Nálunk nincs holtszezon

Bár a december, január nem tipikusan az építkezők időszaka, de nálunk nincs holtszezon. Örömmel jelenthetem, hogy végül befejeztük a szalmázást. Ami, így hosszú időnek tűnhet, tekintve, hogy már november végén elkezdtük. Valójában azonban, ha az órákat összeadjuk, akkor az első napon kívül, amikor is öten voltunk, még öt és fél napot dolgoztunk rajta ketten. Csak hát közben még ezer más dolgot is kellett csinálnunk, meg itt voltak az ünnepek is, amit mi is családi körben töltöttünk. Azért a 8 m2-es lakókocsink nem az a hely, ahol szívesen eltölt az ember egy karácsonyt.

Végre beszalmázódott a fürdő és a háztartási helyiség is. Itt még kócosan.

A "fodrász" munka közben.

A lécek is felkerültek.

Kint ezen kívül még sikerült leszigetelnünk a keleti oldalt is. Csak egy "kis" ásás, XPS lapok odaragasztása, zsaluelemek odahordása és a föld visszatemetése. És már kész is van. Hátra van még a két hosszú oldal, de jelenleg nappal is röpködnek a mínuszok, úgyhogy azok még várhatnak.

 

Még december elején megérkeztek a padlásdeszkáink, mintegy 230 m2, ami festésre várt. Sajnos csak kb. a felét tudtuk lefesteni, amit azonban elég volt a lakótér fölé. Így már van mennyezetünk is.

Egyszeri festés után így néz ki.

A maradékot is felfűrészeltük megfelelő hosszúságúra és most felrakatolva bent száradnak a házban.

Hogy még kellemesebbé tegyük a benti körülményeket, beszereztünk egy kályhát. Így tudunk pár plusz fokot csinálni bent, ami a munkához elég is.

Itt már üzembe helyezve.

Erre a nappali pávaszemre a kéményben bukkantunk rá. Biztos odahúzódott be telelni. Sajnos ki kellett lakoltatnunk.

Nagytakarítás után. A benti szalmázás elkészülte után vagy 50 talicskányi szalmatörmeléket hordtam ki személyesen.

Mivel a homlokzati deszkázásra időhiány miatt szintén nem került sor a tél beállta előtt, ezért a fóliázás mellett döntöttünk. Ez a benti hőmérsékletre is kedvező hatással van és a csapadéktól is védjük a padlást.

Érdekes mutatvány volt ismét. Nyolc méter magasan Gábor egyik kézzel kapaszkodik, másik kézzel feszíti a fóliát, a "harmadikkal" tűzi. De azért csak megcsináltuk.

Közben a vályogfalunk is készülődött...

... és a hét végén be is fejezte a kőműves.

Most már csak a kis szoba három falát kell felhúzni és akkor készen lesz az összes falunk. Utána jöhet a villanyszerelő és a vízszerelő. A kályhásunkkal is egyeztettünk már, ö majd márciusban jön, amikor már remélhetőleg enyhébb lesz az idő, mivel akkor a kis kályhának mennie kell.

A ház projekt tehát így áll. Céldátum a beköltözésre nincs, bár a húsvétot már ott szerettük volna tölteni. De idén pont nagyon korán lesz, így tehát az sem biztos. (De a foci EB-t már a nagy tévén a házban szeretné nézni a főtulajdonos). Ráadásul, ahogy az időjárás engedi a kerti munkálatokat is el kell kezdenünk, hogy majd legyen mit ennünk. Az állatoknak is meg kell csinálni a helyet. Úgyhogy akárhogyan is állunk a házzal, akkor félre kell tennünk.

Ma egy kissé hideg reggelre ébredtünk, kb. -10 fok volt nálunk. Ez a hőmérséklet a patakon is látszik.

Mivel a föld is jó kopogósra fagyott, elhatároztuk, hogy lemegyünk az erdőbe egy kis fát gyűjteni.  A múltkori ónőseső és hó nagy pusztítást végzett. Némelyik fát szinte teljesen leborotválta. Gallyak hevertek minden felé. Ezeket most kupacoztuk. Később jók lesznek a magas ágyásokba illetve a kemencébe. A kidőlt fákat Gábor felfűrészelte, a kis traktor meg elszállította.

A pár órás paraszt fitness (jövés, menés, hajladozás) eredménye három kocsi fa.

Új lakó a birtokon

Akik olvasták eddig a blogot, talán emlékeznek rá, hogy egy ideje terveztük, hogy Tündérnek társat keressünk. Csak hát ugye a HÁZ, hogy előbb tető kell rá, azután majd kecskézünk, azután meg jaj, csak a szalmázás legyen meg, utána keresünk. Gábor nagypapája folyton kérdezősködött: vetettek már kecskét a kis jószág mellé? Vegyetek, mert jön a tél és nem lesz kivel összebújnia.

Egy kecskés barátunkat kértük meg (mivel internet hiányában nem tudtunk keresgélni), hogy segítsen és mint utóbb megtudtuk a papa is őt nyaggatta, hogy keressen nekünk egy kecskét, majd ő kifizeti. A dolgokat nehezítette, hogy mi mindenképpen olyan kecskét akartunk, amelyik szarv nélküli, hogy ne bánthassa majd a kicsit.

Végül decemberben sikerült megtalálni Lilit, akitől azért akart megválni a gazdája, mert az ő szarvalt kecskéi folyamatosan bántalmazták. Így egy hétfői napon el mentünk kecskenézőbe a barátunkkal. Ő még is csak többszörös kecsketulajdonos és mivel szerinte jó tejelő kecske, nekünk meg mindjárt megtetszett, nyélbe ütöttük az üzletet. Két nap múlva pedig haza is fuvaroztuk a remélhetőleg "kismamát". Ugyanis, ha jól sikerült a randevú a bakkal, akkor tavaszra várható(ak) a bébi(k).

Az érkezés utáni pillanatok. Amúgy a kocsink csomagtartójában "vészelte" át az utat. Szerencsére semmi gond nem volt.

 

Első találkozás Tündérrel. Kicsit izgultunk, hogy hogyan alakul majd a két lány kapcsolata.

Meglepő módon a kicsi szegte le először a fejét és ment neki a nagynak. Eddig ő volt a kecskebirodalom úrnője, most pedig vetélytársa akadt. Lili erre két lábra ágaskodva fejelte le a kicsit. (ezt nem sikerült lekapni). Mindenesetre átvészelték az első perceket.

Itt is folyik az ismerkedés.

Lili felfedezőúton a birtokon.

Itt már szent a béke. Együtt bandáznak. A mókás az, ha kiengedjük őket legelni, mindig ott vannak, ahol mi. Ha átmegyünk a ház túloldalára, egy perc múlva már halljuk a trappolást és jönnek utánunk. Végtelenül kíváncsiak, nekik persze a házba is be kellett szemtelenkedniük, alig tudtuk kizargatni őket.

Nem átallottak a kemény munkával beszalmázott házból kieszegetni a szalmát.

Tündérke kicsit meglepődött élete első havazása után.

Szóval, ha eddig egy kecskével mókás volt az élet. Két kecskével még mókásabb. Mert bár a nagy néha kergeti a kicsit, de azért egész jól elvannak. Ha a karámon kívül vannak, azért mindig egymás közelében legelésznek. Ha az egyik arrébb megy, a másik is követi. Ebből gondoljuk, hogy azért nem lehetnek ellenségek.

A drága nagypapa ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse a kecske árát és még láthatta Lilikét legalább fényképeken.

A hó fogságában

Szerdán este Pécsről hazafelé tartva már abban is kételkedtem, hogy egyáltalán hazajutunk a hózivatarban, de végül egészen a lakókocsiig fel tudtunk menni az egyáltalán nem terepjárós autónkkal. Az előrejelzések 20 cm havat is jósoltak. Másnap reggel erre a látványra ébredtünk:

Kecskekarám behavazva.

 Szerény lakhelyünk szintén.

 Az erdő csodálatos látványt nyújtott, bár szegény fákat igen csak megviselte a hóval súlyosbított ónos eső. Szerda este nagy recsegés közepette legalább két fa kidőlt a közelünkben.

Az építőanyagaink szinte ki sem látszanak a hóból.

 A ház is nehezen megközelíthető (főleg az olyan "jól felkészülteknek", akik még egy hólapátot sem szereztek be a tél előtt)

Téli csendélet.

Az időközben víztározóvá előlépett medence (innen hordjuk a vize a falazáshoz) is megtelt.

A terv az volt, hogy délelőtt összeütünk valami ék félét, amit a traktor után kötünk és avval eltúrjuk a havat, hogy kijussunk a birtokról. A gyanús az volt, hogy reggelre kissé hideg lett a kocsiban, annak ellenére, hogy a korábbi -10 fokhoz képest már csak kb. -1 fok volt. Kapcsolnám a vízforralót: semmi, világítás: semmi, nézem a radiátort: hideg. Megállapítás: nincs áram. Mielőtt neki láttunk volna, hogy a hiba forrását nálunk keressük, hívtuk a szomszédokat. Nincs áram az egész faluban. Az E-ON-os ismerősünknél is érdeklődtünk. Kiderült nagy a baj, nagy területet érint az áramkimaradás, az összes emberük kint dolgozik. Remélik, hogy a nap folyamán helyreáll a szolgáltatás. 

Hozzánk is bejöttek az E-ON-os szakemberek - mivel a mi területünkön is keresztül megy egy vezeték és tőlünk elég hosszú szakasz belátható , hogy nem dőlt-e fa valahol a vezetékekre. Lényeg a lényeg, hogy valamikor délután háromkor jött vissza az áram, akkor meg már nem álltunk neki. Így egy napot csúszott a program.

Tegnap elsö dolgunk volt viszont, hogy elkészítsük az ESZKÖZT. Ami ilyenre sikeredett.

 És hogy működjön is abban nagyon komoly szerepem volt. Én voltam ugyanis a SÚLY.

 Ezt követően le-föl traktorozva (én szánkózva) nagyjából megtisztítottuk az utat.

 Utána akadt azért némi komplikáció. Gábornak sikerült a KIA-val beletolatni egy vaddisznótúrásba, ami a nagy hó miatt nem látszott. Próbálta kihúzni a traktorral, egyik sem akart megmozdulni. Akkor láttam némi csüggedést az emberem szemében. De mivel rohadt makacs emberek vagyunk, nem adtuk fel. Végül ő húzta, én toltam az autót és így sikerült kiszabadítani. Így bejutottunk a városba, mert a készleteink már igen csak kimerültek.

Szalmáztunk, szalmázunk és szalmázni fogunk (még egy darabig)

Bár azt ígértem, hogy majd akkor számolok be a folyamatról, ha túl leszünk rajta, de ez egyelőre a beláthatatlan jövőbe nyúlik (na jó, csak viccelek, de még pár munkaóra lesz vele). Ennek egyébként többek között a segédmunkás hiány az oka, hiszen a sok egyéb feladat mellett mi vagyunk a kőműves segédek is (égen-földön nem találni embert a környéken, aki dolgozni akarna, bár a munkanélküliek száma kiemelkedően magas ezen a kiemelten hátrányos településen).

Ugyanis azóta a kőművesünk már el kezdte a vályogtégla falazását, amihez nekünk kellett a folyamatos anyagutánpótlást (tégla, habarcs) biztosítani. Így két napunk ezzel telt el.

Na mindegy, vissza a szalmázáshoz. November végén egyszer csak neki kezdtünk ötfős csapatunkkal. Ketten tuszkolták a bálákat a faváz közeibe, a többiek meg hordták ezerrel. A hordás eredményeként kellemes istálló "fíling" alakult ki.

Először traktorral akartuk megoldani a szállítást, de időben tovább tartott, mintha egyesével hordtuk volna, végül a talicskás verziónál maradtunk (erre ráfért 3-4 db).

 Itt még a traktoros verzióval, de láthatóan szöknek a bálák.

Az első nap lényegében a méteres közök 6 bála magasságig meg voltak rakva. Ez volt egyébként a munka könnyebbik része, mivel a bálák kb. méter hosszúak. (Ezért lettek eleve úgy elhelyezve a fa tartóoszlopok, hogy minél kevesebbet kelljen a bálákat szabogatni.)

A munkamenet a következő volt: három bálát egymásra pakolsz, a készséggel kicsit rásegítesz, ha nem akarnak bemenni maguktól, emelővel lepréseled (kb. még 10 cm-t összemegy), deszkával leszorítod és lécekkel megcsavarozod, ezt ismétled még egyszer és már majdnem kész is a fal plafonig.

A "készség" munka közben. (azért nem könnyű ám emelgetni).

Három bála magasan lepréselve.

Az utolsó hézag kitöltése a szívás, mert ide általában szabni kell és úgy kell bepüfölni a már látott eszközzel. Ez iszonyatosan kiveszi az ember erejét, ezért egy nap max. 4-5 közt tudunk megcsinálni.

A nem szabályos hézagok esetében (sarkok, ablak alja, két bálasor között) az alábbi módszerek javasoltak:

Taposás

Tömködés (puszta kézzel vagy léc segítségével).

A bálák természetesen nem mindig megfelelő méretűek. Ez esetben a láncfűrész és a ”horgolótű” elengedhetetlen kellékek.

Láncfűrésszel sarok kivágása.

A ”tüvel” pedig bármilyen méreteket lehet levarrni az eredeti bálából.

Miután egy-egy falszakasz elkészült ilyen kis bolyhos hatást kelt, amit persze meg kell frizurázni, hogy a vályogfalat a faváz mellé lehessen falazni.

Itt lép be a képbe a fűkasza és ismét a láncfűrész.

Ezután már ilyen kis jólfésültek a báláink.
 

Egy kb. 16 méteres falszakasszal készültünk elő, hogy a kőműves is végre jusson valami munkához. Két nap alatt 1,5 méter magasan fel is falazta a vályogtéglát ezen a szakaszon.

A gardróbszoba félig kész fala (folyt. köv. a hétvégén).

Kívülről az ÉK-i oldal. Itt azért van még mit pótolni (a fürdőnél és házt.helyiségnél kívülről kerülnek be a bálák).

