Felvirradt a Nagy Nap

Pontosabban még igen messze volt  a virradástól, mert a vekker már hajnal hatkor jelzett, a Napocska meg még vagy másfél órát szunyálhatott. Fiúk nekiláttak a folyamatok beindításának, úgymint üstház alá begyújtás, kinti sparherdbe begyújtás, pörzsölő összerakása. Addig én átöblítettem és eltörölgettem a ládákat. Közben persze azt is konstatáltuk, hogy esik, majd inkább szakad az eső. Tipikus: hetek óta száraz idő volt, pont a disznóvágás napjára szakadt le az ég.

Apukám a hentessel és összes felszerelésével csak fél nyolc körül ért ide, ami így kicsit késői kezdésnek tűnik. Viszont mire az első malacért indultak, szerencsére elállt az eső. Így is volt egy kis sárban csúszkálás, de mégis kellemesebb, ha nem szakad az eső az ember nyakába, amikor a malacokért kell menni.

A disznóvágás folyamatáról, a bontásról szándékosan nem készülnek képek. Így is sokan azt kérdezik, hogy tudjuk a malacokat, vagy a kecskét levágni, miután akár 1,5 évig is neveltük őket. Erre az a válaszom, hogy természetesen nem könnyű. Most szerencsém volt, mert nem kellett jelen lennem ezen a részén, de volt már olyan is, hogy nekem kellett lefognom. 

Lehet, hogy szentimentálisnak tűnök, de én előző este  elbúcsúztam tőlük, megsimogattam mindegyiket és megköszöntem, hogy a húsukkal táplálni fognak minket. Gábor számára nyilván nehezebb, mert csak neki kellett kihúzni őket az ólból és akkor látja az értetlenséget a szemükben. Megbíztak bennünk, eddig sosem voltak bántva, hát nem értik, akkor most mi történik.

Szerencsére a hentes hozott kábító fegyvert, így csak addig visított, amíg annyira kihúzták a malackát, hogy a hentes el tudja kábítani. Annyi, hogy ezt aznap háromszor kellett eljátszani.

A folyamat az volt, hogy szúrás, tisztítás, fellógatás. Utána mentek a másodikért. Majd amíg a fiúk azt pucolták, a hentes már megkezdte az első bontását. Mikor az elsőt szétbontotta ment a második a rén csigára és mentek a harmadikért.

Igazából a harmadik malacnál csúsztunk meg. Annak a bontása már a késő délutánba nyúlott. Ekkor már látszott, hogy hosszú nap elé nézünk elébe. 

Az igazi csapást az jelentette, hogy a daráló (ami a hentes tulajdonát képezte, és előzőleg költött rá nem keveset, hogy üzemképes legyen) megadta magát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kolbásztöltelék már csak egy maréknyi maradt. Viszont hátra volt még a közben abalében fődögélő hurkatöltelék ledarálása. 

Itt lépett színre a mi kis belső használatra alkalmas elektromos darálónk (egyben paradicsompasszírozó), ami becsületére legyen mondva, megbirkózott a feladattal. Bár a hentes szerint a májat nem vitte volna, a malackák eme része a fagyasztóban várja a felhasználás későbbi lehetőségeit. Így viszont lett töméntelen mennyiségű véres hurkánk.

A három malacot azért vállaltuk be, mert legutóbb igen szűk családi körben (mindösszesen négyen) nagyjából végeztünk két malaccal egy nap alatt. Na jó a töltés egy része akkor is másnapra maradt, de persze ott is voltak komplikációk. (Lásd Disznóvágás extrákkal 2018 február) Mivel most profi szakember jött azt gondoltuk, hogy menni fog a három is. Meg hát a hentes sem tiltakozott, mikor jeleztük, hogy hármat vágnánk.

A vége a történetnek az lett, hogy hajnali fél kettő körül fejezték be a hurka töltést és még hátra volt az abálás. Végül vasárnap hajnali három óra volt mire ágyba kerültünk. 

Szumma szummarum, a disznóvágás szerintem jó hangulatban zajlott én még éjfélkor is bírtam röhögni magunkon, amikor a barátunk megjegyezte, hogy minek a nagy kapkodás, akkor nem fogunk bekerülni a Guiness rekordok könyvébe, mint a legtovább tartó disznóvágás résztvevői. 

