Fáztunk, hogy ne fázzunk

 

Január, február hónap nálunk hagyományosan a favágás szezonja. Ilyenkor a legkevesebb a nedvesség a fában, tehát hamarabb kiszárad és a hideg időben amúgy sem nagyon lehet mást csinálni a szabadban. Meg hát a fa minimum négyszeresen fűt nálunk: kivágáskor, amikor rakatba hordjuk, hasogatáskor, ekkor újabb rakatba kerül, azután amikor a felhasogatott fát a tornácra hordjuk és végül a kályhában, sparherdben.

Először a tavalyról megmaradt összes tűzifát a tornácra halmoztuk még január elején, hogy helyet csináljunk a következő szezonra. Ami szabad hely csak létezett, azt megtöltöttük mindenféle formátumú tűzifával. Akadt itt hasogatott égerfa. 

A tölgyfa kivágásból maradt óriási rönkdarabok, akácfa,  az istállóból felhozott mindenféle maradékfa, botfa. 

A tavalyról megmaradt tűzifával kezdtünk. Emberemnek jutott a fűrészelés, hasogatás én meg pakoltam a traktor utánfutójára. 

Épül a rakatunk. Ehhez komolyabb támasztó oszlopokat fúrt le a gazda, hogy jó magasra tudjuk rakni és ne legyen kecske játszótér. Pár napig, amíg nem készültünk el a teljes rakattal, karanténban is voltak a jószágok, ugyanis az első adandó pillanatban lebontották volna a gondosan felrakott építményünket.  

Miután ezzel a mennyiséggel végeztünk, elkezdtük a már idén kivágott akácfa kihordását az erdőből. Kellett egy párszor fordulnia a gazdának, mire mind idekerült. 

Utána jöhetett a szokásos munkamegosztás: ember fűrészel,

... az asszony meg pakol. Ez a része viszonylag gyorsan ment, mivel kevés volt közte a hasogatni való. 

Akadt olyan rész az akácosban, ahol utat kellett ahhoz is nyitni, hogy egyáltalán be tudjunk menni traktorral a kivágott fáért. Itt az útnyitás folyamata, próbáltunk minél kevesebb fa kivágásával bejutni ...

... erre a szép kis tisztásra. Az erdő további tisztításakor ide tudjuk majd depózni a fát a környező területről. 

Ez a mennyiség várt ránk, de mivel ezzel félig sem lett volna a kocsi, raktunk hozzá még egy keveset.

Hiába, nálunk is telekocsi rendszer van.

Amíg a favágó üzemmódú uram döntöget, meg gallyaz, meg tankolja és élezi a láncfűrészt, én sem tétlenkedem. A földön heverő iszonyat mennyiségű biomasszát, azaz letört ágakat, gallyakat hordom kupacba, hogy amikor időm engedi felalicskázzam a tornácra. Ugyanis sparherdbe főzéshez ez a legkiválóbb anyag. Pillanatok alatt felfűti a kályhát a jó száraz rőzse. Duplán jó, hogy semmibe sem került csak némi testmozgásba.

Jelenlegi rőzse készleteteink. Naponta két talicskányi itt van fél óra alatt és utána kb. 4-5 napig elfőzök vele. 

Rőzse gyűjtés mellett külön kupacokba gyűjtöm a botfákat is, mivel ezeket nem lánc fűrésszel, hanem az asztalos leszabófűrésszel szoktuk darabolni. Ilyen kupacból már rengeteget készítettem, szerintem több évre elegendő van már most összerakva és rengeteg hever még szanaszét. 

Végső simítások, a túlnyúló oszlopok levágása a rakat letakarása előtt. Mert bizony erre is készültünk, víz, meg UV álló erős ponyvákat rendeltünk, miután a palák java részét a kecskék meg a viharos szél összevissza tördelték.

Íme a teljes rakat letakarva. Végül 8 méter hosszú és kb. 1,60 magas lett. Ez a mennyiség kiegészítve a már rakatolt  botfákkal, rőzsével reményeink szerint két szezonra is elegendő. 

Régóta ez volt a tervünk, hogy legalább két évre elegendő tűzifát össze tudjunk rakni, hogy megfelelően ki tudjon száradni, mire a kályhába kerül. Most 6 év után végre sikerült. Így bár még ez a fűtési szezon sem ért véget, de már nyugodtan várhatjuk a következőt is.