2019. október 20., vasárnap

Aprómalac a háznál és egyéb állatságok


Azok a kedves olvasóim, akik rendszeresen követték a blogot bizonyára emlékeznek, hogy az állataink miatt sok szomorúság ért minket az elmúlt egy évben. Elveszítettünk több anyakecskét, az imádott Józsi bakkecskénket, két cicát és több malacot is. Köztük az egyik vemhes kocánkat, akinél kényszervágásra volt szükség méhelőreesés miatt. A másik koca az első körben egyáltalán nem vemhesült. Még március elején volt egy ellésünk (nem tervezett), ahol másnapra elpusztult az összes kismalac. Kecskéknél is elmaradt a szaporulat, mindössze egyetlen kis gida látta meg a napvilágot idén Málnáskertben. Szóval összejött minden.

Valamikor június elején megint összezártuk az üresen maradt kocát és megkezdődött a várakozás. Tavaly már ellett ez a mami, ráadásul hat malaca lett, amiböl ötöt fel is nevelt. Végül úgy augusztus táján már látszott, hogy nagyon gömbölyödik, azaz lehet számítani valamire.

Szeptemberben azután  átcsalogattam a "szülőotthonba". Itt van a két kicsi ól, ahol a hízlalásokat és az elléseket szoktuk "tartani."

A kismama kapott egy kis táplálékkiegészítőt, mivel nem járhatott ki legelészni. A gazda nevet is adott az ízletes fogásnak: Házi ganyén nőtt tök csalánágyon. (Mivel a ganyédomb melletti tökmezőről származott a feltálalt tököcske.)

.
Majd meg szakadtam, amikor benyögte a menü nevét és gyorsan fel is jegyeztem, hogy majd megoszthassam veletek. Állandóan ilyen aranyköpései vannak.


A kismamának nagyon ízlett az előkelő nevű fogás, mert beburkolta az egészet.

Szóval meg kezdődött a várakozás. Számításaim szerint szeptember vége felé lett volna esedékes a babácskák érkezése, végül azonban pontosan négy hete, szeptember 21-én megérkeztek a malackák. Az örömbe némi üröm is vegyült, mert az eredetileg négynek számolt malackából végül csak ketten maradtak másnapra életben.

Itt jön egy nagy csavar a történetbe. Ahogy íram a mama malac a szülőszálláson volt elhelyezve, ott is történt az ellés. Az esti etetésnél még ott volt a koca a malacokkal, másnap reggel megyek és hűlt helye mindenkinek. Felhajtom az egyik szőnyeget (ahol este voltak) senki, megyek a másik ólhoz senki. Hirtelen azt sem tudtam merre vagyok arccal, hova tűnhettek? Elvitték volna a sakálok a komplett családot?

Azért megkezdtem a körülnézést és végül a kecskeólban ez a látvány fogadott.



Ott a mami két kis aprócska malaccal.


Az a mai napig rejtély, hogy miért és hogyan csinálta. Volt ugyan egy nagyobb rés a karámon, amit a múltkori oltáskor csinált néhány malac, amikor kitörek onnan, hogy meglógjanak a szuri elől, de ez a malac vagy kétszer akkora, mint azok. Plusz, hogyan vitte onnan ki a kicsiket? Egyesével a szájában, akkor többször is kellett fordulnia. Vagy egyszerre vitte mind a kettőt? 

Két elpusztult malackát megtaláltam az eredeti ólban, majd egy harmadikat (azaz végül öt született) a kan malac óljában. Újabb rejtély, hogyan került oda a kismalac? Végül azt okoskodtam ki, hogy szegény újszülött valahogy kikeveredett az ólból és a karám rácsán keresztül valahogy átbóklászhatott a kan malac részlegébe (határos a két karám). Ott a papa megtalálhatta és bevitte az ólba, hogy védelmezze. Mert akkora távolságot ez a pici, pár órás malac szerintem nem tudott volna megtenni. De az is lehet, hogy igen. Ez sem fog soha kiderülni.

Itt még egy naposan nagyon aprókán, pár számmal nagyobb ruhácskában.


Hamar megkezdtem a barátkozást. Olyan imádnivalóak, ezért én napjában többször is beültem melléjük simogatni a kis golyó fejüket és vakargatni a pocikájukat. 


Megkezdődött az emelgetéshez szoktatás is. A vietnámi malac nagyon földhözragadt kis lény, amint elszakítod a lábát a talajtól visít, mint a veszedelem. Hacsak nem kezded meg időben a szoktatást.


Alig három naposak, de a mamájuk már kivitte őket egy kicsit levegőzni. Na persze nem mentek messzire, az ajtótól számítva csak pár lépes. Még mindig nagyon nyüzögék.


Viszont mivel csak ketten vannak, van tejecske bőven. Így hamar megkezdték a gyarapodást. Nyolc naposan már belehíztak a bőrükbe.


Egy hetesek voltak mire a gazdi is hazaért, akkor már a cipőfűzőjét mustrálgatta az egyik, hogy mit is lehetne ezzel kezdeni.


Addigra persze már "betanítottam" őket, hogy a has-siménél azonnal oldalra kell dőlniük.


Sőt a kézben való tartáshoz is eléggé hozzászoktak, ami annyit jelent, hogy nem kezdenek el mindjárt az első másodpercben szirénaszerűen visítani. Van amikor elég hosszasan el tudják viselni a könyökhajlatba való bújást és közben a símogatást.


Megkezdték az  ismerkedést a láncfűrésszel, olyannyira, hogy az egyik kitünő  vakaróreszköznek is találta. Hosszasan vakarózott a fűrészhez dörzsölgetve a kis popóját.


Szabadtéri etetés folyamatban. Egy hetes koruktól fogva már a villanypásztoron kívülre is elkísérték az anyukájukat. Mondjuk akkor még a közelben maradt a mami, ma négy hetesen már e "hon minden zegét-zugát" bejárják.


Ismerkedés Málnuskával, aki sztoikusan tűri, hogy a malac bökdösi a fenekét.


Ezt a lábkinyújtós pozíciót muszáj volt megörökíteni. Ahogy azok a "hatalmas" csülkök kinyújtóznak. Itt lehettek vagy 5-6 centisek azok a  kis lábacskák.


Itt már szólóban napoznak éppen, a mama meg elment legelészni.


Négy hetes korára igazi kis vasgyúrók lett mindkét fiúcska (sajnos az orvosi beavatkozást nem fogják megúszni, kb. 8 hetesen ivartalanítani kell őket)

Mazsola és Tádé (a megkülönböztető jel:Mazsola farkán a fehér bojt) a mamával egy tegnap készült képen, pont négy hetesen.



Szerintünk a legcukibb kis állat a vietnámi kismalac. A legmókásabb dolgokat ők tudják elkövetni. Meg egyáltalán olyan kis aranyosak azzal a turcsi orrocskájukkal, amivel már pár naposan megkezdik a turkálást.


A hassimis eldőlés pedig négyhetesen is azonnal működik.


A papa szerencsére szintén jól van, bár gyakran szerelmes és akkor éhségsztrájkol és nem hajlandó hozzányúlni sem az ételhez. Csalánnal próbáljuk egy kicsit kiegészíteni a táplálékukat, hogy kis vitamin és zöld is jusson a bezártaknak.



Egyébként egy kis piszok bontómester. Pár napja sikerült a kecskeól (és jelenleg egyben malacól) alsó deszkáját valahogy lefeszegetnie. Így akart átjutni a lányokhoz. Erre persze bezártam a belső karámjába, mire dühében fogta és kiborította az ivóvizes vödrüket (ezt már korábban tapasztaltuk, hogyha mérges, akkor borogat).

Az ólra visszaszögeltem a deszkát, erre másnap a karám ajtó egyik elemét feszegette le, tegnap meg azt javíthattam. Szóval mindig ad valami munkát ez a nagy fiú, de azért imádom. Mondjuk pár éve ezt sem gondoltam volna, hogy én egy kan malacot vakarászok, meg masszírozok, hogy jól érezze magát. Igaz, hogy vagy öt centis agyarai vannak, de az almacsutkát (azt mindig ő kapja) olyan finoman veszi el a kezemből, hogy meg ne sértsen.

A többi állat szintén jól van itt Porthoska napozik a fáskosárban.


Ahogy kikészítjük a kosarat a megpakoláshoz, valamelyik macska rögtön belefészkel.


A papája ennél is jobb helyet talált, ő a napozóágyat választotta.



Máskor pedig egyszerűen csak a szőnyegen terült el.


Szerencsére most kecskejószágok is jól vannak. Mindig rosszban törik a fejüket. Amire fel lehet mászni, arra felmásznak.


Tündérkém a tavaszi ramaty állapothoz (fakó, hulló szőr, soványság) képest csodaszép lett.


Ahogy a Lili klán tagjai is is. Elől Lilike, a királynő, mögötte a két lánya.


Bendegúz még mindig kicsike, de már láttunk kísérleteket a lányok meghódítására. De nem fog neki sikerülni, még nőnie kell.


Borókával nagy a szerelem, bár néha a falnak megyünk tőle. A vadakat még mindig ugatja éjszakánként. Néhány nevelő célzatú pofonra van szükség időnként, ha már a NEM UGAT, nem működik és mi még azért aludni szeretnénk.


A nyalogatásról és az ugrálásról sem tudtuk még egyelőre leszoktatni, de az eltelt pár hónap alatt igazi családtag lett ő is.

Velünk együtt az összes állat élvezi ezt a csodálatos őszi nyarat, szerencsére a vegetáció lehetővé teszi, hogy sokat kijárjanak és legelésszenek (már a növényevő része a társaságnak), cicák és kutyák csak szimplán jól érzik magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése