Alakulóban az istálló

 

Istálló ügyben legutóbb ott tartottunk, hogy elkészült a harmadik hombár is. Innen tudtuk folytatni a munkát és egész szépen haladtunk áprilisban istálló fronton.

Felkerültek a lábak a legújabb gabona tárolóra.

Majd az emberem mondta, hogy akkor ragadjuk meg és vigyük a helyére. Majdnem nevetőgörcsöt kaptam, mert olyan dögnehéz, hogy forgatni sem volt egyszerű. Így végül a "gurítás" mellett döntöttünk. Itt végül bejött az a sorkatonaság idejében keringő mondás, hogy "ami gömbölyű, azt cipeljük, a szögleteset pedig gurítjuk".

Bekerült a helyére az első tároló. Jöhetett bele a termény.

A javát az emberem kimerte vödörrel, azután én ugrottam bele, hogy a maradékot felmerjem, felsöpörjem. 

Utána jöhetett a második hombár. Ez is megkapta a lábakat. Ezt is begörgettük a helyére. Ebbe is átmertük a maradék takarmányt a másik hombárból. 

Közben persze felbukkant Pepe is, mert tudja, hogy itt mindig számíthat egy kis extra kajára. 

Majd a harmadik hombár is megkapta a lábait és ez is bekerült a helyére. Azóta ebbe is került két mázsa takarmány kukorica képében. Úgyhogy az aratásig bőségesen van gabona az állatoknak. 

Közben kedves szomszéd nénink közreműködésével beiktattunk egy szemétszállítási napot. Azért volt szükség rá, mivel mi "szemét közösségben" vagyunk, azaz az ő szemetes kukáikat használjuk mi is és fizetjük az éves szemétdíj felét. Mivel azonban az ő nevükön van a számla, a lakossági hulladékudvarba való szemét elszállításakor elkísér minket, ha szükség lenne a számla bemutatására.

Így végre megszabadultunk a műhelyben össze gyűjtött, valamint a farakás mögött felhalmozott szeméttől és mindjárt jobb az ember közérzete, ha ezeket nem kell nap mint nap látnia.

A hombárok helyére görgetése után már be tudtuk deszkázni a terménytároló oldalát, majd tovább folytattuk a boxok kialakítását. Ehhez több áthidaló elemet is be kellett rögzíteni a gerendák közé, hogy a boxok oszlopait legyen mihez csavarozni. 

Pepe az elmaradhatatlan társaság ezúttal is megjelent az istállóban. Valami különleges érzéke van ahhoz, hogy tudja, mikor vagyunk itt. 

Az érdeklődés természetesen annak szól, hogy van-e nálam esetleg egy kis rágcsálnivaló.

Közben a mester természetesen folyamatosan dolgozott, míg én dokumentáltam és az egyik tartó oszlopot fel is fúrta a falra. Ez az egyszerűbb történet.

Helyükre kerültek az oszlopok, jöhet a deszázás.

Ez ment a legyorsabban. Ez lesz majd az állatok karantén boxa: beteg, ellés előtt álló, frissen ellett kecskék elkülönítésére.

Vele szemben a másik oldalon lesz a csibe nevelde. Ide kerülnek majd a napos csibék. Itt ugyanis tudunk majd infralámpázni  nekik. Itt még hiányzik két oldal, és persze majd csibehálóval is körbe kell venni és felülről is letakarni a boxot a maximális biztonság védelmében. 

Mielőtt tovább folytatnánk a többi box kialakítását megcsináljuk az összes egyszerűbb szerkezetű ajtót, ami a boxokra kerül. Ehhez először leszabtuk az anyagok hosszát a 10x10-es gerendákból, mivel ilyen anyagunk van erre a célra. Ez persze vastag, ezért el kell felezgetni mindegyiket. 

Mivel egyelőre nem sikerült használt körűrészt vennünk az asztalos műhelybe, amivel rendesen lehet dolgozni, ezért a kis kézi körfűrésszel tudtuk elfelezgetni a gerendákat, ami persze sokkal lassabb és nem olyan szép a vágás, de hát azzal dolgozunk, ami van.

Az anyagokat még sikerült meggyalulnunk. Itt éppen az egyengetés folyik, amikor két oldalt meggyalulva kialakít egy derékszöget.

Itt pedig már vastagolunk, amikor is a megfelelő anyagvastagságot alakítjuk ki. 

Az így előkészített anyag hosszát már csak méretre kell vágni és lehet összecsavarozni, deszkázni, pántolni és kész is az ajtó. Összesen 7 db ajtót készítettünk így elő. Az istálló építését  májusban folytatjuk tovább.

Búcsúzóul néhány igen amatőr természetfotó jön, ugyanis a héten több látogató is akadt a ház körül, akiket sikerült is lencsevégre kapni. 

Most már több éve visszatérő látogató egy búbos banka (más néven fostos bugybóka) pár. A pár egyik tagját sikerült megfigyelni, amint a ház körül sétálgatott peckesen miközben táplálékot keresett. Mi meg rohantunk ablaktól ablakig, hogy minél tovább nézhessük. A képek is ablakon keresztül készültek.

A hosszú csőrével a különböző rovarok járataiba nyúlkált bele eleség után kutatva. Csudaszép madár, bár sajnos most nem nyitotta ki a bóbitáját. Úgy még szebb.

Azután egy este már alkonyi fényben egyszer csak feltűnt három látogató a legelőn.

Sajnos a fényviszonyok és a professzionális fényképész technika hiányában csak ilyen, kissé homályos felvételek sikerültek. Ha nem tévedünk, akkor ez három gímszarvas bika, akik már növesztik az új agancsukat. Itt már közvetlenül a pipi birodalom mögött jártak. A félig-meddig visszabontott villanypásztor még bele is lóg a képbe. Nagyjából 20 méterre lehettek a háztól.

Észre is vettek minket, de nem nagyon zavartatták magukat. A tornácon ülve hosszasan nézegethettük őket. 

Legközelebb már májusban jelentkezem, mert áprilisban azért még történt egy s más. Mindenkinek nagyon kellemes hosszú hétvégét kívánok. Tartsatok legközelebb is velem. 

Tavaszi nagytakarítás

 

Húsvét után ismét neki álltunk a birtok szépítésének-építésének. Elsőként a kerítések javításának estünk neki. A nyolc darab oszlop lerakása és a drót visszarögzítése meg is volt egy fél nap alatt. A staflik kivágása és rögzítése szintén igényelt egy fél napot. Viszont így már megint folytonos a kerítésünk.

Az egyik javított kerítés részlet. Most majd biztosan keresnek új átjárót a vadak, úgyhogy kíváncsi vagyok meddig áll fent a kerítés épsége.

Miután ezt a programpontot kipipálhattuk, jöhetett a szokásos éves takarítás az állatbirodalomban.  Nyilvánvalóan inkább férfi munka a 20-30 cm vastagságban összegyűlt alom kivillázása, így én csak a laza felső réteg elhordásában tudtam segédkezni, illetve a malacólak kitakarításában, mivel ott csak lazán volt az alom. a többi a gazdára maradt. 

A  karámbelső kitakarítása után jöhetett a kecskeól. Csak szemléltetésként a villa a már kitakarított részen a talajra van állítva. Ebből látszik, hogy nem csekély alom gyűlt össze egy év alatt. Arra persze mindig figyelünk, hogy a jószágok száraz almon feküdjenek.

Munka közben akadt egy kis társasága az uramnak. A kis kíváncsiak jöttek körülnézni, meg nem értették, mi ez a nagy felfordulás, ugyanis a kedvenc pihenőhelyük az ól végében a szénarács alatt van, ahova mindig hullik friss széna, amibe be tudják fúrni magukat.  Ma reggel is ott találtam az egész csapatot egy kupacban, mellettük Pepével, aki ezúttal kegyeskedett megengedni, hogy kicsit simogassam a hasikóját.

Az ól, belső és külső karám kész. Nem volt szerencsénk, mert második nap már elkezdett esni az eső és onnantól számítva egy hétig minden nap esett nálunk. 

Természetesen Kancsika karámja és ólja sem maradt ki a sorból.

Végül már esőfelszerelést kellett húzni annyira esett, de már nem akarta félbe hagyni. Másfél nap alatt kilencszer pakolta fel és le a traktor pótkocsiját, úgyhogy a kertre való trágyából nem lesz hiány.

Még a száraz időben sikerült az alábbi képeket készítenem. A főkoca, akit mi csak "Maminak" hívunk elheveredett a kis malacól mellett, az unokák meg megrohanták.

Az a két szemfüles még a hátára is felmászott és ott vackolódott el, ugyanis a pihe-puha ágyacskájuk takarítás áldozata lett.

A bal oldali szerintem konkrétan be is aludt a nagyi hátán.

Az összes kecske Bendegúzzal együtt (akit ki kellett emelni Kancsika mellől, mert folyamatosan harcoltak egymással) a frissen takarított ólba szorult a folyamatos esőzések miatt. De hát sok jó kecske kis helyen is elfér.

Amíg a gazda az ólaknál túrázott, én bevetettem magam a konyhakertbe. Idén sajnos elég későn, csak húsvét után tudtam elkezdeni a veteményezést. Március első, sőt még a második felében is nálunk még kemény fagyok voltak, így a hónap végén, amikor a gazda kamionozott akartam elkezdeni, akkor meg olyan lett az időjárás, hogy vagy esett, vagy fújt a szél, de nem gyengén. Mivel nem vagyok a magam ellensége, meg volt már rá precedens, hogy a szomszéd, tősgyökeres falusi néni május 1-én vetette el az első magokat, mégis szép termése lett a nyárra, úgy gondoltam, talán mi sem maradunk le semmiről.

Azért közben a sóska tette a dolgát, így akár már a héten lehetne belőle szedni.

Első neki futásra sikerült a répát, fehérrépát, jó sok dughagymát, burgonya és borsó egy részét elvetni, azután beköszöntött az esős évszak és egy hétig megint nem lehetett kimenni. Csak tegnap sikerült folytatni a kertet. Ezúttal sikerült a krumplit, borsót is elvetni.

A legelőnk viszont talán még sosem volt ilyen gyönyörű. Húsvét előtt végül ideért a boronás ember és meg lett boronálva. Biztosan ez is számít, meg az hogy most már idestova 6-7 éve folyamatosan kaszálva van. Ezen a területen korábban hatalmas kiterjedésű csalános terület volt, ami mára teljesen eltűnt. Megjelentek viszont különféle virágok.

Például ez a kis lila, amilyet korábban sosem láttunk. 

Szintén érdekesség, hogy megjelent a pitypang is, tömegesen. Eddig egy-két szál ha akadt az egész 6 hektáron. Pont most tudtam meg, hogy minden része ehető, úgyhogy hamarosan ki is próbálom. 

Az esőnek persze mi mindig örülünk, még ha keresztül húzza is a terveinket, mert a legelőnek és a csemetéknek minden csepp számít. Mondhatom, hogy a jószágok is degeszre tömik a hasukat minden nap, az ezerféle növénnyel, amit a legelőn és az erdőben találnak. 

A fenti munkálatokon túl az istállónál is nagy előrelépések történtek azóta, de erről majd a következő bejegyzésben számolok be. 

És még egy kis biomunka meg némi egyéb

 

Márciusban ismét foglalkozhattunk kedvenc "hobbinkkal" a csemeteültetéssel, ami immáron hat éve visszatérő tevékenységünk ilyenkor tavasszal (meg időnként ősszel vagy még esetleg télen is). Decemberben sikerült már végezni egy adaggal, de úgy ítéltük meg, hogy még túl hiányos a terület, ezért berendeltünk még pár száz darabot. Ezt a mennyiséget hagyományos technikával 2-3 óra alatt kacagva el lehet ültetni, mi azonban a tölgycsemetéket a már korábban ismertetett módon dréncsővel raktuk el, hogy később szükség esetén locsolni lehessen őket.

Így egy kellemes tavaszi napon ismét neki vágtunk. Szerencsére ezúttal "csak" 150 db tölgy és 200 db akác várt ránk. 

Ezúttal a későbbi ápolást megkönnyítendő az akáccsemeték helyét is kitányéroztuk. Én végeztem a felderítő munkát, azaz árgus szemekkel kutattam a már meglévő csemeték után és mutattam, hova kerülhet a pótlás, oda pedig készült egy tányér.

Ilyen egy tányér közepén a csemetével majdnem két héttel az ültetés után. Szerintem a vadak már felfedezték a friss csemetéket, mert rágásnyomokat  találtam rajtuk. 

Most fogok rendelni egy vadriasztó szert, azzal is muszáj lesz lepermeteznünk legalább az akáccsemetéket. Igaz, hogy aranyárban adják, de ha már ennyi munkát és energiát belefektettünk, jó lenne, ha nem a vadak csemegéznének belőlük. 

A munka ezen részével viszonylag hamar végeztünk, majd folytattuk volna utunkat a tölgyes dombra, amikor is történt egy kis malőr. A gazda kicsit elszámította magát, nem tartott elég távolságot a kerítéstől és a rézsűs dombon a traktor lecsúszott. Utána hiába próbált korrigálni, csak egyre rosszabb lett és végül a pótkocsi beszorult a kerítés oszlophoz.

Nem volt mit tenni le kellett akasztani a pótkocsit. Ehhez persze nem volt kéznél szerszám, úgyhogy Eszterke elgaloppozott az istállóhoz (mert ugye nekem jó a lábam) és hozott egy kalapácsot, amivel a pótkocsit rögzítő stiftet ki lehetett ütni, mert úgy megszorult, hogy kézzel nem lehetett kihúzni.

Ekkor próbáltuk a traktor hidraulikájával megemelni és elfordítani a pótkocsit, de sajnos nem sikerült. Gazda újabb ötlete, hogy akkor kell egy spanifer és annak segítségével hátrébb húzza a pótkocsit. Ekkor Eszterke ismét felkerekedett, ezúttal egészen a házig kellett mennem, hogy hozzam a szükséges felszerelést. 

Folytatódik a mentési kísérlet.

Ami végül eredményre vezetett. Ezek után már "csak" vissza kellett akasztani a pótkocsit és folytathattuk is a munkát. 

A tölgycsemetéknek a mindössze 150 db lyukat már egy héttel korábban kifurkáltuk. Ezúttal is segítséget kaptunk a szomszédból. Laci a motoros lyukfúróval pillanatok alatt kifurkálta a szükséges mennyiséget, még neki kellett ránk várnia. Mert a csemete pontos helyének meghatározása és a tányér elkészítése időigényesebb volt.

Ezúttal tehát csak a csemetéket és a dréncsődarabokat kellett elhelyezni a lyukakban és már lehetett is temetni a gödröket.

Indulok is a feladatnak egy adag csővel és csemetével.

A munkamegosztás ezúttal úgy nézett ki, hogy én terítettem a csemetéket és ...

... a csöveket, 

a gazda meg temette a gödröket.

Majd jól be is taposta a talajt, nehogy levegős maradjon a gyökereknél.

Megint sikerült egy olyan napot lenyomnunk, amikor annyira elfáradtunk, hogy alig tudtuk magunkat visszavonszolni a házig. Viszont az időzítés jó volt, mert két nap múlva kiadós eső érkezett, ami az azóta eltelt két hétben még jó néhányszor ismétlődött, ezzel megteremtve a kedvező feltételeket a csemeték életben maradásához és megeredéséhez.

A munka végeztével visszafelé úton készítettem ezeket a képeket a virágba borult fosóka fáinkról. 

Olyan zümmögő kórus vette őket körül, hogy öröm volt hallgatni. Remélem idén végre termés is lesz rajtuk, ha nem csap le ránk megint a kemény fagy.

A csemete ültetésen túl elkészült végre a harmadik hombár, amit már korábban beharangoztam. Itt még csak a váz épül.

Kész a kocka váza, folyik a méretvétel a deszkákhoz.

És pikk-pakk már kész is van, már csak egy tető hiányzik róla.

Közben Laci szomszéd, aki heggesztési szakember az átadott vasanyagokból  ilyen csini lábakat heggesztett és a profi munkát még megfejelte azzal, hogy így, már lefestve kaptuk meg a lábakat, amiket már csak fel kell csavarozni és már mehetnek is a helyükre a ládák. 

Ezenkívül maradék sóder és cement anyagból sikerült egy csíkot betonozni a terménytárolóban, hogy a szintet kiegyenlítsük. Korábban ott is volt tégla padló, csak sajnos az bontás során megsérült, így ott most csak laza homok volt.

A szomszédunkban van egy szociális otthon, ahonnan érkezett egy kérdés, hogy igényt tartunk-e a konyhai maradékra. Mi meg kapva kaptunk az alkalmon. Ilyen lehetőségekre a mai takarmányárak mellett nem mond nemet az ember. 

Mivel  tényleg a szomszédban van a háztól számítva kb. 7-800 méter, ezért nem akartuk kocsival hordani, pláne, hogy amikor a gazda kamiont vezet, nincs is semmilyen autó itthon. Ezért beszereztünk egy  kis háztáji kocsit. Ami így lapra szerelve érkezett.

Az én emberem perszer ripsz-ropsz összeszerelte, itt már fent vannak a kerekek. 

Kicsi-kocsi bevetésre kész.

Fentieken kívül sikerült előkészülni a szokásos éves kerítésjavításra is. Ugyanis a környék dámvadjai és gímszarvasai megint elintézték a kerítésünket több helyen is. A tölgycsemetést körülvevő vadkerítés is több helyen szorul javításra.

Az utcafronti kerítés egy legyalázott szakasza. 

A betonoszlopokat egyszerűen tőben eltörték. Szerencsére legalább a drót nem szakadt, így azt majd az új oszlopra vissza lehet rakni. 

Viszont a korábbi évek javításai állják a sarat. Ez itt a tavalyi szakasz.

Ez pedig a két évvel ezelőtti. Állnak az oszlopok és a drót sincs átszakítva köszönhetően vízszintes stafliknak, már nem ugranak neki. 

Ez alkalommal 8 db betonoszlopot kell cserélnünk. Ehhez szükséges oszlopokat nem csak kivágtuk, hanem meg is kérgeltük. Mivel így sokkal tartósabb. 

A lekérgelt oszlopok és a vadkerítéshez való staflik felrakásra várva. Az már csak utólag jutott eszembe, hogy az utcai kerítés javításához is szükség van staflikra, hogy stabilabb legyen a kerítés és, hogy ne tudják átszakítani a drótot, úgyhogy azokat majd még ki kell vágni. 

Hát ennyit sikerült márciusban elvégeznünk. Folytatás húsvét után.

Zárásként jöjjön néhány kép a birtok legifjoncibba lakójáról, aki a dédije után (aki múlt év novemberében itt hagyott minket) a Lili keresztnevet kapta.

A képek egy napos korában készültek a múlt héten (március 30-án született). Ma már 6 napos nagylány, aki már olyan magabiztosan futkározik, mint a nagyok.

Lujzika kislánya, aki először ellett az idén. Lett volna egy tesója is, de ő  még Lilinél is kisebb volt és sajnos már élettelenül találtam  meg az ólban. 

A megmaradt gida is olyan csöpp, hogy én még ilyen picit nem láttam. A normál méretnek kb. a fele, harmada volt. Első nap még egy kis segítség is kellett, mert alig érte fel a mamája cicijét. 

Azóta viszont legalább szépen kigömbölyödött, szerencsére az  újdonsült anyuka szépen szoptatja, nem is győzi megenni a kicsi a rendelkezésre álló mennyiséget, így rendszeresen fejem a mamáját is, nehogy el kezdjen apasztani. 

A kis szemét rendszeresen mosogattam kamillateával már a második naptól fogva, mert begyulladt neki. Teljesen össze volt ragadva, de mára már gyönyörűek azok a gidaszemek. 

Így még tovább tart a reggeli és az esti etetés, mert most már a malacozás mellett Lilikézni is kell minden alkalommal. 

Zárásként mindenkinek   NAGYON KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET kívánok!