölögtek, mikor február első hétvégéjén sort kerítettünk a második fordulóra. A menetrend ezúttal is nagyjából hasonló volt. Pénteken a gazda levágta a másik kecskét, kicsontozta, feldarabolta, hogy majd zsír hozzáadása után ebből a mennyiségből is jófajta kecskekolbász legyen. 

Szombaton pedig ismét két malacka került terítékre. A csapat összetétele annyiban változott, hogy Barna barátunk helyett Emese 17 éves öccse, Ákos jött segíteni. A konyhában pedig ezúttal anyukám tartotta a frontot. 

A fiatal segéderőn magunk is meglepődtünk, ugyanis nem gondoltuk volna, hogy a korosztályában akadnak olyanok, akik ilyen ún. "véres, koszos" munkát hajlandóak elvégezni. Bizony mindkét malac fejét ő bontotta szét, továbbá az egyik malac zsigerelése is neki jutott Emese irányítása mellett, hogy had tanuljon. Le a kalappal előtte, nagyon szépen helyt állt. 

Látszik, hogy a csapat kezd összeszokni még, ha most egy új "versenyző" be is szállt. Ugyanis délután három óra körül már neki álltunk a töltéseknek. Itt Ákos megint csak ügyeskedett, ugyanis ő  keverte be az összes tölteléket: úgymint kecske kolbász, stifolder (vastag szalámi) és a disznósajtba valót is. 

Ezt a műveletet persze már házon belül végeztük. A tölteléknek sem jó ha ledermed, mert utána annál nehezebb a töltés.

Itt már tekeregnek a hosszabb-rövidebb kolbászok a fiúk nagy örömére. 

Szerencsére most bőven akadt "selejt", így még jó pár alkalommal élvezhetjük a finom sült kolbász ízét. 

17,00 órára már készen is voltunk minden termék betöltésével, csak a disznósajtokat kellett még a fiúknak megabálni és utána lepréselni. És már ülhettünk is a vacsora asztalhoz. Anyukám megint kitett magáért. Készült isteni finom orjaleves rengeteg zöldséggel, kétféle mártással. Ezenkívül friss sült hús és máj is került az asztalra. 

Másnapra csak a zsír kisütése és a mosogatás, elrámolás maradt vissza és persze tartottunk egy morzsa partit, amin Emeséék is részt vettek. 

A füstölő ezúttal is megtelt. Ez már a kész állapot. 

Most még a füstölőben pihennek, hamarosan ezek is költözhetnek fel a padlásra. 

A disznóvágás alkalmával spóroltam magamnak egy kis darálthúst. Aminek egy részéből a képen látható, nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem az ízlelőbimbókat is elkábító isteni finom hamburgereket készítettünk. Volt abban mindenféle zöldség, pirított gomba és bacon, meg persze sajt is. És még a hamburger bucik is saját készítésűek voltak, gondolom nem kell ecsetelnem a különbséget ez és bolti között.

 

Annyira jól sikerültek, hogy dupláztunk és vacsorára is ezt ettünk. 

Azért a végére csak ideteszek nektek egy aprócska videót az elsőszülött kecske babákról, akik holnap már két hetesek lesznek. A videó készítésekor azonban még csak két naposak voltak és már ment a szaladgálás ezerrel. 

Bébi bumm

 

Múlt héten nemcsak Lulukám lett újból anyuka. Pénteken, 18-án még két kecskemama járult hozzá az állomány növeléséhez. Izgalmakban most sem volt hiány, ugyanis mindkét mami a villanypásztorral elkerített területen kívül gyakorlatilag az erdőben adott életet a kicsiknek.

Az úgy volt, hogy a délutáni váltásban kijöttek a még vemhes anyák és a tavalyi gidák legelészni. A karámajtót becsuktam, mert a malacokat még nem akartam kiengedni. Majd mikor pár órával később mentem, hogy a malacokat is kiengedjem, a kecskék beszaladtak inni egyet, ekkor tűnt fel hogy  Lili, a másik fekete anya nincs a többiekkel. Holott ő a vezér, tehát a többiek oda mennek, ahova ő megy. 

Mondjuk nem nagyon kellett keresgélni, mert a villanypásztorral elkerített terület mellett, az ólak mögött pár méterre mindjárt meg is találtam. Akkor már mindkét babácska kint volt, de nagyon frissek lehettek, mert még részben magzatmázasak  és csurom vizesek voltak. 

Első dolgom, hogy felkaptam a két kicsit és besiettem velük az ólba, gondolván az anyjuk majd jön utánam. Hát nem jött. Így külön vissza kellett mennem érte, és bevezetni a csemetéihez.

Ott azután tovább folytatta a tisztogatást a két aprócska gidán. Azért arról meggyőződtem, hogy tudnak-e mindkét ciciből szopni, mert az ilyen csöppeknek evvel gondja szokott támadni, hogy egyszerűen túl apró a szájuk és nem tudják bekapni a tejjel teli cicit. Kicsit kifejtem belőle és úgy már sikerült nekik. 

