Még tavaszabb

Hát elérkezett február hónap utolsó napja és ezúttal a hónap utolsó hetének eseményeiről számolok be, amely az eseménydús napok számát tekintve rövid volt (4), viszont annál intenzívebb. Sikerült két 16 órás munkanapot is gyártanunk a héten.

Az egyik nap nagyjából azzal ment el, hogy az asztalos uram megpróbálta a sok kis apró vasdarabot felszerelni két spalettára, hogy lássuk, hogy egyáltalán hogyan néz ki és működik ez az egész. Ehhez az étkező asztalt használta "gyalupadként".

Miután a táblára felszerelte az odavaló részeket, a tokra is fel kellett szerelni az odavaló dolgokat. Ehhez alapos mérésekre volt szükség, hogy utána be is lehessen csukni a táblákat.

Jön a puding próbája: a felakasztás pillanata.

Így néz ki csukott állapotban.

Így pedig kinyitott állapotban. 

Ehhez a vasalthoz nem szükséges semmilyen kitámasztó vagy rögzítő szerkezet a falban, a vasalat megtartja a táblákat.

Végül úgy döntöttünk, hogy a biztonság kedvéért az összes táblát felvasaljuk és felpróbáljuk a helyére mielőtt festetésre elvinnénk. Megjelöljük, hogy melyik hova való és a visszaérkezéskor csak a táblákra kell felszerelni a pántokat és már mehetnek is a helyükre.

Volt egy ügyintézős, anyagbeszerzős napunk is. Ekkor beszereztük a hiányzó vasakat a spalettákhoz, feltöltöttük a takarmányos és mindenféle üzemanyag készleteket. Mivel itt nekünk előre kell gondolkodni és tervezni és szeretünk egy úttal több mindent elintézni, hogy ne kelljen mindenért külön-külön rohangálni. 

Csütörtökön jött a második maratoni nap egy újabb kettős disznóvágással. Ezúttal szerencsére gyorsan ment a malackák átsegítése a másvilágra. 07.15-kor már megkezdődött a perzselés, pucolás fázisa.

A csapat némiképp változott, Barna barátunkat ezúttal sógorunk, Gábor helyettesitette, a konyhaszolgálat megint anyukámnak jutott és természetesen itt volt a szomszéd birtokról Emese és Laci.

A csapat már annyira profi és összeszokott volt, hogy délre mindkét malac szét volt bontva. Kolbásznak való kicsontozva, zsír felkockázva.

Annyi változás történt a menetrendben, hogy ezúttal hurkát és májast is akartunk készíteni. Viszont a tapasztalatlanságból kifolyólag későn lettek odatéve az abalébe való dolgok főni.  Emiatt a hurka készítés belenyúlt az estébe. 

A csapathoz ekkor csatlakozott Laci anyukája mint "hurka és májas ügyi szakértő". Az ő útmutatásával és segítségével készültek el a töltelékek, majd történt a betöltés és abálás. Továbbá a jó hangulathoz és a menühöz hozzájárult egy kosár sóskiflivel és egy tálca mézes krémessel is.

A hajnal 5-kor indult műszakunk így 21.15-kor ért véget.

Másnapra maradt a kolbász, szalámi betöltése. Amire ezúttal ketten maradtunk. Ahhoz képest, hogy először csináltuk ebben a felállásban és a vadonatúj kolbász töltőt kétszer is szét kellett szedni, mert  nem a megfelelő helyen nyomta ki a tölteléket,  két óra alatt betöltöttük a közel 30 kilónyi tölteléket.

Ebédig elkészültünk vele. Segítőinkkel a szomszéd birtokról morzsapartit tartottunk, majd felkerültek a füstre  a termékek.

Előtérben a májasok, mögöttük rejtőznek a kolbászok és a szalámik.

Végül minden eszköz szépen elmosva várja a szezon utolsó vágását, ami két hét múlva lesz esedékes.

A tavaszi időjárásról csak annyit, hogy a disznóvágás  napján volt időszak, amikor rövidujjúban dolgoztunk és még este 8-kor is +13 fok volt. Másnap még jobban ráerősített a napocska, a csúcs +23 fok volt. Így történt meg, hogy egy februári napon nem kellett befűteni, mert a házban is több mint 22 fok volt. Amire fűtés nélkül februárban eddig még nem volt példa, mióta itt élünk. Ezért a füstöléseket is áttettük éjszakára, bár azóta kissé visszaesett a hőmérséklet.

Közben sógornőmtől, aki amatőr fotós kaptunk egy válogatást a tavaly nyáron készült képekből. Ezek közül jöjjön néhány.

Csodálatos Boróka portré.

Sütike, aki már Mircella néven nyár vége óta a szomszédokat boldogítja. A kis kobold nagyon csintalan, egyszer beszökött a sajtkonyhába és végig rágcsálta az összes szikkadó parenyica sajtot. (De még nem fordították ki a bundájából.)

Sziesztázik a kecske és malacnép.

Anya és éjfekete lánya.

Jöjjön néhány kecske portré. 

Lulu

Tündér

Tündér lánya kérődzés közben.

A kecskék kedvenc csemegéje az akáclevél. Viszont ahhoz némi segítség szükséges, hogy hozzá is jussanak. Itt a nagyfiú szolgálja ki az igényeket.

Emitt mindketten besegítenek.

Holnaptól vár minket 2.400 darab csemete, amiket a tölgyes és akácos pótlása miatt el kell ültetünk. Úgyhogy megyek is, mert erre rá kell pihennem.

Tavasz kontra tél

 

Őrület, hogy rohan az idő, alig kezdődött el ez az év és már a második hónap második felében járunk. Ami azt illeti ebben a hónapban kaptunk hideget és meleget is egyaránt. A hónap eleji  tavaszias időben tovább folytattuk a kidőlt fák összevágását, kihordását az erdőből. 

Ez egyben jó kis kardio és erősítő edzés is volt, mivel két 14-15 méteres égerfa (gyökerestül kifordulva) olyan helyen heverészett, ahova a traktor nem tudott lemenni. Így a méteres fadarabok vékonyabbik felével én sétálgattam 50 métert a kocsiig ilyen lenge öltözékben úgy egy tucatszor és még így is vert a víz. (Ekkor február 4-ét mutatott a naptár.)

A vastagabbja meg az uramnak jutott szintén ilyen ismétlésszámmal.

Mivel a két égerfa nem töltötte meg teljesen a kocsit, hozzácsaptunk még néhány akácot is, amik nagyon sűrűen voltak egymás mellett.

Telekocsi indulhat.

Az égerfákat mindjárt fel is hasogatta a gazda, hogy jobban száradjanak.

A szokásos vadkerítés javítás ebben a hónapban sem maradhatott el. Egy pár közt megint megerősítettünk, ahol vaddisznóék be- illetve kibújkáltak. Az a tapasztalat, hogy ahol bementek (befelé hajlik a drót) azzal nagyjából szemben ki is jöttek (kifelé drót). Lassacskán körbe érünk a kritikus helyek megerősítésével, meg a szögelést is sűrítjük és akkor remélhetőleg nem kell havi rendszerességgel dolgozni a vadak után.

Az első héten minden második nap megrakta az uram a füstöt a januári finomságok alatt.

Szalámi függöny fel: ott sorakoznak a decemberi vágásból a gyönyörűi sonkák is.

A lassan három éve a gardróbban pihengető spaletta táblák ügyében is történt előrelépés. Nevezetesen egy garnitúra vasalatot beszereztünk, hogy mielőtt festetésre leadnák lepróbáljuk, hogyan tudjuk beszerelni. (Nehogy festés után derüljön ki, hogy valamit alakítani kellene rajtuk.)

A doboz tartalma egy kétszárnyú ablakhoz való alkatrészeket tartalmazza.

Ehhez hozzájön még pár zacskónyi különböző csavar és kisebb alkatrész, valamint a zárórúd. 

A fenti képen látható kis egységcsomag alig kóstált többet mint 40.000 Ft. Ja és ez a kedvezményes ár, mert 70 ezerről indultunk.  És nekünk van 9 db két szárnyú és két darab egy szárnyú ablakunk. Ki lehet számolni, csak a vasalatok több, mint 400.000 Ft-ba kerülnének. 

Plusz ehhez jön még a festetés költsége, amit gyári  minőségében szeretnénk, amit nyilván itthoni körülmények között nem tudunk megoldani. Mivel sejtettük, hogy ott is mélyen zsebbe kell nyúlni, ezért eleve csak 6 ablakra kértem árajánlatot. (A többit vagy később vagy egyáltalán nem spalettázzuk.) Onnan is kaptunk egy laza 260+fa árajánlatot. 

Ha a két tételt összeadjuk már majdnem annyiba kerül egy garnitúra spaletta, mint maga az ablak a három rétegű hőszigetelt üvegével. Na  ezért kellett három évig ott pihennie az elkészült tábláknak, hogy ezt a kisebb vagyont kigazdálkodjuk.

De most már a nyári kánikula beköszönte előtt a nyugati és az északi oldalon lévő ablakokra talán felkerülnek azok a spaletták. 

A gazda közben két héten keresztül megint csinált egy-két kanyart Európában, addig én tartottam itthon a frontot, ami nem volt egyszerű. Az első héten első felében lezúdult annyi csapadék, hogy bokáig süppedtem a sárban. Majd a második felében beköszöntött az igazi cudarság. Reggel -10-12 fokig süllyedt a hőmérséklet. 

Szerencsére az állatkáim jól abszolválták a rendkívüli időjárást. Az alábbi képek a fagyos időszakban készültek.

A két fiú két lábra állva szokott fogadni reggelente, annyira várják már a reggelit.

A kecskenépek kapnak egy kis abrakot a kinti karámban, amíg ...

... Kancsika a belső részben nyugodtan elfogyasztja a reggelijét. (Este nyilván ugyanezt a koreográfiát ismételjük.)

A malacnép is nagyon várja már a frissen forrázott, meleg kásáját. Türelmetlenségükből kifolyólag gyakran a fogukkal rángatják a kerítést, hogy siessek már, mert ők már ennének.

A három maradék hízónak is hasonló menü jut, azért is homályos egy kicsit a kép, mert  gőzölgött a dara, amikor kiöntöttem nekik.

Miután kiosztottam a malacok ennivalóját, a kecskék megkapják a szénaadagjukat. Ahogy a képen is látszik ennek a három fős csapatnak kénytelen vagyok három különböző helyre is tenni, hogy mindenki hozzáférjen. 

Amíg csak egy helyen van, a bak elveri onnan a lányokat, ha már két helyen van, akkor a fekete (Lili királynő) elveri a barnát (Tündér). Így marad ez a megoldás. Természetesen az új helyükön olyan szénarács lesz, hogy mindenki odaférjen. 

Egyik cukika a sarokban áll. (Fotó: Barna barátunk)

A másik cukika pedig két lábon a szénarács elött (Fotó: Barna barátunk)

Az etetés után jöhet az itatás. Ezeken a zimankós reggeleken először is fel kellett törni a kb. 3 centis jeget minden edényen. Ehhez meg van a megfelelő célszerszámom egy kis balta. A jég nagy részét el is távolítom, ahogy a képen is látszik. 

De ez még nem elég, hogy ne fagyjon olyan gyorsan vissza és ne is legyen annyira jéghideg (legalább az elején) a házból hordtam ki nekik forró vizet, azzal töltöttem fel az itatókat.

Szerencsére ez az időjárás nem tartott sokáig, tegnap már +2 fokra ébredtem a -10 helyett, ami napközben tovább melegedett és még a napocska is kisütött a reggeli ködös idő után. Most meg éppen +16 fokot mutat a hőmérő, tehát ismét visszatért a tavasz.

Februárban a januári hónaphoz  hasonlóan töltöttem az időt amíg a gazda távol volt. Az állatok ellátása mellett forgattam a húsokat a sózóban, amik újításként két napja egy speciális páclébe kerültek (szomszéd birtokos kooperáció).

Főzögettem, sütögettem. 

A két hét két szép alkotása: fonott kalács és egy kis fehér cipó.

A végére még két  művészi fotó Barnától. 

A képek címe lehetne akár "Variációk felhőkre".

Közben a gazda újból itthon és mivel márciusban kivesz egy kis szabit, jó sokáig marad is. Hiszen milliónyi tervünk van, aminek most szeretnénk egy kis lendületet adni. Maradjatok velünk a továbbiakban is, mindenképpen szakítok időt, hogy folyamatosan beszámoljak az eseményekről.  

Januári lazsálás

 

A január köztudottan nem a legaktívabb hónap egy gazdaság életében, így Málnáskertben sem. Azért természetesen nem ültünk és lógattuk a lábunkat egész hónapban, de látványos dolgokról nem tudok beszámolni.

Az év első napjait mindjárt a vadkerítés és az utcafronti kerítés javításával kezdtük. Az utcai két közön egy szabályos lyukat csináltak a vadak, ezt most felszámoltuk új dróttal,  sőt ilyen kereszt rudakkal is megerősítettük. 

Azóta már több mint egy hónap eltelt és egyelőre tart a kerítés és újabb nyílást sem nyitottak.

Mivel az istálló szénatároló részlegéből kifogytak a kisbálák, végre akadt annyi szabadt hely, hogy az istálló építésekor megrendelt faanyag megmaradt részét (több mint 3,5 m3) végre tető alá vigyük. 

Persze a több, mint két év szabad levegő és a sok csapadék nem tett nekik jót, néhány gerenda véget elveszítettünk, de az anyag 98 %-a tökéletesen használható.

Végre tető alatt.

Megkezdtük a következő évi tűzifa gyűjtögetését, ugyanis minden évben akad néhány fa, amelyik megadja magát az időjárás elemeinek. Néhányat sikerült összefűrészelni és már felhasogatva várja a szárító napocskát.

Közben másnaponként megraktuk a füstöt a decemberi vágás szalámijai és kolbászai alatt és persze a húsokat is szorgalmasan forgattuk a sózóban, ahogy kell. Azóta természetesen már a padláson szikkadoznak.

Mivel nekünk kicsi malackáink vannak, a szalonnák sem olyan őrült vastagok, ezért három hét sóban ázás után még ezeket is megfüstöltük januárban.

Amíg az uram távol volt januárban és az utakat rótta valahol Európában én vettem át a stafétát a forgatásban és a füstölésben. Ezen kívül elláttam az állatokat és január közepén betakarítottam a sárgarépát.

Nem csalás, nem ámítás sárgarépa a hó alól.

Mondogatták, hogy nagyon jön a hideg, a hó meg közben elolvadt róluk, így már nem mertem tovább bent hagyni. Lett végül egy ládányi nagyon szép, egészséges répácska.

A fentmaradó időmben sütögettem mindenféle finomat: kenyeret, kalácsot, hájas sütit (ebben már igazi profi lettem) és persze gyártottam a tartalmakat a blogra.

Végül január végén, pontosan egy hónappal a decemberi után lezavartunk még egy kettős disznóvágást ugyanazzal a felállással. Tehát a szomszéd birtok gazdái, Emese és Laci, valamint barátunk Barna segítségével. Annyi változás volt, hogy a konyhaszolgálatot ezúttal az apukám látta el, aki legalább olyan jól főz, mint az anyukám.

Így részben változott a menü is, mert bár a hagymás vér és a húsleves ezúttal sem maradt el. Most sült húsok és máj helyett apukám specialitása, egy isteni finom töltött káposzta készült részben az én közreműködésemmel. Ezúttal végre leírtam a receptet is és az elkészítési folyamatot is láttam nagyjából.

A végeredmény annyira jól sikerült, hogy Emese azóta már a receptet is elkérte. 

A disznóvágásról tőszavakban annyit, hogy a legrémesebb és a legjobb volt egyben. 

LEGRÉMESEBB (érzékenyebb lélekűek gyorsan görgessenek át a LEGJOBB fejezetig):

A legrémesebb rész az volt, hogy az egyik malacka sehogyan sem akarta itthagyni ezt a szép földi világot. Ezúttal bevetettünk egy kábító fejbelövő készüléket, hogy ne szenvedjenek annyit. Az elsőnél ment minden mint a karikacsapás. Lövés, szúrás, kész. 

A másodikat háromszor lőttek meg, el lett vágva a torka, vér kifolyatva és még mindig élt. Annyira, hogy még a saját lábán kijött az elkerített karámból és ment vagy 30 métert. Ott még egy párszor fejbe kellett csapni, mire végül kilehelte a lelkét. Azóta csak zombi malacként emlegetjük.

LEGJOBB

A két tiszteletbeli hentesünk Gábor és Emese már annyira jól összedolgoznak, és a malacok pucolása is pikk-pakk ment a tisztító brigádnak. Így délután 14,30-ra szét volt bontva a két disznó és 16,30-ra már a zsír is kisütve, kolbásztöltelék bekeverve. 

Szokás szerint másnap töltöttük be az ezúttal is nagyjából 30 kilónyi tölteléket. A sózóban most is ott pihenget 4 szép sonka és pár tábla szalonna.

Mivel a feldolgozás ilyen gyorsan ment még arra is volt idő, hogy a két nappal korábban beszerzett gyalugépet (400 kg) a fiúk levontassák az utánfutóról. Igaz, hogy műhely még messze nincs kész, de jött ez az alkalmi vétel és nem akartuk kihagyni. 

Így hát pikk-pakk eltelt a január, ami ha nem is volt túl eseménydús, de azért nem is unatkoztunk.

Mennyi az annyi

 

Öt éve, kilenc hónapja és 27 napja azért vágtunk bele ebbe az egész kalandba, mármint Málnáskert kiépítésébe, hogy egy önellátó gazdaságot építsünk magunknak. Önellátás alatt nem a totális önellátást értjük manapság, hiszen nyilvánvaló, hogy azért az őskőkorba nem akartunk visszalépni, hogy a szerszámoktól kezdve a ruházatig mindent magunk készítsünk el. A célunk, hogy minél több élelmiszert magunk tudjunk előállítani (vegyszerektől mentesen) és energetikailag is függetlenek legyünk. Például, hogy ne egy több ezer kilométerről tekergő csőhálózattól függjön az, hogy meleg van-e a házban vagy sem.

Az energetikai függetlenséget sikerült mindjárt a legelején kialakítanunk, hiszen az első feladatok között szerepelt egy 4 kW-os házi erőmű kiépíttetése. A napokban botlottunk bele az interneten nagy vitát kavaró videóba, ahol egy házaspár azt ecsetelte, hogy nekik mennyire nem jött be ez a napelem dolog és bár továbbra is támogatják, azt javasolják, hogy, aki most készül a beruházásra, az 30-40 %-kal tervezze fölül a rendszert a tényleges fogyasztásához képest.

A probléma csak az, hogy az ő teljesen elcseszett rendszerükből általánosítottak (rossz tájolás, dőlés szög, árnyék). Így az  a rendszer a névleges teljesítményének csak a 70 %-át termelte meg évente, ezért javasolták a fölül tervezést. Mi most már öt év tapasztalata alapján beszélhetünk. Ezek szerint a mi rendszerünk a névleges teljesítményhez képest 117-130 %-kot termel, mivel a napsütéses órák száma évről évre változik, hol több, hol kevesebb, de mindenesetre többet hoz, mint az ígért mennyiség.

Az is igaz, hogy speciális helyzetünkből adódóan (a ház 400 méterre található a villanyórától) a napelem rendszerünk a földre, tehát nem a háztetőre van telepítve, így ideális a tájolása, dőlés szöge és semmi sem vet rá árnyékot.

Nyilván  a rendszer kiépítése kezdetekkor egy jelentős összegű beruházást igényelt, ami a jelenlegi állás alapján 10-11 év alatt térül meg. Magyarán ennyi évre előre kifizettük az áramszámlát, amit mi a beruházás részének tekintettünk. De utána még 15 évig 100 %-ot teljesít a rendszer, utána kezd el csökkeni a teljesítménye. Viszont egy a lényeg, hogy nincs havonta sárga csekk az áramszolgáltatótól.  

A ház fűtéséhez szükséges energiát saját erdőből oldjuk meg. Van nagyjából 6 hektár akác, éger és tölgy  erdő különböző arányban (bár az utóbbi nem a mi életünkben fog hasznosulni). Plusz haszon, hogy így többször is fűt a fa : ))) Amikor vágod, amikor hasogatod, amikor behordod és végül a kályhában. Évente kb. 5-6 m3 fával fűtjük ki a 100 m2-es házat. Igaz, hogy a hálóban 17-18 fok van (de nekünk így a jó), a közösségi terekben pedig 22-23 fok. Viszont az is igaz, hogy ez a tűzifa mennyiség biztosítja a fűtési szezonban az energiát a sütéshez, főzéshez is.

A vízellátás saját kútról megy, tehát vízszámla sem érkezik havonta. Így ráadásul klór és minden féle vegyszer mentes vizet használhatunk a magunk és állataink szükségleteire. 

Mivel én szeretem tudni, hogy mire költjük a pénzünket, már évek óta vezetem a kis Excel táblázataimat, amelyben könnyen és áttekinthetően láthatóak havi bontásban a különféle kiadásaink. Így most két évre visszamenőleg megnéztem, hogyan alakultak az éves kötelező befizetéseink. Azért így néztem, mert több tétel negyed- vagy félévente esedékes. Az így kapott összeget osztottam 12-vel és az eredmény:

2019 évben 22.350 Ft/hó,

2020 évben 20.600 Ft/hó 

összeget kellett mindenképpen kigazdálkodnunk havonta. Azt hiszem, hogy ezt kevesen mondhatják el magukról.

Ha csak az utolsó évet nézzük, a 20.600 Ft több mint 1/4-e (5.600 Ft) az autóra jutó biztosítás és adó, a majdnem másik negyed (4.600 Ft) az internet, 30 %-a  (6.300 Ft) pedig a telefon költség kettőnknek (feltöltős kártyáink vannak), a maradék 20 %-on osztoznak a különböző biztosítások, szemétdíj, üzemanyag a láncfűrészbe a tűzifa összevágásához.

Az önellátás másik részét, azaz az élelmet illetően, akik követik a blogot tudják, hogy jelenleg még csak kecskék és disznók vannak. Tehát ezen húsfajtákból, füstöltáruból, zsírból egész évben, tejből, sajtból egyelőre részlegesen vagyunk önellátóak. Bár, ha végre elkészül az istálló, akkor jobban tudjuk szabályozni a vemhességeket és eltolva az elléseket akár egész évben lehet friss tejünk, sajtunk. 

A konyhakert is nagyon sok élelemmel lát el minket, bár korántsem olyan széles spektrumban, ahogy szeretnénk. De jobb tervezéssel, üvegházzal, fóliasátorral itt is meg tudnánk nyújtani a termékeny időszakot. Például most januárban szedtem ki a másodvetésű sárgarépát a kertből. Igaz, hogy még a nagy fagyok előtt. A cél a kertészkedésben az, hogy egész évben legyen valami zöld, amit a kert biztosít.

Ezenkívül a birtok ellát még minket gombával, bodzával, galagonyával, csipkebogyóval és egyéb gyógynövényekkel. Ezek szintén hozzájárulnak egészséges és változatos táplálkozásunkhoz.

Összességében azt mondhatom, hogy éhen nem halnánk akkor sem, ha egy forintot nem költenénk élelmiszerre. Igaz, hogy akkor keményen "ketogén" diétán lennénk, mivel gabonafélét nem termesztünk. Akkor húst ennénk, meg tejet és idény szerint zöldséget, savanyúságot. Bár azt olvastam valahol, hogy ínséges időkben a galagonyát porrá őrölve, lisztpótlónak használták, tehát még tésztaféléket is tudnánk enni.

Mivel megtehetjük, természetesen költünk különféle élelmiszerekre, viszont továbbra is az a cél, hogy, amit lehet - tehát még több zöldséget, gyümölcsöt (amiből most semmi sincs), még több húsfajtát - magunk állítsunk elő. 

Az sem mindegy, hogy az általunk előállított élelmiszerek vegyszermentesek, az állatok féreghajón kívül más gyógyszert csak szükség esetén (nagyon ritkán) kapnak. Így a boltokban kapható élelmiszerek árával össze sem hasonlítható, hogy mennyit spórolunk azzal, hogy a magunk termesztette élelmet fogyasztjuk.

Így öt év után elmondhatjuk, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek. Sem a bankoknak (nincs semmiféle hitelünk), sem a nagy ellátó rendszereknek (víz, gáz, áram), sem másnak (munkáltató, infláció stb.). Ezért tehetjük meg, hogy ketten élünk egy 50 %-os munkaviszonyból (igaz, hogy kamionos állás), amiből még jut fejlesztésekre is.

A fentebb említett havi kötelezettségek is tovább csökkenthetők, ha az ember nem használ autót, telefont. A válságosabb időszakok  a felhalmozott tartalékainkkal könnyen átvészelhetőek azzal a biztos tudattal, hogy nincs mitől félni. Minket hidegen hagy a gáz, villany árának emelése, a pandémia miatt kialakult helyzet, az élelmiszer áremelés, munkahely esetleges elvesztése stb. 

Végső soron tehát az eredetileg kitűzött cél egy része már megvalósult. Dolgozunk rajta, hogy az önellátást még magasabb szintre fejlesszük. Fél évtized távlatából elmondhatjuk azt is, hogy jó ötletnek bizonyult az önellátó gazdaság felépítése, hiszen a saját terveink alapján, nagyjából a magunk kétszer két kezével építgetjük, szépítgetjük Málnáskertet. Az alkotás, teremtés öröme valamint, hogy itt élhetünk a természetben az állatainkkal körülvéve hihetetlenül elégedetté tesz bennünket. Ott élünk és azt csináljuk, amit szeretünk. Nincs főnök, aki beleszóljon a dolgokba. Szóval végtelenül boldogok és elégedettek vagyunk az életünkkel. Azt hiszem ennél jobb végszó nem is kell.