Decemberi ez meg az

Tudom, tudom, nagyon eltűntem. Legutóbb november 23-án készült bejegyzés, de a karácsonyi készülődés és vendégfogadás miatt egyszerűen nem jutott időm a blogra. Most viszont szeretném bepótolni a mulasztásomat és először is beszámolni a tavaly decemberi eseményekről.

Akik rendszeres követői a blognak, azok tudják, hogy a tavalyi év nem kedvezett a szénakészítésnek Málnáskertben. Sorozatos elázások után úgy döntöttünk, hogy a földön hagyjuk a lekaszált szénánkat. Az előző évi bálák december végéig kitartottak volna, de esélyes volt, hogy az ünnepek környékén fog elfogyni, ezért már november végén be akartuk tárolni a jövő évi kaszálásig szükséges mennyiséget. 

Mivel egy nagy guriga kitart egy hónapig és júniusban már lesz új széna, ha meg csúszik egy kicsit, akkor annyi zöld lesz a legelőn, hogy pukkadásig ehetik magukat a kecskék, ezért úgy számoltuk, hogy öt bálával elleszünk a következő szezonig.

Szerencsére a szomszéd faluban nagyon baráti áron (nekünk szinte önköltségi áron) akadt eladó, nagyon jó minőségű, tömör szénabála.  November 30-án el is hoztunk egy gurigát, amit be is tudtunk tárolni az istálló egyik boxába.

Mivel az eladó azt mondta, hogy nagyon viszik a szénát, ezért nem akartuk megkockáztatni, hogy havonta hordjuk a szükséges egy bálát és mindjárt december 2-án elhoztuk a maradékot két fordulóban.  A gazda szerencsére felrakata az utánfutónkra a bálákat. Nekünk csak otthon kellett megküzdenünk velük. 

Ami nem is volt olyan egyszerű, mivel ahogy látjátok hosszában lehetett felrakni őket, így viszont nem lehetett gurítani. Először tehát le kellett görgetnünk a futóról a bálákat, ami tekintve, hogy egy-egy bála 350-400 kg, szép mulatság volt 1,5 embernek (a magam 60 kilójával én ez esetben csak egy félnek számítok).

Nagy nehezen leküzdöttük az utánfutóról mind a négyet, de ezzel nem ért véget a történet. Valahogy a helyükre kellett játszani őket. Az emberem nem akarta szabad ég alatt tárolni a bálákat, ha már eddig takarva voltak. Az istálló nyitott részében akartuk elhelyezni a bálákat. Az ott tárolt faanyagot felraktuk a gerendákra, így mindjárt akadt hely számukra.

Némi izommunkával a helyükre táncoltattuk a bálákat, így szép sorban várják a rájuk eső hónapot. Schwarzikánk mindjárt megvizitálta az újdonságot. Amik eddig itt nem voltak.

Persze a kecskék első dolga volt, amint meglátták, hogy felugráltak rájuk. Azóta meg már szedegetik ki a bálák közepét. Hiába van egy komplett bála szétbontva az orruk előtt. 

A tyúkocskáim hihetetlenül jól teljesítettek decemberben. A 11 tojótól egy híján 250 db tojást gyűjtöttem be. Nyilván ennyit képtelenek voltunk elfogyasztani, 160 db nak  sikerült is gazdát találnom. Így gyakorlatilag nemcsak a saját, hanem a többi állat takarmányát is bőven kitermelték ebben a hónapban.

A maradék tojás egy részéből száraztésztát gyártottam. Saját fogyasztásra és gasztroajándéknak. Meg persze fogyott bőven a karácsonyi sütögetéshez is.

Kancsikánk még november 16-án meglépett. Erről novemberben nem is írtam, mert akkor még reménykedtünk, hogy hamarosan megjön. 

Az úgy történt, hogy a karám kapu egyik szárnya le volt csavarozva, mert a malacok rájöttek, hogy ha az orrukkal megemelik, akkor kinyílik. Viszont trágyahordás miatt ki kellett csavarozni, hogy traktorral be lehessen menni. Gábor nem rakta vissza azonnal a csavart, gondolta majd az esti etetésnél. De addigra már késő volt. Ebéd készítés közben vettem észre, hogy a malacok már a villanypásztoron kívül vannak. 

Mindenkit sikerült is visszaterelni, csak azt az egy jó madarat nem. Addigra neki már híre-hamva sem volt. Teltek a napok, minden reggel reménykedve mentünk ki, hogy hátha már visszajött. Eltelt egy hét, eltelt a második is. Ekkor mi már lemondtunk róla. Ilyen hosszú ideig még soha nem volt távol. Számtalan veszély leselkedett rá: kilőhették vadászok, aranysakálok megtámadhatják, összeverekszik vaddisznókanokkal.

Szóval mikor már teljesen feladtuk a reményt, az eltűnését követő 21-ik napon egyszer csak megjelent. Valószínűleg az éjszakát már a régi helyén töltötte, mert Gábor  a reggeli etetésnél vette észre, hogy a kapunál ácsorog bebocsátásra várva. Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül leharcolt állapotban került haza. Csont és bőr volt, több sebet is szerzett és tele volt kullancsokkal. Szerintem kiszedtem belőle vagy 20-30 darabot. 

Ezt követően pár hétig külön adtunk neki enni. Bőségesen kapott moslékot és darát is egy külön tálban a belső karámon belül, hogy nyugodtan tudjon enni. Azért persze néhány kisebb, aki átfért a réseken bepróbálkozott nála, de leginkább csak a tál szélét tudták nyalogatni. Ezúttal nem hagyta, hogy bárki hozzányúljon az ételéhez.

A novemberi vágást követően ismét befogtunk hízlalásra két delikvenst, akik ezúttal is szépen gyarapodtak.

A novemberi csapathoz hasonlóan  is akadt potyautas, csak az akkori  3 gengszterrel szemben, ezúttal csak egy kismalac döntött úgy, hogy inkább a bezártságot választja. 

December elején látogatóink érkeztek az ország legtávolabbi csücskéből, Nyíregyházáról. Gábor nagy-nagy nénikéi utazták keresztül az országot vonaton. Egyikük, aki most már a 93. évében jár,  volt már nálunk pár évvel ezelőtt, most a lányával érkezett, aki most jött el  először. Nagyon örültünk, hogy pár napot együtt tölthettünk, körbejártuk a birtokot és a környékbeli városokban is kirándultunk.

Karácsony előtti hétvégén pedig ismét Anna unokahúgom járt nálunk és egy nagyon szuper hétvégét töltöttünk együtt. A hideg idő ellenére hosszasan elvolt kint az udvaron. Csúszkált a tó befagyott jegén (csak a beleesett csapadék fagyott meg), meg kecskézett,  meg jeget tört. Majd egyszer csak szólt Gábornak, aki éppen tűzifát hordott a tornácra, hogy akkor ő kitakarítja a pipiólat. Hozta a talicskát és a szerszámokat és szépen kiszedte az almot az ólból, így Gábornak már csak friss almot kellett betennie. Érdekes, de itt nálunk nem látunk okos eszközt a kezében. A képernyő idő maximum annyi, hogy megnézünk egy filmet közösen. Helyette van friss levegő állatokkal, vagy egyéb dolgokkal, közös főzőcskével, kártyapartival, beszélgetéssel. 

Karácsonyra idén is gasztroajándékokkal készültem. Többek között készítettem pácolt kecseksajtot két verzióban is. Ez itt a chilis-fokhagymás, de készült kakukkfüves-fokhagymás.

Meg persze ment a sütögetés is. Készült mézeskalács dekorációnak a fenyőágakra és ajándékba, linzerkarika és olasz mandulás kétszersült, cantuccini is. Ja meg idén először csináltam sós karamellát (az új Lidl-es szakácskönyvben a recept). Két üveggel ment ajándékba, de azért nekünk is jutott egy fél üveggel. Hétvégén kóstoltuk meg amerikai palacsintára kentem némi banánnal megspékelve. Hát mit mondjak, isteni volt. 

Azután meg persze jöttek az ünnepek. Nagy családi össszejövetel terülj-terülj asztalkámmal itt nálunk a birtokon. Ezúttal mindkét testvéremmel és családjukkal, meg persze a szüleink. Reméljük most már ebből hagyomány lesz. 

A Szilvesztert és Újév napját pedig Annával és a kisebbik bátyjával, Bátorral töltöttük nagyon jó hangulatban filmnézéssel, kártyapartik tömkelegével. Szóval nekünk nagyon jól végződött az Óév és kezdődött az Új.

Novemberi történések

A hónap legnagyobb eseménye a második hétvégén lezajló kecske és disznóvágás volt. Barna barátunk szokás szerint már pénteken délután megérkezett. A fiúk berendezték a kerti konyhát és ügyesen külön zárták a két malacot, hogy reggel egyszerűbb legyen a történet.

A kecskevágás már pénteken reggel megtörtént, délutánra maradt a hús csontozása és a darálás. Erre a célra beszereztünk egy vadonatúj, nagyméretű (32-es) kézi húsdarálót. Emeséék házilag épített, gépesített darálója ugyanis a legutóbbi disznóvágáskor megadta magát. Gábor bevállalta, hogy ő majd kezeli a darálót és hogy előrébb legyünk a kecskehúst már ledarálja pénteken. 

A bonyodalmak ez alkalommal már pénteken este elkezdődtek. A 8 kilónyi kecskehús ledarálása 1,5 óra alatt sem sikerült. Pedig már az összes nagy ínat eltávolították és apró kockákra vágták a húst. Ezt akkor betudtuk, hogy kecskehús darálására nem alkalmas ez a daráló. 

Másnap került sor a két disznó levágására, szerintem az eddigi legnagyobb hízókat sikerült kinevelni. Bár kiscsoportos vágás volt, mivel rajtunk és Barnán kívül csak Emese és Laci vett részt. Pontosabban a legifjabb nemzedék is képviseltette magát: Emese és Laci pár hónapos kisfia, Hunor a nagyival a házban erősítette a csapatot. Jövőre már foghatja a malac farkát:)))

Nekem megint  kinti és benti szerep is jutott egyaránt. Reggel útnak indítottam a csapatot némi élénkítővel (pálesz, tea, kávé) és egy kis pogácsával, hájas sütivel. Utána elláttam az  összes jószágot, majd becsatlakoztam a malac pucolásába is. 

Majd jöhetett a reggeli készítés, ebéd előkészítése, végül ismét némi kinti segítség, közben persze készült az esti vacsora is. A csapat összeszokottan, gyorsan dolgozott. Délután két óra körül már lehetett neki állni a zsír kisütésének és a kb. 30 kilónyi disznóhús darálásának.

A darálóról ekkor derült ki, hogy kompletten alkalmatlan a feladata betöltésére. Nemcsak a kecskehúst nem vitte, hanem a disznót sem. Pontosabban egy darabig pépesítette, majd utána csak tekerte és tekerte a benne lévő húst. Utólag megállapítottuk, hogy milyen konstrukciós hibái vannak, azóta meg már vissza is vittük a boltba és az árát levásároltuk.

Még szerencse, hogy van nekünk egy Józsi bácsink a szomszéd faluban, akitől a takarmányt szoktuk venni és ezúttal is kisegített a bajból (a legutóbbi alkalommal, amikor a daráló menetközben adta meg magát, akkor is nála tudtuk befejezni). Aznap ők is disznót vágtak, úgyhogy nagyüzem volt nála, de ennek ellenére nagylelkűen felajánlotta, hogy Gábor mehet darálni. 

Mint utólag kiderült, aznap Gábor volt már a harmadik, aki hozzáfordult segítségért és a végén, mikor Gábor hálálkodva megköszönte, az volt a válasz, hogy ő örült, hogy segíthetett. Hát nálunk ilyen az összetartás a gazdák között.

Májast ezúttal nem készítettünk, mert az a legidőigényesebb termék és a kisbaba miatt Emeséék nem tudtak maradni. Így este  hat körül már vacsorázhattunk is. Ezúttal nekem is sikerült reprodukálnom anyukám húslevesét, rengeteg zöldséggel és a friss húslevescsonttal. Hozzá pedig meggymártás készült. A kecskemájból böllérmájast készítettem, a friss disznómájból pedig sült májat.

A maradék májból jutott a disznótoros csomagokba és kísérletképpen másnap, miközben a fiúk betöltötték a különböző töltelékeket, én májpástétomot készítettem egy adag májból és pecsenyehúsból, amit üvegekbe adagolva a befőzőautomatában tartósítottam. Azóta már meg is bontottam egy üveggel és szerencsére ilyen formában nekem is ízlett a máj, amit önmagában nem tudok megenni. 

Íme a végeredmény egy része. 

A darált kecskehúsból némi zsiradék hozzáadásával szokás szerint kecskekolbász készült. A sertéshús egy részéből téli szalámit, a többiből paprikás szalámit és kolbászt töltöttek a fiúk. Itt már a füstön lógnak a késztermékek. Jól látható a különbség a kecske és a disznókolbász között. A sötétek készültek kecskehúsból.

Pár nap múlva felkerültek a füstre az oldalasok is. Ez új kísérleti termék. Reméljük, hogy eltaláltuk, a sózásban töltött időt.

Ismét pár nap múlva jöttek a karajok is.

Azóta mindenki megkapta a megfelelő számú füstöt és most még a füstölőben szikkadnak.

            

Az oldalasokon és a karajokon kívül került még a sózóba jócskán: négy gyönyörű sonka, két csülök és hét tábla szalonna van forgatva két naponta. Ezen a héten rám maradt a forgatás és mit mondjak, alig bírom megemelni a sonkákat. Szerintem jóval nagyobbak lettek, mint a korábbi években.

Szokás szerint a különböző töltelékek betöltésére másnap került sor a morzsapartival egybekötve. Addigra a kinti konyha már Barna jóvoltából elrámolva, edények elmosogatva az én jóvoltomból. Így a következő, januári disznóvágásnak  már könnyebben indulunk neki.

Disznóvágás előtt sikerült még a korábban elmaradt tereprendezést befejezni. Főleg a kerti konyha környékén kellett még rendezkedni, hogy a vágás idejére normalizálódjon a terep. Ne legyenek gödrök, kiálló gyökérdarabok.

Tavaly ugyan elmaradt a kert trágyázása traktorkánk betegeskedése miatt, idén viszont már nem maradhatott el, ha jövőre szép termést szeretnénk a kertből. Így viszont nagyon érett trágya, már szinte komposz került a szalmaréteg tetejére. 

Két éve a kertben nevelgetett tölgyfacsemetém, amit a szajkó ültetett az egyik magaságyásba.  Idén nyáron szépen megnyúlt. Jövőre meg kell találnunk a végleges helyét a kerten kívül.

Október közepén elduggatott fokhagymáim már mutatkoznak. Idén először lett annyi termés, hogy a kolbász és szalámi töltelékbe is saját fokhagyma került. 

A trágyázást követően újabb réteg szalma került a kertre egyfajta takaróként. Ebben némi segítségem is akadt Anna unokahúgom személyében. Nagy-nagy örömünkre öcsém és családja hazatérőben van Svédországból. A gyerekek immár 1,5 hónapja itthon járnak iskolába. Így Anna ezentúl gyakori vendég lesz nálunk.

Ezúttal is bekapcsolódott a munkafolyamatba és lelkesen szórta szét az általam odahordott szalmabálákat.

Szívesen segít bármiben, amire megkérjük, de a szíve csücskében az állatok vannak. A hideg ellenére is sok időt töltött a kecskékkel az istállóban, na meg persze ment a cicázás ezerrel. Hiába, ahol hét cica van, mindig akad néhány, akit lehet simogatni.

A kert megtrágyázva, betakargatva nyugovóra térhet.

   

Ezzel a kinti munkák időszaka már csak a "fázásra" korlátozódik. Rengeteg kidőlt fa és a korábban kivágott, de időhiány miatt fel nem darabolt fa vár minket az erdőben. Úgyhogy unatkozni télen sem fogunk. Viszont ez az az időszak, amikor nem vekkerre kelünk, magunktól ébredünk. Pár órányi délelőtti tevékenykedés után jöhet egy finom ebéd, majd még egy-két órányi munka a friss levegőn a délutáni kávézás után pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés.

A jól sikerült november hónapunkat megkoronázta, hogy a múlt héten megkaptuk a határozatot az erdőfelügyelettől, melyben helyt adtak a kérelmünknek és  a tölgyest átminősítették. Így a tölgy helyett szárazságtűrőbb fajokat telepíthetünk és nem várnak el olyan fokú sűrűséget sem, mint korábban. Remélhetőleg így már tudjuk teljesíteni a feladatot. Ez számunkra nagy könnyebbséget jelent, hiszen már évek óta keringünk e feladat körül, mint Sziszüfosz. Telepítünk több ezer, vagy száz csemetét, majd következő évben kezdjük elölről. Jövőre talán erre is pontot tehetünk.

Málnáskerti állatsereglet

 

Visszanézve a blogot utoljára június elején készült beszámoló az állatokról, ezért gondoltam, talán örömmel olvasnátok arról, mi újság velük. És persze ilyenkor jön a sok-sok fénykép is illusztrációként.

Reggeli kis "szeretet bonbonjainkkal", Sütikével (bal) és Mikikével (jobb) kezdem, akik kora reggel már bearanyozzák a napunkat. Ez úgy indult, hogy először csak Miki jelent meg a hálószoba ablakában kora reggel és kért bebocsátást, az utóbbi időben már Sütike is csatlakozott hozzá.

Ilyenkor két lábra állva törleszkednek hozzánk, közben persze megy a doromb. Mi persze össze-vissza szeretgetjük őket, viszonozva a hajnali köszöntést. Ma olyan cukik, voltak, hogy felültek mindketten a cicaplédre, akkor készült ez a kép még vakuval (ezért vannak csukva a cicaszemek). Utána "kénytelen" voltam adni nekik némi jutalomfalatokat, annyira imádnivalók voltak. Egyszerűen nem tud rosszul indulni az ember napja, ha így kezdődik.

Azután ajtónyitáskor ez történik nálunk.

Ilyenkor persze már várja a reggelit a hét éhes cicaszáj. Ritka pillanat, hogy mind együtt vannak, mert néhányan már az istállónál éjszakáznak és nem mindig jönnek fel reggelizni. (Mondjuk nincs se patkány, se egér az istálló környékén.)

Reggeli után békés sütkérezés, mosakodás, portré fotózás Misu és Schwarzi részéről.

Ma reggel mivel kissé ködös, hűvös idő volt én meg a bejárati ajtón keresztül szellőztettem, végül visszaszivárgott az összes cica. És az intelligenciájukat bizonyítja, hogy a hétből öt már a cicapléden heverészik,  a maradék kettő meg azt nézegeti, hogy ők hogyan férnének oda. Mindezt teljesen maguktól tették, nem én utasítottam őket. 

Scwharzika, az idei kis kandúrunk vadászat közben.

Most már ő is rájött, hogy az istállónál adódik egy kis extra reggeli némi kecsketej formájában. Ezért időnként ő is megjelenik.

Málnuska múlt héten átesett a nagyjából két havonta esedékes fodrászoláson és fürdetésen. Ilyenkor annyira imádom, egy selymes és illatos kis plüss kutyus lesz belőle kb. egy hétig. Legalábbis az illatot tekintve, amit persze ő minden áron igyekszik eltávolítani magáról.

Boróka, gyönyörűséges mudi révén öntisztuló bundával rendelkezik, ezért  ritkábban fürdik. Ma azonban ő sem kerülhette el a sorsát. Neki alapból nagyon selymes a bundája, de fürdés után még inkább.

Játék közben a kutyalányok. Néha azt hiszem, le akarják gyilkolni egymást, olyan hangokat adnak ki, de csak mókáznak.

Itt jön Leonárdó az én kicsikém. Továbbra is nagyon kezes és odajön hozzám (már amikor nem legelészik a bandával, mert akkor letojja a fejem). 

Együtt a három kis klapec, a másik kettő is nagyon cuki kezes. Itt épp a szokásos reggeli magocskákat várják. Minden reggel kapnak egy maréknyit, amit a kezemből szemezgetnek ki. 

Október első hetében megérkezett a kecskelányok lovagja, Gáborka. Emese és Laci jöttek segíteni a malac ivartalanításban és egyidejűleg áthozták  a leendő apát is, aki azóta is udvarol a lányoknak. 

Itt éppen Majácskát szédíti a lovag.

Nagyon félős kis jószág egyébként, de az én Gáborom végül rászoktatta, hogy reggelenként bemenjen az egyik boxba, ahol kap egy adag takarmányt, hogy jobb kedvel teljesítsen a lányoknál. Azóta nekem is szépen bemegy és már odáig jutottam vele, hogy ilyenkor azért meg tudom simogatni és vakargatni egy kicsit. De kint azért továbbra sem engedi, hogy hozzáérjünk.

Pár napja nagy ügyesen sikerült a két szarvát átdugnia a deszkák között, aztán visszafelé már gondban volt a fiú, nem tudott szabadulni. Hát mit mondjak, még én is megküzdöttem vele, mire vissza tudtam erőltetni a szarvakat a megfelelő oldalra. 

Hófehérke, aki júniusban még egy csontkollekció volt, a nyár folyamán szépen kigömbölyödött.

A többiek is nagyon jó állapotban vannak, szép fényes a szőrük, ki vannak telve, élénkek. Szóval úgy viselkednek, ahogy egy kecskének kell. A tanúlságot levontuk a tavalyi évből: folyamat járhatnak ki legelni, hacsak nincs hó a legelőn. 

Valamilyen nosztalgikus romantika miatt a legtöbb este a régi helyükön gyülekeznek. Ha kint is vannak a legelőn, ahogy meglátnak minket, hogy megyünk etetni a malacokat, berohannak a régi karámba, amit ilyenkor becsukunk, hogy ne lábatlankodjanak a malacok vacsorája körül. 

