Próbatételek című bejegyzésem folytatásaként beszámolok, hogy azóta hogyan alakult az élet a birtokon. Nyilván ami összedőlt, az összedőlt, ami elpusztult, az elpusztult, de azért vannak helyzetek, amik azóta megoldódtak.
Az első és legfontosabb a vízellátás helyreállítása volt a házban. Július 5-én romlott el a házi vízművünk, az emberem pedig 11-én délelőtt érkezett meg a korábban már beszerzett kúti szivattyúval. A terv az volt, hogy ez lesz összeépítve a házivízmű tartájával és így elhárul az a veszély, hogy hasonló probléma esetén a szivattyú szárazon üzemel.
Délután folyamán megérkezett Nimród a vízszerelőnk is és neki láttak a szerelésnek. Sajnos kiderült, hogy a több, mint 11 éves házi vízművünk tartálya is menthetetlen. Ekkor a fiúk elindultak a megyeszékhelyre, hogy beszerezzenek egy új tartályt. Nyilván szombat délután már csak a nagy építőáruházak voltak nyitva, a szaküzletek már bezártak. Így végül tartályt nem tudtak venni, vízre viszont szükség volt, vettek hát egy vadonatúj házi vízművet.
Igen ám, csakhogy az ásott kútnál komplett felújításra lesz szükség és egy teljesen új vízaknára. Ezért az uram nem akarta az új vízművet oda elhelyezni. Ezért kitalálta, hogy a fúrt kút szép, tágas aknájába kerüljön. Viszont így a fúrt kút vizét tudjuk majd használni.
Neki is álltak a terv megvalósításának és szombaton este 9 órakor végre helyre állt a vízszolgáltatás a házban.
Ennek viszont annyi előnye lett, hogy így nem kell folyton ki-be kapcsolgatni a korábban ott lévő sima szivattyút, ha locsolni akarunk vagy az állatoknak kell vizet adni. Ezt eddig egy gereblyenyéllel oldottunk meg, hogy ne kelljen ki-be ugrálni az aknába. Ami azért elég macerás volt, nem mindig találtuk el a megfelelő pontot és akkor hosszú másodpercekig bökdöstük a kapcsológombot, mire végre beindult a gépezet.
Most viszont egyszerűen bedugjuk a használni kívánt vízkonnektort és voilá már jön is a víz a slagból.
Így tehát a vízszolgáltatás rendben van, csak potom 1/4 millió forintba került: az új kúti szivattyú, az új házivízmű, a szerelvény anyagok és a munkadíj. Jó az is igaz, hogy az elmúlt 11 évben nem fizettünk vízszámlát és úgy akkor már nem is olyan sok.
A másik gondunk, ami azóta megoldódott, hogy július 10-én, tehát a poszt írásának másnapján végül ideért a bálázó és elkészítette a gurigáinkat. A szépséghiba az egészben csak az, hogy a 2025-ben készült 74 db bála helyett, írd és mond mindösszesen 14, azaz tizennégy darab bála lett az egész területen.
Így természetesen eladásban nem kell gondolkodni, örülünk, ha a mi jószágainknak elegendő lesz ez a mennyiség. Mondjuk ilyen silány minőségben még nem kaszáltak nálunk, mint az idén. Vagy hiányzott kaszapenge, vagy nem volt éles, de olyan tarajosan lett lekaszálva sok helyen. Ezenkívül nagyobb területek elmaradtak, a korábbi kaszáláshoz képest. Ráadásul mivel a kaszálás után majdnem két hét eltelt a bálázó sem tudta rendesen felszedni a szénát, illetve volt olyan csík, amire rá sem ment, mert rengeteg széna maradt rajta a földön.
Tekintettel a bálák csekély számára, kis túlzással azt mondanám, hogy minden szénaszálra szükségünk van. Ezért én a bálázás másnapján már neki is álltam a földön maradt széna összegyűjtésének. Kis kupacokat készítettem gereblyével, majd villával feldobáltam a traktor pótjára.
A háztól a pipibirodalomig terjedő területről, ami nem olyan hatalmas, máris összegyűlt egy adagnyi.
Íme az első forduló, közben persze időnként megtapostam, hogy minél több férjen még rá.
Itt a már említett kompletten elhagyott sodort szénacsík, csak már összekupacolva.
Végül három nap alatt nyolc fordulóval hordtam be az istállóba. Ezzel a mennyiséggel egy box majdnem plafonig tele lett, egy meg kb. félig. Ezzel a mennyiséggel szerintem bő egy hónapig ellesznek a kecskéink.
A konyhaablakból nézve még elég sűrűnek tűnik a bála mennyiség. A két villanypásztor közötti kicsiny területen mindjárt ott van két bála.
És a túloldalon sem jobb a helyzet. Szana-szét szórva a már említett 14 db bálácska árválkodik a 4 hektárnyi legelőn.
Szóval érthetitek miért olyan nagy az elkeseredettség a gazdatársadalomban, főleg az állattartók körében. Még le sem kaszáltattunk, de már megkeresett az a birkatartó gazda, aki a tavalyi bálákat felvásárolta, hogy széna után érdeklődjön. Ha nálunk a Dunántúlon ilyen siralmas a helyzet, hogy a tavalyi mennyiség 20 %-át sem éri el az idei, akkor mi lehet az Alföldön.
Összefoglalva, a helyzet kissé szomorú, de ránk nézve nem tragikus. Anyagilag nyilván ez sem kellemes, hiszen így több, mint 2,5-szeresébe került nekünk egy darab bála, mint tavaly. Ráadásul tavaly az eladott bálák fedezték a kaszáltatás költségét, sőt még valamennyi szemes takarmányra is futotta a nyereségből.
A végére azért jöjjön egy kis léleksimogató. Herr Schwarz fényképezés közben odajött és dobott egy hátast, hogy "ugyan már kisgazdám, simogasd meg a pocakomat!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése