Családi összefogás

 

Augusztus első felében lehetőség nyílt rá, hogy külföldön élő két unokaöcsém és a húguk ismét nálunk töltsenek egy kis időt. Ezúttal apukám hozta el a kis csapatot, aki a savanyúságok, lekvárok eltevésének nagy mestere. Ezért megkértem, ha már itt van, tanítsa meg az ő receptjét, mivel ez évben végre sikerült jelentősebb mennyiségű uborkát termesztenem és a csemege uborka az egyik kedvenc savanyúságunk.

Gondosan lejegyeztem a receptet. Az összes fűszert én grammra kiméregettem, mert a nagy öregek mindent csak "egy kis érzéssel" adagolnak, ami nekem egyelőre nem megy. Első körben 4 üveggel sikerült eltenni.

A megmaradt felöntőlével azóta eltettem még 4 üveggel és remélem, hogy lesz még jó néhány üvegre való uborka.

A gyerekek ezúttal igencsak be lettek vonva a birtokon folyó munkálatokba, mivel mondtuk, hogy a kecskéknek le kell költözniük az istállóba, mielőtt a gazda ismét útra kel.

Első körben a nagyfiú, Szabi segített Gábornak a csibeól körül, egészen addig, míg csiszolás közben fel nem riasztott egy a tető alatt megbújó darázsrajt, akik közül az egyik meg is csípte.

Hősiesen viselte a fájdalmat, de érthető okokból ezután már én vettem át a csiszolást, majd Annával a festést, ahogyan arról már korábban beszámoltam.

Miután a csibeól projekttel elkészültünk, neki lehetett látni az istállónál megépítendő kecskekarámnak. Ehhez először is masszív oszlopokra volt szükség. Ugyanis tanulván a fent gyorsan megépített karám hibáiból, ezt masszívra akartuk építeni.

Szerencsére az akácosban akad mindenféle méretű fa. Ezért először kivágták az oszlopokat. Szabi vette át az én szerepemet és mérte ki hol lehet elfűrészelni a fát. 

Papa és az unokák hordják az utánfutóra a kivágott oszlopokat. 

Mivel tényleg hosszú távra tervezünk, ezért az oszlopokat le is kellett kérgelni. Itt emberem csak a súly szerepét szánta a gyerekeknek (ami más esetben én szoktam lenni), de persze ezzel nem elégedtek meg. Mindenki kérgelni akart.

Először Szabi kezdett. A két kicsi volt a súly.

Majd Bátor következett.

Végül a legkisebb, akit semmilyen módon nem tudtunk lebeszélni a feladatról. Keményen dolgozott a vonókéssel. 

Miután az oszlopok elkészültek Gábor kifúrta a lyukakat és ...

... beállította az oszlopokat. 

Eközben a fiú sem tétlenkedtek. Gábor készített nekik egy sablont a villanypásztor karókhoz, hogy bele tudják tekerni a szigetelőket. Szabi 4 helyen megfúrta a karókat. 

Majd Bátor ügyesen lerögzítette a karót egy bakra ...

... majd egy csavarhúzó segítségével szépen beletekerte a 4 db szigetelőt minden karóba. 

Oszlopok tehát lefúrva, villanypásztor karók előkészítve. Ezután jöhettek a vízszintes staflik, amikből bizony kellett jó néhány, pontosan 35 db különböző hosszúságban, ahogy az oszlopokat le lehetett rakni.

Itt is segítettek a kivágásnál: mértek és hordták ki a kivágott staflikat az utánfutóra. Majd a kérgelésben is segítettek.

Hogy ne legyen annyira monoton a munka és legyen egy kis motiváció, nagybácsijuk kitalálta, hogy minden második oszlop után, vagy ötödik villanypásztor karó után lőhetnek néhányat a nemrégiben verebek elriasztására beszerzett légpuskával. 

Természetesen célba lőttek. Karton papír repülőre, vagy kis fadarabokra. Nyilván a nagyfiúnak ment legjobban. 

Bátornak még nem elég hosszú a karja, de azért ő is szép eredményeket ért el.

Természetesen a kishúg ebből sem akart kimaradni és ő is próbálkozott, pedig neki azután tényleg nagy volt még ez a fegyver.

Amilyen kis makacs még a lapátot is kikapta Gábor kezéből, hogy majd ő ellapátolja azt a kupacot, ami útban volt a karám építésénél. Persze alig néhány centire tudta csak benyomni és kb. egy marék földet dobott arrébb. De azért ő tudja és kész. 

A gyerekek segítségével így sikerült előkészíteni a karám és a villanypásztor kerítéshez szükséges anyagokat, amíg én más dolgokkal voltam elfoglalva. Különben nyilván nekem kellett volna segítenem. 

Utolsó nap pedig még egy kis fűnyírásra is sor került, amit természetesen megelőzött egy oktatás, ahol Gábor elmagyarázta fontos tudnivalókat. 

Felhívta a figyelmet, hogy mindenféle balesetet elkerüljenek. 

Anna is megpróbálkozott vele, de hát olyan pici még, hogy neki nagyon nehéz volt tolni, így mindjárt át is passzolta a bátyjainak. Szabi végig nyírta a ház és a kapu közötti utat. Ehhez három-négyszer kellett le-föl sétálnia. Mondjuk 40 perc alatt végzett vele, ami után közölte, hogy ez nagyon fárasztó volt. 

Az öccse, Bátor ezután körbe nyírta a házat, majd a keresztbe-kasba futó utakat. Több, mint egy órányi munka után már úgy kellett kitépni a kezéből a fűnyírót, mert nem akarta abbahagyni, amíg nem végez az összes úttal. És közölte, hogy ez neki meg sem kottyant. Mondjuk rendszeresen jár foci edzésre, míg a nagyfiú nagyon kamaszodik és nem űz semmilyen sportot. 

Nálunk az a szabály, hogy a háztartási munkát mindenkinek kell végeznie ellenszolgáltatás nélkül, viszont az ilyen extra munkákat nem kívánjuk ingyen. A villanypásztor karókat darabáron csinálták, a fűnyírásnál meg felajánlottuk, hogy az így összekeresett pénzt még kiegészítjük egy kerekebb összegre, ha bevállalják a fűnyírást. Rögtön belementek az alkuba. 

Persze azért nem csak a munkáról szólt az itt tartózkodásuk. Felállítottuk a tollaspályát és mi Annával rendszeresen tollasoztunk. Volt, hogy Gábor és a fiúk is beálltak és négyesben játszottunk. Gábor és a focimániás Bátor tengópályát építettek a sárrázón és többször lejártak pattogtatni. Volt még kártyaparti, filmnézés, jó beszélgetések, gofri sütés, hamburgerezés (természetesn itthon készített).

Egyik délután a fiúk elvonultak Nagyatádra tankmúzeumba, mi pedig Annával ismét átballagtunk Emeséhez és Jázminhoz, hogy Anna tudjon egy kicsit lovacskázni. 

Szóval nagyon intenzíven telt el ez a pár nap. Nagyon jól éreztük magunkat és örültünk, hogy itt voltak. Reméljük, hogy hamarosan már nemcsak nyaranta tudunk találkozni.

Nyári fejlemények II. - A pipiház ismét lakókkal teli

 

Június vége óta, mikor is a róka koma elvitte a piros házikó lakóit, üresen állt a kis lak. A május végén beszerzett állomány szerencsére  biztonságban volt az istállóban, viszont már akkorát nőttek, hogy kezdett szűkössé válni a hely, valamint hamarosan szükség lesz a pipi ovira az újabb generációnak, amit szeptember elején tervezünk beszerezni.

A természet nem teketóriázott,  a közel másfél hónap alatt visszahódította, ami az övé. Így nézett ki a röpde augusztus elején.

A villanypásztorral körbe kerített terület is eldzsungelesedett.

Valamint a házikó is külső, belső felújításra várt. 

Mielőtt tehát bárminek is neki kezdtünk volna, előszőr is körbe kellett kaszálni a házikót, hogy egyáltalán hozzá lehessen férni. Így már kicsit tisztább a kép.

Első körben emberem  visszarögzítette róka által letépett csibedrótot, majd vadhálóból kivágott darabokat szögelt körbe a házikó alján, ...

... valamint a röpde villanypásztoron kívüli részére.

Készült egy új létra is, ezúttal lekérgelt akác ágakból, a régi ugyanis fenyőből készült és 3 év alatt elkorhadt. Reméljük ez tartósabb lesz. 

Sor került egy tisztító, belső meszelésre is. Továbbá meg lett javítva a nagy ajtó is, ami kissé elvetemedett és ezért nehezen csukódott. 

A külső csinosításba én, valamint apró segítőm is bekapcsolódott. A három évvel ezelőtti festést a nap bizony nagyon kikezdte, főleg, ahol gyantás volt a fa, szinte teljesen ledobta a festéket. Ezért kicsit át kellett csiszolni, mielőtt felkerül az új szín. 

Anna és a tesói augusztusban ismét nálunk töltöttek néhány napot és ezúttal mindenki bekapcsolódott az éppen aktuális feladatba. Anna itt már portalanítja a megcsiszolt felületet. 

Az északi oldal az ő feladata volt, amit szépen át is festett kétszer is.

 A maradék három oldal nekem jutott. 

Íme a végeredmény keletről.

És nyugatról. 

Ezután már csak a villanypásztort kellett helyre állítanunk. Ami nem volt egyszerű, mivel a 1,5 hónap alatt mindenféle növény beszőtte a hálót. Előszőr ezeket kellett eltávíolítanunk. Majd szakaszosan  kifeszítettük a hálót, hogy normálisan álljon. 

Korábban akkumulátorról próbáltuk működtetni, de az nem jött be. Bár az akksi telit jelzett, a készülék nem működött. Ezért is tudtak a malacok folyton bent garázdálkodni, és a róka is elvitt egy tyúkot fényes nappal a hálón keresztül. 

Ezúttal viszont hálózatról üzemeltetjük a készüléket és úgy tűnik jól üzemel, mert a malacok a közelébe sem mentek. 

Első körben érkezik két kakaska. Akik hamarosan a fazékba kerülnek, mivel vannak vagy heten és a kilenc tyúknak elég egy is. 

Nem akartuk mindjárt az egész állományt feltelepíteni, amíg meg nem győződünk róla, hogy működik a rendszer. Ezért  az első napokban  3 kakas és egy véletlenül kakasnak nézett tyúkocska lakta a házat. 

Persze ezek sem akartak éjszakára bemenni a házba, kétszer is úgy kellett a ház alól kihalászni őket, azóta viszont egyrészt tartottam egy létramászó tanfolyamot, másrészt estére elbarikádoztam a kisház alját. És láss csodát mindjárt tudták, hol kell aludniuk. 

Tegnap sort kerítettünk három kakas levágására. Az egyikből isteni finom kakaspörkölt készült, nokedlivel, ubisalival. A maradék pedig levesnek és egyéb finomságoknak le lett fagyasztva. 

Valamint átköltöztettük a teljes állományt. Ami azt jelenti, hogy a fent már látott módon egyesével felsétáltunk velük. Érdekes, hogy nagyon nyugodtan viselték a költözést, egyik sem akart menekülni, nem verdesett, csak nyugodtan szemlélődött.

Első két este még nem akartak bemenni a házba, egyesével kellett összefogdosnom őket és betenni. Remélem, hamar megtanulják a létra használatát és rászoknak az esti bemenetelre. 

Bendegúz itt hagyott minket

 

Szomorúan tudatom minden kedves Olvasómmal, hogy szeretett Bendegúzunk augusztus 7-től már az égi legelőkön legelészik.

Először úgy tűnt, hogy használ neki az antibiotikumos kúra, hiszen két nap alatt talpra állt és rendszeresen evett, sétált. Viszont rettenetesen lesoványodott.

Közel 1,5 hónapig volt Emesééknél, ahol rendszeresen látogattuk és végül július közepén hoztam haza. Bár járt és evett, de borzalmasan nézett ki. Csomókban hullott a szőre, viszont a hátán már látszott, hogy serken az új, ezért bizakodtunk, hogy akkor talán legyőzte a kórt és a javulás útjára lépett. Azzal tisztában voltunk, hogy hónapokra lesz szükség, hogy helyre jöjjön.

Az istálló egyik boxában helyeztem el. Volt előtte széna, szemes takarmány, rendszeresen vittem neki akáclevelet, csalánt. Naponta pár órára kiengedtem legelni is, hogy ne érezze magát teljesen bezárva. Két hétig még eszegetett valamennyire, bár látványosan visszaesett az étvágya ahhoz képest, ahogy egy bakkecske eszik. A harmadik héten viszont már szinte egyáltalán nem evett. 

Lehet, hogy depressziós is lett, mivel el lett szakítva a családjától. Múlt héten csütörtökön feljött az istállótól ide a fenti karámig. Akkor még visszavezettem, de pénteken megint feljött. Gondoltuk jól van, had maradjon. Aznap este jött meg a szőlőcukor, amit már két hete megrendeltem, hogy azzal is tudjam kicsit erősíteni. Szombaton reggel megkapta az első adagot, délben pedig már nem tudott felállni. 

Mivel a helyzet nem javult és tényleg már csont és bőr volt, hétfőn reggel véget vetettünk a szenvedéseinek.

Mindketten nagyon megsirattuk, hiszen az elmúlt négy évben nagyon a szívünkhöz nőtt. Szerintem kevés olyan bakkecske van, akit ha szabadon engedsz, utána hívásra visszajön, ahogyan ő tette. Miután lejátszotta Gáborral és velem is, hogy hol helyezkedik el a rangsorban, soha nem viselkedett agresszívan. 

Nagyon hiányzik és egyelőre nem is tervezzük  a pótlását. Hét és fél év alatt ő a második bakkecske, akit elveszítettünk. 

Bendegúz emlékére jöjjön egy kis képes összeállítás a nálunk töltött 4 évéről.

2019. év tavaszán került hozzánk, ekkor még igen pöttöm jószág volt.

Akkor még nem sejtettük, hogy milyen gyönyörű bakkecske lesz belőle.

Az év őszén még nem tudta teljesíteni kötelességét méretbeli problémák miatt. Egész egyszerűen még nem érte fel a lányokat. 

2020. tavaszára már azért  "megférfiasodott", úgyhogy látszott nem lesz gond majd az ősszel. Itt éppen a  csajaival együtt legelészik. 

Az év decemberében készült a kép, ekkor már minden lány le volt rendezve.

2021. év tavaszára gyönyörű szép szarvat, bundát, sőt még szakállat is növesztett.

Fajtájának egyik legszebb példányává vált és ráadásul még nagyon kedves és aranyos is volt. 

Ősszel ilyen kedvesen udvarolt Lilikének. 

2022 nyara: egy kis fejvakargatásra odajött hozzám. 

Fényes, hollófekete bundája volt még ekkor. 

Tavaly ősszel készült kép, amikor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk a következő évben.

Az utolsó kép, amikor még nem látszott rajta, hogy bármi baja lenne idén márciusban készült. 

Készült még róla kép az utolsó időkben is, de nem akarok senkit sokkolni. Úgy képzeljétek el, mintha egy fiatal, életerős 20 éves fiú három hónap alatt egy 90 éves aggastyánná öregszik. Inkább ezekkel a szép képekkel emlékezünk rá.