Behavazva

Hát a 2025-26-os téli szezon eddig nem viccelt. Itt Málnáskertben először 2025. november 22-én rúgta ránk az ajtót a tél. Egy szép szombati nap végére kb. 15 cm-es hó borította be az egész birtokot. Emberem épp egy nappal azelőtt indult el kamionozni, így egyedül néztem szembe tél tábornokkal.  

Micukának hála sikeresen abszolváltam a manapság már extrémnek számító időjárást. Először a kecskéknél kezdtem lent az istállóban. Majd miután őket elláttam, felpakoltam a traktorra minden finomságot a birtok többi lakójának: finom darát a malackáknak, durva darát a pipikéknek, valamint hullott szénát alomnak, amit a kecskék lepazaroltak és friss szénát is, mert a malackák újabban szénát is kapnak enni. 

 

A háznál felraktam még a malacok leforrázott dara reggelijét és némi vizet, majd tovább zötyögtem a malacok lakóhelyéig és ők is megkapták a nekik járó mindenfélét. 

Ez alkalommal is sikerül pár gyönyörű havas képet készíteni. Itt  pipi birodalom, ami alig látszott ki a hóból. Szegénykéim rácsodálkoztak a nagy fehérségre.

Az akácerdő is fehér ruhát öltött.

A galagonyabokor pedig most nem izzik, hanem fázik. 

Ez volt a tél első felvonása és bár nagyon szépen festett a behavazott táj, nem tartott sokáig Már másnap, vasárnap  jött is az enyhülés, ami jól látszik, hogy a tetőn már meg is indult a hótakaró. 

Majd vasárnapról hétfőre virradóan el is tűnt. Reggelre már zöldelt az egész legelő.

Ez azonban csak a bevezető volt, mert ami azután január 5-én kezdődött, az volt ám csak az igazi tél. Ez egy hétfői nap volt, amikor délelőtt 10 óra körül el kezdett havazni és csak esett és esett egészen estig. Gábornak aznap épp át kellett mennie a szomszéd faluba a háziorvoshoz, hogy elhozza  a táppénzes papírját. Mondtam neki, hogy ne is jöjjön már fel az autóval, mert ha így folytatódik, akkor nem fogunk tudni lemenni, ha ki kell mennünk a birtokról. 

És milyen jól tettük, hogy így tettünk, mert bizony havazott még kedden és szerdán is és lett körülbelül 30 cm-es hótakaró.

Ezúttal nem akart a hó már másnap lecsúszni a tetőről. 

Végül a nagy havazás elállta után csütörtökön merészkedtünk ki a birtokról. Szigetvárra mentünk gyógymasszázsra és egyúttal Gábor jogosítványát is intéztük, mivel a drágám január 7-én döbbent rá, hogy 4 nap múlva lejár az okmány. Azért így is kellett egy kis havat lapátolnunk, de legalább nem 350 métert a háztól, csak a sárrázót kellet lepucolni. Amilyen jól felkészültünk a télre még hólapátunk sem volt, de szerencsére kedvenc szomszédnénink már túl volt a lapátoláson addigra, így tőle tudtunk kölcsönözni. 

Mellékesen szeretném itt megjegyezni, hogy bár az interneten sokan panaszkodtak, hogy nem láttak egyetlen hókotrót sem, mi nem tudjuk ezt alátámasztani. A havazós napokon napjában 3-4-szer láttuk elmenni a hókotrót a birtokunk előtt. És csütörtökön, amikor elhagytuk a birtokot gyönyörűen letakarított utak fogadtak minket egészen Szigetvárig.

A nagy havazás miatt szegény kecskék is a hó fogságában rekedtek. Most január végén már legalább három hete nem tudták elhagyni az istállót. 

A patak ismét befagyott és az erdő ilyenkor nagyon szép arcát mutatja. Ebből az irányból érkezik a patak, már amikor van benne víz. 

És erre folyik tovább, már ha nincsen befagyva. 

Szerencsére a blog bejegyzései alapján vissza tudtam nézni és bizony 2017 januárjában készült olyan bejegyzés, ami hasonló időjárásról tanúskodik.  A havazás mellett a sok mínusz fok is megérkezett. A két kutyalány leginkább csak etetésekkor hagyta el a jól fűtött házat, amikor a gazdáknak is kint kellett fagyoskodnia. 

Boróka hófehér háttér előtt. 

