Bálákkal gurigázunk

 

Igyekeztem a műhelyen végzett munkálatokkal előbb eldicsekedni, de valójában a fontossági sorrend az augusztusi teendőknél az volt, hogy emberem megápolja a csemetést, ami ugye júliusban elmaradt. És milyen jól tettük, hogy ez volt az egyes számú prioritás. Augusztus 7-ére, 4 nap alatt végzett a munkálatokkal és négy nappal később, már itt is volt az erdő felügyelő a szokásos éves ellenőrzésre.

Első megjegyzése, amint meglátta az akácost: "Hát ez ritka szép!" Hangsúly  a ritkán. Magyarán a feladat adott: ősszel újabb pótlásokat kell eszközölni. Sajnos a tölgyesben sem volt jobb a helyzet. Nagyon korrekt volt, próbált mindenféle tanáccsal segíteni. De hát a szárazság ellen tehetetlenek vagyunk. 

Egy sor az akácosból. És ez még a szebbek közé tartozik.

A megápolt északi domb. Persze így a csemetéknek nyomát sem látni. Ahhoz lehajolva, szemet guvasztva kell közlekedni.

Akkor néha találsz egy-egy életben lévő példányt, mint ezt itt. 

De sajnos a legtöbb sorstársa így néz ki. Ha a gyökere  nem száradt ki, akkor még van esély, hogy onnan kihajtson, de ahhoz még kellene jócskán csapadék. 

Bár, amikor a barátunk itt volt, a fiúk feljöttek vadkerítést javítani. Akkor is kellett vagy négy helyen. De alig két hét elteltével ez a látvány fogadott.

Látszik, hogy ismét erre felé távozott az illetékes vagy illetékesek. Sajnos az a helyzet, hogy a temetőnél is körbe kell kerítenünk a területet, mivel az a leggyengébb láncszem a maga 110-120 cm-es magasságával. 

Ezenkívül ősszel újult erővel vághatunk neki megint a csemete pótlásnak a jövő érdekében. Kínunkban már azon nevetünk, hogy nekünk az a hobbink, hogy csemetéket ültetünk. Hobbi az, amit a szabadidődben végzel, nem ritkán sok pénz ráfordításával és semmi hasznod nem származik belöle. 

A csemetés kaszálása közbe beiktattunk némi "pihenőt" és leszállítottunk 1-1 m3 tűzifát a húgoméknak és apukámnak is. Apunál még fel is fűrészeltük a fát. Ezzel el is telt augusztus első hete.

Közben jött egy telefon Emesétől, hogy ha érdekel minket, akkor lenne 2,5 mázsa krumpli (átválogatás során visszamaradt) Kadarkúton, mehetünk érte. Nyilván, hogy érdekelt. A létező összes ládánk tele lett, meg még az utánfutó platójára is jutott. Most már több, mint két hete minden nap főzünk a malackáknak egy jó nagy fazékkal, így a daraadagot a felére tudtuk visszavenni. Ami ilyen takarmányárak mellett nem mindegy. 

Ez már csak a fele mennyiség, de pár hétig még kitart.

Miután mindezzel megvoltunk jöhetett az újabb feladat: az óriás szénabálák egy helyre való összerendezése. Mivel nekünk nincs meg az ehhez szükséges cél eszköz, emberem fából (mert ahhoz ért, meg az van) eszkábált egy ilyen alkalmatosságot. 

Majd másnap neki álltunk kettecskén összehordani a bálákat.

Az eszközzel odatolatott a bálához, ketten felgurítottuk, majd egy célcerszámmal megtámasztottuk. Ez volt az izzasztó rész, ugyanis kb. 400 kilósak ezek a gurigák.  Ezután 2 db spaniferrel odarögzítettük. A hidraulikával megemelte és már roboghatott is az adott helyre. 

A feladat közben újabb képességre tettem szert: megtanultam a spanifert szorítani és oldani. Muszáj volt, mert így fele annyi ideig tartott a rögzítés és az oldás, mintha mindent az emberem csinált volna. 

Oldalról úgy néz ki, mint egy óriási csiga.

A tervek szerint az elkészült 33 db bálából 21-et el akartunk adni, mivel a mi állatainknak elég 10-11 darab a téli időszakra. Össze is állt az eladásra szánt rakat. 

Egy délelőtt összeraktuk volna a 21 darabot, mivel a szintidő olyan 9-10 perc volt bálánként, attól függően milyen messziről kellett hozni.  Ekkor azonban Eszterke elkövetett egy óriási hibát, hogy kis unokahúgom szavaival éljek: balfék voltam. A spanifer racsniját el felejtettem kiakasztani a rögzítés helyéről, így mikor Gábor elindult az beszorult a kerék és a sárvédő közé, eldeformálva több alkatrészt. A munkát  így nem lehetett folytatni, mivel a sárvédő majdnem hozzáért a gumihoz, ezért  egy laza 2,5 órás szerelés következett. Így végül délután kettőre lett kész a rakat. 

Még aznap délután fel is adtam egy hirdetést a Facebookon, ahol van egy külön "Széna, szalma csoport". Mindjárt több érdeklődő is volt, akik telefonszámot is kértek. Másnap délelőtt pedig felhívott egy úriember és közölte, hogy ő  mindet megveszi, ha tudok intézni rakodást. 

Szerencsére a szomszédban van egy gazda, akinek van bálarakodó tüskéje a traktorhoz, és hajlandó is volt eljönni. Csütörtökön megállapodtunk és rákövetkező hétfőn a vevő már itt is volt az első szállítmányért. 

Ugyanis saját járművel intézte a szállítást, ami egy kis platós teherautó volt utánfutóval, amire 16 darab fért fel egyszerre. Az első bála mindjárt fent is van. 

Egy óra múlva pedig már a 16-odik is. Közben ugyan már megállapodtunk, hogy ha adok még egyet, akkor lejön még egyszer szólóban és elvisz még hatot. Érdeklődött, hogy nincs-e a környéken valakinek még eladó szénája, a rakodó meg tudott valakit. 

Mindjárt fel is hívták és megállapodtak, hogy onnan meg tud még vinni 10 darabot. Így ismét egy teljes rakományért tud lejönni. Három nap múlva el is vitte tőlünk a maradékot. Így gyakorlatilag az eladott bálákért kapott összeg fedezte a saját széna költségeit, plusz még jócskán maradt belőle a szemes takarmány nagy részére. 

Persze ha már ott volt a bálatüskés rakodó, akkor megkértük, hogy a mi maradék báláinkat is hordja már össze egy kupacba. Neki így harmadannyi időbe tellett, mintha a mi kis traktorunkkal bohóckodtunk volna. A kis készség azért nem készült el hiába, amikor majd egyenként kell az állatokhoz hordani a bálákat kb. 3-4 hetente, akkor majd jó szolgálatot fog tenni.

Időközben mi már rendeltünk is egy nagy ponyvát, hogy az eladandó szénát védjük az esőtől, de szerencsére azt nem sokáig kellett, így most már a mi kilenc bálánkat védi (kettő már fent van a kecskéknél).

Mert persze az eső megérkezett az augusztus 20-i hétvégére. Szerencsére már csütörtökön letakartuk a rakatot, így nem ázott meg a télire szánt széna. 

A bőséges csapadéknak hála (szombat reggelre itt kb. 65 mm hullott) pedig a legelő is szépen kizöldült. 

Ezzel el is suhant augusztus első három hete. A birtoképítés folytatása majd szeptemberben következik, addig viszont én nem tétlenkedtem, készült mindenféle finomság télire. De erről majd a következő beszámolóban. Tartsatok akkor is velem.  

Műhely készülődik

Ahogy ígértem is, augusztusban sikerült bepördülnünk és nagy előrelepéseket tettünk kicsiny "birodalmunk" további építésében-szépítésében. Az istálló épületén belül kialakítandó asztalos műhely látványos változáson ment át. Legutóbb ott tartottunk, hogy a mennyezet kb. 1/3-a volt kész. Most első lépésben a mester gyorsan fellőtte a maradék deszkákat. Én hordtam  a deszkákat a helyszínre az épület másik végén lévő rakatból, eltávolítottam a kéregdarabokat (sajnos nem első osztályú áru, viszont kártevő rovarok, kukacok miatt nem maradhat rajta), valamint méretre vágtam. 

Azért is volt szükség a mennyezet mielőbbi elkészítésére, mert sajnos  a saját kecskéink, vagy a környék vadjai, de megtalálták a szép szalmabáláinkat és bizony jelentős dúlást végeztek bennünk. 

Alulról elkészült a mennyezet, de ezzel még közel sem voltunk a célnál.

Következett a mennyezet szigetelése. Ehhez már júliusban beszereztünk egy tekercs tetőfóliát, ugyanis a házban korábban használt köszig gyapotot akartuk újra hasznosítani, az meg igen kellemetlen tud lenni, ha a deszkák közötti réseken nyakunkba hullik annak a pora. Szóval első lépésben a fóliát kellett méretre szabni és betűzögetni. Kúszva, mászva, fekve, ahogy sikerült. 

Majd jöhetett a gyapot kigurítása. Szerencsére ez gyorsan ment, mivel a tekercs szélessége pont bele passzolt a gerenda közökbe, így szinte alig kellett szabni. 

Mivel így sem járni, sem a padlásra pakolni nem lehet, ezért ezt természetesen le kellett deszkázni felülről is. 

Közben megérkezett Barna barátunk is szokásos éves "nyaralására" hozzánk. Természetesen ezúttal sem úszta meg némi munka nélkül. Át tudta venni tőlem a cipekedés és a kéreg eltávolítás folyamatát, így én csak a méretre vágásra koncentrálhattam.

Ahogy ez az alábbi fotón látszik is.

A mester meg csak lövöldözött a padláson a szögbelövőjével. 

Nem tudtuk teljesen befejezni a deszkázást, csak a középső részre koncentráltunk, hogy a bálákat fel tudjuk pakolni, mivel igencsak fogytán a deszka készlet, és a maradékot a falra tartogattuk. A terv sikerült: a maradék kb. 40 bálát hárman pillanatok alatt felpakoltuk. Barna hordta a rakatból, Gábor a létra közepén állva felhajította a padlásra, én meg elhordtam a helyére.

A számítások alapján nagyjából 6-7 bálát túrtak szét azok a drága jószágok, de természetesen egy szál sem ment veszendőbe. 

Két körben felpakoltuk a traktor pótkocsijára és azóta már szét is van terítve a konyhakertben. 

Miután a mennyezet elkészült és a szalmát is elpucoltuk a műhelyből, jöhetett a falak szigetelése és deszkázása. 

Amíg én elláttam az állatokat a fiúk már be is tették a szigetelést az egyik oldalra és rátűzték a fóliát. 

Itt már a másik oldalhoz szabják a fóliát. Majd mehetett bele a gyapot és elé a leszabott fólia. 

Már a deszkák nagy része is a helyére került. Hiába 6 kéz mégis csak több, mint 4.

Ez az oldal is elkészült. 

Közben észbe kaptunk, hogy ugyan a padlóra való betonfestéket már megrendeltük, de mielőtt felkenjük csak le kéne vakolni a tégla részeket a műhelybe, hogy utána ki is lehessen festeni. Ezért a havi nagybevásárlás alkalmával beszereztünk pár zsák zsákos vakolatot. Amit az ezúttal kőművesnek felcsapó emberem már kever is a fúrógépre szerelt szárral. 

Nyilván sokkal lassabban ment neki, mint egy igazi kőművesnek. Gyakorlatilag inkább glettelt, mint vakolt, de a végeredmény szempontjából ez mindegy is. Ez már a második oldal, annak is a véghajrája. 

A szembe fal már előző nap elkészült. Szerintem nem is lett olyan rossz. 

Sajnos az elülső fal beszigetelésére és bedeszkázására már nem maradt időnk. Ez már a következő hónap feladata lesz. 

Azután sürgősen be kell szereznünk egy marógéppel kombinált körfűrészt és már neki is láthatunk az ajtók ablakok elkészítéséhez.

Mikor az istálló építésekor megrendeltük a faanyagot, valami elszámolás történt és ez a csomó gerenda mind megmaradt. Ilyen méretre a tervek szerint már sehova nem lesz szükség, ezért úgy döntöttünk, hogy felfűrészeltetjük pallóknak és deszkáknak. Így máris lesz anyag, hogy tovább tudjuk folytatni az istálló építését. 

Remélhetőleg október-novemberre már zárható lesz a műhely és ideköltözhet végre minden szerszám. Hamarosan pedig a kecskék is leköltözhetnek. 

 

Júliusi kényszerpihenő

 

Július hónapra az volt a nagy tervünk, hogy Gábor megápolja a tölgy és akác csemetés területet és a fennmaradó időben folytatjuk az istálló építését. Na, ebből az egészből semmi sem lett. Már eleve úgy indult, hogy a tervezettnél 4,5 nappal később ért haza a munkájából, mert vészhelyzet volt. Nem mondhatott nemet még egy kanyarra. Amúgy szerencsére rugalmasak a cégnél és nagyjából akkor dolgozza le az 50 %-át, amikor akarja. 

Alighogy megérkezett, épp csak kipakoltuk a cuccait a kocsiból  és már fordultunk is vissza Kaposvárra, hogy megejtsük a havi nagybevásárlást és elhozzuk a már lebeszélt 30 kilónyi kajszit. Ezt én már előre leszerveztem pár nappal korábbra, hiszen úgy volt, hogy legkésőbb szombaton megjön, ebből végül szerda dél lett. Este pedig már érkezett apukám és öcsémék három, régen látott gyerkőce, hogy nálunk töltsenek néhány napot. 

A lekvár befőzést nem lehetett halogatni, ezért inkább bevontuk a gyerekeket is. A két kisebb jöhetett szóba, mivel a nagyfiú szerencsétlen módon karját törte és még pár nap hátra volt a gipsz levételéig. Megbeszéltük az óradíjat és olyan gyorsak voltak, hogy mire a reggeli etetéssel végeztem, már ki is magozták az összes barackot, így nem is tudtam megörökíteni őket. 

Pár nap lazulás volt a gyerekekkel, amibe még belefért az, hogy elhoztuk a szomszéd faluból a nekünk betárolt árpa takarmányt. Egy traktor pótkocsin hagyott nekünk a gazda egy szép adagot, amit fel kellett mernünk zsákokba. A két kicsi örömmel jött és segédkezett ebben a feladatban is és így pikk-pakk tele lett az utánfutó terményes zsákokkal. Végül pontosan 800 kiló árpát sikerült betárolnunk. Így az egyik hombár tele is lett, meg még 2 műanyag hordó. Az árakról csak annyit, hogy 12 %-os infláció ide vagy oda, nekünk 80-90 %-kal került többe a takarmány idén a tavalyihoz képest. És így még mindig jobban jártunk, mert a takarmányboltban már júniusban 2,5-szeres árat fizettünk. 

Szerdától vasárnapig voltak nálunk a gyerekek, akikhez vasárnap kora reggel a Svédországból megérkezett szülök is csatlakoztak. Így egy kellemes családi napot tölthettünk együtt. 

Vasárnap este már panaszkodott az emberem, hogy kicsit érzékeny a talpa, meg is masszírozta lóbalzsammal. Reggelre viszont nem tudott ráállni a talpára. Az ujjak alatti párna begyulladt és be is dagadt a nagy lábujjával együtt és olyan szinten fájt, hogy hozzáérni sem lehetett.

Pár napig az itthon levő gyulladás és fájdalom csökkentő krémmel kenegette. Ekkor már felhívta a gazdát, aki közben már learatta a tritikálét  és megint félre tett egy adagot, hogy mennénk, de nem tudunk. Szó szót követett, mire az a drága jó ember azt mondta, hogy befejezi a reggelijét, majd motorra pattan és áthozza a hasonló problémájára korábban sikeresen alkalmazott, házi készítésű fekete nadálytő tinktúrát. 

A tinktúrát naponta többször is használva el kezdett javulást érezni, de az ötödik nap azért azt mondtam, hogy most már azért mutassa meg orvosnak is. A háziorvos felírt egy gyulladás csökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszert és szigorú pihenést javasolt. Ezt még három napig tudta tartani. Utána viszont muszáj volt néhány dolgot megcsinálni, mielőtt visszamegy dolgozni. De szigorúan 1-1 órányi talpon levesről volt szó, közte sok órányi pihenéssel. 

Az jutott eszembe, hogy próbáljuk meg a szártépővel legalább a csemetés egy részét lekaszálni. Akkor mégis csak ülnie kell a traktoron, nem a kaszával órákat talpalni. A nyolcadik napon, amikor már három napja szedte a gyógyszert is jelentősen javult a lába, a duzzanat lement róla. Hétfő hajnalban tehát neki veselkedtünk. Hajnali ötkor már úton voltunk. Ez egy "laza" négy órás kínszenvedés volt, főleg nekem, aki a derékig érő szederindában botladozott a traktor előtt, hogy a felmerülő akadályokat (tuskó, faág, csemete) eltávolítsam vagy figyelmeztessem a kerülésre. 

Kezdetnek mindjárt nyírt egy szép ösvényt a háztól le a csemetésig, majd fel a dombtetőre, ahol a tölgy gyerekek erőlködnek ebben a sivatagi szárazságban. 

Néha tényleg nem tudom, hova tesszük az eszünket, mert ezt már a májusi ápolásnál is megtehettük volna, hogy legalább a cél megközelítéséig nyírja le a szártépővel, ami így traktorral kb. 15-20 perc volt, akkor meg ráment egy fél napja. 

Végül csak egy pici területen tudtuk a csemetést megápolni. A zöld sávokban rejtőzik néhány, aki eddig túlélte a szárazságot. 

Egy viszonylag nagy területen, a domb sík  tetején sikerült még kaszálni. 

Négy óra után azonban feladtuk:

- a terepviszonyok miatt a terület jelentős részét nem lehet géppel művelni, mert olyan rézsűs, hogy félő, felborul a gép,

- a homokos talajon többször elkapart a gép, akkor be kellett kapcsolni a 4-kereket, akkor viszont nem hajtotta a szártépő,

- olyan hatalmas tuskók vannak az akácos csemetésben, hogy ott esély sem volt traktorral kaszálni.

Szóval mindenképpen marad a kézi üzemmód, majd augusztusban. De, ha esetleg addig ideér a erdő felügyelő, akkor már láthatja, hogy elkezdtük az ápolást. Különben repkednek a több százezres bírságok. 

Kaszált egy kicsit a ház előtt, amit a nagy kaszálógép elhagyott.  

Több lépcsőben lekaszálta a kert műveletlen részét. Elsősorban azért, mert nem akartuk még megkezdeni a főként télire szánt szénabálákat.

Viszonyításként így nézett ki a másik fele is. Nagyjából ember magasságú gaztenger borította. 

A betárolt tritikálét is el kellett hoznunk. Igyekeztünk sok zsákot kevés terménnyel megtölteni, hogy ne kelljen akkora súlyokat emelnie. De ezt sem halogathattuk, mert szükség volt a pótkocsira. 

