2026. november 2., hétfő

Benti is vagyok, kint is vagyok


Tudom, hogy a legtöbb ember nem szereti az évnek ezt az időszakát, amikor egyre rövidebbek a nappalok. Már sötétben kell kelni munkába menet és este sötétben hazaérkezni. Meg persze szürkék a nappalok is és egyébként is.

Én viszont imádom. Végre eljött az az időszak, amikor nem kell órára kelni. Magamtól ébredek, óra állítás után kb. fél hétkor. Szépen komótosan indul a reggel egy kis reggeli torna (amúgy az az év többi időszakában is van), nyugis készülődés. Csak a pipiket engedem ki mindjárt ébredés után még úgy pizsamában, szórok nekik egy kis kaját, a többiek meg elvannak. A malacok amúgy is sokági alszanak ilyenkor, a kecskék előtt meg mindig van széna és víz, szóval nem kell az állatokhoz rohannom.

Az elmúlt hetekben ugyan próbáltam a kertben is rendezkedni, de inkább a benti tevékenység dominált. Amikor az emberem elmegy kamionozni, akkor mindig készítek egy listát, hogy mi mindent szeretnék abban a két hétben megcsinálni és aztán szépen haladok a feladatokkal.

Most, hogy  közeledik a disznóvágás az egyik legsürgetőbb feladat az volt, hogy a fagyasztóban minél több helyet felszabadítsak. Ezért átnéztem, hogy mi az amivel helyet nyerhetek. 

Ott volt mindjárt vagy két kilónyi füge, amit még anyukámtól kaptam, csak akkor idő hiányában egy gyors mosás, darabolás után beraktam. Most készült belőle a szokásos fűszeres fügelekvárom. Ezúttal nyolc üvegnyi került a kamrapolcra.


A kertet átnézve október közepén még mindig akadt bőven betakarítani való. Többek között némi rebarbara. Ezt szintén kiegészítettem a már korábban eltett rebarbara egy részével és készítettem még egy adag vaníliapudingos rebarbara kompótot, ami inkább olyan dzsem szerű.


Ebből ezúttal ez az öt üvegnyi lett. Mi nagyon szeretjük joghurtba keverve, finom savanykás, különleges íze van. 


Próbáltam minél többet a fagyasztóban lévő alapanyagokból felhasználni a főzések során. Így készült egy nagy adag húsleves csontokból, a paradicsomos káposzta mellé sült oldalas. És 1,5 kilónyi darálthúsból darabolt paradicsom felhasználásával főztem egy óriási adag bolognai szószt, amit utána a befőző automatában tartósítottam. 


Mivel szerencsére a tyúkocskáim a nyári leállás után (amikor mindösszesen napi 1-2 tojás volt) végre beindultak én is beindítottam a tésztagyárat. Készült egy adag cérnametélt. 


Valamint 4-4 tojásból legyártottam egy-egy adag szélesmetéltet és kockatészát is. 


Sütögetésre is bőven jutott időm, így készült gyümölcskenyér, tönkölyös szilvás süti és ráadásul ez a  két szép fonott kalács is.


Miután a kertből betakarítottam az összes szárazbabot a szép napos délutánokon a pipi legeltetéssel egybekötve megpucoltam a már korábban betakarított babokat. Leszedtem a száráról az októberi szedés babhüvelyeit. Azután ezeket is megpucoltam. Pucolás után mehettek két napra a fagyasztóba, hogy az esetlegesen benne lévő zsizsik elpusztuljon. Utána némi hamupipőkézés következett és a szemeket szépen átválogattam, hogy a rossz szemek és a még benne levő szemét ne kerüljön az üvegekbe. Utána mehettek szépen az üvegekbe.


Ahogy írtam neki álltam a kertnek is. Betakarítottam az összes sütőtököt. A szép sárgák mehettek le a pincébe. Ez itt csak az egyik része a termésnek. Összesen 12 darab tök került a polcokra.


A nyáron már bemutattott hatalmas töknövényről végül 22 darab sütőtököt sikerült betakarítani. Az érettek mellett volt még 10-11 darab, ami még szinte teljesen zöld volt. Azok most a tornácon érlelődnek tovább.


A másik négy növényről is sikerült még leszedni egy jelentősebb mennyiséget. Ezek a tornác hosszanti oldalán próbálnak valami kis színt magukra szedni. Mondjuk lefáradtam rendesen, mire az összes termést feltalicskáztam a tornácra kb. négyszer kellett fordulni, mire az összes felkerült a napozó helyére. 


Szépen alakult az édesburgonya termés is. Lett belőle egy ládányi.


A céklatermés javarésze még mindig a földben van. Próbálom minél tovább ott tartani, hogy a pincében minél tovább elálljon. 


Sikerült még egy adag mángoldot, metélőhagymát leszednem. Sőt még a citromfű bokrom is betakarításra vár. Viszont a legnagyobb feladat a kert téliesítésének előkészítése lett volna. Azaz a gyomlálás, valamint az eprek szétültetése. Ugyanis az eperültetvényem a nyár folyamán teljesen elszabadult.

Ez volt a kiinduló állapot a kertben október közepén.


Hát, igen nem is valami szép látvány és bizony beletörött a bicskám.


Nagyjából a negyedét sikerült kigyomlálnom kb. két délután az ott töltött 1-1 óra alatt. 


Majd a beszerzett dugfokhagymákat is szépen eltettem. Lett belőle két hosszú sor.


Két paradicsomtő kivételével az összes elszáradt, elhalt növényt kiszedtem. Ezek viszont még mindig tele voltak terméssel. Mivel nálunk már október közepe óta rendszeressé váltak a reggeli fagyok, ezért esténként szépen betakartam őket, majd reggelente kitakartam, hogy a napsütés tudja érlelni a termést. Azóta már szedtem le róla paradicsomot, és most is van rajta pár darab, ami elkezdett pirosodni. 


Az elszáradt növények maradványait talicskaszám hordtam a trágya domb mellé. 


És ekkor odaértem az eperföldhöz. Neki is álltam, de azután elfogyott  az erőm. Ide férfikéz kell. Az epertöveket kiforgatni és szétszedni, a bent maradt kukoricatöveket kiforgatni. Úgyhogy hamarosan nekiugrunk az emberemmel és ketten szépen rendbe tesszük a kertet.  


Igazából már ma neki szerettünk volna állni, de az eső közbeszólt. Így hát ma parasztünnepet tartottunk és bentről a jó meleg lakásból örültünk, hogy végre megérkezett a jó kis áztató eső a földekre.