És még egy kis biomunka meg némi egyéb

 

Márciusban ismét foglalkozhattunk kedvenc "hobbinkkal" a csemeteültetéssel, ami immáron hat éve visszatérő tevékenységünk ilyenkor tavasszal (meg időnként ősszel vagy még esetleg télen is). Decemberben sikerült már végezni egy adaggal, de úgy ítéltük meg, hogy még túl hiányos a terület, ezért berendeltünk még pár száz darabot. Ezt a mennyiséget hagyományos technikával 2-3 óra alatt kacagva el lehet ültetni, mi azonban a tölgycsemetéket a már korábban ismertetett módon dréncsővel raktuk el, hogy később szükség esetén locsolni lehessen őket.

Így egy kellemes tavaszi napon ismét neki vágtunk. Szerencsére ezúttal "csak" 150 db tölgy és 200 db akác várt ránk. 

Ezúttal a későbbi ápolást megkönnyítendő az akáccsemeték helyét is kitányéroztuk. Én végeztem a felderítő munkát, azaz árgus szemekkel kutattam a már meglévő csemeték után és mutattam, hova kerülhet a pótlás, oda pedig készült egy tányér.

Ilyen egy tányér közepén a csemetével majdnem két héttel az ültetés után. Szerintem a vadak már felfedezték a friss csemetéket, mert rágásnyomokat  találtam rajtuk. 

Most fogok rendelni egy vadriasztó szert, azzal is muszáj lesz lepermeteznünk legalább az akáccsemetéket. Igaz, hogy aranyárban adják, de ha már ennyi munkát és energiát belefektettünk, jó lenne, ha nem a vadak csemegéznének belőlük. 

A munka ezen részével viszonylag hamar végeztünk, majd folytattuk volna utunkat a tölgyes dombra, amikor is történt egy kis malőr. A gazda kicsit elszámította magát, nem tartott elég távolságot a kerítéstől és a rézsűs dombon a traktor lecsúszott. Utána hiába próbált korrigálni, csak egyre rosszabb lett és végül a pótkocsi beszorult a kerítés oszlophoz.

Nem volt mit tenni le kellett akasztani a pótkocsit. Ehhez persze nem volt kéznél szerszám, úgyhogy Eszterke elgaloppozott az istállóhoz (mert ugye nekem jó a lábam) és hozott egy kalapácsot, amivel a pótkocsit rögzítő stiftet ki lehetett ütni, mert úgy megszorult, hogy kézzel nem lehetett kihúzni.

Ekkor próbáltuk a traktor hidraulikájával megemelni és elfordítani a pótkocsit, de sajnos nem sikerült. Gazda újabb ötlete, hogy akkor kell egy spanifer és annak segítségével hátrébb húzza a pótkocsit. Ekkor Eszterke ismét felkerekedett, ezúttal egészen a házig kellett mennem, hogy hozzam a szükséges felszerelést. 

Folytatódik a mentési kísérlet.

Ami végül eredményre vezetett. Ezek után már "csak" vissza kellett akasztani a pótkocsit és folytathattuk is a munkát. 

A tölgycsemetéknek a mindössze 150 db lyukat már egy héttel korábban kifurkáltuk. Ezúttal is segítséget kaptunk a szomszédból. Laci a motoros lyukfúróval pillanatok alatt kifurkálta a szükséges mennyiséget, még neki kellett ránk várnia. Mert a csemete pontos helyének meghatározása és a tányér elkészítése időigényesebb volt.

Ezúttal tehát csak a csemetéket és a dréncsődarabokat kellett elhelyezni a lyukakban és már lehetett is temetni a gödröket.

Indulok is a feladatnak egy adag csővel és csemetével.

A munkamegosztás ezúttal úgy nézett ki, hogy én terítettem a csemetéket és ...

... a csöveket, 

a gazda meg temette a gödröket.

Majd jól be is taposta a talajt, nehogy levegős maradjon a gyökereknél.

Megint sikerült egy olyan napot lenyomnunk, amikor annyira elfáradtunk, hogy alig tudtuk magunkat visszavonszolni a házig. Viszont az időzítés jó volt, mert két nap múlva kiadós eső érkezett, ami az azóta eltelt két hétben még jó néhányszor ismétlődött, ezzel megteremtve a kedvező feltételeket a csemeték életben maradásához és megeredéséhez.

A munka végeztével visszafelé úton készítettem ezeket a képeket a virágba borult fosóka fáinkról. 

Olyan zümmögő kórus vette őket körül, hogy öröm volt hallgatni. Remélem idén végre termés is lesz rajtuk, ha nem csap le ránk megint a kemény fagy.

