Február utolsó napján még készültem nektek egy kis vegyes beszámolóval, hogy mire is jutottunk ebben a hónapban a korábban már megírtakon kívül. A hónap elején beszámoltam róla, hogy végre neki tudtunk kezdeni az istálló folytatásának, amivel végül nem tudtunk úgy haladni, mint szerettünk volna, mert bejöttek a nagy hidegek.
Februárban volt egy olyan hét, amikor a legenyhébb reggel -8 fokkal kezdődött, de ébredtünk -15 fokra is. Nyilvánvalóan ez nem a szabadtéren való asztaloskodás időszaka, mert bár tető van az istállón, mivel a nyílászárók és a fűtés hiányzik, így gyakorlatilag a széltől és az esőtől védve vagyunk ugyan, de hőmérséklet ugyanannyi, mint odakint.
Mivel később megenyhült, végül jutott némi idő a haladásra is, bár nagyon messzire nem jutottunk. Mindenesetre a majdani takarmánytáróló helyiség kialakításának nekikezdtünk. Felpakoltuk a kistraktorra a szükséges felszerelést, majd lezötyögtünk a 10x10-es gerendarakathoz és feldobtunk négy darabot, majd megérkeztünk a helyszínre.
Az első oszlop már felrögzítve. Ez gyorsan ment hiszen a műhely hátfalához kellett csak hozzácsavarozni. Majd miután kimértük a második helyét, a mester éppen lyukat fúr a vasnak, amibe az oszlop kerül.
Ebbe a vasalatba fog szépen beleülni az oszlop, miután rendesen a helyére került kalapálás által.
Pár csavarral meg kell erősíteni alul, felül pedig az egyik gerendához rögzítettük.
Egyelőre eddig jutottunk el. A következő lépés ugyanis a hombárok átköltöztetése lesz, mivel nem lehetett akkora ajtót készíteni, amin beférnének, ezért előbb hombárok be, utána deszkázhatjuk a másik oldalt.
Ehhez viszont kell csinálnunk még egy hombárt, arra lábakat rakni, beállítani a helyére. Majd átmerni az egyik hombár tartalmát. Akkor arra is lábak kerülnek, bemegy a helyére, átmerni a másik hombár tartamát. Akkor a harmadik hombár is üres lesz, mehetnek rá a lábak és az is mehet a helyére. Teljesen egyszerű a dolog :) Ugye?
Mindezen munkálatokra és a további folytatásra tehát majd csak márciusban kerül sor. Viszont remélem akkor igen látványos előrelepéseket teszünk a kecskék leköltözése érdekében.
Sikerült viszont végre leadni a hullámpala maradványokat. Sajnos a kecskék és a szél munkájának eredményeként jó néhány pala gyakorlatilag rommá tört. Megnehezíti viszont a helyzetet, hogy nagyon kevés helyen veszik át a palát, ott is csak jó pénzért. Emberem így is majdnem szívinfarktus kapott, miután a méreckedés után az átvevő hölgy közöte vele, hogy 225.000 Ft-ot kellene fizetni. Mondta, hogy akkor pakol is vissza a kocsiba, mire a hölgy, hogy "ja, egy nullával többet ütött be a gépbe", így "csak" 22.500 Ft-ba került a kb. 150 kg hulladék leadása.
Újdonság még, hogy ebben a hónapban sikerült elkészítenem életem első kézzel gyúrt tésztáját is. Ugyanis a pipikék jóvoltából már nem győzzük megenni a tojásokat. Az elszálló tésztaárak pedig igen csak nagy motivációt jelentettek, hogy a tészta szükségletünket is házilag állítsam elő.
Ehhez segítségül kedvenc szomszéd nénim, Annuska szakértelmét kértem, aki készségesen állt rendelkezésre. Így hát egyik nap levonultam némi tojással és liszttel felszerelkezve és Annuska útmutatása alapján begyúrtam egy adag tésztát, majd az ő gépével ki is nyújtottam. A tésztacsíkokkal azután hazaballagtam, mivel a terv széles metélt és kockatészta gyártása volt.
A széles metélt elkészítéséhez mindjárt igénybe tudtam venni a frissiben megrendelt saját nyújtó és háromféle tészta készítéséhez alkalmas gépemet.
A kockatészta aprításához maradt a nagy kés, de ez a mennyiséget pár perc alatt meg is volt.
A széles metélt feléből mindjárt készült egy adag túrós csusza saját szalonnából pirított pörccel. Mondhatom isteni volt, a tészta sokkal finomabb, mint a bolti.
Azóta még kétszer adtam a fejemet tésztagyártásra: elkészült az első adag húslevesbe való cérnametélt.
A tegnapi adagból meg lasagne tésztalapok készültek, meg a maradékból egy kis szélesmetélt.
És mindezt öt tyúkocska tudja téli szezonban, világítás, meg fűtés nélkül.