Ha a malacok megkapták a kaját, akkor csak nyitjuk az ajtót és hívásra szépen elindulnak az istálló irányába. Általában átvágnak a legelőn, így mire odaérünk már csak rájuk kell csukni az ajtót és jóccakát. 

Malacbanda még lézeng az etetés előtt. 

Azután besűrűsödik a csapat,  amint az étel a vályúkba kerül.

Majd jönnek a kis utómunkások és az utolsó morzsát is kitakarítják a vályúkból.

Kancsikámnak mostanában nincs étvágya, oda sem jön a vályúkhoz. Ezért külön vödörben viszek neki valamit, amiből ímmel-ámmal nyammog valamennyit. Lehet, hogy még mindig szerelmes. Mondjuk október 13-án ismét tanújuk voltunk a násznak a mamival (így várhatóan február elején újabb adag malacka érkezik), de azóta láttam, hogy az egyszem kislány is beindult. Vele meg ugye a méretbeli különbségek miatt még nem tud ügykezelni. (Hála a jó égnek! Ha nem viszik el a kicsi lányt, hamarosan külön kell zárnunk, hogy baj ne legyen.)

A két hízónk és a vendégmunkások. A hízók bezárásakor mindenkit becsalunk ide a kajával, majd utána kizsilipeljük a felesleget. Öt kicsi azonban semmi áron nem akart kimenni (mondjuk nem csodálom). Minden etetés után úgy néznek ki, mint egy-egy gömbhal.

Az egyik hízó a Hosszú, a 

a másik a Széles.

Igazából már a hízlalás előtt is gyönyörűek voltak. Jövő héten bizony már disznóvágásra készülünk. 

Tegnap a farakástól a pipibirodalomig futtomban kihordtam egy könnyebb infarktust. Épp egy talicska fát készültem a házhoz vinni, amikor megláttam a ragadozó madarat leszállni a baromfivillanypásztor egyik oszlopára. A pipik reggelente és délutánonként pár órát kint szoktak kapirgálni, mivel bent már eléggé kikapartak mindent. 

Rohantam, mint egy őrült, felkészülve a legrosszabb látványra, egy újabb széttépett baromfira. A madár persze felröppent, ahogy közeledtem. Én meg tereltem vissza a jószágokat a röpdébe, közben folyamatosan számolgatva őket. Elsőre 7-8 db volt meg a 13-ból, majd futva közeledett még három. Végül már csak ketten hiányoztak, körül néztem, a kutyákkal is kerestettem őket, mígnem a kettőből előkerült egy vöröske tyúkocska. 

Azután elmentem az erdőbe egy talicska rőzséért, gondoltam az az egy tyúk bárhol meg tud lapulni, volt már rá példa, hogy csak másnapra kerültek elő. Már csak egy kendermagos tyúkica hiányzott, de szerencsére, mire visszaértem az erdőből, már ott sertepertélt a röpde körül. Annyira boldog voltam, hogy ilyen ügyesen megvédték magukat. Ahogy érzékelték a ragadozót, gyorsan lelapultak a fűbem ami szerencsére elég nagy. De most azért pár napig bent maradnak, hátha visszanéz a nagymadár.

Sajnos múlt héten így is elveszítettünk egy tyúkot "rendőri túlkapás" miatt. A kutyák kéretlenül is terelgetik őket, ha ők úgy ítélik meg, hogy túl közel jöttek a házhoz, vagy esetleg túl messzire mentek. A kecskének, malacnak oda-oda kapnak egy kicsit noszogatásul, csakhogy a pipikék kényes jószágok. Az elhullott pipi mellén kicsit csapzott volt a toll, de nem volt harapás, tépés nyom. Lehet, hogy belső sérülése lett, vagy csak egyszerűen a stressztől múlt ki. De szerintem a kutyák is tanultak a hibájukból, mert azóta nem érnek hozzá a baromfihoz terelés közben. 

Viszont a jó hír, hogy mostanság naponta 5-6 tojás a termés, ami annyira sok, hogy már eladásra is jut olykor-olykor. Meg természetesen dúskálhatunk a tojásos ételekben és a házi tésztában is. A héten is készült egy adag kocka és egy adag széles metélt. 

Összefoglalóul tehát minden két és négylábú jószág él és virul Málnáskertben és élvezik a fajukra jellemző életet. Mi pedig élvezzük a velük töltött időt.