A csemete ültetésen túl elkészült végre a harmadik hombár, amit már korábban beharangoztam. Itt még csak a váz épül.

Kész a kocka váza, folyik a méretvétel a deszkákhoz.

És pikk-pakk már kész is van, már csak egy tető hiányzik róla.

Közben Laci szomszéd, aki heggesztési szakember az átadott vasanyagokból  ilyen csini lábakat heggesztett és a profi munkát még megfejelte azzal, hogy így, már lefestve kaptuk meg a lábakat, amiket már csak fel kell csavarozni és már mehetnek is a helyükre a ládák. 

Ezenkívül maradék sóder és cement anyagból sikerült egy csíkot betonozni a terménytárolóban, hogy a szintet kiegyenlítsük. Korábban ott is volt tégla padló, csak sajnos az bontás során megsérült, így ott most csak laza homok volt.

A szomszédunkban van egy szociális otthon, ahonnan érkezett egy kérdés, hogy igényt tartunk-e a konyhai maradékra. Mi meg kapva kaptunk az alkalmon. Ilyen lehetőségekre a mai takarmányárak mellett nem mond nemet az ember. 

Mivel  tényleg a szomszédban van a háztól számítva kb. 7-800 méter, ezért nem akartuk kocsival hordani, pláne, hogy amikor a gazda kamiont vezet, nincs is semmilyen autó itthon. Ezért beszereztünk egy  kis háztáji kocsit. Ami így lapra szerelve érkezett.

Az én emberem perszer ripsz-ropsz összeszerelte, itt már fent vannak a kerekek. 

Kicsi-kocsi bevetésre kész.

Fentieken kívül sikerült előkészülni a szokásos éves kerítésjavításra is. Ugyanis a környék dámvadjai és gímszarvasai megint elintézték a kerítésünket több helyen is. A tölgycsemetést körülvevő vadkerítés is több helyen szorul javításra.

Az utcafronti kerítés egy legyalázott szakasza. 

A betonoszlopokat egyszerűen tőben eltörték. Szerencsére legalább a drót nem szakadt, így azt majd az új oszlopra vissza lehet rakni. 

Viszont a korábbi évek javításai állják a sarat. Ez itt a tavalyi szakasz.

Ez pedig a két évvel ezelőtti. Állnak az oszlopok és a drót sincs átszakítva köszönhetően vízszintes stafliknak, már nem ugranak neki. 

Ez alkalommal 8 db betonoszlopot kell cserélnünk. Ehhez szükséges oszlopokat nem csak kivágtuk, hanem meg is kérgeltük. Mivel így sokkal tartósabb. 

A lekérgelt oszlopok és a vadkerítéshez való staflik felrakásra várva. Az már csak utólag jutott eszembe, hogy az utcai kerítés javításához is szükség van staflikra, hogy stabilabb legyen a kerítés és, hogy ne tudják átszakítani a drótot, úgyhogy azokat majd még ki kell vágni. 

Hát ennyit sikerült márciusban elvégeznünk. Folytatás húsvét után.

Zárásként jöjjön néhány kép a birtok legifjoncibba lakójáról, aki a dédije után (aki múlt év novemberében itt hagyott minket) a Lili keresztnevet kapta.

A képek egy napos korában készültek a múlt héten (március 30-án született). Ma már 6 napos nagylány, aki már olyan magabiztosan futkározik, mint a nagyok.

Lujzika kislánya, aki először ellett az idén. Lett volna egy tesója is, de ő  még Lilinél is kisebb volt és sajnos már élettelenül találtam  meg az ólban. 

A megmaradt gida is olyan csöpp, hogy én még ilyen picit nem láttam. A normál méretnek kb. a fele, harmada volt. Első nap még egy kis segítség is kellett, mert alig érte fel a mamája cicijét. 

Azóta viszont legalább szépen kigömbölyödött, szerencsére az  újdonsült anyuka szépen szoptatja, nem is győzi megenni a kicsi a rendelkezésre álló mennyiséget, így rendszeresen fejem a mamáját is, nehogy el kezdjen apasztani. 

A kis szemét rendszeresen mosogattam kamillateával már a második naptól fogva, mert begyulladt neki. Teljesen össze volt ragadva, de mára már gyönyörűek azok a gidaszemek. 

Így még tovább tart a reggeli és az esti etetés, mert most már a malacozás mellett Lilikézni is kell minden alkalommal. 

Zárásként mindenkinek   NAGYON KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET kívánok!