Fejlemények az állatudvarban II.

 

Folytatom az állatos beszámolót ezúttal a kecskékkel. Legutóbb ott hagytam abba, hogy krízis volt náluk: legyengült, étvágytalan jószágok, tetük és bendő leállás.

Sajnos a helyzet áprilisban sem javult. Én még ilyet nem láttam, hogy kecske semmilyen abrakot nem fogad el. Lulut leszámítva egyik sem akart enni. Próbálkoztunk mindennel: kukorica, tritikálé, szója még nyúltápot is bevetettünk. Semmi. Egyszerűen csak meredtek bele az edénybe.

Már komolyan rosszul voltam minden istállóba menettől, hogy milyen látvány fog fogadni. Különösen a fehér és a fekete kecskénk volt rossz bőrben. Gyakorlatilag két mozgó csontváz fogadott minden alkalommal. Végül Emesével konzultálva úgy döntöttem, hogy csinálok még egy féreghajtást egy olyan szerrel, amit korábban azért nem mertem beadni, mert legyengült állatnak nem ajánlják. De már úgy voltam vele, hogy vagy túl élik, vagy nem, de én ezt tovább nem bírom nézni.

Közben viszont Lulu, akire az ellés után Laci azt mondta, hogy szerinte nem marad meg, annyira meghízott, hogy ismét vemhesnek látszott. Mivel az egyetlen eltérés a többi kecske javára az volt, hogy kapott egy vaskészítmény kúrát injekció formájában, gondoltam megpróbálom a többiekkel is. Mit veszíthetek. 

Emese vaskészítménye azonban az első alkalom után elfogyott. Hívom az állatorvost. Nyilván kecskének való készítmény nem is létezik. Az Emesétől kapott is eredetileg sertéseknek volt kitalálva. Végül, miután a doki utána nézett, nem maradt más, mint lovaknak való készítmény. Azt nyilván át kellett számítani, hogy mennyit adjak alkalmanként a kecskéknek és kijött, hogy 25 ml kell az 5 kecskének 5 alkalomra, tehát esetenként 1-1 ml/kecske.

Sikeresen el is hoztuk a szert, amiből a 25 ml "potom" 8.000 Ft-ba került. Ami azt jelenti, hogy "csak" 320,000 Ft egy liter belőle. Jól megkérik az árát. De végül működött.

Két naponta kapták izomba a szert és végre lassan-lassan elkezdtek enni. Mondjuk mindegyiknek megvoltak a maga kedvencei. A szóját például eleinte nem nagyon akarták elfogadni.

A korábban legjobban tejelő kecskénk, Maja még nem érte el fénykori állapotát, de azért ő is gyarapodott. Gyakorlatilag ő volt a tejdonorja Leonardonak, mivel a saját gidái elpusztultak. Nyilván közvetlenül egy kecske nem fogadja el más anya gidáját, így én voltam a közvetítő. 

Tejföl Lulu után a legjobban kinéző kecskénk jelenleg és egy jó nagy meglepetés. Eredetileg nem terveztük őt megtartani, de most ő vett át a vezető szerepet a "tejgyártásban." Ami igen meglepő, hiszen előhasú anyaként (először ellett az idén) nem sok mindenre számítottunk tőle.

Itt épp a fejőasztalon, munka közben. Igaz, hogy az elején kicsit raplis volt, folyamatosan rángatta a lábát, nem akarta hagyni, hogy megfejjük, holott majd szétdurrantak a cicik. Végül egy vizes nyakon öntés használt, azóta csak akkor emelgeti a lábát, ha elfogyott a kaja az edényéből. 

Tejfölkém hátulnézetből.

Hihetetlenül megnyúltak, mióta fejjük. Eleinte még nekem is szinte csak két ujjal ment, annyira picik voltak a tőgyek. Most már nagyon könnyű megfejni.

Lujza, Lulu lánya és a harmadik gida mamája. Fizikálisan ő is összeszedte magát, viszont a többiekhez képest feleannyi tejet ad, ráadásul nem hajlandó felugrani az állásra, úgy kell felemelni a hátsó felét, ami most kétszer olyan nehéz, mint a vaskúra előtt.