A beszerzett alapanyag mennyiségeket illetően most átestünk a ló túl felére. Az aprított hagyma, fokhagyma, hurkába főzött rizs jó része megmaradt, a fűszerekről és a belekről már nem is beszélve. Ez utóbbiból  még jó pár disznóvágásra elegendő készletekkel rendelkezünk. 

A frissen beszerzett teknő jól vizsgázott. Sokkal kényelmesebb ebben keverni a tölteléket, mint egy szögletes ládában (ahogy februárban kellett). 

A hosszúra nyúlt disznóvágás azonban ezzel még nem ért végett. Hátra voltak az utómunkálatok. Az edények elmosása, valamint a zsír kisütése.  

A hentes véleménye szerint a három malacka nyomott vagy 250 kilót. Ennek megfelelően lett is szépen mindenből. 

A sózóban pihenget most 6 db sonka és négy tábla szalonna. Ezeket két naponta forgatjuk.

A tokaszalonnából készült jófajta csécsi szalonna.

Készül a töpörtyű. 

A végeredmény egyik fele. Jól kinyomkodva lett 4-5 kg töpörtyű. A másik fele meg vagy 30 liter jó féle házi zsír. Jó, hogy beszereztük azokat a zsíros bödönöket, mindegyikbe jutott.

Kolbászok és négy pár véres hurka fellógatva a füstölőben még a füst előtt.

Itt meg a már kész termékek. Pluszban még egy jó kis disznósajt is ott lógicsál.

Ezenkívül a fagyasztóba cipőkanállal sem férne be bármilyen kicsi csomag sem. Annak ellenére, hogy anyukám bejelentkezett vásárlónak egy egész hosszú listával friss húsokat illetően.  

A kutyus és a 7 cica három napig kajakómában volt a mindenféle cafrangoktól, amik leestek számukra. Kicsit tartottunk tőle, hogy hogyan lehet majd távol tartani őket, de nagyon jól neveltek voltak, csak néha-néha tévedtek be a konyhába, de erőteljes felszólításra azonnal távoztak. 

Februárra tervezzük a következő vágást. Ekkor visszatérünk a családi körös verzióra. Már most van két jelentkező, akikre számíthatunk. A következő malac csapat pedig már be is költözött a hizlaldába. 

Most is sok tapasztalatot gyűjtöttünk, de még mindig van hova fejlődni. Viszont, ha azt nézem, hogy ez volt a harmadik disznóvágás Málnáskertben, akkor azt mondom, hogy jók voltunk.

A Nagy Felkészülés

Mivel a legutóbbi disznóvágás alkalmával igen nagy hiányosságok mutatkoztak mind a felszerelés, mind az alapanyagok terén, ezért most egy igen komoly listával vágtunk neki a szezon első disznóvágására való felkészülésnek. A rajta szereplő felszerelések beszerzéséért bizony elég messze kellett utaznunk, de azt gondolom megérte.

Két évvel ezelőtt fedeztük fel Baján a Babella Antik nevű régiségkereskedést. Akkor egy tálaló szekrényt és egy ruhásszekrényt sikerült beújítanunk jóval kedvezőbb áron, mint amiket a korábban felkeresett hasonló üzletekben láttunk. Már akkor elhatároztuk, hogy ide még vissza fogunk térni, ugyanis a paraszti gazdaságokban korábban meglevő csaknem összes használati tárgy fellelhető náluk. Ráadásul mindenből akad bőséges választék.

Így egy november végi napon az utánfutót is felakasztva felkerekedtünk zsákmányszerző körútra. Előbb anyukámékhoz néztünk be, ugyanis ő is felajánlott egy-két korábban a disznóvágásokkor használt edényt, amire már nincs szüksége. Mi természetesen örömmel elfogadtuk az adományt. Így gazdagabbak lettünk egy nagy műanyagedénnyel, amit sózásra lehet használni,  valamint több nagyobb fémtállal, fazékkal (amiből sosincs elég egy disznóvágáson).

Ezek után már tudtuk, hogy milyen eszközöket kell Baján keresnünk. A megbeszélt időpontban az üzlet tulajdonosa már várt minket. Mivel közben a termékek mennyisége igencsak kibővült át kellett mennünk egy újabb telephelyre, ahol kedvünkre böngészhettünk a rengeteg kincs között.

Listánk első helyén egy hastok, magyarul bontóasztal szerepelt. Ezt viszonylag hamar megtaláltuk. Majd következtek a teknők, azokkal egy egész szoba volt tele. Végül választottunk egy nagyobbat a töltelék bekeveréséhez és egy kicsit a majdani kenyérdagasztásokhoz.

Ezenkívül vettünk egy tartalék üstöt is újszerű állapotban kb. harmadáron. A zsír tárolására különböző méretű zsírosvéndőket (lánykori nevén bödönöket). valamint egy nagy faládát, amiben a kolbászokat szeretnénk eltárolni, ha már megszikkadtak.

https://www.kolbaszaruhaz.hu

 "Ahol nincs nagy-tömegű kolbászról szó, ott manapság gyakorolják a a tárolásnak azt a módját is, hogy a nyári melegek beköszöntével a kolbászokat papírba csomagolva fahamuba rakják, akár ládikában, akár pedig a cserépkályha tűzterében."

A zsákmány egy része, amit az utánfutóról gyorsan fedél alá pakoltunk késő este mikor végre hazaértünk.

A maradék még a kocsiban. Az üléseket is le kellett hajtani, hogy minden beférjen.

Persze a székek, nem a disznóvágás kellékei, azokat csak mellékesen szereztük be, ha már ott jártunk. Igaz, hogy némi felújításra szorulnak, meg át is kell festeni őket, mert egész más színt szeretnénk. Mindenképpen le akartuk cserélni a meglevőket, így legalább egy úttal megvannak ezek is.

Szükség volt egy kis rendrakásra is a kerti konyhában és környékén. Valamint a füstölővel is akadt némi-nemű tennivaló.

A hátsó résznél ebből indultunk ki.

Elpakoltuk  a  felesleges  dolgokat,  a  kukoricaszárakat  felaprítottuk,  a felaprított  tűzifából  ide  is jutott még.

A konyha belső részén ez volt a kiinduló állapot. A kocsit először is le kellett pakolni. A konyhát pedig kirámolni.

Gábor felfűrészelt egy jó nagy adag fát, amiből két oldalt szélfogófalat építettünk. Kifelé össze-vissza kiállnak, mivel nem sikerült egyforma hosszúra vágni őket.

Belülről viszont egészen jól mutat a rönkökből rakott fal.

Alapos söprés következett.

Majd megépítettük a másik oldalt is.

Így már jöhetett a berendezés.

Jobbra a bontóasztal, ahol a hentes dolgozott. A bal oldali asztalon folyt az áruk szortírozása a különböző ládákba.

Igen fontos feladat volt még a füstölő üzemképes állapotba hozatala. Ennek ugyanis még mindig nem volt teteje. Amikor épült még nem tudták, hogyan oldják meg ezt a kérdést. Később Gábor kitalálta, hogy valami cementkötésű gipszkartonból ragaszt dupla vastagon tetőt. Csak persze mindig voltak akutabb feladatok, így ez mindig tolódott, hogy majd, majd.

Azután most már nem lehetett tovább halogatni. Közben az áraknak utánanézve revideálta nézeteit és úgy döntött megoldjuk saját anyagból. Ez ugyan egy kicsit macerásabb volt, viszont egy fillérbe sem került.

Felrögzített pár darab tetőlécet, arra csempeszerűen, tehát nem egymásra takarva jöttek az agyag cserepek, majd az egészet lesarazta, hogy légzáró legyen.

Az építmény még mindig nem tudta ellátni funkcióját, ugyanis hiányoztak a rudak, melyekre a füstölni valót  fel lehet akasztani. Ezért legyártott (ha jól számolom) vagy hat darab rudat, amihez "rúdrögzítőket" is gyártott. Ezeket természetesen még fel is kellett rögzíteni a helyükre.

Itt már a full extrás füstölő.

