Novemberi ez meg az

 

Kicsiny családunkban én vagyok a logisztikai tervező, emberem meg a kivitelező. Itt is nagyon jól érvényesül  a családon belüli munkamegosztás. Mivel az idő pénz, meg az üzemanyag is, ezért nem mindegy, hogy kicsiny birtokunkról hányszor hányfelé rohangálunk el valamit beszerezni, vagy valamit elintézni. Erre a logisztikai tervezésre egy jó példa október utolsó napja, ami úgy kezdődött, hogy végy egy m3 tűzifát. 

Ezt az én egyetlenem felpakolta az utánfutóra, míg én elláttam az állatokat, majd útra keltünk úgy reggel 8 óra tájba, hogy leszállítsuk Harkányba az apukámnak. Mivel Szigetváron keresztül vezetett az út, ott mindjárt meg is álltunk a takarmányboltban némi takarmányért, majd folytattunk utunkat. 

Harkányban a fát összefűrészeltük, megebédeltünk, majd elindultunk Nagykozárba anyukámékhoz, akik a konyhakert felrotálásában kértek segítséget. Út közben megálltunk a temetőben és  mécsest gyújtottunk elhunyt szeretteinkért. 

Végül a rotálás elmaradt, mert időközben a ház ura a kapálógép beüzemelésekor annyira belelendült, hogy mindjárt fel is rotálta a kicsiny konyhakertet. De azért nem mentünk hiába, hiszen ezzel a feladattal akartuk egybekötni, a már korábban beígért sövény növények és a sövény metszéséből megtartott vízben áztatott vesszők elhozatalát. 

Gábor  a növényeket földlabdával együtt kiásta, a vesszők meg vödörben kerültek az utánfutóra. Jelentem semmit sem hagytunk el a hazafelé vezető úton, ahol azért  még egyszer meg kellett állni. Ugyanis estére még foglaltam időpontot Szigetváron a gyógymasszőrünknél és egy kis gyógymasszázzsal kerekítettük le ezt a szép napot. 

A sövény elültetése több lépcsőben történt. Először is a nagyobb növényeket akartuk elültetni a pipiól és a röpde mellett, hogy jövő nyárra már nyújtsanak némi árnyékot a baromfiaknak.

A műveletet nehezítette, hogy szűz földbe kellett ültetni, ezért először a gyeptéglákat kellett kiszedni, utána lehetett egyáltalán a gödröt megásni. Amibe került némi trágya is, hogy fokozzuk a megmaradás esélyeit. 

A sövény bokrok elültetve, nekem jutott az locsolás feladata. 

A húzósabb része a vesszők elültetése volt, amit az utcafronti kerítés mellé szántunk. Itt ugyanis van egy nagyobb nyílt szakasz, ahol semmilyen növényzet nincs, ennél fogva a vadak előszeretettel járkálnak itt be, lebontva a kerítést, amit mi folyamatosan javítgathatunk. Szerencsére ezúttal csak a drótot nyomták le, amit rövid úton vissza is rögzítettünk. 

Megérkeztünk mindenfélével felszerelkezve. 

Ahhoz, hogy ültetni tudjunk fűnyírással kellett folytatni.

Majd jött megint a munka legnehezebb része a felső gyepréteg eltávolítása. Azt a munkafolyamatot találtuk ki, hogy Gábor ás, trágyáz, visszatemet én pedig a laza földbe eldugom a vesszőket és locsolok. Amikor kilocsoltam a vizet fordultam egyet a traktorral  fel a házhoz, hogy a kútnál újra töltsem a hordót.  

Végül kb. 35-40 méternyi sövényt ültettünk el. Amit szerencsére a novemberi eső azóta többször is bőségesen megöntözött, így reméljük, hogy a többség megered. 

A sövényültetés mellett már november elején sort kerítettünk a 22/23-as szezon első kecske és disznóvágására. Egy pénteki napon egy nagyjából 1,5 éves kecske, másnap pedig két gyönyörű hízó került sorra. A csapat részben a szokásos: a gazdákon kívül Emese és Laci, valamint Barna barátunk erősítette a csapatot, plusz egy új résztvevő  egy messziről érkezett unokatesó, Kriszta. 

Az egyik malacka még a perzselés, pucolás fázisában.

A másik szépen megtisztítva már bontásra vár. 