Málnuska felszólításra modellt ült,  mellette az istálló szolgálatot ellátó igencsak kigömbölyödött Luca cica. A kutyahölgy azért egy kis hótúráson már túl van. 

A pipiudvar behavazva, hólapátolás után. Egy kis részen Gábor elhányta a havat, hogy szegényeknek ne érjen nyakig. 

Malacmami és egy kislány várja a reggel

A poén az egész helyzetben, hogy mi pont ezen a héten akartunk fát vágni és fűrészelni. Tudom-tudom, erre nem most kellett volna gondolni. Emberem ősszel többször is felvetette, hogy kellene még tartalékolni, de én voltam az, aki leintette, hogy hát van kb. 3 m3 fa méterben, meg ott a rengeteg akác tuskó és gyökér, amik egyébként már lassan 3 éve alkotnak egy nagy kupacot és csak nem akarnak elfogyni. Plusz ott a rengeteg lábon száradt és kidőlt fa az erdőben, a rengeteg letört ágról nem is beszélve. 

A két ünnep között is be volt tervezve  egy kis favágás, csak az meg az orvosi utasítás miatt maradt el, mondván a fogászati műtéte miatt az új évig még le volt tiltva a fizikai munkától. Január első hétvégéje meg a kecske és disznóvágással telt el, úgyhogy pont a január 5-vel kezdődő hetet terveztük be, hogy ott akkor lesz 4-5 napunk, hogy beraktározzunk még némi tűzifát. Csak éppen azzal nem számoltam, hogy pont akkor fog kezdődni az évtized legkeményebb tele. Szóval a Jóisten jól az orromra koppintott, hogy ennyire elbizakodott voltam.

Azért hétfőn sikerült még egy jó pótkocsinyi fát összevágni mielőtt a hó teljesen belepte volna a tuskókat. Másnapra azonban már ez a helyzet fogadott minket a fakupacnál.

Szerencsére pont volt egy kb. 16 méteres lábon száradt égerfa a közelben, ami egy ideje már megadta magát és elfeküdt a földön, úgyhogy csak fel kellett darabolni. Így nem kellett a gyökerekkel küzdeni. 

Azután persze azt sem gondolta senki, hogy az 5-én leesett hó még a harmadik héten is ott lesz, mert persze rőzsét bármikor lehet szedni,  ha éppen nem 30 cm-es hó alatt lapul. Szóval minden is összeesküdött ellenem, de tény, hogy ez egy jó lecke volt nekem. Amint lehetőség nyílik rá, meg is kezdjük a tűzifa felhalmozását a következő szezonra. Az uram azt mondta, hogy legalább 2 évre való tűzifát akar összerakni, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. 

Azért nem kell aggódni a mínusz csillió fok és a viszonylag szűkös készletek ellenére azért nem kellett fagyoskodnom, 22-23 fokos hőmérséklet azért volt napközben és reggelre is ritkán ment le 20 fok alá.

Ma  reggelre pedig váratlanul beköszöntött a tavasz. Legalábbi olyan érzésem volt a korábbi napokhoz képest. Ez a kinti öltözékemben is egyértelműen megnyilvánult: két pulóver, vastag kabát helyett egy pulóver + széldzseki, két pár zokni helyett egy pár zokni, két pár kesztyű helyett egy pár kesztyű. 

Pedig a táj ma reggel csaknem 3 héttel a nagy havazás után még így nézett ki nálunk, de az éles fülűek már hallhatják a háttérben a cinege hangját, ami nekem már a tavaszt idézi, habár jól tudom, az még egy kicsit odébb van.

Ennyi talán nekem elég is volt a télből. Úgyhogy én nem bánom, ha most jön az olvadás és némileg enyhébb fokok. 

Küzdelem Majszika életéért

 

Hát kedves olvasóim az élet megint közbeszólt és  blogolásra nem futotta az időmből december 9-e óta, pedig azzal a határozott szándékkal indultam neki a tavalyi év utolsó hónapjának, hogy most aztán 4-5 bejegyzést is össze fogok hozni. Azután december 9-e után  elapadt az olvasnivalótok. 

A helyzet az, hogy életem párja december 11-én átesett egy igen komoly szájsebészeti műtéten. Az állkapcsából műtöttek ki egy szám feletti fogat, aminek nyilvánvalóan nem ott volt a helye. Igen bonyolult műtét volt, a doki még engedélyt is kért, hogy felhasználhassa a röntgenfelvételét, mert ritkaság számba ment az eset. Szerencsére viszonylag jól átvészelte, mindösszesen egyetlen egy fájdalomcsillapítóval. Igaz, hogy napokig jegeltük az arcát. Viszont hetekig le volt tiltva mindenféle fizikai aktivitástól, megerőltetéstől. A doki azt mondta, hogy a teljes gyógyulás akár 4-5 hónap is lehet. Emiatt nyilván minden feladat rám hárult a gazdaságban  az első két hétben, utána meg már nyakunkon volt a karácsony minden készülődésével egyetemben. Gyártottam a gasztroajándékokat, meg hát a szokásos takarítás meg miegyebek. 

Azért  az adventi időszakban az utolsó héten sikerült egy hétvégi kirándulás keretében a miskolci adventi villamossal utazni (tavalyi évben hallottam róla először és ez volt az idei évi vágyam, hogy láthassam - idén Diótörő tematikával), ezt összekötöttük egy  budapesti színházlátogatással és az adventi vásározással. Mivel közeledtek az ünnepek és amúgy sem lehetett dolgozni  a decembert megtöltöttem egyéb programokkal: gyógyfürdőzés, szaunázás, gyógymasszázsok, családi karácsonyozás, mozilátogatás kettesben és karácsonyi ajándékként az unokaöccsikkel és hugikkal, dumaszínházi előadás Kiss Ádámmal. Szóval sikerült egy igen programgazdag decemberrel zárnunk az óévet. Ha már nyaralás szokás szerint elmaradt ebben az évben is.

Na, de térjünk vissza a málnáskerti eseményekre. Ami számomra most a legnagyobb boldogságot jelenti, hogy a legjobban tejelő anyakecskénket Maját (avagy Majszikát) sikerült megmentenem a pusztulástól.

Ő az a kecskénk, akiről már szeptemberben is írtam. Az általános rossz állapota és soványsága, valamint hasmenése miatt akkor állatorvost hívtunk hozzá. Kapott mindenféle gyógyszert szuri formájában, plusz a bélsár vizsgálata alapján féreghajtást is végeztünk a teljes állományon szeptemberben, majd az orvos utasításai alapján egy hónap múlva októberben ezt meg is ismételtük. Mindezek után úgy tűnt, hogy elkezdett jobban enni és kicsit gyarapodni is. Majd november közepétől megint azt vettük észre, hogy már megint nem olyan az étvágya és ismét elkezdett egyre soványabb lenni.

Ekkor úgy voltam vele, hogy saját erőből teszek még egy kísérletet a megmentésére, és ha nem sikerül, akkor elengedem őt. És november végén elkezdtem a terápiát: kapott egyfajta féreghajtót, egy hét múlva egy másik fajtát, a harmadik héten egy különleges koktélt kapott reggel-este az állatorvos tanácsa alapján (késhegynyi kakaspor, 1 ek cukor, 1 ek ecet 1 dl vízzel összerázva), végül pedig kértem az állatorvostól lázcsillapító és gyulladáscsökkentő, valamint vasinjekciókat. A lázcsillapítót és gyulladáscsökkentőt 3 egymást követő napon beadtam neki. A vasból 5 adagot kapott minden második nap szintén szuri formájában. 

És végül bekövetkezett a csoda. Elkezdett enni, de mint az őrült. Azóta reggelente már az ajtó túloldalán állva vár és majd feldönt úgy jön ki a fejőállásba, hogy a reggeli abrakadagját elfogyassza. Amit olyan sebességgel tüntet el, ahogy azt egy kecskének kell. Nem csak úgy ímmel-ámmal, nyammogva, ahogy korábban tette.

Most pedig már így néz ki és a javulást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy beivarzott (ősszel a legyengült állapota miatt nyilván nem tudott). Ezt pedig jelzi, ahogy a farkát billegteteti és Gáborka is egyértelműen kinyilvánította udvarlási szándékát. 

Közben január első hétvégéjén lezajlott a szezon második disznóvágása is. Ezúttal megelőzte egy pénteki kecskevágás is. Megint csak unokatesóm és párja, apukám valamint  Barna barátunk közreműködésével. Ezúttal anyukám is el tudott jönni és ő látta el a konyhaszolgálatot és főzte meg a finom disznótoros vacsorát. Igy most még hamarabb végeztünk a munkálatokkal. 16,00 órára  már le volt darálva a tölteléknek való hús, mi pedig apuval kisütöttük  a zsírt. Hús a sózóban, egyéb húsok és az állatoknak való bőrök, nyesedék eltéve a fagyasztóba.

