Esetünk a maszlaggal

 

Esetünk a csattanó maszlaggal a tavalyi évben kezdődött, amikor is először jelent meg a birtok területén, méghozzá a malacok villanypásztorral elkerített területén. Láttuk, hogy megjelentek, láttuk, hogy az állatok nem eszik meg ezeket a növényeket (milyen jó, hogy megvan a magukhoz való eszük). Azután nagyjából ennyiben maradtunk. 

Tavaly még csak az akácerdővel szomszédos dombtetőn jelentek meg a sarokban, idén azonban már jóval nagyobb területet meghódítottak. Érdekes módon egy pár darab a malacok itatója és wellness területe mellett is megjelent. És mi még mindig nem foglalkoztunk vele.

Augusztus vége felé öcsémék látogatóba jöttek hozzánk és sógornőm kérdezte, hogy ez meg milyen növény. Mivel nem tudtam rá válaszolni, ő mindjárt az internethez fordult, majd azonnal jött a válasz: csattanó maszlag, ami egy rendkívül mérgező növény. Ezért írtam fentebb, hogy szerencsére az állatoknak megvan a magukhoz való esze, mert eszük ágában sem volt megkóstolni.

A növény már tavaly óta jelen van és szerencsére egyetlen állatunknak sem lett baja. Nyilván a milliárdnyi mag is elhullott, a malacaink meg bőszen túrják a földet, de nem lettek betegek.

Ennek ellenére mivel látványosan terjedt úgy döntöttünk, hogy ennek véget vetünk. Emberem egy nap kaszát ragadott és neki állt leírtani a növényzetet.

Nem volt egyszerű, mert némelyik már igen méretesre nőtt és elég vastag elfásodott szára lett. Jó pár órája ráment, mire lekaszálta az egész területet. 

A terv az volt, hogy majd kihordjuk és elégetjük a növényeket, de egyelőre fontosabb dolgunk akadt. Ám amikor egy nap Gábor azt látta, hogy mintha a kecskék kóstolgatnák a kivágott növények leveleit, nagyon megijedtünk. A kecskéket gyorsan kitereltük és bezártuk a saját villanypásztoros helyükre. Tegnap hajnalban pedig neki álltunk kihordani.

Ahogy pakolgattuk a gigantikus növényeket a traktor pótkocsijára arról beszélgettünk, hogy nem tudjuk, a jóisten miért teremtette ezt a növényt. Mert persze vannak nem szeretem teremtmények pl. légy, szúnyog, ami nekünk ugyan kellemetlen, de más állatnak táplálékot jelent. De ezzel a maszlaggal vajon mit akart? Büdös, mint a görény, a termése szúrós, ráadásul mérgező, tehát megenni sem lehet.

Szerda reggel végül csak két adaggal hordtunk ki a területről. Úgy döntöttünk, hogy a wallipini gödörbe hordjuk az  összeset, majd ha elszáradnak, elégetjük. Itt már a harmadik szállítmány érkezik. Szerencsére legalább a lepakolás gyorsan ment. A pótkocsit megbillentve a gazda egyszerűen letolta a rakományt a gödörbe.

Ma reggel már csak egyedül folytattam a pakolást, mert a gazdának fontosabb dolga akadt. Én kis naív azt hittem, hogy kétszerre már felfér, de nagyot tévedtem. Ez itt már a 4. adag a mai napon.         

Az egy órásra tervezett munka végül kétszer annyi ideig tartott, mert gyűjtögetés közben még rengeteg kicsi hajtást találtam, amiket mindjárt ki is húzgáltam. Közben az ügyben is megvilágosodtam, hogy mi végre is van ez a növény.

Azt már nyáron is láttuk, hogy a kecskék előszeretettel járnak be a malacok helyére és ott láthatóan eszegetnek is (persze nem a maszlagot). Hogy mit is legelésznek olyan szorgalmasan, az csak azután derült ki, hogy az óriási növények le lettek kaszálva. 

Akáccsemeték tucatjai húzódtak meg az árnyékukban. Tehát ez a feladata: árnyékol. És az árnyékában a facsemeték nem száradnak ki. Persze ez már a lepusztított állapotuk, a nagyja levelet már leették róluk a kecskék. Ami amúgy nem baj, hiszen ez legelő terület és nem is akarjuk, hogy elfásodjon.

Végre az utolsó szál is felkerült, közben persze többször is meg kellett taposnom a rakományt, hogy a mai négy helyett ne nyolcszor kelljen fordulni.

A végeredmény pedig, hogy a 6x3 méteres 3 méter mély gödör tele lett ezzel a növénnyel. Hétszer fordultunk a traktorral, mire minden növényt kihordtunk. 

Gyanítom, hogy ennyivel még nem úsztuk meg, ugyanis rengeteg tok már kicsattant és minden tokból milliónyi mag hullott már ki a lekaszált területen. Viszont az a szerencse, hogy a mi homokos talajunkból könnyen kihúzható. Úgyhogy jövőre figyelnünk kell és rendszeresen kihúzgálni a megjelenő egyedeket, hogy legalább jövőre már ne tudjon magot dobni.

Így néz ki a gonosz kis gubója zártan és kinyílva mind a négy rekesz tele van apró fekete magokkal. 

Szóval kaptunk megint egy jó kis feladatot, mintha nem lenne elég a birtokot üzemeltetni és a még hátralévő építkezéseket elvégezni, most már erre is figyelhetünk. Szóval ami biztos, hogy a jövőben sem fogunk unatkozni itt Málnáskertben.