Malac kavarc

 

Nem kis izgalomban volt részem az elmúlt napokban, ami a malaccsapattal volt összefüggésben. Elöljáróban annyit, hogy hat éve tartjuk a malacokat ilyen fél szabad tartásban. Ami azt jelenti, hogy van nekik egy villanypásztorral elkerített terület. A pásztor hol működik, hol nem, mindenesetre, a legkisebbeket leszámítva, akik még kiférnek a legalsó drót alatt, a többiek tiszteletben tartják és csak a nyitott kapun keresztül közlekednek. 

Volt, hogy már reggel ki voltak engedve és akkor egész nap szabadon kószálhattak, az utóbbi hónapokban azonban csak dél tájban jönnek ki a kecskelányokkal egyetemben, amikor Bendegúzt bezárom. Ekkor is van 6-7 órájuk, hogy mindenféle zöld táplálékot magukhoz vegyenek. A hat év alatt eddig minden malac hazajött estére. Nem mondom, volt olyan, hogy egyesek lekésték a vacsorát, mert nem győztük kivárni őket, de azért sötétedésig elő kerültek. 

Ezért is volt nagy meglepetés, hogy szombat este az egyik ártány nem jött meg a többiekkel. Én minden vacsorakor létszám ellenőrzést tartok, most a Kancsit és a két hízót nem számítva 12 db kisebb-nagyobb malacnak kell a vályúk mellett megjelennie. De akárhányszor számoltam nekem csak 11 jött ki. 

Ma esti etetéskor együtt a csapat.

Hétkor  már sötét van, azért gondoltam nyolcig várok, akkor kimentem lámpával, de ekkor sem volt a karám közelében. Ekkor még reménykedtem, hogy majd reggelre előkeveredik. De akkora sem jelent meg. Nagy csalódás volt, mert minimum egy, de lehet, hogy már 1,5 éve etetjük és akkor eltűnik. Ez elég nagy veszteség. 

Másnap vacsora időben megint számba vettem őket és még mindig 11-en voltak. Hétfő reggeli etetésnél hasított belém, hogy a rózsaszín koca mama mellett van még egy  fekete fejű rózsaszín lánykánk tavaly szeptemberről, aki már egész nagyocska, de most,  a mamit  és a júniusi kis dagadtamat leszámítva, aki szintén rózsaszín, csupa fekete malac vette körül a vályúkat. Ekkor persze megint számoltam és most már csak  10 malacot tudtam számba venni. 

Na, te jószagú rezeda, gondoltam, most már kettő hiányzik. Két nap alatt két malac tűnt el, míg hat év alatt egy sem. Nyilván mindjárt kijárási tilalmat rendeltem el. Addig innen senki nem megy sehova, amíg nem tisztázódik a dolog. 

Mire gondol mindjárt az ember: ragadozó állat elvitte őket. Az itt max. aranysakál csapat lehetett, de hát azok inkább  éjszaka vadásznak (legalábbis feltételezem, mivel hangjukat is csak esténként halljuk. Más állat nem jelenthet rájuk veszélyt. Persze felmerült az is, mivel nincs a birtok teljesen körbe kerítve, ráadásul a patakon száraz lábbal át lehet kelni, mivel május óta ki van száradva, hogy esetleg emberek foghatták meg és vitték el őket. De az elmúlt években még egy szög sem tűnt el a birtokról, ezért ennek igen csekély esélyét láttam. 

Körbejártam a birtokot, istállóba, majdani malacólba is benéztem. Ugyanis itt a lánynál sanszos volt, hogy a kis drágám lebabázott valahol. Terven kívüli történet volt a márciusihoz hasonlóan. Hiszen mi nem tenyésztők vagyunk, bőven sok az is, amit egy koca ellik nekünk. Pár hete tűnt fel, hogy ez a malac is  már gyanúsan gömbölyű és a cicijei kezdenek látványosan leereszkedni. Sajnos úgy tűnik megint elkéstünk az állatorvossal. Nem voltak még három hónaposak sem a kis kanok június közepén, amikor nálunk járt a doki, de addigra ők már elvégezték a dolgukat.

Szóval itt felmerült a gyanú, hogy eljött az idő és már nem ért vissza a helyére. Annyira meg nem vagyunk szakértők, hogy ebből meg tudtuk volna állapítani mikorra esedékesek a  malackák. Ezért nem is gondoltunk arra, hogy a kocát már nem kellene kiengedni. Tervezett elléseknél, már kb. két héttel elötte külön zárjuk.

Persze nem találtam őket sehol, kb. olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Tizennyolc hektáron annyi rejtekhelyet találhatott, amennyit csak akart. 

Utólag rekonstruálva az esetet: szombaton nem jött haza az ártány, ekkor voltak  11-en. Vasárnap estére megjött a fekete ártány, eltűnt a rózsaszín koca. Létszámra megint csak 11-en voltak, de ekkor még nem vettem észre a cserét. Hétfőn reggel döbbentem rá, hogy kevés a rózsaszín malac, ekkor viszont már csak 10-et számoltam, de nyilván itt valakit nem számoltam bele a létszámba, hiszen ekkor már csak a koca hiányzott.

Hétfő estére azért megnyugodtam, mert ekkor már jól számoltam, legalább négyszer-ötször és  mindig 11 jött ki. A kis koca miatt meg csak reménykedni tudtam, hogy biztonságban van és túl élte az ellést. Gondoltam még egy hétig lehet reménykedni, mert akkor már tudnak annyira mozogni a kicsik, hogy előhozza őket, ha másért nem a kaja miatt.  

Kedden délelőtt az etetés után éppen készültem a kertbe, hogy betakarítsam  a még betakarítani valót, amikor gyanús hangokra lettem figyelmes a kert melletti éger erdőből. Nyilván eldobtam a talicskát és megindultam a zajforrás irányába. Hát nem kellett messzire mennem, mikor is rábukkantam az én eltűntemre, amint izgatottan fújtat és az erdőből kifelé igyekszik. 

Mindjárt gondoltam, hogy itt egy a kicsinyeit féltő, azoktól elcsalni igyekvő anyukára bukkantam. Így nyilván vele ellentétesen kellett keresni a csöppeket, akiket egy zsombék tövében meg is találtam. Nyolc malackát számoltam összesen és mindegyik igen élénk, virgonc volt. 

Persze mindjárt hoztam a maminak egy kis ennivalót, hiszen vasárnap reggel óta ő  csak azt ette, amit a környezetében talált, ami főleg zöld táplálékot jelentett, a jó kis tartalmas forrázott dara elmaradt. Nem nagyon kellett biztatni, azonnal rávetette magát az ennivalóra. Eddigre már a fényképező is nálam volt, ekkor készültek az alábbi képek. 

A picikék közben körülötte sertepertéltek. 

Valószínűsíthetően vasárnap születtek. Tehát addigra már túl voltak két szabadban töltött éjszakán és egy hétfő reggeli esőn is. A malackák mégis szárazak, melegek, mozgékonyak voltak. Se épített ól, se infralámpa nem kell, de állatorvos is csak a heréléshez kell, ha vietnamiakat tartasz.

Ebben a dzsungelben kellett megtalálnom őket. A jel, ahol be kell menni a kép közepén látható, balra dőlő kiszáradt égercsemete volt. Ember magasságú csalánon kellett átküzdeni magamat, hogy a rejtekhelyükhöz jussak. 

Nem mertem a kicsiket elvinni biztos helyre az ólba, félve a malac mama reakciójától. Viszont délután öt felé szörnyű viharfelhők gyülekeztek  és azt sem bírtam elviselni, hogy azok a csöpp malacok ott ázzanak kint az esőben. Ezért jobb híján 2 db kb. harmadnyi szélességű hullámpala darabot cígőltem le és támasztottam fel a zsombékra. Így létrehozva egy kis ideiglenes menedéket. Vittem még le egy kis szénát is alomnak, amibe pár malacka azonnal be is vackolta magát, olyannyira, hogy ki sem látszottak. 

Ma reggel ez a látvány fogadott. Az esővédő bevált, a helyén volt. Attól tartottam még, hogy a mami esetleg lelöki egyik vagy másik darabot és az ráesik a kicsikre. De szerencsére nagyon óvatos volt. 

Természetesen tegnap este és ma is kapott a többieknek forrázott darából egy tisztességes adagot, amit  szorgalmasan be is falt. 

Még segítség is akadt :)))

Meg volt mind a nyolc, színüket tekintve többségben a rózsák 5:3 arányban. Nemeket még pontosan nem tudom, de gyanúsan sok a fiú. 

Ma már annyira megnyugodott a kis koca, látván csupa jó szándékomat: ennivalót, almot  hoztam, esővédőt építettem, hogy már elmert feküdni szoptatni a jelenlétemben, amikor meg is tudtam simogatni. 

Sok jó malac kis helyen is elfér. 

Tehát hétfő reggeltől kedd reggelig eljutottam a teljes kétségbeeséstől a legnagyobb boldogságig. Attól, hogy két 1 -  1,5 éves malac eltűnt odáig, hogy lett megint nyolc picike. Fogalmazhatom megint a hirdetést, mert a komplett alomnyi malac hat hét múlva már máshol turkálna, legelészne.

Hát ilyen izgalmas az élet Málnáskertben. Imádom.

Szeptemberi mindenféle

Szeptemberben a műhely építgetésén kívül még rengeteg mindenre jutott idő. Mivel igencsak benne járunk az őszben lassan gondoskodni kellett némi tüzelőről. Mondjuk nem kellett érte messze menni, mert a farakat mellett, meg az erdőben mindenfelé akadnak botfa rakatok, amiket én is simán fel tudok darabolni a leszabó fűrésszel. Első körben a már felhasogatott égerfa rakat mellett levő kisebb halmot számoltam fel, meg egy kisebb kupacot az erdőből. Így mindjárt lett egy csinos kis rakat a tornácon, amivel pár hétig elvagyunk.

A kupac felszámolása után megtaláltuk Málnuska óvóhelyét. Szabályosan beásta magát a farakás alá, amire gondolom akkor volt szüksége, ha kritikus időjárási viszonyok (értsd: szél, zivatar, villám, dörgés) nem voltunk itthon és nem tudott bejönni a házba. 

Sor került megint egy átfogó karám, ól reparálásra is. Ugyanis néhány kiskecske felfedezte, hogy bizony fel tud ugrani a malacól tetejére, onnan átsétálni a másik ólra, majd egy könnyed ugrással már fent is vannak a kecskeól tetején. Ahonnan kényelmesen tudják legelni az akácfák lombját. 

Túl azon, hogy a cserepeket összetörik a rajta való ugrándozással, ez igen balesetveszélyes is. Mert a széttört, lehullott cserép helyén keletkező lyukba beleléphetnek, megcsúszhatnak és már törik is a gidaláb. Ezért az alábbi megoldást találtuk ki. 

Ugyan így még mindig fel tudnak ugrani a kis tetőre, de a kerítés már megakadályozza, hogy tovább tudjanak menni. Íme az egyik gézengúz. 

Bendegúz rendszeres fejvakargatásának is meg vannak a következményei. Több helyen kellett javítani a karámot is. 

Ezenkívül sort kerítettünk néhány szerencsétlenül járt akácfa kivágására is. Hiába volt a köré tekert csibedrót, a kecskék megoldották, hogy így is körbe rágták a kérgüket és így gyakorlatilag lábon kiszáradtak. Azóta már felfűrészelve a tornácon várják a későbbi felhasználásukat. 

Az ól építésekor sajnos olyan meggondolatlanságot követtünk el, hogy élő fához hozzá építettük. (Sajnáltuk kivágni szegényt, meg hát az árnyéka is jól jött.) Viszont a hozzáépítéssel a fa növekedése nem állt le, így az évek alatt szépen kezdte elvinni magával a tetőt. Most ennek is levágtuk a tetejét. 

Próbáltam egy kötéllel ellentartani, de esélyem sem volt, annyit viszont elértem, hogy lassítottam a dőlést, így szépen lassan dőlt rá az ól tetejére és át Kancsikámék területére. Azután ebből persze lett a habzsi-dőzsi a kecskéknek, az akáclevél nagy kedvencük. Elég, ha meglátják Gábor kezében a lánc fűrészt, már be is indul a mekegés és követik bárhova megy. (Méghogy buta állat!)

Ezután kerülhetett sor a tető megreparálására: törött cserepek ledobálására és pótlására.

Az egykori gyümölcsös területét nem tudta a nagy gép lekaszálni, mert tele van tuskókkal. De, hogy ne menjen veszendőbe, ezért a gazda alkalmanként lekaszál két rendet. 

Egy napi száradás után már gyűjthetjük is össze. 

Megy a traktorra, majd lent az istállóba be tudjuk tárolni, hogy védve legyen az esőtől. Így egyelőre nem kell a többi nagy bálát megkezdenünk. (Sajnos a két gurigát, amit az állatok mellé hoztunk úgy szétugrálták a kecskék, hogy azokat kénytelenek voltunk feleteteni velük.)

Isteni finom illata van a száradó szénának és nagyon kényelmes a fekvés is rajta.

Persze ezúttal sem maradhatott el a vadkerítés javítás. Múlt héten szerdán ismét meg kellett reparálni 3-4 közt. 

Viszont a jó hír, hogy sok kis csemete, amelyikről azt gondoltuk a nyáron, hogy kiszáradt, meghalt, kezd életjeleket mutatni. Mint például ez itt. 

Látszik, hogy felül a nagy levelek teljesen el vannak száradva, viszont alul friss leveleket hozott. 

A műhely építésén és a fentebb felsorolt tevékenységek mellett még sort kerítettünk 2 m3 tűzifa leszállítására. Egy ment a húgocskám családjának, egy pedig az apukámnak. Ez utóbbit még fel is fűrészeltük, mert annyira "jól esett". (Szó szerint szakadó esőben kerítettünk rá sort, mert nem volt kedvünk duplán fogdosni a rönköket: egyszer amikor most lepakoljuk, meg még egyszer, amikor fűrészeljük.)

Miután jött egy jó kis eső és a kecskék kicsit meg tudták áztatni a kacsóikat, sort kerítettünk egy körmölésre is. És a megmaradt két kan malacka is átesett az ivartalanításon az állatorvos jóvoltából. 

És ezzel még mindig nem teljes a szeptemberi történet, hiszen a kertet sem hagyhattuk teljesen magára, ott is akadt bőven tennivaló, de ezt majd legközelebb.

Búcsúzóul küldök nektek egy szép szivárványt!

Műhely készülődik II.

Szeptemberben tovább építgettük az istálló épületében helyet kapó majdani asztalosműhelyt. Csak emlékeztetőül: augusztusban itt hagytuk abba. 

Pár óra alatt sikerült az elejét is leszigetelni és kívülről bedeszkázni. Először persze itt is ment bele a fólia, majd utána a gyapot. 

Elkészült a fal alsó fele. A továbbiakhoz állást kellett építenünk, hogy a felső részt elérjük. 

Egyik oldalon már bent van a szigetelés. 

Végül pedig mindenhova felkerült a deszkázat. Bal oldalon egy nyíló ablak lesz majd. A jobb oldalon alul levő nyílásra pedig majd egy ajtócska kerül, aminek az a célja, hogy hosszabb anyag gyalulása esetén ott ki lehessen nyújtani az anyagot. Ezért van vele szembe egy pontosan ugyanilyen nyílás, hogy a másik oldalon meg az istállóba lehessen áttolni. 

Felkerült a falra  a simító vakolat is. 

Itt épp simogatja a mester. Most már jöhet a festés. 

Mivel nem jött ki egész deszkára a fal borítása ezért körben mindenhol maradt kisebb-nagyobb rés. Családunk asztalosa ezeket is megszüntette

Íme a jelenlegi állapot. 

A műhely két oldalán levő 3-3 nyílás sorsa végül úgy alakulat, hogy ebből 5 db fixen üveges lesz. Az egyik oldalon középen lesz egyetlen nyíló ablak. Viszont, hogy ne ilyen hatalmas üvegtáblákat kelljen beépíteni ezért osztókat gyártottunk, amik ugyan még nincsenek a helyükön, de szükség volt rájuk, hogy méretet tudjunk venni az üvegtáblákhoz. Amiket már meg is rendeltünk a közeli városban. 

Októberben tehát avval tudjuk folytatni, hogy az üvegeket beépítjük. Majd jöhet az ablakok, ajtók gyártása. Sajnos a korábbi építkezésekből megmaradt gerendákat még nem sikerült felfűrészeltetni, ez is október hónap feladata lesz, hiszen szükségünk lesz az anyagra a további munkálatokhoz. 

Egyelőre tehát itt tartunk a műhely projekttel, de persze nem csak ez történt szeptemberben, de az már egy másik történet lesz, amivel hamarosan jelentkezem.