Jószomszédi viszony

A szó szoros értelmében ebben van részünk. Már a kiköltözésünket követő pár napban összeismerkedtünk három családdal, akikkel azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Szembeszomszédék egy szüleink korabeli házaspár, akik az első pillanattól kezdve nagyon segítőkészek voltak. Megengedték például, hogy nálunk parkoljunk a kocsival (az elején ugyanis nem mertünk bejönni a közel 400 méteres hepehupás földes úton, mert nagyon alacsony fekvésű a kocsink),  de mindjárt az első héten azt is felajánlották, hogy nyugodtan moshatunk náluk, amiért természetesen semmit sem hajlandóak elfogadni. Ez azért óriási könnyebbség, mert valljuk be azért a patakban (bár adott) kézzel mosás már nem az én világom. Ha sütemény van náluk, akkor minimum kóstoló van, de van amikor még csomagolnak is, hogy jusson hazára is. Egyik este meg egy nagy szatyor gombával fogadtak, amit a bácsi szedett. Lett is belőle jóféle tejfölös gombapöri. Az ember persze megpróbálja viszonozni, így mi is mindig megkérdezzük, ha megyünk a városba, hogy kell-e valamit venni, vagy ha a ház körül van valami javítani való és segítséget kérnek, akkor természetesen megyünk.

Mellettük laknak a Fiatalok, egy huszonéves pár, akik szintén külföldi munkával alapozták meg az itthoni jövőjüket. Gyönyörűen felújított házukba őszre várják a kisbabájukat. A fiú gazdaképzőt végzett, a lány pedig Gáborhoz hasonlóan aranykalászos tanfolyamot, ugyanis ők is gazdálkodni szeretnének. Már is találtunk egy csomó kapcsolódási pontot. Ők is  nagyon kedvesek és segítőkészek, a fiú elment Gáborral egy helyi fűrészüzembe, ahol a házhoz szükséges faanyagot meg tudjuk venni, jóval olcsóbban, mintha mondjuk egy városi tüzép telepen. Egy vasárnap délelőtt pedig meglátogattak minket, de persze nem üres kézzel jöttek: egy tányér süteménnyel és egy szatyor salátával. Tiszta szerencse, hogy nekünk meg van vonóhorgunk és utánfutónk. Így amikor nekik kellett a városból az újonnan vásárolt kerti garnitúrát hazahozni vagy a fémhulladékot elszállítani, akkor mi tudtunk nekik segíteni.

A Fiatalok mellett laknak a Szülők, a lány anyukája és apukája, Ők a harmadik pár, akivel baráti kapcsolatban vagyunk. Az anyuka hatalmas konyhakertet művel, az mellett, hogy a helyi gondozóintézményben főállásban dolgozik. Így van kivel tapasztalatot cserélni, hiszen valljuk be, mi még nagyon zöldfülűek vagyunk ezen a téren. Az apuka meg felajánlotta, hogy jön segíteni a kerítést megcsinálni, ugyanis a már korábban emlegetett ”univerzális vállalkozónk” bemondta az unalmast. Három heti szorgalmas munka után egyszer csak nem jöttek többet, csak az ígérgetések. Szerencsére anyagilag nem lettünk átverve, csak a bosszúság, hogy amiről azt hitted, már egy kipipált feladat, avval most kezdhetsz el ismét foglalkozni. 

A családhoz tartozik még a  nagypapa, aki a falu másik végén lakik és még két lány, akik külföldön élnek és dolgoznak. A legidősebbel is volt szerencsénk megismerkedni, ő épp a szabadságát töltötte itthon az elmúlt hetekben. A papa egyébként szintén kiveszi részét a háztáji gazdálkodásból, ő neveli például a malackákat a családnak, dinnyét palántáz, az erdészet által kiadott területet együtt tisztítják ki  a vejével, így a téli tüzelőjük már most megvan.  Nagyon jó érzés látni, hogy van még ilyen többgenerációs család, ahol ilyen nagy az összetartás és segítik egymást a különböző munkákban.

Múlt héten már grillpartit is tartottunk, amin a Szülők, a Fiatalok, nagypapa és a legidősebb lányuk is ott volt. Nagyon jól éreztük magunkat és még a jégesővel érkező vihar sem tudta megakadályozni, hogy befejezzük a bulit. A garázsban folyt tovább a grillezés, a többiek meg beköltöztek a házba. 

A jó közérzetünkhöz nagyban hozzájárul, hogy ilyen fogadtatásban volt és van részünk. Mert bár mi nem vagyunk nagy parti arcok, de azért jó időnként összejönni, jókat enni, inni, beszélgetni. Nem utolsó sorban, ha megszorulsz, van kihez fordulnod, ami persze viszonossági alapon működik. Gábor például vasárnap segített disznót vágni. Nem volt egy betervezett program, csak szegény cocának lesérült a lába és nagy fájdalmai voltak. A papa, aki nevelgette, azt mondta, hogy ő nem tudja végig nézni a halálát és akkor már csak ketten lettek volna. Így megint mindenki jól járt, szomszédék kaptak két plusz kezet, Gábor meg egy kis gyakorlatot szerzett. Persze ennyivel nem úsztuk meg. Mivel mi éppen vendégeket vártunk, nem tudtunk ott maradni ebédre. Ezért négy fős bizottság vonult fel egészen a lakókocsiig és hozták a négy fogásos menüt, így egy pár napig nem volt gondunk arra, hogy vajon mit is együnk.