Egyik szemünk sír, a másik nevet

 

Olyan jól kezdődött ez a hét, egészen kedd délutánig csupa pozitív dolog történt. Kedd este azonban megérkezett az első csapás, mára pedig egy nagyon-nagyon rossz napra ébredtünk. De haladjunk sorban.

A Jóisten meghallgatta kérésemet és a júniusi hatalmas esőzések után, amik már teljesen elfektették a legelőn a füvet, végre száraz időszak következett. A mezőgazdasági vállalkozó, akit megbíztunk a kaszálással, a legutolsó felhőszakadás után két nappal már azzal jelentkezett, hogy már el is indult kaszálni. Ez múlt héten kedden történt. 

A tavaszi tuskóeltávolításoknak meg volt a gyümölcse. Most először nem kellett széjjel izgulnom magamat, hogy csak nehogy történjen valami. Hasított a kasza, mint kés a vajban és három óra alatt le is kaszálta a nagyjából négy hektárnyi területet.

Szép rendben fekszik  a lekaszált fű. 

Hamarosan megérkeztek látogatóink. A négy gólyából itt kettő látható, amint nagy vadászatban voltak. Egyébként még este nyolc óra körül is itt bóklásztak, sőt másnap is visszajöttek még egy kicsi repetázni. 

Az idén olyan mennyiségű zöld tömeg keletkezett kaszáláskor - köszönhetően a bőséges csapadéknak és hogy három héttel korábban történt meg a kaszálás -, hogy szükség volt az átforgatásra is, mert néhol nagyon vastag volt a lekaszált fű és nem mertük megkockáztatni, hogy az alja esetleg nem szárad meg rendesen és utána befülled a bála. Itt éppen "kócolják" a  füvünket. Ez múlt héten szombaton történt.

Persze kaszálás óta folyamatosan azért fohászkodtunk, hogy csak addig ne essen az eső, amíg a bálázás meg nem történik. És a szerencse velünk volt. Hétfőn mi ügyintéztünk a városban, úgyhogy a távollétünkben történt meg a bálázás. 

Este már ez a látvány fogadott minket, mindenhol hatalmas gurigák. 

Na, de mennyi. Csak a viszonyításként tavaly lett 33 darab. Idén azért többre számítottunk, na de ennyire. Számolom innen, számolom onnan. Mindig más szám jött ki. Végül a 62 kijött kétszer is, úgyhogy ennyiben maradtunk. 

Nyilván ennyire nekünk nincs szükségünk, hiszen a tavalyi mennyiségnek is eladtuk a 2/3-át és a maradék elég volt az állatainknak. Ennek a mennyiségnek már a 3/4-ét is eladhatjuk, és így is több bála marad, mint tavaly.

Mindjárt megnéztem az idei felhozatalt és  árakat szénából és kissé szkeptikus voltam az eladás sikerességét illetően, mivel idén bőségesen lett széna az ország minden szegletében és az internet tele van eladásra kínált széna bálákkal.

Mivel a tavalyi vevővel abban maradtunk, hogy keressük meg, ha elkészült az idei széna, először vele vettem fel a kapcsolatot üzenet formájában kedd délelőtt. És a jó hír, hogy alig egy órán belül már vissza is hívott és rövid úton  eladtam az összes szénát úgy, hogy még aznap a foglaló is megérkezett. 

Azért nevet tehát az egyik szemünk, mert az idei kaszálás, bálázás sikeresen megtörtént és a felesleget rövid idő alatt értékesíteni tudtuk.

Ezután jött a fekete leves: este beszéltem Emesével és bár Bendegúzról jó hírt közölt, lábadozik a fiú. Viszont a nevelésre kiadott kis gida, a legjobban tejelő kecskénk, Maja kislánya, Micike hétfőn teljesen váratlanul elpusztult, minden előzmény nélkül. Pedig a héten már haza akartuk hozni. Már ettől is elszomorodtunk, viszont ami miatt sír a másik szemünk, az az alábbiakban látható.

Ez a látvány fogadott reggel a pipi udvarban. 

Tisztára úgy érezzük magunkat, mint a simabőrű a Vukban. A saját és a kutyáink orra előtt hordta el feltehetően a róka mind a nyolc baromfit az éjszaka folyamán. 

A buta baromfiak az utóbbi hetekben nem voltak hajlandóak éjszakára bemenni a kis házba, helyette alatta ültek el. Onnan meg nagyon macerás megfürödve, pizsamában kihajkurászni őket minden este, ezért rájuk hagytuk. Bár ne tettük volna.

Mi baj lehet. Be vannak kerítve. Közel vannak a házhoz. Itt vannak a kutyák. 

Hát lett. Két helyen lefeszegette a csibedrótot. Ott bújt be a vörös és vitt mindent. 

Borókát annyira lekötötték az anyai érzések, amiket a kiscicák iránt táplál, hogy ezek szerint se látott, se hallott. Málna sem érzékelt semmit, igaz ő bent volt éjszaka a házban. 

Boróka a pótanyuka annyira beleélte magát, hogy a sajátjainak tekintette a kicsiket és kezdte őket elhurcolászni a farakás alatt ásott gödörbe. Volt, hogy naponta háromszor-négyszer hoztam vissza egy-egy, néha két kiscicát. Annyira beindultak nála a hormonok, hogy még a tejtermelés is megindult nála.

Az első tejbegrízes vacsora.

Itt még a vélelmezett apuka, Miki is becsatlakozott a kis családhoz.

Most tehát a tyúkok és a két kakas elvesztése miatt a kiscicákkal vigasztalódunk. Illetve az istállóbeli csapat továbbra is jól van, szépen gyarapodnak. A fenti tyúk szállás pedig felújítás és a védelmi rendszer továbbfejlesztése után  ismét új lakókat fog kapni, mert azért sem adjuk fel. 

Küzdelem Bendegúzért

 

Kálváriánk Bendegúzzal április közepén kezdődött. Akkor már egy ideje beteg lehetett, de a vastag bundája megtévesztett minket. Ránézésre akkor sem tűnt soványnak, viszont megtapogatva érezni lehetett az összes bordáját. Tanúság tehát: rendszeres időközönként be kell vezetni a tapogatós vizsgálatot is a nagy bundájú kecskéknél.

Akkor kapott egy fajta féreghajtó gyógyszert, majd két hét múlva Emese is adott neki szuriban egy másik fajtát. Azóta eltelt több, mint egy hónapban azonban nem javult az állapota. Bár étvágya volt, mindent megevett, de látszott rajta, hogy folyamatosan gyengül. 

Közben május utolsó napján az egyik cicával voltunk egy állatorvosnál és mivel a mienk kecskeügyileg nem valami képzett, (ezt ő maga mondta, hogy nem ért a kecskékhez) megkérdeztük, hogy foglalkozik-e kiskérődzőkkel (mint amilyen a kecske is). Mivel mondta, hogy 6-800 darabos juhállományokat felügyel, elmeséltük neki Bendegúz esetét. Hogy milyen gyógyszerekkel kezeltük. Erre az volt a válasz, hogy azok elavult szerek, a paraziták már rezisztensek és nem irtják ki a gazdaállatból.

Viszont a gyógyszer, amit a nagy gazdák használnak 5 literes kiszerelésben van és kb. 70.000 Ft, amit nyilván egy 10 darabos állományhoz nem vesz meg az ember. Azt mondta, hogy az ilyen "hobbi" tartóknak, mint mi a nagy gazdák által megvásárolt oltóanyagból szokott venni, mivel ott általában marad felesleg.

Két napra rá viszont Bendegúz már nem tudott felállni. Ekkor már hetek óta szőlőcukorral is etettük rendszeresen, plusz extra szemes takarmányt is kapott, amit amúgy a bakkecskéknek nem szoktunk adni. Reggel még fecskendővel beadtam neki a vízben oldott szőlőcukrot, plusz kézből megevett 3-4 marék kukoricát, délben pedig már egyszerűen nem tartotta meg a lába. 

Ekkor pénteki nap volt, este hívtam a dokit, hogy akkor kellene az oltóanyag, mondta, hogy most már csak hétfőn tud utána kérdezni. Hívjam akkor újra. 

Hétfőn már két napja én etettem Bendegúzt, akit behúztam egy akácfa alá a karámon kívül. Itt kényelemben volt a zöldben, folyamatosan hordtam neki a szénát, akáclevelet szedtem, szemes takarmányt kapott, szőlőcukros vízzel itattam. Aznap hívtam a dokit, mondta, hogy másnapra meg lesz az oltóanyag. Ekkor rákérdeztem, hogy van-e remény Benduskánál, ha már péntek óta nem állt lábra. Válasz: NINCS.

Vasárnap este nagy zivatar készülődött, ekkor szegény jószágot a szarvánál fogva bevonszoltam a kecskeólba, hogy ne ázzon. Az érdekes az volt, hogy bármit elé tettem, rögtön neki állt. Akár széna, akár friss akáclevél, akár szemes takarmány volt az. A szőlőcukros vizet is nyelte, mint kacsa a nokedlit.

Kedden délelőtt azonban az ól másik felében találtam meg, az oldalán fekve, az almot teljesen feldúlva maga alatt. Gondoltam na, itt a vég, ez már a haláltusája. 

Korábban már beszéltem Emesével, hogy ha szegény Bendegúz itt hagy minket, akkor segítenek eltemetni, mert persze ekkor már egyedül voltam. Én nem engedtem meg Gábornak az eutanáziát, mondván, addig míg az állat jár-kel és jó étvággyal eszik, addig nem tehetjük ezt vele.

Kedden szóltam, hogy szerintem eljött az idő, én ezt már nem tudom tovább nézni, ahogy szenved. Át is jöttek, hogy akkor segítsenek, de amikor már vagy 20 perce nem jöttek vissza az állattól, mert én nem mentem oda és már nem tudtam, hogy mi történhetett. Laci akkor mondja, hogy gondolkodnak. 

Bendegúzt akkor már kihozták az ólból és épp egy nagy csomó füvet majszolt, Laci szerint már a pár adagot betermelt. Emese a telefonját böngészte, hogy rájöjjön mi a csoda baja lehet. Szinte mindent ki lehetett zárni, mert étvágya volt, emésztése rendben, kérődzött, nézelődött. 

Végül Laci javasolta, hogy vigyék haza hozzájuk karanténba, Emese pedig megpróbál konzultálni egy ismerős állatorvossal, aki amúgy kecsketartó.

Bendegúz betegszobája egy hatalmas istálló egyik sarka lett. Itt van megágyazva neki, ahol mindig van előtte friss széna. Rendszeresen kap szemes takarmányt, van előtte szőlőcukros víz. Úgyhogy full első osztályú az ellátás.

Az átszállítás június 6-án, kedden este történt. Ekkor már 5. napja nem tudott lábra állni. Aznap este  kapott egy Algopyrin injekciót. Másnapra Emese már az eredeti helyétől 5-6 méterrel arrébb találta, amikor legközelebb ment, megint másik helyen feküdt. Ami azt jelenti, hogy magától lábra állt és arrébb ment, mivel a földön nem volt nyoma annak, hogy úgy vonszolta volna magát.

Így utólag az a "haláltusa" is más megvilágításba került. Egyszerűen csak fel akart állni szerencsétlen állat, azon erőlködött, hogy egyedül felálljon, csak nem tudott.

Másnap, szerdán Laci még úgy vezette vissza a helyére és csak a falnak támasztva tudott megállni a lábán. Itt viszont már vígan bámészkodik a helyétől jó pár méterre.

Harmadnapra pedig már el kezdett kijárni zöldet legelni. Közben már kedden megszületett a "diagnózis", amikor Emese tudott beszélni a már említett dokival. És a tünetek, illetve pontosabban a tünetek hiánya miatt kizárásos alapon arra jutottak, hogy egy vérparazita támadhatta meg a szervezetét, ami a vörös vértesteket rombolja szét, ezáltal a tápanyag sem tud felszívódni rendesen.

Megoldás: egy hónapig tartó antibiotikum kúra, ami azt jelenti, hogy három naponta kapja szuriban a gyógyszert, mellette pedig folyamatosan élesztőt is kell adni neki, hogy a bendő és bélflórája is megmaradjon, ami nagyon fontos az emésztése miatt. Szerencsére Emesének van otthon az ehhez megfelelő antibiotikum, így gyakorlatilag azonnal meg lehetett kezdeni a kezelést. 

Naponta látogatom az én kis rehabosomat, akinek még kicsit hullámzó az állapota. De tegnap is bent álldogált az istállóban, mikor odaértem. A hívásomra pedig mindjárt odajött hozzám, bár kicsit inogott a feje.

Volt már olyan nap, hogy becsatlakozott Emeséék nyájához, Lacinak úgy kellett visszavinnie a helyére. Bizonyára társaságra vágyott, vagy a csajok vonzották:)))

Ezért kénytelen volt egy-két napig kikötni, hogy ne mászkáljon annyit, mert nagyon le van gyengülve, és nehogy esetleg valahol összeessen. Ilyenkor is van mellette sima víz, szőlőcukros víz, szemese takarmány, meg persze a zöldet azt eléri maga körül.

Csak Emesének kellett néha-néha kibogozni, ha nagyon belegabalyodott a kötélbe.

Egyik ilyen alkalommal pont látogatóba voltam, itt már vezetem vissza az istállóba őkelmét. 

A megkötéses napok óta, viszont inkább az istálló közelében bóklászik, biztosan nem tetszett neki a kötél, hiszen soha életében nem volt még megkötve. De, háta az ő érdekében történt. 

Emese azon túl, hogy napjában többször eteti, itatja, háromnaponta kapja a szurit (mondjuk azt Laci adja neki) szinte minden reggel küldi a helyzetjelentést, hogy mi van a pacienssel. Ez a legfrissebb mai kép. Azt írta mellé, hogy olyan lendülettel jött ki, hogy azt hitte meg sem áll. De mint látjátok, azért csak megtalálta a legelendő területet.

Ma tehát a kilencedik napja folyik a gyógykezelés, rehabilitáció. Továbbra is borzalmasan sovány és a szőrét is kezdi ledobni több helyen. De, mivel öt nap fekvés után én már lemondtam róla, hiszen ezek után már nem igen szokott kecske talpra állni, most bizakodóak vagyunk. Bár hosszú még az út a teljes felépülésig. Laci szerint fél - egy év is kell, mire teljesen visszanyeri a kondícióját. 

Úgyhogy idén lehet, hogy vendég művész úr fog szerepelni nálunk. Szerencsére erre is van megoldás, mivel Emese beújított egy kis núbiai bakot. Így Bendegúz gyógyulhat, gyűjtheti a kondit, hogy jövőre visszatérjen az ő háreméhez.

Az élet megint beigazolta, hogy egyedül nem megy. Emeséék nélkül Bendegúz már biztosan nem élne, hiszen neki sokkal több tapasztalata van kecskegyógyászat terén, plusz neki van kontaktja kompetens állatorvossal. Úgyhogy végtelenül hálásak vagyunk, hogy bevállalták ezt az egészet. Igaz, hogy ők sem voltak közömbösek, hiszen Bendegúz az ő birtokukon látta meg a napvilágot, így végül is közös ügy lett a megmentése. 

Májusi mindenféle

 

Szegény emberem május második felében sem úszta meg a jelentősebb mennyiségű kaszálást. A csemetésben volt egy kis elmaradása a tölgyesben. Mondta kb. 1,5 nap. Igen ám, csakhogy szinte folyamatosan esőben kaszált, aminek következtében többször teljesen elázott. Persze a nagy "munkamániának" meg is lett a böjtje, mert utána négy napra ágynak esett. 

Azután mire végzett a tölgyessel közölte, hogy tulajdonképpen az akácosba is mehet megint, ha nem akarja, hogy  a szederinda megint túlnője és megfojtsa a kis csemetéket. Úgyhogy az idei csapadékmennyiség eredményeképpen május végéig már kétszer meg kaszálta az akácost. Még szerencse, hogy ez egy viszonylag kicsi terület. 

Azok az élénkzöld kis valamik, na azok az akáccsemeték. Elől kisebbek, hátul kicsit nagyobbak. 

A feladat, hogy legalább 150 cm-re nőjjenek, mire augusztusban jön a felügyelő, ugyanis akkor tudja késznek elfogadni a telepítést. Úgyhogy addig cukkoljuk őket, hogy nőjenek és a vadak lehetőleg ne rágják le a növekményt. 

A villanypásztorok alatt, körül  is muszáj volt még egyszer lekaszálni. Itt a tyúkocskák helyét csinosítja éppen.

De az állatoknál is körbe kellett még egyszer menni. 

A bejárat előtti rész is annyira elburjánzott, hogy arra is ráment egy délelőtt, mire konszolidálta a helyzetet. Itt olyan mennyiségű széna keletkezett, hogy nem akartuk veszni hagyni. Főleg, hogy az idei kaszálás egyelőre bizonytalan, hiszen két hétre előre szinte minden napra írnak csapadékot. Márpedig a kecskéknek a friss zöld mellett mindig kell szárazat is enni.

Jól megpúpoztuk az utánfutót. Azóta is innen kapják reggelente a száraz reggelit. 

A malackák az elmúlt 5-6 évben úgy szétgyalázták a vályúikat, hogy nem volt mit tenni, újakat kellett készíteni. Ezúttal a gazda megpróbálta még tartósabbra csinálni és a csavarozás mellett, ragasztotta és összecsapozta az elemeket.

Kicsit közelebbről egy régi és egy új. Az új sem lesz sokáig ilyen szép csilli-villi, de legalább nem folyik ki belőle az ennivaló.

Nem csak a malacok voltak kis piszkok azzal, hogy rongálták a közvagyont, a kecskék sem voltak különbek. Pontosabban egy kis bak garázdálkodott folyamatosan, azzal, hogy a kis malacól tetejére felugorva vetette bele magát a szénarácsba, ami végül megadta magát és atomjaira esett szét. 

Úgyhogy ide meg egy új szénarács készült.

Plusz, hogy a további vetődéseket megakadályozzuk  a malacól tetején lévő "védművet" felturbóztuk egy deszka odacsavarásával és a kerítés eltolásával, így már erre az oldalra nem tud felugrani, mert túl keskeny a kilógó pala, így a tető megszűnt ugródeszka lenni. 

Pechünkre a tuskózásnál elmaradt egy, amit azután boronáláskor jelzett a srác, hogy azt még jó lenne kiszedni. Persze ez is olyan volt, mint a Titanicnál a jéghegy, hogy ami kilátszott belőle az csak egy aprócska kicsike kis darab, amit azután feltárva ez került elő.

Szegény láncfűrész utolsó leheletéig küzdött a tuskóval, itt már nincs sok hátra.

De végül lánc ledobva, lap tönkremenve, mire sikerült levágni a felső részét a tuskónak.

Utána csak szépen vissza kellett temetni és volt tuskó, nincs tuskó. Csak ezzel is elment egy délelőtt. 

A négy megmaradt márciusi kismalac ivartalanítása is esedékessé vált. Sajnos az egyik malacka nem élte túl a beavatkozást, viszont a maradék három 11 nappal a műtét után jól van és vígan szaladgál. Itt még karanténban, nehogy a többiek piszkálják a sebüket. 

A kiengedés utáni első szabad vacsora külön vályúban, hogy a nagyok ne zavarják el őket. Azóta viszont rászoktak, hogy a különféle művészbejárókon ők kiszöknek a villanypásztoron kívülre és ott egy kis tepsiben kapnak enni. 

Nekem meg közben beindult a szörp szezon. Ez itt már az idei akácszörp adag. Befőzőautomatával tartósítva. Remélem beválik és nem romlik meg, mert akkor hiába dolgoztam vele.

Itt pedig már a bodzaszörpnek való ázik. Természetesen azóta ez is elkészült. Hasonló mennyiségben, mint az akác. 

A szörpökön kívül természetesen a téli gyógytea szezonra is készültem, így akácból és 

... bodzából is szárítottam egy adagot. 

A sajt szezon is beindult, egyelőre még csak friss sajtot készítek, de már vettem Emesétől oltót és akkor szintet léphetek. Következő cél kecske trappista készítése, amit már reszelni lehet ételbe, melegszendvicsre stb. 

Préselődnek a sajtocskák.

A kész termék paletta. Van itt natúr, lilahagymás, metélős, bazsalikomos, kapros és chilis. De van még diós és fokhagymás is.

Továbbá joghurt is készül sima és görög változatban. Egy adag csücsül a hűtőben. Egy részük kicsöpögtetésre várva, hogy átalakuljanak még krémesebb, még finomabb görög joghurttá.

Május hónap tehát igen eseménydús volt, és a mindennapi teendők, mint az állatok ellátása, kert gondozása, tej feldolgozása, egyéb eltevések mellett azért tudtunk haladni a birtok építésével, gyarapításával is. Úgyhogy egy igen eredményes hónapot tudhatunk magunk mögött. 

Most pedig előttünk a nyár, amikor a gazda sokat lesz itthon, úgyhogy további látványos fejlődésre számítok, amellett, hogy azért a pihenésre, kikapcsolódásra is szakítunk időt. 

A végére jöjjön egy kis állatos melléklet.

Tegnap hajnali látogatóim. A pipiól körüli villanypásztor mögött legelésztek. Nem igen zavartatták magukat, amikor megláttak. Csudaszép dám bika csapat.

A pipi ovi lakói immár tízedik napjukat töltötték Málnáskertben. Falánk kis madarak. Nem győzöm töltögetni az etetőiket. Közben azért próbálkozom ismerkedni velük, néhányan elég bátrak és hagyták már, hogy megsimogassam őket. 

A végén pedig a jelenlegi legcukibb lakóink, akik ma lettek három hetesek, de az otthon melegét még nem igen hagyják el. 

Bár már az első kísérletek megtörténtek. Ajtónyilásig elmerészkedünk, majd jobbra nézek. 

Balra nézek. A kibucskázást már nem örökítettem meg. Persze egyedül még nem tud visszamenni, úgyhogy besegítettem neki egy kicsit.