A macskák, egerek, madarak  hátsó szellőző nyíláson való  bejutásának megakadályozására is ki kellett találni valamit. Itt az én ötletem került megvalósításra. Eszembe jutott, hogy van nekünk egy rostánk, amit anno a vakolásnál a homok átszitálására használtunk. Mivel ebben a funkcióban már nincs rá szükség, ezért ebből vágott ki egy darabot és rögzítette fel pár csavarral. Így a füst szabadon távozhat, míg a nem kívánatos esetleges látogatók nem férnek hozzá a fáradságos munkával készített termékekhez.

Egy rénfát is szerettünk volna venni, amire a disznót fellógatják, hogy könnyebb legyen a bontás. (Bár sok helyen asztalon bontanak). Ebből viszont csak egy javításra szoruló volt Baján, így más megoldás után kellett nézni. 

Végül emberem megoldotta úgy, hogy két kampót rögzített a kerti konyha gerendájába. Majd csiga és drótkötél segítségével, amit a traktor fog húzni, fel lehet húzni a malackát.

Íme a "réncsiga" a drótkötél nélkül.

Hátra volt még az alapanyagok úgymint fűszerek, belek beszerzése. Ezt egybekötöttük volna a havi nagy bevásárlással. A megyeszékhelyre mentünk, ahol ismertünk egy húsáruházat, ahol lehet ilyen "béldolgokat" venni. Tipikus, hogy pont azon a napon 13,00 órakor bezárt, mi természetesen délutánra terveztük be a vásárlást.

De szerencsére van nekünk egy Nenusunk (az én egyetlenem nagynénije), aki segítségünkre sietett. Felhívtuk és elsírtuk a bánatunkat, ő  pedig egy óra múlva már jelezte, hogy mindent beszerzett. Az adalékmentes sót már interneten megrendeltem. A fűszerpaprikát apukám szerezte be, az egyéb fűszereket sikerült önerőből megoldanunk.

A listánkon szerepeltek még húsos ládák, vödrök (a februári disznóvágásnál ezekből is el kellett volna még pár darab), valamint egyéb apróságok. Most ezeket is beszereztük.

Eljött végre az utolsó előtti nap. Ami elég sűrűre sikeredett. Reggel fél hétkor már talpon voltunk és este hétre sikerült minden betervezett dologgal végezni. Először úgy gondoltuk, hogy megosztjuk erőinket és én bent, Gábor pedig kint tevékenykedik. Azután mégis inkább egyesítettük és bent kezdtük el a sütögetési programot.

Készült egy nagy adag linzer.

Egy adag krumplis pogácsa.

Valamint két szép kenyérke. (nehogy már szégyenben maradjunk)

Ezenkívül legyártottunk egy nagy adag krumplisalátát a másnapi ebédhez. Mi ugyanis nem tipikus disznótoros menüre  (úgymint hagymás vér, hús leves stb.) készültünk. Délelőttre pogácsa, linzer, ebédre a saláta és frissensült húst terveztünk. Vacsorára pedig töltött káposztát.

Mire mindezzel elkészültünk Gábor elindult a barátunkért, akit felkértünk disznóvágási segítségnek. A közeli faluig tudott jönni busszal, onnan kellett csak a fuvar. Ezt összekötötte a füstöléshez való fűrészpor elhozatalával. Mint kiderült a tölgyfaforgács (ami nekünk bőségesen van itthon) csak vég-szükség esetén alkalmazandó, így inkább vettünk akácfűrészport egy közeli fatelepről. 

Amíg a fiúk megérkeztek én mosogatással múlattam az időt. Az összes ládát elmosogattam, eltörölgettem.

A fiúk utána berendezték a helyszínt az asztalokkal. Majd kollektíven nekiláttak hagymát és fokhagymát pucolni. A hagyma a hurkatöltelékhez kellett, ezt pucolás és aprítás után még meg is dinszteltük. A fokhagymát csak le kellett darálni. 

Már csak egy feladat volt hátra: a hentes azt kérte, hogy rekesszük el a malacokat az óljukban, hogy egyesével lehessen őket kihúzni. Végül mind a négyen egy helyre tömörültek, így egy raklap és egy spanifer segítségével ezt a feladatot is megoldottuk.

Ezek után már csak egy kiadós alvás fért bele és megvirradt a NAGY nap.

FOLYT. KÖV.

Utóirat:

Időközben igazi télies hangulat lett itt nálunk. Szerintem kicsit más a látvány és a hangulat, mint a városban. A mi szívünknek mindenesetre kedvesebb. Egy kis ízelítő  a téli Málnáskertből.

Ma reggel egyébként látogatóink voltak. Két gyönyörű dámszarvas bikát figyelhettünk meg, amint a konyhakert mögött eszegettek. 

Málna imádja ezt a fehér valamit. Nagyon szeret benne rohangálni és ahogy a kis pofáján is látszik túrni benne.

Cica ül a hóban (vagy inkább lapul).

"Fővadász Úr" folyamatosan portyázik a hótakaró ellenére is.

Kan kaland

Ahogy ígértem vissza is tértem, hogy elmeséljem mi minden történt még velünk és az állatsereglettel október közepe óta. Először is a már a címben is megjelenő kalandommal/unkkal kezdeném. 

A fent említett eset még november elején történt, amikor is javában folytak az istálló  tetőépítési munkálatai. Pontosabban az uram tetőlécezett én meg a háztartásban tevékenykedtem. Mivel keletkezett valamiféle zöldségmaradék, gondoltam kiviszem a kecskéknek, egyúttal megellenőrzöm a vizeket is és ha kell feltöltöm az edényeket.

Amint a karám felé tartottam, egyszer csak valami rendelleneset fedeztem fel. Mégpedig, hogy a kan malacunk éppen az egyik kocámat zaklatja. Nekem elöntötte az agyamat a vörös köd, kiabálva berontottam és megakadályoztam a nász beteljesedését. Majd vadul elkezdtem körbe-körbe kergetni, aminek így utólag belegondolva nem sok értelme volt.

Lelki szemeim előtt már láttam, hogy megint felcsinált egy csomó malacot, akkor pedig kútba esik a tervünk, hogy levágjuk a levágandókat, illetve megint télvíz idején születnek meg a kicsik, amikor nincs sok esélyük a megmaradásra.

Miután beláttam, hogy egyedül semmi esélyem, elkezdem kiabálni (ordítozni, üvöltözni és még fokozhatnám) az uram után, hogy jöjjön segíteni. Ennek teljes hiábavalóságát, a már említett módosult tudatállapot miatt akkor persze nem fogtam fel. Egyrészt mert kb. 400 méterre tartózkodott tőlem, de ha ez nem lett volna elég, a fülhallgatóján keresztül hallgatott valamit, így ha a közelében lettem volna se hallott volna meg.

Végül futva neki indultam a távnak folyamatosan kiabálva, de ekkor már zokogva is. Annyira elkeseredtem, hogy már megint kicsellózott velünk a Kan. Egy idő után észre vett és hallva a kiabálásomat elindult felém. Szegénykémnek különböző rém-forgatókönyvek peregtek az agyában: ház kigyulladt, negatív, nem füstöl, Málnával történt valami, negatív, ott szalad mellette, akkor biztos a családdal történt valami tragédia. Erre fel én közöltem vele, hogy a kan malac átszökött a lányokhoz. Az ő nyugis természetével természetesen nem értette, hogy mire ez a nagy paláver, de hát lassan harminc éve vagyunk együtt, és már nem csodálkozik semmin velem kapcsolatban. Még mindig meg tudom lepni.

Igen, róla van szó. Nehéz küzdelem után újból a saját helyén. Sóváran bámulja a csajokat, akiktől ismét meg lett fosztva.

Szóval immár egyesült erővel neki láttunk a nem egyszerű feladatnak. Ebben egy apró közjáték megakasztott minket. Nevezetesen, hogy az ordítozásommal felvertem a falu népét, melyekből egy kisebb csapat felkerekedett, hogy meg nézze mi is történt nálunk és segítsen, ha szükség van rá. Abból a hangzavarból, ami eljutott hozzájuk, ugyanis azt hitték, hogy minimum embervér folyt nálunk. Bár akkor is többször megtettem, ezúton is elnézésüket kérem a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatások miatt.

Na visszatérve a malachoz. Először kukoricával próbálkoztunk. De rafinált őkelme, esze ágában sem volt odajönni. Próbálkoztunk Málnával, de ő  hajtotta az egész kondát. Annyira azért nem érti a szavunkat, hogy tudja, pont melyik malacot akarjuk. Végül el kezdtük leválasztani az állatseregletet. Józsi kecskét visszavittük a helyére, a lány kecskéket bezártuk a fejőállasba, a malacokat pedig megpróbáltuk becsalni a kecskekarámba, kettő kivételével ez sikerült is.

Így kicsit tisztább lett a terep. Illetve az is kiderült, hogy a malacólon keresztül jött át. Ezen már korábban bontott egy kisebb nyílást, amit egy jókora rétegelt lemezzel lezártunk. Most ezt a lemezt konkrétan letépte a falról és kihajította az ólból. Majd a nyílást kitágítva át is jutott a lányokhoz.

Gábor közben egy rakományrögzítő  kötélből készített egy csúszó lasszót és a csalogatással próbálkoztunk, de folyamatosan kitért elölünk. Ekkor elhatároztuk, hogy a kifárasztás módszeréhez folyamodunk és elkezdtük kergetni. Mert az igaz, hogy a egyes állatok nagyon gyorsan tudnak futni, viszont ezt hosszú távon nem bírják. Tehát el kezdünk a villanypásztorral elkerített részben körbe-körbe futni. Elöl a kan utána felváltva vagy én, vagy Gábor.

Egyszer már sikerült beszorítanunk a malacólba. Gyorsan hoztam egy raklapot, azzal zárva el a nyílást, miközben Gábor az ól másik oldalán próbálta a járatot még jobban kiszélesíteni, hogy ott vissza tudjon menni. De ahogy kitört egy darabot, a hangos zajtól megijedve megindult az általam elzárt nyílás felé, és habár kitámasztottam magamat, raklapostul együtt úgy eltolt miközben árkot szántottam a lábammal a homokba, mintha ott sem lettem volna.

A mutatvány, mármint a kandisznó kézre kerítése amúgy sem volt veszélytelen, mivel jó ötcentis agyaraival szerintem csuklóból le tudná harapni a kezünket, ha akarná. Mi azért folytattuk a hajszát. Kergetőztünk tovább, míg végül már láttuk, hogy kezd fáradni. Ekkor Gábornak sikerül elkapnia az egyik hátsó lábát én meg ráügyeskedtem a fejére a lasszót. Ezt utána átadtam a csapat férfi tagjának, aki alig bírta megtartani. Vezetni így nem lehetett, mert inkább megfojtotta volna magát. 

Végül én elkaptam a két hátsó lábát, így én hátulról irányítva, Gábor előröl húzva nagy nehezen visszavezettük a saját karámjába.

Ezzel persze a feladattal még nem voltunk készen. Újból ól és karámépítésbe kezdtünk.

A karám újabb erősítő deszkákat kapott. A világos színűek az új elemek.

Az ólat pedig kompletten U-alakban, szinte teljes magasságig körbedeszkáztuk. Ez egyrészt ellenállóbb anyag, mint az OSB-lap, másrészt fogást sem nagyon talál rajta.

A szerelmi légyott(ok) megakadályozása miatt egy pár napig igen zabos volt ránk. Ezt azzal juttatta kifejezésre, hogy folyamatosan kiborogatta a vizes vödrét. Ugyanis ezt sem azt megelőzően, sem azóta nem csinálja.

Itt már szent a béke. Szeretetét és ragaszkodását azzal szokta kifejezni, hogy nyalogatja a csizmánkat.

Haragudni persze nem lehet rá, ő  csak az ösztöneinek engedelmeskedett. Mi is tudjuk, hogy nem jó ez így, hogy ilyen közel van a lányokhoz. Reméltük, hogy idén nyáron már el tudjuk költöztetni a malac bandát, de hát sajnos nem úgy alakultak a dolgok. Tavasz előtt nem is látok rá sok esélyt, hogy lányokat át tudjuk költöztetni az új helyükre. Talán addig kibírja a megerősített ól és karám.

Ennyit a kan kalandról.

Ezenkívül említésre méltó esemény, hogy igaz, hogy csak részben, de megtörtént a másodszori kaszálás is október második felében. Sajnos mivel a növényzet már igen el volt öregedve, így nem sikerült tökéletesen.

Kaszálás előtti állapot.

Ez pedig már az utáni.

Mivel  fiatal  szomszédaink  gépparkja  meglehetősen  koros,  gyakran szorulnak javításra, így ez és az időhiány miatt sem tudtuk az  optimális  eredményt  elérni, sem a kaszálás,  sem  a  bálázás  terén. Főleg ez utóbbi géppel voltak problémák. 

Mivel kívülről befelé haladva körözött egyre szűkülő körben, időhiány miatt szinte mindenhol maradtak kisebb-nagyobb kaszálatlan foltok, illetve a már elfeküdt, megvastagodott szárakat nem mindenhol vágta el rendesen.

Viszont a pozitív szemlélet jegyében mégis azt kell, hogy mondjam: elégedettek vagyunk, - mert bár szükség lesz még arra, hogy Gábor az egész területen átmenjen a szártépővel, a rendezettebb látvány és a jövő évi legelő érdekében - a tavalyi évhez képest ugyanis kétszer annyi szénabálával vágunk neki a télnek. Tavaly összesen 70 bála jutott nekünk, amiből még tönkrement vagy 10-15, mivel nem kerültek be időben az istállóba. Most a nyári kaszálásból a mi részünk 100 db, az ősziből is lett még 40 darabunk, azaz összesen 140 darab szénabálával gazdálkodhatunk. Az összes bála egyből átszállításra került a szomszédék hatalmas istállójába. A készletünkből  egyelőre talán 5 darab fogyott el, az is nyáron, amikor nem voltunk itthon és a szomszédbácsi etetett. Mivel sok széna bálázatlan maradt, az idő meg  száraz volt, be tudtunk még gyűjteni néhány pótkocsira valót. Így azóta is a fóliával letakart kupacból etetünk.

Sajnos egy tovább csökkent kecskeállományt.  Októberben ugyanis elvesztettük Micikét is.

Az egyik legjobban tejelő kecskénk volt, amellett egy igen kedves jószág, úgyhogy megint csak nagy veszteség ért minket.

Voltak gyanús jelek, amik arra utaltak, hogy valami nincs rendben, de sajnos későn kaptunk észbe. Valószínűleg férges volt,  és mire megkapta a kezelést már leállt a kérődzés. Próbáltuk élesztővel beindítani, de már túl késő volt. Bár folyamatosan evett, ebből nem tudott semmi hasznosulni a szervezetében, így egy reggel élettelenül találtuk.

Azóta szintén kecsketartó szomszédasszonyommal megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy otthoni állat gyógyszertári készletet kialakítani, hogy hasonló helyzetben legyen mihez nyúlni. Szükség van különböző féreghajtókra, gyulladáscsökkentőre, mivel van hogy az állatorvos csak napokkal később ér ide. A kecskékkel kapcsolatosan  amúgy sincs sok tapasztalatuk. Az ember magára, meg a kecsketartó társadalomra számíthat leginkább.

A szeptember elején született kicsi malackát is elveszítettük. Itt valószínűleg a sok bolhacsípés miatti fertőzés volt  az ok.  Azóta már abból a szerből is bekészleteztem, hogy azonnal meg tudjuk kezdeni a kezelést, ha bolhát észlelünk. Szóval ez az év az állat-egészségügyi tapasztalataink gyarapodásához jócskán hozzájárult. Magyarán saját kárunkon tanultunk, nem keveset.

Szerencsére a többi állatka jól van. Az alábbiakban kis képes beszámoló következik róluk.

A hízásba fogott malackáink közül három szieszta közben. Két popsi között egy fej formációban.

Itt mind a négyen a vályú körül. Az elmúlt 1,5 hónap alatt szépen kigömbölyödtek. Most egy kitesz annyit, mint a tavaly vágott kettő együtt. 

Gyülekeznek, vacsorára várva.

Az egyik  utolsó napos őszi napon lőttem ezt a képet. A szénarács alá hullott szénából épített fészekben pihenget az egyik malackám.

Nem tudom nektek szembetűnik-e, de szerintem olyan kis padlizsánalakúak az én kicsikéim. Hegyes kis fej, hátul kigömbölyödő potrohhal.

Józsikám udvarlás közben ilyen aranyosan kidugott nyelvvel próbál kedveskedni a lányoknak némi hanghatás kíséretében, amit ezúttal sajnos nem tudok prezentálni.

Itt még szép napos időben tudtak legelészni, ezelőtt pár nappal. Tegnap már a nagy szürkeségben voltunk kint együtt. Próbálom ezt a gyakorlatot fenntartani, hogy egy fél-egy órára naponta ki tudjanak jönni. Bent ugyanis már eléggé lekopasztottak mindent.

Bal oldalon Tündér, a legelső kecskénk. Micikéhez hasonlóan ő is nagyon rossz bőrben volt, de szerencsére őt még vissza tudtuk hozni. Egy darabig még "dara-terápián" volt, azaz takarmánykiegészítésképpen mindig kapott egy kis darakeveréket reggel-este. Mostanra egész szépen kigömbölyödött. A többiek csak szénán és a legelésen élnek. Abrakot csak a fejési időszakban kapnak valamit valamiért alapon (zabért tejet). Jobbra pedig az elárvult Maja. Ő  egy igazi kis haspók, rendesen felkészült a télre pókhasat növesztve.

A képen Böbe, aki szintén a dagik táborát erősíti.

Itt pedig a januári kis "plüssöm", aki napjainkra ilyen gyönyörű kecskelánnyá fejlődött. Hollófekete, fényes szőrméje van hófehér kiegészítőkkel. Szerintem most ő  a csapat szépségkirálynője, bár a többieknek is kijutott, amikor a szépséget osztogatták.

Málna kutya továbbra is a legfőbb segítségem, amikor a gazdi távol van. Etetésnél segít a kecskéket beterelni a belső karámba, ügyel, hogy Józsikám ne kódorogjon el, amikor a saját és a lányok szállása között mozog. A kinti legeltetésnél is aktívan közreműködik, ha valamelyik elkódorog, csak szólnom kell és visszatereli a csapathoz. Vagy, ha az egész csapatot kell arrébb mozgatni, rá akkor is számíthatok.

A cicák konkrétan kitúrták a kutyaólból, hiába na héttagúra bővült a család. Szerintem ő  a sátorban éjszakázik vagy a lakókocsiban. Mindenesetre, amíg ott is volt széna, gyanúsan kutyanagyságú fekvésnyom volt benne többször is. A kiscicákkal továbbra is pótanyai a viszony, bár néha igen vadul akar játszani velük.

Kicsit hátrasunyt füllel, de azért tűri a macs a Málna általi nyavarást.

Málna után immár a cicák is csatlakoztak a daraevők csapatához. Egyáltalán nem soványak, reggel és este is megkapják a "tudományosan" kimért adagjukat. De hát növekvő szervezetek révén ezt nyilvánvalóan keveslik. 

Szándékosan nem akarjuk túl etetni őket, nehogy elkényelmesedjenek. Hiszen az ő  feladatuk a gazdaságban a rágcsáló populáció kordában tartása. Ezt a feladatukat egyébként szorgalmasan gyakorolják. Az istálló építésénél, mivel gyakran ott időztek velünk, többször is tanúja voltam, amint sikeresen vadásztak.

Az utolsó őszi napos napon "a lemenő nap háza". Még mindig imádunk itt élni.

Az istállós projekt után most kicsit nyugisabb napokat élek. Nagyjából az etétés-háztartás-blog háromszögében mozogva. Nem kell hajnalban kelnem, az állatokat ellátása után kényelmesen megreggelizem. Utána azért mindig akad valami házimunka: tegnap sütögettem, ma takarítottam. Jut idő az ebéd utáni szunyókálásra (mondjuk ezt a jó kis szokást a hajtósabb napokon is tartjuk), egy kis edzésre, olvasásra, pihenésre. Ahogy a természet is elcsendesedik, úgy mi is kicsit lassabb tempóra válthatunk ilyenkor. Már csak abból adódóan, hogy a világos órák száma jelentősen lecsökkent. Délután háromkor már megyek ki etetni, mert bizony négy órakor már sötét van.

Szerintem legközelebb majd a disznóvágás után jelentkezem, hacsak addig nem történik valami érdemleges, amiről beszámolhatnék. Addig is legyetek jók!