Kicsit hosszúra sikeredett a szünet a legutóbbi beszámolóm óta, de beleálltunk egy igen nagy, több napig tartó munkába, melynek eredményeként esténként alig bírtuk hazavonszolni megfáradt testünket, így a blogírásra sem energia, sem idő nem maradt. Ezért most következik a legutóbbi bejegyzéskor ígért beszámoló.
A kecskebanda április eleje óta naponta többször is kimenőt kap és távfelügyelettel (időnként kinézünk, hogy merre járnak) legelészhetnek a villanypásztoron kívül. Eddig nagyon jól viselkedtek, a kerti konyhának még a közelébe sem merészkedtek (jelenleg a palánták már ott tartózkodnak, ezért nem szeretném, ha felfedeznék a növénykéimet).
Előtérben Majácska, akitől idén még nem várunk szaporulatot.
Tündér és Lulu között Bendegúz néz a kamerába, aki az utóbbi időben kicsit megnyurgult, de még mindig nőhetne egy kicsikét.
Na, de térjünk rá a legutóbb beharangozott lényegre. Nagycsütörtök délelőttjén kenyérsütést és blogírást megszakítva kimentem hogy, kiengedjem a kecskéket legelészni. Rögtön gyanús lett, hogy az egyik anya nem volt a többiekkel. Mindjárt tudtam, hogy akkor szülünk.
Bementem az ólba, ahol az anya az oldalára feküdve nyöszörgött, ebből tudtam, hogy megkezdődött az ellés. Nálunk eddig mindig simán mentek a dolgok, úgyhogy nem is akartam zavarogni. Megsimogattam és kértem, hogy legyen ügyes, majd elmentem locsolni. Nagyjából 20 perc múlva tértem vissza, amikor ez a látvány fogadott.
Az egyik baba már szépen le volt tisztogatva, a másik tiszta magzatmázasan ki volt nyúlva, mint egy kis béka és hangosan reklamált az anyukájánál, hogy őt is meg kéne mosdatni. A mama eközben nemtörődöm nyugalommal szemlélte második csemetéjét.
Itt azért beavatkoztam és odatettem a gidát a mamája elé, aki ekkor azonnal hozzá is látott a tisztogatáshoz.
Addig maradtam kint velük, míg végül mindkét kicsi lábra állt és kis segítséggel bár, de megtalálták a cuclikat és elkezdtek szopizni. Nagyon fontos, hogy minél előbb elkezdjenek enni, mert ilyenkor a tejben nagyon hasznos védőanyagok vannak.
A többi állatot azért kicsuktam a karámból, hogy a kismama nyugton tudjon lenni a picikkel. Délutánra már áthozta őket az ól másik oldalára, ahova ilyenkor pont besüt a nap, ott napozott az egész család.
Ahogy látszik az egyik kiköpött anyja, a másik meg egy koromfekete gidácska, mindkettő kislány.
Két nap múlva Nagyszombat hajnalán újabb áldás érkezett a birtokra, amelynek ezúttal mindketten szemtanúi voltunk (a gazda péntek délután ért haza a munkából).
Az úgy volt, hogy az uram most már többedik alkalommal elfelejtette kikapcsolni a telefon ébresztőjét, és szándékom ellenére hajnali fél hatkor megszólalt a vekker. Én ezen annyira felhergeltem magam, hogy ahogy voltam pizsamában neki álltam bedagasztani a húsvéti kalácsot.
Közben észrevettem, hogy Tündér kint ácsorog a porban a vályúk mellett, ezért távcsővel megkukkeroltam és akkor láttam, hogy az ellést megelőző vízhólyag már kitüremkedett a szülőcsatornán.
Gyorsan bedagasztottam a tésztát, közben a gazda távcsővel figyelte az ellést és látta, hogy az első gida már kint is van. Majd magunkra kapkodtuk a ruháinkat és már rohantunk is fényképezőgéppel felszerelkezve, hogy lássuk a folytatást.
Azt ugyanis sejtettük a mama haskörfogatából és a tőgyei méretéből , hogy itt nem egy gida lesz. Ahogy kiértünk pár másodperc múlva ki is csusszant a második gida magzatburokkal teljesen körbevéve, mivel a mama az elsővel volt elfoglalva és a gida elég mozdulatlanul feküdt, attól tartva, hogy megfullad, a gazda végül feltépte a burkot.
Itt már a második babára koncentrál a mama. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a porba pottyantja ki a porontyait ez a mama. A kecskeólban ott volt másik anya a két gidával, a malacól malacokkal volt tele, ő meg egy nagyon diszkrét anya. Végül is puhára érkeztek, csak olyanok voltak, mintha bepanírozták volna őket.
Vártunk egy kicsit, míg nagyjából letisztogatta őket, azután bevittük a kicsiket az ólba, hogy ott folytassa tovább a mosdatást. Itt is megvártuk, míg felálltak és megtalálták a ciciket. Onnantól kezdve nagy baj már nem lehet.
A másik anya a kétnapos gidáival igen tapintatosan a karám egyik sarkába vonult.
Délután a tisztára mosdatott csemeték: a fehér gödölye (azaz kislány) a barna pedig egy bakocska.
Csuda szép kis gidák.
Volt azért egy kis aggodalom a második garnitúránál, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy nagyon megy a hasuk. Azután a szomszéd gazdálkodók megnyugtattak, hogy ez 4-5 napig teljesen normális, tisztulnak a gidák.
Igen ám, de az egyiknek már egy diónyi nagyságú kakagömb volt a farka tövénél és a lábuk is tiszta kaka volt, ami már annyira oda volt száradva, hogy az anya nem tudta letisztogatni. Ekkor fogtam egy vödör meleg vizet meg egy rongyot és neki álltam kecskepopókat mosogatni. Ami nem volt egyszerű mert úgy kellett leáztatni róluk a cuccot. Háromszor kellett cserélnem a vizet, mire szép tiszták lettek.
Mindketten nagyon cukin, hang nélkül tűrték a procedúrát, sőt a kisfiút be is állítottam a vödörbe és nemhogy nem akart kijönni, hanem még bele is tottyant, hogy ülve ázkolódjon. Megnyugtatásul közlöm, hogy semmilyen szagot nem éreztem közben, pedig igen finnyás orrom van és persze gumikesztyű is volt rajtam.
Ennyi tehát a Málnáskertet ért húsvéti áldások története. A kis kecskék azóta is nagyon szépen fejlődnek együtt bandázik a négy gyerek. További képek és beszámoló fog még érkezni. Ráadásul a harmadik anya még mindig magában tartja a babákat. Legalábbis reméljük, hogy a hatalmas has gidákat rejt és nemcsak jól bekajált.
Húsvét vasárnap olyan szép idő volt, hogy mindketten kivonultunk egy könyvvel és közben kieresztettük a kecskéket is legelni.
Málna azonban azt gondolta, a gazdinak inkább vele kellene foglalkoznia, ezért a gazdi ölébe vetette magát.
Persze folyt a kísérletezés, hogy a kutya is ott maradjon, meg a könyvet is lássa.
Azután feladta, mert Málnuskát nem lehet ignorálni.
Április 3-án délelőtt látogató érkezett a birtokra. A villanypásztorral körbekerített gyümölcsösben landolt.
Hosszú percekig sétált fel-alá, talán reggelit keresett.
Azután persze a kutyák felfedezték és az ugatás miatt továbbállt ez a gyönyörű gólya. Azért nagy élmény volt, hogy ilyen közelről tudtuk hosszasan szemlélni.
