Lemerült akkumulátorok

 

Az ismételt hosszú szünet egyik oka a fenti tény: azaz, hogy lemerültek az akkumulátorok. A mi akkumulátoraink. A több, mint tíz éve,  a Nagy Kaland kezdete óta tartó folyamatos építkezések és mindeközben a gazdaság üzemeltetése odavezetett, hogy szellemileg és fizikálisan is teljesen kimerültünk.

Most nyáron végül meg is állapítottuk, hogy nyaralni utoljára két éve voltunk, mindösszesen 6 napot. A tíz év alatt ezen kívül összejött párszor néhány nap, amit nem itthon töltöttünk és tudtunk valamelyest pihenni. Ugye az állatok miatt nekünk nem olyan egyszerű az elutazás. De mindezeket be tudhatjuk a korábban összegyűlt "túlórák" lecsúszásának.

Így gyakorlatilag 10 éve nem vettük ki az éves szabadságainkat, ami ha jól összeszámoljuk, akkor az bizony 300 nap. Tehát, ha most szünetet akarnánk tartani, akkor majdnem egy évig lógázhatnánk a lábunkat, hogy az elmaradt szabadságokat letudjuk.

Nekem az lett gyanús, hogy Gábor elkezdett depresszióra panaszkodni, persze én is éreztem, hogy valami nem oké. Folyton azt éreztem, hogy csapdosnak a fejem felett a hullámok, amikor egyedül vagyok itthon. Az állatok ellátása, a kert nyáron egy végeláthatatlan feladat, küzdelem a gyomokkal, a kártevőkkel, folyamatosan betakarítani a terményeket, azokat feldolgozni. Ráadásul a kecskékkel is tavasz óta szenvedek. Én is úgy éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Első lépésben mindjárt elengedtük a malacbirodalom még idénre tervezett építését, ami pedig az ól jelenlegi állapotát nézve igencsak sürgős lenne.

Hogy ne feküdjön teljesen el, ezért két akác oszloppal megtámasztottuk, hogy jövő tavaszig kibírja.

Azért a tóhoz szükséges stég építésének neki kezdtünk. Eredetileg ezt egy gyors pár napos történetnek gondoltuk, mivel vásárolt anyagokból akartuk megépíteni. De mivel a költségvetésünk a nagyon jó minőségű anyagokat nem tette lehetővé, viszonylag olcsón pár évre megépíteni pedig nem tűnt vonzónak, jött az ötlet, hogy hiszen nekünk ott van két rakatnyi tölgyfa palló. Ami keményfa és ráadásul már száraz is. Hát csináljuk meg abból. 

Viszont amíg a szélezetlen tölgyfából gerenda és járó palló lesz, ahhoz nagyon sokszor kell megfogni azt az anyagot. Először ki kellett vágni a megfelelő méretű pallókat. Ehhez kétszer fordultunk az utánfutóval, a két rakatból az egyiket szinte teljesen felszabtuk.

Azután milliószor átengedni a gyalun, miközben olyan forgácsmennyiség keletkezett, hogy még jövő évre is elég lesz a komposzt WC öblítésére. Persze ezt menetközben többször is fel kellett merni zsákokba, hogy egyáltalán el lehessen férni a műhelyben.

A stég megépítéséhez szükség volt 2 db 3 méteres 15x15-ös gerendára. Nekünk viszont csak 2,5 méteres pallóink voltak. Tehát lehetett hosszban toldani a pallókat, majd 3 darabot összeragasztva megkaptuk a kívánt méretet.

Azért a biztonság kedvéért a mester még három helyen átmenő csavarokkal is összehúzta a ragasztott gerendákat. 

A pallókat is sorra ki kellett gyalulni és maróval kis barázdákat belemarni csúszásvédelem miatt. 

Közelről így néznek ki.

Már csak az éleket kellett volna legömbölyíteni, amikor a kismaró megadta magát, javíthatatlanul eltört. Így rendelhettünk egy új gépet, hogy be lehessen fejezni a pallók megmunkálását. Utána már csak le kell vágni a megfelelő hosszúságúra és már lehet is összeszerelni.

Tehát a birtok építészeti munkálatokkal ennyire jutottunk szeptember elejéig. 

Ezek mellett a pipi ólat ismét ki kellett meszelni, mert a tyúktetük megint megszállták. Plusz készült nekik egy új ülőrudas szerkezet. A korábbi a falra volt rögzítve és nem igazán vált be. Most még csak szokják a tyúkocskák, de remélem használatba veszik hamarosan

Hogy az életünk még tovább bonyolódjon, a tavasszal beszerzett kistraktorral adódott némi gond. Egyre nehezebben akart elindulni, emiatt én gyakorlatilag nem is tudtam használni. Szerencsére még benne voltunk a 6 hónap garanciában és küldtünk egy kis videófelvételt a cégnek, akiktől vettük. 

Mi attól tartottunk, hogy fel kell vinnünk Hatvanba, ami jelentős kiadásokkal is jár és ha egy nap nem tudnak végezni vele, akkor lehet érte visszamenni. Szerencsére a felvételből azt állapították meg, hogy az önindítóval van gond. Szereljük ki, postázzuk és javítás után visszaküldik.

Így is tettek. Tehát pár órányi szerelésből megúsztuk ezt a történetet. 

Miután augusztus elejére elkészült a szénatároló, szóltunk a helyi rakodóval rendelkező ismerősünknek, hogy be kellene hordani a bálákat. Végül augusztus 14-én ért ide a gép. Itt már gyülekeznek a gurigák a tető alatt.

Három órába tellett, mire a négy hektárnyi területről összehordta a 72 darab bálát, pedig sokszor kettőt is hozott egyszerre.

Mivel a helyhiány miatt nem lehetett kötésbe rakni a sorokat, kicsit megdőltek a sorok, sőt kettő ki is borult a rakatból, ezeket szerencsére be tudtuk gurítani az istálló végébe, így ezek is tető alatt vannak.

Augusztusban még mindig kakas tumultus volt nálunk. Végül rákérdeztem anyukámra, nem érdekli-e némi kakashús gyümölcsért cserébe. Szerencsére érdekelte. Úgyhogy mi Szent István napját kakasvágással és befőzéssel töltöttük. 

Anyukám kora hajnalban megjelent. Én már előző nap bezártam a 4 delikvenst, így reggel nem kellett őket kergetni, mert amúgy a legények nálunk teljesen szabad életet éltek, jöttek, mentek, ahogy kedvük tartotta.

Cserébe kaptunk egy nagy szatyornyi őszibarackot, amiből 12 üvegnyit tettünk el és egy vödör paradicsomot, amiből 8-9 üveg darabolt paradicsom került a kamrába.

Azért az megnyugtató érzés, ahogy látod, hogy telik a kamrapolc mindenféle finomsággal.

Azután szeptember elején Gáborral mi is neki veselkedtünk és levágtunk még négy kakast. Megpucoltuk, szétbontottuk őket és éppen bent  szortírozom a húst, miközben még átmosogatom a darabokat, mikor egyszer csak el kezd köpködni a vízcsap. Azt hittem megint a szívócsővel van gond, hát nem. KIFOGYOTT A VÍZ AZ ÁSOTT KÚBÓL. Hát bizony itt tartunk, kb. 1,5 gyűrűnyivel van lejjebb a vízszint a nyári aszály következményeként. Nem véletlen, hogy a fúrt kúból is idevezettük a vizet, csak még az összekötési munkálatok nem történtek meg.  Így két napig ment a vízhordás kannákban a másik kútból, mire Gábor rájött, hogy ha egy 200 literes hordót megtölt vízzel, majd abba az ásott kút szívócsövét beleengedi, akkor van folyóvíz a házban. Ebből is látszik, hogy szellemileg is ki vagyunk merülve, mert két napba telt, mire erre rájöttünk. 

Sajnos az ásott kuttal is kezdeni kell valamit, de már ez is a jövő év feladata lesz, mivel előbb ide is kell egy olyan  aknát csinálni, mint a tóhoz, mert ez a téglából rakott össze-vissza dölöngél, plusz kicsi is lenne a szerelvényeknek.

A szénabálák nem nagyon tudtak megmelegedni a helyükön. Ugyan már bálázás után egyszer meghirdettem, de arra nem jött kapás. Így a berakodás után újra próbálkoztam és nem is kellett sokáig várni. Szeptember 1-én hirdettem meg egy új fórumon és 5-én már el is adtam az összeset.

Mivel a lemerült akkumulátorok és a közelgő születésnapom miatt engedélyeztünk magunknak 4, azaz négy teljes nap szabadságot, így végül a szállításra múlt hét pénteken került sor.

Egy akkora jármű érkezett, hogy az is kérdéses volt, hogy egyáltalán be tud-e fordulni a kapunkon, de szerencsére a sofőr nagyon ügyes volt, igaz a kezemet nem tettem volna oda az oszlop és a kocsi közé. Így egészen közel tudott állni a szénatárolóhoz és a srác, aki amúgy a kaszálást végezte nálunk 1,5 óra alatt fel is dobálta az 58 darab bálát. 

Így most már csak a mi 10 bálánk árválkodik a tárolóban. 

De sebaj, mert így legalább ide tudunk parkolni Micukával. Elvileg tolatás nélkül is meg lehetne oldani a ki-beállást, de mivel a múlt héten igen jól begyakoroltam, ezért legutóbb is tolatva jöttem ki a tető alól. Hétfő óta Micuka segítségével oldom meg a kecskék itatását, a darált termény szállítását és minden egyéb hurcolni valót. Így a kezeimnek és a lábaimnak is könnyebb, meg még időt is spórolok.

Na, mára be is fejezem, nehogy a végén elunjátok az olvasást. Viszont hamarosan jelentkezem friss beszámolóval az állatokról és a kertről is. A képek már ki vannak válogatva, úgyhogy nem ússzátok meg az újabb Málnáskerti Történeteket.

Kistraktor új köntösben

 

Ahogy május elején kelt beszámolómban írtam régi kis traktorunk, a csehszlovák TZ-4K átgurult a szomszédba egy kis ráncfelvarrásra. A munkálatok kicsit elhúzódtak és végül július végén tért haza.

Laci először is lebontott róla minden burkolatot. Így lecsupaszítva azért elég furcsán néz ki.

Hát látszik, hogy van mit csinálni vele: a festék rendesen lekopott mióta üzembe helyezték. 

Alaposan le kellett pucolni a gépet, mielőtt bárminek is neki kezdett volna. 

A régi ülés is le lett kapva, hogy majd egy új kerüljön a helyére. 

Lámpákat is rendeltünk előre és hátulra is. Az első lámpák közül az egyik sérült üveggel érkezett, de szerencsére miután e-mailben jeleztük a problémát fényképpel alátámasztva, már küldték is az új búrát a lámpához. 

Szétszedés, lemosás, némi lakatolási munka után jöhetett a festés. Megpróbáltuk nagyjából az eredeti színeket beszerezni. A test szürke, a burkolat piros és kék a levegőszűrője. 

Július utolsó vasárnapján azután Laci hazagurult a kis géppel. Hát mit mondjak, alig ismertük fel. Hihetetlen, mennyit dob rajta a festés, az új ülés és a lámpák.

Elölről tök cuki lett ezekkel a nagy, kerek lámpákkal.

Természetesen nemcsak elöl, hanem hátul is új lámpák kerültek fel.

Másik oldalról is nagyon csini lett, csak  TZ-4K felirat maradt végül le, mert fehér festéket azért a pár betűért nem vettünk.

Így tehát szépen, kicsinosítva várja új gazdáját, akinél még remélhetőleg sok-sok évig használják ezt a megbízható, erős kistraktort. 

Elkészült a Nagy Mű

 

Egyik korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy megérkezett a faanyag egy tervezett szénatárolóhoz. Július elején pedig már bele is vágtunk a munkálatokba. Gábor méretre vágta  a szénatároló elemeit: minden oszlopot, gerendát és a szalufákat is szépen kiszabta, hogy csak össze kelljen legózni az elemeket. A terv az volt, hogy ketten megépítjük, hiszen az istálló tetejét is ketten raktuk össze. Menni fog ez nekünk.

Másnap esett az eső, így parasztünnepet tartottunk. Két nap múlva indult volna kamionozni, de emberem azt mondta ő beáldozza a munkába menetel előtti pihenőnapját és akkor építsük csak meg ezt a tárolót. Így tehát a pihenőnap helyett hajnalban levonultunk építeni. Fel is állítottuk a két rövidebb oszlopot, amire felnézve nem is láttam a végét. Ekkor tettem fel a kérdést, hogy mégis hogyan gondolta az összekötő gerendát feltenni. Ehhez ugyanis mindösszesen egy hármas kihúzható létra állt rendelkezésre.  És ez még csak a 4 méteres oszlop volt. A két középső ugyanis 6 méteres.

Hát ahogy így tanakodtunk a probléma felett, végül arra jutottunk, hogy túl nagy volt az önbizalom és bizony ez nem két emberes (vagy inkább 1,5 emberes, ha magamat ebben az esetben egy félnek számítom) feladat és nem kockáztatjuk a testi épségünket a tovább építéssel.

Tehát két oszlop visszabont. Ide még emberekre és építőállványra van szükség. 

Két hét múlva hazatért a kamionozásból. Új sor új bekezdés. Hogy előrébb legyünk összeépítette a három U alakot karpántokkal, hogy csak fel kelljen állítani és már lehet is rögzíteni. 

Továbbá beszereztük a tetőre való bontott cserepet. Szerencsére a viszonylag közel (35 km) találtam bontott cserepet jó áron, amit 3 körben a hazaszállítottunk. 

Az építkezés napja előtt pedig Gábor kikölcsönzött egy profi építő állványt, olyat, amilyet már korábban is használtunk a ház homlokzatának megépítéséhez.

Július 30-ra pedig összeállt a csapat: öcsém, sógornőm és Gábor unokatesójának párja, Szilárd, aki már a tófólia terítésénél is nagy segítség volt. Így öten vágtunk bele az építésbe. Az első kisebb U alakot még Szilárd érkezése előtt pikk-pakk felrántottuk, dőlés ellen megtámasztottuk. 

Nagy lett az önbizalmunk, hogy megy ez nekünk. Közben megérkezett Szilárd is és nekifutottunk a középső U-alaknak. Majd három kísérlet után úgy döntöttünk, hogy szét kell szedni elemeire, felállítani az állványt és darabonként összerakni az U-t. Ugyanis egy bizonyos magasság után visszabillent az egész szerkezet, mert elhúzta a súlypontja.

Az állvány segítségével sem volt egyszerű mutatvány. Azért a 6 méteres oszlopnak van súlya. Öten felállítottuk, majd négyen megtartottuk, míg Gábor megcsavarozta. Utána Gábor és András öcsém felkapaszkodtak az állványra, ők húzták, mi  többiek meg toltuk felfelé az összekötő gerendát. 

Miután a gerenda és a karpántok  rögzítve lettek, mehettek a szalufák hasonló szisztémával: ketten fent, hárman lent.

Áll a váz fele, azért a biztonság kedvéért  a nagy U-alak is kapott 2-2 támasztót mindkét oldalról. 

A harmadik U-alak felállítása szintén gyorsan ment, majd a fiúk felszórták a szalufákat. 

Itt már áll is a teljes váz.

Mivel szerencsére nekem nincs tériszonyom, időnként én voltam a kézbesítő, ha valamilyen szerszám, csavar hiányzott odafentről. 

A szerkezetnek nem lesz oldalfala, ezért szükség volt merevítőkre, amik stabilizálják az épületet. Itt épp ezek rögzítésén dolgozunk. Ebédig meg is voltunk ezzel. 

Délutánra már csak négyen maradtunk, mivel Szilárdnak sürgős szerelnivalója volt odahaza. Délután a tetőszerkezet merevítése volt hátra, ami nem sok műveletből állt. Csak a szalufákat kellett átlósan viharlécekkel összekötni, de ez azt jelentette, hogy a 6 méter magas állványt négyszer kellett az egyenetlen talajon arrébb rángatnunk, mert gurítani abszolút nem lehetett.

Ebben azután úgy elfáradt a társaság, hogy aznapra be is fejeztük a mutatványt. 

Sógornőm, Vica az építkezés közben dokumentálta az eseményeket velem együtt, így az ő képeit is használom. Jöjjenek a lelkes segítők, akik jelenlétükkel támogatták a munkát:)) Málnuska Szilárd autója mellett kidőlve piheg. 

Bella, testvéremék vizslája a mi autónk mellett pihegi ki a nagy izgalmakat, amit számára a birtokon való kalandozás jelent.

Boróka meg szimplán egy akácfa árnyékában heverészik. Gyönyörűséges mind a három.

Ebéd előtt és a nap végén a két fiú csobbant egyet az úszótóban. Bár hiányzik még a stég és a partja sincs még kialakítva, meg persze a növények is hiányoznak, ez nem vont le az élvezeti értékéből. 

Másnap már csak kettecskén folytattuk a munkálatokat, de előtte még nyitásra visszavittük az állást a kölcsönzőbe és hoztunk még egy adag cserepet, hogy biztosan elég legyen. Így volt már fél 11 mire neki tudtunk állni a tetőlécezésnek. Azért két óra alatt felszórtuk az egyik oldalra. Sokat segített a szögbelővő, ami jelentősen meggyorsította a munkafolyamatot. Aznapra ennyire futotta. 

Augusztus 1-én folytattuk tovább a másik oldal tetőlécezésével. Csak előtte még elhoztunk a szomszéd faluból 10 mázsa tritikálét két fordulóban. A takarmányt előbb egy pótkocsiról be kellett zsákolni, lemázsálni, át az utifutira, haza fuvarozni és ott beöntögetni a hombárokba. Ezek után megint csak egy két órányit tudtunk dolgozni a szénatárolón. 

A tetőléces oldalra előbb felszórtunk 4 sor cserepet. 

Majd Gábor felütötte a tetőléceket a másik oldalra. 

És mindkét oldalon eljutottunk 7-7 sor cserepezéssel. Ezek után jött pár nap szünet az építkezésbe,  ilyen-olyan okok miatt (többek között beszereztük a kúpcserepeket is ), így augusztus 6-án tudtunk újra a szénatárolóval foglalkozni. 

További erősítéseket és merevítéseket eszközöltünk a biztonság kedvéért. Az istálló építkezéséből megmaradt 3 db 5 méteres gerenda, amiket a könnyebb közlekedés kedvéért gerendaként használtunk, mivel azonban igazából ott nem volt rájuk szükség, most kiszedtük és a szénatároló oldalát megerősítettük vele. 

Illetve az eredetileg meglévő karpántok mellé mind a négy sarokba betettünk még egy hosszabbat is. 

Miután ezzel megvoltunk kezdetét vette a maratoni cserepezés. Nehezítésként a beszerzett bontott cserepek nem voltak teljesen egyformák sem hosszban, sem szélességben, ezért nem lehetett szépen rakni a sorokat. A célnak viszont megfelel, mert résmentesen lefedi a tetőt.

A munkafolyamat a következő volt: a szénatároló  oldalához támasztott létrán hármasával hordtam fel  a cserepeket a tetőre. Majd amikor összegyűlt egy nagyobb adag Gábor vitte egyre feljebb és feljebb a cserepeket, hogy a helyére tegyen minden egyes darabot. 

 

Egy egyszerű matematikai művelettel kiszámolhatjátok, hogy mivel kb. 1.000 db cserép kellett a tetőre, akkor nekem hányszor kellett a létrát le-föl megmásznom az építkezés folyamán. Aznap odáig jutottunk, hogy egyik oldalon 1 sor, másik oldalon 3 sor maradt még el, plusz a kúpcserepek. 

Tegnap, augusztus 8-án megint hajnalban keltünk, hogy még a nagy meleg előtt befejezzük végre. Először az árnyékos oldalon kezdtük, de miután a harmattól nedves cserepek annyira csúsztak, hogy életveszélyes volt rajtuk közlekedni, gyorsan átköltöztünk a másik oldalra. Én végig a létra tetejéről szugeráltam az emberemet, hogy le ne csússzon, essen.

Itt már az utolsó darabok kerülnek a helyükre. 

Itt pedig már a kúpcserepeket rakja fel. Nehezítésként azokat malterba kellett nyomkodni, hogy a helyükön maradjanak, így még egy malteros vödröt is magával kellett hurcolnia végig a gerincen. 

Fél tízre el is készültünk és mindketten megúsztuk sérülés nélkül. Így már be lehet tárolni a szénabálákat a tető alá. 

Némi munka azért még lesz vele, mert széldeszkákat és  bádogot még fel kell rakni, hogy a szél ne tudja megbontani a tetőt, de ez már a következő etap feladata lesz. 

Így az ez évre eltervezett egyik legnagyobb munkával sikeresen végeztünk. Köszönet még egyszer a csapatnak, aki a szerkezet felállításában segítségünkre sietett.