Elérkeztünk az építkezés harmadik szakaszához. Első lépésben még augusztusban elkészültek a pillérek alapjai. Második körben, szeptemberben megépültek a pillérek, október 1-én pedig nekiláttunk, hogy a pillérekből végre egy kényelmes kis malacházikó váljon.
A szénatárolós fiaskó után a mester átesett a ló túloldalára és olyan marha nagy gerendákat (15x20-asakat) rendelt a gatterostól, amilyenek a lakóházba lettek beépítve. Még szerencse, hogy nem volt hozzá alapanyag, így nem tudták legyártani.
Maradt tehát a szomszédos város egyik építőanyagkereskedése, ahonnan október 1-én meghozta a 2 db 15x15-ös gerendát (szerencsére ennél nagyobbakat nem is lehetett kapni) és a tetőléceket. Ez a semmi kis faanyag, ami az utánfutón van "alig" 60.000-be fájt.
Miután megjött a faanyaggal, lepöfögtünk a traktorral a műhelyhez és felpakoltunk minden szükséges szerszámot, felszerelést, ami az építéshez szükséges. Így volt vagy 10 óra mire a lényegi munkálatoknak neki tudtunk állni.
Első körben rögzíteni kellett a pilléreken a két gerendát, azaz talpszelement, amire majd a tetőszerkezet kerül. Ügyesen feltornázta mindkét gerendát az oszlopok tetejére.
Ehhez beszerzett 4 db 30 cm-es beütős csavart. A gerendákat átfúrva még belefúrt az oszlop közepén lévő betonba.
Majd belepüfölte a csavarokat amennyire csak tudta. Ezek úgy vannak kialakítva, hogy a végük megszorul a betonban és így rögzíti a gerendát a helyére.
Majd következett 3 db 10x10-es gerenda, amit keresztben rögzítettünk, hogy összefogják a talpszelemeneket.

Ezután 2 deszka segítségével kiszerkesztette, hogy milyen szögben menjenek a szalufák, majd szépen leszabogatta az összeset.
Készen is van az összes szalufa és az aznapi munkaidőnk itt le is járt. Megjegyzem mostanában azért már nem szaggatjuk az istrángot. Reggel hétkor jövünk ki, ellátjuk az állatokat, majd utána állunk neki az építésnek. 11,00 órakor kezdődik az egy órás ebédszünet és 15,00 órakor véget is ér a műszak. Szóval naponta kb. 5-6 óra az, amit az építéssel tudunk tölteni.
Másnap azzal kezdtünk, hogy összecsavarozgattuk a háromszögek két szárát.
És hipp-hopp már fent is van a hét pár szalufa. Mivel ez kétemberes munka volt, érthető okokból közben nem tudott fénykép készülni. Ketten szépen felemeltük a gerendákra, majd felállítottuk őket, szerencsére a bevágásnál szépen bekattantak a helyükre, így nem is kellett tartani, amíg Gábor két csavarral megrögzítette őket.
Még neki álltunk a fogópárok leszabásának és rögzítésének, de 2 pár rögzítése után már megint letelt a munkaidőnk.
Péntek délután megérkezett hozzánk Barna barátunk vendégségbe, ezért szombat reggel ő tudott rólunk lőni néhány képet, miközben a tetőn tevékenykedtünk.
Gyorsan felszórtuk a maradék fogópárokat.
Utána én elvonultam takarítani. A Gábor pedig felrakta a tetőléceket, miközben Barna tovább dokumentált és segített a léceket feladogatni, hogy ne kelljen leugrálnia érte.
Egyik oldal mindjárt kész.
Majd kezdetét vette a baráti hétvége, amit egy jó kis bográcsos sertéspörkölt elkészítésével kezdtünk, majd kiélvezhettük az indián nyár utolsó meleg hétvégéjét.
Hétfőn Gábor egyedül dolgozott a birtokon, mivel nekem programom volt a városban. Persze bőven talált magának tennivalót, de erről majd egy másik bejegyzésben. Azért haladt valamicskét a házikóval is, az egyik oldalon sikerült felraknia az oromdeszkákat, bár szegénykém jól elfáradt, mert minden egyes deszkánál kétszer kellett lemásznia az állásról, hogy a vágásokat megcsinálja. Ez lett a végeredmény.
Kedden részben elkészült az oromdeszkázat a másik oldalon, csak a sarkokban maradt el pár deszka.
Valamint további gerendák és oszlopok kerültek berögzítésre, hogy a külső deszkafalazatot és a válaszfalat legyen mihez rögzíteni. Ugyanis ez a malacól sem lesz koedukált. A lányokat és Kancsikát el kell szeparálnunk egymástól.
Szerdán befejeztük az oromdeszkázást.
Majd megkezdődhetett a cserepezés. A szükséges mennyiség 2/3-a már rendelkezésre állt. Ezeket gyorsan felszórtuk.
Az oldalakat felváltva lehet rakni, hogy a cserepek súlya ne egy oldalt terheljen, ezért felraktunk három sort a kilencből.
Majd átváltottunk a másik oldalra, ott felmentünk hat sorral. És nagyjából ekkor fogytak el a cserepek. A jelenlegi ólakról ugye egyelőre nem szedhetjük le a cserepeket, mivel a malacok még azokban laknak. Viszont a hét éve a napelemek közelében megépített és időközben feleslegessé vált malacólnak tervezett építményen voltak még cserepek.
Ezért lezötyögtünk traktorral, hogy leszedjük a szükséges mennyiséget. Csak azzal nem számoltunk, hogy időközben a szederinda szinte teljesen benőtte a cserepet. Persze semmilyen szerszámot nem vittünk magunkkal, így puszta kézzel küzdöttünk meg a szúrós növénnyel, de végül mi győztünk és sikerült a szükséges mennyiséget begyűjtenünk.
Itt már az utolsó darab kerül a helyére.
Csütörtökön ismét egyedül hagytam emberemet. Persze ő nem tétlenkedett és addig bebetonozta a válaszoszlopokat és a fatelepről elhozta az akácfa deszkákat. Ugyanis már kiismertük a röfiket annyira, hogy úgy döntöttünk inkább kerüljön kicsit többe az ól, de az alsó kb. egy méterben akáccal deszkázunk.
A pénteki program a deszkázás volt. Ehhez először staflikat kellett felrögzíteni a tégla pillérekre, amikhez hozzá lehetett csavarozni a deszkákat.
Staflik felrögzítve és az egyik oldalon már a deszkák is a helyükön.
Ez lesz Kancsika és társai lakosztálya. Figyelni kell arra is, hogy ezen az oldalon van a deszkázat, így nem tudja majd lefeszegetni. Középen pedig az elválasztófal kellően magas, hogy az átjárást megakadályozza. Mivel egy öregfiúról van szó, aki ráadásul nem rendelkezik a kecskék ugróképességével reméljük jól ítéltük meg a magasságot.
Október 9-én tehát itt tartunk a malacbirodalom építésében.
A háztetőre még fel kell rakni a kúpcserepeket, valamint a széldeszkákat és a bádogot, hogy a szél ne tudja megbontani a tetőt. A külső falakat még telibe kell deszkázni. Majd jöhetnek az ajtók, ebből összesen hat darabot kell legyártanunk. Kettő megy az ólra, négy pedig a karámra. Kell ugyanis egy bejárat a karámba, valamint egy kijárat a majdani villanypásztorral elkerített területre. Azután meg kell építeni a karámot, jó tartósra. Tehát ide is veszünk akácoszlopokat és deszkákat. Majd jöhet a villánypásztor rendszer kiépítése. Szóval azért még lesz munka vele, de ebben az évben biztos, hogy költözhetnek a malackáink a korábbi szálláshoz képest egy palotába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése