Bye, bye lakókocsi

Az idén  végre  elkérkezettnek  láttuk  az  időt,  hogy az egykor otthonunként, majd azóta szerszám és takarmánytárolóként    funkcionáló    lakókocsitól    végre    megváljunk. (Csak  azért  a  "bye,  bye" , mivel   angol  gyártmányú az istenadta.) Szabadultunk    volna    mi   már  korábban   is  az  igencsak  tájidegen   szerkezettől,   csakhogy   azt a  rengeteg  dolgot, amit  a   kocsiban és  a sátorban tároltunk egyszerűen nem tudtuk volna hova rakni.

A négy évvel ezelőtt vásárolt kocsi már akkor is bőven nagykorú volt. Magyarán voltak bizonyos esztétikai hibái, de a fűtés, világítás korrektül működött, Másfél évnyi állandó benne lakás során viszont elromlott a fűtés és a világítás is megszünt, a műanyag alkatrészek sorra adták meg magukat és maradtak a kezünkben a használat során.

Hol van már az a tip-top állapot, amikor beköltöztünk. Akkor még így nézett ki a konyhája.

Az eladás előtti állapot már ez volt.

A fekhelyünk egykor és ...



... ma.

Ráadásul a két tetőablakot négy év alatt megette a nap, így ott még be is ázott szegény. Ezt a problémát végül két darab plexi felragasztásával megoldottuk és végre rászántuk magunkat, hogy feladjunk egy hírdetést.

A várakozással ellentétben, miszerint biztosan hónapokba telik mire sikerül megszabadulnunk tőle, szinte azonnal kapás volt. A hírdetés feladását követő két óra múlva már érkezett is az első telefon. Természetesen nem árultunk zsákbamacskát és jeleztük a hibáit, az érdeklődőnek szóban is elmondtam az infókat. Csak annyit kérdezett, hogy minimálisan alkuképes-e, erre én mondtam, hogy igen. Mire ő, hogy akkor már indulnak is és még aznap meg szeretnék nézni.

Azután felizzottak a vonalak és még vagy 6-7 érdeklődő jelentkezett, de nekik már csak azt tudtam mondani, hogy már úton van egy potenciális vevő, ha esetleg mégsem jön össze, akkor másnap jelentkezem.

Vevőjelöltünk tehát elindult, miután közölte, hogy kb. este 9 órára ér ide. Na, ebből végül lett vagy 22,30 úgyhogy mi már félig kómásan (reggel fél öt óta voltunk talpon) mutogattuk körbe a kocsit, amit ők zseblámpa fényénél vizsgálgattak. Mivel látták, hogy a szerkezet egyben van, nem is teketóriáztak, egy minimális összeg elengedése után meg is köttetett az alku. 

Hagytak egy kis foglalót (mivel mondtuk, hogy anélkül nem állunk neki kipakolni a kocsit) és megállapodtunk, hogy két nap múlva kora reggel itt is vannak érte.  

Másnapra így adott volt a feladat. Neki kellett állni és kipakolni mindent a lakókocsiból és a sátorból. 

Pakolás kezdetekor a kistraktor menetkészen, csak a szállítandó holmikra vár.

Szerencsére, bár az asztalos műhely még sehol sincs (mert hát az lenne a szerszámok helye), de az istállónál végül is akad egy jó nagy fedett tároló rész, így a holmik egy részét oda tudtuk vinni.

Első körben ezért megkezdődött a szortírozás.

Mindjárt mentek az utánfutóra azok a dolgok, amiket a majdani műhelybe szántunk és nem féltünk a nyitott épületben hagyni.

A maradék szerszámokat két csoportba soroltuk: amik műanyag tárolódobzban voltak, mehettek a pincébe, hogy minél könnyebben hozzájuk lehessen férni, a többi pedig ment a padlásra.

Megy az első szállítmány az istállóhoz.

Ez már a második forduló a szerszámokkal és egyéb értékekkel. Irány a pince, majd a padlás.

Másnap reggel, ahogy ígérték már reggel fél hétkor meg is jelentek az új tulajdonosok. Addigra a lakókocsit teljesen kiürítettük, viszont a sátor még ilyen állapotban volt.

Nagyon rendesek voltak, mert a nehezebb cuccokat  segítettek  kihordani. Majd a  sátrat a fiúk  együtt elbontották. Egy  kis szerelés  után (négy  év állásban  a  lámpáknál egy  kis  kontakt  hiba  volt, amit pár perc alatt orvosoltak),  már akaszották is a kocsira a mi egykori kis otthonunkat.

Már csak integetthettünk neki és végleg eltünt a mi egykori kis lakáskánk.

Immár hűlt helye a kocsinak.

Persze nagy szolgálatot tett nekünk, hiszen a lehető legolcsóbb megoldás ez volt, hogy az építkezés ideje alatt legyen hol laknunk. Azóta meg a rengeteg szerszám és a takarmány tárolására szolgált, de már nagyon akartuk, hogy eltűnjön innen. Nyilván kevesebbért adtuk el, mint amennyibe nekünk került, de úgy voltunk vele, hogy még ennél kevesebbért is oda adtuk volna, csak vigye valaki. Így most egy kis pénz is állt a házhoz és végre nem csúfoskodik a birtokon. Duplán megérte.

Boróka és a többiek

Tegnap volt négy hete, hogy ez a kis tüneményes ördögfióka beköltözött Málnáskertbe.

És bár a próbaidő hivatalosan csak holnap járna le, de mi már a múlt héten véglegesítettük őkelmét, bár egyelőre még gyakran táncol az idegeinken.

Azóta egyébként kiderült, hogy a gazdával egy napon van a születésnapjuk, tehát ebben a hónapban volt még csak fél éves. Ha úgy vesszük korának abszolút megfelelően viselkedik, hiszen a fél évével kb. egy 3-4 éves kisgyereknek felel meg (1 kutyaév = 7 ember év állítólag). Ennek megfelelően folyamatosan rosszalkodik: elhurcolássza  a cipőket, zoknikat és minden egyebet, amit a foga közé kaparint. Pozitívum viszont, hogy Málnával ellentétben (aki szintén csinálta ezt "gyerekkorában") a cipőket legalább nem rágja szét, a többi dolgot azért megcsócsálja. 

Eltörte a fejősedényünket, eltüntetett egy fanyelű kiskést, amit utána szétrágva találtunk meg és még sorolhatnám az apróbb-cseprőbb csínytevéseit. 

Viszont az eltelt négy hét alatt országos jóbarátok lettek Málnussal. Azóta már együtt terelgetik az állatokat és sokat futkároznak, hancúroznak együtt.

Természetesen a cicusok is befogadták, ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint Málnához. Semmi hátpupozás és fújás, sőt eltűrik, hogy nyalogassa őket.

Mind a négyen ott heverésztek a kutyától egy-két méterre, halálos nyugalomban.

Mondjuk az etetésekkor oda kell figyelni a kis hölgyre, mert mióta a gyalupadot elköltöztettük, a cicák is a talajszinten esznek és amint Boróka végzett a saját adagjával rányomul a cicákéra.

A kutyusoknak is meg van a külön bejáratú edénykéje. Mondjuk Málna tányérjával nem nagyon próbálkozik. Azért azt tudja, kivel van az erő.

Ilyen a békés együttélés pillanatképe nálunk. Kutyák és cicák egymástól pár méterre falatoznak.

További előrelépések, hogy a kertbe már egyáltalán nem jön be. 

Bár a "Helyedre!" és a "Marad!" vezényszavak még nem mennek tökéletesen, de azért hellyel közzel engedelmeskedik. Mondjuk a Marad! az kb. 1-2 perc nála, ezért folyamatosan gyakorolunk. 

Ha el kell mennünk, akkor Málnával ellentétben, aki már megtanulta, hogy nem szabad utánunk jönni, lekísér minket a kapuig, viszont nem akar kibújni a kerítésen (Málna addig erőlködött, amíg átpréselte magát a rácsokon) és egy idő után szépen vissza is battyog a házhoz. (Szomszédaim jelentették, hogy így tett, miután elmentünk.)

Ezeknek a kutyusoknak a vérükben van, hogy tereljenek. Boróka ideérkezését követő 4. napon csatlakozott be Málnushoz az esti tereléskor és mindjárt elég jól össze tudtak dolgozni. Két oldalról fogták közre a malackákat és úgy hajtották őket a karám felé.

Mondjuk az első időkben kicsit túlbuzgott a kiskutya, mert bárhol meglátott egy kecskét vagy egy malacot, csaholva nekik rontott, mire azok beszaladtak a villanypásztoron belülre. Miután ezt eljátszotta egy párszor szegény kecskéim már ki sem mertek jönni. 

Az elbeszélgetések és az alkalmankénti pórázra kötés azután megtette a hatását, mert most már egy ideje nem zargatja őket, csak akkor, ha szólok nekik, hogy dolog van.

Éjszakánként is akadnak még gondjaink vele. Ugyanis a különböző vadak keresztül-kasul járnak a területen, amit ő még egyelőre nem tud elfogadni, ezért hangos csaholással jelzi, hogy kapás van. Csak mi meg nem tudunk közben aludni.

Egyik éjszaka viszont arra ébredtem, hogy kedvesem okítja Borókát, hogy "Csend legyen!". Félig kómásan csak a harmadik fordulónál (mert persze nem lett csend és ezért ismét ki kellett hozzá menni) szóltam neki, hogy ne azt mondja, hogy "Csend legyen!", hanem azt, hogy "Nem ugat!" És lőn csoda, utána csend volt. Ezek szerint a "Nem" már bevésődött a kis agyába, hogy akkor abba kell hagynia, amit addig csinált.

Az eltelt pár hétben máris a szívünkhöz nőtt, ezért is rövidítettük le a próbaidőt és szerintem jövőre már Málnával egy szinten lesz minden tekintetben. Így tehát Boróka immár teljes jogú lakója Málnáskertnek.

Zárókép:

Porthos elnyúlva az egyik ablakpárkányon.

Persze ahogy megjelentem a masinámmal rögtön felpattant, de ezt a macskapózzal egybekötött ásítást azért sikerült elkapnom.

Tudom, hogy most elég hosszú ideig nem jelentkeztem, de már most szólok, hogy legalább négy-öt témám vár kidolgozásra. A terveim szerint hetente szeretnék jelentkezni, hogy folyamatosan legyen mit olvasnotok. További kellemes nyarat kívánok Nektek és ne feledjétek, hamarosan érkezem  a friss olvasnivalóval.