Alighogy elkezdődött a 2019-es év és hipp-hopp mindjárt eltelik az első hónap, ami több okból is igen lazára sikeredett.
Először: a rekreáció és a megelőzés jegyében élünk a lehetőséggel és igénybe vesszük a mindenki számára elérhető évi 2x15 alkalmas gyógyfürdői kezelésből az első kört. Gábornak 2 éve műtötték a térdét és bár semmi fájdalma nincs, de azért kicsit ropognak az ízületei, az én esetemben pedig a kezeimnek van szüksége egy kis masszírozásra, gyógytornára. Lényeg a lényeg, hogy heti három délután a gyógyfürdőben kezelgetnek minket, így az egyéb tevékenységekre fordítható idő igen lecsökkent.
Másodszor: a hagyományos januári wellness jegyében ismét sikerült pár napra elutazni egy szállodába, ahol kicsit kényeztettük magunkat úgy kulinárisan, mint wellness szempontból. Nekünk ez a karácsonyi ajándékunk magunknak, tárgyakat már évek óta nem ajándékozunk egymásnak. Mi a közös élményekben hiszünk. Ezt természetesen nem tehettük volna meg, ha nincs nekünk egy Józsi bácsink, aki eközben gondot viselt a jószágokra. Örök hálánk neki.
Harmadszor: az időjárás sem igazán kedvezett a kinti aktivitásoknak. Persze ez minket azért nem riasztott vissza egy kis szabadtéri tevékenységtől a rendelkezésre álló maradék időben. Már ha nem esett vízszintesen a hó, vagy nem fújt orkánerejű szél, mert hülyék azért nem vagyunk.
Végtelenül hosszú listámon (igen, én egy listás lány vagyok) az első helyen szerepelt, hogy a legelőt normális állapotba hozzuk. A tavalyi másodszori kaszálás ugyanis csak részleges volt, ezért helyenként 1-1,5 méter magasra felnőtt száraz növényzet borította a területet. Ezért a gazda nem volt rest és már az óév utolsó napjaiban átszerelte a traktorra a szártépőt és nekiállt a munkának.
A kaszáláskor elmaradt területek októberben.
Az elszáradt máriatövis "ültetvényünk" itt még embermagasságú.
Itt már folyamatban a munka.
Szártépőzés után az egész terület kulturáltan néz ki. Most már jöhet a tavasz, serkenhet a fű.
A konyhakert októberben.
Január végén szártépőzés után. Itt további feladatok a két éves humusszá alakult trágya ráhordása és beszántása.
Még decemberben volt egy igen szeles nap, amit néhány fa már nem bírt ki. Gábor hallotta, amint éppen kidőlt ez a fa. Akkor mindjárt lokalizáltuk a helyszínt és megbeszéltük, hogy mielőbb ki kell hozni onnan, egyrészt a kissé vizenyős területre fagyos időben könnyebb bemenni a traktorral, másrészt ez egy hatalmas égerfa volt, azok pedig igen romlékonyak. Pár hónap pihengetés így fekve és már csak a rovaroknak, gombáknak egy hatalmas éléstár.
Le is léptem a hosszát, úgy 16 méter hosszú lehetett.
Végül sikerült lejutni az erdőbe, amint látjátok kísérőnk is akadt (a többiek is ott vannak valahol, de Portos az, aki imád rajtunk pihengetni).
Az egyértelmű volt, hogy ekkora átmérőt nem lehet méteresbe vágni, így mindjárt kuglizta.
Eredetileg így akarta kihordani, az én ötletem volt, hogy mindjárt hasogassa is el, akkor én is tudok segíteni. Mert ugyan egy 40-50 cm átmérőjű kuglit meg nem mozdítok függőlegesen, de a hasított darabokat már simán fel tudom pakolni az utánfutóra.
Itt már lassan elfogyott a fa. Az utolsó pár métert már nem volt érdemes összevágni, az már megindult az enyészet útján.
Volt még egy kidőlt akácfa is, azt is feldaraboltuk. Meg még egy csomót a farakatból, ami így nagyjából a felére apadt. Viszont a felfűrészelt adaggal talán már kihúzzuk ezt a telet.
Ez már a következő fűtési szezon fája, mivel igencsak ráfér a száradás.
A darabolt fából ismét felépítettük a kerti konyha falát (a decemberi adag közben kiszállt a kéményen), mivel februárban újabb disznóvágás esedékes. Így kicsit szélvédettebb a hely.
Valamint feltöltöttük a tornácot is.
Örömmel számolhatok be róla, hogy januárban alapfokú füstölői "tanfolyamon" vettem részt. Ugyanis az én egyetlenemnek munkába kellett mennie, közben pedig a szalonnák és a sonkák megértek a sózóban és füstölésre vágytak.