Ahhoz, hogy a NY-i oldalt be tudjuk szalmázni előbb be kellett betonozni a három félpillért, ahhoz előbb meg kellett csinálni az aljzat szigetelést, ahhoz ismét ki kellett ásni az alapig a földet. Ez már megtörtént vagy másfél hónapja, már többször  is rákészültünk a műveletre, de akkor mindig segédmunkások voltunk a kőműves mellett. Most végre ez is elkészült.
 

Tegnap volt épp nyolc hónapja, hogy kiköltöztünk. Hihetetlenül repül az idő. A zord időjárás ellenére is élvezzük a szabad életet, a természet közelségét. A szarvasok csapatostul vonulnak keresztül-kasul a birtokon. Szinte minden nap látunk egy-egy csoportot. Kis kosztosok is megjelentek (cinkék), akik a nyáron megtermelt napraforgót, amit a lakókocsi mögötti farakáson helyeztünk el, már el is fogyasztottak. Úgyhogy utánpótlást kell beszereznünk nekik. Hosszú percekig el tudjuk nézegetni őket az ablakból. A kis kecske továbbra is nevéhez illően egy kis tündér. Ha kiengedjük legelni  sajnos muszáj megkötnünk (nem azért mert elmenne, hanem mert láb alatt lenne), de hívásra odajön és engedi, hogy rátegyem a nyakörvet. Ma kecskenézőben is voltunk, hiszen már régóta keresünk mellé egy társat. Ha minden igaz, már nem sokáig lesz egyedüli.

A zöldszemű ház

Ahogy az előzőekben írtam, megjöttek a nyílászáróink. A hétvégén meg már a szalmázást is elkezdtük (erről majd később). Viszont, hogy a szalmázáshoz összeálljon minden hátra volt még egy-két programpont. Először is le kellett kezelni a faszerkezetet egy gomba és rovarmentesítő szerrel. Az interneten utána néztem, mert szerettük volna elkerülni az erős vegyszereket, és rendeltem is egy bio favédő szert. Ami érdekes, mert utána kiderült, hogy a gyártója már egy ideje kivonta a forgalomból. Amit helyette ajánlottak az ekkora mennyiségben megfizethetetlen volt számunkra, kb. fél millió forintba került volna a szer.

Közben persze tovább nyomoztam, mivel lehetne lekezelni, de egy szakértői vélemény szerint hatóanyag nélkül (értsd méreg) nem ér semmit az egész, úgyhogy  végül egy festékboltban megvettük a SZER-t és Gábor nekiállt körbepacsmagolni az egész házat. Ehhez szükséges védőeszközök: védőszemüveg, maszk, gumikesztyű. Aminek az lett az eredménye, hogy az első kilélegzés után a szemüveg bepárásodott és onnantól vakon és dühösen ecsetelte a házat. De hát mit meg nem tesz az ember, hogy a termeszek és egyéb rovarok és gombák ne zabálják fel az ember feje felől a fedelet (és az oldalakat).

A vízszigetelést is le kellett melegíteni gázpörzsölővel az aljzatra és körbe a ház oldalára, mert ugye mégsem lehet méteres lánggal dolgozni a szalmabálák közelében. Legalábbis ha az ember nem akarja, hogy közel félév munkája füstbe menjen. Hogy itt se legyen egyszerű az élet, kiderült, hogy valami gond volt a gázpalackkal. Persze ez csak azután derült ki, hogy cserélni kellett, és az újjal töredék idő alatt lemelegítette azt, amivel korábban órákig pepecselt. Mondjuk gyanús volt, hogy vörös lánggal égett, mikor ugye kékkel kellett volna és azt is alig. Na mindegy, most már ezen is túl vagyunk.

 Itt az ablakok még nem rendeltetésszerűen, de a leszigetelt padlón.

 

Így készült a lábazati vízszigetelés.

A belső ablakpárkányokat is meg kellett csinálni, hogy szintben legyen a külső téglapárkánnyal. A rést majd szalmával kell kitömni és erre jön még rá majd a belső fapárkány.

Be kellett még hordani egy köbméter kavicsot, amik a szalmabálák alá kerülnek a falba. Mindez azért, hogyha netán mégis valami nedvesség bekerülne a szalma bálák alá, akkor azok ne tudják felszívni.

A mester munka közben. Én mint tiszteletbeli asztalossegéd működtem közre. Emeltem, tartottam, adogattam (szerszám, csavar).

Kívülről így néznek ki.

Ajtótok beépítés alatt.

És a gyönyörű szép, tulipános ajtóink beépítve.

Ahogy már említettem a  szalmázást sikerült a terveknek megfelelően elkezdeni a hétvégén szülői és baráti segítséggel. Azóta ketten folytatjuk (most már  azért kicsit unjuk). Újabb beszámolóval jelentkezem, ha már túl leszünk rajta.