Tető a fejünk felett

Hát csak eljutottunk végül odáig, hogy végre ház formája van a művünknek. Bár a tetőszerkezet egyszerű sátortető, a bonyolultságát az adta, hogy ÓRIÁSI. Ezért az építészünk mindenfajta biztonsági intézkedést kitalált, hogy nehogy a nyakunkba szakadjon. De kezdjük az elején, ott hagytam abba a beszámolót, hogy az ácsok  megérkeztek.

Először is kiszerkesztették a tető háromszögét a földön és készítettek egy úgynevezett zsinórpadot. Ez alapján jelölték fel az összes elemre a pontos méretet, ami alapján le lehetett szabni őket.

Miután a szabással kész voltak össze kellett állítani a kirakós darabjait. Először ún. székállást kellett építeni, a szarufák alátámasztására, amik toldva kb. 8 méteresek.

Ahol ez elkészült felállították a gerendákat, amiket fogópárokkal is összekötöttek. 

Közben a kéményünk is tovább növekedett és végre kijutott a szabad ég alá.

Kilátás a tetőről a tölgyes felé.

 

És a mezőre.

Miután már állt a szerkezet, következett a fóliázás és a lécezés. Ez is betartott vagy 2-3 napig.

Közben én, hogy a folyamatot felgyorsítsam el kezdtem a cserepeket átköltöztetni a ház közelébe. Rakatonként felpakoltam a kis-traktorra egy raklapnyit, Gábor átzötyögött a kijelölt helyre majd ott lepakoltam. Na jó, azért kis segítséget kértem, de azért 90 %-ban enyém a dicsőség. Így 4 raklapnyi cserép helyet változtatott.

 

Másnapra azért beláttam, hogy ez egyedül nagyon durva (még vissza volt 11 raklapnyi) és mivel a Szembeszomszédék (egy nyugdíjas pár) voltak olyan drágák és  felajánlották, hogy segítenek, másnap már hárman folytattuk. Így sokkal flottabbul ment, nem kellett körbe rohangálnom a traktort a dög nehéz rakatokkal. Én a traktoron,  ők meg lentről adogatták. Persze így sem volt sétagalopp, de néha be kell lássuk ”EGYEDÜL NEM MEGY.”

Szóval most már minden készen állt a cserepezéshez. Másnapra élő futószalagot alkotva, valami hihetetlen tempóban felszórtunk a 15 raklapból 10,5-et a tetőre. Ebben nagy szerepe volt a Fiatalok (szintén szomszéd) fiú tagjának, aki rabszolgahajcsár módon hajtotta a bandát. Ő kicsit később csatlakozott be a futószalagba, de akkor viszont turbófokozatra kapcsolt. Addig mi lazán egyesével adogattuk egymásnak a cserepeket. Ő viszont először kettesével, majd végül már rakatonként küldte fel a cserepet a tetőre. Meg is lett az eredménye. Másnap a maradékot már de. 11-ig felszórtuk. Ez így közel 5.000 darab cserepet jelentett.

Készül az ÉK-i oldal.

 Párhuzamosan készült a DNY-i is, hogy ne csak egy oldalról kapja a terhelést.

Utána csak a szegélyezéssel kellett pepecselni, de estére a kémény környékét kivéve felkerült a  cserép. A kémény ugyanis még nem készült el teljesen. A kőművesnek meg valahogy biztosítani kellett a kijárást, sőt újabb állást kellett építeni a tetősíkon kívül, hogy felérje a teljes magasságot.

Most már a kémény is kész van. Szerintünk nagyon szép lett és illik a ház és a tető méreteihez. Persze elég pepecs munka volt körbefalazni, olyan mintha dupla kéményt építettünk volna, de a végeredmény alapján megérte.

 

Slusszpoén, hogy az építőanyag kereskedő, aki kiszámolta, hogy mennyi cserép kell, tévedett, és kevesebbet számolt, így ha el is készült volna a kémény a cserepezésig, nem tudtuk volna befejezni, mert pont annyi cserép hiányzott a végén. 

Szerencsére, a közeli városban van egy hatalmas cseréplerakat, ahol tartanak raktáron nagyon sok fajtát, és pont volt olyan és annyi cserepük, amilyen és amennyi nekünk kellett.

A bádogot is legyártattuk a kémény köré és a kéményre felkerült a betonkoszorú, ami összefogja a téglákat.

 

És végül eltűnt az utolsó lyuk is a tetőről és végre elmondhatjuk: van tető a fejünk felett (bár a falak még kissé szellősek). Az utolsó kúpcserép ca. 17.15-kor került a helyére, a nap meg már lement 16.00 -kor, így gyakorlatilag érzésből dolgoztak a fiúk.

Most már tényleg ház formája van.

Amúgy a lakókocsis élet is eléggé elviselhető (egyelőre legalábbis). Kombinált fűtést alkalmazunk: a lakókocsi saját gázkályháját és elektromos radiátort. Az előbbi pillanatok alatt befűti a kb. 5 légköbmétert, a másik fűtés viszont majdnem folyamatosan megy, hiszen az elektromos áramot a napelem megtermeli. Úgyhogy egyelőre kitartunk, bár több helyről érkezett felajánlás, hogy mehetünk áttelelni, ha nem bírjuk tovább.

A mai nap jó híre még, hogy megérkeztek az ablakaink és a bejárati ajtó. Valamint meglátogatott minket egy "szalmaügyi szakértő", aki már több szalmaház építésében részt vett és Gáborral megkonzultálták a szalmázással kapcsolatos kérdéseket. Szerinte nagyon jó a szerkezet és a szalmabálákat is megfelelőnek találta. (Ez volt még egy kritikus pont, ugyanis a bálák a júliusi leszállítás óta letakarva álltak és fogalmunk sem volt, milyen állapotban lesznek mire kicsomagoljuk őket.)  Ha a kirakós minden részlete összeáll, akkor hétvégén már SZALMÁZUNK!!!

Darus autóra várva

Az építkezéssel kapcsolatos utolsó bejegyzés ott fejeződött be, hogy várjuk a csapadékmentes időt, hogy feldaruzhassuk a gerendákat. Ami késik, nem múlik, így végül október 2-án megérkezett a várva várt darus kocsi. 

Ezt megelőzőleg azért saját kezűleg lefestettem vagy 40 db födémgerendát, meg még kb. 20 db oszlopot, konzolt mi egyebet.

Itt éppen a méretes mestergerendát kenegetem.

Beépítettünk 6 db tartókonzolt, ami szép kis mutatvány volt, tekintve, hogy a hatból három volt vagy  170 cm hosszú és hozzá baromira nehéz, és ezeket úgy 3 méter magasra kellett feltornázni és megrögzíteni.

Három rövidebbet az egyik oldalra.

És a három "böszmét" a másik oldalra. Ez alá majd épített pillérek kerülnek alátámasztásként.

Gábor kialakította a mestergerenda fogadó részét a falban és felállítottunk még egy belső oszlopot, amit szintén a mestergerenda alátámasztására szolgál.

De a legizgalmasabb feladat kétség kívül az 5 ”T” (tornácoszlop+vállgerenda) helyretétele volt. Az oszlopoknak kis beton+téglalábazat épült, hogy a nedvességtől védve legyenek, ami azt jelentette, hogy kb. 40 cm-re kellett felemelni. A feladat megoldásához voltunk ketten. Így az alábbi megoldáshoz folyamodtunk. 

Lépcsőt építettünk fakockákból, így 3 lépésben, mindig egy kicsit emelve átraktuk az emelőre, (ami szerencsére bír vagy két tonnát)  amivel a végső magasságig fel tudtuk emelni.

Amíg a tornácoszlop fölötti mestergerenda nem került fel két léccel odarögzítettük a házhoz őket, azaz kiháromszögeltük őket.

A tornácoszlopok megrögzítve.

 És szemből.

Az épített kőoszlopokba be lett betonozva egy méteres menetszár, amire a mestergerendának rá kellett ülnie. Egy ilyen ”kis” fúrószár kellett a gerenda átfúrásához.

És végre a darus kocsi is csak megérkezett. Már repül is a mestergerenda.

Végre a helyén van (na jó, pár centi híján).

A tornácoszlopok fölötti mestergerendák helyretétele volt a legrázósabb. Ugyanis a gerenda leeresztése előtt Gábornak ki kellett csavaroznia a rögzítő léceket. Még szerencse, hogy a darus ember segítőkész volt, így ő meg én egy-egy oszlopot megtartva Gábor el tudta végezni a műveletet, miközben ő a gerendát is eresztette lefelé.

 Itt már a második érkezeik (a háromból).

A mestergerendák a helyükön most már jöhetnek a födém gerendák. Itt a nagyokat még egyesével emelgette.

Közben, hogy nehogy unalmasnak találjuk a feladatot, a darus autó kétszer is megsüllyedt. A kiszabadítása vagy 80 kisméretű téglát (a kerekek alá) és egy-két órányi időráfordítást vett igénybe. Ezért a rövideket már csoportosan, 6-8 darabot egyszerre emelve tettük fel. Ráadásul nem is mindig álltak jó irányba, azaz a mintás végük volt belül. Az utolsókat így is már sötétben tette fel. De mindegy legalább végre felkerültek. Az eredeti terv az volt, hogy minden egyes gerenda a helyére kerül, azaz 90 cm-ként egymástól.

A végeredmény azonban ez lett a DK-i oldalon.

És hát így sikerült az ÉNY-i oldalon, még szerencse, hogy ezek "alig" 5 méteresek voltak. Így görgetős technikával viszonylag egyszerűen a helyükre tudtuk rakni őket.

Ezt követően kellett a gerendákat pontosan a helyükre varázsolni és lerögzíteni. Még szerencse, hogy egyiküknek sincs tériszonya, mivel nem keveset "futkároztunk" fel-alá ca. 3 méteres magasságban.
Ez megint kétszereplős játszma volt. Elsőként a két szélső gerendapárt kellett megrögzíteni, majd kihúztunk egy zsinórt körben, ami jelezte a szintet, ameddig a gerendáknak ki kell lógniuk. Én voltam a szint ellenőrző. Ami mókás látvány lehetett. Körülbelül, úgy nézhettem ki ahogy a koalák ölelgetik a fát, csak én vízszintesen adtam elő a gerenda végén, miközben Gábor meg egy fejszével kocogtatta a mellette lévőt a helyére. Máshogy ugyanis nem lehetett, ha lendületből megtolta, akkor biztos, hogy túlment. (Béláim, eltoltuk, rátoltuk!!!)

Mikor a helyükön voltak, akkor ilyen helyes kis 30 cm csavarokkal, meg menetszárral meg gerendarögzítő vasalattal le lettek rögzítve.

Ilyen méter hosszú lapos acélokkal lettek összefogva a gerendapárok, középen meg egy 28 cm alapcsavarral hozzárögzítve a vasbetonkoszorúhoz.

És íme a végeredmény kívülről ...

 

... és belülről.

Közben kőművesünk sem tétlenkedett. Felépítette a 3 db féloszlopot (azért fél, mert össze lesz építve a házzal).

És az ablakpárkányok is készülődnek.

 

Végül az ácsok is megérkeztek, úgyhogy jelenleg éppen a tetőkészítés kellős közepén vagyunk, de ez már egy újabb fejezet lesz.

Élet a vadonban, avagy hogyan éljük túl az állatvilág sorozatos invázióit

Eddig többnyire pozitív oldaláról számoltam be az itteni életünknek, de mint mindennek ennek is megvannak a maga kevésbé kellemes oldalai. Az eddig itt töltött 6,5 hónap alatt eddig négy invázióval kellett megküzdenünk.

Elsőként jöttek a hangyák. Milliónyian. 

Illusztráció (de valahogy ilyen nagyságrendben csaptak le egy-egy jó falatra)

Nem tudom, hogyan de bármilyen cukros dolgot kilométerekről kiszagoltak, elég volt egy csepp dinnyelé a konyhapulton és akkor riadóztatták az egész bolyt. A mézes csuprot végül alufóliába csomagoltam, majd még zacskóba dugtam és a hűtőbe rejtettem de így is bejutottak az üvegbe.

Természetesen felvettük a küzdelmet. Első körben sütőporral próbálkoztunk.  Szórtuk mint bolond a lisztet, amerre vonultak,  mert azt hallottuk, hogy azt nem szeretik. De ezeket a hangyákat egy cseppet sem riasztotta.  Második körben jött az elektromos riasztó. ”Csodálatos” kínai gyártmány, állítólag az elektromos hálózaton keresztül olyan jeleket bocsát ki, amit sem a rovarok, de még az egerek sem tudnak elviselni. Hangyák esetében 2 hétről írt, ami után eltűnnek. Hát nem tűntek. Ezek után vetettük be a hangyacsapdákat. Kis fémdobozok, amiben csalikaja van. Ezt behurcolják a bolyba és annyi az egész bagázsnak. Ez végül bevált, úgyhogy azóta nem igen bukkantak fel.

Az ősz kezdetével újabb támadás ért bennünket. Azóta az interneten kiderítettük, hogy ún. vaspondrók leptek el minket. Ezek 3-4 cm hosszú, milliónyi lábbal rendelkező férgek, amelyek amúgy nagyon hasznos munkát végeznek a természetben, az elhalt szervezetek lebontásában vesznek részt. 

Illusztráció

Viszont eléggé undort keltőek és ráadásul büdösek is. Ahogy kezdett hűvösödni, úgy gondolták beköltöznek hozzánk társbérlőnek. Ennek mi persze nem nagyon örültünk. Zárt ablakok és ajtók ellenére a legváratlanabb helyeken bukkantak fel. A ruhásszekrényekben, az ágyunkba, mindenhova bekúsztak. Itt azért nem százas nagyságrendről van szó, de mondjuk minden nap begyűjtöttünk 10-15 db-ot a lakókocsi különböző pontjairól. Most, hogy már egyre hidegebb van, nemigen fordulnak elő.

A harmadik csapás az egerek részéről érezett. Pár hete egyik éjjel arra ébredünk, hogy furcsa kaparászást hallunk. Méghozzá felülről. Valószínűleg a lakókocsi szigetelésébe költöztek be. 

Illusztráció ez is (pedig milyen kis cukik, ha alszanak)

Eléggé aggódtunk, mert mi van ha elrágják az elektromos vezetékeket vagy szétrágják a holminkat. Úgyhogy nem tűrhettük tétlenül az újabb támadást sem. Először hagyományos egérfogót vetettünk be. De a kis piszok valahogy kiette a sajt egy részét, úgy hogy nem csapódott le. Tehát más megoldást kellett keresnünk. Ajánlottak egy zselés cuccot, amit állítólag nagyon szeretnék és amitől azután jobblétre szenderülnek. Ezt a lakókocsi több pontján elhelyeztük de a kaparászás csak nem szűnt meg. Úgyhogy végül már éjszakákon át  virrasztottunk. Az  áttörés akkor következett be, amikor hosszabb időre el kellett utaznunk.

Egérék azt tapasztalván, hogy nincs mocorgás alattuk, gondolom beljebb merészkedtek és akkor megtalálták az elhelyezett falatokat. Mi már csak a hűlt tetemüket találtuk meg, amikor hazajöttünk. Szám szerint kettőt. A harmadik áldozat pár nappal később került elő, amikor a nyári holmikat pakoltam össze. Őt az egyik balerina cipőmben érte utol a vég. Én nem vagyok egy egeret meglátok és sikoltozok típus, de azért ez nekem is sok volt. Úgyhogy a cipőnek annyi, ment a kukába, mert én abba bele nem dugom a lábamat, amibe egy egér teteme volt korábban.  (Szerencsére amúgy is szorított a cipő, így nem volt nehéz megválnom tőle). Azért néhány ruhámat, meg a papucsomat megrágcsálták a kis piszkok. De azóta hála a magasságosnak csönd és béke van egérfronton.

Végül az utolsó nagyobb roham a harlekin (vagy ahogy kedvenc kőművesünk mondja a ”hamisított”) katicák felől érkezett. 

Illusztráció (nálunk is voltak mindenféle változatban.)

Őket is nyilván a jó kis fűtött kégli vonzotta. Volt, hogy már vagy 40-50 hemzsegett bent és még ráadásul ezek is büdösek voltak. Itt az összefogdosásos módszer vált be.  Szerencsére, amint hozzájuk értünk hullának tetették magukat, így nem okozott különösebb nehézséget a begyűjtésük. Azóta ők is jelentősen megfogyatkoztak, most már csak elvétve téved be egy-kettő a kocsiba.

Egyelőre tehát így állunk. Azért a vaddisznók és dámvadak tömeges beköltözésére nem vagyunk felkészülve.