Tél a javából

Oké, hogy február van és a február még téli hónap. De azért erre nem számítottunk. Bár az előrejelzések szerint ígért közel félméternyi hóból végül csak úgy 15 centiméternyi esett le. Ma reggel viszont -10 fokra ébredtünk és jelenleg is szakad a hó majdnem vízszintesen, mert még ráadásul a szél is fúj. 

No de sebaj, ahogy a skandinávok tartják: "Nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő öltözék." Ezért minket a fentiekben jellemzett időjárás sem tart vissza, hogy sétálgassunk ebben a csodaszép havas tájban.

Pénteken még szakadó hóesésben Málnával elindultunk fölfedezni kicsit a birtokon túli területet. A sétának az lett az eredménye, hogy Málna, mint hószörny tért haza. Mind a négy mancsán pompon szerű hógömbök ragadtak a szőrébe. Nagyon cukin nézett ki. (Persze azért a nagyjától megszabadítottam a fotózkodás után.)

Tegnap, mivel végre kisütött a nap, kettecskén indultunk el sétálni. Nekem még a napszemüveget is fel kellett tennem, mert a hatalmas vakító hófelületre rá sem bírtam nézni különben.

Szegény kecskék már egy hete a karám fogságában vannak a folyamatosan szakadó hó miatt. Tegnap azért ki tudtuk őket engedni, hogy kicsit át tudják mozgatni magukat. A kicsiket egyelőre nem tartja vissza a karám, ők szabadon járnak-kelnek a "rácsok" között.

A talicska, mint játékszer ezúttal is bevált. Ki-be ugrálnak, ha meg elfáradnak, akkor szépen lepihennek benne.

Nyolc kismalac a kajára várva, de hiába, mert az esti etetésig még vissza van egy pár óra.

A korábbi hizlaldából most anyaotthon lett. A három vemhes malacból kettőt most idehelyeztünk. Most csak azért rimánkodunk, hogy még legalább egy hétig tartsák bent a malackákat. Hétvégére már enyhülést ígérnek.

Józsikánk már szintén egy hete a fiúszállás foglya. Mióta leesett a hó, azóta nincs mászkálás. 

A kanmalacunk szépen összeszedte magát a decemberi sérülése óta. Az óriás sebből mára csak ez a kis heg maradt vissza.

Az "Egérkommandó" beköltözött a sátorba. Legalábbis napközben szeretnek itt tartózkodni. 

Kényelmes fekvés esik a szalmabálán és ha még ki is süt a nap, igen kellemes meleg lesz a sátor alatt.

Az egerek meg csak rettegjenek, mert a két "fenevad" nem kegyelmez. Mert egér az biztos van bőven, hiszen itt tároljuk a takarmányt, tehát nem tudjuk megúszni. Pár hónapja patkányt öntöttünk, és úgy alakítottuk a berendezést, hogy minden alá beférjenek a cicák. Azóta szerintem patkánymenetesek vagyunk, de lassan szerintem egérmenetesek is.

Hát bizony behavazódtunk rendesen.

Meg be is jegecesedtünk.  Ha kicsit kitisztítanánk ezt a területet, ilyenkor megnyithatnánk a kori pályát.

Az ott lent bizony mind jég.

Az vadállomány mozgását ilyenkor leleplezik a nyomok. Keresztül-kasul szelik a csapások a birtokot.

A gazda és hóimádó kutyuskánk séta közben.

A ház már nincs annyira behavazva, a meredek tető és a napocska megtette a hatását. Bár a lezúduló hó néha  a frászt hozta rám.

Irány a patak! Megnézzük, ott mi a helyzet.

Tegnapi állapot szerint még tartja magát a folyékony halmazállapothoz. De ha kitart ez a hideg, lassan ezen is lehet majd korcsolyázni.

De a fő lényeg, hogy múlt héten hazatérhettek a megfüstölődött termékek. Ezen apropóból beszereztünk négy darab nyelet. A gazda meg drótból meghajlogatott vagy 50-60 darab kampót. (Szegény ember abból dolgozik, ami van.)

Azóta a padláson lógicsálnak és szikkadnak, már alig várjuk, hogy megkóstolhassuk őket.

Most kezd beérni az elmúlt másfél év gyümölcse. Ezt kellett kiböjtölni, de innentől kezdve disznóhúsból és füstölt áruból önellátóak vagyunk. Már ez is jelentősen hozzájárul a kosztpénz csökkenéséhez. Hamarosan a fejést is meg tudjuk kezdeni és akkor tej és sajt is lesz megint.

Amint látjátok a múlt héten nem sok mindent tudtunk csinálni, de vagy havazott vagy az eső esett. Ahogy írtam nálunk most is havazik és mínusz  tíz fokban nem igen lehet mit csinálni odakint. Ezért csak pakoljuk a kályhát, hogy itt bent azért jó meleg legyen és várjuk a tavaszt, ami remélhetőleg most már lassacskán  beköszönt.

Addig is kitartást mindenkinek, most már nem tarthat soká ez a zimankó.

Maratoni disznóvágás extrákkal

Ismét eljött az ideje, mármint a disznó, azaz disznók levágásának. Az úgy indult, hogy mivel a saját füstölőnk még nem üzemképes, ezért a szomszédban füstölünk. Mivel disznóvágás szezonja van, először fiatal szomszédainkkal kellett egyeztetni, hogy mikor lesz szabad a füstölő. Így lett kitűzve egy pénteki nap,  február 16-án.

Az egyik áldozat a már tavaly októberben hízásra fogott rózsaszín koca volt. Eredetileg csak ő  lett volna, de mivel kissé kicsinynek ítéltük, ezért hirtelen felindulásból (kitűzött határidő előtt egy nappal), egy tavaly márciusban született kis ártányt (herélt kan) is bevontunk a műsorba. A terv az volt, hogy mivel a decemberi vágásból sonkák, szalonnák lettek, a maradék meg hús formájában a fagyasztóban csücsül, most csak kolbászt és  hurkát töltünk.

Az előkészületeket már megkezdtük csütörtökön. Előkészítettük a pörzsölés helyét. A téli nagytakarítás során találtunk egy betonvas hálódarabot (decemberben még egy raklapot használtunk erre a célra, de az nem valami praktikus a gázpörzsölő közelében) Azt téglalábakra téve kész is volt. Előhoztuk az üstházat, tűzifa odakészítve. Kések megélezve. Alapanyagok, mint bél, fűszerek, hagyma, fokhagyma beszerezve. Szóval azt gondoltuk, minden szükséges dolog meg van. Hogy mekkorát tévedtünk!

Pénteken reggel 7-kor kezdtünk. Mivel kedves szomszédaink, akik a szénakaszálásban tavaly közreműködtek, korábban felajánlották, hogy segítenek a vágásban, megkértük őket, hogy a leszúrást vállalják át. Persze decemberben megcsinálta a gazda, de valójában igen nehéz elvenni az életét annak a jószágnak, akit több hónapon keresztül nevelgetsz. Főleg, hogy most az egyik malacka már itt született nálunk. Rendszeresen simogattuk, vakargattuk. Nyilván megcsinálja az ember, ha nincs más megoldás, de így éltünk a lehetőséggel. Jöttek, szúrtak, mentek. Persze azért volt egy kis Jäger meg pogácsa a hangulat megalapozásához.

Nyolc órára megérkeztek segítőink a disznók feldolgozásához. Édesapám, aki már a decemberi vágáson is részt vett,  és Nenus (Gábor nagynénije), akinek nagy gyakorlata van a bontásban és a tölteni való recepteket is ő  szállította. Gyors reggeli után neki is álltunk. Szerencsére az időjárás kedvezett, napos és enyhe idő volt.

Pörzsölés, vakarás, mosás, pörzsölés, vakarás, mosás, amíg szép tiszták nem lettek. Utána kezdődött a bontás. Nenus csinálta, közben magyarázott, a gazda meg figyelt és tanult. Az első meglepetés akkor jött, mikor a kocát bontottuk, ugyanis kiderült, hogy ebben bizony malacok voltak. (Extra 1) Sajnos a kannak többször is sikerült átlógnia a lányokhoz (egyszer a ól falát bontotta szét és a kecskéken keresztül bejutott a csajokhoz, két ízben meg a karámot alkotó akácrudakat rágta szét és ott préselte át magát). Ezen a kocán nem láttuk a vemhesség nyomát, mivel külön volt zárva már október végétől és extra kaját kapott, nem volt gyanús, hogy kigömbölyödött. Azt viszont már most látjuk, hogy minimum két tavalyi kislány is megesett.

(Zárójelben egy hasonló sztori: Malacok nagy istállóban elszállásolva, úgy, hogy a kan az egyik végén egy külön zárt karámban. A lányok meg az istálló végén szintén külön karámban. Vágják a disznókat, egyiket a másik után és sorban mindegyikben ott vannak a malacok. Gazda nem érti, hiszen a kan mindig a helyén van. Egyszer azután elhatározza, hogy meglesi őuraságát, kint maradt sötétedés után. Úgy kilenc óra tájban egyszer csak szuszogás, nyögés, hát a kan préseli ki magát valami nyíláson, ami korábban nem tűnt fel a gazdának és indul a lányokhoz. Úgy rekonstruálták tehát a történteket, hogy este szépen kiosont, lerendezte a csajokat, majd a reggeli etetésre szépen visszament a helyére. Na ennyit a malacok intelligenciájáról.)

Bontás után a csontozás következett, itt is elleshette a technikát. Ekkor azonban kezdett kiderülni, hogy egy disznóvágáshoz iszonyat mennyiségű edény kell. Mi is vettünk egy nagy kádat, apukámtól meg kaptunk még két húsos ládát, meg még Nenus is hozott egyett.  De a négy láda, két lavór, meg a konyhában fellelhető kisebb-nagyobb edények, tálak így is kevésnek bizonyultak. Azért persze megoldottuk valahogy. Az összes alapanyag szét lett szortírozva: kolbásznak, hurkának, disznósajtnak való, kisütni való zsír, meg azért a karaj husikat meghagytuk.

Mivel húsdarálónk nem volt, ezért rendeltünk interneten egy kombinált elektromos gépet, ami daráló, paradicsompasszírozó és hurkatöltő egyben. Épp hogy elkezdtek darálni, már ki is derült, hogy ez egy gyerekjáték, ezzel nem megyünk semmire. Persze kipróbáltuk előtte, simán ledarálta a kisebb kockákra vágott, inaktól mentes 1 kiló húst. De most 30 kg-ot kellett volna ledarálni, ami nagyobb darabokból állt és nehezebben darálható darabok is voltak benne. Na, irány a szomszéd, kölcsön kell kérni az övékét. (Extra 2) Az első kísérlet nem járt sikerrel, nekik az egy héttel korábbi disznóvágáson ment tönkre a darálójuk, szegények hajnali fél egyig daráltak. Második kísérlet bejött. Kölcsön kaptunk egy erre a célra szerkesztett darálót: hagyományos darálóra ráapplikáltak egy motort, így ezzel már simán ment a darálás.

Következő döbbenet: 10 kg-ként 4 dkg bors kell a kolbászba. Gábor volt az anyagbeszerző, hozott vagy két csomag borsot (én mondtam, hogy két csomag kell) , ami tök oké is lett volna, ha 10 dkg-os kiszerelésben lettek volna, de ő  2 dekásakat hozott. Feltúrtuk a háztartásban levő összes mennyiséget és úgy összejött vagy 7,5 deka szemessel együtt.(Extra 3) Azt mozsárban megtörögettem (ami "nagyon jót" tett a kis kezeimnek, amik már túl voltak 15 fej hagyma és vagy 8 fej fokhagyma meghámozásán és a hagymák felaprításán), majd ezúttal én indultam el a szomszédba kérincsélni. Szerencsére szembeszomszédéknak akadt egy kis tartalékja, így már összeállt a kolbász hús. El is kezdtük a töltést, de ezúttal a mi gépünkkel már nem is kísérleteztünk. Szerencsére Nenus elhozta az ő  hagyományos tekerős töltőjüket. Gábor tekerte a töltőt, Nenus a belet én meg kötöztem. Ment is, mint  a karikacsapás. Egészen addig, míg el nem fogyott a bél, amikor még vissza volt a kolbászhús 1/3-a és akkor még sehol a hurkatöltelék. (Extra 4)

Előzetesen ugyanis 20 méter belet vettünk. Gábor azt mondta örülne, ha lenne 20 méter kolbászunk (szerintem a hurka eszébe sem jutott), de ez még akkor volt, mikor egy disznót akartunk vágni. Így végül péntek este fél kilenckor úgy döntöttünk, hogy akkor mára annyi. Holnap kell még belet venni és akkor folyt.köv. 

