Na, de vissza az eseményhez. Az úgy kezdődött, hogy történetesen egyedül voltam otthon (a gazdának más irányú elfoglaltsága akadt a városban), amikor is látom az étkező ablakból, hogy Lilike leválva a többiekről a kút felé tart. Ott van nekik egy vödör víz, ezért először azt gondoltam, talán inni akar (bár megjegyzem, azt is csapatosan szokták elkövetni). Amikor azonban megállás nélkül továbbhaladt az ólak irányába, akkor már tudtam, hogy szülünk. Előzetes számításaim alapján január 20-tól már számítottunk erre, tavaly ugyanis már augusztusban elkezdődött az udvarlási szezon kecskééknél.
Mindjárt ki is siettem hozzá. Ő már bent volt az ólban, de egyelőre még nem kezdődött el. Egy óra múlva néztem ki ismét, akkor egy gida már kint volt, de sajnos nem mutatott életjeleket. De már bújt ki a következő. Pillanatok alatt meg volt, de gyanús volt, hogy a mamája csak ímmel-ámmal kezdi el tisztogatni. Mivel a gidák megszületése után még meg kell szülnie a méhlepényt is, így először nem volt gyanús, hogy az anyából továbbra is lóg ki egy csomag. Csak miután elkezdett mocorogni, akkor jöttem rá, hogy egy harmadik gida is van.
Élt, amikor megszületett, mert láttam, hogy mocorog, de a burok rajta volt én meg nem akartam beleavatkozni. Eddig vagy nem is voltunk jelen az ellésnél, vagy ha igen, akkor burok nélkül pottyant ki az utód. Utólag persze lehet, hogy segítenem kellett volna. Így viszont ezt a gidát is elveszítettük.
A három gidából így végül csak ez a kis miniatűr kecske baba maradt meg, aki egyébként kiköpött anyja.
A három gidából így végül csak ez a kis miniatűr kecske baba maradt meg, aki egyébként kiköpött anyja.
Itt már csak rá koncentrál a mamája és alaposan letisztogatja.
Először abban sem voltam biztos, hogy ő megmarad. Olyan picike és gyenge volt. Sokkal tovább tartott neki, hogy egyáltalán lábra tudjon állni. Amíg nem áll fel, addig nem tudja megkeresni a ciciket, hogy szopizni tudjon, amitől erőre kaphatna. Így elég sok időt kint töltöttem velük. Segítettem felállni neki. Amikor ez sikerült, akkor meg megindult a keresgélés a cici után. Segítségemmel végül is célba ért. Ott jött a következő probléma, hogy az ici-pici gidaszájaknak túl nagy volt a mami cicije, így kifejtem annyit, hogy puha legyen és könnyen be tudja kapni.
Igazából csak másnapra nyugodtunk meg, amikor túlélte az első éjszakát.
Itt már egy napos a kicsike. Már elkíséri a mamát az ól másik felébe. Tegnap délután is kifeküdtek az ajtónyílásba, mivel pont odasütött a nap.
"Hú, de nagy vagy mami!"
A többi kecskelány hihetetlenül tapintatos azóta is. Az ólat átengedték a frissen szült kismamának és ők, Lolát leszámítva kint töltötték az éjszakát. Lola, aki egyébként Lili tavaly született lánya, bent aludt az ólban de a lehető legtávolabb a mamától és a kis tesótól.
Ma reggelre pedig megérkezett a második bébink. Zsófia a szabad ég alatt adott életet a kis jövevénynek. Nem sokkal csúsztam le az eseményről. Pár perccel azelőtt bújhatott ki, hogy odaértem a reggeli etetéssel.
Ez egy kis óriásbébi a kétnapos gidához képest és ő is az anyukájára hasonlít.
Azonnal megpróbált felállni, bár volt egy-két seggre tottyanás, viszonylag hamar megoldotta az első feladatot.
Jön a következő próbatétel: a mama cicijének megtalálása.
Forró, forró! - de még nem sikerült becélozni.
Az első kísérlet után egy kis pihi, erőt kell gyűjteni a következőhöz.
Csodaszép lett ketteske is.
Végül, mivel láttam, hogy remeg a kicsike, bevittem az ólba. Ott végül egy icike-picike rásegítéssel végül sikerült az első korty tejecskét meginnia.
Szóval az elmúlt napokban igen sok izgalomban volt részem. De nem adnám semmiért az élményt. Fantasztikus, amikor jelen lehetsz az új életek születésénél és látod, hogy az állatok milyen profin teszik a dolgukat és milyen gondoskodó anyukák a kicsinyeiknek.
Persze nem tudok betelni a kicsikkel, így pár óránként megvizitálom őket. Következnek a legfrissebb képek, amelyek ma dél körül készültek.
A kétnapos minibaba már kimerészkedett az ólból is.
Megkezdte a világ felfedezését. Olyannyira, hogy a délutáni vizitnél a frászt hozta rám, mert nem találtam sehol. Bár, mivel az anyja holt nyugis volt, sejthettem volna, hogy nem lehet messze. De beletelt pár másodpercbe, mire felfedeztem, hogy a fejőállás egyik szegletében pihenget. Annyira csöpp, hogy az ajtó alatt simán besétált, majd fáradtan a megtett úttól meg is pihent.
Az alig két-három órás ketteske, mint kiderült fiúcska lett. Itt már szárazan tűri az anyai kényeztetést.
Baloldalt a kétnapos, jobb oldalt a kétórás.
Azért látszik, hogy a kis bak körülbelül kétszer akkora mint a gödölye.
Egyelőre ennyi a gidaáldásról. Folyt. köv. hamarosan.
Ezenkívül nem sok minden történt az utolsó poszt óta. Hiszen, ahogy írtam kivettük a felhalmozódott szabadságunk egy részét. Kedves szembe szomszédunknak köszönhetően még egy pár napos wellness utazás is belefért. Hihetetlenül hálásak vagyunk ezért a segítségért, hiszen enélkül egy napnál hosszabb időre ki sem mozdulhatnánk a birtokról.
További hírek Málnáskertből:
Ahogy legutóbb említettem, az egyik első feladat, hogy a ház körüli környezetet szeretnénk rendezni. Azt ugyan még nem kezdtük el, viszont az akácerdőben sikerült két szemétlerakatot is felszámolnom. Mivel a terület 15-20 évig a senki földje volt, így a helyi lakosság egyes tagjai idehordták a háztartási és egyéb hulladékukat.
Íme az első lelőhely takarítás előtt és ...
... után.
Az itteni zsákmány.
A gumiabroncson keresztül nőtt egy akácfa, ami úgy 2-3 méter magas lehet.
Ha tovább keresek, lehet hogy a hozzávaló motorkerékpárt is megtalálom?
A második lelőhely.
Végeredményként összesen négy szemeteszsákot töltöttem meg, valamint három talicskányi üveg és egyéb műanyag, gumi stb szemét jött össze.
Ennél sokkal jobb hír, hogy már a padláson lógnak a decemberi disznóvágás késztermékei.
Egyelőre a szalonnát kóstolta meg a gazda (én olyat csak főtt-sült ételben eszem vagy ha tábortűznél készült). Ő nagyon meg van vele elégedve, azt mondja pont jó lett a sózás és nagyon omlós.
A füstölés, mivel a miénk még nem készült el, fiatal szomszédainknál történt. Ez szintén óriási szerencse, hogy kölcsönösen tudjuk segíteni egymást, kinek mire van szüksége.
Megsült életem első fonott kalácsa is. Mindjárt hat fonattal készült. Találtam egy jó receptet. A fonás menetéről pedig van film a híres portálon, amit lepésről lépésre lekövettem.
Nemcsak a látvány tetszetős, hanem az íze is isteni.
Közben régi tervem is folyamatban van. Mégpedig a kovászos kenyér sütése. Tavaly már többször kísérleteztem a kovász kinevelésével, de valahogy nem indult meg. A mostani nevelésem már hét napos és biztató életjeleket mutat. A recept szerint a 10. napon válik alkalmassá a kenyér sütésére.
A kerti konyha bádogjai is elkészültek most már csak a felszerelése van hátra.
Zárásképpen néhány kép az állatsereglet további tagjairól (hogy ne csak a kecskuszok legyenek terítéken).
Nem, nem Kefír lesz a malacok vacsorája, csak őkelme úgy döntött napozik egy kicsit a vályúban.
A hormonok, azok a fránya hormonok. Valamelyik kislány (a hétből) mindig be van indulva és fiúpartner hiányában a többi lánynál próbálkoznak.
Sikerült videón megörökíteni az akciót, így láthatjátok hogy egész hosszasan "megy a gözös Kanizsára..."
A kecsketársadalom többi tagja is nagyon jól van. Minden nap kijárnak legelészni és még mindig találnak ennivalót. Így talán kibírjuk azzal a kevés szénával, ami a tavalyi évben lett.
A grincsfám utóélete. Díszeitől megfosztva kecskecsemege lett.
Józsi és Tündér ízletesnek találta a zanótot.
Most be is fejezem, szerintem már így is egy kisregényt írtam. Egy héten belül újabb beszámolót tervezek. Most már nem lesz ilyen hosszú szünet, úgyhogy figyeljétek a blogot, mert hamarosan friss hírekkel jelentkezem.
KELLEMES HÉTVÉGÉT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!
