Avagy, hiába a karám, a malacok és a kecskegidák szabadon közlekedtek keresztül-kasul. Ezért, ahogy már jeleztem is nagy karám javító-megerősítő munkálatokat folytattunk a héten, hogy mindenki ott maradjon, ahová be lett zárva.
A kan malacunk, Houdinihoz méltó nagy szabadulóművész. Az eredetileg első kecskénk számára készült karámot örökölte meg, miután bevezettük a születésszabályozást. Mára egy kisebbfajta erődítménnyé alakítottuk, de azt tapasztaltuk, hogy szinte folyamatosan munkálkodik a szabaduló útvonalak készítésén. Hol a karámnál, hol az ól falánál próbálkozik.
Ilyen volt, ilyen lett képek következnek:
A szellős karámból helyenként csaknem egybefüggő fal.
Az ajtót is meg kellett erősíteni, mert az akác osztókat egyszerűen elrágta és meglépett a nyíláson keresztül.
Egyébként a kismalacok is rendszeresen látogatták az apukájukat a reggeli és esti etetésnél, hogy részesedjenek a papa ennivalójából. Csakhogy a kislányokat már igencsak elkezdte vizsgálgatni, pedig még alig múltak két hónaposak, ezért miattuk is szükség volt ezekre a lezárásokra.
Munkálkodásának legfrissebb eredményei. Egy lyuk, meg ...
... még egy lyuk.
Ezt a lehetőséget már korábban lezártuk, mikor tavaly egyszer átrágta magán az OSB lapon. De azért nem adta fel.
A kicsik átjutását megakadályozandó, a külső karámrészt is meg kellett támogatni ilyen-olyan deszkákkal.
Ő szerencsére csak próbálkozik az átjutással, de az idei gidák és a malacok meg is valósítják a karámok közötti szabad átjárást.
A kecskegidák is folyamatosan megtalálták a kijáratokat a karámnál. Ezzel is dolgoztunk már tavaly, de tovább kellett fejleszteni a "rendszert" mert az ideiek már megbontották.
Ez volt a kiinduló állapot tavaly áprilisban, amikor épült.
Most meg így néz ki.
Hát nem egy Ybl-díjas építmény, azt meg kell hagyni, de szombat óta, mióta elkészült, nincs ki-be mászkálás. A gidákkal leginkább az volt a gond, hogy beleettek a malacok kajájába, pedig már így is kis ducikák.
Szintén problémát jelentett, hogy a harmadik karám, ahová terveink szerint a decemberi disznóvágás főszereplőit külön akartuk zárni, szintén szabad ki-bejárást biztosított a becsukott delikvensek számára. Pedig olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült becsalogatnom a négy kiválasztottat. Másnap reggelre azonban hűlt helyük volt.
Itt is megerősítettük és besűrítettük a karámot, hogy ne férjenek át a réseken.
A függőleges és vízszintes deszkák képezték a megerősítést.
Szombat óta a négy malac tehát külön koszton van, amihez természetesen külön vályú is dukál. A héten ezt is elkészítette a gazda.
Már csak az utolsó simítás, azaz a végek rögzítése van hátra.
Itt pedig már az első külön vacsora elfogyasztására várakoznak.
Ahogy látszik a kicsik ide még mindig bemászkálnak, de ez végül is nem jelent problémát. Jönnek potyázni a kajából. Itt még úgy csináltuk, hogy a négyek kaptak először és persze rögtön jött az aprónép. Azóta megfordítottuk és a kintiek kapják meg előbb a kaját, így mire ott végeznek a vályú tisztára nyalogatásával, addigra itt bent is elfogy nagyjából az ennivaló.
Terveink szerint hármat vágunk decemberben. (Már le is foglaltunk egy hentest. Egyrészt, hogy Gábor tanuljon, másrészt, hogy flottul menjenek a dolgok.) A negyedik csak társaságnak van, hogy párban legyenek. Mivel az ólakban ketten-ketten kényelmesen elférnek, így tudják melegíteni egymást.
Túl vagyunk az újabb bolha elleni kezelésen is. Ezúttal a gazda a nagy permetezővel fújta le a bandát. Így mindenki kapott, mert a múltkor csak a kicsiket mosdattuk le.
Igaz, hogy némelyiket úgy kellett levadászni, mert folyton kitértek a permet elöl, de végül mindenki kapott.
Sajnos időközben a pici malackám igen rossz állapotba került. Úgy néz ki, hogy a korábbi anyaszálláson volt a legtöbb bolha és az összes ezt a kicsit marta, a finom, puha bőre miatt. (A nagyobbakat már nem tudják átszúrni a vastagabb bőr miatt.) Mára tiszta seb lett szegénynek a hasacskája. Reméljük, hogy hamarosan rendbe jön. Tegnap azért Betadinnal lekentük neki, hogy nehogy elfertőződjenek a sebek.
Persze október első hete nemcsak, sőt elsősorban nem erről szólt. Hiszen a legfontosabb az volt, hogy azok a bizonyos oszlopok az istállónál be legyenek betonozva. Jelentem, a tervet teljesítettük. Bár itt sem mentek simán a dolgok.
Anno, még az építkezés legelején fiatal szomszédaink felajánlották a betonkeverőjüket, ami azután a ház teljes felépítése alatt itt volt. Majd miután ők visszakérték, jött egy újabb felajánlás egy másik fiatal pártól. Gyakorlatilag tehát a 3,5 éve tartó építkezés során kölcsön keverővel dolgoztunk.
A második gép egy óriás, három talicskás. Ez házilag lett összerakva és a pincénél meg a kerti konyhánál nagy szolgálatot tett, lent az istállónál viszont az istennek sem volt hajlandó dolgozni. Az ottani biztosítékos dobozban van egy biztonsági valami (fi relé), ami azonnal lecsapódik, ha beindítjuk.
Őróla van szó.
A falakhoz a maltert még csak-csak megkevertük fúrógép és keverőszár segítségével, na de a beton keveréséhez ez nem volt opció.
Megkérdeztük hát a másik tulajdonost, hogy megkaphatnánk-e ismét az ő gépüket. Kölcsön is adták, de kihangsúlyozták, hogy ne erőltessük túl, mert nincs túl jól a gép. Mi természetesen így is jártunk el és a betonozás első köre rendben is ment. Hanem másnap, amikor csak szimplán egy kis habarcsot kellett keverni megadta magát.
Na, szépen vagyunk! Ez így nem maradhat. Egyrészt a szomszédok miatt, másrészt, mert ezen a héten végezni kellett a maradék nyolc oszlop bebetonozásával. Emberem nem volt rest, szétkapta a betonkeverőt és kiderült, hogy csapágy gyakorlatilag szétmorzsolódott atomjaira. Tehát új csapágyat, meg egyéb köcölékeket meg kellett venni és újra összerakni a gépet.
A határidő elég szoros volt. Ugye szombaton szedte szét. Hétfőn pihenő napot tartottunk. Kedden a havi nagy bevásárlással egyidejűleg beszereztük az alkatrészeket. Szerdán pedig kb. egy óra alatt összerakta a gépet. Így minden a tervek szerint alakult és csütörtök-pénteken teljesítette a kitűzött feladatot és bebetonozta a másik nyolc oszlopot is.
Itt már a múlt heti jól végzett munka után.
Reméljük az időjárás kegyes lesz hozzánk a hónap végén, mert akkor tudnánk a tetőt megépíteni. A segítőket már elkezdtük toborozni, hiszen ez nyilvánvalóan nem kétemberes feladat (amiből az egyik ráadásul én volnék). A házon dolgozó ácsoktól hallottuk egy köztük ismert szólást:" Egy ács nem ács, két ács fél ács." Azaz minimum 3-4 emberre van szükség egy tetőszerkezet megépítéséhez. Szorítsatok, hogy sikerüljön találni ennyit.
A hétvégén tovább folytatódott az istálló falazása is. Elég szépen haladt a kőműves. Már csak ez az egy köz maradt el.
A tervek szerint hétvégén jön és befejezi. Utána már csak a fugázás van vissza az ő részéről.
Azért az látszik, hogy nem kis épületről van szó.
Pénteken, amíg az uram a betonnal gürcölt, én, hogy kicsit előrébb mozdítsam a folyamatokat, felpakoltam a traktorra a maradék kisméretű téglát, amiből a fal épült, hogy másnap reggelre már csak a lepakolás maradjon. Lepakolni ugyanis akkor nem lehetett, mivel az utánfutó épp útban volt.
Mert persze a sóder, amit korábban teherautóval kihozattunk, nem lett elég (nehogy már simán menjenek a dolgok), ezért utánfutóval hozott egy fél köbmétert és szurkoltunk, hogy kitartson. Szerencsére legalább ez meglett.
Na, szóval én felpakoltam a traktorra mintegy 300 darab téglát. Szombaton reggel 7 órára levonultunk, hogy a téglát lepakoljuk, vizet hozzunk, maltert keverjünk, szigetelést lemelegítsünk. Ekkor jött az újabb csapás: a traktor nem indult. Az önindító mondta fel a szolgálatot, azaz pontosabban a rögzítés helyén egyszerűen eltört az öntvény és a komplett önindító kiesett a helyéről. Közelebbről megvizsgálva, látszik, hogy anyaghibás, más színű rész van a letört darabban.
Ez azonban minket nem vigasztalt. Különösen én keseredtem el, hogy akkor teljesen hiábavalóan dolgoztam előző nap, most akkor pakolhatjuk át a téglákat a talicskára. Tehát lehet duplán dolgozni. De ez még a kisebbik probléma. A nagyobbik, hogy akkor hogyan lesz víz. Azt ugyanis szintén traktorral hozott egy nagy hordóba a lenti kútból, ami azért kb. 80-100 méterre van az építkezés helyszínétől. (Hát igen, nálunk ilyen távolságok vannak.)
Lényeg a lényeg, hogy mivel én már könnyekben törtem ki és az összeomlás határán álltam, a gazda agyműködésére ez serkentőleg hathatott és bár már odakészítette a talicskát a szállításhoz, hirtelen támadt egy ötlete.
Föl a szerszámokért és egy nagy alátétért a lakókocsihoz, majd vágtában vissza. A kitört darabot visszaillesztve egy nagyobb alátéttel végül is vissza tudta szerelni az önindítót és meghallottuk a traktor "fülbemászó" zakatolását. Feltámasztotta!
Így tehát nem kellett átpakolni a téglát, hanem a tervek szerint a traktor be tudott állni az istállóba és a megfelelő helyeken le tudtuk rakni az anyagot.
Az istálló projekttel tehát egyelőre itt tartunk.
Ami még sikerült ezen a héten, már réges-rég meg kellett volna tenni, de hát csak most került rá sor. Nevezetesen, hogy a kémény beton kalapjába alulról egy kis árkot vágjon a flexszel. Ennek az a lényege, hogy a csapadék, ami befolyik a perem alá ott csöppenjen le és ne folyjon végig a kémény oldalán.
Úgyhogy egy szép októberi délelőtt szépen felmászott a tetőre és ez is meglett, sőt sósavval és drótkefével felszerelkezve még egyszer felmászott és szépen átpucolta az egész kéményt. Úgy, ahogy tavaly én a lábazattal tettem.
Ilyen volt.
Ilyen lett. Szerintem látszik a különbség.
Még mindig vissza van azonban, hogy valami impregnáló anyaggal is le kell kenni, ami a téglán lévő réseket lezárja, hogy ne tudjon szétfagyni.