Szombaton miután meghozott még vagy 40 méter belet folytatódott a töltögetés. De mi sem unatkoztunk itthon, amíg a gazda anyagbeszerző körúton volt, összedobtunk egy kisebb hadtestnek való töltött káposztát. (Egy kilenc literes fazék dugig lett.)

Tehát betöltöttük a maradék kolbászt, bekevertük a kétféle hurkát (májasat és véreset), és azt is betöltöttük.  Lett két disznósajt is, az ment a présbe (két falap közé, téglákkal lesúlyozva). A hurkákat még megabáltuk. Töpörtyűnek valót felkockáztuk. Majd megkezdődött a nagyja elrámolás, mosogatás. Igaz, hogy még csak fél kettő felé járt, de tekintettel az előző maratoni napra, eddigre persze már mindenki hullafáradt volt. Így kedves segítőink az ebéd elfogyasztása után elindultak haza, mi még folytattuk a pakolást a húsok bezacskózásával, amik a sátorban levő fagyasztóba kerültek.

A betöltött kolbászkákat pedig még szombat délelőtt levittük a szomszédba füstölés végett.

Vasárnap (ez már a harmadik nap) hátra volt még a zsír kisütése. Gábor a reggeli etetés után neki is állt és ekkor jött az újabb meglepi: az előző nap a fagyasztóba tett hús, semminemű dermedést nem mutatott, tehát egy éjszaka alatt nem fagytak meg. Próbáltuk kikapcsolni, újra be, de semmi aktivitást nem mutatott. A benne levő cuccok egy részét még be tudtam passzírozni a benti fagyasztóba, de még hátra volt vagy 12 kiló hurka is, aminek szintén a fagyasztóba kellett mennie. 

Nem volt más választásunk, neki kellett indulni, hogy vegyünk egy fagyasztószekrényt. (Extra 5) Ami egyébként be volt tervezve, úgy május-június környékére, amikor már jön az eper és zöldborsó szezon. Amíg a gazda a töpörtyűt kavargatta, szerencsére gyorsan találtam egy szimpatikus típust. A legnagyobbat, legolcsóbbért és még 5 év garanciát is adtak hozzá. Le is csekkoltam az üzletet, volt raktáron. Mégse autózzunk több mint 100 kilométert potyára. 

Szóval töpörtyű kisütve, leszűrve, azután kocsiba vágtuk magunkat és irány a fagyasztó.

Azóta már beüzemeltünk és bepakoltuk a maradék cuccokat. Egyelőre a nyolc fiókból csak három van tele, de most legalább nem kell izgulnom, hova pakolom majd a fagyasztóba való ennivalókat.

Végeredményként tehát az alábbiak készültek a kb. 100 kilogramm élősúlyú kis vietnámiakból:

- 30 kg kolbász

- 13 kg hurka

- 2 darab disznósajt (kb. 4 kg)

- 2 kg csécsi szalonna

- 3 kg darált hús 

- 2 kg karaj  

- rengeteg leves csont

- 1,5 kg töpörtyű

- 7 kg zsír

Így zajlott le tehát a második disznóvágás itt Málnáskertben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk ismét, ezúton is köszönjük a "mestereknek". Hiába, no elmúlt az a világ, amikor apáról fiúra, meg anyáról lányára szállta a tudás és az ember az idősebbek mellett élve, velük együtt dolgozva szépen lassan mindent megtanult, amire szüksége volt egy gazdaság ellátásához, üzemeltetéséhez. Most nekünk apránként kell összecsipegetnünk a tudásmorzsákat.

Mindenesetre a bevásárlólistát már összeírtam, mi mindent kell majd beszerezni a következő vágásig. 

Fényképek egyébként a disznóvágáson nem készültek, ezért ez a hosszú szöveg mindenféle kép nélkül. Egyrészt kegyeleti okokból, másrészt időnk sem lett volna rá. A három nap alatt folyamatosan dolog volt, így senki sem ért rá a masinát kezelni.

Bár már azt hittük, hamarosan itt a tavasz. Hiszen jövő héten már március, most egyelőre úgy tűnik, az még várat magára. Nálunk most is havazik, és az előrejelzések szerint egy darabig még fog is. Így a hirtelen ránk kényszerített pihenőt kihasználva én írom a blogot, a gazda meg mivel megkívánta, sütött egy kis fahéjas és kakaós csigát. Hiába, mindig is tudtam, hogy megfogtam vele az Isten lábát.

Íme a kész művek. Kóstolás megtörtént, máskor is sütheti.

Tegnap próbáltuk kipihenni ennek a maratoni disznóvágásnak a fáradalmait, úgyhogy pihenőnapot tartottunk. Azért én délután tettem egy jó kis sétát a birtokon. Az alábbi képek akkor készültek.

Józsi fiú, amint a fűszálakat rágcsálja.

Sajnos a sátrat nem tudjuk malacbiztossá tenni. Valahol mindig belógnak. Így viszont nem vész kárba semmi. A lehullott magokat, daraszemeket feltakarítják.

Itt épp az egyik Rózsika tevékenykedik.

Ha a kecskék friss almot kapnak, a malacok rögtön einstandolják az ólat. Szépen elvackolódnak benne, a kecskék meg csak tűrik. Józsi is inkább nyomorog a malacólban meggörnyedve, minthogy kizavarja őket. Pedig ha valaki, akkor ő  biztosan el tudná érni, amit akar.

Egy kis hasvakargatással sikerült megfektetni néhányat. Itt az egyik.

Itt a másik, ebben bizony malacok is vannak. Reméljük van még vissza pár hét a mama pocakjában. Nagyon nem lenne jó, ha a most jönnének, amikor a mínusz sok fokot ígérik.

Itt már kezdődik a bevermelés, helyezkedés.

A disznóvágás három napja alatt szegény jószágok szobafogságban voltak, azaz a villanypásztoron belül. Ott már nemigen van mit enniük, ezért tegnap boldogan indultak neki a legelőnek. Immár az egész csapat, nagyok és kicsik együtt.

A kicsik is buzgón csipegetik már a füvet.

Ezzel zárom is soraimat. Amint valami említésre méltó történik, újra jelentkezem. Addig lehet, hogy téli álomra hajtjuk fejünket, az állatok ellátásán kívül mást nem igen tudunk csinálni, ha az előrejelzések beigazolódnak.

Gidaözön Málnáskertben

A legutóbbi bejelentkezésemkor még csak két gida rohangált itt a birtokon. Azóta hirtelen heten lettek, mint a gonoszok, csak ezek inkább kis cuki szőrgombócok.

A sort múlt hét kedden Böbe kezdte. Ő egy előhasú kecske, azaz most ellett először, kislánya lett. 

Itt már ötnapos a kicsike.

Pont nem voltunk itthon egész nap, így csak másnap, szerdán a reggeli etetésnél konstatálta a gazda, hogy eggyel többen lettek a kecskék. Akkor még azt hittük, hogy a várakozásoknak megfelelően Tündér babázott le. Délutánra azonban, amikor én is kimentem, akkor döbbentünk le, hogy még két fekete gida bóklászik a kecskeólban. Szép kis óriásbébik.

Ekkor derült ki, hogy a keddi gida a Böbéé, az egyetlen szarvalt kecskénké. Aznap meg Tündér és az ő  lánya, Zizi ellett meg. A két fekete bakocska majdnem tök egyforma. Csak az egyiknek a fején, a másiknak az oldalán van fehér folt. Szerintem sem ők, sem a mamák nincsenek tisztában vele, hogy ki-kihez tartozik. Az egyiket konkrétan láttam, hogy szopizta mindkét mamát, pedig nem nagyon szokták más gidáját magukhoz engedni.

Itt Tündér látható a (valószínűsíthető) fiacskájával.

Csütörtökre újabb meglepetés ért minket. Lola, aki szintén először ellett, ugyancsak előadta a pocaklakóit, mindjárt kettőt is. Ez elég nagy meglepetés volt, hiszen elsőre általában csak egyet szoktak elleni. Elég picikék lettek, de most már négy naposak, rendesen esznek és elég élénkek, bár még csak a karámon belül mozognak.

Itt közvetlenül az ellés után, még csurom nedves mindkettő. Az kecskeovi néhány tagja érdeklődve figyeli az eseményeket. 

A múlt heti összesítés tehát: kedden egy, szerdán kettő, csütörtökön kettő gida. Így az összlétszám hat anyukától hét gida, amiből mindösszesen kettő a leányzó. Már csak Micikénk van hátra, de ő  valószínűleg jóval későbbre várható, mivel január elején még fejtük. Nem is baj, hogy kicsit eltolódik, mert így legalább egész évben folyamatosan lesz friss kecsketejünk.

A két "nagy" gida, akik  elmúltak két hetesek már kijárnak a nagyokkal legelészni. Megfigyeltük azt is, hogy általában egy vagy két anya ottmarad a kicsikkel, a többiek elmennek legelni. Később meg jön a váltás és valaki más marad ott az oviban bébicsősznek. 

Néhány pillanatkép a kecskeudvarból. Szerencsére tegnap szép napos idő volt, ezért a kicsik is kimerészkedtek.

A legkisebbek napoznak. Délutánonként pont odasüt az ajtónyílásba a nap.

Megérkezett az ikrek mamája, azok meg rögtön lecsaptak a cicikre.

A nagyobbak már a falra és egyéb dolgokra mászást gyakorolják.

Anya és fia jól elfáradt a délelőtti legelészésben. Most közösen sziesztáznak.

Ez a kicsi nagyon beájult.

A lehullott szénán jól esett a pihenés és a napozás a legifjabbaknak.

A már emlegetett "nagyok" épp a karámon kívüli terület felfedezésével vannak elfoglalva. A kis kíváncsi: "Vajon van valami ehető ebben az izében?"

Nem volt elég pipiskedve megnézni, fel is kellett mászni a téglákra.

A malacok már lassan átfúrnak Kínába. Sajnos nem a legjobb helyet választották. Konkrétan az út kellős közepét álltak neki szétturkálni. 

Jobban szeretjük, ha az erdőben bogarálnak, de hát mit csináljunk. Ha szabadon vannak engedve, ott túrnak, ahol éppen kedvük tartja.

A múlt héten tovább folytattuk a takarítást, lakókörnyezetünk rendezését, szépítését.

Előtte-utána képek következnek.

A takarítás megkezdése előtti állapot a szalmabála maradványoknál.

Most már hűlt helye a szalmahegynek.




Az most már a kertben magasodik. Majd idén ősszel fog rákerülni a földre, ami előtte kap egy jó adag trágyát.




Tavaly ősszel még ekkora téglakupac meredezett a ház mögött.

Azóta a nagy része beépült a pincébe és a kerti konyhába, de még mindig ott maradt vagy 1.500 darab össze-vissza állapotban. 

Most így néz ki a helye. 

Kiszámoltuk kábé mennyi kell még a kerti konyhához, azt áthordtuk oda, szépen rakatba pakolva. A maradék téglát és cserepet pedig elfuvaroztuk a majdani istálló közelébe a későbbi felhasználás céljából. 

A takarítás során összegyűlt szemétből egy fordulóval már el is vittünk a szeméttelepre. Holnap pördülünk a másodikkal és egyben az utolsóval. A téli nagytakarítást ezennel befejezettnek nyilvánítjuk. 

Következő nagy feladat: a kertet kell alkalmassá tenni a tavaszi vetéshez. Kukoricaszárakat kihúzkodni, talajt előkészíteni. Tudom-tudom, hogy ezt már ősszel meg kellett volna tenni és idén remélhetőleg már tudjuk így csinálni. Tavaly ősszel azonban mi azzal voltunk elfoglalva, hogy a házat kívülről készre csináljuk, így sajnos ez elmaradt.

Nem tudom, hogy tavaly szeptember óta mennyi csapadék hullott le pontosan a mi vidékünkön, de hogy nem kevés, azt az alábbi képek is bizonyítják.

A tavaly nyáron csaknem kiszáradt patakunk most így néz ki. Ez már inkább folyó, mintsem patak.

Egy szakaszon ki is lépett a medréből.

Joghurt cica is elkísért a terepfelmerő sétánkon. Épp egy fáról követi az eseményeket.

Ezt a képet nem tudtam kihagyni. Málna is eltanulta a cicánktól a kosárba fekvés tudományát.

Egy kosár kutya szállításra készen.

Azt hiszem minden lényeges dologról beszámoltam, ami a múlt héten történt. Szerintem egy-két héten belül ismét lesz miről írnom. Addig is jók legyetek.