Amikor szalma vagyok

Sokszok megkaptam már azt a kérdést, hogy nem félek-e, amikor az emberem az országutakat rója valahol Európában én pedig úgymond egyedül vagyok otthon. A válaszom eddig és ezután is az lesz, hogy NEM. Szerencsére olyan település(en)/ mellett élünk, ahol nincs mitől tartani. Az elmúlt 4,5 évben semmilyen, a legcsekélyebb atrocitás sem ért bennünket. Mindig poztív hozzáállással, kedvességgel találkoztunk. Hiszen amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten is. Ha mi kedvesen, tisztelettudóan, udvariasan bánunk embertársainkkal, akkor azt is kapjuk vissza. Eddig ebben csak nagyon ritkán csalatkoztunk.

Szóval miután a félelem kérdését így kitárgyaltam. Jöjjön a második gyakori kérdés: Hogy bírod?  Köszönöm szépen nagyon jól. Persze vannak napok, amikor eléggé elfáradok, de ez alapjában véve a jól eső fáradság kategória. Amikor megelégedve állapítom meg, hogy már megint mennyi mindent sikerült elvégeznem.

Az alábbiakban tehát megpróbálom bemutatni, hogyan is telt a legutóbbi két hetem (igazából csak 12 nap) szeptemberben.

A napjaim keretét egyértelműen az állataim adják. Hiszen reggel és este meg kell etetni őket. Ilyenkor a talicska nagyon jó barátom, hiszen a beáztatott darás vödrök hosszútávú cipelése nem az én sportom. Így csak a vályúba kiborításkor kell összekapnom magam. Az itatást slagról oldom meg, így akkor sem kell cipekedni. A heti egyszeri ganyézás mondjuk a fárasztó kategóriába tartozik, de én ezt is szeretem csinálni. Igaz, hogy ilyenkor egy 2-3 kilométert lejárkálok, mire a 8-10 talicskányi anyagot eltolingálom a ganyédombig. Utána viszont olyan jó érzésem van, mint a lakás kitakarítása után, hogy most olyan szép minden.

Ezek tehát a napi kétszeri és a heti egyszeri fix programjaim. Ezek mellett azonban mindig találok magamnak hasznos elfoglaltságot.

A legutóbb mindjárt azzal kezdtem, hogy az anyukámtól ajándékba kapott málnatöveket el kellett ültetnem. Szombaton jöttek látogatóba hozzánk, vasárnap pihenőnap lévén a pincében ücsörögtek. Hétfőn emberem el, én meg ki a kertbe.

Ásóval ástam meg nekik az ültetögödröt. Mondjuk ekkor vert a víz rendesen. A csapadékhiány miatt elég száraz volt a föld, meg amúgy sem vagyok egy ásásügyi szaktekintély. Egy lábbal volt hogy csak pár centi mentem le, de azért végül megoldottam.

Volt egy nagyjából fél sor, ahol egyáltalán nem volt még málna. Először odaültettem a töveket.

Utána megkezdtem a korábbi sorokban a pótlást, ahol nem eredt meg a korábban ültetett növényke vagy időközben jobblétre szenderült a szárazság vagy a vadak (egy időben nem üzemelt a pásztor és akkor bejártak) miatt.

Végül kb. 60 tövet sikerült elültetni. De ezzel még nincs vége a málnásítási programnak. A töveket természetesen jól belocsoltam, meg utána párszor még kaptak vizet. Jelenlegi állás szerint a nagyja meg is eredt.

A málnatövek elültetése után várt rám a képen látható paradicsommennyiség (a kosár is azzal volt tele, csak a tetején volt egy kevés paprika) feldolgozása.

Amiért szemben lakó szomszédasszonyomnak tartozom hálával. Nekünk ugyanis alig pár darab paradicsom termett a kertünkben. Nekik szerencsére bőven akadt felesleg így nekünk is jutott belőle.

Ebből a mennyiségből paradicsom levet terveztem készíteni. És úgy is lett.

A mosást még megoldottam bent a házban.

Utána viszont kiköltöztem a kerti konyhába. A képen látható rőzsemennyiség töredékén elkészült a lé. Négy talicskány rőzsét kb. egy óra alatt gyűjtöttem össze előző nap. (A képen nem a teljes mennyiség látható.)

Ilyenkor ősszel, száraz időben egyszerre 3-4 talicskányit szoktam szedni - az még nem uncsi-, amit azután vagy gyújtósnak vagy a sparherden való főzéshez szoktam felhasználni. Tehát a rőzsegyűjtés is kiváló elfoglaltságot jelent. Teljesen ingyen van, csak egy kicsit sétálni és hajoldozni kell érte.

Majdnem tele a 9 literes edénykém.

A paszírozás azért kicsit macerás volt. Mondjuk utólag derült ki, hogy egy alkatrészt elfelejtettem rátenni a gépre, ezért fröcsögött orrán-száján. Itt már a palackozásnál tartok.

Végül öt liternyi zamatos lé került először száraz dunsztba, majd a pincébe.

A kertben is akadt még betakarítani való. Még mindig volt zöldbab,  egy óriási főzőtök, ami hámozás, gyalulás után ment a fagyasztóba. Kíváncsiságképpen egy hokkaidó tököt is lekaptam. Isteni krémleves lett belőle.

A céklaterméssel nem dicsekedhetek. Egyetlen normális méretű lett (nekik is kellett volna a locsolás). A többi még a ping-pong labdánál is kisebb. Azért végül egy krumplis egytálételre elegendő volt. (Krumpli, cékla felkockázva, sóval, olajjal átforgatva tepsibe. Később ment rá zsálya, bőven fokhagyma és egy kis morzsolt kecskesajt. Utolsó morzsáig elfogyott.)

Az állatok itatós edényei már eléggé kritikán aluli állapotba kerültek algásodásból kifolyólag.

A sterimovval nekik estem és az alábbi eredményt sikerült elérnem.

Friss vízzel feltöltve az újjászületett edények.

Ha már a sterimovot előrángattam, a pince előterét is végig mostam.

Mosás után.

Majd jött a balzsamozás. Így a tél már nem árthat neki. Ezennel az ez évre betervezett tégla tisztítási, balzsamozási projektet befejezettnek tekintem. 

Hátra volt még a tök és a napraforgó termés betakarítása.

Ahogy már korábban említettem a töktermés jó lett, csak egy kicsit alábecsültem a mennyiséget.  A 6-7 darabra becsült hagyományosból lett 14. A 20-ra tippelt hokkaidóból pedig 42 darabot sikerült begyűjtenem.

Egy képre nem is fért rá az összes egyszerre.

A napraforgó betakarításával kissé elkéstünk és ez nem is nekem való feladat volt. De tovább már nem várhattunk vele, így is egy csomótányér már megkezdte a magok szétszórását. A machetével estem neki a sokszor karvastagságú szárak kivágásának, majd utána a fejeket is le kellett választanom valahogy, lehetőleg úgy, hogy a magok ne röpködjenek szana-széjjel. Bevallom, ez nem  mindig sikerült.

Csak gyűltek-gyűltek a tányérok, amiket ládánként felhordtam a padlásra további száradás végett.

A végeredmény 4 ládányi tányér.

A szárak összegyűjtve egy kupacba, majd az emberem traktorral kihordja. Teljes száradás és darabolás után kiválóan lehet a sparherdbe adagolni.

Mindezen teendők mellett persze saját magam és a háztartásom életben és rendben tartására is kellett időt szánnom. Úgymint rendszeres főzés, takarítás, kenyérsütés. Egyébként a korábbi városi életmódunkhoz képest, ahol a hétvégéken kívül naponta munkába jártunk, ergo jóval kevesebbet tartózkodunk otthon, sokkal, de sokkal több idő megy el takarításra, rendrakásra.

Ilyenkor tudok a bloggal sokat foglalkozni. Ahhoz, hogy tartani tudjam a heti rendszeres beszámolót előre szoktam dolgozni, hogy  az uram itthon tartózkodása idejére eső olvasnivalókat egy kattintással elérhetővé tegyem számotokra.

Azt is be kell vallanom nektek, hogy bizony mi bevezettük az ebéd utáni szunyókálást és ezt akkor is tartom, ha egyedül vagyok itthon. Olyan jól esik ebéd után egy fél órácskára ledőlni. Utána úgy érzem magam, mint aki újjászületett. 

Mindezen tevékenységek mellett azért szabadidőm is van ám. Szoktam olvasni, interneten sorozatokat  vagy filmeket nézni (mivel TV előfiztéstünk nincs), bár előfordul az is, hogy egy hétig eszembe sem jutnak a filmek, sőt még edzésekre is jut időm. A kezeim zsibbadása miatt sajnos csak a tréneren tudom hajtani a biciklimet, ez mellett rendszeresen végzek kardió és erősítő edzéseket, hogy még jó sokáig el tudjam látni minadazon feladatokat, amiről most olvashattatok, meg még sok minden mást is. 

Szóval imígyen telnek a napjaim, amikor a gazda távol van. Aktívan és tartalmasan, sohasem unatkozva. És amit nagyon imádok, hogy olyan változatos nincs két egyforma napom, minden nap valami mást tartogat számomra. 

Aprómalac a háznál és egyéb állatságok

Azok a kedves olvasóim, akik rendszeresen követték a blogot bizonyára emlékeznek, hogy az állataink miatt sok szomorúság ért minket az elmúlt egy évben. Elveszítettünk több anyakecskét, az imádott Józsi bakkecskénket, két cicát és több malacot is. Köztük az egyik vemhes kocánkat, akinél kényszervágásra volt szükség méhelőreesés miatt. A másik koca az első körben egyáltalán nem vemhesült. Még március elején volt egy ellésünk (nem tervezett), ahol másnapra elpusztult az összes kismalac. Kecskéknél is elmaradt a szaporulat, mindössze egyetlen kis gida látta meg a napvilágot idén Málnáskertben. Szóval összejött minden.

Valamikor június elején megint összezártuk az üresen maradt kocát és megkezdődött a várakozás. Tavaly már ellett ez a mami, ráadásul hat malaca lett, amiböl ötöt fel is nevelt. Végül úgy augusztus táján már látszott, hogy nagyon gömbölyödik, azaz lehet számítani valamire.

Szeptemberben azután  átcsalogattam a "szülőotthonba". Itt van a két kicsi ól, ahol a hízlalásokat és az elléseket szoktuk "tartani."

A kismama kapott egy kis táplálékkiegészítőt, mivel nem járhatott ki legelészni. A gazda nevet is adott az ízletes fogásnak: Házi ganyén nőtt tök csalánágyon. (Mivel a ganyédomb melletti tökmezőről származott a feltálalt tököcske.)

.

Majd meg szakadtam, amikor benyögte a menü nevét és gyorsan fel is jegyeztem, hogy majd megoszthassam veletek. Állandóan ilyen aranyköpései vannak.

A kismamának nagyon ízlett az előkelő nevű fogás, mert beburkolta az egészet.

Szóval meg kezdődött a várakozás. Számításaim szerint szeptember vége felé lett volna esedékes a babácskák érkezése, végül azonban pontosan négy hete, szeptember 21-én megérkeztek a malackák. Az örömbe némi üröm is vegyült, mert az eredetileg négynek számolt malackából végül csak ketten maradtak másnapra életben.

Itt jön egy nagy csavar a történetbe. Ahogy íram a mama malac a szülőszálláson volt elhelyezve, ott is történt az ellés. Az esti etetésnél még ott volt a koca a malacokkal, másnap reggel megyek és hűlt helye mindenkinek. Felhajtom az egyik szőnyeget (ahol este voltak) senki, megyek a másik ólhoz senki. Hirtelen azt sem tudtam merre vagyok arccal, hova tűnhettek? Elvitték volna a sakálok a komplett családot?

Azért megkezdtem a körülnézést és végül a kecskeólban ez a látvány fogadott.

Ott a mami két kis aprócska malaccal.

Az a mai napig rejtély, hogy miért és hogyan csinálta. Volt ugyan egy nagyobb rés a karámon, amit a múltkori oltáskor csinált néhány malac, amikor kitörek onnan, hogy meglógjanak a szuri elől, de ez a malac vagy kétszer akkora, mint azok. Plusz, hogyan vitte onnan ki a kicsiket? Egyesével a szájában, akkor többször is kellett fordulnia. Vagy egyszerre vitte mind a kettőt? 

Két elpusztult malackát megtaláltam az eredeti ólban, majd egy harmadikat (azaz végül öt született) a kan malac óljában. Újabb rejtély, hogyan került oda a kismalac? Végül azt okoskodtam ki, hogy szegény újszülött valahogy kikeveredett az ólból és a karám rácsán keresztül valahogy átbóklászhatott a kan malac részlegébe (határos a két karám). Ott a papa megtalálhatta és bevitte az ólba, hogy védelmezze. Mert akkora távolságot ez a pici, pár órás malac szerintem nem tudott volna megtenni. De az is lehet, hogy igen. Ez sem fog soha kiderülni.

Itt még egy naposan nagyon aprókán, pár számmal nagyobb ruhácskában.

Hamar megkezdtem a barátkozást. Olyan imádnivalóak, ezért én napjában többször is beültem melléjük simogatni a kis golyó fejüket és vakargatni a pocikájukat. 

Megkezdődött az emelgetéshez szoktatás is. A vietnámi malac nagyon földhözragadt kis lény, amint elszakítod a lábát a talajtól visít, mint a veszedelem. Hacsak nem kezded meg időben a szoktatást.

Alig három naposak, de a mamájuk már kivitte őket egy kicsit levegőzni. Na persze nem mentek messzire, az ajtótól számítva csak pár lépes. Még mindig nagyon nyüzögék.

Viszont mivel csak ketten vannak, van tejecske bőven. Így hamar megkezdték a gyarapodást. Nyolc naposan már belehíztak a bőrükbe.

Egy hetesek voltak mire a gazdi is hazaért, akkor már a cipőfűzőjét mustrálgatta az egyik, hogy mit is lehetne ezzel kezdeni.

Addigra persze már "betanítottam" őket, hogy a has-siménél azonnal oldalra kell dőlniük.

Sőt a kézben való tartáshoz is eléggé hozzászoktak, ami annyit jelent, hogy nem kezdenek el mindjárt az első másodpercben szirénaszerűen visítani. Van amikor elég hosszasan el tudják viselni a könyökhajlatba való bújást és közben a símogatást.

Megkezdték az  ismerkedést a láncfűrésszel, olyannyira, hogy az egyik kitünő  vakaróreszköznek is találta. Hosszasan vakarózott a fűrészhez dörzsölgetve a kis popóját.

Szabadtéri etetés folyamatban. Egy hetes koruktól fogva már a villanypásztoron kívülre is elkísérték az anyukájukat. Mondjuk akkor még a közelben maradt a mami, ma négy hetesen már e "hon minden zegét-zugát" bejárják.

Ismerkedés Málnuskával, aki sztoikusan tűri, hogy a malac bökdösi a fenekét.

Ezt a lábkinyújtós pozíciót muszáj volt megörökíteni. Ahogy azok a "hatalmas" csülkök kinyújtóznak. Itt lehettek vagy 5-6 centisek azok a  kis lábacskák.

Itt már szólóban napoznak éppen, a mama meg elment legelészni.

Négy hetes korára igazi kis vasgyúrók lett mindkét fiúcska (sajnos az orvosi beavatkozást nem fogják megúszni, kb. 8 hetesen ivartalanítani kell őket)

Mazsola és Tádé (a megkülönböztető jel:Mazsola farkán a fehér bojt) a mamával egy tegnap készült képen, pont négy hetesen.

Szerintünk a legcukibb kis állat a vietnámi kismalac. A legmókásabb dolgokat ők tudják elkövetni. Meg egyáltalán olyan kis aranyosak azzal a turcsi orrocskájukkal, amivel már pár naposan megkezdik a turkálást.

A hassimis eldőlés pedig négyhetesen is azonnal működik.

A papa szerencsére szintén jól van, bár gyakran szerelmes és akkor éhségsztrájkol és nem hajlandó hozzányúlni sem az ételhez. Csalánnal próbáljuk egy kicsit kiegészíteni a táplálékukat, hogy kis vitamin és zöld is jusson a bezártaknak.

Egyébként egy kis piszok bontómester. Pár napja sikerült a kecskeól (és jelenleg egyben malacól) alsó deszkáját valahogy lefeszegetnie. Így akart átjutni a lányokhoz. Erre persze bezártam a belső karámjába, mire dühében fogta és kiborította az ivóvizes vödrüket (ezt már korábban tapasztaltuk, hogyha mérges, akkor borogat).

Az ólra visszaszögeltem a deszkát, erre másnap a karám ajtó egyik elemét feszegette le, tegnap meg azt javíthattam. Szóval mindig ad valami munkát ez a nagy fiú, de azért imádom. Mondjuk pár éve ezt sem gondoltam volna, hogy én egy kan malacot vakarászok, meg masszírozok, hogy jól érezze magát. Igaz, hogy vagy öt centis agyarai vannak, de az almacsutkát (azt mindig ő kapja) olyan finoman veszi el a kezemből, hogy meg ne sértsen.

A többi állat szintén jól van itt Porthoska napozik a fáskosárban.

Ahogy kikészítjük a kosarat a megpakoláshoz, valamelyik macska rögtön belefészkel.

A papája ennél is jobb helyet talált, ő a napozóágyat választotta.



Máskor pedig egyszerűen csak a szőnyegen terült el.

Szerencsére most kecskejószágok is jól vannak. Mindig rosszban törik a fejüket. Amire fel lehet mászni, arra felmásznak.

Tündérkém a tavaszi ramaty állapothoz (fakó, hulló szőr, soványság) képest csodaszép lett.

Ahogy a Lili klán tagjai is is. Elől Lilike, a királynő, mögötte a két lánya.

Bendegúz még mindig kicsike, de már láttunk kísérleteket a lányok meghódítására. De nem fog neki sikerülni, még nőnie kell.

Borókával nagy a szerelem, bár néha a falnak megyünk tőle. A vadakat még mindig ugatja éjszakánként. Néhány nevelő célzatú pofonra van szükség időnként, ha már a NEM UGAT, nem működik és mi még azért aludni szeretnénk.

A nyalogatásról és az ugrálásról sem tudtuk még egyelőre leszoktatni, de az eltelt pár hónap alatt igazi családtag lett ő is.

Velünk együtt az összes állat élvezi ezt a csodálatos őszi nyarat, szerencsére a vegetáció lehetővé teszi, hogy sokat kijárjanak és legelésszenek (már a növényevő része a társaságnak), cicák és kutyák csak szimplán jól érzik magukat.