Malacudvari történések

 

Málnáskert összes állatáról terveztem egy aktuális beszámolót írni, de vasárnap óta annyi izgalom történt nálunk, hogy egy bejegyzésbe nem is fér bele, ezért most csak a malackáinkra koncentrálok. 

Hát először is itt van Kufirc Úrfi, akinek az utóbbi két malac almot "köszönhetjük". Nála valami ivartalanítási kavarc volt, lehet, hogy tavaly rossz malacot vágtunk le rejtett heréjűség miatt, vagy valami csoda folytán neki három volt és a megmaradtal tudott akciózni. Nem tudjuk. A lényeg, hogy a levágása mellett döntöttünk, mert ez így nem mehetett tovább, hogy mindig újabb és újabb malacalom született. Az erre a célra tartott Kancsikánknak pedig nem maradt feladat. 

Ezért őt is bezártuk a hízók karámjába, viszont mivel jóval kisebb volt, mint általában egy hízó, kiszökött. Akkor javítottuk a karámot tettünk fel újabb deszkákat, megint kiszökött. Na ezt háromszor játszottuk el, akkor már végre bent tudtuk tartani. Ekkor már az eredeti karámot kívül-belül így megerősítettük. 

Ezután még egyszer sikerült meglépnie, akkor az ól mögött préselte át magát és így szerzett magának egy délutánra kimenőt. Ezt a rést így tudtam megszüntetni.

Szerencsére az étkezések idejére mindig vissza lehetett csalogatni. Amihez idővel társasága is akadt. 

A hat kismalac közül először a koromfekete kislány jött rá, hogy miután a kinti vályúnál elfogyott az étel, ide még érdemes jönni, mert itt terülj-terülj asztalka van. A báttyók is hamarosan rájöttek és a kecske karám felöli "művészbejárón" csatlakoztak a hugihoz. 

A leges-legkisebb malacka, azonban kerülő úton érkezik. Figyeljétek csak a technikáját.

A hízó karámot megkerülve kimegy a villanypásztor alatt, majd a karámnál visszajön a pásztoron belülre. 

Mivel ott a deszkapalánkon nem fért át, ezért az ól mögött átmászik Kancsi karámjába.

Majd onnan nem kis nehézségek árán átpréseli magát a karám alatt.

És végre be tud csatlakozni a többiekhez. 

Ennek az önálló akciónak, mármint hogy a kismalacok a hízóhoz jártak be kiegészíteni a kinti elemózsiát én kimondottan örültem. Ugyanis a terv az volt, hogy miután Kufirc Úrfi befejezi földi pályafutását, az ő  óljába tudjuk majd bezárni a kis kanokat, ha jön az állatorvos.  De erről majd később. 

A malacvágást e hét keddjére terveztük be. Ezért előző nap  már délután bezártuk a malacot a helyére. Mivel ajtó nincs az ólon, ezt úgy oldjuk meg, hogy egy raklapot spaniferrel odarögzítünk. 

Kedden kora reggel, ahogy kivilágosodott, az előkészületi munkák után neki indultunk a legnehezebb feladatnak, hogy a malacot átsegítsük a túlvilágra. Gábor megpróbálta beakasztani az orrfogót, hogy után kihúzzuk és el tudja kábítani. A malac nyilván nem hülye tudta, hogy valami gáz van, mivel ilyesmi még soha nem történt vele, hogy bezárták, meg valami ismeretlen dolgot dugdosnak a szájához. Csak azért sem nyitotta ki a száját, sőt számunkra is teljesen váratlanul helyből átugrotta a raklapot. Ez megint csak nem szokványos, azért amikor két hízó van bezárva, akik kb. kétszer ekkorák ilyet nem tudnak produkálni.

Ekkor elrohantam egy másik raklapért, hogy a kettő segítségével visszatereljük az ólba. A malac viszont nagyon menekülni akart, majdnem átugrott a karámon is. Ment volna a Kancsi felé, végül az ól mögött próbál átbújni. Gábor ekkor el tudta kapni a két hátsó lábát és kihúzta, szegénykém ekkor már el kezdett visítani, amihez viszont ki kellett nyitni a száját. Így be tudtam akasztani az orrfogót, amit megszorítva meg tudtam tartani. Ezután már gyorsan ment minden. Gábor elkábította és megszúrta. Szóval már nem érzett semmit.

Nálunk mindig van valami izgalom disznóvágáskor, simán még egyszer sem ment. Viszont reméltük, hogy az aznapi izgalmat ezzel letudtuk és neki álltunk a szokásos procedúrának. 

Először forráztunk, majd perzseltünk és a mamutszerű téli bunda ellenére meglepően szépen meg tudtuk pucolni.

Itt már az utolsó simítások zajlanak.

Majd felhúztuk a helyére és a gazda pikk-pakk szétbontotta. Ebédre már el is pakoltuk a fagyasztóba.

Kis mérete ellenére, hiszen még nem volt egy éves sem lett belőle közel 10 kilo színhús, meg kb. 15 kilónyi kutya-macska eledel a bőrből, csontokból, fejből stb.

A napi izgalmak evvel még nem értek véget, ugyanis az állatorvos előző nap szólt, hogy kedden érkezik a kicsiket ivartalanítani. 

Szóval a malacvágás közepette még azt is meg kellett oldanunk, hogy a kicsiket bezárjuk a hízó helyére. 

Azt már az előbbiekben mutattam, hogy a kicsik bejártak a hízó vályújához. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy nyugodtan be tudjuk őket csukni, ezért át kellett szoktatnom őket az ólba.  Egy kis tepsibe tettem nekik a finom darából és azt az ól közepére raktam. Majd felkaptam a legkisebbet a vályú mellöl és zsupsz be az ólba vele.

Persze ahogy fogyott kint az ennivaló, a hízó oda-odakapott nekik, így hamar belátták ők is: nyugisabb nekik bent az ólban. Már meg is érkezett a legleleményesebb malac.

Majd még egy.

És még egy.

És végül mind az öten bent az ólban. 

Az alábbi képek már a reggeli elfogyasztása után készültek. Látszik, hogy rendesen tele vannak azok a pocakok. 

A leleményes kislány, aki a legkorábban fedezte fel a potya kaja lehetőséget és az eredetileg legkisebb malac között a nyolc hét alatt ilyen méretbeli különbség alakult ki. Mintha nem ugyanabból az alomból származnának. 

Ezt a becsalogatós hadműveletet már február közepe óta folytattam, így a beavatkozás napján simán ment minden. Ráadásul aznap a kislány nem is jött, így sikerült csak a négy fiúcskát bezárni. 

Az állatorvos megjött és sikeresen lezajlott a beavatkozás, három nappal a "műtét" után már szépen záródnak a sebek, ma már ki is jöhetnek majd a karanténból. Jövő héten pedig már költöznek is az új gazdikhoz. 

Egyébként pár nap alatt elkelt a hat kismalac. Sőt már foglalásom is van a következő alomra, még meg sem születtek, de már öt kis malacnak van gazdája.  Olyan kelendőek lettek ezek a kis energiatakarékos, betegségeknek ellenálló vietnámi malacok, hogy háromszor ennyit is el tudtam volna adni. 

Pepe azóta is a család kicsi kincse, folyamatosan kényeztetve van  mindenféle extra csemegével. Annyira teper a kaja után, hogy nem átallott két lábra állva megszerezni a leforrázott dara kevergetésére szolgáló fakanalat. 

Azért még mindig kap külön tálkába reggelit és vacsorát, amit gyorsan befal, majd rohan a karámhoz, hogy be tudjon csatlakozni a többiekhez. 

Kancsika is jól van szerencsére, reméljük most már tényleg csak pár hónapot kell eltöltenie ebben a szűkös karámban és ha a kecskék végre  leköltöznek az istállóba, akkor ő meg átköltözhet a helyükre. Ráadásul jövő héten már jön az asszony is hozzá, hogy végre ő  is szóhoz jusson. 

Bendegúz néha belekontárkodik Kancsika kajájába, ezért a reggeli és az esti etetés Bendegúz legelészési ideje. 

Már kínt is van, hogy a kan malac nyugodtan el tudja fogyasztani a táplálékot. 

A malacudvarban is nagy a nyüzsgés a két vályú körül etetések idején. Itt éppen nagyjából színek szerint csoportosultak. Fehér vályú. 

Fekete vályú. Azután persze ahogy fogy a kaja megindul a rohangászás, hogy hátha a másik oldalon van még valami ehető. 

Végül még a darás vödröket is gondosan "elmososgatják."

A kis fekete fejű koca gondosan kitisztogatja a vályút. Itt még együtt a többiekkel. 

De tegnap óta már külön zártuk, nehogy megint az erdőben támadjon kedve leelleni. A két utóbbi ellést alaposan elpuskáztuk, most már bevésődött, hogy időben be kell zárni a kocát, hogy ez ne forduljon elő. 

Pontos dátumot nem tudunk, de a cickói már  földet súrolják, úgyhogy nem sok ideje lehet hátra. Jól bealmoztunk a másik ólba, hogy kényelmes helye legyen. Szóval most végre nyugodtan várhatjuk az újabb szaporulatot. 

A malacudvari történésekről ennyi lett volna a beszámolóm. Hamarosan jövök a többiekkel. Addig is kellemes hétvégét minden kedves Málnáskerti Olvasómnak!