Márciusban nagy munkálatokba fogunk a legelőn is. Mivel a korábbi évek kaszálásait alaposan megnehezítették az alattomosan megbújó tuskók és egyéb akadályok, ezért elhatároztuk, hogy kiszedetjük őket. Majd a legelőt megboronáltatjuk, hogy a nagy egyenetlenségek megszűnjenek. Ehhez meg kellett jelölni az akadályokat, amit én magamra vállaltam.
Az istálló körüli villanypásztorhoz már beszereztünk 100 db akáckarót, ezekből fogtam két köteget, a kis fejszét meg egy jelölő spreyt és már indulhattam is. Közben begyűjtöttem a már kihelyezett régebbi karókat, amelyek nagyrészt már a földön hevertek, meg néhány egyéb gerendamaradványt.
El lehet képzelni, milyen szép lehetett egykoron ez a legelő a hatalmas akácfákkal. A volt gyümölcsös helyén 4-5 sorban hatalmas tuskók vannak, ebből következtetünk a fák méretére. A terület többi részén elszórva találhatóak az egykori fák maradványai.
Ennyi fért bele tehát az év legrövidebb hónapjába. Most éppen földmunka ügyben túrázunk, mert az a vállalkozó, akit a pincénél igénybe vettünk az ország másik felébe telepítette át a gépparkját, úgyhogy most másik vállalkozót keresünk, mivel a leghamarabb el szeretnénk végeztetni a munkát, hogy utána a legelő mielőbb meg tudjon újulni és nyáron lehessen kaszálni.
UI: Szívatnak Anyám! Stop! Méghozzá a malacaim!
Tegnap az esti etetés idejére csak a malac csapat fele jelent meg. Hiányzott a koca az összes malacával és még ráadásul négy ártány is. Ráadásul Kufirc Úrfi, akit hízlalásba fogtunk, hogy márciusban le tudjuk vágni (ő miatta vált irányíthatatlanná a malac szaporulat Málnáskertben), szintén meglépett a helyéről. Az ólja mögött átpréselte magát a deszkakarám és a villanypásztor közötti területre. Persze, amikor próbáltam visszairányítani, inkább a könnyebb utat választotta és kilépett a villanypásztor dróton.
Hívogattam én a malacokat, de eredmény nélkül. Gondoltam, akkor várok még és elmentem szénáért a traktorral. Már majdnem teljesen besötétedett, mire visszaértem és még mindig hűlt helye a csapat felének. Ekkor már fejlámpát ragadtam és tettem egy nagy kört az akácosba, közben magokat csörgetve egy vödörben, hogy hátha előkerülnek. Eredmény: nulla.
Tovább már nem akartam várni, így a jelenlevők megkapták a vacsorájukat. Majd újra futottam egy kört. Elmentem és az éger erdő részt is megjártam, sőt lementem a majdani malacbirodalomba is benéztem, hátha abba az ólba vackolták be magukat, majd elkanyarodtam az istálló felé is, ott is körül néztem. Sehol senki. Ekkor azért már kezdtem bepánikolni. Mi történhetett velük?
Befogta őket valaki? Hát még tőlem is bepánikolnak, ha nem számítanak rám. Egy idegen elől biztos, hogy szanaszét futnának.
Ragadozó támadta meg őket? Napközben erre kicsi az esély, meg különben is nagyon gyorsak, meg, hogy egyszerre az állomány felét elkapják, az is igen valószínűtlen.
Átmentek a patakon? Hát, amikor ki volt száradva, akkor sem mentek el. Most meg inkább egy kis folyó, mint patak, annyi víz van benne. Mert persze a patak partját is megellenőriztem.
Szóval, fogalma sem volt mi lehetett velük. Majdnem egy órán keresztül kerestem őket, több kilométert lejártam teljesen eredmény nélkül. Végül feladtam és csak reménykedtem, hogy reggelre előkerülnek. Bár még egyszer kimentem, amikor Boróka nagy ugatásba kezdett, azt hittem talán ők jöttek vissza, de sajnos nem.
Úgyhogy nehéz szívvel feküdtem le. Főleg, hogy pont tegnap jelentkeztek be a maradék 3 malackára is. Tehát több száz ezer forintos veszteség lenne, ha nem kerülnének elő.
Ma reggel így kicsit korábban, már 7 óra körül kimentem (jelenleg 8 - fél 9 körül etetünk) és ugyan nem sok reményt fűztem hozzá, hogy meglesznek, az összes malac bent szuszogott a malac ólban. Hogy már este megjöttek, vagy ma kora reggel, azt sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről.
Szerintem egyébként Koca Mama volt a főkolompos a csavargásra való felbújtásban.
Kufirc Úrfi ma már újra a helyén.
A rést a pajzson néhány akác kuglival lezártam.
Hát ennyi a tegnap esti izgalom története. Ilyenre 7 év alatt, mióta malacokat tartunk még nem került sor. Ezért gondoltam mindjárt a legrosszabb forgatókönyvekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése