Februári mindenféle

Február utolsó napján még készültem nektek egy kis vegyes beszámolóval, hogy mire is jutottunk ebben a hónapban a korábban már megírtakon kívül. A hónap elején beszámoltam róla, hogy végre neki tudtunk kezdeni az istálló folytatásának, amivel végül nem tudtunk úgy haladni, mint szerettünk volna, mert bejöttek a nagy hidegek. 

Februárban volt egy olyan hét, amikor a legenyhébb reggel -8 fokkal kezdődött, de ébredtünk -15 fokra is. Nyilvánvalóan ez nem a szabadtéren való asztaloskodás időszaka, mert bár tető van az istállón, mivel a nyílászárók és a fűtés hiányzik, így gyakorlatilag a széltől és az esőtől védve vagyunk ugyan, de hőmérséklet ugyanannyi, mint odakint. 

Mivel később megenyhült, végül jutott némi idő a haladásra is, bár nagyon messzire nem jutottunk. Mindenesetre a majdani takarmánytáróló helyiség kialakításának nekikezdtünk. Felpakoltuk a kistraktorra a szükséges felszerelést, majd lezötyögtünk a 10x10-es gerendarakathoz és feldobtunk négy darabot, majd megérkeztünk a helyszínre.

Az első oszlop már felrögzítve. Ez gyorsan ment hiszen a műhely hátfalához kellett csak hozzácsavarozni. Majd miután kimértük a második helyét, a mester éppen lyukat fúr a vasnak, amibe az oszlop kerül.

Ebbe a vasalatba fog szépen beleülni az oszlop, miután rendesen a helyére került kalapálás által. 

Pár csavarral meg kell erősíteni alul, felül pedig az egyik gerendához rögzítettük. 

Egyelőre eddig jutottunk el. A következő lépés ugyanis a hombárok átköltöztetése lesz, mivel nem lehetett akkora ajtót készíteni, amin beférnének, ezért előbb hombárok be, utána deszkázhatjuk a másik oldalt. 

Ehhez viszont kell csinálnunk még egy hombárt, arra lábakat rakni, beállítani a helyére.  Majd átmerni az egyik hombár tartalmát. Akkor arra is lábak kerülnek, bemegy a helyére, átmerni a másik hombár tartamát. Akkor a harmadik hombár is üres lesz, mehetnek rá a lábak és az is mehet a helyére. Teljesen egyszerű a dolog :) Ugye?

Mindezen munkálatokra és a további folytatásra tehát majd csak márciusban kerül sor. Viszont remélem akkor igen látványos előrelepéseket teszünk a kecskék leköltözése érdekében. 

Sikerült viszont végre leadni a hullámpala maradványokat. Sajnos a kecskék és a szél munkájának eredményeként jó néhány pala gyakorlatilag rommá tört. Megnehezíti viszont a helyzetet, hogy nagyon kevés helyen veszik át a palát, ott is csak jó pénzért. Emberem így is majdnem szívinfarktus kapott, miután a méreckedés után az átvevő hölgy közöte vele, hogy 225.000 Ft-ot kellene fizetni. Mondta, hogy akkor pakol is vissza a kocsiba, mire a hölgy, hogy "ja, egy nullával többet ütött be a gépbe", így "csak" 22.500 Ft-ba került a kb. 150 kg hulladék leadása. 

Újdonság még, hogy ebben a hónapban sikerült elkészítenem életem első kézzel gyúrt tésztáját is. Ugyanis a pipikék jóvoltából már nem győzzük megenni a tojásokat. Az elszálló tésztaárak pedig igen csak nagy motivációt jelentettek, hogy a tészta szükségletünket is házilag állítsam elő. 

Ehhez segítségül kedvenc szomszéd nénim, Annuska szakértelmét kértem, aki készségesen állt rendelkezésre. Így hát egyik nap levonultam némi tojással és liszttel felszerelkezve és Annuska útmutatása alapján begyúrtam egy adag tésztát, majd az ő  gépével ki is nyújtottam. A tésztacsíkokkal azután hazaballagtam, mivel a terv széles metélt és kockatészta gyártása volt. 

A széles metélt elkészítéséhez mindjárt igénybe tudtam venni a frissiben megrendelt saját nyújtó és háromféle tészta készítéséhez alkalmas gépemet. 

A kockatészta aprításához maradt a nagy kés, de ez a mennyiséget pár perc alatt meg is volt. 

A széles metélt feléből mindjárt készült egy adag túrós csusza saját szalonnából pirított pörccel. Mondhatom isteni volt, a tészta sokkal finomabb, mint a bolti. 

Azóta még kétszer adtam a fejemet tésztagyártásra: elkészült az első adag húslevesbe való cérnametélt.

A tegnapi adagból meg lasagne tésztalapok készültek, meg a maradékból egy kis szélesmetélt. 

És mindezt öt tyúkocska tudja téli szezonban, világítás, meg fűtés nélkül.

Márciusban nagy munkálatokba fogunk a legelőn is. Mivel a korábbi évek kaszálásait alaposan megnehezítették az alattomosan megbújó tuskók és egyéb akadályok, ezért elhatároztuk, hogy kiszedetjük őket. Majd a legelőt megboronáltatjuk, hogy a nagy egyenetlenségek megszűnjenek. Ehhez meg kellett jelölni az akadályokat, amit én magamra vállaltam. 

Az istálló körüli villanypásztorhoz már beszereztünk 100 db akáckarót, ezekből fogtam két köteget, a kis fejszét meg egy jelölő spreyt és már indulhattam is. Közben begyűjtöttem a már kihelyezett régebbi karókat, amelyek nagyrészt már a földön hevertek, meg néhány egyéb gerendamaradványt.

El lehet képzelni, milyen szép lehetett egykoron ez a legelő a hatalmas akácfákkal. A volt gyümölcsös helyén 4-5 sorban hatalmas tuskók vannak, ebből következtetünk a fák méretére. A  terület többi részén  elszórva találhatóak az egykori fák maradványai. 

Ennyi fért bele tehát az év legrövidebb hónapjába. Most éppen földmunka ügyben túrázunk, mert az a vállalkozó, akit a pincénél igénybe vettünk az ország másik felébe telepítette át a gépparkját, úgyhogy most másik vállalkozót keresünk, mivel a leghamarabb el szeretnénk végeztetni a munkát, hogy utána a legelő mielőbb meg tudjon újulni és nyáron lehessen kaszálni. 

UI: Szívatnak Anyám! Stop! Méghozzá a malacaim!

Tegnap az esti etetés idejére csak a malac csapat fele jelent meg. Hiányzott a koca az összes malacával és még ráadásul négy ártány is. Ráadásul  Kufirc Úrfi, akit hízlalásba fogtunk, hogy márciusban le tudjuk vágni (ő  miatta vált irányíthatatlanná a malac szaporulat Málnáskertben), szintén meglépett a helyéről. Az ólja mögött átpréselte magát a deszkakarám és a villanypásztor közötti területre. Persze, amikor próbáltam visszairányítani, inkább a könnyebb utat választotta és kilépett a villanypásztor dróton. 

Hívogattam én a malacokat, de eredmény nélkül. Gondoltam, akkor várok még és  elmentem szénáért a traktorral. Már majdnem teljesen besötétedett, mire visszaértem és még mindig hűlt helye a csapat felének. Ekkor már fejlámpát ragadtam és tettem egy nagy kört az akácosba, közben magokat csörgetve egy vödörben, hogy hátha előkerülnek. Eredmény: nulla.

Tovább már nem akartam várni, így a jelenlevők megkapták a vacsorájukat. Majd újra futottam egy kört. Elmentem és az éger erdő részt is megjártam, sőt lementem a majdani malacbirodalomba is benéztem, hátha abba az ólba vackolták be magukat, majd elkanyarodtam az istálló felé is, ott is körül néztem. Sehol senki. Ekkor azért már kezdtem bepánikolni. Mi történhetett velük? 

Befogta őket valaki? Hát még tőlem is bepánikolnak, ha nem számítanak rám. Egy idegen elől biztos, hogy szanaszét futnának.

Ragadozó támadta meg őket? Napközben erre kicsi az esély, meg különben is nagyon gyorsak, meg, hogy egyszerre az állomány felét elkapják, az is igen valószínűtlen. 

Átmentek a patakon? Hát, amikor ki volt száradva, akkor sem mentek el. Most meg inkább egy kis folyó, mint patak, annyi víz van benne. Mert persze a patak partját  is megellenőriztem.

Szóval, fogalma sem volt mi lehetett velük. Majdnem egy órán keresztül kerestem őket, több kilométert lejártam teljesen eredmény nélkül. Végül feladtam és csak reménykedtem, hogy reggelre előkerülnek. Bár még egyszer kimentem, amikor Boróka nagy ugatásba kezdett, azt hittem talán ők jöttek vissza, de sajnos nem.

Úgyhogy nehéz szívvel feküdtem le. Főleg, hogy pont tegnap jelentkeztek be a maradék 3 malackára is. Tehát több száz ezer forintos veszteség lenne, ha nem kerülnének elő. 

Ma reggel így kicsit korábban, már 7 óra körül kimentem (jelenleg 8 - fél 9 körül etetünk) és ugyan nem sok reményt fűztem hozzá, hogy meglesznek, az összes malac bent szuszogott a malac ólban. Hogy már este megjöttek, vagy ma kora reggel, azt sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről. 

Szerintem egyébként Koca Mama volt a főkolompos a csavargásra való felbújtásban. 

Kufirc Úrfi ma már újra  a helyén. 

A rést a pajzson néhány akác kuglival lezártam.

Hát ennyi a tegnap esti izgalom története. Ilyenre 7 év alatt, mióta malacokat tartunk még nem került sor. Ezért gondoltam mindjárt a legrosszabb forgatókönyvekre. 

Fáztunk, hogy ne fázzunk

 

Január, február hónap nálunk hagyományosan a favágás szezonja. Ilyenkor a legkevesebb a nedvesség a fában, tehát hamarabb kiszárad és a hideg időben amúgy sem nagyon lehet mást csinálni a szabadban. Meg hát a fa minimum négyszeresen fűt nálunk: kivágáskor, amikor rakatba hordjuk, hasogatáskor, ekkor újabb rakatba kerül, azután amikor a felhasogatott fát a tornácra hordjuk és végül a kályhában, sparherdben.

Először a tavalyról megmaradt összes tűzifát a tornácra halmoztuk még január elején, hogy helyet csináljunk a következő szezonra. Ami szabad hely csak létezett, azt megtöltöttük mindenféle formátumú tűzifával. Akadt itt hasogatott égerfa. 

A tölgyfa kivágásból maradt óriási rönkdarabok, akácfa,  az istállóból felhozott mindenféle maradékfa, botfa. 

A tavalyról megmaradt tűzifával kezdtünk. Emberemnek jutott a fűrészelés, hasogatás én meg pakoltam a traktor utánfutójára. 

Épül a rakatunk. Ehhez komolyabb támasztó oszlopokat fúrt le a gazda, hogy jó magasra tudjuk rakni és ne legyen kecske játszótér. Pár napig, amíg nem készültünk el a teljes rakattal, karanténban is voltak a jószágok, ugyanis az első adandó pillanatban lebontották volna a gondosan felrakott építményünket.  

Miután ezzel a mennyiséggel végeztünk, elkezdtük a már idén kivágott akácfa kihordását az erdőből. Kellett egy párszor fordulnia a gazdának, mire mind idekerült. 

Utána jöhetett a szokásos munkamegosztás: ember fűrészel,

... az asszony meg pakol. Ez a része viszonylag gyorsan ment, mivel kevés volt közte a hasogatni való. 

Akadt olyan rész az akácosban, ahol utat kellett ahhoz is nyitni, hogy egyáltalán be tudjunk menni traktorral a kivágott fáért. Itt az útnyitás folyamata, próbáltunk minél kevesebb fa kivágásával bejutni ...

... erre a szép kis tisztásra. Az erdő további tisztításakor ide tudjuk majd depózni a fát a környező területről. 

Ez a mennyiség várt ránk, de mivel ezzel félig sem lett volna a kocsi, raktunk hozzá még egy keveset.

Hiába, nálunk is telekocsi rendszer van.

Amíg a favágó üzemmódú uram döntöget, meg gallyaz, meg tankolja és élezi a láncfűrészt, én sem tétlenkedem. A földön heverő iszonyat mennyiségű biomasszát, azaz letört ágakat, gallyakat hordom kupacba, hogy amikor időm engedi felalicskázzam a tornácra. Ugyanis sparherdbe főzéshez ez a legkiválóbb anyag. Pillanatok alatt felfűti a kályhát a jó száraz rőzse. Duplán jó, hogy semmibe sem került csak némi testmozgásba.

Jelenlegi rőzse készleteteink. Naponta két talicskányi itt van fél óra alatt és utána kb. 4-5 napig elfőzök vele. 

Rőzse gyűjtés mellett külön kupacokba gyűjtöm a botfákat is, mivel ezeket nem lánc fűrésszel, hanem az asztalos leszabófűrésszel szoktuk darabolni. Ilyen kupacból már rengeteget készítettem, szerintem több évre elegendő van már most összerakva és rengeteg hever még szanaszét. 

Végső simítások, a túlnyúló oszlopok levágása a rakat letakarása előtt. Mert bizony erre is készültünk, víz, meg UV álló erős ponyvákat rendeltünk, miután a palák java részét a kecskék meg a viharos szél összevissza tördelték.

Íme a teljes rakat letakarva. Végül 8 méter hosszú és kb. 1,60 magas lett. Ez a mennyiség kiegészítve a már rakatolt  botfákkal, rőzsével reményeink szerint két szezonra is elegendő. 

Régóta ez volt a tervünk, hogy legalább két évre elegendő tűzifát össze tudjunk rakni, hogy megfelelően ki tudjon száradni, mire a kályhába kerül. Most 6 év után végre sikerült. Így bár még ez a fűtési szezon sem ért véget, de már nyugodtan várhatjuk a következőt is.

Pepe, az Agresszív Kismalac

 

Pepe nagyon cuki, de ugyanakkor a legagresszívebb kismalac, akivel valaha is dolgunk volt. A többség már pár napos korában az oldalára dől, ha a hasukat simogatjuk. Pepe viszont nem kedveli a testi kontaktust, nem érdekli a has simogatás, a fülvakargatás. Az egyetlen, ami érdekli: a KAJA. Így nagy betűvel. Ha van nálunk némi harapnivaló, azt örömmel elfogadja, utána esetleg ölbe veheted egy kicsit, de sajnos ezt ritkán engedi. Ilyenkor éktelen visításba kezd és követeli, hogy azonnal engedjük el, mert halaszthatatlan falnivalója van. 

Ilyenkor felsóhajtunk, hogy hiába szegénynek nehéz gyerekkora volt. Az anyja az erdőbe ellette, pár hét után már alig akarta szoptatni a kicsiket, a tesók mind eltűntek mellőle, az ivartalanítás után szegény, amikor két napig külön volt zárva, az anyja már egyáltalán nem engedte cicire őt. Úgyhogy a traumás gyerekkorával magyarázzuk ezt az ellenállást a szeretgetés iránt. 

A ritka pillanatok egyike. Egy szép napsütéses januári napon együtt napoztunk egy kicsikét a tornácon. 

Nagyon kis fotogén a drágám. 

Szívesen tartózkodik a közelünkben. Ha bent vagyunk akkor leginkább a ház körül legelészik, de amint nyílik az ajtó már jön is. Leginkább érdekből,  ugyanis folyton ennivalót kunyerál. A leghidegebb téli napokon nem átallott elfoglalni az egyik kutyaólat. Volt, hogy cicákkal együtt melegedtek odabent. 

Mostanában viszont a birtok távolabbi helyeire is követ minket. Először az istálló körüli munkálatoknál fordult elő, hogy egyszer csak megjelent. 

Persze a gazdinak több sem kellett: az ott tárolt több mázsányi takarmányból mindjárt megkínálta egy kis adaggal, amit egy kőműves fándliban szervírozott neki. 

Utána többször is előfordul, hogy amikor megérkezett utánunk már ment is a fándlihoz, hogy van-e benne valami kaja. Majd elkezdte rázni és nézett a hombárra, hogy kéne valamit tenni bele.

Egy nap, amikor lementünk a bejárati kapuhoz, hogy megnézzük a postánkat, akkor is elkísért minket. 

Kicsit körülnézett a kapun kívül is, után szépen felkísért minket a házhoz. 

Amikor fát vágtunk az erdőben akkor is többször megjelent és a közelünkben legelészett. A fajtatársaival leginkább éjszakánként van együtt. Hiszen velük összebújva mégis csak kényelmesebb és melegebb az éjszaka. Ebből is látszik, hogy egy igazi kis érdek malac. De azért imádjuk.

A másik kutyaólat is kipróbálta egy alkalommal. Sőt mostanában az esti etetés után egy darabig még ott lebzsel a tornácon, várja, hogy a kutyák-macskák is megkapják a vacsorájukat. És ha nem vagyunk résen, bizony a cicákat el is zavarja. Így mostanában kénytelen vagyok a téglapárkányra vagy az ablakba teríteni a cicáknak. 

Bár újabban két lábra is áll, így a forrázandó dara sincs már biztonságban a székeken, félünk, hogy magára borítja a forró darát. 

A legújabb szokása, hogy amikor látja, hogy a darát kevergetjük, odajön és megrángatja a nadrágszárat, így követelve, hogy ugyan adjunk már neki is valamit. 

Ilyenkor azért megkapja a fakanalat, hogy lenyalogathassa. 

Mindenesetre nem adjuk fel szelidítési terveinket. Minden nap próbálkozunk, persze leginkább lekenyerezés által. Pár falat után nagyobb esélyünk van, hogy eltűri egy kicsit az emberi közelséget. 

Szóval Pepe malac kalandjai Málnáskertben tovább folytatódnak, akár megszelídül, akár nem, belőle már nem lesz szalonna. 

Belecsaptunk a lecsóba

 

Tél ide, tél oda úgy döntöttünk, mi nem várunk a jó időre, hanem folytatjuk az istálló/műhely projektet. Ezért január utolsó hetében neki indultunk a feladatnak.  

Ez az őskáosz fogadott minket a leendő istálló egyik oldalon.

Ez pedig a mások oldalon.

A műhelyben nem volt akkora rendetlenség, csak némi tölgyfa átpakolásra és a hulladékfa felfűrészelésére volt szükség, hogy a  további munkálatokra alkalmas legyen. 

Az igazság az, hogy minden, amit az időjárási viszontagságok ellen biztonságba akartunk helyezni, az előbb-utóbb itt kötött ki az istállóban. Így a fennállása óta eltelt pár év alatt alakult ki ez a kaotikus helyzet. Dolog meg mindig annyi volt és van, hogy rendrakásra eddig nem is gondoltunk. Most viszont elérkezett az ideje annak, hogy tovább lépjünk. Ennek viszont alapfeltéltele, hogy rendet tegyünk. A rendrakás alapfeltétele pedig a műhely padlása, amire tároló helyiségként van szükségünk.

Első lépésben ugyanis a takarmánytároló helyiség kialakítása, majd az állatoknak való boxok megépítése következik. Amihez tiszta terepre van szükség. 

A műhely mennyezetének deszkázásával kezdtük. Ha még emlékeztek, augusztusban csak részben sikerült megcsinálni, mivel elfogytak a deszkáink. Mivel azonban decemberben felfűrészeltettük a megmaradt gerendáinkat, hirtelen lett vagy két m3 porszáraz deszkánk. 

Szegény asztalosnak nem volt könnyű dolga a tető zugokban bujkálva, mindenféle kitekeredett pozícióban kellett dolgoznia. Itt már készül az egyik oldal. 

A másik oldal is folyamatban.

Miután elkészült a mennyezet, megnyílt a lehetőségünk a pakolásra. Idekerültek mindjárt azok a tölgyfa darabok, amik eddig a műhelyben voltak felrakatolva. Hiszen ezeknek több évi száradásra van szükség, addig pedig itt nincsenek útban. 

Dzsenga tornyokat építettem a tűzifának való tölgy hulladékból is, mivel ezeknek is száradnia kell legalább egy évig, mielőtt a kályhában landolnának. 

Azután a pakolás további fázisában idekerült még minden használhatónak ítélt maradék anyag, hogy lent ne foglalja a helyet. 

Amíg én pakolásztam emberem  összefűrészelt minden már asztalos célokra nem használható faanyagot. 

Az én pakolászásom eredménye: 8-9 zsáknyi alomnak való forgács és  szalma, valamint az összefűrészelt fadarabok szintén zsákokba pakolva. 

Rendrakás közben külön szortíroztuk a szeméttelepre kerülő dolgokat. Többek között a "csodálatosan masszív" korábbi polcokat, amin maximum libatollat lehetne tárolni. 

A deszkázás és a rendrakás első felvonása  két napot vett igénybe, úgy hogy délelőtt és délután  összesen kb. 5 órát dolgoztunk vele. A munkanapot pedig egy órás ebédszünet is megszakította, így végül is el lehet dolgozgatni kültéren januárban is. Persze azért, ha napközben nagy mínuszok lettek volna, akkor azért nem szívatjuk magunkat. Így viszont olyan jó érzés, hogy a tél ellenére valami már alakul istálló fronton. 

Hogy a rendrakást tovább tudjuk folytatni, beszereztünk egy jó kis polcot az egyik barkácsáruházban. Itt éppen az összeszerelés folyamatát látjátok. Ezért is jó, hogy ilyen tágas a hall a lakásunkban. Mivel ez elég precíziós munka volt, amit kesztyűben nem igen lehet végezni, gondolta, hogy inkább a jó melegben bíbelődne vele. 

Itt már az utolsó simítások folynak. 

Az új polcra tehát azért volt szükség, hogy a szerszámok, felszerelések végre megfelelő helyet kapjanak és ne kelljen minden alkalommal hosszasan keresgélni azt, amire éppen szükség van. 

Egyelőre az ideiglenes helyén az istállóban. A műhelybe majd akkor költözhet, ha teljesen kész van, mivel nem akartunk duplán dolgozni. 

Két órás rendrakás eredményeként a régi polcokról és egy tárolásra használt kis komódból már az új polcra kerültek a dolgaink. 

A gyalupadon is igen káoszos volt a helyzet, de mire ideértem a fényképezővel, emberem a nagyját már el is rámolta. Itt már csak az apróság van hátra. 

Minden felület üres, helyükre került a sok szerszám, felszerelés és egyéb még hasznosítható anyag.

A gyalupad is végre megszűnt lerakó felületnek lenni és ismét alkalmassá vált a munkára. 

Itt pedig látható az elért eredmény másik része: a további építésre felszabadított terület. 

A rendrakás közben azért megálltunk tervezni is, hogy hogyan osszuk fel a rendelkezésre álló területet. És végül is arra jutottunk, hogy a kiürített rész bal oldalán, a sarokba fog helyet kapni a terménytároló a három hombárral és a darálóval. Ehhez egy teljesen zárható kis helyiséget kell építenünk, hogy az állatok ne férjenek hozzá. 

Reméljük hamarosan folytathatjuk. Bár most kissé bekeményített a tél. Ma reggel nálunk -12,8 Celsius fokot mutatott a hőmérő. Mindenesetre az építéshez szükséges összes alapanyag rendelkezésre áll, csak az időjáráson múlik, hogy a következő napokban mire jutunk.