Szeptember utolsó napján sikerült megvalósítanunk a "látástól vakulásig" dolgozás esetét. Ott is hagytam abba a legutóbbi bejegyzést, hogy mennem kell, mert kezdődik a második műszak. A kecskék legeltek, a szénát összekupacoltam mire az uram felért az istálló mellöl, (mikor a kőműves elmegy neki még ugye el kell mosni az edényeket, meg letakarni a dolgokat). Én neki álltam az etetésnek, ő pedig a szénagyűjtésnek.
Így a szombaton még csak ekkorka kupacot
ekkorára sikerült növelni.
Már holdvilágnál rohangáltam téglákért, hogy a fólia lerögzítéséhez legyen súly, de megcsináltuk. Ilyenkor olyan elégedettség érzés tölt el, hogy "na, megint milyen ügyesek voltunk, elkészült minden, amit aznapra beterveztünk." De ez valójában igaz az eltelt hét egészére, mert a nehezített pálya (lásd: betonkeverő, traktor) ellenére mindennel sikerült végeznünk, ami nagyon fontos volt. Egy-két apróság elmaradt, mert persze egy ekkora területen mindig akad javítani való: itt egy csavart meghúzni, ott egy karót kicserélni, de semmi életbevágó.
Közben kiszaladtam, hogy készítsek még néhány képet a bloghoz, meg a kecskéket kiengedjem legelni egy kicsit.
Hát, mit mondjak október 8-án nem számítottam arra, hogy a malacaim kitikkadva, az ivóvizeket már kiborogatva fekszenek a kiszáradt fürdőgödrökben. A kecskéket gyorsan kiengedtem, majd megkezdtem a víz-utánpótlásról való gondoskodást. Mintegy négy körben sikerült feltöltenem az összes edényüket. Nagyot, kicsit még kisebbet, hogy a legkisebb is felérje. Sőt a medencékbe is jutott.
Itt már megtörtént az első merítkezés.
Közben a kecskék visszaértek a sátorhoz, ahol ez a látvány fogadott.
A daráló alá hullott szemeket, darát próbálják magukévá tenni, illetve nyalogatják a daraport különböző tárgyakról. Szerencsére számítottam erre, így a darával teli vödröket már biztonságba helyeztem a lakókocsiba. Ajtót becsuktam, mert ha nyitva van, oda is bemennek.
Legközelebb még a fűnyírót kell kitolnom, mert azt viszont kissé megtiporták, de szerencsére baja nem lett.
Azért, hogy a bezárt malackáim is hozzájussanak némi zöldhöz, elmentem és szedtem egy talicskányi csalánt és egyéb zöldeket. Bár a kosztjuk is háromféle gabonából tevődik össze, azért jó, ha kis zöldhöz is hozzájutnak, meg így legalább elfoglalják magukat egy kicsit.
Végül a nap meglepetésével zárom soraimat. A kép címe: Zsákmány a ganyédombról
Bizony néhány paradicsom is akadt. Van, ami sajnos már elrohadt és vannak még zöldek is. De ezt a pár szemet ehetőnek minősítettem.
Igazság szerint még valamikor a nyáron láttuk, hogy növögetnek szépen a tököcskék, de azután valahogy eltűntek. Azt gondoltuk, a vadak biztosan megtalálták és megették őket. De nem, végig ott lapultak a fűben. Először azt hittem csak pár darab van. Ezért el kezdtem a már leszedett zölddel teli talicskába rakosgatni őket. Azonban egyre újabbakra bukkantam. A talicska már dugig volt. Jól van, mondom, akkor kipakolom ezeket és visszajövök azért a maradék pár darabért. Az a maradék pár darab még egy talicskányi lett. Így végül, ahogy látszik tele lett a sörasztalunk.
Gyorsan fel is vittem pár darabot, hogy leteszteljem. Összevágtam és odaadtam az állatoknak. A kecskék nem voltak valami lelkesek, de a malackáim boldogan vetették magukat rá az uzsonnára. Úgyhogy meg lesz a helye a dísztök termésnek.