Másnap pedig mehettünk vissza várva várt szalmabálákért. Ezt megint nem lehetett halogatni, mert különben a gazda  eladja másnak. Nekünk meg nagyon nagy szükség volt főként a kert takarása miatt. Két körben sikerült összesen 82 darab bálát betárolni, most hirtelen a majdani műhelybe. De remélem augusztusban meg tudjuk csinálni a mennyezetet és akkor fel mehetnek a padlásra, ahol biztonságban lesznek a vadak elöl. 

Tíz bálát  mindjárt a kertnél pakoltunk le. 

Amit már bőszen locsolgattam az esőztetővel, hogy minél nedvesebb legyen a föld, hiszen szárazon nem lehet takarni. 

Azóta a tíz bála már szétterítve. Előtte persze minden gyomot kiszedtem. 

Sőt két újabb kört is hoztam traktorral. 

Most már a kert jobb alsó része is betakargatva. 

És már a bal alsó résszel dolgozom. Egy-két nap és készen is leszek vele. 

Az uborkának eddig csak az indáit dugdostam, most viszont már ránéztem, hogy mi a helyzet termésügyben. Pár nappal korábban már szedtem le néhány kígyóuborkát, most viszont ez fogadott. Én nem tudom, milyen gyorsítót szedtek ezek, de egy talicskányi óriást szedtem le, ami már nyilván ment az állatoknak. 

Viszont nekünk is jutott bőven. Mosás, gyalulás után ment jó néhány csomag a fagyasztóba, amiból télen tudok uborkasalátát készíteni. 

Az ebédhez kellett egy kis krumpli. Ez egy bokor alól jött ki. Az egyik nagyobb darabot le is mértem, majdnem 40 dkg-os. Ja, kérem ennyit tesz, ha kap egy kis vizet a burgonya. Tavaly 4-5 darab tett ki egy ilyen óriást.   

Egyik kedvenc ételünk: fokhagymás flekken, petrezselymes burgonyával, tejfölös uborkasalátával. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a fűszereket, és a tejfölt leszámítva minden a saját. 

Összefoglalva tehát júliusban ha nagy előrelépés nem is történt a birtokon, viszont az állatoknak megvan a téli takarmánya széna és gabona formájában. A kert takarására és alomnak pedig ott a sok szalmabála. Augusztusban pedig a birtok ura gyógyult lábbal újra belevetheti magát  asszonya segítségével a további szépítgetésbe. 

Bendegúzom mostanában rákapott a ház körüli legelészésre. 

Én pedig támogatom ebbéli tevékenységében, legalább kevesebbet kell a fűnyírót tologatnom.

Kecskékkel suttogó lettem. Bent a kis karámban maguktól odajönnek és hagyják, hogy szeretgessem őket. 

Malacfronton is nagy áttörést értem el. Meghozta eredményét az étkezések közti rendszeres "zaklatás". Most már a kicsik is esznek a vályúból a szopizás mellett, így amikor megkapják a kaját leguggolok melléjük és folyamatosan vakarászom a hátukat, oldalukat. Először még inkább elszaladtak, meg ugrottak egyet. Most már teljesen megszokták a nyaggatást, a kaja azért mégis fontosabb. Sőt most már, ahogy a képen is látszik maguktól jönnek oda egy kis has simiért. 

A végére pedig egy szuper hír: beköltözött hozzánk egy fecskepár. A fürdőszoba feletti egyik gerenda mellé építették meg a fészket. 

Nálunk csak egy pár van, de reggel-este 8-10 fecske köröz a ház körül és vadássza le a rovarokat. Gábor látta, hogy kapkodják el a darazsakat is. Apró szépséghiba, hogy kicsit koszolnak, de én szívesen takarítok utánuk, ha ők cserébe ritkítják a rovarállományt.