Az első kettőt együtt csináltuk meg (ez volt a tanfolyam), a többi pedig már rám maradt. Végül is nem egy nagy ördöngösség. Először is megtöltöttem a fém tepsit fűrészporral, majd a közepébe egy kis lyukat kotortam. Oda ment egy darab újságpapír és pár darab akácfa gyújtós.
Ezt követte a begyújtás. Meg kellett várnom, míg a gyújtós nagyjából leég.
Akkor egy maroknyi fűrészport rászórva elfojtottam a tüzet. Így mehetett be a tepsi a füstölőbe.
A füstölésnél a lényeg a hideg füst, ezért többször is ellenőriztem, hogy nem gyulladt-e be. Szerencsére minden jól ment.
Azért igénybe vettem a "telefonos" segítséget és az ötödik füst után felhívtam fiatal szomszédomat, aki már felsőfokú szinten van disznóügyekben. Megkértem, hogy vessen egy pillantást a termékekre, azt mondta jó lesz ez, csak adjak neki még egy "gyenge" füstöt. Kérdem az milyen? Hát úgy egy fél naposat.
Úgyhogy kapott még egyet. Ez már itt a végeredmény.
Azóta a szalonnát már le is teszteltük. Elöljáróban annyit, hogy én nem vagyok egy nagy szalonna evő. Inkább főtt ételekben ettem eddig, vagy tábortűzön megsütve. Nyersen talán életemben először kóstoltam meg. Ez az a fajta, ami omlik szét a szádban. Azóta már többször is ettem belőle. Gábor persze jobban ért ehhez, de ő is azt mondja, hogy teljesen más, mint amit eddig evett. Nyilván ebben benne van a malac fajtája és a tartási módja is. Szóval úgy néz ki, hogy ehetőre füstöltem a termékeket. A sózás is megfelelő lett, sós pont amennyire kell.
Ezek mellett már nem sok mindenre maradt időnk, de azért a kecskelányok átestek az ez évi első pedikűrön. Igazából az ősszel elmaradt körmölést ejtettük meg egy kellemesen enyhe, napsütéses januári napon.
Valamint ismét felvettük a harcot egy-vagy több patkánnyal. Az tény, hogy ezek piszok okos állatok. Korábban a takarmányraktárként funkcionáló sátorban telepedtek meg többször is. Mióta azonban megszaporodott a cicák száma és ők, valamint Málna is rendszeresen időztek a lakókocsiban és környékén, áttette/ték a székhelyüket az kecskék ólja alá. Feltehetőleg a vastag alomtakaró alatt kellemes meleg van neki/k. Illetve azt is kifigyelték, hogy a kutya és a cicák nem tartózkodnak huzamosabb ideig az állatkarámon belül. Már valamikor a múlt év végén észrevettem, hogy különös lyukak jelentek meg a malac és a kecskeól környékén. Látni soha nem láttunk egyetlen egyet sem, a lyukak viszont egy kiterjedt alagút rendszerre utaltak. Mindenesetre az elszaporodás elkerülése végett tovább nem lehetett halogatni a dolgot, így egy nap nekivágtunk a hadműveletnek.
A takarmánybeszerző forrásunk ajánlotta, hogy van valami méregpasztilla, ami gázt fejleszt (ő is azt használja a gabonatárolóiban, ha elszaporodnak a rágcsálók), sőt adott is néhány darabot. Kiválasztottunk egy központibb fekvésű lyukat, a többit pedig agyaggal betemettük és bedöngöltük. A malacokat, kecskéket egy kis szemestakarmánnyal messzebbre csalogattuk és amíg ők szemezgettek Gábor bedobta a megmaradt lyukba a méregbogyót és gyorsan letakarta. A fejlődő gáz lefelé terjed és állítólag egy szippantás belőle és vége is a dalnak. Mindenesetre azóta nem látunk újabb lyukakat, de ahol állatok és takarmány van, előbb-utóbb mindig felbukkan egy-egy példány. Most egy időre megszabadultunk a problémától.
Azért, hogy az építkezések terén is történjen előrelépés, az istálló tetejéhez szükséges bádogokat is legyártattuk.
Most már csak a felszereléséhez kellene alkalmas időpontot találnunk.
Január tehát nem volt valami akció dús hónap, de azért történtek előrelepésék. Ahhoz képest, hogy tél van, nem is kevés.
Legközelebb szerintem a disznóvágás után fogok jelentkezni. Most más felállásban leszünk. Kíváncsian várom most, hogyan mennek majd a dolgok. Addig is legyetek jók.