Másnap pedig be lett töltve a kecske és disznókolbász. Tele is lett a füstölő. Jó is, hogy jön az utánpótlás, mert a novemberi adagból már csak 6 pár maradt. 

A vágásnál tavalyi kis ürükecskétől vettünk búcsút, így is jutott neki 1,5 év boldog és szabad élet. Így jelenleg 8 főre apadt a kecskeállomány. De reméljük Gáborka ezúttal is jól végezte a dolgát és hamarosan jönnek a kicsik Tejföl és Cilike részéről. Ha minden jól megy, Majától valamikor május végén, júniusban várható szaporulat. 

Jöjjenek hát a többiek is. Titike időközben egy kis dömper lett, folyamatosan csak enne, főleg abrakot, de azt töménytelen mennyiségben.

Ilyen széles felülnézetből.

És így mohóskodik minden abrakoló anyakecske mellett. Folyamatosan két lábra áll mellettük és zaklatja őket. Szerencsére felugrani még nem tud melléjük. A  hátsó felét úgy kell felsegíteni, amikor ő kerül sorra, mert hát farnehéz a kicsike.

Íme a csapat legapróbb tagja, Pöttöm művésznéven. Ő az a kicsike, aki visszamaradt a fejlődésben, mert az anyjának nem volt elég teje, és csak későn vettem észre, hogy éhezik szegényke. Akkor kezdtem el őt is cumiztatni, úgyhogy ő is egy kis kezesbárány, akarom mondani kecske. Olyan mint egy kis cuki plüssállat. Össze-vissza lehet szeretgetni. 

Ő a legutolsó az abrakolási sorrendben, de ő is csak erre képe, hogy két lábon ágaskodjon a fejőasztal mellett. Titikéhez hasonlóan ő is kis gömbölyű, csak a jó hangulat érdekében kap egy maréknyi kis abrakot.

Nem tudom, mennyire jön le a képről a méretkülönbség a két gida között. Pöttöm mindösszesen két nappal fiatalabb a másiknál, de széltében-hosszában, magasságban, súlyban kb fele akkora, mint a másik. 

Cilike is kezd már kicsit szélesedni, remélem baba is van benne.

Tejfölkén már egyértelműen látszik, hogy vemhes. Itt épp kisfiával együtt ácsorog a karám mellett.

Leonardo, a nevelt kisfiam is csudaszép. A legtöbb reggel jön és kapom tőle a kecskepuszikat.

Persze nekem ezt némi abrakkal kell megköszönnöm. Itt a karámnál jelentkezik a szokásos reggeli adagjáért. 

És végül a csapatkapitány: Gáborka, a bakkecske. Minden reggel kap ő is egy kis abrakot és mivel sikerült kézhez szoktatnom, ilyenkor végig tudom simogatni, hogy ellenőrizzem, nem kezdett-e el soványodni. Ugyanis a téli bundájuk nagyon becsapós, olyan sűrű és vastag, hogy nem tűnik fel a gazdának, ha alatta el kezd soványodni.

Viszont annyira őrült, hogy amint megette az abrakot, amit az egyik boxban kap meg, rögtön ki akar jönni. És ha nincs nyitva az ajtó, akkor neki áll fejelgetni. Olyan eredményesen, hogy ketté fejelt már egy deszkát. Legutóbb, pedig amikor Pöttöm épp karanténban volt abban a boxban egy kis hasmenés miatt, az egyik oldaldeszkát is ketté fejelte dühében, hogy a kis mitugrász elfoglalta az ő helyét.

Így hát a kecskeudvarban most öröm és békesség van. És talán én is fellélegezhetek egy kicsit, mert sajnos a tavalyi év folyamatos aggodalmak között telt a kecskeállományban jelentkező betegségek miatt. 

Novemberi disznóvágás új felállásban

November közepén került sor a szezon első disznóvágására. Ezúttal is két malac került terítékre. Viszont új csapat alakult. Nagyon kedves unokatestvérem, Kriszta és szintén nagyon kedves párja, Pali egészen Pest mellől érkezett az eseményre, menet közben apukámat is felvéve. Így ötünkre várt az összes disznóvágással kapcsolatos munkálat.

A két disznó ezúttal nagyon gyorsan átkerült a malac mennyországba. A lehető legfájdalommentesebb módon orrfogós kirángatás, visítás és minden egyéb tortúra nélkül. Két perc alatt túl voltak rajta ők is és mi is. 

Mivel mindenki teljesen el volt foglalva a munkálatokkal, így fényképezgetni senkinek nem volt ideje. Viszont mindenki nagyon ügyesen, flottul tette a dolgát. Így este 6-kor úgy ültünk le vacsorázni, hogy az egy húsos ládában lévő levescsontokon kívül minden el volt csomagolva. Kerti konyha rendbe téve, edények elmosogatva. 

Az elcsomagolás mindig másnapra szokott maradni. Most viszont a magunknak félretett húsféléken kívül még a kutyáknak való bőr  és egyéb nyesedék is felkockázva, bezacskózva már a fagyasztóban voltak. A füstre való húsok lesózva, a kolbásztöltelék ledarálva. 

A hangulat is nagyon jó volt, jó társaságban vidáman telt a nap. Az időjárás talán még kicsit túl kegyes is volt hozzánk, nap közepén Gábor már rövidujjúban dolgozott. 

Így másnap 6,30-as ébresztő után kényelmesen megreggelizve álltunk neki a folytatásnak. Gábor, Kriszta és Pali a kolbásztöltéssel foglakoztak. Apukám meg én voltunk a zsírsütő csapat. Mindkét csapat ismét kitűnő munkát végzett. Délben a kolbászok már a füstölőben lógtak. A töpörtyű is elkészült és lett vagy 12 liter zsír is. Sőt a hája zsírt is mindjárt kisütöttük. Abból is lett még vagy 4 liternyi zsír. Ez eddig mindig ment a fagyasztóba és később én sütöttem ki, amikor volt rá időm.

A kolbászkák és a két karajka azóta már megfüstölődtek. Itt a teljes kollekció. Hosszabb, rövidebb minden igénynek megfelelő. 😃

A sózóban pedig két szép sonka és 4 tábla szalonna forgolódik két naponta. Hamarosan lejár az idejük és ezek is mehetnek a füstre.

A januári delikvensek már az elkülönítőben vannak. Ezúttal két fehér a soros, mindig a legnagyobbak kerülnek kiválasztásra.  Egyre javul az étvágyuk, három hete 3 tejfölöspohárnyi darával indultunk, most már 5-nél tartunk. 

A többi malacka reggeli közben feketék, fehérek vegyesen.

Kancsikám már mindig jön, amikor kijövök a hízóktól a látszólag üres vödörrel. Tudja, hogy azért valami majd akad neki az alján. A többiek meg csak nyalogatják a vödör szélét, illetve takarítják fel az elhullott daraszemeket.

Malac mami idén megkímélt állapotban, hiszen a februári ellés óta szerencsére sikerült elkerülnünk  a "malacáldást". Szépen összesezdte magát, jól kigömbölyödött a kis drágám. Felülről nézve bizony van már szélessége rendesen. 

Az öt kislánynak viszont semennyi kaja sem lenne elég. Ezért a darán kívül rendszersen kapnak egy kis szénát is, amivel elnyammognak egy darabig. Ketten éppen ezzel vannak elfoglalva az ólban. Amit nem esznek meg, abból alom lesz. A három kinti pedig még a reggeli utolsó nyomait próbálja eltüntetni. Egyetlen daraszem sem mehet veszendőbe, mindent megtalálnak. 

A tavalyi, korábban kopasz tyúkocskák az utóbbi hetekben nagyon szép téli tollazatot növesztettek maguknak. Így már nem is nagyon tudom megkülönböztetni őket az ideiektől. 

Egyik szebb, mint a másik. Fehérek, kendermagosak és a vörösek egyformán nagyon szépek. Mondjuk a tojás termés visszaesett rendesen, de hát végül is tél van. Novemberre már csak kb. 120 darab volt. Az azért még mindig bőven sok nekünk.  

Délelőtt és délután is kint szoktak lenni pár órát, hogy azért zöldet is tudjanak csipegetni. Meg hát mégis csak nagyobb terület áll rendelkezésükre, mint az elkerített. Szerencsére leszoktak az erdőről és csak a ház és az ól körül sertepertélnek.

Karcsika és az ő hölgyei.

Még, hogy buta baromfi. Ahogy megláttak, hogy jövök fel a traktorral már elkezdtek gyülekezni. Tudják nagyon jól, hogy avval kaja is szokott jönni. Most is ott vannak hátul a darával teli vödrök. 

Hamarosan következik a folytatás Málnáskert többi lakójával.

És megépült végre a stég

Elnézést minden kedves olvasómtól, hogy ilyen hosszú időre eltűntem, de novemberben 3 hétig minden nap kezelésekre jártam a megyeszékhelyre a kezeim miatt. Így gyakorlatilag a délutánjaim eltűntek, ami azt eredményezte, hogy blogírásra nem maradt semmi időm. Most majd igyekszem pótolni a Málnáskertben a legutóbbi bejegyzés óta történt eseményeket és az állatsereglet is hamarosan bejelentkezik. 

Először is, ahogy már a címből is kiderült elkészült végre a stég az úszótavunkhoz. Akik követik a blogot, tudják, hogy a munkálatok már augusztusban elkezdődtek. De mivel a tempóból is jelentősen visszavettünk az utóbbi hónapokban, ami azt jelentette, hogy délután 15,00 órakor műszak végét hirdettünk, meg hát egyéb dolgok gép meghibásodás, időjárás közbeszólása stb. stb. miatt végül november 20-án került fel az i-re a pont.

Október eleji bejegyzésben is azt írtam, hogy ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor meg lesz abban a hónapban. Hát nem volt, két délután is abba kellett hagyni a munkát az eső miatt.

De még a szerelés megkezdése előtt hátra volt a felületkezelés. Kétszer is átolajozta a mester, hogy megóvjuk a fa állagát.

A műhelyben minden szabad falfelületet elfoglalt a sok palló.

Majd a felületkezelés és a száradás után eljött a szerelés ideje. Hát az is igénybe vett pár órát, mire az összes szükséges felszerelés és szerszám odakerült a helyszínre. Mindenre is gondolva a traktor pótkocsija megrakodva.

Azzal felzötyögött a tóhoz, majd a pótkocsi leakasztása és az utánfutó felakasztása következett, majd vissza a műhelyhez. A pótkocsira kerültek a stég alkatarészei.

Pakolás közben persze a nyitott ajtón két kíváncsi és folyton az abrakot kereső kecskegyerek beszökött a műhelybe és a daráló körül egy kis takarításba kezdett. (Mindig akad némi lehullott mag és dara.)

Először a gerendák rögzítéséhez szükséges csavarok kerültek a helyükre befúrva a betonalapba. Tehát a tavaly megépített gépház aknája egyúttal a stég alapja is lett. 

Egyik gerenda már a helyén. Itt már látszik, hogy bőven be fog lógni a stég a tó fölé.

A második gerenda kissé nehezen ment a helyére, egy kis rásegítésre is szükség volt. 

Ezután szépen kizsínórozta az egyik oldalt, hogy egy vonalban legyenek a pallók  és már szórhatta is fel őket. 

Az időjárás persze nem volt kegyes hozzánk és végül október végén itt maradtak félbe a munkálatok. Ráadásul az aknánál még egy plusz keretet is meg kell majd építeni, amire majd a stégből kiemelhető tető rá fog ülni. 

De azért már ekkor is látszott, hogy igen mutatósan fog kinézni. 

És íme ez lett a végeredmény csaknem egy hónap csúszással. Végül egy 2,30 x 3,00 méter nagyságú stég készült a tóhoz. Ami bőven elég 2-3 ember számára is.

További részletképek már nem készültek, mert én a munkálatok alatt éppen kezeléseken voltam. 

A létrát a télre való tekintettel már nem szerelte fel. És kérdezhetnétek, hogy akkor a stéget egyáltalán miért kellett most megcsinálni. Hát azért, mert gyakorlatilag az egész műhely tele volt az alapanyagokkal és a 3 méteres gerenda az 5 méteres műhelyben azért elég nagy akadályt jelentett. Ugyan le van olajozva és eleve tölgyfából készült, ami azért igen ellenálló, de azért beszereztem egy vízálló ponyvát és így most letakarva várja a következő szezont, amikor remélhetőleg már a tó partrésze is elkészül és ténylegesen használatba lehet venni.

A végére azért jöjjön egy kis előleg az állatságokból.😄