Miután mindent elrendeztem a legfrissebb család mellett és anyuka is megkapta az "ivósát" (ez tulajdonképpen darakeverék vízzel jó hígra összekeverve, hogy tápanyagot pótoljon és elősegítse a tejtermelést) visszatértem a házban folytatott tevékenységeimhez.

Még aznap este az etetéshez készültem és tereltem be az állatokat, mikor megint csak feltűnt, hogy egy kecske hiányzik. Ezúttal Maja a tiszta barna, alpesi jellegű anyuka nem volt a többiekkel. Na több se kellett nekem, rohantam megint körbe a birtokon, hogy hol lehet. Akkor már sejtettem, hogy őt sem egyedül fogom találni.

Az akácos erdőrészben bukkantam rá a villanypásztor közelében két gyönyörű szép gida társaságában. 

Már szépen letisztítva, megszáradva bukkantam rá a kicsikre. Az egyik a mama hasa alatt feküdt, a másik mellette ácsorgott. Gondolom ők a szopizáson már túl voltak, mert nagyon elégedetten és jól lakottan  néztek ki.

Itt szerencsém volt, mert a mami rögtön követett, ahogy a gidákat felnyalábolva elindultam az ól felé. 

Itt már a friss szalmával felszórt ólban a legfrissebb csapat. 

Majácska is vár az ivósára. Hihetetlen, hogy egyszer elkezdesz valami új tevékenységet és a következő alkalommal már tudják, hogy mit kell tenniük. A sorrend is hamarosan kialakul és nincs tülekedés. 

Az egyszerűség kedvéért a fejőállásban, az asztalra felugratva kapják meg az ivóst, így később a fejénél már rutin szerűen fog menni. 

Ez már másnapi kép. Lilikénél lett egy "kistehén" mintás és egy világosbarna gidácska. Itt azért már konszolidáltabban néznek ki. Bár Lilinek nem sikerült olyan szépen lemosdatni őket, mint a másik két anyukának. 

Itt azért látszik a méretbeli különbség. Három nap van a két gida között, de az aznap született másik ikerpár mindkét tagja is jóval nagyobb, mint ez a két kicsi.

Ilyen mintázatú kecskénk még sosem volt. Tisztára mint egy boci.

Van egy lány, egy fiú és egy vegyespárosunk. Most már csak Tündérkénk őrizgeti a babácskáit, lehet, hogy nála még van egy-két hét vissza. Addig is minden etetésnél megabajgatom az összes  gidácskámat. 

Azért, hogy ma se maradjak izgalom nélkül: a  reggeli etetéskor Bendegúz a nyakán  egy kb. 8 cm hosszú és 1 cm  mély sebbel fogadott. A házi patikából Hyperol-os oldatot készítettem, azzal kimostam, majd Betadin seb fertőtlenítővel is belocsoltam. De ez nem lett volna elég tekintettel a seb méretére. Itt varrni kellett. 

Szerencsére van nekünk egy Emesénk és egy Lacink a szomszédban, akik rendelkeznek a szükséges eszközökkel (seb varró tű, cérna stb.) és riasztásomra hamarosan meg is érkeztek. Egy kis fodrászolást követően (a seb mellett a hosszú szőrt le kellett nyírni), Laci 4 öltéssel összefércelte a sebet. 

Azért ez nem volt egyezerű mutatvány: Emese a szarvánál tartotta Bendegúzt, én a két hátsó lábát fogtam le, Laci pedig lába közé fogva a jószágot, az oldalát tartotta. Meg kellett küzdenie azzal a 4 db öltéssel, mert Bendegúznak igen csak vastag a bőre.

Íme a végeredmény.

Kapott azért mindenféle szurikat is (fájdalomcsillapító, antibiotikum) és most reménykedünk, hogy minden rendben lesz és nem fertőződik el a sebe, hanem szépen begyógyul. 

Állatságok

Gondoltam a február hónapot egy állati körképpel kezdem. Annál is inkább, mert örömteli apropója van, de erről majd később. 

A házhoz közeli, szinte családtagoktól indulok. Friss, közös kép a mi két gyönyörűségűnkről, hűséges munkatársainkról, éber őreinkről.  Reggelente Boróka nyögdécsel a boldogságtól, amikor végre megsimogatjuk. Málnácska pedig esténként a házban követeli ki a folyamatos szeretgetést (ő  ugyanis a bent tölti az éjszakákat), annyira, hogy a minap emberem kezét lelökte a számítógépet irányító egérről, hogy inkább vele foglalkozzon. 

Szóló képek is készültek róluk. Málna lassan megint találkozni fog az ollóval és egy fürdetés is vár rá hamarosan, mielőtt megkapja a már megrendelt vadiúj kullancs ellenes nyakörvét.

A Málna féle "Fekszik!" póz. 

Borókának mázlija van az öntisztuló, szinte kellemes illatú bundájával. Ollóra nála nincs szükség, mindig ilyen jól ápolt. És fürdetést is ritkán kell elszenvednie. De természetesen nyakörvet ő is fog kapni. 

Hát a cicasereget lehetetlenség volt úgy lefényképezni, hogy egyik se mozduljon be közben. De így legalább mindenki ráfért egy képre. Miklóska szépen bepózolt középen. Ő  az, aki reggelente valamelyik ablakban megjelenik bebocsátást kérve és  mindjárt hízelgéssel, törleszkedéssel kezdi a napot, amellyel bearanyozza minden reggelünket. A többieket csak szimplán imádjuk. 

Karcsika a kakaska az egy szem tyukicával, akit idestova már 9 hónapja életben tudunk tartani. Ők jelenleg csak hobbiállatok, mert a tyúk egyetlen egy tojást sem tojt, így a kakasnak sem volt különösebb dolga. De olyan rossz érzés lenne, ha senki nem lakna a kis piros lakban. 

Tavasszal természetesen új sor, új bekezdés és beindul a Baromfiprojekt 3.0 fedőnevű akció. 

Favágás közben megrohantak minket a kecskék és bőszen neki estek a frissen kivágott akácfák vékony ágacskáinak. Úgy ropogtatják, mint az emberek a ropit.

A malacok is szabadlábon vannak délutánonként egy pár órácskát, had legelésszenek és turkáljanak kicsit. Mivel a villanypásztorral elkerített területet már eléggé lecsupaszították. 

Valentin napján a mamit összeeresztettük Kancsikával, ugyanis biztosítani  kell a további szaporulatot, hogy az ellátás folyamatos legyen. Megfigyeléseink alapján  a hónap végén, március elején fog beindulni a szerelem. Addig meg had szokjanak össze egy kicsit. 

Éljen az ifjú pár!

Terveink szerint márciusban még egy malacka járul majd hozzá az ellátásunkhoz. Hogy addig se érezze egyedül magát mellette van a tesója (balra).

Az örömteli apropó pedig, amit már az elején beharangoztam, hogy  február 15-én reggel ez a két kis csoda fogadott a reggeli etetéskor. A kicsik már szépen lemosdatva, megszáradva pihengettek az ajtónyílásban, így azonnal észrevettem őket. 

Így idén bő egy hónappal később, de megint Lulu nyitotta meg a sort az ellésekkel.

Mindkettő kislány és persze agyonszeretgetem mindkettöt. 

Tegnap délutáni látvány: a két picur a sarokban, az anyjuk meg védelmezőén keresztbe fekszik előttük. 

Egyébként nagyon védi őket, amikor a malacok beóvakodtak az ólba, mindegyiket kizavarta és a karámon kívül sem mehetnek a kicsik közelébe, mert azonnal rájuk mozdul. 

Az ifjú apa, Bendegúz. A délelőtti "műszak" az övé volt, akkor ő legelészhet a karámon kívül.

Most  a lányokon a sor, indul a délutáni "műszak". Tündér egy kicsit megtorpan Bendegúz szénarácsa előtt és elropogtat néhány falatot, mielőtt tovább állna.  

Együtt a csapat a maradék három, már igencsak gömbölyű  anyukával és a tavalyi gidákkal. 

Miután tele a pocak, indulhat a játék. Jó kecskegyerekhez méltóan mindenre fel kell mászni, amire csak lehet. Azért peresze onnan fentről is lehet csipegetni a szénabálából. 

A tavaly szeptemberi malaccsapatot leszámítva (akik még egyelőre kiférnek az alsó villanypásztor zsinór alatt és így gyakorlatilag szabadlábon mászkálhatnak egész nap) a többieknek, ahogyan már fentebb említettem 14,30-tól 17,00-ig van kimenője. 

A 11 kicsiből már csak kilenc van meg, mivel két rózsaszín malacka új gazdához került adás-vétel útján. 

Ilyenkor már  nem mászkálnak el olyan messzire a hamarosan érkező vacsora reményében. Természetesen a mami is csatlakozik ilyenkor hozzájuk.

Zárásként pedig jöjjön egy csodálatos kép, amit tegnap délután lőttem.  Egy hatalmas agancsú dám bikát sikerült lencsevégre kapnom. 

Épp készülődtem az esti etetéshez, amikor az ablakon keresztül észre vettem, hogy a konyhakert mellett vadak legelésznek. Akkor még azt hittem tehenek, mert az agancsokat nem láttam. Gyorsan fényképezőt ragadtam és már rohantam is kifelé. 

A ház mellöl nem tudtam jó képet csinálni, mert vagy valami gaz, vagy fa kitakarta őket. Ezért közelebb óvakodtam és próbáltam szembe kerülni velük, miközben ők haladtak befelé az erdőbe. Egy idő után persze kiszúrtak, de már annyira megszoktak minket, hogy nem rohantak el azonnal. Ez egy hat főből álló hím csapat, amelyet már többször megfigyelhettünk a házunk környékén. 

Ezúttal az egyikükkel hosszasan farkasszemet néztem nagyjából 50 méter távolságból. Míg végül meguntak és szépen lassan odébb álltak. 

Hát többek között ezért is imádunk itt élni, hiszen nap, mint nap van hasonló élményekben részünk. 

Remélem tetszett a beszámolóm, amit hamarosan újabb követ. Tartsatok továbbra is velünk!