Alakulunk, szépen alakulunk

Hihetetlen, de már megint elrohant egy hét, ami ugyancsak akció dús volt. Sikerült megint több dologban párhuzamosan haladni. Gyors képes beszámoló az eredményekről.

Jelentem, hogy a pince most már záros határidőn belül el fog készülni. A múlt hétvégén sikerült a feljárat boltívét megépíteni.

Az első nap még sokat elpepecseltek az állás megépítésével, de így is majdnem meg lett a fele.

Itt már látszik a majdani ajtónyílás is.

Mivel nálunk laza, homokos talaj van, ezért szükséges kétoldalt támfalat építeni, ami majd megtartja a visszatöltött talajt. Emberem ma kiásta az alapokat. A terv, hogy a hétvégén meg is épülnek. 

A kinti fa részletek: ereszalja, tornác alja, fa tornácoszlopok két év után végre megkapták a második réteg festéket.

Itt még folyamatban, de ma remélem elkészül, bár a viharos szél miatt egyszer már félbe kellett szakítania a munkát, mert konkrétan létrástul elfújta a szél az éppen festőként tevékenykedő gazdát.

Szintén ma megérkezett a kültéri falfestékünk. Így már adott a jövő heti program: falhibák javítása, alapozás, kétszeri festés.

Ha ezzel is megleszünk, akkor már csak a csatornákat kell feltennünk és akkor KÉSZ a ház kívülről. (Na, jó a spaletták még hiányoznak, de az nem olyan feltűnő.)

Ezenkívül én is teljesítettem az előirányzott tervet fafűrészelés terén. Emlékeztetőül a múlt héten még ennyi maradt.

Ebből is gyártottam egy csinos kis rakatot.

Kíváncsiságból kiköböztük, hogy mégis mennyi tűzifánk lehet. Ha tömör fa lenne az összes rakat, akkor majdnem 17 m3, de mivel nem az, így csak a 70 %-ával számoltunk. Ezek szerint kb. 12 m3 fával vághatunk neki a télnek.

Bár a szomszédságban látjuk, hogy sokan már reggelente begyújtanak -többször volt már mínusz 2-3 fok reggelente - nekünk eddig elég volt az, ha a megfőztük vagy sütöttük az ebédet, ami fél-egy kosár fát vett igénybe. Ha mindkét helyre be kellett gyújtani, mert mondjuk főzni és sütni is kellett ugyanazon a napon, akkor a "hihetetlen" mennyiségű 1,5 kosárnyi fa is elfogyott.

Ekkora kosárról van szó. Szóval egyelőre jól szuperál ez a szalmaszigeteléses házikó, de persze ez még nem mérvadó, majd meglátjuk, hogy télen mennyire fogy a tűzifa.

Hétfőn jókora meglepetés ért minket. Édesanyám ránk telefonált, hogy gyűjtött nekünk egy kis takarmánykukoricát. A szomszédságukban a hétvégén aratták a kukoricát és ahogy arra sétált a kutyusával látta, hogy nagyon sok ott marad a földön. Nosza, nem volt rest zsákokért szaladt és össze is szedett három jókora zsáknyira valót.

Mivel pont arra jártunk, mindjárt haza is tudtuk fuvarozni a rakományt.

Ami még csöves volt az ment a góréba. A szemeket pedig vödrökbe gyűjtöttük. Így kicsit tovább kitart a saját takarmány.

Örömmel jelenthetem, hogy Kefir nevű kandúr cicusunk beváltotta a cicákhoz fűzött reményünket és vasárnap megjelent az első zsákmánnyal. 

Egy darabig még eljátszadozott a már a túlvilágra segített egérkével. Utána gondolom elfogyasztotta, mert nyomát később nem találtuk.

Itt a birtokon rengeteg egér él, hiszen ennivaló is akad, meg búvóhely is. A  megmaradt szalmabálák alatt szerintünk komplett egérváros rendeződött be az elmúlt két év alatt. Reméltük, hogy a cicusok beváltják a hozzájuk fűzött reményeket és a házunk egérmentes övezet marad. 

Egyébként a lakókocsink alatt is találtunk már 3 döglött patkányt mióta Málna csatlakozott köreinkhez.  Korábban is volt egy-egy, szerencsére nem tudtak elszaporodni, ellenük  még méreggel küzdöttünk, de mióta a kiskutya idekerült mérget nem használtunk. Viszont a dögök meg ott voltak, 4-5 hónappal az utolsó méreg kihelyezése óta, így kizárásos alapon Málnának tulajdonítjuk a patkányritkítási akciókat.

Emberem azóta fővadász úrnak szólítja a hős cicust, aki itt épen a gyönyörű őszi napsütést élvezi a tornácon.

Joghurt egyelőre nem bizonyított, legalábbis előttünk nem, de mi hiszünk az ő  képességeiben is.

Visszatért az indián nyár

Na, azért a hónap végére kicsit utolértük magunkat. Sikerült pontot tennünk a nyáron elkezdett nagy projektünkre, a homlokzatokra. A nyugati oldalon hiányzott még két ablak, meg vagy 70 db 4x4-es kis kocka díszítés. A keleti oldalra el kellett készíteni a padlásajtót meg a szegélyezést. Már a múlt hétre volt beütemezve, de mivel többször esett, mint nem, ezért átcsúszott erre a hétre.

Az ajtó melletti szegélyek immár lefestve.

Az ajtó kovácsoltvas pántjai szintén igényelték a festéket. Mivel a festő állvány a pince projekttel van elfoglalva, így oldottuk meg a festést. Két betonvas és egy téglarakat kiválóan megfelelt a célnak. 

Az ajtó kerete már a helyén kiékelve.

Itt meg már bedeszkázva.

Már a pántok is a helyükön.

És működik. Persze most az állás miatt nem lehetett teljesen kinyitni.

Mivel elég súlyos szerkezetről van szó, ezért családunk asztalosa úgy döntött, hogy a keretet sarokvasakkal megrögzíti belülről. Bedeszkáztuk, felszereltük a pántokat, majd utána eltávolította a sarokvasakat. Így nem kellett négy méter magasban az állványról a dög nehéz ajtót a pántra ráakasztani.

Az ajtó alá még kerül egy keményfa küszöb, azért van ott akkora rés.

A szegélyek egy része már felkerült.

Az ajtó melletti szegélyléceknek is meg van a jelentése, hogy miért csigaminta, meg fogas, de most ebbe nem mennék bele. (A tervező csak zanzásítva mesélte el, úgyhogy még hátra van egy-két népművészeti óra.) 

Leszegélyezve.

A nyugati homlokzat ablakai még a gyalupadon várakoznak a beépítésre.

Tiszta öröm volt megint ezt a nagy állványt ide-oda cimbálni, de hát enélkül nem menne. Itt már a nyugati oldalon vagyunk az ablaknyílások kivágva.

A nyugati homlokzat a lemenő nap fényében ablakostul kis kocástul.

És egy kicsit közelebbről.

A pincével is tudtunk haladni a múlt hétvégén, elkészült a feljárat függőleges falazata. 

Sőt le is lett vakolva. Gábor még a vízzáró vakolatot is felkente a héten olyan 1,7 méter magasan, hogy mielőtt a boltívet el kezdjük építeni vissza lehessen tölteni a földet.

A nagy ramonádot pedig átalakítottuk ilyen picikének, ez alapján lehet megépíteni a feljárat boltíves tetejét. 

Múlt hétvégén sikerült egy kis tűzifát gyártanom. A leeső kéregdarabok igen népszerűek kecskekörökben. Napjában többször is csemegéznek belőle.

Ez a maradék kupac még rám vár. Addig is Lola falatozik egy kicsit.

Gombafronton el vagyunk árasztva. Ezt a három pöfeteget még múlt szombaton találtuk Mi megtartottuk a legkisebbet. A két nagyobb pedig két kedves szomszédunkhoz vándorolt. A fiatalok már korábban érdeklődtek, hogy van-e, mert tavaly is kaptak tőlünk. Akkor persze pont nem volt, most meg külföldön voltak, de anyuka azt ígérte utánuk küldi. A másik pedig a szembeszomszédékhoz került. Utólag megtudtam, hogy annyira nagy volt, hogy jutott belőle több ismerősnek, rokonnak a közeli falvakba, sőt még távolabbi városokba is jutott.

Gazda egyik kezében egy pöfeteg, másikban megy egy meghatározásra váró újabb fajta. Mint megtudtuk ez is ehető.

A mi pöfetegünk nyomott majdnem két kilót. Mit mondjak, most egy kicsit már unom a rántott gombát. Ezt a mennyiséget ketten négyszeri étkezésre bírtuk eltüntetni.

De folyamatosan jön az utánpótlás. Sikerült egy újabb gombafajt beazonosítani. Ezek itten kérem szépen csiperkék. A saját meghatározás azért megerősítést nyert a szomszéd bácsi által, aki igen nagy gombász. Ismeri a környék minden gombafajtáját. Ma finom gombás tojásos rántotta lett belőle reggelire.

A képen látható talicskával van egy jó kis történetem. Az úgy volt, hogy már hónapokkal ezelőtt kölcsön kértük szembe szomszédéktól a pince építés miatt. Mert ugye egyben a maltert szállítottuk, a másik meg kellett a tégla pincegödörbe juttatásához. Most, hogy már eléggé kijöttünk a gödörből, a traktor pótkocsijáról mindjárt az állásra tudjuk tenni, úgyhogy gondoltam ideje visszaszolgáltatni jogos tulajdonosainak, ezért szépen leballagtam vele. 

Igen ám, de ott a kertben volt egy csomó túlérett tök, amit a nyár folyamán is többször kaptunk már, mivel az állatok igencsak szeretik. Ezzel meg is tellett a talicska. Meg ha már úgyis viszem vissza a tököket, azért nekünk is jutott egy zsenge tököcske, meg egy cukkini meg egy jó nagy zacskó paradicsom. Így hát a talicska megint visszakerült hozzánk. Nekünk ilyen jó szomszédok jutottak.

Azért visszafelé úton tettem némi kitérőket erre-arra a legelőn és a kosaram megint megtelt őzláb gombával. Úgyhogy holnap megint gombát eszünk. Hiába no, most van szezonja.

Kíváncsi fáncsi Tündér. Pedig a gazdi csak egy csavart csiszolgatott.

Azután jöttek a többiek is. Ki tudja, hátha ehető az a valami.

Muszáj volt megörökíteni ezt az idillt.

Így szeretik egymást.

Málna póz.

Szigorú szemű modellem.

A kan malacunknak is jár egy kis kényeztető hasvakargatás. Mivel nap közben a mama malacok és a kicsinyek vannak kieresztve, ezért őt esténként szoktuk kiengedni, hogy ő  is csavarogjon egy kicsit és bogarásszon friss zöld kaja után. 

A csavargásba annyira belejött, hogy vacsorára sem jött vissza több ízben., így a szabadban éjszakázott.  Talált magának egy kiváló helyett, a két farakat közötti résben szokott aludni. Reggel pedig szépen bebattyog a helyére, amikor hívjuk.

Ezzel be is fejezem az eheti beszámolómat. A hétvégén ránk megint dolgos napok várnak. Folytatjuk a pincét. Jövő héten megint jelentkezem friss beszámolóval.

Hullámvasutazunk

Ebben a hónapban folyamatosan olyan érzésem van, mintha egy hullámvasúton ülnénk, többnyire lejtmenetben.  Az időjárás sem igen kedvezett eddig a terveinknek, meg sorra bukkanak fel az újabb és újabb előre nem tervezett feladatok, meg úgy általában nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük. 

Az eddig eltelt három hétvégéből kettőn szakadt az eső, meg hét közben is sokszor (nálunk most is esik, amikor ezeket a sorokat írom, most már harmadik napja) Ebből kifolyólag a folyamatos újratervezés állapotában vagyunk.

Az első hétvégén ugrott a pince falazás (lejtmenet), a második héten sikerült megcsinálni, amit terveztünk (hegymenet), a harmadik hétvégén erőlködtünk egy kicsit, de hiába (megint lejt). Bár szombat reggel borongós volt, de telefonos egyeztetés után végül emberem és a kőműves abban maradtak, hogy folytatjuk a munkát. Mire Gábor neki állt a maltert keverni már csöpögött az eső, mire a kőműves ideért, szakadt. De hát mit volt mit tenni, a lekevert anyagot el kellett dolgozni, azután elment haza. Tehát megint ugrott a pinceprojekt.

Aznap vendégségbe voltunk hivatalosak kb. 90-100 km-re a lakhelyünktől, mire odaértünk hét ágra sütött a nap és 28 fok lett. Ott hírét sem hallották esőnek.

Másnap reggel arra keltünk fel, hogy a felhasogatott tűzifánkról eltűntek a palák, pedig több téglával le voltak súlyozva. A lenti nagy farakásról is levitte az itteni vihar (még jég is volt) és szana-széjjel törte a palákat. Így hétfőn este a munka 13. órájában még átpakoltuk a farakás tetejét egy másik, már kisebb rakatra, hogy ne legyen olyan magas és visszatakartuk, amennyire tudtuk.

Vasárnap délelőtt 10 óra körül telefonált az egyik szomszédunk, hogy a hozzánk bejövő villanykábel nagyon alacsonyan belóg az út fölé. Lementünk megnézni, hogy mi a helyzet. Hát egy akácfa kb. 6-7 méterre az oszloptól kidőlt és a lomb teteje  még elérte a kábelt és kiszakította a helyéről a műanyagcsövet, ami a villanyoszlopunkon volt. Még szerencse, hogy nem szakadt el a vezeték, így nem maradtunk áram nélkül.

Az ominózus fa.

Látszik, hogy jó messze volt a mi oszlopunktól, de mégis sikerült elérnie a vezetéket.

Az E-On-os hibabejelentés hibátlanul működött. Ezúton is köszönet nekik a gyors hibaelhárításért. A diszpécser felvette az adatokat, kb. 10 perc múlva már telefonáltak is a szervizesek, hogy pontosítsanak és du. 14,00 órakor már meg is jelentek. Miután látták a problémát hívták a darus kocsit és pik-pak megfeszítették a kábelt és visszapattintgatták a csövet a helyére és már mentek is tovább. Egyébként itt a környékünkön rengeteg fa kidőlt, úgyhogy szerintem ez a négy órán belüli intézkedés gyorsnak mondható

De ezzel még nincs vége a sornak. Nem tudom, mekkora vihar lehetett itt, de hogy a vadak rendkívül berezeltek az biztos. Az utcai kerítésünkön keresztül menekültek és egy kb. 20 méteres szakaszon letiporták a kerítést. Minden második betonoszlop eltört, mint egy ropi. Újabb megoldandó feladat, majd valamikor a télen talán oda érünk. Most már saját anyagból oldjuk meg az oszlopokat. Az akácfákat úgy is ritkítani kell, majd abból lesznek új kerítés oszlopok.

Gyakorlatilag tőben kettétörtek.

A múlt héten sok idő ráfordítással eltett gombakrém sem sikerült, bár a recept szerint jártunk el. Biztosan kellett volna bele valamilyen tartósítószer vagy más technológiával készíteni, mert bizony megbuggyant az össze. Eléggé elszontyolodtam, mert egy csomó idő elment vele és már rákészültünk egy finom reggelire pirítóssal, meg teával és önthettem ki az egészet.

A folyamatos esőzésék közepette egyetlen nap volt, amelyik megengedte a szabadtéri munkát, a hétfői nap. Ki is használtuk és nyomtunk egy maratoni műszakot. Reggel állatok ellátása, fejés utána gyorsan befejeztük a górét. Majd neki láttunk a kukorica letörésének. Este hat fele járt és még nem voltunk készen, de tudtuk, hogy még le kell menni a fentebb már említett farakáshoz, de mivel keddre megint sok csapadékot írtak, mondtam, hogy legalább törjük le a visszalevő nyolc sort, ne ázzon már tovább. 

Lehet, ha akkor nem szedjük le, már nem is lett volna érdemes. Ott rohadt volna az egész a száron. A csöveket persze kicsomagoltuk a csuhéból, úgy mentek a góréba. Volt már olyan cső, amin a szemek között kis zöld csírák jelentek meg és már a csuhé is penészedni kezdett.

A kukorica termés mennyiségével sem nagyon dicsekedhetünk. Eleve jóval kevesebb cső fejlődött ki normális méretűre a nagy szárazság miatt. Ami meg kifejtődött, azt meg főként a fácánok, de lehet, hogy más vadak is jártak bent (előfordult, hogy napokig nem volt bedugva a villanypásztor, ugyanis úgy felejtettük) alaposan megdézsmálták. Ami vigasztal, hogy ami lett, az legalább bio, mert itt se műtrágya, se semmilyen vegyszer nem érintkezett a terméssel.

Amint látszik, kicsit túlméreteztük a górét. Milyen szép is lett volna, ha meg tudjuk tölteni. Talán majd jövőre. 

Ma adtam fel a reményt, hogy a paradicsomaim beérnek. Leszedtem az összeset halványan, vagy zölden. A halványak talán még bepirosodnak, a zöldekből meg lekvárt fogok csinálni.

Ezen a bokron hihetetlen mennyiség lett, de egy sem pirosodott be rendesen.

A hihetetlen mennyiségű csapadék miatt egy extra "ganyézást" is be kellett iktatnunk, annyira átázott a karámokban levő alom, hogy szegény állataink bokáig gázoltak a cuppogós trutyiban. A gazda tegnapi egyik programja lett, hogy elszállítsa a trágyát és friss almot tegyen az ólakba. Végül háromszor töltötte meg a traktor pótkocsiját.

Nekem kicsivel kellemesebb feladat jutott tegnap, én bent a jó melegben sütögettem mindenféle finomat.

Készült egy túrós sütemény. Természetesen kecske túróból. Már jó egy hete készítettem a túrót. Ettünk már belőle túrós csuszát, múlt héten lett a körtés-túrós pite, de még mindig maradt majdnem egy kilónyi. Ebből szórt vagy más néven bedobálós túrós rétes lett. 

Kifogytunk a kenyérből is, így abból is sütöttem egyet. Szerencsére nem vagyunk nagy kenyér fogyasztók, így elég kb. öt naponta sütni.

A kenyér után jött az ebédre való, amit már előző nap összeállítottam, tegnap csak meg kellett sütni. Tejföllel sült káposztás-húsos tészta, nálunk most kecskehússal. 

Ilyen időben leginkább egy jó kis kávéval kísért sütizés vigasztal.

Ilyen gyönyörű latte macchiato-t szoktunk készíteni magunknak. (Mert megérdemeljük!!!)

Lehet, hogy sokan azt hiszik, valami csoda drága masinával állítjuk elő ezt a kávékölteményt. De megnyugtatok mindenkit, hogy az alábbi képen látható eszközökön kívül mást nem használunk.

Az egésznek meg van a hangulata. Szépen megdarálom a kávét, betöltöm a kotyogót. A párom reszortja a tej melegítése és habosítása. (hiába, no a csapatmunka itt sem maradhat el.) Így minket holmi áramszünet sem akadályozhat meg a kávézásban, legfeljebb begyújtunk a sparherdbe.

Most már kevesebb esöt és több napsütést kívánok mindenkinek. Szerintem már ti is unjátok ezt a szürkeséget.