A hangulat szokás szerint jó volt, a munka is jó ütemben folyt. Így fél hét körül már vacsorához is ülhettünk úgy, hogy a májasok már fel voltak lógatva a füstre. Ha májasokkal nem foglalkoznák, már nagyjából 4 óra körül kész lehettünk volna. Hiszen ez nagyon időigényes termék: először a hozzávalókat az abáló lében meg kell főzni (ez több órát vesz igénybe), majd a forró darabokat kihalászni, húst a csontról leszedni, májat darabolni. Majd minden alkatrészt ledarálni. A tölteléket bekeverni, majd betölteni. És ha mindezzel megvagy, akkor megint mehet minden vissza az abalébe újabb abálásra. Utána mehet a füstre szikkadni. Majd másnaptól meg lehet kezdeni a füstölést. 

Ezúttal is került néhány darab a sózóba: néhány tábla szalonna, egy kis csülök (Kriszta részére).

És persze a négy gyönyörű sonka, amelyeknek nagyjából már meg is van a gazdája. 

Az egyik gyönyörű sonka közelről, majdnem 6,5 kilósra sikeredett.

A szalámi és kolbásztöltés, valamint  a zsír kisütése szokás szerint másnapra maradt. Délelőtt megérkezett apukám, ő  erősítette a zsír sütő csapatot, amit Kriszta és én alkottunk. Nem kis meglepetésünkre, nem lett elég egy nagy zsíros bödön (kb 10 literes) még egy kisebb is majdnem tele lett úgy, hogy a kecskehúshoz is elmenet  vagy 2-3 kiló zsír. Amíg mi kint sütögettünk és mosogattunk, pakoltunk, addig Gábor, Barna és Emeséék bent betöltötték a szalámit és a kolbászt. 

Íme a végeredmény, ami azóta már meg is kapta a kellő számú füstöt.

Fél egyre el is készültünk, pedig egyáltalán nem kapkodtunk, majd rendeztünk egy morzsa partit az előző napi maradékokból. Persze azért egy karika kolbászt mindjárt megsütöttünk, hogy leteszteljük, mint csinált a benti csapat. Mindenkinek nagyon ízlett. A kinti csapat sem vallott szégyent a töpörtyűvel, az is jól sikerült. 

Novemberből hátralevő néhány napra is meg van már a program. A csemetéskertben már hetekkel ezelőtt lefoglaltam a pótlásokhoz szükséges mennyiségeket. A tölgyeknél ezúttal új technológiával kísérletezünk. Továbbá a kertet szeretnénk végleg eltenni télire. De mindezükről majd legközelebb.

Zárásként jöjjön néhány kép a birtok legapróbb lakójáról, aki lelkesen segédkezik a darálásnál elhullott morzsák feltakarításában. 

Sütike (a cica) érdeklődve nézi, hogy mit lehet itt enni. 

Felülnézetből a malacka. Na, ezt nevezem én padlizsántestnek: fejnél keskeny, majd hastájékon erősen kigömbölyödik. Nagyon el van kényeztetve a drágám. Mindig leesik neki egy-két plusz falat. 

Őszi munkálatok a kertben I.

 

Az ősszel esedékes kerti munkálatokkal még mindig nem végeztünk, ezért részletekben fogok beszámolni róla. Nem lustaságból, vagy nemtörődömségből van ez így, hanem mert millió egyéb dolgot is intézni kell:

- tűzifát leszállítani rokonságnak, 

- kerítés, karámjavítás,

- sövényültetés,

- kecskevágás, disznóvágás stb.

Meg hát itt volt a gombaszezon is októberben. Melynek eredményeként a fagyasztóban csücsül jó pár kiló gomba szeletelve, aprítva és panírozva. Meg 1,5 üvegnyi (5 literes) szárított gomba is ücsörög a tálaló szekrény tetején. 

Hát igen ez volt a kiinduló állapot. Az eperágyás konkrétan egy szőnyeggé vált, csak nem gyepből, hanem eperből. 

A kert felső része nem is volt olyan vészes. De azért még bent volt jó pár paradicsomnövény. Azt még leszüreteltük. Karók ki, eltárol jövőre. 

A  feladat ezen kívül abból állt, hogy a gazda leszedte a szalmát a föld tetejéről. Majd jöttem én, aki a elvégezte a gyomlálást. 

Majd az elsőként kitisztított részben mindjárt el is duggattam három sornyi fokhagymát. Ha mindből lenne egy szép fejnyi, akkor fokhagymából is önellátók lehetnénk, úgy hogy még a disznóvágásokon a fűszerezésre  is jutna belőle. 

A terület letisztítva, gyomtalanítva, jöhet a jó kis szerves trágya. 

Látszik, hogy milyen fekete trágya érkezik a jó homokos talajra. Remélem a fáradozásunk meg fog látszani a jövő évi termésen. 

Trágya szétterítve, most mehet vissza a leszedett szalma. Mivel ez nem volt elég vastag, ezért az idén nyáron betárolt szalmabálákból hoztam még rá. 

Íme a végeredmény. Mondjuk mehetne még rá bőven. Hiszen a mélymulcsos kertművelésnél a szakember 60-70 cm vastagnyi villalaza szalmatakarást ajánl. De ahhoz rengeteg szalmára lenne szükség. 

Októberben várt még rám a három darab eperágyás rendbetétele. Hát elbirkózgattam vele egy darabig. 

És végül ilyen lett a végeredmény. Az eprekre is kerül még trágya, de nem a trágyadombról, mert az túl darabos, hanem a komposzt ládákból hozunk majd rá egy kis tápanyagutánpótlást. Utána erre is szalma fog kerülni. 

Ezek a munkálatok történtek a kertben októberben. Persze novemberben is folytattuk, de erről majd a következő bejegyzésben. 

In memoriam Lilike

November 13-án itt hagyott minket a világ legkedvesebb, legbújósabb kecskéje, Lilike. Ez a bejegyzés az ő  emlékének szól.

Lilike azután került hozzánk 2015. év decemberében, hogy az év szeptemberében a húgoméktól megkaptam életem első kecskéjét, Tündért a születésnapomra. Lili tehát a birtok második kecskéje lett. A történet háttere, hogy bár javában építkeztünk és egy lakókocsiban éltünk, de Gábor nagypapája folyamatosan mondogatta, hogy kell annak a szegény kecskének (mármint Tündérnek) egy társ, hogy ne legyen egyedül. Sőt ragaszkodott hozzá, hogy ő  ki is fizeti nekünk a kecskét, csak találjunk egyet. Így is lett. Tehát a második kecskét is ajándékba kaptuk. 

Harkányi kecskés barátunk közvetítésével Túronyból hoztuk el őt decemberben a KIA csomagtartójában. Az alábbi képen épp a megérkezés pillanata zajlik. Ahogy kiszállt mindjárt megtisztelte a birtokot és csurizott egyet. 

Majd következett az összeismertetés pillanata. Tündér az évi gidácska volt nagyjából 7 hónapos, Lilikét úgy adták el, hogy 3 éves, ami vagy igaz volt, vagy nem. Sosem tudjuk meg. 

A lányok hamar lemeccselték, korból és méretből adódóan, hogy ki a főnök. Természetesen Lilike lett az.

2016. március 24-én, pont Gábor napján, amikor mi épp Budapesten kajtattunk csempe után az épülő házunkhoz, hívott minket a szomszéd Józsi bácsi (aki akkor még a távollétünkben ellátta az állatok felügyeletét), hogy "baj van". Persze mindjárt kitört a frász minket. Pedig csak tréfált az öreg. Az volt ugyanis a baj, hogy több széna kell, mivel megszaporodott az állomány. 

Lilike ugyanis már úgy érkezett hozzánk, hogy vemhes volt. A papa valami búr óriás kecske volt, a kicsik pedig kiköpött apjuk lettek. Innen a lógó fülecskék. 

Az év őszén  megérkezett hozzánk Józsikánk és a következő két évben ő lett Lilike gidáinak apja. 2017-ben is két gidával ajándékozott meg minket. 

2018 januárjában hármas ikrei lettek volna, de sajnos csak ez az egy kis plüss kecske, Lulu maradt meg, aki azóta a fejős állomány tagja. 

Imádta a máriatövist. Ami ugyan nagyon szúrós, de mint tudjuk, néhány tüske vagy tövis a kecskéket semmitől nem tántorítja el. 

A kecskék nem valami szociális lények. Leginkább azt akarják, hogy adjál nekik mindenféle finomságot, aztán húzzál el onnan messzire. Nem jönnek oda hozzád, sőt, ha elkapod őket, egy kis szeretgetésre  akkor is inkább szabadulnának. Na, Lilike egy ritka kivétel volt. Ő  odajött, dörgölőzött a lábadhoz, hogy vedd észre és kifejezetten szerette, ha simogattuk. 

Ha leguggoltam mellé, akkor dugta a kis fejét egy kis kecske puszira. 

2019-ben elmaradt a gida áldás  és 2020 áprilisában is csak egy babácska, ez a kis zsemleszínű lett tőle. 

2020 őszén  már Bendegúz udvarolt neki.

2021. januári portré. Itt még csodálatosan nézett ki, fényes szőr, és jól tápláltság.

Ez az egyik kedvenc képem róla. Királynőhöz méltóan elhelyezkedett a gazda által betolt frissen kaszált füvel teli talicskában. Ez a kép még tavaly májusban készült. Gidája ekkor sem volt, mivel még decemberben elvetélt. 

Bendegúz munkában tavaly ősszel. 

Nagyon tud udvarolni.

Az udvarlás eredménye nem maradt el: idén februárban még utoljára megajándékozott minket két kisgidával. 

2022 júniusában már nem volt az igazi, megritkult a szőre, volt, hogy nem volt étvágya. De azután kúráltuk élesztővel, meg egyéb kegyszerekkel és az étvágya visszatért, bár észrevettük, hogy sokat pihen. 

De még szombaton is sorba állt, hogy bemehessen a fejőállásban, hogy megkapja a szokásos reggeli daráját. Pénteken még kaptunk egy pár tanácsot az állatorvostól, mit lenne érdemes kipróbálni, de már nem volt rá alkalmunk. Vasárnap reggel úgy találtuk meg, hogy az oldalán feküdt a karámban és nem tudott lábra állni. 

Bevittük az ólba, de akkor már tudtuk, hogy itt a vég. A szeme opálos volt és egész testében remegett. Bár azt reméltük, hogy szépen elmegy magától, a nap végén végül a gazdának kellett kíméletes módon átsegíteni a kecske mennyországba, hogy ne szenvedjen tovább. 

Mi kissé szentimentális gazdálkodók vagyunk, így van néhány védett állatunk. Tündér, mint szülinapi ajándék, Kancskiánk mint egyes számú kan malacunk és persze Lilike volt a harmadik, a papa ajándéka. Ők végelgyengülésben fognak eltávozni, ezt szántuk Lilusnak is. Ezért volt különösen fájdalmas, hogy végül be kellett avatkozni. Nem akartuk, hogy még napokig szenvedjen és úgy haljon éhen. 

Nagyon fog hiányozni, nem tudom, hogy lesz-e még valaha ilyen bújós, szeretni való kecskénk. 

 

Málnáskerti állatvilág

Utoljára július elején készült beszámoló az állatokról, úgyhogy úgy gondoltam talán érdekelhet titeket, hogy hogyan is áll jelenleg az állatsereglet. 

A birtok kedvencei kétségtelenül a pont ma öt hetes kismalacok. Főleg az egyik, aki hihetetlenül szociális, azaz nem kezd el azonnal szirénázni, amint a kis csülkei nem érintkeznek a talajjal. 

Itt az első kép, amikor a mamájuk előhozta őket az erdőből. 

Baloldalon a kis kedvenc, itt épp az egyik tesóval elaludtak a kellemes délutáni napsütésben az út kellős közepén, a háztól nem messze. 

Majd felébredt és felfedező útra indult a tornácon. Amíg Málnust fodrászoltam (nagyjából fél óra) végig ott sertepertél. Beleült  a cica tálba, vakaródzott az oszlopon, ismerkedett a cicákkal, Borókával. 

Erről a serte-pertéről íme egy kis videó.

Az etetés manapság nem egyszerű dolog malacéknál, annyi felé kell osztanom a kaját. 

Először Kancsikám kap egy adagot a kis lavórjában. Mostanában kissé finnyás, ha a kukorica tartalom nem éri el a kívánt mennyiséget, meg sem eszi. Viszont így is tekintélyes méretet öltött az idén. Szépen kivállasodott. 

Utána külön tálakba kimerek egy adagot a kismamának és egy másik kocának, aki márciusba ellett és egy kicsit soványka. A másik koca része márt múlt idő, mivel tegnap sikerült eladnom, sőt két hét múlva két kis malacot is elvisznek. 

Majd az egyik vödör tartalmát szétöntöm két vályúba a sokaknak.  Egyik vályú.

Másik vályú. 

Majd a másik vödörnyi darát beviszem a hízókhoz. Akik már igen szép méretet értek el. Ahogy az az alábbi képen is látszik. 

A vödörben azonban hagyok egy kis adagot, amire a nagy koca már feni a fogát. Itt még a legelőn habzsolja a zöldet. 

Miután megkapja a részét, spuri vissza a kis malacólhoz, hogy odaadjam a félretett ételt a kis kocának (így a többiek nem férnek hozzá, mivel elállom a bejáratot.) Persze itt már a kicsik is beszállnak a buliba. 

Miután  néhányan már korábban lecsaptak a vödörre, hogy az abban maradt daraszemeket kinyalogassák. Sőt egyesek már arra is rájöttek, hogy a hízóknál habzsi-dőzsi van és csak akkor jönnek vissza, amikor onnan már elkergetik őket. 

Hát nagyjából így zajlik most a malacok etetése. De ezt leírni sokkal tovább tartott, mint megcsinálni, szóval azért nem vészes a dolog. 

Néhány kép a legfrissebb családról:

Libasorban.

Édes a pihenés. I.

Édes a pihenés II. (másik szögből) Annyira cukrok, ahogy egymás hegyén-hátán húzzák a lóbőrt. 

Kúttisztítás után megy az élvezkedés, a homok fürdőben. Először csak a mami, aztán érkeztek sorra a többiek is. 

Na, ki lapul a fólia alatt? A malacok előszeretettel vackolták be magukat a szénatakarásra használt fólia alá, mivel amikor nap jól megsütötte, akkor kellemes klíma alakult ki alatta. 

Úgy néz ki, hogy bár Tündér és Lilike is gyengélkedett az év folyamán. most lekopogom, de minden kecske jól néz ki, aktív, van étvágya. Voltak időszakok, amikor azt hittük, hogy mindkettőjüket elveszítjük. Végül csak Tündérről sikerült elfogadható képet készítenem, mert nálunk három napja ez a tejfölszerű köd van.

Indul a banda legelni. 

Itt a már korábban említett ominózus farakt, illetve a maradványa. Persze most is azon ugrálnak. 

Már csak öt, azaz öt leány van talpon a vidéken (a tavaszi 13-ból), viszont augusztus eleje óta nem veszítettünk egyet sem. 

Sőt néhányan, legalább ketten már tojni is elkezdtek, miután elveinket feladva tojótápot is adunk nekik. 

Gazdi letámadva: egyes variáció Borókával és egy cicával. 

Kettese variáció: Málnus és egy cica.

Egyes és kettes kombinációja. Figyelitek milyen szépen bepózolt a két kutya? Nagyon fotogének a drágáim. 

Sajnos cica fronton rossz hír, hogy Jázminkánk az anya cica több, mint egy hete nem jött haza. Ennek pedig csak egy oka lehetséges: már nem él. Az anyukája ugyanígy eltűnt pár éve. Nőstény cica nagy vadász, nagy területet jár be, ahogy bármi is elkaphatta. Nagyon szomorúak vagyunk, hiszen végtelenül aranyos és szeretgethető, és persze a birtok fővadásza volt. 

Ezzel a cicaállomány mindösszesen három főre apadt. (Volt, amikor heten voltak.) Itt épp vacsora időben. 

Múlt évi szaporulat, Sütike néven. Tiszta anyja egyébként, ő  is ugyanígy dobta magát hanyatt, amikor simogatásra vágyott, viszont a kézbe vételt nem szereti és nem tűri. Ő  a lány a cica csapatban, még jó, hogy nem kapkodtuk el az ivartalanítást. 

Egyébként nagyon beindult a malac "biznissz", idén eddig 17 kismalacot és a már fent említett kocát sikerült eladnom. Jelentősen hozzájárulva ezzel a maradék takarmányozásához. A tavalyi évhez képest már most sikerült nagyjából megduplázni a birtokból befolyt bevételeket azon túl, hogy nyilván élelmiszerre is jóval kevesebbet költünk, mint azok, akik mindent boltból szereznek be. Persze itt nem milliós összegekről van szó, hanem inkább pár  százezres tételről. De a végső cél természetesen az lenne, hogy a birtok eltartsa önmagát és persze bennünket is.