Az idén végre elkérkezettnek láttuk az időt, hogy az egykor otthonunként, majd azóta szerszám és takarmánytárolóként funkcionáló lakókocsitól végre megváljunk. (Csak azért a "bye, bye" , mivel angol gyártmányú az istenadta.) Szabadultunk volna mi már korábban is az igencsak tájidegen szerkezettől, csakhogy azt a rengeteg dolgot, amit a kocsiban és a sátorban tároltunk egyszerűen nem tudtuk volna hova rakni.
A négy évvel ezelőtt vásárolt kocsi már akkor is bőven nagykorú volt. Magyarán voltak bizonyos esztétikai hibái, de a fűtés, világítás korrektül működött, Másfél évnyi állandó benne lakás során viszont elromlott a fűtés és a világítás is megszünt, a műanyag alkatrészek sorra adták meg magukat és maradtak a kezünkben a használat során.
Hol van már az a tip-top állapot, amikor beköltöztünk. Akkor még így nézett ki a konyhája.
Az eladás előtti állapot már ez volt.
A fekhelyünk egykor és ...
... ma.
Ráadásul a két tetőablakot négy év alatt megette a nap, így ott még be is ázott szegény. Ezt a problémát végül két darab plexi felragasztásával megoldottuk és végre rászántuk magunkat, hogy feladjunk egy hírdetést.
A várakozással ellentétben, miszerint biztosan hónapokba telik mire sikerül megszabadulnunk tőle, szinte azonnal kapás volt. A hírdetés feladását követő két óra múlva már érkezett is az első telefon. Természetesen nem árultunk zsákbamacskát és jeleztük a hibáit, az érdeklődőnek szóban is elmondtam az infókat. Csak annyit kérdezett, hogy minimálisan alkuképes-e, erre én mondtam, hogy igen. Mire ő, hogy akkor már indulnak is és még aznap meg szeretnék nézni.
Azután felizzottak a vonalak és még vagy 6-7 érdeklődő jelentkezett, de nekik már csak azt tudtam mondani, hogy már úton van egy potenciális vevő, ha esetleg mégsem jön össze, akkor másnap jelentkezem.
Vevőjelöltünk tehát elindult, miután közölte, hogy kb. este 9 órára ér ide. Na, ebből végül lett vagy 22,30 úgyhogy mi már félig kómásan (reggel fél öt óta voltunk talpon) mutogattuk körbe a kocsit, amit ők zseblámpa fényénél vizsgálgattak. Mivel látták, hogy a szerkezet egyben van, nem is teketóriáztak, egy minimális összeg elengedése után meg is köttetett az alku.
Hagytak egy kis foglalót (mivel mondtuk, hogy anélkül nem állunk neki kipakolni a kocsit) és megállapodtunk, hogy két nap múlva kora reggel itt is vannak érte.
Másnapra így adott volt a feladat. Neki kellett állni és kipakolni mindent a lakókocsiból és a sátorból.
Pakolás kezdetekor a kistraktor menetkészen, csak a szállítandó holmikra vár.
Szerencsére, bár az asztalos műhely még sehol sincs (mert hát az lenne a szerszámok helye), de az istállónál végül is akad egy jó nagy fedett tároló rész, így a holmik egy részét oda tudtuk vinni.
Első körben ezért megkezdődött a szortírozás.
Mindjárt mentek az utánfutóra azok a dolgok, amiket a majdani műhelybe szántunk és nem féltünk a nyitott épületben hagyni.
A maradék szerszámokat két csoportba soroltuk: amik műanyag tárolódobzban voltak, mehettek a pincébe, hogy minél könnyebben hozzájuk lehessen férni, a többi pedig ment a padlásra.
Megy az első szállítmány az istállóhoz.
Ez már a második forduló a szerszámokkal és egyéb értékekkel. Irány a pince, majd a padlás.
Másnap reggel, ahogy ígérték már reggel fél hétkor meg is jelentek az új tulajdonosok. Addigra a lakókocsit teljesen kiürítettük, viszont a sátor még ilyen állapotban volt.
Már csak integetthettünk neki és végleg eltünt a mi egykori kis lakáskánk.
Immár hűlt helye a kocsinak.
Persze nagy szolgálatot tett nekünk, hiszen a lehető legolcsóbb megoldás ez volt, hogy az építkezés ideje alatt legyen hol laknunk. Azóta meg a rengeteg szerszám és a takarmány tárolására szolgált, de már nagyon akartuk, hogy eltűnjön innen. Nyilván kevesebbért adtuk el, mint amennyibe nekünk került, de úgy voltunk vele, hogy még ennél kevesebbért is oda adtuk volna, csak vigye valaki. Így most egy kis pénz is állt a házhoz és végre nem csúfoskodik a birtokon. Duplán megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése