Elérkeztem a sorozat utolsó részéhez, amelyben Málnáskertben zajló nyári munkálatokat mesélem el.
Bár már június 19-én elkészültek a báláink, aminek a nagy részét már másnap el is adtam, július közepén még mindig szana-széjjel voltak. Saját rakodóeszközünk nem lévén, ezt is bérmunkában kell megoldanunk és a szomszéd gazda, aki tavaly is csinálta bérbe adta a gépet. Első körben arról volt szó, hogy 1-1,5 hét múlva haza jön a gép és akkor össze tudja pakolni a bálákat. Külön az eladásra szánt mennyiséget és külön, ami megmarad nekünk.
Végül a 1,5 hétből 4 hét lett. Július közepére viszont már tiszta a legelő és a kecskék végre megint kijöhettek legelni. Ugyanis az is probléma volt, hogy a kecskék egyre több bálát megkezdtek. Ezért az utolsó két hétben már szobafogságban voltak, egyszerűen nem engedhettük ki őket, nehogy tönkre tegyék az összeset.
Az eladásra való bálák gyűlnek az út mellett, hogy a vevőnek könnyebben fel lehessen rakodni.
Egyben a 48 db bála, amit a vevőnk három körben tud elvinni saját teherautóval.
Itt már a mi állataink téli takarmánya költözik az új helyére.
Végül nekünk is maradt 16 darab hatalmas guriga, ami bőven elég a mi jószágainknak.
Közben megérkezett a vevő, itt épp folyamatban a rakodás. Egy 22 fős ménes téli ellátmányának töredékéhez tudunk hozzájárulni a mi 48 bálánkkal.
Sajnos mivel a szállító járműnek műszaki gondja akadt, a maradék két kört végül múlt hét vasárnap és hétfőn vitte el. Így mostanra ez a feladat is letudva.
A legutóbbi etapban sikerült az asztalos műhellyel is haladni. A padló egy kis "kellemes" csiszolás után ...
... megkapta a betonfestéket is két rétegben. Így bár a nyílászárók még mindig hiányoznak, de azért a gyalupad és a szerszámok már átköltözhetnek.
De addig még millió egyéb dolog várt ránk.
Augusztus elején végre sikerült kicserélni az egy hónapja előkészített téglákat a tornác burkolatban.
Elhoztuk a gazdától az egy évre való szemes takarmányt. Március óta, mióta a szomszédos otthonból hordhatjuk a moslékot szerencsére annyira kevés takarmány fogy, hogy a tavalyi mennyiség felét vettük csak. Ráadásul a tavalyi ár feléért. Így duplán jól jártunk. Egy hombár tele lett a 6 mázsa tritikáléval, a tavalyi 50-60 kg átmertük egy hordóba. Árpából és kukoricából is van még elegendő mennyiség az őszi hízlaláshoz. Aratás után persze azért kukoricát még kell vennünk.
Ezzel tehát az állataink téli eledele széna és szemes takarmány formájában biztosítva van.
Ezenkívül sikerült beszerezni 100 darab szalmabálát is. Mivel szerencsére éppen voltak nálunk vendégek, öcsém és a felesége, valamint Barna barátunk, a fiúk hármasban megoldották a feladatot. Így idén megúsztam a szúrós bálákat. Három körben sikerült elhozni a fenti mennyiséget. Az első kört mindjárt a kertben pakolták le. Ez 37 darabot jelentett.
Ennek a mennyiségnek a nagy részét (7-8 db maradt) három hajnalon szórtam szét a kertben, mivel nagy szerencsénkre a szalma szállítmány betakarítását követően hatalmas felhőszakadás volt, ami jól megáztatta a kertet.
Legalább 20-30 cm szalma került mindenhova, miután szakaszosan kigyomláltam a kertet. Sok helyütt már alig takarta szalma a földet, úgyhogy épp időben jött meg az utánpótlás.
A maradék két fordulót az istállóhoz tárolták be a fiúk. De a tavalyi évből tanulva, amikor is a malacok 6-7 bálát szétcincáltak, tudtuk, hogy ez így nem maradhat.
Ezért néhány deszkát keresztbe téve a gerendákon elkészült a szalmabálák helye. Gábor fent, Barna lent és fél óra alatt fent volt az összes bála a "padláson".
Ez a mennyiség szerintem elég lesz alomnak a malacok és a pipik alá és még a kert őszi takarására is fog jutni.
Ez után következett a nyár legnagyobb projektje: a kecskék helyének előkészítése. Az istállóból ennyi látszott kelet felől.
A nyugati oldal pedig így nézett ki.
Némi dzsungelharc után konszolidálódott a helyzet. Ta dam íme az istálló.
A hátsó rész igen küzdelmes volt az embermagasságúra nőtt szederindával, csalánnal és egyéb kúszó, futó növénnyel.
A korábbi bejegyzésből már kiderült, hogy a gyerekek mennyit segítettek a karám és villanypásztor előkészítésénél. Ezt követően jöhetett a karám megépítése. Szerencsére Laciék motoros fúrója ezúttal is jó szolgálatot tett.
Így hamarosan a helyére került az összes oszlop.
Ezután már kettecskén álltunk neki a vízszintes staflik felrögzítésének. Amiről én kis naiv azt gondoltam, hogy 2-3 óra alatt pikk-pakk felcsavarozzuk őket. De nem. A gazda annyira precízen akarta megépíteni, hogy mind a 35 darab staflit egyenként kétszer kellett odamérnünk az oszlophoz, hogy kivághasson belőle egy ívet, hogy jobban felfeküdjön, ne csak egy ponton érintkezzen az oszloppal.
Így végül el voltunk vele egy egész napot. Íme a végeredmény.
Másnapra maradt még a karámajtó összerakása és felszerelése.
Rögzítést is készített mindkét állásban. Egyrészt nyilván, hogy zárható legyen, másrészt, hogy az ajtót ne egy fadarabbal támasszuk ki, mint a jelenlegi helyükön. Amit ha arrébb rúgnak, becsukódik az ajtó és vagy bent, vagy kint rekednek az állatok.
A villanypásztor elkészítéséhez először is megint kaszálni kellett, mert a június közepi kaszálás óta igencsak megnőtt a növényzet. Azután amíg a gazda egyéb dolgokkal volt elfoglalva én szépen összegyűjtögettem a már megszáradt szénát. Így az egyik box megint tele van kaszálékkal. Az új báláinkhoz továbbra sem kellett még hozzányúlnunk.
Én széthordtam a karókat és 3-4 méterenként lerakosgattam őket, hogy az embernek csak ütni kelljen őket.
Azután kihúzkodta a villanypásztor vezetéket, amiből vettünk egy pár száz métert.
Utána már csak a készülék helyét kellett kitalálni és beüzemelni. És ez is sikerült.
A lekerített terület ketté van osztva, hogy felváltva tudjuk pihentetni hol az egyik, hol a másik oldalt.
Amíg a gazda a villanypásztor szerelte én szép lassan átköltöztettem a műhelyt. Le és felpakoltam a polcot. A gyalupadot persze ketten vittük át.
Most már tényleg csak a fejőpadot kellett átköltöztetni, hogy a lányok és a néhány fiú is mehessen. Ezt előtte azért még jó alaposan lemostuk.
Itt pedig már a helyén is van.
Augusztus 17-én készültünk el mindennel és aznap este már lent is aludt a csapat. Sikerült két részletben átvinni őket. Először csak a vezér anyát Lulut vittük, mert a többiek ugyan követni kezdték, de Málna és Boróka túl buzgó volt, mikor azt látták, hogy az esti etetés idején a kecskék pont ellenkező irányba mennek és visszazavarták az egész bandát.
Utána viszont már jött az egész csapat. Mutatom, hogyan.
Azóta már a fejés rutinja is szépen kialakult. Nevük hallatán jönnek sorban, felugranak szépen utána meg általában be is állnak az ajtó elé, hogy mennének vissza.
Most már tényleg csak a nyílászárók kellenek és akkor azt mondhatjuk, hogy elkészültünk az istállóval. Persze azért további csinosítások és egyebek még visszavannak, de funkcióját tekintve, akkor már késznek mondhatjuk.
Ennyi fért bele ebbe a nyárba, de az évnek még messze nincs vége. Remélem ősszel is szépen tudunk haladni a terveinkkel. Szeretnénk még az istállót zárhatóvá tenni és a kis malacokat átköltöztetni az új helyükre, ha végre be tudjuk fejezni a szintén kb. 4 éve elkezdett malacbirodalmat.