Hófehérke, most már szépen hallgat a nevére. Eleinte úgy kellett a szarvánál fogva kivezetni, most meg alig tudom visszatartani az ajtóban olyan erő van benne. Mindent behabzsol, amit elé teszünk. Korábban annyira sovány volt, hogy a horpaszánál össze lehetett nyomni a bőrt. Most már ő is sokkal jobban néz ki, de azért a többiektől még jócskán elmarad a súlyát tekintve.

Blacky egy ivartalanított bak szintén jobban néz ki, bár ezen a képen nem annyira látszik. Most épp vedlési fázisban van, azért csapzott kicsit a szőre. Ő eleinte csak a nyúltápot volt hajlandó megenni, most már eszik mindent, kukoricát, szóját. 

Egy hónappal ezelőtt még egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy megmarad az állományunk, olyan soványak voltak és annyira nem kecskésen viselkedtek. Most viszont már öröm lemenni hozzájuk, majd fellöknek, ha van bármi is a kezemben. Mókás volt, hogy most, amikor Gábor sokat van lent a műhelyben, nem is akarnak kimenni a legelőre, ott tolonganak az istállóban, mert nem kockáztatják meg, hogy esetleg lemaradnak valamiről. Ugyanis mostanában ő a fejősember, hogy az én kezemet kíméljük.

A kicsikéim itt még a lenti oviban. Ahol az éjszakákat töltötték, hogy legalább reggel lehessen fejni. 

Reggeli fejés után megindul a randalírozás. Mivel kifértek a karám alatt, nyilván az első dolguk, hogy megnézzék, hátha nekik is jut valami harapnivaló.

Megy a keresés, kutatás.

Múlt héten vasárnap azonban megtörtént a költözés. Úgyis kellett felvinni szalmát a kertbe, így Gábor kialakított egy kis öblöt, amiben Leonardót a legnagyobb gidát fel tudtuk szállítani. 

Szerencsére annyira kis kezes a drágám, hogy így, hogy mellette voltam, egyáltalán nem zavartatta magát. Csipegette a szalmát miközben én simogattam és így semmilyen távozási szándékot nem mutatatott. 

A másik két gidát nyakiban cipeltük fel és közben imádkoztam, hogy nehogy most akarjanak pisilni, de szerencsére megúsztuk mindketten. Az ölben cipeléshez már túl nehezek voltak és autózgatni sem akartunk le-fel.

Most egyelőre a korábbi malachízlaldában vannak elszállásolva. Itt épp akáclevelet csipegetnek. Folyamatosan van előttük valami ennivaló: szalma, széna, szemes takarmány, nyúltáp, akác vagy egyéb zöld. 

Persze azért sokat reklamálnak, ma reggel is a sírásukra ébredtem 5,45-kor. Nyilván hiányoznak nekik a többiek, főleg az anyai tejecske. Egyébként a mamák nagyjából két napig keresték őket, azután megnyugodtak.

Még egyelőre várok a kiengedésükkel, mert attól tartok, hogy azonnal vissza mennének az anyákhoz. Talán majd a jövő héten megpróbáljuk, és meglátjuk, hogy tiszteletben tartják-e a villanypásztort. Jó lenne, mert akkor bandázhatnának a malacokkal és szabadon legelészhetnének.

A kiskecskék külön költöztetésével szinte megduplázódott a napi tejmennyiség. Nagyjából 6 liter tejjel gazdálkodhatok. Beindult hát a sajt és joghurt üzem rendesen. Szerencsére van érdeklődés. Baráti, ismerősi körben rendszeresen keresik és hát eddig  mindenki csak dicsérte. 

Úgyhogy kecskefronton happy end.

Külön regényt írhatnék az idei cicakalandokról. Most megpróbálom röviden összefoglalni. Azt nyilván már áprilisban láttuk, hogy idén bőséges cicaáldás lesz, mert Sütike és a tavalyról megmaradt kislánya, Luca is igencsak kigömbölyödött.

Idén nem csak a tavasz jött korán, hanem a cicanász is. Ugyanis Sütike már április 30-án eltűnt. (Ált. május közepén szoktak a kiscicák érkezni hozzánk.) Valahol lebabázott, mivel május 1-re már lapos hassal és kicumizott cicikkel került elő. Valószínűleg az akáctuskókból emelt halom alatt lehetett a fészke, de ezt már sosem tudjuk meg. 

Ugyanis május 4-én, szombaton délelőtt  a tornácon haladtam a bejárat irányába, amikor valami furcsa vinnyogó hangot hallottam. Lenézve a földre egy aprócska fekete kiscicát találtam. Azt sem tudtam, hogyan került oda: az anyja hagyta ott, vagy esetleg Boróka hurcolta ide (tavaly előszeretettel hordta el a kiscicákat a kutyaólból a farakás alá).

A cicust a benti mosdóban szállásoltam el. Aznap este  hazaérkezett a gazda is és mindjárt el is keresztelte a kicsit. 

Ő lett Herr Schwarz, aki egy kis kandúr.

Időnként megjelent a mami, pár órát eltöltött vele, akkor evett a legényke bőségesen, majd mami kikéredzkedett. Ebből gyanítottam, hogy lehetnek többen is és szegényem váltott műszakban eteti, hol az egyiket, hol az esetleges többieket.

Kedden hajnalban Gábor indult vissza dolgozni. Én az ágyban vártam, hogy bejöjjön elköszönni, mikor egyszer csak megjelenik egy aprócska macskával a kezében, hogy most meg ő talált egyet a tornácon. Így már két cicus héderelt a mosdónkban. Ez is nagyon cuki a kis fehér zoknijaival, rózsaszín tappancsokkal, szintén kandúr.

Nem kellett sokat várnom, a harmadikat már a mami hozta házhoz. Szájában a kicsivel egyszer csak megjelent a mosdóhelyiség ablakában. Ezúttal egy kislány jött. Így végre megtörtént a családegyesítés. Még egy darabig bent tartottuk őket, mert nem akartuk megkockáztatni, hogy Boróka megint elhurcolja a kicsiket. 

Amikor kinyílt a szemük, akkor költöztek ki a kutyaólba. Itt már önállóan járnak-kelnek. Próbált már valaki három kiscicát lefényképezni, úgy hogy egyszerre mind a hárman rajta legyenek a képen? Hát mondhatom nem egyszerű feladat. Hárman négyfelé mennének. Nekem így sikerült.

És még egy közös fotó, amikor már szélednek szét.

Herr Scwarz előnézetből. Ő már nagyfiú kérem szépen kedden volt 6 hetes és a mami már megkezdte az oktatást. Tegnap a szemem láttára fogyasztott el egy egeret, amit az anyja hozott nekik. Ő volt a szemfülesebb.

Aznap láttam, hogy azért a másik fiúcskának is jutott egér. 

Schwarzi pedig már ma is megkapta a mami zsákmányát.

Egyik nap arra mentünk ki, hogy Schwarz és Emese kiscicája (mert a zoknis kisfiú odaköltözik hamarosan és más neve egyelőre nincs) a két kutyatálban ücsörögnek. Utána még egyszer rajtakaptam Schwarzit, hogy Málna tálkájában fireg-forog, forgolódik, majd látom hogy épp könnyít magán. Hát nem bilinek használta a tálat az istenadta:))))

Május 19-én Lucika is lebabázott. Neki is három kölyke lett. Az arány 2:1 itt is a fiúk javára. Ő rendes mami volt és legalább a ház közelében kezdte meg az ellést. Épp mentem ki valamiért, amikor látom, hogy fekszik a tornácon és ott nyivákol előtte az első szülöttje. 

Betettem az ólba a kicsivel együtt és a másik kettő már odaérkezett. A legmegdöbbentőbb, hogy ellés közben folyamatosan dorombolt. 

Színeit tekintve kettő tiszta anyja, a harmadik meg olyan selymes szürke. Ők is nagyon cukik. Most kezdenek el ők is kijárni vagy inkább kiesni a fészekből, a visszamászás még nem annyira megy nekik. 

Ezt követően anya és lánya komplett szoptatási közösségben éldegélt. Hol az egyik, hol a másik, hol mindketten bent voltak a kicsikkel. Volt, hogy Lucán lógott az összes cicababa, hol Sütikén, vagy éppen vegyesen.

És itt még nem értek véget a cicakalandok. Május utolsó hétvégéjén elkísértem Gábor egy fuvarra, ahogy már említettem. Szombat-vasárnap Barna barátunk volt a birtok ura, Emeséék intézték a fejést. Hétfőn-kedden pedig már mindent ők. 

Vasárnap este arra jöttek át, hogy eltűntek a kiscicák. Keresték őket égen-földön, sehol nincsnek. Lent az istállónál a földön találtak egy kiscicát, de többit nem látták. Végül a fentről érkező zaj alapján rájöttek, hogy az istálló gerendáira felhalmozott szalmabálák felől jön a hang. 

Laci utána járt a dolognak. És kiderült, hogy Luca cica kialakított egy szabályos fészket a kicsiknek és egy híján az összeset oda is vitte. Képzeljétek mi meló lehetett, főleg a nagyobbakat 300 méterre elcipelni, ott felmászni a falon kiscicával a szájában és elhelyezni a kialakított fészekben.

Valószínűleg besokallt a szerinte sok idegentől és a kicsiket féltve döntött a költözés mellett. Poén, hogy nem csak a sajátjait, hanem az anyja kölykeit is elvitte. Kedd este, mikor hazaérkeztünk csodálkoztunk is, hogy Sütiek cicijei be vannak durranva. Hát persze, ő nem tudta hova tűntek a kölykök, így etetni sem tudta őket.

Szerdán persze visszavittük a kicsiket és a biztonság kedvéért estig bent is tartottuk őket a házban, nehogy megint elhurcolja őket. Azóta csak az egyik kutyaólból a másikba vitte át őket. Nem tudjuk, mi lehet a problémája, de végül is nekünk mindegy, csak a közelben legyenek. 

Egy kiscica olyan édes, hát még hat. Bár nyilván ennyit nem szeretnénk megtartani. Csak Schwarzit, mert feketeségével és fehér cipőcskéivel nagyon különleges. Ahogy említettem egy kis kandúr megy a szomszéd birtokra, viszont a többi négy igen jó házból való, kiváló egerésző felmenőkkel rendelkező cicus (két fiú, két lány) gazdit keres. Ingyen elvihetők egy pár hét múlva.

Málna és Boróka most is nagyon barátságosak a kicsikkel, főleg Borika nyalogatja őket, ahogy kézbe veszem a cicusokat. Mindkét kutyus jól van, bár egyre gyakrabban gondolunk arra, hogy nekik is kéne egy kutyafiút szereznünk. Málnának egy pumit, Borókának egy mudit, hogy legalább egyszer nekik is legyenek kölykeik.

Boróka továbbra is néha az ideigeimre megy, reggelente amikor nekiindulok a napnak széjjel ugatja a csendet, amit pedig ilyenkor én nagyra értékelek. Szép szóval  nem lehet elhallgattatni, csak ha túlüvöltöm. De azért nem lehet nem szeretni, annyira ragaszkodó.

Ennyi lett volna az állatos beszámoló. Legközelebb már a birtokon zajló egyéb történésekről fogok beszámolni. Terveim szerint hamarosan.

Fejlemények az állatudvarban I.

Őrület, hogy elrohant másfél hónap a legutolsó bejegyzésem óta. Mivel óriási nagy dolgok nem történtek, viszont az állatudvarban folyamatosan zajlottak az események, ezért megint egy állatos beszámolóval indítom az elbeszélés folyamot, amit két részre osztok, mert annyi mesélni valóm van. 

Szóval pipi fronton ott tartottunk, hogy fent a pipiházban éldegél három tyúkocska, akik azért időnként még a körbekerített területeken kívül is kapirgálhattak. Mivel azonban a jobb oldali nagy tarajú tyúkocska párszor a szívbajt hozta rám, úgy eltűnt a hatalmas zöldben, ezért mostanában csak a benti területeken tartózkodhatnak. Napi átlagban azóta is megvan kb. 1,5 tojás, amit továbbra is fedezi a tojásszükségletünket, még úgy is, hogy tésztát is készítek.

Az alábbi videó a pipioviban készült április közepe táján, akkor már két hete voltak nálunk. Ahogy látszik jól vannak, élénkek és nagy érdeklődéssel csipegetik a zöldet.

Április végén ismét elmentünk a pécsi vásárba, ekkor már csak jércéket akartunk hozni, de a leválogatott állomány olyan picike volt még, hogy azokat nem rakhattuk össze a már meglévőkkel, ezért végül hoztunk még 10 vegyes ivarú,  valamivel fiatalabb előnevelt csirkét, mint az otthoniak. 

A terv az volt, hogy május végén a nagyobbakat már költöztetjük fel a pipiházba. Mivel azonban már hónapok óta be volt tervezve egy út (elkísértem Gábort egy kamionos fuvarba, miközben hétvégén megnéztük Drezdát), a 30 db pipi még lent maradt az oviban, mivel nem akartuk úgy itt hagyni a birtokot a helyetteseknek, hogy egy új szitu van. 

És ez nagy hiba volt, mivel a túlzsúfoltság miatt kannibalizálni kezdték egymás, aminek következtében elveszítettünk 4 pipit és több is megsérült eközben. 

Persze amint hazajöttünk, rögtön felköltöztettük az általunk jércének vélt egyedeket, plusz egy kakaskát, akinek már eléggé kikezdték a hátsó felét. A nagy tarajú öreglány kicsit kekeckedett velük az első napban, de azután megnyugodott. A kicsik először csak a röpdén belül kapirgáltak, csipegették a zöldet és persze ment a porfürdőzés. Harmadik nap viszont már kimerészkedtek a villanypászoros területre is.

Lent pedig megnyugodtak a kedélyek, így hogy a megmaradt 26 darabból már csak heten vannak és bőségesen van ennivaló. Ezek a kakasok sértetlennek tűnnek és azóta is figyeljük őket, hogy ne legyen agresszió. Sanszos egyébként, hogy nem mind kakasok, egy-két példány lehet, hogy tyúkocska nagy taréjjal. A folyton mozgásban lévő madarakról sajna kicsit homályos lett a kép.

Időközben az istállóba költöztetett két kakasból csak egy maradt meg, az is tollaveszetten (odalettek a szép faroktollai, nem tudjuk, ki a tettes). Ez az öregebb és nagyobb kakas gyakorlatilag agyon verte a másikat. Ugyan külsérelmi nyom nem látszott a kicsin, de egyik reggel holtan találtam az istállóban. Azóta csak Gyilkosnak nevezzük. A harc közben ő is elvesztette az egyik sarkantyúját.

Reggelente viszont már szalad elénk, amikor megérkezünk az istállóhoz. Ugyanis a karámon kívülre (ahol a kecskék nem érik el) szoktunk neki szórni egy marék kukoricát. Ennyi az adagja este is, a többit összeszedi magának.

A két kis fekete malacka végül pikk-pakk elkelt. Április 18-án feladtam egy hírdetést és másnap már el is vitték a két fekete kislányt. A három rózsaszínt már a hónap elején lefoglalózta egy korábbi vevőm. A malacok befogásától a többi kismalac viszont úgy berezelt, hogy utána külön előkészületekbe és 5 napba tellett, mire a másik hármat befogtuk. Kis karám további erősítése, ennivalóval becsábítás stb.

A megmaradt három rózsaszín fiúcskát pedig április végén ivartalanítottuk Emese és Laci segítségével. Gábor most már olyan profin hajtotta végre az operációkat, hogy mindhárom épségben, egészségben átvészelte a beavatkozást, ami 15 percig tartott összesen.

A bizalmukat azonban azóta sem tudtuk visszaszerezni. Továbbra is nagyon félénkek. Itt is éppen mozgásban voltak, mert már túl közel mentem az ő nézőpontjuk szerint.

Viszont Kancsika szépen kigömbölyödött a decemberi kirándulása után (akkor eltünt pár napra és nagyon lesoványodva került elő). Rendszeresen a karámon belül kap enni, miután kicsit csemegézett a vályúból. Csak szólni kell neki és már szépen jön be és kapja is a kék lavórba a bőséges adagját, amin utána szépen elmolyolhat, anélkül, hogy a többiek (főleg a Mami, aki egy Raptor) elennék előle.

A Mamin nem nagyon látszott meg az ellés (semmit sem veszített gömbölyűségéből) és mivel most együtt van a kannal fogalmunk sincs, mikor jön a következő alom. Mondjuk Gábor szemtanúja volt, amikor az ellés másnapján már megugrotta a kan, de reméljük, hogy akkor még csak az ellési hormonok dolgoztak és nem termékenyült meg azonnal.

A többi malac is nagyon szép, hála a bőséges legelőnek és a maradéknak, amit a szomszédos otthonból hozunk, így szerencsére takarmány nem sok fogy, éppen csak egy kis kiegészítést kapnak. Itt éppen az erdőben kaszált csalánra vetették rá magukat nagy bugzón.

Ebbe a bejegyzésbe ennyit gondoltam folytatás hamarosan következik arról, hogyan győztük le a kecskekrízist és mi a helyzet cica és kutyafronton.

Áprilisi szösszenetek

 

Április első felében is folyt a munka Málnáskertben. Ugyan semmilyen látványos eredményről nem számolhatok be, de azért történtek előrelépések.

Például részben kipótoltuk a tavaly összerakott tűzifarakatunkból elhasznált mennyiséget, mintegy két köbméternyi rönkfa felfűrészelése és hasogatása révén. 

A munkamenet a szokásos ember fűrészel, hasogat, asszony meg építi a rakatot.

Ugyan nem ér össze a két rész. Viszont nem ennyiből kell gazdálkodnunk.

A tavaly kiforgatott tuskókból, gyökerekből ugyanis alig fogyott. Így ezzel, valamint a még az erdőben lévő, már kivágott tűzifával kiegészítve szerintem az elkövetkezendő két évre meg van már a tűzifánk. 

A múlt hónapban megépített többfunkciós pipi-féltető megkapta a zsindelyborítást, hogy tartós maradjon. 

Mivel    egyelőre   csak   három   csajszi   használja,   ezért   most   nem   foglalkoztunk   a  másik  beálló megépítésével, viszont a zsindely már ahhoz is megvan. Mire felköltöznek az oviból a lányok, addigra el készítjük a másikat is.

Az idén sem maradhatott el a szokásos kerítés javítás. Ezúttal megúsztuk 4 oszlop cserével. Itt már kivágva, lekérgelve az "ültetésre" váró új oszlopok.

A lyukfúrást ezúttal szerszámmegosztás keretében megúsztuk, igaz, hogy a lyukfúró üzemeltetéséhez a gazdájára is szükség volt, mivel enyhén szólva szeszélyes a kicsike. Így a négy oszlop pikk-pakk a helyére került. 

Másnapra maradt a staflik felrögzítése és a drót visszaerősítése. Az egyik közben  most már új drótot is raktunk, mert már keresztbe-kasba lyuggatták a vadak. Még szerencse, hogy már korábban betáraztunk egy tekercs drótot ebből a célból.

Íme mindjárt a fentebb említett delikvensek egyike. Amint látjátok a házunktól nem messze legelészik éppen (már amikor nem a kerítésünket szaggatja :)))

Direkt fényképeztük úgy, hogy látszódjon a közvetlenül a ház előtt parkoló autó is, hogy lássátok mennyire nem félnek tőlünk és milyen közel merészkednek hozzánk.

Észrevett minket ez a kedves dámvad bika, de zavartalanul folytatta a legelészést.

Amikor elkezdtem közelebb sétálni, akkor kapta fel a fejét és néztünk hosszasan farkasszemet. Majd peckesen elsétált a csalitosba, de azért hagyta, hogy előbb lőjek róla pár fotót. Sajnos már esti félhomály volt, ezért nem lett éles a kép, de azért látszik, hogy egy szép példány volt a modellem.

A malacudvarban nagy érdeklődés fogadta a fényképezőgépemet.

A kicsikéim lassan eladósorba kerülnek. Már csak a két kis fekete keres gazdát. 

Jó szolgálatot tesznek a pipiktől elhozott tálcák. Miután magasnyomású mosóval el lett mosva, most ebben kapják a kicsik az ennivalót. 

A kispipik meg kaptak ilyen szép "dizájner" etetőt és itatót (mondjuk aranyárban voltak). Ebből az etetőből nem tudják kikapirgálni az eleséget (korábban a fellógatott etető alá azért kellett a tálca, hogy ne menjen pocsékba minden, amit kikotornak).

A nevelőtáp mellett naponta többször is kapnak friss zöldet, amire nagy élvezettel vetik rá magukat és a következő adagig nagyjából el is pucolják. Most már 17. napja vannak nálunk és szerencsére egyet sem veszítettünk el, sőt mindegyik nagyon élénk, mozgékony, jó étvágyú.

A kecskeistállóban a három kiscsávó is szépen fejlődik. A kis cumisom holnap már öt hetes lesz. Most már ők is kapják a mellétáplálást nyúltáp formájában és persze szépen legelésznek is a nagyokkal.

Azért amikor bezárom őket az egyik boxba, hogy tápozzanak kicsit, az én kicsikém csak engem akar. A másik boxból fényképeztem őket, ő pedig nem tágított mellőlem.

Két lábra állva követelte a jussát, amit persze utána 4 deci kecsketej formájában meg is kapott. Amit kb. 2 perc alatt szív magába. Utána azért a kezemből elcsemegézett még a tápból is.

Szokásos éves nagy takarítás

Március utolsó hete igen eseménydúsra sikeredett. Így erről a hétről szól ez a kis beszámoló.

Az utánfutónk műszaki engedélye a héten lejárt volna, ezért megszerveztünk egy tuti körutat, amivel több legyet ütöttünk egy csapásra. Mivel Siklóson van az autószerelőnk, aki a műszakit is tudta intézni, odáig kellett elmenni az utifutival. Hogy ne üres járatba menjünk, ezért úgy indítottuk a hetet, hogy felpakoltunk némi botfát, meg a leszabó fűrészt és apukámnál, aki a célállomás közelében él,  mindjárt össze is vágtuk a fát. Majd Gábor elment leműszakiztatta a futót. 

Majd a futót hátrahagyva megcéloztuk Pécs városát, ahol KIA-nak, hűséges autónknak volt időpontja egy tavaszi nagytakarításra. Szegénykémet a tavalyi év második felében mindenre is használtuk, mivel a traktor nem volt jó, ezért a birtokon belüli szállítást vele és a futóval tudtuk megoldani. Így most kapott egy alapos külső-belső takarítást és még kárpittisztítást is. 

Mivel azonban ez több órás folyamat, mi pedig nem vagyunk a shoppingolás hívei, az időt meg valahogy el kellett tölteni. Ezért neki vágtunk a Mecseknek és lenyomtunk egy 11 km-es túrát. Közben begyűjtöttünk egy újabb adag medvehagymát. (Március elején már voltunk egyszer egy rövid túrán, amikor már szedtünk egyszer, amiből finom medvehagymakrém leves lett, meg persze a helyszínen is magunkba tömtünk egy nagy adagot a szendvicsünk mellé.) 

A mostani adagból pedig pesto (tésztaszósz) készült. A medvehagymát olívaolajjal, sóval, borssal és némi pirított olajos maggal (egyik adagba fenyőmag, másikba dió került) összeturmixoltam és már kész is volt. Azóta a diósat már le  is teszteltük. Mindkettőnknek nagyon ízlett.

A túra végeztével felvettük az autót, majd a futót is és egy hosszú, fáradságos viszont eredményes nap után hazatérhettünk, hogy a nap végén még ellássuk az összes állatkánkat. 

Másnap neki láttunk az istálló takarításának, ahol tavaly augusztus óta gyűlt az alom. Szerencsére viszonylag gyorsan ment. Én segítettem a lazább részek kihordásában, Gábor meg az összetapadt rétegeket horda ki.

Végül négy kocsira felfért az egész adag. 

Itt már a frissen takarított istállóban láthatjátok Maja kecskét, aki ilyen szépen beállt a fényképezéshez.

Ezután jött viszont a neheze. A szénabálák körül felhalmozódott szénát kellett elhordani a legelőről. A probléma az, hogy mivel bálák a szabad ég alatt vannak, a külső rétegük bevizesedik, ezáltal fogyasztásra alkalmatlanná válik. Minden egyes bála megbontásakor 8-10 cm-es réteget körbe le kell hámoznunk, hogy hozzáférjünk a friss, ropogós szénához. Így a tavalyi és az idei bálák maradványai felhalmozódtak a legelőn.

A helyzetet tovább fokozta, hogy a műanyag szénahálók is ott lapultak a fűben, ami megnehezítette a villázást. Ami viszont döbbenet, hogy végül több napra elosztva ugyan, de összesen 14 púpos pótkocsinyi szénát hordott el az emberem.

Érkezik az utolsó szállítmány. Itt látszik majd a végén, mekkora kupacot hordott össze a gazda.

És íme a fáradságos munka végeredménye. A hullott szénán kívül elpucolva a korábban a bálák takarására használt fólia és annak rögzítéséül szolgáló pallók, téglák. Végre tiszta a terep.

A takarítás végeztével még egy komplett bálát (már, ami használható volt belőle) bevittünk az istálló szánatárolásra használt boxába. Ez a mennyiség minimum egy hónapig elég lesz neki. Így már ennek a bálának a maradványait is el tudtuk pucolni.

Én közben az istálló körül fellelhető ágakat tördeltem össze kályha méretűre. Két-három ilyen kiskocsival vittem fel a házhoz.

A legelőn még mindig találtunk itt-ott korábbi karámoszlopokat, sőt az egykori istálló egyik régi tetőgerendája is még ott lapult a fűben. Ezeket is szépen összefűrészeltük.

A gerendamaradványokkal  és egy adag botfával megpakolva indulhatott a traktor fel a házhoz. Ahol én még összefűrészeltem a botfákat és lepakoltam a trakit.

Utána fordultam még egyet és a nagyon tüskés ágakat elvittem az erdőbe a traktorral. Az egyéb hulladéklerakóba való szemetet pedig felvittem a szokásos gyűjtési pontra, ahol addig sincs szem előtt, amíg az elszállítás meg nem történik. 

A hullott széna elhordásával ugyan csak vasárnap végeztünk, mivel közbe ékelődtek a Húsvéti Ünnepek. A négy napból ugyan mi csak két nap pihenést tudtunk kiszakítani magunknak: Nagypénteket a családdal töltöttük, szombaton pedig itthon pihentünk.

Természetesen a húsvéti sonka sem maradhatott el. Az idei évben ismét nagyon szépre és finomra sikeredtek a sonkáink. Négy este is ez volt a vacsoránk, hozzá friss kalácsot, főtt tojást és természetesen az elmaradhatatlan tormát fogyasztottunk. Ma pedig a maradékból készül egy tejszínes-sonkás szósz, hozzá saját tojásból friss tészta.

 

Húsvét vasárnap azért sem tudtunk pihenni, mert menni kellett a vásárba. Március első hétvégéjén egyszer már bebolydultunk, hogy meghozzuk az idei kispipiket, de sajnos akkor még nem voltak. Felkerekedtünk tehát kora reggel és irány Pécs.

Ez természetesen azt jelentette, hogy a két kakaskának, akiket a pipioviba száműztem, mert agyon szekálták a maradék három tyúkocskánkat, menniük kellett.

Jobb megoldás nem lévé kimentek a kecskékhez. Egyelőre annyira félénkek, hogy még a karámot sem merik elhagyni. Oda szórunk nekik kukoricát, meg zöldet is tépek nekik. Ezenkívül  meg kapirgálnak egész nap. Próbáltam kitenni a legelőre őket, de azon nyomban visszabújtak a karámba.

Esténként meg szépen bevonulnak az istállóba és meghúzzák magukat az egyik sarokban.

A pipiovi természetesen a kakasok után ki lett takarítva. Itt épp a dróthálót rögzíti vissza a gazda, amint látjátok van egy kis segítsége is.

A kis Lala szerdán már három hetes volt. Igen nagy étvággyal rendelkezik, volt hogy fél liter tejecskét is becuclizott egy húzóra. Most viszont már kezdi csipegetni a zöldet és már próbálkozunk a nyúltáppal is, amit Emese javasolt a kiskecskék etetésére.

Húsvét vasárnap tehát megjöttek a pipiovi új lakói. Húsz darab négy hetes csibe érkezett jércék-kakasok vegyesen.

Most már hetedik napja vannak nálunk. Eddig szerencsére mindenki jól van. Élénkek, jó étvágyúak. Mondjuk a videón látható etetőket már lecseréltük, mert a kis piszkok csőrrel-lábbal kotorják ki az ennivalót az etetőből. Igaz, hogy utána a tálcából kicsipegetik, viszont oda is piszkítanak, így ez nem annyira egészséges. 

A malac csipet-csapat nagy része együtt a legelőn a nagyokkal. Az öt eladó kislányból három már elkelt és a maradék kettőre is van jelentkező. Már csak pár hétig az enyémek a kis drágáim.

Hát ennyi lett volna a beszámoló március utolsó hetéről. Persze azóta is folyamatosan történnek dolgok Málnáskertben, de erről majd legközelebb.